blog.7digits-dev.eu

Tag: webshop motor

  • Shopify B2B webáruház: Így add meg a VIP élményt!

    [vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]A Shopify B2B webáruház a nagyok játszótere, erről az oldalról viszonylag kevés szó esik, ugyanis ez csak a Shopify Plus csomagban érhető el. Az átlag felhasználó számára láthatatlan a B2B oldal, ugyanakkor volumenét tekintve többszöröse a B2C szektornak, ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a B2B vonal átalakulását.

    Már csak azért sem, mert ahol a Shopify fejleszt, ott komoly változások várhatóak a jövőben: ezt bizonyítja a  Gartner felmérése is, mely szerint 2025-re a B2B értékesítés 80%-a digitális csatornákon keresztül zajlik majd.

    Már ma is, a B2B szektort működtető gyártói, nagykeres és viszonteladói kapcsolatok hálózata adják a piac érhálózatát –  ahol ha elakadás van, az spontán sztrókot adhat a vállalkozói szcénának, ahogy erre a Covid már rávilágított. 

    De még ígyis sokaknak oximoronnak tűnhet a B2B ecommerce, hiszen az e-kereskedelem lényege, hogy minimális erőfeszítéssel tudjunk vásárlást lebonyolítani, B2B-ben pedig pont az ügyfélsimogatáson, személyes násztáncon van a hangsúly, mert ezt igényli az ügyfél, nem? 

    A jelenlegi trendek azt mutatják, hogy nem annyira…

    A piac átalakulóban, és amellett, hogy B2B oldalon is egyre inkább elvárják az ún. B2C vagy DTC (direct to consumer) élményt, igény van az automatizált vásárlási folyamatokra és az ügyfél-önkiszolgáló rendszerekre (B2B customer self-service). A változó trendek és preferenciák mellett ugyanakkor van ami nem változik: minden ügyfél, B2C és B2B oldalon, igényli a megtisztelő figyelmet és az exkluzív vásárlói élményt. A Shopify B2B webáruház platformja pont ebben kitűnő. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    2025-re az összes értékesítés 80%-a online fog történni.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]

    B2B e-kereskedelmi gyorstalpaló

    A B2B és a B2C közötti legnagyobb különbség az eladó és a vevő közötti kapcsolat. Mindkét oldalon emberek állnak, de a mindset, vagyis a gondolkodás különbözik:

    • B2C esetében az érzelmek dominálnak, B2B esetében az érzelmeket a racionalitás és több döntéshozó érdekei és érzelmi szempontjai is árnyalják. 
    • Míg a B2C nem kockáztat nagyon és általában egy fő döntéshozó van (innen is az impulzivitás) egy B2B döntéshozónak a munkája vagy a cége repülhet egy elhibázott beszállítói partnerkapcsolat miatt, ezért itt több döntéshozó is szerepet játszik (ezért nem működnek az impulzivitásra épülő marketing gyakorlatok)
    • B2C-nek nincs tárgyalóereje: akkor fizet és olyan feltételek mentén, amit az eladó diktál. B2B-ben ez sokkal rugalmasabb.

    A B2B e-commerce szcéna szereplői a B2B2C vonal, a nagykereskedők, a viszonteladók, a kiskereskedelmi szereplők és a persze maguk a gyártók is. Bár alapjaiban különbözik a B2C és B2B kapcsolat, de ahogy már említettük egyre inkább összeérnek kommunikációs stratégia terén a két világ szereplői.

    A Shopify B2B ajánlata

    A Shopify B2B webáruház platformja egy ökoszisztémába kapcsolja a komplex láncolatot és olyan eszközöket ad a B2B oldal kezébe, amivel DTC-hez hasonló exkluzivitást adhat.

    Ugyanis végső soron mindenki ugyanazt akarja, üzleti modelltől függetlenül: a VIP élményt. 

    A B2B szektorban ez korábban a mézesmadzag húzogatás, ügyfélsimogatás, lead melegítés boszorkánykonyhájában merült ki, teljesen érthető módon, a telefon, a személyes kapcsolatok és az email volt az elsődleges kommunikációs eszköz. Ugyanakkor, ahogy már említettük, a játékszabályok változnak, mert egyrészt más időket élünk, másrészt változtak az online lehetőségek is – ami másfajta piaci szereplőket nevelt ki. Lássuk a fő trendeket!

    B2B e-kereskedelmi trendek 2024-ben

    A B2B oldalt is erősen digitalizálta a Covid, emellett egy másik fontos tényező, hogy a millennial, vagy más néven Y generáció kezdi átvenni a vezetést: a B2B vásárlói döntések csaknem 73%-át bonyolítják le, így alkalmazkodni kell gondolkodásmódban az ő preferenciáikhoz, fogyasztási szokásaikhoz. A felmérések szerint a B2B vásárlók 90%-a elvárja azt az első osztályú bánásmódot, amit a DTC kaszt megkap. 

    Ide tartozik az automatizáció és a self-service funkciók, a gyorsaság és a személyre szabott kommunikáció, és a villámgyors reagálás. A Shopify 3 top trendet fogalmaz meg B2B értékesítőknek szánt útmutatójában:

    Új kommunikációs szokások: self-service igény térnyerése és az értékesítői ügyfélpetting visszaszorulása

    Perszonalizált élmények és konzumerizáció: az online B2B szereplők 67%-a váltott olyan beszállítóra ahol megkapta a fogyasztói (DTC) VIP élményt – ide tartoznak a kedvezmények, az ügyfélspecifikus termékválogatás és árazás, egyszerű újrarendelési folyamat, etc.

    Omnichannel értékesítés: ahogy a kommunikációs igények, úgy a tartalomfogyasztási szokások is változnak. Nem elég egy helyen jelen lenni. A  social commerce is berobbant a B2B szektorba, egyre több partner itt szűri elő a beszállítókat, ráadásul a Shopify B2B útmutatója szerint a B2B vállalkozások 72% tudta növelni a piaci részesedését azáltal, hogy 7 vagy több csatornán is értékesít. 

    Shopify B2B webáruház: a VIP élmény

    Ha a Shopify B2B webáruház platformjának az esszenciáját akarnánk megragadni, akkor 3 nagy pillér köré épül az egész ökoszisztéma, ami szépen lefedi az uralkodó B2B trendeket is. 

    Ezek a perszonalizáció, automatizáció és önkiszolgálás, illetve a Shopify Plus-ban már szinte mindenhol megtalálható rugalmasság.

    Perszonalizáció

    “VIP élményt mindenkinek”

    A Covid és az egyre inkább digitális bennszülött generációk munkapiacra lépése okán a konzumerizáció megindult a B2B oldalon is. Fogyasztókhoz hasonló figyelmességet, szórakoztató webes felületeket, hibátlan UI-t és értéknövelt szolgáltatásokat igényelnek immár a B2B ügyfelek is. Ahhoz, hogy áthidaljuk a tradicionális B2B értékesítési gyakorlat és a modern online vásárlói élmény között tátongó szakadékot,

    ki kell használni az online tér fő előnyét: mindennek nyoma van. 

    A Shopify B2B webáruház útmutatója is kiemeli: napjainkban már nem értékesítési, hanem információs kihívásról beszélünk. A legjobb cégek segítik partnereiket abban, hogy minél gyorsabban hozzájuthassanak az őket érintő információhoz, az általuk preferált értékesítési csatornán.

    A termékinformáció-menedzsment (PIM – product information management) a komplex adatokat egy központosított platformon rendszerezi a Shopiy rendszerében, legyen szó adóazonosítókról, adómentességről, telephelyekről, egyedi árlistákról, másodlagos kontaktokról – mindkét fél pár kattintással megtalálhatja amit keres. És hogy mivel tűnhetsz ki még jobban?

    Az értékes adatokból ugyanúgy felhasználói profilok építhetőek és ezáltal  szegmentálhatóak a partnerek a Shopify B2B webáruház rendszerében, ahol a felhasználói fiókok alapján tudod finomhangolni az értékesítést. Ezáltal olyan egyéni termékkatalógusok, személyre szabott árak, kedvezmények, mennyiségi beállítások és egyéb perszonalizációs megoldások alakíthatóak ki, amelyek akár  40%-kal is több bevételt hozhatnak a konyhára.

    Automatizáció és az ügyfél-önkiszolgáló

    “Minél könnyebb tőled vásárolni, annál többet fognak.”

    Triviális, mégis a B2B oldalon hajlamosak túlbonyolítani az ügyfélkommunikációt, pedig a képlet egyszerű: hagyd a vásárlót, hogy feltalálja magát. Nem kell túlagyalni. A Shopify B2B webáruház útmutatója szerint a vásárlók 86%-a az önkiszolgáló vásárlási élményt preferálja, szemben a “régi” iskolával, ahol mindenképpen kapcsolatba kellett lépni egy értékesítővel. 

    Régebben egyértelmű volt, hogy hosszas ügyfélsimogatás nélkül nem lehet nyélbe ütni a bizniszt, ma már nem mindenhol szükséges az ügyfél petting, a násztáncot megoldja neked a rendszer. Természesen nem minden esetben, mert vannak B2B partnerek akik továbbra is preferálják a személyes kontaktot, ugyanakkor nem biztosítani self-service funkciót egy olyan piacon, amelynek a 86%-a igényelné azt, az bizony komoly kihagyott ziccer…

    A B2B ügyfelek saját fiókkal rendelkeznek, elmenthetik kedvenc termékeiket, előkészíthetik az újrarendelést, akár duplikálással, mindezt önállóan, fennakadás és fölösleges körök nélkül. Automatikus fizetési emlékeztetők noszogatják őket, hogy sose apadjon a cashflow, a mennyiségi beállításokkal pedig biztos lehetsz benne, hogy a rendelés egy minimum és maximum közötti értéken van; és még sorolhatnánk. A platform dolgozik, az értékesítő pihen és azokkal az ügyfelekkel foglalkozik, akik tényleg igénylik a személyes kontaktust, mert mondjuk kérdezni, alkudozni, problémázni akarnak.

    Rugalmasság

    “B2B-ben többet szabad – költeni, és engedni is.”

    Nagyobb a mozgástér, több mindent megengedhet magának az ügyfél B2B-ben. B2C ügyfél nem kérheti külön a fizetés elodázását és nem alkudhat a kedvezményes macskafotelból, a B2B partnernek viszont komoly tárgyalóereje van. Ezt a rugalmasságot kell lekövetnie az e-commerce platformnak is, ha ki akarja szolgálni a viszonteladói szektort. 

    Checkout – a B2B násztánc kritikus pontja

    A Shopify B2B webáruház platformja teljesen a szektorra optimalizált checkout felülettel rendelkezik, amely tűpontosan az egyedi igényekre szabható. Nagyon helyesen, ugyanis a checkout a násztánc legkényesebb része; sok esetben itt áll, vagy bukik el a biznisz. A konverziót pörgető funkciók között olyanokat találunk, mint az alternatív fizetési módok, az okos és személyreszabott, előre kitöltött checkout oldal, menthető ügyféladatokkal és űrlapokkal,  biztonságos fizetés, ami megfelel az aktuális szabályoknak, könnyített újrarendelési folyamatok és fizetési emlékeztetők. Ahogy a Shopify is említi: a checkout nemcsak egy funkciót lát el, ahol végbemegy a tranzakció, hanem már önmagában is egy platformhoz hasonlítható.

    Egyedi megoldások és integrációk

    Érdemes még megemlíteni a Shopify B2B webáruház fejlesztés terén az ERP és API ingegrációkat is, amelyekkel teljesen a piacod igényeire szabhatod a B2B értékesítést. Az üzleti adatok elemzését összevetheted a D2C és B2B csatornáidon is, és mindent egy kézben tarthatsz az árazástól kezdve az ügyfélkapcsolat menedzsmenten át egészen a raktárkészlet kezeléséig, míg a másik oldalon a partnereidnek is biztosítod a legfrissebb információkhoz való hozzáférést.

    A komplexnek tűnő omnichanel értékesítést és a back-end működtetését nagyban megkönnyítik az olyan ERP rendszerek, mint a BrightPearl, az Acumatica vagy a NetSuite, mindhármat melegen ajánlja a Shopify. Különösen nagy segítség azoknak, akik egyszerre visznek egy D2C és egy B2B részleget is, mert így össze tudnak hangolni minden folyamatot, raktárkészletet és szolgáltatási tevékenységet is.

