blog.7digits-dev.eu

Tag: Keresőoptimalizálás

  • Keresőoptimalizálás a mesterséges intelligenciára

    [vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]A mesterséges intelligencia (AI) forradalmasítja az információkeresést, és egyre több felhasználó fordul olyan eszközökhöz, mint a ChatGPT, Gemini vagy Perplexity, amikor választ keres egy kérdésére. A hagyományos keresőoptimalizálás (SEO) módszerei továbbra is hasznosak, de az AI-ajánlásokra való optimalizálás új, kifejezetten a mesterséges intelligencia működésére optimalizált megközelítést kíván.

    Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a hagyományos keresőoptimalizálás sem volt mentes a mesterséges intelligencia alapú megközelítéstől, hiszen a Google már 2015 óta használja a technológiát a találati lista optimalizálása céljából. Igaz itt nem arról beszélünk mint egy Perplexity esetében, inkább arról hogy a statisztikai jelzések és a látogatói szignálok alapján próbálja értelmezni a kontextust. Maradjunk annyiban hogy más az, amit a Google a keresőjében csinál mesterséges intelligencia címkével, és megint más a Gemini koncepciója.

    Az AI-optimalizálás nem csak SEO

    Sokan még mindig a Google-re gondolnak, ha keresőoptimalizálásról van szó. A keresőoptimalizálás viszont sosem erről szólt, csak ugye a Google volt a piac legnagyobb szereplője – de nem az egyetlen… Keresőoptimalizálás alatt az adott  keresőmotornak tesszük könnyebben érthetővé a weboldalt, annak érdekében hogy ezt jutalmazza a találati oldalakon történő elpkelen helyen történő szerepeltetése.

    Márpedig keresőoptimalizálni lehet számtalan hagyományos keresőmotorra is, úgy mint a Bing, DuckDuckGo stb. Lehet azonban keresőoptimalizálni egy adott ökoszisztéma belső keresőjére is, mint a YouTube vagy akár a Meta felületei; ezeken sem elhanyagolhatóak ugyanis a keresési számok. A helyzet tehát eddig is elég összetett volt, ez nem változott. Ha azonban ismered a SEO ban megfogalmazott alapelveket, akkor valójában mindenhol elboldogulsz.

    Nem teljesen igaz a fenti állításom attól a ponttól, hogy a mesterséges intelligenciának nevezett LLM-ek beléptek a keresők piacára. A felhasználók olyan eszközt kaptak a kezükbe, ami segít tisztább, egyértelműbb válaszokat találni a kérdéseikre. A manipulációs technikák, amik már a hagyományos SEO-ban sem igazán működtek hosszú távon, itt labdába sem rúgnak már. El kell felejteni a kiskapuk keresését, a trükközést, az okosba’ megoldásokat, mert ezek ma már inkább ártanak, mint használnak. Helyette van a jó öreg lapát nyele, meg a kemény munka…

    Az AI-modellek számára történő láthatóság ugyanis egészen más megközelítést kíván. Az alapelvek ugyan nem változtak: a mesterséges intelligencia is megbízható, jól strukturált, hiteles tartalmat keres, amit könnyen tud értelmezni és ajánlani, de különbségek azért vannak.

    Brandstratégia nélkül ma már kevés

    Az AI-modellek nem csak egy-egy kulcsszóra keresnek választ, hanem összefüggéseket, forrásokat, szerzőket és brandeket is vizsgálnak. Ezért nem elég csak a klasszikus SEO-feladatokra koncentrálni – szükség van egy erős márkaépítésre is, amely online és offline jelenlétben, szakmai elismertségben és következetes kommunikációban is megmutatkozik. A látogatói szignálok továbbra is fontosak persze, de a kontextus értelmezése új elem a keresők értékítéletei között.

    Mi a legnagyobb különbség? 

    A keresőmotorok elsősorban a kulcsszavak statisztikájára és kismillió jelzésre hagyatkozva állították össze a találati listát, mint például a linkkapcsolatok, a struktúrált felépítés és sok-sok – kifejezetten statisztikai – adat. Az AI viszont érti a kontextust és ez alapján fog javaslatokat adni a kérdezőnek. Szóval ha a blogod eddig összefüggéstelen kulcszóvadászatból állt, akkor

    “Houston, we have a problem!”

    Mit tegyünk, hogy ajánljon minket az AI?

    A fentiek alapján valószínűleg már számodra is egyértelművé vált hogy az alapelv az, hogy próbálj minél inkább komplett stratégiában gondolkozni, ne a SEO mozaikszava lebegjen a szemed előtt. Szükséged van  stratégiára, és ez adja meg a választ a kérdéseidre. Néhány azonnal használható tippet azért összeszedtem, ami így, vagy úgy de hozzásegít ahhoz hogy optimalizálhasd a weboldaladat a mesterséges intelligenciára.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_video video_link=”https://vimeo.com/1095601486″][vc_column_text css=””]

    VEO2 AI által generált rövid videó a 7Blog vizuális stílusában

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]

    1. Kövesd a klasszikus SEO alapelveket

      Strukturált, informatív, releváns tartalmakat készíts amik technikailag is rendben vannak (mobilbarát, gyors, biztonságos). Ez ugyanúgy mint egy Google vagy Bing optimalizálásnál, segíti a botokat abban, hogy jobban megértsék a belső összefüggéseket.

       

    2. Legyen hiteles és átlátható a weboldalad

      Legyen egyértelmű hogy maga a domain milyen brandet, vagy személyt képvisel, illetve legyen egyértelmű kik írják a cikkeket, híreket, blogokat. Legyen ott a cikkek mellett a publikálás ideje, a szerző neve, fotója, biója, LinkedIn profiljának linkje. Legyen beazonosítható a szerző, mert ez segít az AI-nak abban, hogy ellenőrizze a tartalom hitelességét. Kiemelten kell ügyelni arra, hogy a WordPress blogbejegyzésnek ki a szerzője. Lehetőleg ne az admin felhasználó jelenjen meg a cikk címe alatt, de ha lehet a forráskód author meta tag-jében sem.

       

    3. Szerezz minőségi hivatkozásokat

      Tedd egyértelművé, miben vagy különleges. Legyen saját szakértői profilod, és jelenj meg szakmai közösségekben, hivatkozásokban, interjúkban. Ez gyakorlatilag az offsite SEO, a linkhálózatod fejlesztéséről szól, de itt abban is hasznosul, hogy ha több helyen találkozik veled mondjuk a ChatGPT botja egy adott témakörön belül, akkor nagyobb az esélyed hogy meg fog említeni egy kérdésnél, mint szakértő személyt.

       

    4. Figyeld a fejlődést

      Az AI által adott ajánlások gyakran és gyorsan változnak. Érdemes időről időre ellenőrizni, hogy hogyan jelenik meg a márkádat például a ChatGPT, Perplexity vagy Gemini válaszaiban, és ha kell, módosítsd a stratégiádat ezek alapján.

      Fontos tudni, hogy az AI válaszai jóval változékonyabbak, mint a Google találati listájának sorrendje. Az, hogy milyen eredményt kapsz, jobban függ a kérdés megfogalmazásától és az aktuális helyzettől. Emiatt a mesterséges intelligenciánál sokkal nagyobb lehet a különbség a kapott eredmények között, mint amit a hagyományos keresőknél megszoktál. Éppen ezért nemkell megijedni a visszaesésektől sem, folytatni kell a tartalomgyártást friss, jó minőségű, minőségi tartalmakat létrehozva és professzionálisan disztributálva azokat.

