blog.7digits-dev.eu

Tag: organikus forgalom

  • No komment – Áldás, vagy átok a céges blogon?

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]A céges blog kapcsán – főleg B2B-ben – nagyon gyakran felmerül az a kérdés, hogy érdemes-e odatenni a komment mezőt, vagy  sem? Vannak, akik a SEO előnyöket emelik ki, más marketing guruk a közösségépítés lehetőségét látják benne, miközben sokan még mindig a trolloktól és a céges blogra rétisasként lecsapó csúnya, gonosz konkurenciától féltik a drága tartalmak lábléc-közeli végét, vagy épp a végeérhetetlen diskurzusok időrabló munkáját spórolnák meg – hogy a spamről ne is beszéljünk.

    Szóval jót tesz-e a céges blog oldalainak a komment, vagy sem?

    A vita nem újkeletű, a tét nagyobb, a válasz pedig bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik, és úgy kezdődik, hogy: attól függ…

    Az alapelvek

    Induljunk ki abból, hogy a céges blog tartalmainak elsőrendű célja az, hogy a vásárlói út megfelelő szakaszába illeszkedve emeljék az ügyfél-élményt. Sok más járulékos haszna is van a tartalommarketingnek, például az organikus (a keresőkből származó ingyenes) forgalom kiépülése, a márkaépítés, vagy épp az edukáció, de azért a legtöbb cég mégis leginkább a leendő ügyfeleknek szeretne villantani valamit.

    Azt, hogy mennyire nem egyértelmű a kommentelés tiltása, vagy engedélyezése, jól mutatja, hogy számos világszerte ismert  blog is ki-be kapcsolgatja a kommentelési lehetőséget. Mielőtt ítéletet hirdetünk, nézzük meg a valid érveket pro és kontra:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column css=”.vc_custom_1612772365716{border-left-width: 5px !important;padding-top: 2% !important;padding-right: 2% !important;padding-bottom: 2% !important;padding-left: 2% !important;background-color: #f2f2f2 !important;border-left-color: #59d600 !important;border-left-style: tele !important;}” el_class=”leftbordergreen”][vc_column_text]

    Érvek a kommentelés megtartása mellett

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A kommentek remek visszajelzést jelentenek arról, hogy mit akarnak az olvasók

    Teljesen valid érv, lényegében a komment mező miatt lesz kétoldalú a kommunikáció a céges blog oldalain. Ha nincs komment, nem kapsz visszajelzést az olvasóidtól; itt jegyezném meg, hogy Magyarországon sokszor akkor sem kapsz, ha ötcsillagos kommentelési megoldást izzadtál ki magadból. A kommentek ösztönzésének is megvan a maga pszichológiája, enélkül – legalábbis hazánkban – többnyire üres lesz a komment szekció…[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A céges blog kommentek nélkül rosszabbul teljesít SEO szempontból

    A kommenteket, mint szöveget ugyan figyelembe veszik a keresők, mint az oldal tartalmának szerves részét, ennek ellenére ne nagyon lelkesedj rá arra, hogy mostantól az olvasóid lesznek a kiszervezett  SEO-harcosaid – az oldalon lejjebb  található tartalmak súlya egyre csekélyebb és bár a Google szereti a hosszú tartalmakat, a hiedelmekkel ellentétben a méret nem minden – a technika is fontos… [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A kommentek a sikeres céges blog társadalmi bizonyítékai

    Valóban társadalmi bizonyítékot jelentenek a kommentek, de inkább csak abban a vonatkozásban, hogy amikor az első fecske kommentelőd megérkezik, akkor a többiek látják, hogy egy jó hangulatú diskurzus alakul ki a cikked alatt és könnyebben vesznek részt benne. Tehát a komment a kommentelésre társadalmi bzonyíték, nem a terméked eladására.[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A közösségépítés kommentek nélkül nem lehetséges