    Mikor éri meg, és mikor ne válaszd a Shopify-t B2B-re?[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row equal_column_height=”equal”][vc_column width=”1/2″ rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#1c6f0a” grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“5%“,“padding-right“:“5%“,“padding-bottom“:“5%“,“padding-left“:“5%“,“border-color“:“#1c6f0a“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1715254471945“}}”][impeka_icon icon_library=”simplelineicons” icon_simplelineicons=”smp-icon-check” icon_color=”white”][vc_column_text css=””]

    Jó választás

    + Ha külföldi piacralépést tervezel

    + Ha fontos a partnereid számára nyújtott ügyfélélmény

    + Ha marketingtámogatást akarsz nyújtani a partnereidnek

    + Ha gyors, nagy számú partner akvizíciót szeretnél[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#a4031f” grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“5%“,“padding-right“:“5%“,“padding-bottom“:“5%“,“padding-left“:“5%“,“border-color“:“#a4031f“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1715254459628“}}” rc_font_color=”#ffffff”][impeka_icon icon_library=”simplelineicons” icon_simplelineicons=”smp-icon-close” icon_color=”white”][vc_column_text css=””]

    Nem biztos, hogy ez kell neked

    – Ha már van kialakult, jó minőségű és működő B2B kommunikációs workflow-d és partner menedzsment rendszered

    – Ha még nem tudod megfizetni a Shopify Plus plan-t[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]

    Amikor a B2B oldal pörög

    A Shopify magyar környezetben számtalan webshoptulajdonosnak bizonyított már, de még elenyésző a Shopify Plus játékosok, így a B2B funkcionalitást kiaknázó hazai webshoptulajdonosok száma. Ugyanakkor érdemes figyelni a külföldi trendeket és a piac ütőerén tartani az ujjadat, mert a szabályok folyamatosan átíródnak. Ingyenes webshop marketing oktatásunk segít, hogy az alapokat lefektesd, de fel kell készülni, hogy sok változás lesz a szektorban az elkövetkezendő években is.

    A Shopify előnyei és hátrányai mindenkinél másfele billentik a mérleget, de az tény, hogy számtalan új fejlesztést dobott a piacra és mindent megtesz az e-commerce titán, hogy akkor is menjen a biznisz, amikor a B2B oldal pörög jobban. Amennyiben kíváncsi vagy a Shopify B2B bármilyen további funkciójára, titkára, vagy integrációjára, akkor kérlek, ne habozz megírni kommentben.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Shopify Extensibility: Még jobb checkout

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]A Shopify extensibility nem új fogalom: a Shopify Plus kiváltságosai eddig is élvezhették a rugalmasságot, amit a checkout felület funkcióinak kiterjesztése jelentett – innen ered az extensibility elnevezés is. Sajnos a Shopify többi csomagjában még mindig nem érhető el ez a lehetőség, pedig elképesztő dolgokra képes…

    Ha még nem vagy Plus plan-ben (és Magyarországon elenyészően kevesen képesek a havi $2,500-t kifizetni), akkor is érdemes ismerned, hogy mire képes az Extensibility, ugyanis sanszos, hogy később, amikor már elérhető közelségbe kerül a Plus plan, épp ezzel az eszközzel tudsz akár egy nagyságrendet is növekedni, vagy olyan dolgokat megoldani, ami a többi Shopify Plan-ben egyszerűen nem kivitelezhető; úgyhogy nézzük is, mire képes ez a titkos fegyver…

    Shopify Extensibility funkciók

    Nem véletlen az utalás a VIP funkcionalitásra, a checkout ugyanis a vásárlói út legérzékenyebb szakasza, és itt van a legnagyobb szükség az e-commerce titánra, hogy megadja azt a kezdőlökést, amivel biztosan a vásárlás lesz a látogatásból.

    Éppen ezért masszív fejlesztéseket és komoly anyagi erőforrásokat tolt bele a webshopmotor a Shopify extensibility felturbózásába, és a checkout élmény-alapú tervezésébe. Nemrégiben pedig eljött a masszív upgrade ideje is. Igazi szintlépés, új, konverziópörgető fegyvertárral. A Shopify fejesei tudják: ma már nem elég egy jó termékkel vagy jó üzenettel házalni: ami a végén tényleg eladja a portékát, az nem más, mint a VIP vásárlói élmény.

    Nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban!

    Az ördög a részletekben rejlik. És a Shopify mesterien figyel a nüanszokra: sok kis változtatás, sokra megy, ha kosármentésről van szó.

    A Shopify Extensibility-nek köszönhetően szinte minden valósággá válhat a Shopify Plus webshopodban, amit csak el tudsz képzelni – sőt még annál is több! Ezért is készült el ez a cikk, hogy – amennyiben Shopify Plus plan-ben gondolkodsz – biztosan ne hagyj ki olyan ziccerhelyzeteket, mint az Extesibilty. Annyi biztos, hogy ha használod ezt a funkciót, akkor szintet lépsz, a Shopify gyanis megújítja a Plus plan checkout felületét. De az, hogy mekkora lesz a fejlődés, csak rajtad múlik.

    Shopify Extensibility: mi volt eddig és mi változik? 

    Eddig a checkout.liquid fedőnév alatt lehetett mókolni a Shopify-ban, de ezt két részletben kivezetik (2024 és 2025 augusztusában) és az új név: Checkout Extensibility. 

    Ez nem csak egy rebranding. Komoly előnyök és újdonságok is járnak az upgrade mellé. Nézzük, hogy pimpelheted fel a boltodat:

    1. Checkout Editor: Felhasználóbarát, drag-and-drop szerkesztői felületen csinosíthatod a külső megjelenést, beállíthatsz hátteret, módosíthatod a betűtípust, színeket, logót helyezhetsz el, és az appokat is itt installálhatod. Érdemes azonban egy CRO szakemberre bízni a tervezést, mert attól, hogy lehet, még nem biztos, hogy kell is.
    2. Shopify Pixel Management: A vásárlói viselkedés minden apró rezdülését utánkövetheted egy adminfelületről. 
    3. Shopify App Store: Kifejezetten az 5 csillagos checkout élményre finomhangolt appokkal pörgetheted fel a végső konverziót, amelyek könnyen adaptálhatók a boltodhoz.

    És mindezt programozás nélkül. No code, no cry. 

    Ha fekete öves vagy, akkor természetesen arra is van lehetőség, hogy mélyebben belenyúlj a Shopify kód-mátrixba. A Checkout Branding API segítségével teljesen a boltod arculatához szabhatod a checkout élményt és tetszőleges branding eszközökkel mélyítheted a márkaismertséget a vásárlói út legkritikusabb szakaszában.

    Prémium előnyök és új játékszabályok a Shopify Plus-ban

    Nézzük meg a gyakorlatban, milyen területeken lehet majd érezni a lényegi változást a Shopify Extensibility-nek (is) köszönhetően:

    1. Gyorsaság

    Intuitívabb és gyorsabb lesz a checkout élmény. A Shopify állítása szerint pontosan kétszer gyorsabb (nem csoda, hiszen a legújabb platformtechnológiára épült), és csak ez önmagában átlagosan 1%-kal növeli a konverziót. Tehát ha nem csinálsz semmit, a Pénztár → Vásárlás konverziós arány akkor is nőni fog a sebesség révén.

    Extra turbó: ha még gyorsabb akarsz lenni, akkor tudd, hogy az új felállás szerint a Shop Pay zökkenőmentesen integrálható a checkout felületbe, ez alapján akár négyszer is gyorsabbá válhat a checkout folyamata. 

    A Shop Pay tulajdonképpen egy gomb – így is hirdeti a Shopify -, azaz one-tap-checkout-ként, vagyis egy kattintásos a VIP vásárlói élmény. A kártyaadatok elmenthetőek, a lehetőség villámgyors, mobilra optimalizált, konkrétan az online tér leggyorsabb checkout opciója jelenleg. Aprónak nem nevezhető szépséghiba azonban, hogy e funkció feltétele a Shopify Payments, ez pedig még mindig nem érhető el Magyarországon. Úgyhogy az egész funkció csak akkor vehető igénybe, ha nagy, nyugati gazdaságokban is értékesítesz.

    2. Biztonság

    A checkout.liquid esetében mindig frissítgetni kellett, most automatikusan becsorognak hozzád az új funkciók – elég egyszer, a legelején levezényelni az átállást. Emellett az új fejlesztésben még nagyobb figyelmet szentelnek a biztonságnak. 

    3. Rugalmasság

    Még a thank you és rendelésösszesítő oldalak is a webshopod arculatára szabhatóak. Gyakorlatilag nincs olyan amit egy webshop tulajdonos elképzel, és ne lehetne megoldani, Checkout UI Extensions (appok esetén), Shopify Functions (backend logic), Web Pixels (vásárlói viselkedés elemzésére), és a már említett Checkout Branding API olyan funkcionalitást ad, hogy szinte mindent lehet. De annak érdekében, hogy ne borulj meg a bőség zavarától, kiemeljük a legfontosabb részeket.

    Az egész szimpla webshop-pszichológia, az emberi érzékelésen alapszik.

    Ha ezeket érted, akkor sokkal könnyebben fogsz navigálni a számtalan applikáció és fejlesztési lehetőség között. Olyan ez, mint a mesterséges intelligencia: csak akkor ér valamit, ha a felhasználó is gondolkodik.

    A Shopify Extensibility és a vásárlás lélektana

    Webshoptulajdonosként az a feladatod, hogy egyszerre nyújtsd a lehető leghatékonyabb checkout élményt, és emellett a webshop egyediségét is hangsúlyozd, vagyis élj a checkout branding eszközeivel! A kettő között törekedj az arany középútra, ne szalaszd el az egyedi megoldásokat, de semmiképpen ne zavarja a vásárlót, ne legyen öncélú, vagy nehezen interpretálható a UI, hogy ne menjen semmi a checkout élmény rovására! 

    Mivel tudjuk megadni tehát azt a kritikus kezdőlökést, amivel a termék a kosárban landol?

    1. Bizalomépítés: a konverziós pszichológia alapja

    Ez az alfa és az omega. Erre épül minden emberi kapcsolat: van egy ígéret, amit minden brand hirdet magáról. Ha bármilyen területen ezt nem tartod be, annak bizalom- és vásárlóvesztés lesz a következménye, nem csak egy-két kósza, elhagyott kosár.

    Ne vidd túlzásba, de az extra bannerek, kiegészítő infók feltüntetésével sok kellemetlen kérdéstől megóvhatod a saját és ügyfélszolgálatod idegeit. 

    Ne érjék a vásárlót kellemetlen meglepetések!

    Meglepően sokat hoznak a matricák és jelvények (ún. trust badge-ek), illetve a fizetési és szállítási lehetőségek transzparens kommunikálása apró szimbólumokkal – mindkét UI komponens érdemben megdobhatja a konverziót. Erre tökéletes megoldás a Shop Climb app, amivel szinte mindent a checkout felületre tapaszthatsz.

    Ezen az oldalon tudsz tájékozódni az egyéb extra bannerek, információs felületek checkouthoz passzintásáról. Nem kell infókkal szétbombázni a checkout felületet, de ha a szállítással, visszatérítésekkel, utánvéttel kapcsolatban van valami kitétel, azt érdemes itt tisztázni; a félreértések elkerülése végett. Shopify Extensibility level 2…

    A Shopify extensibility segítségével social proofot is kitehetsz a checkout oldalra. Ez talán a legerősebb bizalomépítő eszköz és tökéletes megoldás rá a népszerű Automizely Product Reviews, a Shopify App Store-ban.

    Rendeléskövető appot is kapcsolhatsz a checkouthoz, hogy csökkentsd a WISMO-kat. Nem, ezek nem azok a szörnyecskék, akiket nem fürdethetsz meg, hanem olyan türelmetlen vásárlók, akik még a gizmóknál is rosszabbak: Where is My Order? (WISMO) Bemutatkozás nélkül ennyi infód van róluk (jó esetben). Rosszabb esetben még néhány nyomdafestéket nem tűrő szó…

    Mostantól azonban őket is könnyen kiküszöbölheted. Így is hirdeti magát az AfterShip Order Tracking app, mely azt ígéri, hogy minimalizálja a WISMO-k számát: 

    A lelki béke mindennél többet ér, ha ezt biztosítod, az a forgalmadon is meg fog látszódni. És ne feledd: bizalomépítés mindenek felett!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    7tipp

    Ha már biztonság, fontos, hogy a megfelelő embernél, a megfelelő módon landoljon a terméked. A Shopify extensibility arra is lehetőséget nyújt, hogy validáld az egyes vásárlásokat, kosarakat.

