blog.7digits-dev.eu

Tag: design

  • A kiváló webdizájn 10 alapszabálya

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Trendek jönnek, trendek mennek, de a kiváló dizájn ismérvei nem nagyon változnak. Nincs ez másképp a dizájn egyik legfiatalabb ágával, a webdizájn területével sem.

    A webdizájn definícióját hajlamosak vagyunk a különböző honlapok vizuális megjelenésére korlátozni.

    A kifejezés azonban jóval többet takar, és egy egész – mérnökökből, fejlesztőkből, tervezőkből, grafikusokból – álló csapat felelős érte. A webdizájner nem csupán a külcsínnel foglalkozik, és nem is foglalkozhat kizárólag azzal, hiszen a webdizájnról is, mint a dizájn bármelyik másik ágáról elmondható, hogy a vizuális megjelenés csak a jéghegy csúcsa.

    A webdizájn bizonyos kritériumai a technológia gyors fejlődésével hamar elavulnak, így nehéz velük kapcsolatban örökérvényű igazságokat felállítani. Mivel azonban a webre való tervezés alapjai a kreatív tervezés minden ágára igaz normákból következnek, elmondhatunk néhány időtállóbb alapvetést, nézzük, mik ezek!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”21871″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    0.  Felejtsd el a palackpostát! Pontosan tudd, kinek tervezel, mit és miért

    Egy lakatlan szigetről palackpostával legfeljebb egy üzenetet tudsz kijuttatni, és valószínűleg ennek sem lesz sok haszna: hiszen magad sem tudod, hol vagy, nem tudod, kinek üzensz, és hol van az, akihez beszélni próbálsz.

    Minden tervezési folyamat alapköve, hogy tervezőként tisztában legyél azzal, hogy kinek tervezel, mit és miért. Ezt semmilyen esetben nem lehet megspórolni. Pontosan tudnod kell, kit akarsz megszólítani, úgy kell ismerned a célcsoportodat és a nekik szánt üzenetet, akár a tenyeredet.

    (Eddig egyszerű, ugye?)[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”21872″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    1. Az első lépéseket egy felfedező óvatosságával tedd meg

    Tegyük fel, hogy jól céloztál, jó áramlatba dobtad a palackodat, sőt, még az is halászta ki, akinek szántad. Kinyitja a palackot, széthajtogatja a papirost, arcára kiül az unalom, majd mérgesen félredobja a lapot: már megint ugyanaz!

    Előfordul, persze, hogy két tervező a világ két különböző pontján egy problémára ugyanazt a megoldást találja ki, de ezzel mindketten nagyon szerencsétlen helyzetbe kerülnek. Elkerülheted a plágiumgyanús véletlen egybeeséseket, ha a tervezés második lépéseként alapos kutatást végzel, és tüzetesen megvizsgálod a versenytársakat. Könnyebb is lesz egyedi megoldással előállni, ha pontosan tudod, mihez képest kell kitűnnöd.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column css=”.vc_custom_1537887962692{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 1px !important;padding-top: 20px !important;padding-right: 20px !important;padding-bottom: 20px !important;padding-left: 20px !important;background-color: #eaeaea !important;border-left-color: #9b9b9b !important;border-left-style: solid !important;border-right-color: #9b9b9b !important;border-right-style: solid !important;border-top-color: #9b9b9b !important;border-top-style: solid !important;border-bottom-color: #9b9b9b !important;border-bottom-style: solid !important;}”][vc_column_text]

    PRO infó: Segítségedre lehetnek a webdizájn kezdeti lépéseiben a keresőmotorok és az online portfólióoldalak, például a Béhance, a The Dots, a Dribbble. Miközben kutatsz, jegyzetelj is! Készíts vizuális listát az inspiráló pozitív és negatív példákkal. Szuper eszköz lehet erre a Google Keep vagy a Milanote.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”21873″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    2. Alap nélkül nincsen ház: struktúra, struktúra, struktúra!

    Képzeld el, hogy felépíted álmaid házát egy erdő szélén vagy valahol az Antillákon. Kezedben a kulcs, beköltözöl, felakasztod a falakra a kedvenc képeidet, és azt gondolod, immár boldogan élsz, amíg meg nem halsz. Ám rövidesen olyan helyzetben találod magad, mint Tom Hanks a Pénznyelő című filmben: álmaid házának falai repedezni kezdenek, egyik kisebb beomlás a másikat követi, míg végül a fejedre omlik kacsalábon forgó palotád – mert nem építettél rendes alapokat.