    Tény, hogy a közösségépítés egyik legjobb eszköze a komment szekció. Ez talán a legerősebb érv a kommentek megtartása mellett. Ugyanakkor ez az érv csak akkor állja meg a helyét, ha professzionális (fizetős) komment megoldás és ésszerűen kialakított moderációs gyakorlat is követi. Tehát a közösségépítéshez nem elég, ha bekapcsolod a kommenteket, aztán csá’…[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A megírt visszajelzések egyben mikro-elköteleződések, így gyorsabban jönnek a lead-ek

    Háááát… igen, ez is egy érv; ugyanakkor a céges blog épp elég elfoglaltságot csinál ahhoz, hogy kimondhassuk, hogy kommenteket moderálni, spam-mel harcolni, prémium plugin-t fizetni egyetlen mikro-elköteleződésért azért tényleg a “jóból is megárt a sok” tankönyvi esete, nem?

    Amúgy meg jellemzően nem azok kommentelnek, akik venni akarnak valamit tőled. Ha csak a mikro-elköteleződések kimaxolása miatt  maradnál a kommentelés mellett, akkor javaslom, hogy inkább válassz egy másik mikro-elköteleződést a cikkeidbe, mondjuk egy dilemma plugint.[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    A kommentek növelik az oldalon töltött időt, így pedig duplán is hozzájárulnak a SEO-hoz

    Ez az érv első látásra még megállja a helyét. Az oldalon töltött idő valóban komoly ranking faktor a keresők számára, így aki perceket tölt a kommentekkel, az valóban felhúzza majd a time on site átlagát… és mit tudunk az átlagokról?

    Azt, hogy Svájc például átlagban lapos!

    Magyarul a Google sem hülye és bár a keresők algoritmusa hét pecsétes titok, valami azt súgja nekem, hogy a világ egyik legnagyobb cége a sok tízezer programozójával, a világ legfejlettebb mesterséges intelligenciájával meg a közel 200 milliárd dollár cash tartalékával nem csak az átlagokat figyeli, hanem az oldalon töltött idő eloszlását, mediánját, kilengéseit és még ezer másik számot…

    És ugye száz olvasódból jó, ha 1-2 fog kommentelni… Úgyhogy ne a kommentektől várd az első helyezést a Google tálálati oldalain![/vc_column_text][impeka_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column css=”.vc_custom_1612772349832{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 5px !important;padding-top: 3% !important;padding-right: 3% !important;padding-bottom: 3% !important;padding-left: 3% !important;background-color: #f2f2f2 !important;border-left-color: #dd3333 !important;border-left-style: dupla !important;border-right-color: #dd3333 !important;border-right-style: dupla !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-top-style: dupla !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-bottom-style: dupla !important;}” el_class=”leftborderred”][vc_column_text]

    És akkor a kontra érvek

    A kommentek moderálás nélkül igazi digitális öngyilkosságot jelentenek…

    …mert a konkurencia szét fogja trollkodni a céges blog minden egyes bejegyzését. Hm. Van alapja, de én ettől nem aggódnék annyira. A 7Blogon is volt olyan, aki nekiállt trollkodni, de miután értelmes, szakmailag magas színvonalú választ kapnak, ezek a trollok gyorsabban kopnak le, mint a kínai unikornisos csillámtetkó. Ha a trollok és a konkurencia miatt  aggódsz, akkor válaszd a Facebook kommenteket, ott sokkal macerásabb anonimitásba burkolózni.

    A moderálás és a válaszolgatás még akkor is rengeteg időt felemészt, ha alapvetően jóindulatú az összes komment

    Ez így van – ha könnyű lenne, mindenki ezt csinálná. Egy lojális közösségért meg kell dolgozni. A komolyabb komment rendszerek azért elég jól lemenedzselik a munkát – ha idő szűkében vagy, akkor a Thrive-ot, vagy a  Disqus-t válaszd (lásd alább).

    A komment spam ugyancsak egy plusz megoldandó feladat

    Igaz. Ugyanakkor egy nofollow a komment-linkekre, minden spammer-t default-ból tiltasz és pprobléma megoldva; hidd el, évi fél tucatnál nem lesz több komment spam-ed.