    Vegyünk egy példát: ha 18+-os termékeket árulsz, bedobhatsz egy kort igazoló funkciót, vagy ha bizonyos termékeket esetleg balesetveszélyes lenne együtt vásárolni (pl. öngyújtó és bármilyen gyúlékony anyag), itt is automatikusan blokkolja a vásárlást a Shopify checkout. Sőt, minimum és maximum rendelési mennyiségeket is be tudsz állítani. Mindezt a Cart and Checkout Validation Function API-on keresztül. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    2. Jutalmazóközpont: a visszatérő vásárló a legjobb befektetés

    Mindenhol lehet hallani arról, hogy mennyire fontos a visszatérő vásárlói bázis kialakítása, a bizalomépítés mellett ennek egy másik eszköze a jutalmazás. Egy kis dopaminlöket és máris a kosárban landol egy extra termék. 

    A hűségprogramok, kedvezménykódok, mind-mind csiklandozzák a vásárló agyának jutalmazó központját, hogy mindenki jól megpakolva tolja (vagyis Shopify Extensibility esetén tolassa) haza a kosarát. Mézesmadzagként feltételes szállításhoz is kötheted, ha egy bizonyos fizetési módot választ az illető, vagy éppen nem választ. Utánvét elkerüléséhez jó trükk például…

    Magyarországon ugyanis a mai napig ez a legnépszerűbb fizetési mód, ugyanakkor a webshop tulajdonosoknak az egyik legkockázatosabb.

    Appok tekintetében a Smile és a Yotpo a két nagy kedvenc, mind nálunk házon belül, mind a felhasználók körében. Olyan eszközöket adnak a kezedbe amelyekkel könnyebben elérheted a lovebrand státuszt a vásárlóid körében.

    És ha már visszatérő vásárlók, az upsell/cross-sell legnépszerűbb appját is megemlítenénk: Rebuy Personalization Engine, ami mesterséges intelligenciával megtámogatva pörgeti neked az eladásokat. Személyre szabva, problémamentsen, no code, no cry. Ráadásul adatvezérelt vásárlói élményt nyújt, hiperperszonalizált, A/B tesztelhető, és a merítés lefedi a teljes vásárlói utat a homepage-től kezdve a vásárlás utánig. 

    3. A branding ereje: maradj konzisztens!

    A brand szó eredete az égetésből jön “mark with hot iron” – ha vissza akarunk menni az archaikus időkbe. Azért etimologizálunk, mert gyönyörűen mutatja a brand feladatát: ahol lehet, hagyj nyomot a vásárlóban, a Shopify extensibility pedig a checkout felületen, sőt a vásárlás után is számtalan alkalmat kínál arra, hogy jó értelemben véve beleégesd magad a vásárló retinájába és szívébe.

    Az oldalösszesítő, a thank you page, minden a márkád arculatához szabható. Sőt, a gamification (pl. kvíz) is márkaépítő upsell elemmé válhat. Itt látsz egy olyan példát, ahol már a véghajrában, fizetésnél bedobnak egy márkaismertségi kvízkérdést: mikor értük el a karbonsemlegességet? Ha jól oldja meg a feleletválasztós tesztet a delikvens, máris nyert egy pár zoknit. Shopify extensibility rajongó házimanók előnyben.

    4. Utójáték: ne hagyd ki a ziccert!

    Ha szeretnéd, hogy legyen második randi is a vásárlóiddal, és visszatérjenek hozzád, akkor bizony fontos a vásárlás utáni kommunikációdra is figyelni. Ebben is segít a Shopify extensibility, ugyanis a rendelésösszesítő mellett a thank you oldalon is kommunikálhatsz. Könnyen kiterjesztheted idáig a horizontot, hogy édes legyen majd a viszontlátás… Pont egy ilyen technikát vesézett ki a webshop pszichológiáról szóló cikkünk is.

    A Reconvert Post Purchase Upsell a Shopify App Store egyik nagy sztárja, érdemes adni egy esélyt ennek az alkalmazásnak is.

    Majd elfelejtettük (igazából nem is): UGC kontent bekérésére és piackutatásra is van kiemelkedő lehetőség. A Fairing: Post Purchase Surveys applikációval érdekes insightokra deríthetsz fényt, és az attribúciós modelleket is tisztábban láthatod:

    Shopify App Fairing képernyőfotó montázs

    5. Ismerd meg a közönséged a még jobb vásárlói élményért!

    A vásárlói lélektan folyamatosan változik. Bár alapjaiban változatlan formában maradt meg az emberi psziché az évezredek során, az online térhódításával annyi impulzusnak vannak kitéve a fogyasztók, hogy nagyon gyorsan elévülnek, megszokottá válnak a különböző marketingfogások. Ami megszokott, az pedig nem üti meg az ingerküszöböt.

    Ha hosszú távon is ki szeretnél tűnni a webshopoddal, akkor nem spórolhatod meg a célcsoportkutatást, a folyamatos mérést, A/B tesztelést, iterálást. Csak így tudsz perszonalizált, VIP vásárlási élményt nyújtani a vásárlóidnak.

    A Shopify extensibility eszköztára ebben is segít, a Searchanise Search & Filter app, amit eleve úgy hirdetnek, hogy a search bartól a vásárlásig, rengeteg értékes információt gyűjthetsz be a smart search funkciónak köszönhetően. A Lucky Orange Heatmaps & Replay pedig már régóta a Shopify app arzenál egyik oszlopos tagja. Érdemes vetni rá egy pillantást, hogyan elemzi a vásárlói viselkedést.

    Szintlépés egyszerűen

    A Shopify lépésről lépésre végigvezet, hogy Plus-os VIP tagként, hogyan tudsz átállni az új, Shopify extensibility checkout felületre. Ahogy már említettük, no code, no cry, nagyon sok extra, turbó funkció elérhető fejlesztői tudás nélkül is, de az igazán személyre szabott checkouthoz jól jöhet a szakértő fejlesztői segítség, ezt webshopja válogatja.

    A Shopify extensibility nem egy opcionális lehetőség, mindenképpen kivezetik a régi checkout modult. Ha nem akarsz kihagyott ziccereket, érdemes mielőbb utánajárni, mert sok pénz maradhat az asztalon, amit hamar elmar a konkurencia. Szerencsére van már olyan szakértői csapat Magyaroszágon is, akik a Shopify webshop készítés mellett a Shopify extensibility terén is tudnak segíteni.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Shopify vs Woocommerce – A titánok harca

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]A Shopify vs Woocommerce barátságos mérkőzést joggal nevezhetnénk titánok harcának. Bár a Woocommerce még mindig nagyobb piaci részesedéssel büszkélkedhet (nem csoda, hiszen a világelső WordPress CMS plugin-ja), de ha azt nézzük, hogy az elmúlt negyedévben több Woocommerce tulaj váltott Shopify-ra, mint fordítva, akkor eléggé egyértelművé válik, hogy a Shopify az ecommerce szcéna megkerülhetetlen alakja és joggal szállhat ringbe a piacvezető szerepért.  Már csak azért is, mert ha top webshop forgalmat és bevételt nézünk, akkor is Shopify-é a vezető szerep. 

    A Shopify gyors csúcshódítását a GoogleTrends adatai is hűen tükrözik. Az elmúlt egy évben, világpiaci szinten, de regionálisan lebontva is magasan a Shopify viszi a havi keresések trófeáját: a legtöbb országban 90 versus 10%-os aránnyal. Ha az elmúlt 5 évet nézzük, akkor is a Shopify viszi a prímet világszinten, de Oroszország, Lengyelország, Magyarország és Görögország esetében még a Woocommerce volt a népszerűbb. Mára azonban fordult a kocka…

    Statisztikákra alapozva ugyanakkor nem lehet tudatosan meghozni a Shopify vs WooCommerce döntést!

    Ezért itt és most lemeccseljük neked: a zöld sarokban a Shopify, a lila sarokban a Woocommerce – nézzük meg a nehézsúlyú bajnokok ütőkártyáit!

    Shopify vs Woocommerce: az ütőkártyák

    Mielőtt végigmennénk az ütőkártyákon, érdemes megismerni a két ecommerce titán személyiségét és piaci archetípusait. 

    A Shopify a keresztapa. Ő az aki mindennek megkéri az árát, de mindent biztos kézben is tart. Bizonyos keretek között mozoghatsz csak, kisebb a rugalmasság, de mindent egyben megkapsz: a tárhelytől, az SSL tanúsítványon át a bombabiztos hoszting szolgáltatásig. A pénzedért biztonságot kapsz. Kérdés, hogy megéri-e neked ez a védelmi pénz. 

    A Woocommerce a szabadelvű életművész. A joker. Nem vállal felelősséget a tárhelyért és a hosztingért, de rugalmas. A legmagasabb szintekig személyre szabható, és mindez ráadásul teljesen ingyenes, ez egyértelműen csábító. A Woo szócska önmagáért beszél: az angol szlengben azt jelenti, amikor valakit megpróbálsz rávenni valamire. 

    Shopify vs Woocommerce: a kortesbeszédek

    Sok mindent elmond a két platformról, hogy hogyan beszélnek egymásról. 

    A Woo esetében a Woocommerce vs Shopify aloldalon már a fejlécben egyértelművé teszi a versenyelőnyt és a lényegre tér:

    Shopify vs WooCommerce

    Magyarul: vagy a Shopify szabályai szerint játszol és elfogadod az ecommerce titán elképzelését, hogy mitől pörög jól egy bolt, vagy teljhatalmat kapsz, a végtelenségig testre szabhatsz és megvalósíthatod az out of the box ötleteidet a Woocommerce segítségével. 

    A kardinális kérdés tehát: Tudod mi működik neked?

    A Shopify hasonló, Shopify vs Woocommerce aloldala, a fejlécben még csak felsorolja, hogy miket ajánl neked a pénzedért cserébe: SSL, kifogyhatatlan tárhely, 24/7 díjnyertes support, hoszting, subdomain, PCI-DSS megfelelőség, beépített csalás elleni védelem. 

    Majd lentebb egyértelművé teszi, hogy ezekről a Woocommerce esetében, mind külön kell gondoskodnod. 

    Kezdődjön a mérkőzés

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]1.[/impeka_title][vc_column_text]

    Shopify vs Woocommerce – Első menet: Webshop indítás

    Az ecommerce világában kulcsfontosságú, hogy milyen gyorsan tudsz elstartolni, úgyhogy nálunk is ez lesz a Shopify vs Woocommerce meccs első menete! Magyarul: mennyire könnyűek és átláthatóak a webshop indítással kapcsolatos feladatok.

    Shopify: Ebben a Shopify világbajnok. Mindent, ami a webshop indításhoz kell dobozosan megtalálod. Nem hiába lőtt az egekbe a Shopify boltok száma az elmúlt években, kezdőknek és haladóknak a gyors indulás egyaránt rendkívül csábító. 

    Woocommerce: A Woocommerce esetében a hoszting, domain név vásárlás, WordPress reggelés, az első pár lépés. Csak ezután adhatod hozzá a Woocommerce plugin-t. Ha már van WordPress oldalad és kiismered magad a világelső tartalommenedzsment rendszerben, akkor természetesen egyszerűbb dolgod van, csak a plugin-t kell bepattintani.

    Részeredmény: A Shopify kiütéssel győzne, ha itt megállnánk. Nem hiába lett olyan népszerű: fullos az ecommerce kezdőszett. Tény, hogy a Woocommerce nagyobb szabadságot és rugalmasságot ad, de azt csak akkor tudod kihasználni, ha Te vagy valaki a csapatodból ért a technikai feladatokhoz. Ennek hiányában, a Shopify a befutó neked.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]2.[/impeka_title][vc_column_text]

    Shopify vs Woocommerce – Második menet: Funkcionalitás

    Egy webshop nem önjáró gépezet. Folyamatosan figyelned kell a piac változásait, és a legmodernebb funkciókkal ellátnod a webshopodat, legyen szó kosármentésről, automatizációról vagy mesterséges intelligenciáról. Mindkét platform élen jár ebben. 

    Shopify: Nem csak a Shopify app store, ami több ezer ingyenes és fizetős applikációval rendelkezik segít a funkcionalitás kiterjesztésében, hanem az egyes Shopify sablonok is olyan kiegészítő elemekkel rendelkeznek, amelyek megdobják a boltod hatékonyságát és segítenek a webshop marketingben. 

    Woocommerce: A Woocommerce mögötti motor a WordPress CMS, így számtalan ingyenes és fizetős plugin közül választhatsz itt is. Nagy átlagban elmondhatjuk, hogy olcsóbb és kiterjedtebb, mint a Shopify app arzenálja. (Annyi kiegészítés, hogy a Shopify app-nak, a Woocommerce “extension”-nek – kiterjesztésnek, a WordPress plugin-nak hívja ezeket az extrákat.)