       

    Összefoglalás

    A mesterséges intelligenciára való optimalizálás túlmutat a klasszikus SEO-n. Aki szeretné, hogy az AI-eszközök ajánlják, annak erős brandre, hiteles és informatív tartalomra, valamint személyesen is átfogó online jelenlétre van szüksége. Minél több SEO-alapelvet követsz, és minél tudatosabb vagy a márkaépítésben, annál nagyobb az esélyed a megjelenésre.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • SEO optimalizálás versus Marketing

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Bár a cím szakembereknek meglepő lehet, marketing szempontból kevésbé gyakorlott körökben még mindig makacsul tartja magát az elképzelés, hogy

    az online marketing = SEO optimalizálás

    Az alábbi írás segítségével szeretnénk helyre tenni a fejekben ezt a nagyon költséges közkeletű tévhitet. Nem lesz hosszú, igérem!

    Mi az a SEO?

    A SEO (Search engine optimization, magyarul: keresőoptimalizálás) egy olyan eszközigényes, középtávú taktika az online marketingben, mely a keresőkből származó organikus (azaz nem fizetett, nem hirdetésből érkező) forgalom növelésére irányul egy oldal kódjának, tartalmi elemeinek és az oldalra mutató linkek számának és minőségének optimalizálásával. Amit ebből a bonyolult mondatból nagyon, de nagyon meg kell jegyezni, az az, hogy a SEO optimalizálás

    • középtávú, azaz 6-9 hónap távlatában várható tőle eredmény
    • eszközigényes (a szoftver eszközt ki kell fizetni)
    • olyan dolgokkal operál, amit magasan képzett (azaz drága) emberek tudnak megcsinálni
    • tartalomra épül, ami az online marketing legdrágább eleme

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text css=””]

    Könnyed lingvisztikai megjegyzés

    Ha már itt tartunk, akkor jegyezzük meg, hogy a “SEO optimalizálás” kifejezés nem helyes, mert a SEO szóban az O-betű az optimalizálst jelenti. Ettől függetlenül marketingben kevésbé képzett körökben a SEO optimalizálás az elterjedt kifejezés, így szinonímaként használjuk ebben a cikkben – de szigorúan csak itt!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]

    De a szomszéd gyerek is…

    Nem, Ő nem az! Értem, hogy számodra csoda dolgokról és mesés kincsekről hadovál, talán tudja is, hogy mi az a keresőoptimalizálás, de valójában a szomszéd gyerek nem SEO szakértő! Lehet, hogy elképesztően hihetően képes magyarázni a SEO-ról, de sem eszközei, sem tapasztalata, sem tartalomgyártási képessége / kapacitása nincsen és előbb-utóbb belefut valami olyan SEO tanácsba, amin mi, szakértők, sírva röhögünk! Amiből azonban tutira lehet tudni, hogy nem online marketing nindzsa a srác, az az, hogy nem számol Neked.

    Mennyibe kerül a keresőoptimalizálás?

    Általában a legmarginálisabb weboldalak – nullás DA-jú site-ok, havi 1-2 százezer forintot termelő webshopok, Wix-en összetákolt egyoldalas website-ok tulajdonosai szoktak kikötni a “SEOzzátok meg nekem 5 forintért” taktikánál, mert ők azok, akik annyira képzetlenek az online marketingben, hogy még azt sem látják át, hogy a saját jelenlegi (általában nullához közelítő) forgalmukkal rettenetesen rossz ötlet a SEO – mégpedig ezért:

    Egy SEO szakértő óradíjasan dolgozik, így mondjuk havi 10 órája ugyanannyiba kerül egy kisvállalkozónak, mint egy közepes, vagy nagy cégnek. Tegyük fel, hogy a mókus 160 órát dolgozik havonta (hogy egyszerűbb legyen számolni), és havi megélhetésére minimum 750 ezer forintnak nettó a zsebében kell maradnia. Ha adózik és vállalkozást üzemeltet, akkor ez nagyjából 1,3 M forint bruttó bevétel.

    A munkájának a fele teljesen improduktív magyarázás, meetingelés, sales, saját marketing, operations feladatok, stb, így nagyjából 80 órája marad nettó. Azaz 16 250 forintos óradíj alatt bukóban van. Ha havi 12 órát foglalkozik a te oldaladdal, akkor ez havonta 195 000 forintodba fog kerülni. (Nyilván, ha feleannyit foglalkozik vele, akkor kétszer annyi idő alatt látsz majd eredményt, de a szorzás kommutatív jellegét megkérdőjelező vélt kiskapuk matematikai megcáfolásának lehetőségét hagyjuk meg az általános iskola harmadikosainak).

    Szóval, ha működő SEO-t akarsz, akkor ennyi alatt nem úszod meg, miközben a retek weboldalad ugyanúgy retek marad és hiába megy fel havi organikus találataid száma 35-ről 70-re (100% növekedés, WOW), ettől még

    üzletileg egy tapodtat sem vagy előrébb. Az egész agyrém totál veszteséges!

    Kinek való a SEO optimalizálás?

    A keresőoptimalizálás azoknak az üzleti entitásoknak való, amelyek

    • korábban már kimaxolták a rövid távú marketing taktikákat, így érdemi forgalmuk van hirdetésekből vagy
    • valamilyen speciális piaci helyzet (például öldöklő online verseny, oligopol piac, túlságosan tőkeerős versenytárs, stb.) miatt az átlagos ügyfélszerzési költség csökkentésére kényszerülnek, vagy
    • akik már a SEO praktikáin kívül középtávú taktikák tekintetében is kimaxoltak minden olyan taktikát, ami alacsonyabb ügyfélszerzési költséggel bír.

    A SEO kiváló választás nagy forgalmú webshopoknak, nagy forgalmú szolgáltatóknak, olyan speciális niche piacok szereplőinek, ahol az attribúciós modellben erős túlsúlyban van az organikus forgalom. Jó választás ott is, ahol nagyon bonyolult, sok lépcsős az attribúció és kicsi a piac és extrém magas a kosárérték (például niche B2B-k).

    Kinek rettenetes választás a SEO?

    Az előző alcím alatt felsoroltakon kívül mindenki másnak. Tőkeigényes, mert nem produkál azonnali eredményt, drága, mert tartalom-alapú, és alig-alig célozható – ellentétben a hirdetésekkel.

    De ingyen van a forgalom…

    Tévedés, nincs ingyen! Amíg fizetsz a SEO szakértődnek, a tartalomgyártónak (legyen az belső erőforrás, szabadúszó, vagy ügynökség), addig nincs ingyen. Ha pedig már nem foglalkozol vele, akkor az előkelő helyezéseid elkezdenek visszacsúszni. A marketingben egyetlen olyan taktika sem létezik, amit egyszer megcsinálsz és 20 éven keresztül önti a cégedre a milliárdos árbevételt. Tessék szíves lenni elfogadni, hogy a marketinget nem lehet megcsinálni; azt csak csinálni lehet!

    Akkor nem kell SEO-zni?

    De igen, kell. Csak nem mindegy, hogy mikor! Míg a “SEO optimalizálás” erőltetése egy forgalmi szempontból láthatatlan, lassú, retek weboldalra ostoba hiba, addig egy jól azonosított több lépcsős attribúciós modell organikus túlsúlyát szolgálni hivatott SEO tevékenység már profi döntés. Kell SEO-val foglalkozni, de kitenni egy vállalkozást egyetlen egy drága középtávú taktikának, az egy borzalmasan költséges hiba.

    Mit csináljak helyette?