    A SEO-hoz nem is ad hozzá annyit

    Marginális a hatása, ez igaz, de nem is elsősorban a SEO miatt engedjük a kommenteket a céges blog hasábjain, hanem a közösség építésének céljával. Ha pedig nagyon kompetitív niche-ben vagy, akkor az a kevés, plusz szempár, amit a kommentek jelentenek, az is döntő lehet SEO szempontból.

    Lassítja az oldal betöltését

    Hát, ha valami vacak komment rendszered van, akkor sajnos igen! Mérd a sebességet rendszeresen és válassz fizetős komment rendszert, ahol a fejlesztők folyamatosan figyelnek erre az aspektusra is.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Komment rendszer választás

    A fentiekből talán már kiderült számodra is, hogy ha kommenteket akarsz  a céges blog oldalaira, akkor nagyon nem mindegy, hogy melyik mellett teszed le a voksodat. A megfelelő komment-kezelő kiválasztása ráadásul azért is nagyon lényeges, mert váltani nem mindig egyszerű, ha a régi kommenteket is meg akarod őrizni.

    Az egyik módszer, hogy kicsit  felturbózod a céges blog belső WordPress komment rendszerét, a másik ha egyedi komment-rendszert használsz – vegyünk is végig egy pár lehetséges alternatívát:

    WordPress komment felturbózva

    Amennyiben a céges blog megalkotói elég bölcsen egy WordPress CMS-t választottak, akkor ott van alapból a belső komment-rendszer…

    …amivel az a baj, hogy primitívebb, mint egy falusi kocsmai bunyó verbális előjátéka.

    A Yoast egyik megoldása, a comment hacks plugin azonban képes kicsit felturbózni az alap funkcionalitást, így egy fokkal már előrébb vagy.

    Moderálhatóak a kommentek, van egy rendesen működő email értesítő rendszer is, lehet átirányítani és emailt is tudsz küldeni a kommentelőknek. Életképesebb, mint az alap WP megoldás, de azért komment-olimpián ne akarj indulni vele.

    Disqus

    Az egyik legelterjedtebb komment plugin minden elképzelhető funkcionalitással: értékelések, analitika, ötcsillagos moderáció, reputáció menezsment, shadow banning funkció – tényleg mi szem-szájnak ingere. Nekem két bajom van vele: az egyik, hogy nagyon sok komment esetén elég lassan tölt be, így rontja a céges blog sebességét, a másik, hogy a valóban komoly funkcionalitású változatért havi 89 dollárt kell leperkálnod, amivel messze a legdrágább megoldás azz összes közül.

    Thrive comments

    Amit a ThriveThemes csapata kiad a kezéből, az általában arany – nincs ez másként a komment-rendszerükkel sem. Van benne social login, komoly moderációs dashboard, egyérintéses delegálás, forrás linkelés, szavazás és még plecsniket is osztogathatsz rajta keresztül a lelkes kommentelőknek. Éves fizetést választva havi 19 dollárért egy 9 plugin-ból álló csomagban tudod megvásárolni. Bőven megéri az árát!

    Facebook komment rendszerek

    Ha teljesen a  Facebook-ra hagyatkoznál a kommentelés megoldását illetően, akkor akár a WPDevart pluginja, akár a 7Blogon is használt ESSB Facebook comment add-on jó választás. A moderáció ezeknél a 3rd party megoldásoknál messze nem olyan szofisztikált, mint akár a Disqus-nál, akár a Thrive-nál és mivel a kommentek harmadik félnél tárolódnak, a migrációt is elfelejtheted, ha később  váltanál.

    Annak idején én magam is erre a megoldásra tettem le a voksomat, ma azonban már sokkal inkább választanám a Thrive comments-et a céges blog hasábjaira. A közösségi komment-rendszerek előnye az egyszerű, megszokott közösségi média login és a pár tíz dolláros egyszeri költség. Jól néz ki, olcsó, használni is fogják, de hosszú távon messze van az ideálistól.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A legfontosabb tanács

    Akár úgy döntesz, hogy lesznek kommentek a céges blogon, akár passzolnád a nyűgjét, csináld úgy, hogy az növelje a felhasználói élményt. Ha nincs kommentelési lehetőség, akkor a cikkek végére biggyesz oda egy kattintható magyarázatot, hogy miért nincsenek kommentek és valami csatornát, hogy hol lehet neked írni – Facebook, online form, stb.