    Részeredmény: Ha azt nézzük, hogy mekkora erő megy a funkcionalitás fejlesztésébe, és az elmúlt időszak összesített erőfeszítéseit nézzük, talán a Shopify felé billenne a mérleg, ugyanis a Shopify Markets Pro, a Shop App és számos újítás azt mutatja, hogy minden idegszálával a piac ütőerére tapad az ecommerce óriás, túl lépett ezáltal a sima app store felálláson. Ugyanakkor a Woocommerce esetében jóval rugalmasabban és általában kedvezőbb áron adhatsz hozzá kiterjesztéseket a boltodhoz. 

    Itt szinte egyenlő az állás,  sőt, még SEO-ban is megoszlanak a vélemények melyik az erősebb: a Shopify gyorsabb és ezért jobb esélyei lehetnek a Google Rankings-ben, de a Woocommerce mögött pedig ott van a bivalyerős WordPress SEO funkcionalitás az appokon keresztül.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]3.[/impeka_title][vc_column_text]

    Shopify vs Woocommerce – Harmadik menet: Rugalmasság

    Egy bizonyos ponton igen fontos szempont a rugalmasság. Akkor tudsz ugyanis kitűnni a túltelített ecommerce piacon, ha a saját kreatív, vállalkozói fantáziádat ki tudod élni.

    Shopify: Ahogy a Woocommerce is nyilatkozta a Shopify-ról, alkalmazkodnod kell a szabályaihoz. A Shopify egy zárt platform, megvan a saját rendszere, amit bár át lehet írni, de ez egyelőre csak a VIP vendégek számára , azaz a Shopify Plus Plan felhasználó számára lehetséges. A Shopify Plus-os nagykutyák mindenben egyedi ajánlatot kapnak, a kishalak viszont arra úsznak, amerre a Shopify mondja.

    Woocommerce: Testreszabhatóság szempontjából a határ a csillagos ég. És el is juttat oda a Woocommerce – de csak ha valóban értesz a technikai dolgok abszolút mélységeihez. Minden döntésedet úgy kell meghoznod, hogy pontosan tudod, annak milyen hatása lesz majd a webáruházadra a jövőben.

    Részeredmény: A rugalmasság szemszögéből pontozással egyértelműen a Woocommerce kerül ki győztesen. Nincs itt helye több rizsának.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]4.[/impeka_title][vc_column_text]

    Shopify vs Woocommerce – Negyedik menet: Skálázhatóság

    Bár paradox gondolatnak tűnhet, bizony a növekedésbe is bele lehet bukni, ha a fejedre nő a vállalkozás, túlburjánzik és nem tudsz ennek a gyarapodásnak irányt adni. Itt jön be a skálázódás kifejezés, ami a növekedési fájdalmaktól mentes szintlépést jelenti.

    Shopify: Skálázódás szempontjából megkerülhetetlen az elmúlt év fejlesztése, a Shopify Markets Pro, ami nagyban megkönnyíti a nemzetközi színtérre lépést. A Shopify esetében könnyen tudsz magasabb csomagokba váltani, a nagyon nagyoknak pedig minden szavát lesi a Shopify Plus mögötti fejlesztő csapat. Ennek megvan az ára, de garantáltan nem kell paráznod elakadások miatt.

    Woocommerce: Mivel a Woocommerce nem egy hosztolt szolgáltatás (amilyen a Shopify, vagy például egy Unas bérelhető webáruház), magyarán neked kell a webshopod helyét külön megfizetni az online térben,. Ha ez a tér brutál nagyot nő, mert ügyes voltál, nagy a forgalmad és a bevételed, akkor a szűk keresztmetszet a hoszting kapacitás növelése. Ha van jó embered a technikai háttér biztosítására, akkor Woocommerce-szel is tudsz szépen skálázódni, de a hoszting költség nagyot meredeken emelkedhet, sőt lehet, hogy idővel szolgáltatót is kell majd váltanod. Itt találsz egy listát a top szolgáltatók összehasonlításáról.

    Részeredmény: Ha biztosra akarunk menni, akkor itt pontozással a Shopify nyer. Következzen a biztonság menete…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]5.[/impeka_title][vc_column_text]

    Shopify vs Woocommerce – Ötödik menet: Biztonság

    A biztonság nem csak a technológiai hátországot jelenti, hanem azt is, ha valamilyen problémád van, és beakadna a bolt, akkor tudod hova kell fordulni. (Vagy alapból kizárt, hogy leáll a webshop.) Magyarul a biztonság a vásárló- és kosármentésre is vonatkozik, végső sorban.

    Shopify: A Shopify vs Woocommerce meccs itt kicsit szabálytalan, ugyanis a Shopify ebben hosztolt szolgáltatásként verhetetlen. Fő USP-je a Woocommerce-szel szemben, amit az oldalán is elég nyíltan közöl az alábbi biztonsági funkciók megemlítésével:

    • az SSL tanúsítvány, enélkül, nem igen vesznek komolyan a vásárlók
    • korlátlan tárhely, ami automatikusan jár a havi előfizetésedhez –  Woocommerce esetében is meg kell ezt fizetni, csak külön – évi 29$ az Amazon S3 Storage plugin, ami biztonságosabb, de nem nyújt korlátlan tárhelyet 
    • oldalsebesség – bizony, ez is egy biztonsági faktor, mert ha akadozik vagy lassul az oldalad, akkor riadót fújhatnak a vásárlóid – a Woocommerce-nek nincs kontrollja az oldalsebesség felett, a hoszting szolgáltatáson múlik, amit szintén neked kell intézned. 
    • PCI-DSS megfelelőség (compliance) – Payment Card Industry Data Security Standard: ez garantálja, hogy minden bankkártya adat biztonságosan és megfelelően kerül tárolásra. A Shopify ezt simán hozza alapból, Woocommerce esetében egy harmadik feles app szükséges ehhez.

    Woocommerce: A szabadságnak és a rugalmasságnak meg van az ára. Ha a Woocommerce webshopokat ért hacker támadásokat nézzük, ez mindenki számára világos lesz. 2023-ban elkezdtek megjelenni a szalagcímek, hogy a kiberbűnözők kihasználják a a Woocommerce payment plugin gyengeségeit.

    Részeredmény: A biztonság terén a Shopify-nak nincs párja, itt kiütéssel győz. Főleg a Woo 2023-as júliusi hacker botránya után, akár nehézsúlyú bajnokot is avathatnánk a Shopify esetében.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]6.[/impeka_title][vc_column_text]

    Shopify vs Woocommerce – Hatodik menet: Ár-érték arány

    A Woocommerce ingyenes felületével nehéz tartani az árversenyt, még ha a járulékos költségeket nézzük is, mint a hoszting, domain, tárhely.  

    Shopify: A Shopify esetében az egyik elrettentő faktor egyértelműen az árazás. Nem csak havi díjról, hanem fizetős appokról és tranzakciós díjakról is szó van. Ha pontos képet akarsz kapni, akkor a Shopify árkalkulátorunkkal megteheted.

    Woocommerce: Ha kifejezetten az árat nézzük, akkor a Woocommerce egyértelműen gazdaságosabb, az extrákat, amiket a Shopify fixen kínál, applikációkon keresztül beszerezheted, és összeségében olcsóbban fogsz kijönni. De a tárhely, hoszting és egyéb biztonsági funkciókért külön-külön kell gondoskodnod.

    Részeredmény: Ha kifejezetten az árat nézzük, akkor a Woocommerce nyer (mert ugye az alaprendszer ingyenes), de van, ami megfizethetetlen – ez pedig a lelki nyugalom. Ha túlterhelődik a rendszer, ha valami bekavar a hoszting szolgáltatódnál, ha malőr van a tárhellyel kapcsolatban, ha nem frissítettél vagy már elavult egy app, akkor értékes konverziókkal és a vásárlóid bizalmával fizetsz, ami összességében mind budget, mind mentális jóléted szempontjából a Shopify felé billenti a mérleget.

    Itt lefújjuk a mérkőzést, mert amit lehetett megmutattak a nehézsúlyú bajnokok! Mindkettővel sikerre viheted a vállalkozásodat, de ehhez inkább a saját technológiai és üzleti tudásodat, illetve a saját és a célcsoportod igényeit kell ismerned.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Shopify vs Woocommerce – Eredményhirdetés

    Bár piaci részesedést tekintve mindkét e-commerce titán nehézsúlyban versenyez, mégis kicsit más kategória a kettő, így a Shopify vs WooCommerce-t ugyan a Shopify nyeri, de csak hajszállal.

    A Woocommerce egy nyílt forráskódú szoftver, ahol mindent testreszabhatsz, hatalmas kreatív szabadságot kapsz, ez az ecommerce vadnyugat, ahol mindent szabad, de be is törnek a banditák, lásd a már említett 2023-as júliusi hacker-invázió esetében.

    A Shopify pedig egy bérelhető webshop motor, fix havidíjért cserébe megveszed a biztonságot és azt a funkcionalitást, amivel fel tudod pörgetni a boltodat. Ugyanakkor, sajnos a Shopify által kirótt tranzakciós díjakkal számolnod kell, mert sajnos Magyarországon még mindig nem elérhető a Shopify Payments, ami kedvezőbbé tenné az online kifizetéseket. Reméljük csak idő kérdése, és itt is beáll a változás szele, így a Shopify magyar környezetben még versenyképesebb lesz.

    A Forbes Advisor 2023-as értékelése alapján a Shopify kerül ki győztesen, 4.5 csillaggal, 4.1-en áll a Woocommerce. Mi is ezt a véleményt osztjuk.

    A 7blog nem teljesen pártatlan véleménye szerint tehát pontozással a Shopify kerül ki győztesen. Hogy miért nem pártatlan? Mert biztonság pártiak vagyunk. 

    Ez nekünk a legfontosabb szempont, de ez nem mindenkinél van így, tudjuk, hogy vannak sikeres, nagypályás webshop tulajdonosok, akik Shopify nélkül is megcsinálták a tutit. 

    Tudod mire van szükséged?

    Kész vagy játszani a Shopify szabályai szerint, vagy el akarod dönteni, hogy mi neked a legjobb és azt megcsinálni? 

    Bár kicsit irányított kérdésnek tűnhet, hiszen egy brutál tech és ecommerce szakember közösséggel a háttérben, valószínűleg a Shopify jobban tudja, mi kell, ahhoz, hogy sikeres legyél, de léteznek Woocommerce-es és teljesen egyedi fejlesztésű webshopok is, akik mindent a nulláról húztak fel és hatalmasat mennek az online térben. De ehhez tapasztalat, rengeteg pénz, tudás és bátorság kell, illetve egy technológiai és üzleti tudással bőven felszerelt csapat. 

    Ezért akár a Shopify vs Woocommerce versenyzői között, akár más megoldás mellett döntesz, a tényleges sikeredet az üzleti rátermettség fogja meghozni. Ezért javasoljuk, hogy egy ingyenes webshop marketing gyorstalpalóval csekkold, hogy rendben vannak-e az alapok!

    Utána pedig – ha még mindig bzonytalan vagy – nyugodtan keress meg minket, vagy más olyan szakértőt, aki az üzleti helyzetedet megismerve választani tud az e-kereskedelmi platformok között. Kommentek welcome, vagy csak küldd el valakinek, aki értékelné![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • A Shopify előnyei és hátrányai – 2023-as körkép

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]A Shopify előnyei és hátrányai nagyban függenek a személyes preferenciáktól; ami egy adott helyzetben előny, az egy másikban hátrány és fordítva. A Shopify egy bombabiztos fegyverarzenált ad a kezedbe, hogy berobbanj a piacra, de a kezedben is elsülhet a gránát, ha nem méred fel azokat a hátulütőket, amelyek miatt okkal választanak bizonyos vállalkozók másik webshop motort. Nagy rajongói vagyunk ugyan a Shopify-nak, de még ennél is jobban szeretjük a nap végén a profitot.

    Minden fegyver ellened is fordítható, ha nem ismered tűpontosan az e-kereskedelem harci technikáját. Ahogy Bruce Lee fogalmaz: 

    “Minden valódi tudás végérvényben önismeret.”

    Ez a Te esetedben is biztos, hogy így van, ezért bővítsük ki a lelkesedést piacismerettel,- a konkurencia, a célcsoport, az ecommerce trendek és a vállalkozásod igényeinek pontos ismeretével:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Tudod mire van szükséged? 