    Hirdess. Kezdd el óvatsan, állítgasd a paramétereket közben és érj el odáig, hogy van egy biztos, profitábilis hirdetési tevékenységed. A hirdetés rövid távú taktika, azonnal pénzt termel, rávilágít a weboldalad hibáira, remekül célozható, kedved szerint fel, vagy akár le is skálázható. Ha már hirdettél és nem ment, akkor bízd rá olyanra, aki ért is hozzá. Az online hirdetések egy 760 milliárd dolláros iparág, ha neked nem működött, akkor egészen biztosan nálad van a hiba és a hibára a megoldás az, hogy kijavítod, nem pedig az, hogy benyögöd, hogy “jó, akkor inkább SEO optimalizálás…”!

    Útravalónak

    Kisvállalkozóként, online marketingbe éppen csak belekóstoló döntéshozóként kritikus fontosságú az üzleti sikered szempontjából, hogy megértsd: a “SEO optimalizálás” csak egyetlen taktika a sok közül, nem pedig egy kiskapu, amivel rongyosra keresed magadat egy éhező egyetemista világmegváltó képességeit kiszipolyozva. Nincs kiskapu az online marketingben! Mindenekelőtt szükséged van egy szép, gyors, nem fejlesztők, hanem marketing szakemberek által legyártott weboldalra, (e-kereskedelembe webshopra) és profitábilisan le kell hirdetned a legfontosabb kulcsszavaidat.

    Amikor ezzel megvagy, akkor belefoghatsz olyan modernebb technológiák használatába, mint a marketing automatizáció és ha ezt is kimaxoltad, akkor az attribúciós modelledtől függően megfontolható a SEO optimalizálás kérdésköre is. Hogy ezt 6 hét, 6 hónap, vagy akár 6 év alatt ugrod meg, az már a te döntésed – csak közben mindig emlékeztesd magadat, hogy opportunity cost!

    Kérdéseket, véleményeket, hozzászolásokat nagy szeretettel várjuk a komment mezőben alább és ne felejtsd el elküldeni a cikket az alábbi gombokkal valakinek, aki épp készül tönkretenni magát némi SEO optimalizálás ürügyén![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • No komment – Áldás, vagy átok a céges blogon?

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]A céges blog kapcsán – főleg B2B-ben – nagyon gyakran felmerül az a kérdés, hogy érdemes-e odatenni a komment mezőt, vagy  sem? Vannak, akik a SEO előnyöket emelik ki, más marketing guruk a közösségépítés lehetőségét látják benne, miközben sokan még mindig a trolloktól és a céges blogra rétisasként lecsapó csúnya, gonosz konkurenciától féltik a drága tartalmak lábléc-közeli végét, vagy épp a végeérhetetlen diskurzusok időrabló munkáját spórolnák meg – hogy a spamről ne is beszéljünk.

    Szóval jót tesz-e a céges blog oldalainak a komment, vagy sem?

    A vita nem újkeletű, a tét nagyobb, a válasz pedig bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik, és úgy kezdődik, hogy: attól függ…

    Az alapelvek

    Induljunk ki abból, hogy a céges blog tartalmainak elsőrendű célja az, hogy a vásárlói út megfelelő szakaszába illeszkedve emeljék az ügyfél-élményt. Sok más járulékos haszna is van a tartalommarketingnek, például az organikus (a keresőkből származó ingyenes) forgalom kiépülése, a márkaépítés, vagy épp az edukáció, de azért a legtöbb cég mégis leginkább a leendő ügyfeleknek szeretne villantani valamit.

    Azt, hogy mennyire nem egyértelmű a kommentelés tiltása, vagy engedélyezése, jól mutatja, hogy számos világszerte ismert  blog is ki-be kapcsolgatja a kommentelési lehetőséget. Mielőtt ítéletet hirdetünk, nézzük meg a valid érveket pro és kontra:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column css=”.vc_custom_1612772365716{border-left-width: 5px !important;padding-top: 2% !important;padding-right: 2% !important;padding-bottom: 2% !important;padding-left: 2% !important;background-color: #f2f2f2 !important;border-left-color: #59d600 !important;border-left-style: tele !important;}” el_class=”leftbordergreen”][vc_column_text]

    Érvek a kommentelés megtartása mellett

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A kommentek remek visszajelzést jelentenek arról, hogy mit akarnak az olvasók

    Teljesen valid érv, lényegében a komment mező miatt lesz kétoldalú a kommunikáció a céges blog oldalain. Ha nincs komment, nem kapsz visszajelzést az olvasóidtól; itt jegyezném meg, hogy Magyarországon sokszor akkor sem kapsz, ha ötcsillagos kommentelési megoldást izzadtál ki magadból. A kommentek ösztönzésének is megvan a maga pszichológiája, enélkül – legalábbis hazánkban – többnyire üres lesz a komment szekció…[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A céges blog kommentek nélkül rosszabbul teljesít SEO szempontból

    A kommenteket, mint szöveget ugyan figyelembe veszik a keresők, mint az oldal tartalmának szerves részét, ennek ellenére ne nagyon lelkesedj rá arra, hogy mostantól az olvasóid lesznek a kiszervezett  SEO-harcosaid – az oldalon lejjebb  található tartalmak súlya egyre csekélyebb és bár a Google szereti a hosszú tartalmakat, a hiedelmekkel ellentétben a méret nem minden – a technika is fontos… [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A kommentek a sikeres céges blog társadalmi bizonyítékai

    Valóban társadalmi bizonyítékot jelentenek a kommentek, de inkább csak abban a vonatkozásban, hogy amikor az első fecske kommentelőd megérkezik, akkor a többiek látják, hogy egy jó hangulatú diskurzus alakul ki a cikked alatt és könnyebben vesznek részt benne. Tehát a komment a kommentelésre társadalmi bzonyíték, nem a terméked eladására.[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A közösségépítés kommentek nélkül nem lehetséges

    Tény, hogy a közösségépítés egyik legjobb eszköze a komment szekció. Ez talán a legerősebb érv a kommentek megtartása mellett. Ugyanakkor ez az érv csak akkor állja meg a helyét, ha professzionális (fizetős) komment megoldás és ésszerűen kialakított moderációs gyakorlat is követi. Tehát a közösségépítéshez nem elég, ha bekapcsolod a kommenteket, aztán csá’…[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A megírt visszajelzések egyben mikro-elköteleződések, így gyorsabban jönnek a lead-ek

    Háááát… igen, ez is egy érv; ugyanakkor a céges blog épp elég elfoglaltságot csinál ahhoz, hogy kimondhassuk, hogy kommenteket moderálni, spam-mel harcolni, prémium plugin-t fizetni egyetlen mikro-elköteleződésért azért tényleg a “jóból is megárt a sok” tankönyvi esete, nem?

    Amúgy meg jellemzően nem azok kommentelnek, akik venni akarnak valamit tőled. Ha csak a mikro-elköteleződések kimaxolása miatt  maradnál a kommentelés mellett, akkor javaslom, hogy inkább válassz egy másik mikro-elköteleződést a cikkeidbe, mondjuk egy dilemma plugint.[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A kommentek növelik az oldalon töltött időt, így pedig duplán is hozzájárulnak a SEO-hoz

    Ez az érv első látásra még megállja a helyét. Az oldalon töltött idő valóban komoly ranking faktor a keresők számára, így aki perceket tölt a kommentekkel, az valóban felhúzza majd a time on site átlagát… és mit tudunk az átlagokról?

    Azt, hogy Svájc például átlagban lapos!