    Minden jó webdizájn az alaposan átgondolt szerkezettel kezdődik.

    Egy tökéletességig cizellált UX-ből, kifogástalan user journey-ből álló alapokra kell építkezned.

    Nem lehet eléggé hangsúlyozni a drótvázak (wireframe-ek), vagyis a UX tervezés fontosságát. Ez a szerkezet lesz a házad alapja, ez fogja kijelölni a falakat és a köztük lévő szobákat, amiket majd megtölthetsz tartalommal. Drótvázazásra használhatod az ingyenesen elérhető Adobe XD-t, például.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”22119″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    3. Gondolj Jancsira és Juliskára! Tiszta navigáció.

    Oké, megvan a házad, nem omlik össze. De hogy éreznéd magad, ha az egyik ajtón belépve olyan szobába érnél, ahonnan nincs kiút? Hogy éreznéd magad, ha elindulnál az erdőben, de a madarak felcsipegetnék mögötted az elszórt kenyérmorzsát, és nem találnál vissza?

    Megjegyzés: breadcrumbs-nak, vagyis kenyérmorzsá(k)nak hívja a webdizájn azokat az elemeket, amelyek a tájékozódást, navigációt segítik. Ilyen például az aktív menüpontok színének megváltozása, a „vissza a tetejére” gombok, a már megnyitott linkek megváltozó színe, stb.)

    A tervezés során soha nem veszítheted szem elől azt, akinek tervezel. Időről-időre ki kell lépned a tervezői szerepedből, és a felhasználó szemén át nézni a tervedet. Ez elég nehéz feladat, nem kell azonban varázslónak lenned: a webre való tervezés hatalmas előnye, hogy gyors és számszerűsíthető feedbacket kaphatsz arról, hogy a látogatóid hol jártak, mit néztek az oldaladon és meddig, vagy hol tévedtek el. Tesztelj!

    Egy alapjaiban jó, de csiszolatlan dizájnt legkönnyebben A/B teszteléssel optimalizálhatod lépésről-lépésre. A Google Optimize segítségével kisebb változtatásokat a fejlesztő ugráltatása nélkül, magad is megtehetsz.  Sőt, vannak eszközök, amikkel már a prototípusokat is tesztelheted, ilyen például a Maze.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”22067″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    4. Mutass jól minden eszközön

    A palackpostával könnyű: csak ráfirkantod az üzenetet egy fecnire, ami épp a kezedbe került, és úgy érkezik meg a megmentődhöz, ahogy a kezedből kiadtad. Ezzel szemben a webdizájn egyik legnagyobb kihívása, hogy a világ elképzelhető összes képernyőjén jól kell kinéznie annak, amit terveztél.

    A  legújabb statisztikák szerint a világ internet-forgalmának 50%-át mobilon bonyolítják le (Ázsiában és Afrikában ez az arány még nagyobb.) Nem kockáztathatod a lehetséges konverziókat azzal, hogy a felhasználónak zoomolgatnia kelljen az oldalon. Biztosan találkoztál már ilyennel. Elég idegesítő.

    Másrészt, a mobilbarát oldalak régóta (a mobilegeddon óta) előnyt élveznek a keresőmotorokban. Tesztelheted az oldalad mobilbarátságát a Google eszközével, de nem tudod megspórolni, hogy a különböző felbontású és képarányú képernyőkön, illetve a különféle böngészőkben való megjelenést modellezd. A Chrome fejlesztői eszközei között a „Toggle Device Toolbar” nagy segítségedre lehet, főleg, ha párosítod a legnépszerűbb eszközök képarányait és felbontását mutató listával, például ezzel.

    Miután a webre való tervezés során sokszor kell illeszkednünk különféle keretrendszerekbe, például a social media felületeire, érdemes tisztában lenni az aktuális elvárásokkal a képméreteket tekintve. Illetve azzal, hogy ezek a keretrendszerek a reszponzivitás érdekében az egyes képeket különféleképpen vágják a megfelelő méretre. Érdemes tájékozódni, hogy melyek azok a területek, amelyek a legtöbb felületen biztosan látszódni fognak. (Ezek az ún. safe area-k.)