    Ahogy Te is, úgy a piac is változik, ezért nincsenek kőbe vésett szabályok, ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetne előre gondolkodni. A Shopify is ezt teszi, és azok az irányok, amerre az e-commerce titán lépeget, bizony az egész piacon nyomot hagynak, úgyhogy érdemes figyelni. 

    Az alábbi – nem túl rövidre sikerült cikkben – segítünk Neked előre gondolkodni a Shopify előnyei és hátrányai tekintetében, ugyanis egy webshop motort hosszú távra választ az ember. Ezért három szemszögből is megnézzük, hogy alakulnak a Shopify előnyei és hátrányai:

    • szólunk a webshop szüzekhez, és behintjük érintetlen elméjüket a Shopify webshop motor beindításának és felpörgetésének minden apró részletével
    • a rutin rókáknak is szolgálunk néhány infóval, akik már meglévő webshopjukat szeretnék magasabb fordulatszámra kapcsolni és a Shopify-ra váltáson gondolkodnak
    • és végül a nagypályásokat sem hagyjuk ki: felvonultatjuk a Shopify előnyei és hátrányai szempontjából a skálázódáshoz, szintlépéshez szükséges elemeket is

    A Shopify kétélű kard. Vagy elkaszálod magad, vagy a versenytársak elé vágsz! Igyekszünk mindent körüljárni, hogy te az élvonalba kerülj![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A Shopify ereje a nagy számokban rejlik

    A Shopify előnyei és hátrányai az egész világon foglalkoztatják a webshop tulajdonosokat, és több millió esetben az előnyök már ki is akasztották mérleget. Nézzük meg először a Shopify-t számokban:

    • 175 országban több millió Shopify bolt tulajdonos pörgeti a piacot. 
    • 4.5 millió Shopify bolt üzemel egy időben
    • 10 000-nél is több alkalmazottja van a vállalatnak és immár

    2081 aktív Shopify store üzemel jelenleg hazánkban és 295 store van development fázisban (Forrás: Store Leads)

    A nagy számok most kifejezetten nem a Shopify előnyei és hátrányai alátámasztásaként, azaz társadalmi bizonyítékként állnak itt, hanem érdemben befolyásolják egy adott webshop motort választók jövőjét is: nagyobb szakértelmet, nagyobb fejlesztői bázist és nagyobb biztonságot is jelentenek.

    A Shopify Partners, a Shopify Developers olyan fejlesztőkből, marketing és üzletfejlesztési szakemberekből áll, akiket folyamatosan hajt a piaci verseny, hogy a lehető legjobb appokkal, tanácsokkal és e-commerce eszközökkel jöjjenek ki nap, mint nap.

    Globális bajnok, de lokálisan is labdába rúg?

    Messze van már az az idő, amikor még csak a legbátrabbak vágtak bele itthon az e-kereskedelembe Shopify platformon. A Számlázz.hu Shopify applikációja fent van az app store-ban, a Billingo is integrálódik szépen és létezik SimplePay Shopify összekötés is – a működéshez szükséges alapokat bőven tudja a Shopify.

    A Shopify igazi ütőkártyája azonban az olyan hosszabb távú dolgokban rejlik, amit magyar gondolkodással sokszor fel sem lehet fogni: Bárki kapcsolatba léphet például a Shopify fejesekkel a Shopify VIP platformon keresztül, ha úgy érzi, magasan kiemelkedik képességeivel az átlagból, és tudását hajlandó a Shopify szolgálatába állítani. Így került a Shopify gravitációs mezejébe díjnyertes storyteller a Pixar stúdióból, világbajnok gamer és még sorolhatnánk hány briliáns elme. 

    Sajnos, bizonyos kincset érő funkciók esetében nem egyenlő lehetőségekkel indulnak az egyes országok, például a Shopify Payments még mindig nem elérhető kishazánkban, ezáltal rendesen megdobja a bolt fenntartásának költségeit, hogy külső Payment processorral kell dolgozni – bár a Stripe közel fájdalommentes ebből a szempontból.

    Néhány hónap múlva azonban remélhetőleg a Shopify előnyei és hátrányai a Payments hazánkba érkezésével újfent csak a pozitívumok irányába tolódik majd el.

    Korábban egy nagyobb lélegzetvételű cikkben összefoglaltuk, hogy a Shopify magyar környezetben is megállja a helyét, de bizonyos üzleti helyzetekben bizony egy Woocommerce, vagy a BigCommerce okosabb választás lehet.  De nézzünk csak át most mindent, tüzetesen![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#b52929″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#b52929“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677944587171“}}”][vc_column_text]

    Figyelem!

    Ez egy nagyon hosszú cikk. Azért írtuk, hogy aki Shopify rendszeren gondolkodik, vagy Shopify-ra migrálna, annak minden szükséges informácója meglegyen egy helyen ahhoz, hogy jó döntést hozzon![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    A Shopify előnyei és hátrányai webshop szüzeknek

    Ha most nyitnál webshopot és semmilyen előzetes tapasztalatod nincs az e-kereskedelem területén, ide kattintva eléred 100%-ig ingyenes webshop marketing gyorstalpalónkat, hogy ne csak a kezdők szerencséjére támaszkodj a kezdeti időszakban.

    Most pedig átvesszük a webshop beindításának és felpörgetésének legfontosabb szempontjait. Így alakulnak a Shopify előnyei és hátrányai itthon:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    [lwptoc depth=”3″ title=”Tartalomjegyzék” toggle=”0″ labelShow=”Mutasd” labelHide=”Rejtsd el” width=”full”]

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]1.[/impeka_title][vc_column_text]

    Működési biztonság

    A legelső dolog, amivel egy leendő webshop tulajdonosnak számolnia kell, az az, hogy a boltja be van-e védve az olyan gikszerekkel szemben, mint pl. a Black Friday dömping miatti túlterheltség, egy trükkösebb spammer miatti teljes leállás, a használt platform terméktámogatásának megszűnése és még sorolhatnánk. Ez nem túlparázás, a Magento Go megszüntetése elég komoly precedens volt az e-kereskedelmi piacnak, hogy kétszer is meggondolja, milyen platformot választ a webshopja alá.

    A Shopify előnyei:

    A piacon egyértelműen a Shopify a nagytestvér. Hosztolt szolgáltatás, így se a frissítésekkel, se a tárhellyel nem kell bajlódni, jár az ingyenes SSL tanúsítvány is. Nem kell fejlesztő kollégát fizetni aki időről időre bütyköli a webshopot, mint pl. a Woocommerce esetében, nincs hosting-mizéria sem. Egy élvonalbeli fejlesztői közösség garantálja a Shopify biztonságát. Neked egyedül egy dologra kell figyelni: nem kiadni a jelszavadat és a Shopify többfaktoros azonosítását mindig igénybe venni! Ha ezt megteszed, a webshopod működni fog és pont.

    A Shopify hátrányai:

    Ennek a biztonságnak megvan az ára és a Shopify be is hajtja a védelmi pénzt a magasabb díjak formájában.

    Továbbá, eléggé app-centrikus a Shopify működése – vagyis harmadik feles, külsős fejlesztők készítenek nap mint nap kiegészítő eszközöket a Shopify app store-jába (jelenleg, a cikk írásakor 8000+ applikációval büszkélkedhet a Shopify). Ha valamelyik app nem úgy funkcionál, mint kéne, akkor, nem a Shopify, hanem az app fejlesztő brigádjához kell fordulni segítségért. Ez jelenthet kellemetlenséget, de a Shopify bolt egész működésére nem jelent tényleges veszélyt. 

    7tipp: Ha biztosra akarsz menni, egy ún. content backup applikációba érdemes befektetni, mint pl. a Rewind Backups, így a legfontosabb adataidat mindig biztonságban tudhatod. A fapados megoldás, ha rendszeresen kiexportálod a termékinfókat egy CSV file-ba.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]2.[/impeka_title][vc_column_text]

    Árazás – Shopify Pricing

    A Shopify-ban jelenleg 5 árazási opció van, amelyek közül az első, vagyis a Starter csomag nem jelent tényleges webshopot az online térben, csak közösségi média felületeken, blogokon, weboldalakon, ún. Buy Button beékelésével tudnak vásárolni a látogatóid. Illetve a Plus size Shopify csomag pedig az igazi nagykutyáknak szól, nem webshop szüzeknek – Plus esetén teljesen máshogy néznek ki a Shopify előnyei és hátrányai is. Havi 20-25 milliós árbevétel felett érdemes rajta gondolkodni.

    A Shopify Pricing témakört már taglaltuk egy régebbi bejegyzésben, most a középkategóriás árazási stratégiára fókuszálunk. 

    A Shopify előnyei: 

    A Shopify jelenleg 3 napos ingyenes próbaidőszakot biztosít, és aki belecsapna a lecsóba, annak onnantól az első 3 hónapban csupán 1 dollárt kell fizetnie. Továbbá amennyiben nem havi, hanem éves szinten bérelné a boltot, akkor 25%-ot is megspórolhat a havi díjakon. Ha pedig a 7Digits az ügynökséged, akkor – minősített Shopify szakértő lévén – gyakorlatilag korlátlan ideig development store állapotban tudjuk tartani a webshopodat az indulást megelőzően, tehát van időnk tökéletesre csiszolni.

    A havi díjak teljesen vállalhatóak, ha a komplex funkcionalitást és a biztonságot vesszük alapul: 39 – 105 – 399 dolláros opciókról beszélünk. Az árazás a Shopify előnyei és hátrányai ismeretében teljesen versenyképes, különösen ha azt nézzük, hogy a Shopify folyamatosan dolgozik, hogy a legerősebb Shopify SEO és marketing eszközöket biztosítsa felhasználóinak. 

    A legnagyobb különbségek az egyes csomagok között a felhasználói fiókok száma, a riportálási funkciók, szállítási feltételek, és automatizáció amelyek annál kedvezőbbek, minél többet fizetsz – értelemszerűen. De szerencsére egy egész átfogó ecommerce funkcionalitást kapsz már a Basic csomagban is. Ha kíváncsi vagy a részletekre, ez a Shopify kalkulátor pont neked készült.

    A Shopify hátrányai: 

    A Shopify Payments a Shopify saját fejlesztésű, ingyenes fizetési kapuja, ami nem számol fel tranzakciós díjakat. Ez a szolgáltatás sajnos még nem elérhető hazánkban, ezért minden egyes vásárlásnál kell számolni az extra tranzakciós díjakkal. Ez eléggé lelombozhatja a kezdő webshop tulaj hangulatát, pedig csak arról van szó, hogy máshol fizeted ki a révészt. Leginkább az alacsony árréssel működő vállalkozásoknak jelent ez komolyabb érvágást, és ez azon ritka helyzetek egyike, amikor megfontolandó, hogy másik platformot válasszunk.

    A másik hátrány a fizetős appok díjai, amelyek szintén rendesen megdobják a költségeket. A Shopify előnyei és hátrányai a legtöbb esetben az app-centrikus működésen múlnak, így tudnak hihetetlen eszköztárral a csúcsra törni egyes webshopok, de aki túlvásárolja magát, vagy rosszul választ appot az pórul jár. 

    7tipp: Írtunk a 7blogon már egyszer a Shopify ingyenes applikációiról, amelyek 0-24 dolgoznak érted és a vásárlóidért! Ha ügyesen választasz ingyenes és fizetős appokat, akkor többet hoznak a konyhára, mint amennyit levonnak a díjazással. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]3.[/impeka_title][vc_column_text]

    Ügyfélszolgálat

    Bármikor beüthet egy váratlan esemény, és ilyenkor jó ha tudod, kihez fordulj. Még jobb, ha válaszolnak is – lehetőleg majomszerű fürgeséggel.

    A Shopify előnyei:

    A Shopify ügyfélszolgálat világbajnok, 0-24 a rendelkezésedre áll. Különösen, ha néhány versenytárshoz hasonlítjuk, kiemelkedően teljesít, ugyanis több csatornán is el lehet őket érni (csak összehasonlításképp, a Squarespace, egyáltalán nem nyújt telefonos segítséget…)

    A Shopify hátrányai:

    Az ügyfélszolgálat angol nyelvű, nagyobb világnyelveken még lehet, hogy akad szakértő régió függvényében, de ha mindenképpen magyarul szeretnél kommunikálni, azt csak a magyar Shopify Partnerekkel teheted meg – jelenleg hárman vagyunk ilyenek… Röviden:  az angol nyelvtudás alap, ha ez komoly problémát jelent, akkor vagy van magyar Partner a hátad mögött, vagy a Shopify nem neked való. 