    Bárhogyan is határozol a kommentekkel kapcsolatban, a céges blog kevesebb előnytől esik el, ha előrelátóan döntesz, mintha a hibás döntésed az ügyfélélmény kárára megy. Tehát, ha van energiád, időd és stratégiai indíttatásod közösséget építeni, akkor tedd lehetővé a kommentelést, de csináld jól: ruházz  be profi komment megoldásba, szánj időt a moderációra és az érdemi párbeszédre is az olvasóiddal.

    Ha a közösségépítés nem szerepel a hosszú távú stratégiádban, akkor pedig nyugodt szívvel kapcsold ki a kommenteket, mert végleges versenyhátrányba ettől még nem kerül a céges bloog – főleg, ha a felszabaduló időt még jobb minőségű tartalmak generálására, linképítésre, tesztelésre, vagy épp optimalizálásra fordítod.

    Ha valamelyik cikkünkhöz stílusos dolog kommentet  írni, akkor talán ez az; örülök is mindegyiknek, úgyhogy  kérlek, ne tartsd vissza magad! Alternatíva, hogy megosztod azokkal, akiknek hasznos lehet – SEO szakértők szerint ez javítja a karmádat![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Google keresőoptimalizálás – A title tag pszichológiája

    Google keresőoptimalizálás – A title tag pszichológiája

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A google keresőoptimalizálás ígérete örökzöld – mindenki akar ingyen (szaknyelven organikus) forgalmat a keresőkből. Néhányan még azt is értik, hogy sok-sok optimalizálásba és tartalomgyártásba kerül, mire egyes keresésekre előkelő helyet biztosítanak be maguknak a találati listán.

    Néha azonban előfordul, hogy bár a találati lista előkelő helyén szerepelsz, a várt forgalom csak nem jön, te meg csak pislogsz, mint hal a szatyorban…

    Szerencsére ilyenkor kézenfekvő magyarázatok egész arzenáljából lehet választani: indításnak ott van a magyar balsors, paranoidoknak a google összesküvés, mindenki más pedig okolhatja érte a kretén marketingest… Hiszen minden nagyarcú marketing-fotelhadvezér azt szajkózza, hogy ha első vagy a találati listán, akkor onnantól az egyetlen dolgod a pénzszámoló gép csapágyasra járatása lesz, nem?… Mekkora ordas átverés már ez az egész online marketing?

    A zsákutca-magyarázatok helyett jöjjön inkább egy kis keresőoptimalizálás ingyen: nézzünk a probléma mélyére, aztán oldjuk meg 11 százasszög egyszerűségű pszichológiai trükk segítségével!

    A probléma

    Az “előkelő helyezés – vacak forgalom” tünetegyüttes esetén a ludas legtöbbször az adott oldal title tag-je. A meta tag-ek határozzák ugyanis meg, hogy hogyan néz ki a keresők találati oldalán az adott oldal linkje:

    google keresőoptimalizálás, title tag és description tag

    A title tag-ből lesz a találat címe – márpedig egyes kutatások szerint az emberek 80%-a egyedül a címeket olvassa el a találati listán – és semmi mást! Ha a title tag – unalmasabb, mint egy Wagner opera, akkor ott leszel ugyan a találati lista elején, épp csak senki nem fog a találatra kattintani…

    A jó találati helyen lévő, ugyanakkor tápos klikk-számot generáló találatoknál leggyakrabban az történik, hogy a kulcsszóra kereső emberek többsége látja ugyan a találatot, de nem tartja elég relevánsnak a keresésére. Vagy a cím alapján unalmas, középszerű tartamat vízionál, ezért kattint inkább a következő találatok egyikére.

    Frankón egy soron múlik a tartalom sorsa?

    Méghozzá több okból is! Még ahol van is organic forgalom, a legtöbbször ott is működhetne még jobb átkattintási aránnyal: a title tag optimalizálásával ugyanis 20-100% forgalomnövekedést lehet elérni még a jól teljesítő oldalaknál is.