    Magyarul a Google sem hülye és bár a keresők algoritmusa hét pecsétes titok, valami azt súgja nekem, hogy a világ egyik legnagyobb cége a sok tízezer programozójával, a világ legfejlettebb mesterséges intelligenciájával meg a közel 200 milliárd dollár cash tartalékával nem csak az átlagokat figyeli, hanem az oldalon töltött idő eloszlását, mediánját, kilengéseit és még ezer másik számot…

    És ugye száz olvasódból jó, ha 1-2 fog kommentelni… Úgyhogy ne a kommentektől várd az első helyezést a Google tálálati oldalain![/vc_column_text][impeka_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column css=”.vc_custom_1612772349832{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 5px !important;padding-top: 3% !important;padding-right: 3% !important;padding-bottom: 3% !important;padding-left: 3% !important;background-color: #f2f2f2 !important;border-left-color: #dd3333 !important;border-left-style: dupla !important;border-right-color: #dd3333 !important;border-right-style: dupla !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-top-style: dupla !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-bottom-style: dupla !important;}” el_class=”leftborderred”][vc_column_text]

    És akkor a kontra érvek

    A kommentek moderálás nélkül igazi digitális öngyilkosságot jelentenek…

    …mert a konkurencia szét fogja trollkodni a céges blog minden egyes bejegyzését. Hm. Van alapja, de én ettől nem aggódnék annyira. A 7Blogon is volt olyan, aki nekiállt trollkodni, de miután értelmes, szakmailag magas színvonalú választ kapnak, ezek a trollok gyorsabban kopnak le, mint a kínai unikornisos csillámtetkó. Ha a trollok és a konkurencia miatt  aggódsz, akkor válaszd a Facebook kommenteket, ott sokkal macerásabb anonimitásba burkolózni.

    A moderálás és a válaszolgatás még akkor is rengeteg időt felemészt, ha alapvetően jóindulatú az összes komment

    Ez így van – ha könnyű lenne, mindenki ezt csinálná. Egy lojális közösségért meg kell dolgozni. A komolyabb komment rendszerek azért elég jól lemenedzselik a munkát – ha idő szűkében vagy, akkor a Thrive-ot, vagy a  Disqus-t válaszd (lásd alább).

    A komment spam ugyancsak egy plusz megoldandó feladat

    Igaz. Ugyanakkor egy nofollow a komment-linkekre, minden spammer-t default-ból tiltasz és pprobléma megoldva; hidd el, évi fél tucatnál nem lesz több komment spam-ed.

    A SEO-hoz nem is ad hozzá annyit

    Marginális a hatása, ez igaz, de nem is elsősorban a SEO miatt engedjük a kommenteket a céges blog hasábjain, hanem a közösség építésének céljával. Ha pedig nagyon kompetitív niche-ben vagy, akkor az a kevés, plusz szempár, amit a kommentek jelentenek, az is döntő lehet SEO szempontból.

    Lassítja az oldal betöltését

    Hát, ha valami vacak komment rendszered van, akkor sajnos igen! Mérd a sebességet rendszeresen és válassz fizetős komment rendszert, ahol a fejlesztők folyamatosan figyelnek erre az aspektusra is.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Komment rendszer választás

    A fentiekből talán már kiderült számodra is, hogy ha kommenteket akarsz  a céges blog oldalaira, akkor nagyon nem mindegy, hogy melyik mellett teszed le a voksodat. A megfelelő komment-kezelő kiválasztása ráadásul azért is nagyon lényeges, mert váltani nem mindig egyszerű, ha a régi kommenteket is meg akarod őrizni.

    Az egyik módszer, hogy kicsit  felturbózod a céges blog belső WordPress komment rendszerét, a másik ha egyedi komment-rendszert használsz – vegyünk is végig egy pár lehetséges alternatívát:

    WordPress komment felturbózva

    Amennyiben a céges blog megalkotói elég bölcsen egy WordPress CMS-t választottak, akkor ott van alapból a belső komment-rendszer…

    …amivel az a baj, hogy primitívebb, mint egy falusi kocsmai bunyó verbális előjátéka.

    A Yoast egyik megoldása, a comment hacks plugin azonban képes kicsit felturbózni az alap funkcionalitást, így egy fokkal már előrébb vagy.

    Moderálhatóak a kommentek, van egy rendesen működő email értesítő rendszer is, lehet átirányítani és emailt is tudsz küldeni a kommentelőknek. Életképesebb, mint az alap WP megoldás, de azért komment-olimpián ne akarj indulni vele.

    Disqus

    Az egyik legelterjedtebb komment plugin minden elképzelhető funkcionalitással: értékelések, analitika, ötcsillagos moderáció, reputáció menezsment, shadow banning funkció – tényleg mi szem-szájnak ingere. Nekem két bajom van vele: az egyik, hogy nagyon sok komment esetén elég lassan tölt be, így rontja a céges blog sebességét, a másik, hogy a valóban komoly funkcionalitású változatért havi 89 dollárt kell leperkálnod, amivel messze a legdrágább megoldás azz összes közül.

    Thrive comments

    Amit a ThriveThemes csapata kiad a kezéből, az általában arany – nincs ez másként a komment-rendszerükkel sem. Van benne social login, komoly moderációs dashboard, egyérintéses delegálás, forrás linkelés, szavazás és még plecsniket is osztogathatsz rajta keresztül a lelkes kommentelőknek. Éves fizetést választva havi 19 dollárért egy 9 plugin-ból álló csomagban tudod megvásárolni. Bőven megéri az árát!

    Facebook komment rendszerek

    Ha teljesen a  Facebook-ra hagyatkoznál a kommentelés megoldását illetően, akkor akár a WPDevart pluginja, akár a 7Blogon is használt ESSB Facebook comment add-on jó választás. A moderáció ezeknél a 3rd party megoldásoknál messze nem olyan szofisztikált, mint akár a Disqus-nál, akár a Thrive-nál és mivel a kommentek harmadik félnél tárolódnak, a migrációt is elfelejtheted, ha később  váltanál.

    Annak idején én magam is erre a megoldásra tettem le a voksomat, ma azonban már sokkal inkább választanám a Thrive comments-et a céges blog hasábjaira. A közösségi komment-rendszerek előnye az egyszerű, megszokott közösségi média login és a pár tíz dolláros egyszeri költség. Jól néz ki, olcsó, használni is fogják, de hosszú távon messze van az ideálistól.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A legfontosabb tanács

    Akár úgy döntesz, hogy lesznek kommentek a céges blogon, akár passzolnád a nyűgjét, csináld úgy, hogy az növelje a felhasználói élményt. Ha nincs kommentelési lehetőség, akkor a cikkek végére biggyesz oda egy kattintható magyarázatot, hogy miért nincsenek kommentek és valami csatornát, hogy hol lehet neked írni – Facebook, online form, stb.

    Bárhogyan is határozol a kommentekkel kapcsolatban, a céges blog kevesebb előnytől esik el, ha előrelátóan döntesz, mintha a hibás döntésed az ügyfélélmény kárára megy. Tehát, ha van energiád, időd és stratégiai indíttatásod közösséget építeni, akkor tedd lehetővé a kommentelést, de csináld jól: ruházz  be profi komment megoldásba, szánj időt a moderációra és az érdemi párbeszédre is az olvasóiddal.

    Ha a közösségépítés nem szerepel a hosszú távú stratégiádban, akkor pedig nyugodt szívvel kapcsold ki a kommenteket, mert végleges versenyhátrányba ettől még nem kerül a céges bloog – főleg, ha a felszabaduló időt még jobb minőségű tartalmak generálására, linképítésre, tesztelésre, vagy épp optimalizálásra fordítod.