    Még egy apró hátrány, hogy komolyabb fejlesztői, tech-témákban nem igazán tud az ügyfélszolgálat választ adni. Fejlesztői, programozói tudást igénylő feladatoknál az amúgy kitűnően működő Shopify Community Forum tud a segítségedre lenni, vagy megint csak mehetsz egy Partnerhez. A fórumokban azonban várni kell a válaszra – nem kapcsol azonnal, mint az ügyfélszolgálat. Amennyiben van Partner ügynökséged, ez a probléma nem probléma, de azért a Shopify előnyei és hátrányai között ezt is mérlegelned kell. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]4.[/impeka_title][vc_column_text]

    Store design

    Számít a külső, különösen az online térben. Ez az első benyomás, amivel a látogatód találkozik, és ha nem elég meggyőző, akkor tovább áll és bottal ütheted a nyomát.

    A design sablonok ugyanakkor nem csak a megjelenésről szólnak: minden méretarányú képernyőn hozni kell a minőséget, mobil, desktop, tablet, vagyis maximálisan reszponzívnak kell lennie, hogy akárhol is találkozik a boltoddal a látogató szívesen térjen be. Egy a cél: olyan felhasználói élményt nyújtani, ami vásárlással záródik.

    A Shopify előnyei: 

    A Shopify 11 ingyenes sablonnal büszkélkedik, fizetős esetén pedig csaknem 100 közül válogathatsz. Modern kinézet, profi elrendezés, alapból reszponzív, számos funkcióval, amik a Shopify előnyei és hátrányai mérlegét masszívan az előnyök oldalára billentik.

    Ráadásul több szempont szerint is szűrhetsz a template-ek közül. Nem csak iparág, de olyan apró feature set alapján is, mint például, a visszaszámláló, vagy a megamenüs kialakítás, stb. E-kereskedelemben gyakorlott vállalkozók tudják, hogy ennyi téma bárkinek elég kell, hogy legyen – ha mégsem, akkor pedig több száz “külsős” témát találsz Themeforest-en is.

    A Shopify sablonok repertoárja a webshopok 99.99%-ának bőven elég; modern, esztétikus megjelenést ad és intuitívan vezeti a vásárlót, hogy a kosarába pakolja a termékeidet. Ha pedig valami egészen egyedit szeretnél, még mindig ott a Wookie…

    A Shopify hátrányai: 

    Ha fizetős template-et választasz és valami nem tetszik és módosítani szeretnél rajta, akkor fontos, hogy tudd: nem mindegyik közülük a Shopify által kialakított design. Sok a külsős munka, így harmadik féllel kell kommunikálni, ha valami probléma merül fel.

    További hátrány, hogy kisebb a rugalmasság és a testreszabhatóság, mint a nyílt forráskódú szoftverek, Woocommerce, Wix esetében. Természetesen bele lehet nyúlni a Shopify template-ekbe is, de ehhez folyékonyan kell beszélni a Shopify programnyelvén, a Liquid-en, ami elég niche-jellegű tudás Magyarországon.

    7tipp: Hacsak nem a webshop design területén szeretnéd kiélni kreatív hajlamaidat, akkor elég, egy egyszerű, letisztult elrendezés, amit akár egy ingyenes Shopify template is simán megad. A nap végén úgyis a funkcionalitás és a marketing stratégiád hozza a pénzt a konyhára. Véleményünk szerint a design-t nem érdemes túlgondolni, UX szempontból bőven hozza a legmagasabb elvárható szintet a Shopify.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]5.[/impeka_title][vc_column_text]

    Kezelőfelület

    Fizikai termék esetében, sokszor még a funkcionalitásnál is többet nyom a latban, hogy “milyen kézbe venni”. Ez az online világban a kezelőfelület, a user interface, amivel nap mint nap találkozol, amin keresztül a boltod ügyeit intézed.  

    A Shopify előnyei: 

    A Shopify kezelőfelülete hozza az intuitív drag and drop jelleget, bár van még mit csiszolni rajta, de szerencsére ezerrel rajta vannak a témán. Az Online Store 2.0 a Shopify történetének legnagyobb szintlépése, forradalmasítja a webshop motor használatát, sokkal felhasználóbarátabbá téve azt és a 2.0-ás felülettel teljesen máshogy festenek a Shopify előnyei és hátrányai is. Fejlesztői segítség nélkül adhatsz a boltodhoz új elemeket, egyszerűen módosíthatsz minden landing oldalt, szinte teljes kontrollt kapsz a webshopod felett.

    Ez az újítás időt spórol meg, segíti a tartalomkezelést, növeli a boltod teljesítményét és a magasba emeli a felhasználói élményt is. Egyre rugalmasabb a Shopify, egyre nagyobb teret kap a testreszabhatóság, és ezzel a komoly befektetéssel előrevetíti, hogy minden akadályt el fog gördíteni a jövőben a webshop tulajdonosok útjából, hogy a lehető leggyorsabban jussanak el a termékeikkel a vásárlókhoz. Ráadásul egy helyről lehet kezelni az összes sales csatornát akár mobilról is, ugyanis az admin kezelőfelület is tökéletesen reszponzív. 

    A Shopify hátrányai: 

    Az Online Store 2.0 nemrég került bevezetésre, ez számos hátrányt kiküszöbölt, azonban a termék fotók feltöltésénél még mindig van restanciája a platformnak: nem kroppolja a rendszer automatikusan a képeket. Vagy neked kell előtte méretre szabni egy szerkesztő szoftverben, vagy egyenként a Shopify-ban beállítani.  Egy olyan titántól, mint a Shopify már elvárható lenne, hogy automatizálja ezt a folyamatot. 

    7tipp: Ha szeretnél biztos lenni abban, hogy vérprofi minőségben és tökéletes képarányban kerülnek fel a termékfotóid, akkor érdemes lecsekkolnod, hogy mit tud adni a Styleshoots

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]6.[/impeka_title][vc_column_text]

    Riportok

    Amit tudunk mérni, azon tudunk fejleszteni. Mind a mérésben, mind a fejlesztésben komoly fegyverarzenált nyújt a Shopify – és ez bizony a növekedés titkos fegyvere. Mérés nélkül lehetetlen észrevenni azokat a rejtett összefüggéseket, amik elképesztő mértékű növekedéssel kecsegtetnek.

    A jó öreg hirdetek → jönnek → megveszik már a múlt; ezt minden webshop tudja. A siker titka a részletekben rejlik!

    A Shopify előnyei

    Átfogó riportálási funkciókat biztosít, a kezdő szinten is, ha pedig hozzápattintod a Google Analytics fiókodat a Shopify boltodhoz, akkor máris rendelkezésre állnak a legfontosabb infók. Ugyanakkor, ha nem a csupasz Shopify funkcionalitást nézzük, hanem a teljes app arzenált, akkor olyan adatokat is bezsebelhetünk, amelyek igazi konverzió növelő csodaszereknek számítanak. 

    A Shopify hátrányai

    Ha a versenytársakhoz mérjük, akkor például a Bigcommerce teljes funkcionalitást ad mindegyik csomagjában. Ezzel szemben a Shopify az igazán összetett riportálási eszközöket csak a drágább csomagokban teszi elérhetővé: a Shopify és az Advanced esetében. Személyre szabott, egyénileg összeállított riportokra pedig csak az Advanced és a Shopify Plus esetében van lehetőség. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]7.[/impeka_title][vc_column_text]

    Marketing lehetőségek

    Jöjjön a Shopify előnyei és hátrányai sorában a számunkra legfontosabb ismérv: a marketing! Mielőtt kivesézzük a talán legfontosabb szempontot, webshop szüzeknek két nagyon fontos 2023-as ecommerce trendet kell az eszükbe vésni:

    Egy: egyre drágább új ügyfeleket szerezni, brutálisan felmentek a hirdetési költségek. Az, hogy hirdetsz, jönnek, megveszik az ma már a legritkább esetben működik.

    Kettő: Ecommerce ökölszabály, hogy a visszatérő vásárlóid jelentik a profitot.

    A Shopify előnyei

    Shopify App Store:  A Shopify előnyei és hátrányai között lavírozva a 8000+-os app-arzenál egy újabb komoly érv a kanadai óriáscég mellett: szinte minden e-commerce nyavalyára ad gyógyírt, mesterséges intelligencia, UX, konverzióoptimalizálás. Az e-kereskedelmi piac exponenciálisan fejlődik, a Shopify pedig nagyon ügyesen behúzta a legjobb szakembereket. 

    SEO: a keresőoptimalizálás terén világbajnok a Shopify, ez az egyik legnagyobb húzóereje, az oldalak SEO-zása ráadásul rendkívül felhasználóbarát. Az organikus forgalom érdemben csökkentheti az ügyfélszerzés költségét, ezért ez komoly stratégiai előny. Ráadásul kiemelkedik a versenytársak közül: a Google új, Core Web Vitals elvárásainak is meg tud felelni – de ez el is várt, hogy minden technológiai újításra a leggyorsabban reagáljon a piacvezető platform.

    Tartalommarketing: Blogolás, kvízkészítő appok, kérdőívek – szinte mindent megtalálsz, de a Shopify igazi ereje abban rejlik, hogy rendkívül hatékonyan képes eljuttatni ezt a célközönséghez és a UGC (user generated content) monetizálásában is segítséget nyújt. 

    Email marketing: Nemrég vezette be a Shopify Email-t az ecommerce óriás, amivel nem csak hírleveleket, de automatizációkat és azon belül feltételes kondíciókat is megadhatunk, ezáltal nagymértékben perszonalizálhatjuk az email kommunikációt. És ami a legjobb, havonta 10 000 email ingyenes, minden extra 1000 pedig 1 dollárba kerül. Ha pedig még komolyabban nyomnád, akkor Klaviyo!

    A Shopify hátrányai

    Shopify App store: Mivel a Shopify előnyei és hátrányai között az egyik legnagyobb erősségként szerepel a marketing funkcionalitás és a konverzióoptimalizálást segítő eszköztár, ezért hátránynak egy dolgot említenénk: A bőség zavara megboríthat néhány webshop tulajdonost. Ráadásul a rosszul megválogatott appok nem csak a pénztárcádat húzzák le, de a webshopodat is lassíthatják. 

    Tartalommarketing: A blog modul nem a legerősebb, nem ad akkora mozgásteret, mint a WordPress, de erre is van kiskapu:a DropInBlog applikációja a WordPress-hez hasonló funkcionalitást tesz lehetővé.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][impeka_title heading_tag=”div” title_color=”primary-1″]7Tipp: Ne félj tőle, de ne is told túl![/impeka_title][vc_column_text]Összességében a Shopify erejét a komoly marketing funkcionalitás adja meg, ez tartja az élvonalban, viszont webshop marketing és e-kereskedelmi tudás nélkül ezt nem tudod majd kihasználni. 100%-ban ingyenes gyorstalpalónk azonban jó kiindulási alap lehet ehhez.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]8.[/impeka_title][vc_column_text]

    A Shopify előnyei és hátrányai, ha váltanál

    Ha már van meglévő webshopod, de fontolgatod a Shopify-ra váltást és migrálnál, akkor is érdemes megszívlelni a fentieket, mert magától nem fog minden nyűgre megoldást adni a Shopify. Ebben a részben két apsektusra térünk ki, amit meg kell fontolni a váltásnál: mennyire könnyű váltani, mennyire könnyű visszaváltani.

    A Shopify előnyei:

    A migrálás viszonylag egyszerű, de ez nagyban függ attól, hogy a jelenlegi oldaladon milyen formában tároltad az adatokat. Amennyiben nehézségbe ütközöl egy dedikált Shopify Expert fogja a kezed, vagy, ha hazai pályán szeretnél segítséget kérni Shopify webshop készítés terén, ránk is számíthatsz.