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”22069″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    5. Legyél gyors

    Úgy tudod a legkönnyebben elriasztani a lehetséges ügyfeleidet, ha az oldalad nem töltődik be elég gyorsan.

    Ennek elkerülése érdekében ne használj feleslegesen sok és feleslegesen nagy felbontású képet, videót, animációt, és amit használsz, mindig optimalizáld a reszponzivitásnak megfelelően! Ezzel az eszközzel például villámgyorsan vághatod és tömörítheted a grided töréspontjaihoz igazítva  a képeket, de a Tinypng pandája is sok-sok kilobájtot tud neked spórolni.

    Ha tutira akarsz menni, akkor a Photoshop ”Save for web” ablakában egymás melletti nézőképeken ellenőrizheted a különböző méretű képfájlok megjelenítési minőségét.

    A Google eszközével ellenőrizheted a betöltési sebességed, de akármilyen gyors is vagy, előfordulhat, hogy eltart néhány másodpercig, mire betölt egy-egy tartalmad. Mindig küldj vizuális visszajelzést a látogatódnak, hogy az oldal tölt. (Tiszta navigáció!) Az utóbbi időben a loading bar-ok különféle formáinál (amiktől – Luke Wroblewski szerint – az embernek az az érzése támad, hogy még lassabban telik az idő) jobban működnek az úgynevezett skeleton screen-ek: ezek megmutatják az oldal vázát, és már előre láthatod, hogy hová fog kerülni a várva-várt tartalom. Így működik például a Facebook news feedje is, de az E-flux journal nyitólapja is kifejezetten szép példája a skeleton screen-nek.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”21882″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    6. Gondolj Mondrianra! A gridrendszer

    Ahhoz, hogy reszponzív oldalakat tervezhessünk, szükségünk van arra a strukturális hálóra, amit az ötvenes években a tipográfia nagy svájci mesterei fejlesztettek ki a Bauhaus, az orosz konstruktivisták és a De Stijl örökségére támaszkodva: a gridrendszerre.

    A grid a grafikában egy olyan struktúra, amit a tervező annak érdekében szerkeszt meg különböző aránybeli megfontolások alapján, hogy a szövegek és képek halmazában következetes vizuális rendet teremtsen.

    A webdizájn esetében a grid elsődleges jellemzője, hogy hány oszlopot használ (A 9, 12, 16 oszlop szélességű grid a legelterjedtebb, de itt is aranyszabály a mértékletesség: ne használj többet a szükségesnél!)

    Fejlesztői és tervezői oldalról is a legkézenfekvőbb megoldás létező rendszereket használni (például ezt), pláne, ha irtózol a törtektől, hiszen a gridrendszer tiszta matek.

    Már a drótvázazás során ki kell találnod a grid struktúráját, de a pixelpontos kidolgozásban rengeteget segítenek a kész PSD template-ek (például egy ilyen.)  Haladóbb megoldás Photoshopban hozzáadni a dokumentumodhoz egy saját guide layout-ot.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”22031″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    7. Biztos úr, hiszen zöld volt – színek és webdizájn

    A színek hatalma vitathatatlan. Egy rosszul kiválasztott színskála el tudja buktatni a legjobb tervet is, de ha körültekintően és az első szabálynak megfelelően (pontosan tudod, kinek tervezel, mit és miért) választod ki a benne szereplő színeket, nem eshetsz hatalmas hibákba a színek kulturális beágyazottságával kapcsolatban, és az üzenetedet támogatni, nem pedig aláaknázni fogják az egyes színek pszichológiai hatásai.

    Figyelembe kell venned azonban néhány földhözragadtabb szempontot is a színek kiválasztásánál: a megjelenítő eszközök sokféleségéből következik, hogy a különböző technológiát használó kijelzők különféleképpen jelenítik meg ugyanazt a színt, ráadásul a felhasználó egyéni beállításai (fényerő, kontraszt, esetleg a gyakran alkalmazott kékfény-szűrő alkalmazások) nagymértékben befolyásolják, hogy a néző milyen színt lát ahelyett, amit terveztél.