    Ha valamelyik cikkünkhöz stílusos dolog kommentet  írni, akkor talán ez az; örülök is mindegyiknek, úgyhogy  kérlek, ne tartsd vissza magad! Alternatíva, hogy megosztod azokkal, akiknek hasznos lehet – SEO szakértők szerint ez javítja a karmádat![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • WordPress SEO Bővítmények és Beállítások

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A WordPress a  legnépszerűbb tartalomkezelő rendszer (CMS) a világon. A weben elérhető összes honlap harmadát WordPress hajtja. Ezt a cikket is egy WordPress honlapon olvasod és nem légből kapott ötlet az sem, hogy valószínűleg te is dolgoztál már WP weboldallal. A CMS népszerűsége miatt több ezer (a cikk írásakor 3519), kifejezetten a WordPress oldalak Google keresőoptimalizálására készített bővítmény érhető el. A bőség zavarában nehéz eldönteni, hogy melyik plugint használjuk és mit várhatunk tőlük – e cikk végére azonban képben leszel vele, hogy mi esszenciális a jó WordPress SEO-hoz és mi az, ami nem kell.

    Mivel egy weboldal sebessége maga is fontos rangsorolási szempont a keresők számára, ezért mindenekelőtt nem érdemes figyelmen kívül hagyni a bővítmények jelentette addícionális kódrészleteknek az oldal betöltési sebességét lassító hatását – a több plugin jelentette biztonsági kockázatról nem is beszélve. Ezért mindenekelőtt javasolt minél kevesebb – leginkább csupán a nélkülözhetetlen – bővítményeket telepíteni. Hogy mik ezek, az rögvest kiderül…

    Összegyűjtöttük a SEO szempontból fontos területeket lefedő legjobb WordPress bővítményeket, amelyek néhány kattintással képesek a WP oldalaknál tapasztalt típushibák kijavítására és egy megfelelő alapot adnak ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a keresési találatok között.

    Univerzális SEO bővítmény #1 – Yoast SEO

    Ha egy jó Google helyezés elcsípéséhez elegendő lenne néhány bővítmény összekattintása, akkor minden Yoast SEO-t telepítő honlaptulajdonos lubickolna az organikus forgalomban – ez azonban közel sincs így.

    Egy univerzális SEO bővítmény az alapokat adja meg ahhoz, hogy a legfontosabb technikai SEO követelményeknek megfelelő honlapot hozhassunk létre. A plugin továbbá emlékeztet az alapvető keresőoptimalizálási irányelvekre tartalmaink írásakor, ami valóban nagy segítség a keresőoptimalizálásban, de azért még nem elég.

    A Yoast SEO amúgy a leggyakrabban telepített SEO bővítmény. Sok olyan funkciót pakoltak bele az eszköz fejlesztői, amit korábban csak külön-külön bővítményekkel lehetett megoldani. A bővítmény dinamikus oldaltérképet generál a honlapunkról, segít bejegyzések, kategóriák, címkék vagy épp képek noindex-re állításában és a Google Search Console megerősítését is lehetővé teszi technikailag kevésbé felkészült weboldaltulajdonosok számára is.

    A legismertebb SEO bővítmény sokaknak a pirosan, sárgán vagy épp zölden villogó lámpáiról is ismerős lehet, ugyanis On-Page SEO szempontokat is figyel a Yoast. Érdemes azonban óvatosan bánni ezekkel a javaslatokkal. Sokszor nincs szükség a bővítmény javasolta kulcsszópontos egyezésekre, illetve a zöld jelzés sem feltétlen jelent egy jól optimalizált bejegyzést…

    A tartalmak olvashatóságát Flesch-Kincaid értékkel ellenőrzi a bővítmény, ami magyar nyelven is hasznos lehet az egybefüggő szövegoszlopok elkerülése érdekében. A prémium verzióban olyan extra szolgáltatásokat rejtettek el a bővítmény készítői, mint az átirányítások menedzselése és belső linkelési javaslatok (amiket egyéb bővítményekkel is meg tudunk oldani).

    A Yoast SEO egy könnyen kezelhető, fontos funkciókat tartalmazó WordPress SEO bővítmény, amely már önmagában sokat hozzátesz weboldalunk keresőbaráttá alakításához.

    Univerzális SEO bővítmény #2 – Rank Math

    A Rank Math jelenleg talán a legjobb WordPress SEO bővítmény a piacon. Minden funkciót tartalmaz, amit a Yoast SEO, sőt a Yoast prémium szolgáltatásait is beépítették az ingyenes Rank Math-be. Nem véletlenül a Rank Math-re váltott több száz WordPress weboldal tulajdonosa, amikor a 2019-es Black Friday során egy Yoast banner jelent meg weboldaluk admin felületén.

    Mivel tud többet a Rank Math? Segít egyetlen WordPress SEO bővítményen belül kezelni a különböző átirányításokat és 404-es hibákat, illetve akár 5 fókusz-kulcsszóra is optimalizálhatunk a Yoast-nál megszokott egyetlen kifejezés helyett.

    Strukturált adatok tekintetében is kitett magáért a Rank Math, mivel 14 különböző rich snippet markup-ból választhatunk. Recepteink, könyveink, eseményeink vagy akár álláshirdetéseinkhez is egyedi strukturált adatot adhatunk hozzá a bővítmény segítségével.

    Bár lényegesen többet tud a Yoast SEO-nál a Rank Math, azonban a jól megszokott Yoast-ról való átálláshoz ez sokszor mégsem elég. Sok WordPress tulajdonos érzi úgy, hogy nem feltétlenül nyújt annyi extra funkciót a Rank Math, hogy megérje átállni egy Yoast felhasználónak. Új weboldal esetében azonban érdemes lehet már eleve a Rank Math bővítményét telepíteni…

    Google eszközök egy helyen – Google Site Kit

    A Google hivatalos WordPress bővítménye összekapcsolja a WordPress oldalak szempontjából releváns Google eszközöket, így az adatokat valós időben és egyetlen központi helyen jeleníti meg. Közvetlenül beköthetjük a Search Console, Google Analytics, Tag Manager, Optimize, Adsense és PageSpeed Insights eszközöket. Az eszközök egyéb bővítmény nélküli bekötése mellett további előnyöket tartogat a Google Site Kit: oldalunk betöltési sebességének, forgalmának, az organikus találatok között nyújtott teljesítményét is egyetlen bővítményen belül elemezhetjük – ugyan mi más kellene még a hatékony WordPress SEO-hoz?

    Bár a Google Site Kit jelenlegi formájában nem egy létfontosságú bővítmény, azonban a keresőóriás megígérte a plugin funkcióinak kiterjesztését, és mint tudjuk, ha a Google nekiveselkedik egy eszköz fejlezstésének, akkor ritkán lassít azelőtt, hogy a legjobbá válna… Gonduljunk bele, kitől is kaphatnánk jobb eszközöt weboldalunk keresőoptimalizálására, mint magától a Google-től?

    Átirányítások – Redirection

    Az ingyenes Yoast SEO plugin mellé tökéletes kiegészítő az átirányításokat kezelő Redirection bővítmény. Ha nem szeretnénk vagy nem tudjuk hogyan kell weboldalunk .htaccess fájlját módosítani, akkor ezzel a minimalista bővítménnyel be tudjuk állítani a Wordpres SEO szempontból elengedhetetlen domain szintű átirányításokat.

    A domain szintű átirányítások mellett automatikusan kezeli a bővítmény az URL módosítás miatt szükségessé vált átirányításokat, amivel a linképítéssel elért eredményeinket is megtarthatjuk URL változás esetén. A Redirection plugin monitorozza a 404-es hibákat is és egyedi átirányításokat is eszközölhetünk a bővítmény segítségével.

    Oldalbetöltési sebesség – Autoptimize

    Oldalunk betöltési sebessége alapjaiban határozza meg a honlapunkra látogatók felhasználói élményét. Egy lassú weboldal nem csak a keresőkben kattintó, majd a csigalassú betöltődés miatt lepattanó látogatók számát növeli meg, hanem a konverziós arányra is negatív hatással van.