    Ez elég komoly hozam ahhoz képest, hogy Google keresőoptimalizálás after-hours címszóval egy fél órát valamelyik délután elbogarászol vele – nem igaz?

    Ráadásul – hacsak nem állítottál be más címet mindenféle ravasz pluginokkal -, akkor a title tag határozza majd meg, hogy amikor az adott oldalt megosztják valamelyik közösségi oldalon, akkor mi lesz a közösségi média poszt címe.

    Sőt, a title tag még a böngészőablak “fülére” is kikerül, ezért a látogatód még akkor is látja, amikor éppen egy másik ablakban matat:

    a title tag kiemelkedő szerepe a google keresőoptimalizálás során

    És akkor jöjjön a royal flush érv a keresőoptimalizálás e technikája mellett: a CTR maga is ranking faktor! Azaz, ha “úgy hagyod” az előkelő helyezést szerzett oldalaidat és azok szuboptimális CTR-t mutatnak, akkor egy idő után már nem lesznek előkelő helyen – és ez fordítva is igaz; amennyiben emeled egy oldal CTR-ját egy adott keresésre, akkor az idővel még feljebb mászik majd a találati listán, így még több kattintáshoz juttava az adott oldalt.

    A fentiek miatt tehát borzasztóan fontos – egyben a google keresőoptimalizálás praktikái közül talán a legegyszerűbb -, hogy minden lehetséges módon optimalizáld a weboldalaid title tag-jét.  Mégpedig az alábbiak szerint:

    A nagy title tag voodoo

    1. Csekkold a cím hosszát

    A title tag desktopon legfeljebb 70 karakter, mobilon pedig 78 karakter lehet, de ezt nem érdemes kimaxolni. Egyes kutatások szerint 55 karakter az ideális, de azért 50 és 60 között teljesen jó vagy. Ennek a posztnak egy 60 karakteres title tag-et sikerült találni, cserébe közérthető, világos, és teljesen egyértelmű leírása annak, hogy milyen tartalmat fog látni a látogató.

    2. Tegyél bele számot

    A számok segítik az információ feldolgozását és kredibilissé teszik a tartalmakat. Próbálj egy számot beletenni a címbe, és nagy valószínűséggel emelkedni fog az átkattintási arány. Ez lehet évszám – ahogyan ennél a posztnál is csináltam -, vagy lehet a cím olyasmi, hogy “17 dolog, amivel elronthatod a bejglit”. A fentebb hivatkozott kutatás szerint a számok akár 36%-kal is növelhetik a CTR-t!

    3. Legyen páratlan

    Ha már a Google keresőoptimalizálás miatt teszel bele számot, próbálj páratlan számot használni, mert az emberi agy sokkal könnyebben jegyzi meg a páratlan, mint a páros számokat. Ha akarod, teszteld le nyugodtan – bár mások már megtették: a “15 marketing fogás 2018-ra” cím kábé 20%-kal több átkattintásra számíthat, mint a “20 marketing fogás 2018-ra”. Persze “a Zombi-apokalipszis 5 holtbiztos jele” mindkettőt simán veri… Íme a találati lista eleje a “SEO tactics” keresésre – micsoda véletlen, hogy mindegyik szám páratlan… 😉

    4. Kommunikáljon egy előnyt

    A benefit-driven kommunikáció a Google keresőoptimalizálás egyik alapvető elve – ráadásul nem új dolog, mégis sokan hagyják ki ezt a fogást a title tag megfogalmazása során. Ne az legyen a cím, hogy mi van a posztban, hanem az, hogy mit nyer vele a látogató. Például: “Légy a Google keresőoptimalizálás mestere ezzel a 11 title tag fogással“.

    5. Tegyél bele évszámot

    Mármint az idei évet! Sok találatnál nincs dátum, ezért első látásra nem képes eldönteni a látogató, hogy mennyire friss, vagy éppen elavult a tartalom. Ha van is dátum, az kicsi és szürke – sokkal könnyebb észrevenni a címben szereplő dátumot.