    Gondolnod kell továbbá azokra a felhasználókra is, akik színérzékelési rendellenességben szenvednek. A leggyakoribb ilyen rendellenesség a piros és a zöld komplementer színpár felcserélése / nem érzékelése. Ezért egy fontos üzenetet, visszajelzést soha nem alapozhatunk kizárólag a színre, formával és verbális üzenettel is meg kell támogatnunk.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”22121″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    8. Figyeld a betűk testbeszédét

    Képzeld, a betűk is metakommunikálnak. Kialakulásuk több ezer éves története alatt az egyes típusokhoz kulturális beágyazottságukból adódóan rengeteg érzet, asszociáció tapadt, minden egyes betűtípus hordoz valamilyen, a kommunikációs funkciót meghaladó többletet. Ez a többlet, még ha elenyészőnek tűnik is a jelentősége, teljesen félreviheti az üzenetet, ezért nagyon fontos a betűtípusok körültekintő kiválasztása.

    A webdizájn hőskorában nagy kihívást jelentett, hogy csak limitált mennyiségű „web safe fonttal” lehetett tervezni, amelyek biztosan minden számítógépen megtalálhatóak. Ma többnyire az úgynevezett web fontokat használjuk, ezeket az oldalad assetjei közé építheted, vagy egy külső kiszolgálótól hívhatod le (pl. Google Fonts, Typekit), – utóbbinak egyetlen hátránya, hogy növelheti az oldal betöltési sebességét. Ebből következik a szabály, hogy 3-4 típusnál többet ne tervezz egy oldalra, ami nem mellesleg esztétikai szempontból is betartandó!

    A képernyőre való tervezés másik, technikai szempontból elavultnak tekinthető szabálya, hogy nem szerencsés talpas betűket használni a hosszabb szövegek, bekezdések megjelenítésére, legfeljebb címekhez, alcímekhez. Ez abból következik, hogy az apró betűtalpak könnyen az olvashatóság rovására mennek a rosszabb felbontású képernyőkön. (Igaz, ez a hatás a betű méretének növelésével csökken.) 

    A technológia fejlődésével azonban már nem annyira releváns, inkább megszokottá vált, hogy a hosszabb szövegeket talp nélküli betűkkel szedjük. Másrészt, a talp nélküli betűt, amit a 19. század elején kereskedelmi célok hívtak életre, sokkal modernebbnek érzékeljük, ezért többnyire úgy tűnik, inkább van helye az internet világában. Természetesen a talpas betűt sem kell kiírtani a netről, néhány helyzetben kifejezetten jó választás, hiszen a talpas betű időtlen eleganciát sugall, jól jöhet például egy ékszerüzlet honlapján.

    A kézírást imitáló típusokkal viszont tényleg csínján kell bánni, ezekkel soha ne szedjünk hosszabb paragrafust.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”22070″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    9. A kevesebb (mindig) több. Lődd ki a horror vacuit

    Képzeld el, hogy a már emlegetett álmaid házát telezsúfolod szebbnél szebb dizájn kuriózumokkal. A gyönyörű és méregdrága Breuer Marcell-széked egyáltalán nem fog érvényesülni, ha át kell rajta verekedned magad a konyhába vezető úton. A negatív tér, amit whitespace-nek is szoktunk hívni, ugyanolyan fontos (ha nem fontosabb) mint a „hasznos tér”, és ha ügyesen bánsz vele, jó barátoddá válik.

    Ha betartod a második szabályt, és első lépésben egy kifogástalan struktúrát alakítasz ki, amihez aztán fegyelmezetten tartod magad, elkerülheted azt a hibát, hogy felesleges információkkal áraszd el a felhasználókat. Könnyen elveszítheted valaki figyelmét, ha túlzottan sok vizuális (vagy verbális!) üzenetet akarsz ráterhelni. (Nem mellesleg az oldal betöltési sebességének sem tesz jót.) Ami egy középkori kódexlapon lenyűgözőnek tűnik, azt a webdizájn nem igazán viseli el.

    10. Lásd a trendek mögött a lényeget

    Mindig lesz valami, ami az újdonságával, szokatlanságával, szépségével lenyűgöz, és elfelejtesz a rózsaszín cukormáz alá nézni, elfelejted lehámozni a filtereket, elfelejted megkérdezni, hogy az a gyönyörű, zöld fagyi milyen ízű (spenótos vagy kivis?)