    Az oldalbetöltési sebességet javító bővítmények elsősorban nem WordPress SEO célokat szolgálnak, de jótékony hatással lehetnek az organikus helyezéseinkre is, hiszen egy weboldal sebessége egyértelműen ranking faktor a keresőknek. Válasszuk a WP Rocket, W3 Total Cache vagy bármelyik más ismertebb gyorsítótárazásra és tömörítésre képes bővítményt, a végeredmény legtöbbször másodpercekben lesz mérhető.

    Oldalbetöltési sebességet javító bővítménynél a WordPress SEO szempontjából érdemes komplex, lehetőleg minél több területet egyben kezelő alternatívát választani. Az Autoptimize gyorsítótárazás mellett kisebbíti, tömöríti és gyorsítótárazza CSS, Javascript és HTML fájljainkat, emellett pedig a képek lazy-loading betöltését is lehetővé teszi.

    Az Autoptimize ingyenes verziója is számtalan olyan funkciót tartalmaz, amit a legtöbb népszerű bővítmény több pluginra osztva old meg vagy csak a fizetős verzióba beépítve találunk meg.

    Bővített keresési eredmények – All in One Schema Rich Snippet

    Strukturált adatok hozzáadásával lehetséges oldalunkat bővített keresési eredményként megjeleníti a keresési találatok között. Receptjeinknél már a Google találati listájában szerepeltethetjük az étel kalóriatartalmát, kritikák írásánál csillagos értékelést adhatunk hozzá a cikkhez, vagy egy webshop termékeinél jelezhetjük, hogy épp van-e raktáron az adott termékből.

    A bővített keresési eredményekkel ki lehet tűnni a többi keresési találat közül, (feltéve, ha a versenytársak nem használják ugyanazt a schema-t) így növelhető az átkattintási arány, ami végső soron jobb pozíciókat és több organikus forgalmat jelent. Az All in One Schema Rich Snippet bővítmény segítségével pár kattintással hozzáadhatjuk a leggyakoribb strukturált adatokat bejegyzéseinkhez – sablonunk vagy oldalunk forráskódjában való módosítás nélkül.

    Tartalomjegyzék – Easy Table Of Contents

    E bővítmény segítségével automatikusan generálhatunk bejegyzéseink vagy oldalaink számára egy személyre szabható, kis CSS tudással formázható tartalomjegyzéket. Amellett, hogy a hosszabb cikkek áttekintésében segíti az olvasót egy tartalomjegyzék használata, még keresőoptimalizálási előnyökkel is jár.

    Yoast WordPress SEO plugin

    Az Easy Table of Contents bővítménnyel nagyobb valószínűséggel jelennek meg belső linkjeink a keresési találatok között, amik javítják az átkattintási arányt.

    Mire elég pár WordPress SEO bővítmény?

    Bővítmények segítségével webfejlesztői tudás nélkül lehetséges a modern keresőmotorok által támasztott követelményeknek megfelelni és egy gyorsan betöltődő, On-Page SEO elemeket konzisztensen használó weboldalt létrehozni. A szaktudást azonban nem lehet ingyenes kiegészítő programokkal helyettesíteni. A bővítmények ráadásul keretek közé szorítanak bennünket és sok olyan funkciót is tartalmaznak, amelyre nem feltétlenül van szükségünk, az oldalt azonban lassítják.

    Telepítsük a leghasznosabb WordPress SEO bővítményeket, de ne ringassuk magunkat abban a tévhitben, hogy ezzel végérvényesen “megseóztuk” a honlapot. A keresőoptimalizálás jóval összetettebb annál, hogy pár kattintással a találati listák élére tudnánk kerülni és a weboldal fejlesztés során még egy rakás dologra oda kell figyelni ahhoz, hogy végül érdemi organikus forgalomnak örülhessünk. Hozzászólások, kérdések, kiegészítések bátorítva! Sok organikus találatot kívánunk!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • SEO tanácsok, amiktől sírva röhögünk

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A szakmai ismeretek megszerzése, fenntartása és a tudásátadás bármely területen nehéz feladat. Az online felületek viszont mára sokaknak lehetőséget adnak arra, hogy aktívan megosszák a tudásukat. Mivel azonban nincs objektív kontroll az elkészült tartalmak felett, így esetenként némely SEO szakértő jóvoltából téves információk jelennek meg itt-ott. Ezek pedig vicces – rosszabb esetben egyensen kínos – SEO tanácsokhoz és bakikhoz vezetnek. Ebben a cikkben kigyűjtöttem néhány olyan SEO “tanácsot” és megoldást, amiket érdemes távolról kerülni.

    1. Klasszikus keresőoptimalizálásra mindenképpen szükség van

    Persze, minden SEO szakértő szeretné értékesíteni a szolgáltatását. A keresőoptimalizálás pedig egy nagyon hatékony megoldás, hogy ügyfeleket szerezzünk online, csakhogy…

    …van az a helyzet, amikor tök felesleges SEO-ra áldozni a pénzt (elsősorban kis, lokális cégek esetében, akik nagyokkal versenyeznek).

    Néhány hete például a lakásunkhoz közeli zöldségesnél vásároltam, amikor a láthatóan digitális világhoz korlátozottan értő tulajdonosokat hallottam, hogy azon tanakodtak, érdemes-e nekik Instagramon profilt létrehozni és követőket gyűjteni, mert valaki azt mondta nekik, hogy így lehet új vevőket szerezni. Hát nem! És “klasszikus” SEO-ra se költsenek. Ablakon kidobott pénz lesz, ezt garantálom.

    Egy ilyen kis cégnek a weboldal is teljesen felesleges. Nem fog plusz információt adni az ügyfeleiknek, ha statikus az oldal, és évekig nem frissül. Ha pedig folyamatosan frissítik (mondjuk az árakat), az egyszerűen kidobott idő lesz. Egy ingyenes tárhelyen (mindenkilapja, olcsotarhely és hasonló helyeken) létrehozott weboldal meg inkább kínos lehet idővel, mint hasznos.

    Egy ilyen cégnek ehelyett a local SEO való – vagy mondjuk a Facebook hirdetések – de minden bizonnyal egyszerűen nem lehet profitábilis, ha havi több százezer forintot áldoznak saját honlapra, tárhelyre, meg keresőoptimalizálásra.

    2. Nem kell SEO szakértő – elég ezt a fejlesztőre bízni

    Ha csak 1 forintot kaptam volna, ahányszor azt hallottam, hogy

    “majd a webfejlesztő megSEO-zza az oldalt”

    …akkor most nagyjából ingyen mehetnék 1 napra a Szigetre bulizni. Hány esetben sült el ez tényleg jól? Elég ritkán. Mielőtt a keresőoptimalizálásba belevág valaki, tudnia kell, hogy ez nem csak a “SEO-barát weboldalból” áll. Ez szükséges feltétele a jó Google helyezéseknek, de nem elégséges. Az igazi munka csak ezután kezdődik a kulcsszókutatással, a tartalmi keresőoptimalizálással és a linképítéssel.