    6. Tegyél bele emoji-t

    Ha WordPress-t használsz és feltelepítetted a keresőoptimalizálás legnépszerűbb bővítményét, a Yoast-ot, akkor ezen a linken megtalálod az emoji kódokat. Ezeket tedd be a title tag-be, és máris sikerült vizuálisan felturbózni a találati listán elfoglalt helyedet. Az emberi agy a képi információt sokszorosan gyorsabban dolgozza fel, tehát az első, amit észrevesz a találati oldalon, az az emoji-d lesz. Címenként egy azért bőven elég, nem kell visszatérni a barlangrajzokhoz! Ez az oldal például, amit épp olvasol, nem a legnépszerűbb emoticont kapta, de legalább a pszichológiai tartalom átjön belőle… Valahogy így fog kinézni a keresőkben:

    google keresőoptimalizálás előnézeti képe agyat ábrázoló emoticonnal7. Kulcsszót az elejére

    A címben szereplő Google keresőoptimalizálás kulcsszót sok SEO-szakértő érvelésével ellentétben nem SEO szempontból célszerű előrébb tenni – a valóságban a találati lista első helyén szereplő találatok kevesebb, mint 2%-a tartalmazza a keresési kulcsszót. Ha azonban valaki rákeres egy kulcsszóra, akkor a legkevesebb agymunkát akkor kell végeznie, ha a találat rögtön visszautal a keresésére. Mégpedig a kulcsszó megismétlésével, majd a maradék szöveg révén annak kiegészítésével. Ezzel csökken az úgynevezett kognitív terhelés, azaz könnyebben értelmezhetővé válik az információ.

    8. Ne legyen duplikálva

    Bár ez nem pszichológia, de ide kívánkozik: a keresőoptimalizálás projektjeinkben megfigyelhető extrém gyakori hiba, hogy egy honlap minden egyes oldalának ugyanaz a címe, amitől a keresők botjai úgy eltévednek, mint vakond a Tesco alatt. A keresőoptimalizálás lényege nem egy rakat titkos, ám annál mocsokosabb trükk alkalmazása, hanem a minél világosabb kommunikáció a keresőrobotokkal arról, hogy milyen tartalom is található az adott oldalon. Ezért adj a honlapod minden oldalának külön title tag-et, lehetőleg olyat, ami pontosan leírja az adott oldal tartalmát.

    9. A márkafétist engedjük el

    Komoly viták vannak róla, hogy érdemes-e a márkád nevét beletenni a title tag-be, vagy sem? Ha belekerül, az társadalmi bizonyíték, és építi az adott márkát, ugyanakkor a brand név értékes helyet foglal el a címből. A tanácsom az, hogy ne nagyon feszülj ezen: ha nem tudod mással kitölteni a helyet a 60 karakterig, akkor írd oda, mert önmagában is növelheti a CTR-t. Ha azonban értékes információtól venné el a helyet, vagy szétrontja a jól teljesítő címedet, akkor simán engedd el – a branding hatás a valóságban elhanyagolhatóan csekély, így csak az átkattintási arányra fókuszálj!

    10. Google keresőoptimalizálás CTA-val

    CTA-t tenni a title tag-be általában jó ötlet. A CTA (Call-to-Action) egy felszólító módú ige, amit simán alkalmazhatsz title tag-ekben is: “Töltsd le a marketing esettanulmányunkat – Így csináltunk 500% megtérülést”, vagy “Csinálj olyan almáspitét, mint a profi szakácsok – 5 egyszerű tipp”. A lehetőségek végtelenek, csak kreatívnak kell lenni és közvetlenül megszólítani a kereső személyt a title tag-en keresztül.

    +1 Kérdezz a title tag-ben

    A kérdések pszichológiailag ugyanolyan figyelem-mágnesek, mint a számok. Érdemes kérdést megfogalmazni a title tag-ben – növekedni fog tőle a CTR (Click-through Rate, azaz Átkattintási arány). Ráadásul ha a title tag-ben megfogalmazott kérdés magas keresési számmal bír, akkor megnő az esélyed rá, hogy a tartalmadat a Google egy featured snippet-be teszi, valahogy így:

    Ne próbálj minden fenti trükköt egyszerre alkalmazni, mert napokat fogsz ülni a cím fölött. Próbáld ki őket sorban, és ami még lényegesebb, mérd, hogy a saját közönségednél melyik cím milyen átkattintási arányt produkál. Amelyik működik, azt tartsd meg, amelyik nem, azon változtass.