    A trendeket ismerni kell, de önmagukban nem érnek semmit: ha nem alkalmazod körültekintően a megoldásaikat, csak légvárakat építesz. (Ezekben pedig, alapok nélkül, tudod, a Pénznyelőben élsz, hiába van melletted a gyönyörű Shelley Long.) Mindig légy következetes, gondolj a dizájn halhatatlan iskolájának, a Bauhausnak nagy mestereire, akik szerint elsődleges a funkció, és abból deriválódik a megjelenés!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Webdesign, ami bevételt is termel – A UX tervezés 7 trükkje

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A UX tervezés (User Experience Design) előretörése vitathatatlanul az egyik legjobb dolog, ami valaha a webdesign világával és a weben megcélzott vásárlóval történt – bár nem esztétikai szempontok kényszerítették ki. A megfelelő UX-szel felépített üzleti weboldalak ugyanis pénzt termelnek, míg más oldalak – hiába szépek és esztétikusak – valahogy csak nem hoznak a konyhára.

    Nézzük meg, hogy mire érdemes figyelni és milyen játékszabályokat kell betartani, ha egy weboldal vagy landing page megvalósítására készülsz – ugyanis az, hogy szép, az üzletileg nem lesz elég! Pszichológiai trükkökről már írtunk részletesen, itt most inkább arról lesz szó, hogy hogyan néz ki egy olyan ux tervezés folyamata, amelynek eredményeképpen a weboldalad messze kiemelkedhet majd a versenytársak közül a posztmodern kor kalandos marketing-játszóterén…

    Az alábbi 7 pont betartásával  még a nagy versenyt támasztó, zsúfolt piacokon is sikereket fogsz tudni elérni, növelni tudod a konverziós arányt és csökkenteni a visszafordulást (bounce rate).

    Mi az az UX tervezés, és miért olyan fontos?

    A felhasználói élmény tervezéséről (UX – User Experience design) lényegében bármilyen termék kapcsán beszélhetünk, legtöbbször azonban mégis online marketing funnel-ek, applikációk és weboldalak kapcsán botlunk a kifejezésbe. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb marketing-tanulságára alapozva a UX tervezés abból az alapvetésből tört a csúcsra, hogy a fókusz többé már nem a terméken magán, sokkal inkább a fogyasztón, a fogyasztó problémáin van, és azon, hogy egy adott termék miként képes erre a problémára megoldást nyújtani.

    A UX tervezés a webdesignban ugyanezen az elven működik, – a weboldalad is egy termék, ami minél magasabb szinten elégíti ki a felhasználók elvárásait, annál nagyobb volumennel segít értékesíteni a célterméked/szolgáltatásod. Az pedig elég fontos, hogy a felhasználóid kellőképpen fontosnak érezzék magukat, hiszen

    a felhasználók 68%-a azért nem konvertál végül, mert úgy érzi, nem foglalkoznak vele eléggé.

    Az élményközpontú tervezés fő motivációi egyrészt a valódi érték közvetítése, másrészt a létező problémákra adható lehető legokosabb megoldás megtalálása. A “jó tett helyébe jót várj” elve tökéletesen működik itt, hiszen az ilyen termékek/szolgáltatások nemcsak vásárlói lojalitást eredményeznek, de sokszor a legértékesebb marketing eszközt, a szájról-szájra terjedő reklámot/ajánlásokat is a vásárlók életét megkönnyítő perfekcionizmusnak köszönhetjük.

    A sikeres UX tervezés receptje tehát az, hogy olyan terméked és weboldalad legyen, amely valós problémára találja meg a lehető legokosabb, legpraktikusabb, legletisztultabb (egyszóval legnagyobb “élvezeti értékkel” bíró) megoldásokat. De bármit is tervezel, a legeslegelső szabállyal kezdj; tökéletesen ismerd meg azt, akinek a termékedet szánod.

    1. Ismerd azt, akinek tervezel!

    Az UX tervezés első lépéseként mindenképpen időt kell szentelned a jövőbeli felhasználóid megismerésére.

    A célcsoport modellezése ún. perszónákból kialakított fiktív portfólió létrehozásával történik. A leghúsbavágóbb kérdések, amelyekre a célcsoportod megismeréséhez minenképpen választ kell kapnod:

    Kik fogják használni a terméket? Mekkora az átlag életkoruk? Mi a szakmájuk?  Mikor használnák és milyen problémára nyújt megoldást a termék? Mi a motivációjuk? Van-e problématudatuk? Milyen lehetséges kifogásaik lehetnek a termékkel kapcsolatban?