    És az már a jobbik eset, ha tényleg keresőbarát oldalt kapnak a megrendelők… Vannak olyan elvetemült esetek, ahol még a weboldalt is nehéz használhatónak hívni, nem hogy SEO szempontból megfelelőnek. Ott van a Pick Pack Pont példája, ahol elfelejtették fejlesztés után robots.txt-ből törölni a crawling tiltását, ezért a keresőkben csak ezt lehetett látni hónapokon keresztül:

    SEO szakértő szemléltető ábra a Pick Pack találatáról

    Azóta ezt persze észrevették és kivették a helytelen Disallow opciót, de így is hónapokig volt a Google-ben megtalálhatatan az oldal. Most már meg lehet találni – épp csak a főoldal esetében nem jó a meta leírás:

    SEO szakértő szemléltető ábra a Pick Pack találatáról optimalizálást követően

    Egy másik tipikus probléma szokott lenni a lenni a szép képekkel, videókkal telepakolt – cserébe rettenet lassú – oldal. Majd amikor a felhasználók még azelőtt elhagyják az oldalt, hogy az betöltene, jön a nagy meglepődés. Hiába szép az oldal, technikailag azt értük el, hogy 30-35 MB-os oldalt töltsenek be mondjuk mobilról, 3G-s internettel.

    Apróbb hiba szokott lenni továbbá, hogy nem figyelnek a meta adatokra. Az Apacuka esetében a fejlesztők azt is rögtön elárulták, hogy WordPresst használnak mint CMS. Néhány hónapja ezt a screenshotot lőttem az oldalról: “Apacuka – … egy újabb WordPress honlap”.

    SEO szakértő szemléltető ábra az Apacuka találatáról

    Itt egész egyszerűen nem lett a template kód felülírva. Aztán írtam nekik, de nem válaszoltak. Majd pár hónappal később mégis módosult az oldal címe. De most meg a meta leírásba került ugyanaz a szöveg. 😀

    SEO szakértő szemléltető ábra az Apacuka optimalizálását követően

    3. Content is king (a tartalom a Király)

    Az állítás alapvetően nem téves. A jó tartalom az alapja a SEO-nak – ez kétségtelen. Csakhogy a legtöbbször kiderül, hogy nagyon mást értünk a “content is king” alatt.

    Én biztosan nem azt, hogy hetente írok egy 5 bekezdés hosszú posztot, kirakom, majd várok, hogy az jól teljesítsen. Ezt neveszek post & pray, vagy publish and pray módszernek. Kirakjuk, majd imádkozunk, hogy jöjjön a forgalom.

    A “publish & pray” módszer sosem működött.

    Az egyik legrosszabb SEO szakértő “bölcsesség”, amit valaha hallottam, hogy

    “posztolj gyakran friss tartalmat, mer’ a Google azt szereti”.

    Ez a mondás sok SEO szakértő szájából elhangzik, mégis alapvetően téves – és sokakat összezavar. A tartalmat stratégiai céllal kell tervezni, előállítani és publikálni. Majd a megfelelő csatornán kell terjeszteni ahhoz, hogy valóban értelme legyen az írásnak. Igen, ez azt jelenti, hogy nem csak úgy előállítjuk a minőségi tartalmat, hanem minden egyes darabnak konkrét célja van.

    Az írást egy alapos elemzés előzi meg, aminek része a kulcsszóelemzés, de azt is illik megvizsgálni, hogy mire lesz szükségünk ahhoz, hogy aztán később az a tartalom forgalmat is generáljon az oldalunkra. A tartalomírás sokszor generál vitát. Ma sokan hangoztatják, hogy a usernek kell szólnia a tartalomnak, nem a keresőknek. Ezért a SEO copywriting hülyeség.

    Értem miért mondja ezt számos SEO szakértő, de nem értek vele egyet. Nem szabad megkülönböztetni a kettőt egyáltalán. Olyan tartalomra van szükség, ami a usernek szól és egyúttal betartja az alapvető SEO szabályokat is. A publish & pray módszer helyett érdemes legalább minimális disztribúciót alkalmazni. A minimálisról pedig mindenki döntse el, hogy számára mi az, ami belefér, hogy a tartalmára szánja.

    Szerintem a közösségi média – legalább ingyenes – használata kimondottan ajánlott. Osszuk meg a tartalmat az ismerőseinkkel, követőinkkel, használhatunk fizetett hirdetést is. Emellett az email feliratkozóinknak kiküldeni percek kérdése, mégis több száz vagy ezer emberhez el tudunk jutni így. Sokan mégse teszik ezt meg. Ami nagyon durva, hogy én az időm több mint felét töltöm egy tartalom tervezésével, kommunikációjával, megosztásával. Ha 1 napig írok egy cikket, akkor ugyanannyi megy abba bele, hogy az eljusson a megfelelő helyre.

    Egy jól SEO-zott tartalom tervezésébe és disztribúciójába több időt kell tenni mint magába a megírásába.

    Az érték ugyanis nem abban van, hogy írtál egy jó cikket, hanem abban, ha azt el is olvassák. Ezért tartom kifejezetten károsnak a “content is king” és a “posztolj minél gyakrabban jó tartalmat” tanácsokat. Mert félrevezetnek. Elképesztő energia megy bele olyan cikkekbe, amit senki nem fog olvasni!

    Emellett persze azt is érdemes megemlíteni, hogy a tartalommarketing megtérülését mennyire nem mérik a cégek. Pedig erre van módszer és nagyon sok pénzt lehet spórolni a tervezéssel és annak visszamérésével. Én például éves szinten 20 millió forint körül spórolok a blogommal a SEO-val az Adwords költéshez képest.

    4. Használd a fókusz kulcsszavakat – ahol csak lehet

    Ezt érintettem az előző pontban már. A tartalmat az olvasóknak, és nem a keresőnek készítjük. Természetesen fontos, hogy egy fő kulcsszó megjelenjen a cikkben a megfelelő helyeken, de nem szabad túlzásba vinni. A kulcsszó túlhasználása, a keyword stuffing egy olyan technika, ami nem hogy pozitív hatással nincs a tartalomra, de inkább hátráltatja azt.

    Nyugodtan lehet szinonimákat, vagy LSI (latent semantic indexing) kulcsszavakat használni, hogy elkerüljük a folyamatos szóismétlést, ha esetleg nem szándékosan említjük rengetegszer a kulcsszót a tartalomban.

    Nagyon sok SEO szakértő által használt eszköz mutatja meg azt az értéket, hogy mekkora a kulcsszó sűrűsége (keyword density) egy cikkben, blogposztban. Ez a mutató önmagában nem káros, de azok a cikkek, amelyek konkrét keyword density értéket és sávot adnak meg, azokat 2018-ban szerintem nem szabad komolyan venni.

    5. Használj meta kulcsszavakat

    Az egyik legrosszabb SEO tanács, ami mai napig fel-felbukkan. Ha túl sok időd van, égesd nyugodtan. Ha hasznosan szeretnéd eltölteni, akkor inkább fordítsd másra az energiád. Ez a keyword stuffing egy olyan válfaja, amivel a nem látható tartalmat módosíthatjuk. Kvázi megmondhatjuk a keresőnek, hogy miről szól a tartalmunk, ezáltal milyen kulcsszavakra szeretnénk rankelni… Legalábbis így volt ez 15 éve, a keresők őskorában.

    2009 óta hivatalosan sem rangsorolási tényező a meta kulcsszó – egy magára valamit is adó SEO szakértő ezt jól tudja. Egyszerűen a keresők ma már képesek értelmezni a szöveget anélkül is, hogy meta kulcsszavakat használna bárki a weboldalán. Ezért felejtsük el őket egyszer s mindenkorra!

    Fontos, hogy nem szabad összetéveszteni a meta kulcsszavakat a meta címmel és a meta leírással. Utóbbi kettőnek igenis van szerepe a google keresőoptimalizálás területén – még ha nem is közvetlen. A Black Cab burger a tökéletes példa arra, hogyan ne csináljuk: ne a meta kulcsszavakat rakjuk a meta leírásba!