    A Shopify hátrányai:

    A blogposztok, cikkek migrálása lehetne gördülékenyebb, illetve ha mégse jön be a Shopify, akkor nem olyan egyszerű a boltod továbbköltöztetése. Nem lehetetlen, de készíts be egy kis Xanaxot, vagy dolgozz minősített Shopify Partnerrel.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][impeka_title heading_tag=”div” title_color=”primary-1″]7Tipp: Ne válts, ha…[/impeka_title][vc_column_text]

    • az angol nyelv megugorhatatlan problémát jelent
    • ha olyan kicsi (1-5%-os) árréssel dolgozol, hogy nem tudod a tranzakciós díjak miatt nyereséggel zárni a tranzakciókat
    • ha nincs benned hajlandóság, hogy igazán belemerülj az e-kereskedelem és a marketing rejtelmeibe, mert akkor nem tudod kihasználni a Shopify lehetőségeit
    • ha eszed ágában sem áll skálázódni, növekedni – jó, ha középszerűen elrobog a biznisz és termel havi pár százezret
    • ha maximális kontrollt és testreszabhatóságot szeretnél és hajlandó vagy kifizetni ennek az – idővel gyakran sok tízmilliós nagyságrendbe felkúszó – árát is.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]9.[/impeka_title][vc_column_text]

    A Shopify előnyei és hátrányai nemzetközi piacra lépésnél

    Nemzetközi piacralépés esetén a Shopify előnyei és hátrányai közül egyre inkább szárba szökkennek az előrelátás virágai. A gyors növekedés ugye a Shopify legkomolyabban vett ígérete:

    Shopify-od van? Lehetőséged lesz gyorsan nagyra nőni!

    Ha azonban skálázódni szeretnél, két dologra kell odafigyelned: egyrészt arra, hogy milyen eszközöket nyújt a Shopify, hogy tényleg nagyra nőj, illetve ha már kinőtted az országhatárokat, akkor nagyon nem mindegy, hogy a nemzetközi piacon milyen módon tudod kezelni az új kihívásokat. 

    Growth Hacks

    A növekedési trükkök nem azt jelentik, hogy a kemény munkát megspórolhatod. Azt jelentik, hogy a hiábavaló munkát spórolják meg neked azáltal, hogy irányt mutatnak és pár kattintásból megoldod ugyanazt, ami amúgy fél évedbe, rengeteg pénzedbe és egy gyomorfekélyedbe kerülne. A Shopify előnyeit és hátrányait mérlegelve ebben minden más motornál előremutatóbban képes segíteni neked a kanadai óriás. 

    A Shopify előnyei

    Dropshipping: A droppshipping-re a Shopify az egyik legjobb webshop motor, kiterjesztett funkcionalitással támogatja ezt az üzleti modellt. Ebben az esetben nem Te birtokolod a terméket, csak egy közvetítő vagy a beszállító és a vásárló között.

    Ismert growth hacking trükk, hogy ha meglévő boltodat kiegészíted dropshippinggel, javasolt a meglévő portfóliódnak a kiegészítő (komplementer) termékeit árusítani.

    Új tartalomfogyasztási szokások: Egyre inkább mobilról vásárolnak az emberek. Ezt felismerte a Shopify és egy ügyfélközpontú app-ot csak azért fejlesztett ki, hogy mobilról is világklasszis vásárlási élményt nyújtson –  személyreszabott upsell és cross sell lehetőségekkel, kamatmentes részletfizetési lehetőségekkel. A Shop app-ot itt találod! Hogy pontosan értsd ennek a jelentőségét, amikor a Shopify előnye és hátrányai kerülnek szóba:

    Igen, minden Shopify webáruház tulajdonos automatikusan kap egy mobil app-ot is!

    Affiliate marketing: A skálázódáshoz olyan társakat, affiliate-eket szerzel, akik jutalékot kapnak a termékeid eladásából, amennyiben az ő platformjuknak, blogjuknak köszönhetően repült a terméked a kosárba. A Shopify ezen a téren világbajnok.

    A Shopify Markets funkcionalitása lehetővé teszi, hogy  könnyedén kezeld a boltodat a nemzetközi színtéren. Akár 20 nyelvre is lefordíthatod a webshopodat, illetve több pénzemben fizethetnek a vásárlóid, így kimaxolhatod a felhasználói élményt régiónként is. Ráadásul egy helyen kezelhetsz mindent, ez nagyban megkönnyíti a globális kereskedelmet – a Shopify előnyei és hátrányai között érdemes megemlíteni, hogy régebbi verzióiban ez nem volt elérhető, egy komoly újítással van dolgunk.

    Érdemes vetni rá egy pillantást:

     

    A Shopify hátrányai

    Dropshipping esetében sajnos nehéz meggyőződni arról, hogy etikus felekkel dolgozunk-e, nincs egyelőre a Shopify-nak (sem) erre bevett protokollja – bár ez minden más webshop motorra is igaz és nem a Shopify előnyei és hátrányai között kellene említeni, de ha már idáig olvastál, akkor miért is ne? Minden más growth hack tekintetében viszont masszívan elrobog a konkurencia mellett az ecommerce titán.

    Több fajta pénznemhez kell egy kiegészítő app – legalábbis addig, amíg Magyarországon nem vezetik be a Shopify Payments szolgáltatást.

    Illetve a Shopify Markets esetében létezik egy Pro verzió, amely jelentősen hatékonyabb funkcionalitással bír, de meg is kéri az árát: a webshop tulajdonosoknak 6,5%-os tranzakciós díjjal kell számolniuk, a vásárlóknak pedig 2,5%-ossal a pénznem átváltása esetén. Nagy profitrátánál ez megéri, kisebbnél maradj inkább az ingyenes verziónál.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”primary-1″ align=”left”]10.[/impeka_title][vc_column_text]

    Online és Offline bolt összekötése

    Nem minden webshophoz tartozik online bolt is, de ahol ez a helyzet, ott fizikai fájdalmat okozhat a raktárkészlet kezelése – de csak ha nem ismered a Shopify POS-t!

    Ha a fizikai térbe szeretnél terjeszkedni, esetleg van már fizikai boltod és szeretnéd ha harmóniában működne a webshoppal, akkor ezt a Shopify POS (Point of Sale) megoldásával megteheted. A Shopify szállítás(Shipment) funkciója még nincs Magyarországon, de amint ideér, ez is egy nagyon komoly érv lesz, amikor a Shopify előnyei és hátrányai kerülnek terítékre.

    A Shopify előnyei: 

    A POS funkció egyértelmű USP a Shopify esetében, amivel kiemelkedik a versenytársak közül. Rendelkezésedre bocsátja a hardvert is (kártya és vonalkódleolvasó, blokknyomtatás, stb.) Továbbá bármilyen eszközön, tableten és telefonon is lebonyolíthatod az eladásokat, mobilitásának köszönhetően nem csak a boltodban, de eseményekre is rugalmasan kitelepülhetsz.

    A Shopify hátrányai: 

    Néhány funkció, például a hatékonyságot növelő Shopify POS Go app még csak az USA-ban elérhető, illetve az extra funkcionalitásért itt is extrát kell fizetni, ha tényleg ki akarod hozni a legtöbbet az offline térből is. Továbbá bizonyos hardver elemeket Magyarországon kívülről kell beszerezni, de létezik EU-s beszállító.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column grve_css=”{“desktop“:{“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1677489757073“}}”][vc_column_text]

    Segítünk dönteni

    Már említettük, hogy a Shopify előnyei és hátrányai között a gyors növekedés a legfontosabb húzóerő. Ez bebiztosítja, hogy a platform minden gazdasági hullámhegyet és hullámvölgyet meglovagoljon, és ha mégis beütne egy ecommerce apokalipszis, valószínűleg a Shopify-nak remegne meg a legkevésbé a lába.

    Legyen szó kiterjesztett vagy virtuális valóságról, a mesterséges intelligencia térnyeréséről, vagy új hirdetéskezelési trendekről, a Shopify az elsők között lesz adaptáció tekintetében, ahogyan ezt bizonyította is az elmúlt években. 

    De, hogy ne csak általánosságban beszéljünk a témáról, összeállítottunk egy kalkulátort, hogy kiszámold, mennyibe kerülne Neked a világ legfejlettebb webshop motorja. Ha érdekel, hogy a Shopify előnyei és hátrányai hogyan alakulnak a Te esetedben, illetve, hogy neked való-e a Shopify webshop motorja, akkor csapatunk felméri az egyéni igényeidet, és segítünk meghozni a végső döntést. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • A legjobb Shopify sablonok – 7+1 téma

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]A Shopify sablonok (angolul: Shopify themes) tengerében könnyű elveszni. Nem csoda, hiszen a Shopify Themes Store ingyenes és fizetős sablonjain túl vannak prémium külsős sablonok is, a ThemeForest a legnépszerűbb gyűjtőhelyük.

    Design stílus, piaci szegmens, termékkatalógus méret, top seller kategória, 5 csillagos kategória, árérzékeny kategória – minden alapján lehet szűrni, mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább illőt a Shopify sablonok közül.

    Látszólag nem lőhetsz mellé az ecommerce bajnokkal, ugyanis a saját sablonok jelmondata a Shopify Themes Store-ban: 

    Every theme meets a high standard

    Mégsem javasoljuk, hogy találomra bökj rá valamelyik sablonra – ugyanis különbségek azért vannak bőven. Tény, hogy bármelyik sablon megfelel a magas piaci elvárásoknak és alapból tudnak olyan dolgokat, amiket más webshop motorok még évek múlva sem fognak. Az viszont nem mindegy, hogy melyik piac elvárásainak felel meg a sablon és mennyiért… 

    Az sem elhanyagolható tény, hogy az elmúlt évek legnépszerűbb sablonjai esetenként már elavultak, hiszen…

    pár hónapja élesedett a Shopify Online Store 2.0, ami nem minden témát támogat!

    Így a sablon kiválasztására érdemes kellő időt szánni – főleg, ha nincs mögötted tapasztalt ügynökségi háttér. 

    Na, de hogy ne bonyolítsuk tovább a dolgot bemutatjuk a legfontosabb szempontokat, ami segít elnavigálni a Shopify sablonok rengetegében. Utána pedig bemutatjuk a legeket, 7 Shopify sablont, amelyek már bizonyítottak.

    Így válassz a Shopify sablonok közül!

    Az első benyomás döntő az e-kereskedelemben. Lehet akármilyen profi a marketing vagy jó a termék, ha nem működik a vizuális kémia közted és a vásárló között, akkor ki fog farolni az oldaladról.

    Ezért a vizuális összhangért, felhasználói élményért, tehát a webshop és konverziós pszichológia egyik kulcseleméért felel a theme, vagyis a sablon, amire építed a boltod vizuális megjelenését. Ugyanakkor a Shopify sablon kiválasztása sokkal többről szól, mint a design-ról…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]1.[/impeka_title][vc_column_text]

    Több, mint design: a Shopify sablonok funkcionalitása

    A Shopify ereje a marketing funkcionalitásban rejlik: lehet akármilyen szép a vizuál a boltodban, ha ott hagyják a kosarukat a vásárlóid, vagy ami még rosszabb, be se térnek a boltodba, mert valami hiányzik. Ezt a hiányt az appok hivatottak betölteni, visszaszámláló, promóciók, ingyenes szállítás, minden koverzió növelő praktikára van egy app, de minél többet vásárolsz, annál lassabb lesz az oldalad és annál jobban fogy a pénzed. 

    És most jön a jó tuti tipp: két legyet üthetsz egy csapásra, ha a Shopify sablonok közül olyat választasz, amelyik már rendelkezik marketing funkcionalitással. A Shopify Themes Store-ban külön szűrhetsz ezekre: többnyelvűség, korhatár számláló, menün belüli promóciók, stb.

    És, hogy hogyan akarják elcsábítani a Shopify Theme Store-tól a webshop tulajdonosokat a külsős Shopify sablonok irányába? Olyan prémium appfunkciókat fejlesztenek a sablonokhoz, amelyek brutálisan meg tudják dobni a konverziót – mindezt akár már 60 dollárért, ami kb a harmada a Shopify sablonok átlagárának a Shopify Theme Store-on belül. Ugyanis aki appot fejleszt, az sokszor sablont is fejleszt és pontosan ismeri az e-kereskedelem mozgatórugóit.

    Egy szó, mint száz, legyen egy kristálytiszta funkciólistád!

    És akkor elkerülöd az impulzus vásárlást, mind az appok, mind a sablonok terén. Ismerd a piacod, ha korhatáros terméket pl. alkoholt árusítasz, legyen ez a top, ha több színben elérhetőek a termékeid, akkor színválasztó – termék és piac függő, hogy mi lesz neked a prioritás.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]2.[/impeka_title][vc_column_text]

    Ismerd a piac mércéjét

    Vannak olyan paraméterek, amelyekkel ha nem rendelkezik a sablon, akármilyen jól is néz ki, csak extra melót csinálsz magadnak ha azt választod. Ezek a következők:

    Támogatja-e a Shopify Online Store 2.0?

    A Shopify Theme Store-ban jelenleg csak ilyet választhatsz. Ha a legnépszerűbb Shopify sablonok kulcsszóval keresel, még mindig rengeteg ún. vintage sablont hoz fel a Google, Debut, Brooklyn, Narrative – ezek szépek és jók, a mai napig több százezer bolt pörög rajtuk, de már nem elérhetőek az új verzióban.