    A ux tervezés során feltett kérdésekre kapott válaszok segítenek meghatározni az oldal(ak) logikai felépítését, tartalmát, hangnemét és stílusát. Ha időt szánsz arra, hogy megértsd, hogyan gondolkoznak és reagálnak a jövőbeli felhasználóid, akkor fogsz tudni igazán ütőképes weboldalt vagy appot készíteni.

    Perszónák táblázatai
    Készíts a perszónákról táblázatot, ahol összegzed az adott perszónákra vonatkozó adatokat!

    2. Használd ki a pszichológia alaptörvényeit

    Egy online felület rengeteg, lényegében végtelenül sokféleképpen kombinálható összetevőből áll. Használhatsz képeket, animációkat, illusztrációkat, videót, és persze itt vannak még a gombok és egyéb CTA-k, színhasználat, betűkészlet, szöveges tartalmak, kiemelés, alacsony kontrasztú elemek. A kívánt hatás (többnyire vásárlás, esetleg valamilyen soft konverzió) elérése érdekében minden elemet tökéletesen össze kell hangolni a többivel a ux tervezés során. Érdemes olyan alapelvek szerint rendezni a tartalmakat, amiről nagy eséllyel tudjuk, hogy a legpozitívabb hatást fogja kiváltani a felhasználóban. Itt jön képbe a pszichológia. Nézzük, mik azok az elméletek, amelyek minden projektben alkalmazhatóak!

    Gestalt elmélet: a gestaltpszichológia (azaz alaklélektan) UX tervezésben való alkalmazása elsősorban a tartalom-elhelyezésben kap kiemelkedő szerepet: az emberi észlelés szabályszerűségeit veszi alapul a webdesign területén is, az egész és a részek közötti hierarchia vizsgálata révén. A tervezés során fontos tudnod, hogy a különböző grafikai elemek, színek, szövegdobozok elhelyezése és egymás mellé rendelése miként fog hatni a látogatóra, milyen érzelmeket vált ki, hogyan tehető könnyen fogyaszthatóvá akár egy terjedelmesebb weboldal is. A leggyakrabban használt alapelvei a közelség elve, a hasonlóság elve és a zártság elve.

    Hick’s elmélet: Lényegében azt állítja, hogy a választási lehetőségek számától függ az az idő, amit a felhasználó választással tölt el. Minél több a választás, annál több idő telik el és annál kisebb eséllyel fog végül pozitív lezárást kapni a folyamatunk – ennek landing oldalaknál van óriási jelentőségea ux tervezés gyakorlatát tekitve. Ezért érdemes úgy terveznünk, hogy minél kevesebb választási opció elé állítsuk a felhasználóinkat a folyamat egy adott fázisán belül.

    A Von Restorff elméletet alkalmazzuk, amikor szeretnénk elérni, hogy egy adott elemre emlékezzenek a felhasználók. Amikor sok homogén elem kerül a felhasználó elé, arra az elemre fog legjobban emlékezni, amelyik a legnagyobb mértékben tér el az átlagtól. Egy ilyen apró trükk megfelelő alkalmazásával (pl. CTA elhelyezés és színezés) nagy arányú konverziónövekedést is elérhetsz.

    pszicológiai elméletek az UX tervezés során
    Használd a vonatkozó pszichológiai elméleteket az UX tervezés során, és vezesd a felhasználóidat!

    3. Milyen a jó user interface (UI)? Leginkább letisztult

    …és közérthető! Az elmúlt évek dizájntrendjeinek koronázatlan királyai a minimal és a flat webdesign. Népszerűségüket a könnyen emészthető és átlátható, jól strukturált tartalmi felépítésnek köszönhetik.

    Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindig minimal vagy flat dizájnt kell alkalmaznod, csak tanulj az irányvonalak jól működő megoldásaiból és alkalmazd a saját projektednél. A jó dizájnt nem kell magyarázni, a tartalma egyszerűen értelmezhető, nem tántorítja el a júzert felesleges interakciókkal és a folyamat végén nem hagy bennük kétséget.