    SEO szakértő beteszi a kulszszavakat a meta leírásba - no comment

    Ha pedig egy SEO szakértő szándékosan tanácsolja ezeknek a használatát, ráadásul akár elgépelt formában is, azt a SEO “szakértőt” azonnal ki kell rúgni. Ezt egy weboldal forráskódjában találtam 2017-ben:

    Weboldal forráskódjának képernyőképe benne a meta tag-ekkel - SEO szakértő rémálom

    A meta adatok között speciális szerepet töltenek be az Open Graph adatok, még akkor is  ezek SEO szempontból semlegesek. Mégis, ha ezek hibásak, én mindig jelezni szoktam. Közösségi médiában ennek nagy szerepe van és ritkán figyelnek oda erre. Például a Portfóliónál is érdemes lenne kicsit módosítani az OG leírást, hogy ne derüljön ki azonnal a szponzoráció, inkább a tartalomról adjanak bővebb információt. Az egyik cikkük során Facebookon furcsa szöveg jelent meg a megosztás alatt. Így megnéztem Facebook Debuggerben hogy milyen adatok vannak megadva a cikkhez. Ezt találtam:

    SEO szakértő szemléltető ábrája a Portfolio online magazintól

    6. Van egy több százas PBN-ünk – csatlakozz te is!

    Ha a Google felfedez egy bloghálózatot, akkor keményen megbünteti. Akár algoritmikusan, akár manuálisan (manual penalty). Ennek ellenére nagyon sok SEO szakértő alkalmazza ezt a technikát, mert úgy érzik rövid- és középtávon többet nyernek vele mint veszítenek. A PBN-nel talán addig nincs is probléma, amíg az ott megjelenő tartalom nem vékonyodik el, hanem minőségi marad. Viszont tisztán linképítésre használni az egy black hat technika, ami hosszú távon kudarcra van ítélve.

    Az a probléma a nagy PBN-ekkel is, hogy nagyon sok a rossz tartalom és a spammy linkek. Számtalanszor láttam, hogy (elméleti) ruhaüzlet honlapján jelent meg poszt a keresőoptimalizálásról. Ráadásul olyan tartalommal, ami közel sem állja meg a helyét. Ennek egyértelműen a linképítés a célja, azonban ha valaki ész nélkül csinálja, kockáztatja a domainjét és az ügyfeleit is. Könnyen össze lehet így szedni egy büntetést, ami után nagyon nehéz helyreállítani a weboldalt.

    Van egy trükk, hogy sokéves domaineket vásárolnak SEO szakértők, vagy cégek, ahonnan linkeket adnak a saját fő domainjüknek. A régi weboldal hitelességét így próbálják meg átadni a saját oldaluknak.

    Ha ez témában releváns és valódi tartalmat hordoz, akkor még indokolt is lehet, de általában nem ez szokott lenni a helyzet. 20-30-as Domain Authority körüli domaineket vesznek sokan, és utána random tartalommal töltik fel, vagy az egész oldalt 301 redirectelik egy másik domainre. 10-15 éve ez még működött, ma nem javaslom senkinek, hogy ezzel töltse az idejét.

    Ha pedig már PBN-ek… az eddigi legviccesebb SEO reklámot is ezen a területen láttam. Egy cég autón hirdeti a Google szempontjából illegális tevékenységét. Értem hogy miért, de szakmailag szerintem nem túl bölcs megoldás…

    SEO szakértő az offline hirdetésekről - egy autó, reklámmal a hátsó ablakon

    7. Szerezz backlinkeket a közösségi médiáról

    Nemrég találkoztam egy nagyon nagy (mindenki által ismert) cég vezetőjével, aki mesélte, hogy a SEO szakértő és csapata a weboldalának LinkedIn linkeket épít. És milyen sokat dolgoztak már rajta, de az eredményét nem igazán látja. A konklúzió az volt, hogy “a keresőoptimalizálás nem működik” – sajnos nem egyedi esetről van szó…

    A hiteles és jó linképítés nehéz. Ehhez kétség sem fér. De amikor cégek átverik az ügyfeleiket akár tudatlanságból, akár szándékosan, az nagyon káros. Nem csak számukra, de az egész iparág számára. Linképítést csak megfelelő forrásból, jó ütemben és volumenben érdemes csinálni. Viszont a közösségi média nem számít klasszikus backlinknek, teljesen külön szoktuk kezelni.

    A közösségi média oldalak nofollow linket adnak, amin a felhasználó átjön ugyan, de a Google nem számítja bele a rangsorolásba őket. Szóval lehet ilyen linkeket szerezni.

    De ez nem SEO alapú linképítés – ez az ügyfél nettó átverése.

    Extra tanács: elkel egy SEO szakértő, mielőtt kimegy élesbe a weboldal

    A weboldal fejlesztését ne kezdd el egy SEO szakértő véleményének kikérése előtt. Akár csak 1 órára is érdemes bevonni egy szakértőt, ami anyagilag is megtérül, hiszen nagyon sok dologra fel tudja hívni a figyelmed, amit később nagyon drágán tudsz csak kijavítani. Vagy ha már nem vontál be menet közben SEO szakembert, mielőtt élesbe megy az oldal kérd meg, hogy írja össze a legdurvább hibákat, amit lát az oldalnál.

    Nagyjából 3 hónapig figyeltem Magyar Nemzeti Kereskedőház új weboldalát, amikor kirakták élesbe. Látszott, hogy dolgoztak vele, de a meta adatai között igazi baki-aranybányára leltem.

    Hol a meta cím, hol a meta leírás volt rossz. Néha magyar tartalom és url jelent meg az angol honlaphoz. Erősen érződött rajta, hogy egy “teszt” vagy “fejlesztési” verzió került ki élesbe. Pedig nagyjából 2-3 óra munkával ezeket bármelyik SEO szakértő kijavította volna…

    SEO szakértő képernyőképe a Kereskedőházat tartalmazó talállati oldalról

    Hogy kerüld el ezeket a hibákat?

    A fenti hibák nagy része egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne – ha pedig nincs kedved vacakolni vele, akkor egy valódi szakértő bevonása segíthet. Itt azonban érdemes tudatosnak lenni: figyelj arra, hogy milyen szakemberrel kezded el a weboldalad építeni és előre mérd fel, hogy mire van szükséged és az mibe is fog kerülni.

    Van egyáltalán szükséged SEO-ra? Illeszkedik a marketing stratégiába?

    Vedd tudomásul, hogy a jó keresőoptimalizálás nem egyszeri feladat, hanem folyamatos, kitartó és konzisztens munka eredménye. A jó SEO nem olcsó, a rossz meg nem működik! Ha egy SEO szakértő nagyon olcsó szolgáltatást nyújt, akkor az legyen gyanús. Nagyon gyanús. Itt van például ez a hirdetés, amibe a minap futottam bele a Facebookon.

     

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”21754″ img_size=”full” add_caption=”yes” alignment=”center”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Szakmailag nehezen tudom értelmezni, hogy mit nyújt és ajánl. De abban se vagyok biztos, hogy ő érti egyáltalán. De ha kalandvágyó vagy, akkor tegyél bátran egy próbát. 🙂

    Ha nem vagy ennyire bevállalós, akkor olyan SEO szakértőt bízz meg a munkával, aki tudja, hogy mit csinál. Mert másnál már eredményesen megcsinálta. És erről fel is tud referenciákat mutatni.

    Nyugodtan olvass utána a témának, nagyon sok bejegyzést találsz arról, hogy mit kell tudnia egy jó szakembernek és ne félj tesztelni őt, mielőtt megállapodtok – a félkegyelmű SEO szakértő ugyanis több problémát okoz, mint amennyi organikus találatod lesz a munkájából!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]