    A hatás mérése

    Amennyiben a fentiek segítségével össze-optimalizálsz egy ütős title tag-et, nem ártana, ha tudnád mérni is a hatást – már ha valami stratégia, nem pedig ad-hoc nekibuzdulás alapján végzed a Google keresőoptimalizálás áldásos tevékenységét. Ehhez semmi mást nem kell tenned, mint az Analytics-ben az Acquisition » Search Console » Landing pages menüpont alatt megsasolni az adott oldal organikus forgalmát, és megnézni az átkattintási arányt (CTR).

    Az Ügyfélszerzés okosan című cikkünk címét például jól eltaláltuk az “ügyfélszerzés” kulcsszóra, de mivel nem a pillanat hevében a Kolléga nem tette bele a mocskos pszicho-trükkjeimet, némileg kevesebb kattintást kap az organikus keresésekből, mint az átlag. 21,5 %-os CTR-jét lazán a 29%-os átlag (2017-es mérés, nemzetközi, mobil eszközről) fölé lehetne tornázni – megérdemelné, mert maga az írás kiváló…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” equal_column_height=”middle-content” bg_color=”#ededed” margin_bottom=”12px” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column width=”1/4″ css=”.vc_custom_1517074986822{padding-top: 3% !important;padding-right: 3% !important;padding-bottom: 3% !important;padding-left: 3% !important;}”][vc_single_image image=”25002″ alignment=”center” style=”vc_box_circle_2″][impeka_empty_space][impeka_title heading_tag=”div” heading=”leader-text” title_color=”custom” title_color_custom=”#232323″]Hernádi Máté Kollégánk megjegyzése[/impeka_title][/vc_column][vc_column width=”3/4″ vertical_content_position=”middle” css=”.vc_custom_1517074998302{padding-top: 3% !important;padding-right: 3% !important;padding-bottom: 3% !important;padding-left: 3% !important;}” rc_font_color=”#232323″][impeka_title title_color=”primary-1″]Az Adatmágus közbeszól[/impeka_title][vc_column_text]

    Ezt csak akkor fogod a fentieknek megfelelően látni, ha előzőleg összekötötted a Search console-t az Analytics-szel, ennek hiányában kénytelen leszel a Search console-ban keresgélni.

    A hatás jelentkezéséig eltelhet néhány nap, ezért az oldalt érdemes a Search Console-on keresztül beküldeni a google indexbe, hogy felgyorsuljon a folyamat.

    A CTR mellé pedig azért tedd oda az average position-t, hogy ne csapd be magadat: ha 20 helyet ugrott előre a helyezés, akkor lehet, hogy az emelkedő CTR-t nem kizárólag a title tag módosításoknak köszönheted…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text][totalpoll id=”19281″]

    Összefoglalás

    Hiába írod a legjobb tartalmakat, ha az emberek nem találnak rá, nem kattintanak rá, nem olvassák végig, vagy épp nem osztják meg.

    Az online marketing ugyanis olyan, mint a high-end hifi: az egész eredményt a leggyengébb láncszem fogja behatárolni – a keresőoptimalizálás pedig épp ezért nem egy titkos technika, vagy mocskos kis trükk, hanem sok-sok apró optimalizációs lépés összhangja.

    Ha nincs is lehetőséged egy komoly online marketing ügynökség méregdrága automata optimalizálási megoldásaival kényeztetni az oldaladat, a fenti trükkökkel akkor is előadhatod a “keresőoptimalizálás házilag” című, nem kevésbé sikeres mutatványt, majd élvezheted a megnövekedett ingyen forgalom jutalmát!

    Sok kitartást és szívet melengető átkattintási arányt hozzá! Ha tetszett, kérlek honoráld egy megosztással, hadd tanuljon bele a Google keresőoptimalizálás technikáiba más is.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]