    Érdemes észben tartani, hogy a letisztult tervezés, a lényegretörő, könnyen olvasható szöveges tartalom mind-mind időt és energiát spórol a felhasználóidnak, ami magasabb konverzió formájában köszön vissza.

    Az egyik fontos irányadó pont a vizuális hierarchia kialakítása (méretek, színek, headerek, ikonok tudatos rendezése és használata), de idetartozik a könnyen használható navigáció, az új felhasználók tájékozódásának elősegítése, vagy épp a gördülékeny check-out folyamataid felépítése is. A letisztult UI titka az alapos UX tervezés; a folyamattervezés szakaszában ne felejts el részletes drótvázakat készíteni, eltervezni az oldal felépítését, és a már elkészült drótvázakat még a pixelpontos dizájn előtt valós személyeken tesztelni. Rengeteg időt spórolhatsz vele.

    Drótvázazás folyamata
    A pixelpontos dizájn tervezése előtt készíts drótvázakat, hogy a weboldalad ne csak szép, de átgondolt és könnyen használható is legyen!

    4. Soha ne kamuzz!

    Talán az egyik legfontosabb szabály a UX tervezés során, hogy soha ne hazudj a felhasználóknak, és ne próbálj sumákolni. Az egyenes és őszinte kommunikáció – akár árral vagy termék/szolgáltatás tartalmával kapcsolatban, – mindig a legjobb választás, lépésről lépésre alapozza meg a bizalmat a fogyasztó és a brand között. Nincs az a webdesign, ami miatt bárki kattintana a vásárlás gombra anélkül, hogy tudná mit is vesz meg pontosan és mennyiért! És senki sem ajánl másnak olyan céget, aki egyszer már átverte, vagy megvezette őt.

    Amellett, hogy a terméket/szolgáltatást tisztán, félrevezetésektől mentesen mutatod be, fontos, hogy saját céged imidzsét se hagyd ki az összképből. Adj meg minden olyan információt az oldalon, amely a cég hitelét növelheti a felhasználó szemében. Az online piacon sajnos rengeteg a csaló, így a felhasználókban egyre inkább kialakul egyfajta gyanakvás – ennek révén pedig egyre többen egyre okosabban szűrik meg, hogy kiben bízhatnak meg, így ezt a jelenséget a ux tervezés során muszáj figyelembe venni.

    5. Használd az UX tervezés konvencióit!

    Ahogy az UI-ban, úgy az UX dizájnban is vannak olyan jól bevált dizájn pattern-ek (minták), amiknek a használatával gyorsíthatunk a tervezési munkán. Így komolyabb erőfeszítések és tesztelés nélkül hozhatunk létre olyan felületeket, amiket a felhasználók már ismernek és szeretnek.

    A UX tervezés során konvencióról beszélhetünk:

    1. Interakció dizájn konvenciók: vannak olyan esetek, amikor a felhasználó interakcióba kényszerül a weboldallal / applikációval – ilyenkor érdemes egy már jól ismert módon megtervezned azt (kis kreativitás azért belefér). Egy jól megtervezett interakció (például drop down listák vagy on-off switchek megjelenítése és működésük) sokat javíthat a weboldalad használhatóságán, mert a felhasználónak nem okoz extra agymunkát a kezelési mód kitalálása.

    2. IA (Information Architecture) konvenciók: azaz az egyes típusú (elsősorban szöveges és infomatív) tartalmakat hogyan, hol és mikor érdemes megjeleníteni a weboldalon.

    3. Vizuális webdizájn konvenciók: a weboldal különböző elemeinek (például a navigációs blokk, a logó vagy a footer) elhelyezésére és a társított funkcióira már számtalanszor bevált megoldásokat alkalmazhatsz, ilyen szempontból sok jó template-ttel lehet összefutni a neten. Javasolt hero kép használata is az oldal elején, amellyel egy pillantás alatt közelebb hozhatjuk a felhasználót az oldal témájához, de ugyanilyen fontos a jól megválasztott CTA dizájn, hover állapotok, linkek stílusára vonatkozó konvenciók. Fontos szem előtt tartanunk a színek jelentéshordozó szerepét is (pl tiltó színek vs. megengedő színek). Tartalomrendezésnél pedig a gyakran használt irányelvek egyike a hármas tagolás.

    Ha pedig attól félsz, hogy a weboldalad/applikációd „template szagú” lesz a sok pattern-től (mintától), akkor játssz egy kicsit többet, hass az érzelmekre! A UX tervezés során használj egyedi illusztrációkat, izgalmas mikro-interakciókat, animációkat, igazítsd a szövegezés stílusát a célcsoporthoz a fokozott élmény eléréséért – a spanyol viaszt viszont nem kell feltalálnod.

    De ne feledd: egyik világklasszis termék (pl. facebook) sem a cuki animációk miatt lett sikeres, hanem mert működő, egyszerűen értelmezhető és szerethető megoldást kínál a felhasználók problémájára.

    UX konvenciók és trendek
    Vizsgálj meg pár konkurens weboldalt és tanulmányozd az UX trendeket. Mik az erősségeik? Mit érdemes adaptálni és mi az, amit rosszul csinálnak?

    6. Maxold ki a reszponzivitást

    Ma már nem az a kérdés a webdesign során, hogy tervezz-e mobilra (hiszen a tavalyi évben 63%-ra nőtt  a teljes mobilos forgalom az asztali gépek 37%-ához képest!!) hanem az, hogy a weblap- és UX tervezés folyamatának melyik részébe illeszted majd be.

    A legjobb módszer, hogy ha a mobilra való tervezés egy időben halad az asztali tervezéssel, vagy megelőzi azt. A dizájn kialakítása során számolj a reszponzív töréspontokkal, így könnyebben tervezhetsz fluid tartalmakat különböző felbontású és méretű kijelzőkre.

    Használj grid systemeket! Segítséget jelenthetnek a reszponzív töréspontok meghatározásában, sávokra osztva a képernyőt. Átláthatóvá teszi a tartalmak elhelyezését, rendezését, hierarchiájának meghatározását egy sokkal következetesebb webdesign érdekében.

    Grid systemek fontossága
    A grid systemek segítséget nyújthatnak neked az UX tervezés során

    Mobilon nem muszáj minden elemet ugyanúgy megjeleníteni, mint desktop-on. A 7blog főoldala például mobil nézetben nem jelenít meg egy navigációs elemet – próbáld csak ki, amikor a cikk végére értél.

    7. Tesztelj, használd, és jöjjenek a leadek!

    A UX tervezés során szinte végtelen számú lehetőséged adódik (kvalitatív és kvantitatív egyaránt) tesztelésre. Különböző haladó analitikai platformok, heat map-ek, retention (rendszeresen visszatérő látogatók) arányát mérő rendszerek, user tesztek segítik tökéletesíteni a weboldaladat/applikációdat.

    Mindezek mellett az egyik legütősebb fegyvered lehet a tökéletességért vívott harcban az A/B tesztelés, amellyel lényegében bármilyen típusú problémát tesztelhetsz, legyen az tematikai sorrend, kontextus, CTA dizájn és használat, szövegezés, képek stb. Egyszerre több verziót futtathatsz, azok külön-külön valós júzerek keze alatt futnak át majd érnek össze újra. A kapott eredményeket elemezve a gyakorlatban jobban működő megoldásokat alkalmazhatod. Egy fontos szabály van: ha valós eredményeket szeretnél, egyszerre csak egy módosítást tesztelj ugyanazon az oldalon.

    A/B teszting toolok
    Teszteld a weboldalad bevételeled növelése érdekében. Hasznos A/B testing tool-ok: pl. Google Optimize, vagy az Optimizely.

    Webdesign marketinges szemmel

    A UX tervezés fenti elveinek betartása megteremti az alapot, hogy az online marketinges kollégák még tovább tudják növelni az oldalad sikerességét a saját eszköztáruk bevetésével. Ha azonban a saját oldalad – ahol a konverzióknak, vásárlásoknak meg kellene történnie – alulteljesít, akkor azt a marketing eredménye is megsínyli lassabb eredmények és magasabb költés formájában.

    Ezért ne nyugodj bele, hogy a weboldal vacak – állj neki az itt olvasott tanácsok alapján egy tényeken alapuló webdesign megvalósításának és csiszold tökéletesre – elvégre a vállalkozásod sikere múlik rajta. Megosztásokat előre is köszönöm, és a kérdések elől sem futok el. 😉

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]