    Külsős Shopify sablonok esetében Software version-nél tudod csekkolni, de eléggé láthatóvá teszik már a thumbnail-ben is, hogy a legújabb verziót futtatja a sablon.

    Megbízható-e az ügyfélszolgálat? 

    A Shopify Theme Store esetében egyértelműen igen a válasz, külsős Shopify sablonok esetében mindenképpen csekkold az értékeléseket és több forrásból is keress rá az ügyfélszolgálatra. 4,5 csillag felett nem nagyon ütközhetsz kommunikációs falakba…

    Gyors, reszponzív, intuitív?

    A három legfontosabb konverzió növelő tényező. A vásárló ideje drága, nem fog tökölni, ha homokórázik az oldalad, beszerzi máshonnan a terméket. A vásárló ideje nagyrészét a mobilján tölti, ha nem mobil first a kialakítás, nem rúghatsz labdába hosszú távon.

    És végül a vásárló elméje fáradt és nem akar gondolkodni, ezért ösztönös, intuitív UX-ra van szükséged, hogy maximalizáld a felhasználói élményt. A Shopify Theme Store hozza a papírformát, a külsős Shopify sablonok esetében pedig érdemes külön-külön rákeresned ezekre a tényezőkre. 

    Csak akkor tedd le a voksod az adott Shopify sablonra, ha megüti a fentiekben foglalt mércét!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column][impeka_title heading_tag=”div” heading=”h1″ increase_heading=”140″ increase_heading_reset=”mobile” custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”custom” title_color_custom=”#047f62″ align=”left”]3.[/impeka_title][vc_column_text]

    Gondold meg, de ne gondold túl!

    A Store Leads adatbázisa rálátást nyújt a világ összes Shopify webshopjának az adataira, így a legnépszerűbb Shopify sablonokra is. A legnagyobb bevételt generáló, világviszonylatban is tekintélyt parancsoló webshop titánok között is akad, aki havi 5 millió dolláros bevételt hoz tető alá, egy szimpla, ingyenes Shopify sablonnal. 

    És mielőtt azt gondolod, hogy oké, ebbe belejátszhat a brand awareness, robosztus marketing budget, és még sorolhatnánk, hasonló a statisztika a magyar piacon is, felső- és középárkategóriás webshopoknál is.

    Röviden: Nem a sablon teszi az sikeres webshop tulajt, hanem…

    …a stratégiai gondolkodás és a célcsoport igényeinek, illetve az ecommerce piacnak a pontos ismerete.

    • Mekkora a termékportfóliód? 
    • Melyik piaci szegmensben vagy?
    • Vizuállal vagy sztorival akarsz kitűnni?

    Ha a funkciólistádnak megfelel a sablon és a piaci mércét túlszárnyalja, akkor a fenti három kérdés megválaszolásán túl, nem kell nagyon többet agyalni, mégpedig azért nem, mert nem a csillivilli fogja eladni a termékeidet, hanem a funkciók!

    Nem húzom tovább – nézzük a sablonkat:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Shopify sablonok a magyar piacon

    A magyar Shopify webshopok csaknem 80%-a havi 50 000 dollár alatti bevétellel rendelkezik.

    Így nem csoda, hogy a top 5 hazai sablon közül 4 ingyenes és mindössze 1 fizetős csak. 

    Világviszonylatban is a legnépszerűbb Dawn és Debut közül a Debut már nem elérhető a 2.0 verzióban, ugyanakkor a Dawn szinte minden fórumon elnyerte a legjobb ingyenes Shopify sablon címét. Nem véletlen, hogy ezzel fogunk kezedeni mi is…

    Alább mutatjuk a Shopify sablonok legjeit, mindegyik valamilyen szempontból kiemelkedik így segít neked is, hogy kitűnj 2023-ban a Shopify weboldaladdal.

    Részletes funkciólistát nem közlünk, a Shopify sablonok részleteit a linkeken úgyis eléred, itt csak arra az információra szorítkozunk, amit máshol nem, vagy csak kínkeservvel találnál meg: [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column][vc_custom_heading text=”Dawn” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    1. A legjobb ingyenes Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36918″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]A Dawn a legnépszerűbb Shopify sablon a magyar piacon; csaknem a magyar Shopify webshopok fele választotta ezt (46,6%), és egyben világviszonylatban is a legnépszerűbb Shopify sablon. Nem akarsz kitűnni a mainstream-ből, inkább választod a járt út biztonságát? Ez esetben a Dawn lesz a megfelelő választás!

    Kinek éri meg?

    Hazánk mindhárom legnépszerűbb piaci szegmensében – Ruházat, Lakberendezés és Szépségápolás – szép számmal találunk Dawn-ra épült webshopokat, nincs behatárolva a piaci szegmens, mint például a Minion esetében – ami kifejezetten kisállatkereskedésekre lett optimalizálva. Aki nagyon gyorsan akar webshopot indítani, annak mindenképpen érdemes erre a sablonra tennie a voksát. Inkább kezdőknek illetve szerényebb árbevételű középsúlyú webshopoknak ajánljuk, mert testreszabhatóság terén vannak azért korlátok – kitűnni első körben a vizuális storytellinggel, vagyis a prémium fotóiddal tudsz; mással nem igazán.

    Miért éri meg? 

    Az ingyenes Shopify sablonok ár-érték aránya verhetetlen – értelemszerűen: ingyen kapsz egy olyan sablont, ami mindent tud, amire egy kezdő webshop tulajdonosnak szüksége van. Promóciós bannerek, keresztértékesítés támogatása, ajánlott termékek és rendkívül gyors üzembehelyezés. 

    Mikor ne válaszd? 

    Nem lesz jó választás a Dawn, amennyiben vizuálisan nem erős a terméked, vagy minőségi termékfotók hiányában vagy, mert ez esetben nem tudod kihasználni a Dawn adottságait. Ha inkább szöveg, mint vizuál fókuszú a webshop, akkor a Refresh sablont ajánljuk, ami tökéletes brand storytelling-re. Illetve, ha kifejezetten a szépségápolás a piaci szegmensed, akkor a Sense is tökéletes választás. (A Store 2.0 Shopify sablonok közül hazánkban a Dawn, Refresh és a Sense a legnépszerűbbek.)

    Ár: Ingyenes. 

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    A Dawn Shopify theme minimalista design-ja miatt oly népszerű, mivel engedi a termékfotókat “uralkodni” az oldalon. Ugyanakkor minőségi termékfotók híján nem tudod kihozni a maximumot ebből a sablonból, így ehhez meseszép fotók kellenek – vagy egy Styleshoots fotózás…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_custom_heading text=”Prestige” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    2. A legnépszerűbb hazai fizetős Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36919″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]A fizetős Shopify sablonok közül a Prestige a legnépszerűbb a magyar piacon. Ha a világpiaci népszerűségét nézzük akkor szépség és fitnesz ipar körében a legpreferáltabb, továbbá a Top 5-ben szerepel mind Európában, mind világviszonylatban az 1 millió dollár körüli bevételt hozó boltok körében. Nem hiába, hiszen, ahogy a nevében is benne van, presztízst sugároz. 

    Kinek éri meg?

    Ha prémium minőségű termékeid vannak, és ezt az érzést szeretnéd közvetíteni a vásárlóid felé is – nem hiába a szépség- és divatipar egyik kedvenc sablonja. Luxus, esztétika, elegancia, ha ez jellemzi a brand-et akkor érdemes a Prestige-re tenni a voksod. Speciális funkciói miatt különösen megéri azoknak a webshop tulajdonosoknak, akik fizikai bolttal is rendelkeznek.

    Miért éri meg? 

    Számos olyan funkciót ad, amivel több appot is kiválthatsz: promo popup, menün belüli promóciók, illetve a vizualitás mellett szöveges storytelling-re is tökéletesen optimalizált, ha a küldetésről, a minőségi alapanyagokról, etikus gyártásról szeretnél többet megosztani. Több nyelvű webshopot is könnyen létrehozhatsz vele, beépített fordításokat találsz az európai piac 5 fő nyelvén (angol, francia, német, olasz, spanyol).

    Mikor ne válaszd? 

    A Prestige a nagy játékosoknak való, így amennyiben kicsiben játszol, érdemes tovább kutatnod a Shopify sablonok között. Illetve, amennyiben nincsenek nagy felbontású, tényleg ötcsillagos, prémium fotóid, akkor bármit tehetsz, nem fog megnyílni számodra a Prestige kincstára. Ezt a sablont eleve a nagykutyáknak fejlesztette a Shopify, akik a nemzetközi piacot akarják meghódítani és nem ismernek kegyelmet, ha testre szabott funkcionalitásról van szó.

    Ár: Egyszeri $320

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    Termékvideók, termékfotók: tökéletesen optimalizált sablon, hogy a terméked minden szegletét, az anyaghasználattól, a design-ig bemutathasd. Az egyik legsokoldalúbb termékoldallal rendelkezik. Divatipar esetében lehetőség van a népszerű “Shop the Look” szekciók kialakítására, ami az egyik leghatékonyabb cross- és upsell taktika.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column][vc_custom_heading text=”Impulse” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    3. A legnépszerűbb fizetős Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36920″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]A fizetős sablonok olimpiáján az Impulse valami zúzós extrém sport lenne. Ha világviszonylatban nézzük a Shopify sablonok piacát, akkor a harmadik helyezett és ezáltal az all time fizetős favorit az Impulse. Kishazánk viszonylatában a Prestige után ez a második legnépszerűbb fizetős sablon.

    Kinek éri meg?

    A ruházat és a lakberendezés piaci szegmensében a legnépszerűbb a Shopify sablonok közül, de deszkás boltot is találunk ezzel a sablonnal. Szintén nemzetközi színtérre lett optimalizálva, 5 nyelvű fordítás, tökéletes az európai piacra. Rugalmas, divatos, modern. Közvetlenebb, mint a Prestige, ahogy a nevében is benne van, az impulzus vásárlóknak ideális. Főleg akkor javasolt, ha

    nagy forgalmad van és széles termékportfólióval, vagy komoly újdonsággal rendelkezel, illetve ha fizikai boltod is van.

    Miért éri meg? 

    “Compete with the giants” vagyis felveheted a kesztyűt a nehézsúlyú e-commerce bajnokokkal és piacterekkel is – így hirdeti magát a sablon. Mindent megkapsz, amit egy vérprofi egyedi fejlesztésbe vérrel és verejtékkel beleküszködtek a fejlesztők. Erős, gyors, okos és progresszív.

    Mikor ne válaszd? 

    Ha egyelőre még nem csörög úgy a kassza ahogy szeretnéd, ha nem tervezel több országban értékesíteni, akkor félő, hogy nem tudod kihasználni az Impulse adottságait, ilyenkor érdemes inkább az egyszerűbb Shopify sablonok között keresgélned.

    Ár: Egyszeri $350

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    A sablon kialakításakor a Fortune 500 kereskedőit vették inspirációnak. Egyik nagy erőssége a upsell és crossell, amivel igazán nagyra lehet nőni. Fő és gyűjtőoldali promóciós szekciót alakítottak ki, amit testreszabhatsz, hogy több termékkel is végigkísérd a vásárlói utat. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_custom_heading text=”Empire” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    4. A legjobb Dropshipper Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36921″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]Világviszonylatban az 1 millió dolláros bevételt generáló webshopok egyik kedvence az Impulse mellett, kifejezetten dropshippingre lett kitalálva. 

    Kinek éri meg?

    Ha a dropshipping üzleti modelljében utazol, (tehát csak közvetítő vagy a beszállítók és a vásárló között, nem birtoklod a termékeket), és széles termékportfólióval rendelkezel, akkor az Empire Shopify sablon tökéletes, hogy felépítsd a birodalmadat. Több országba, több nyelven tudsz értékesíteni vele kapásból. A Shopify sablonok közül ez az, amelyik igazi rettenthetetlen, renegát e-commerce illuzionistáknak való.

    Miért éri meg? 

    Olyan fegyverarzenált ad a kezedbe, amivel a CLTV-t, a vásárlói életút értékét, és az átlagos kosárértékedet is rendesen megdobhatod. “Accelerate order value” így hirdeti magát ez a sablon. Kihozhatod a legtöbbet minden rendelésből a felül és keresztértékesítő módszerekkel. “App-level functionality” a másik mézesmadzag. Tehát több olyan funkciót is kapsz a pénzedért, amelyekért amúgy külön Shopify applikációt kellene vásárolnod.

    Mikor ne válaszd? 

    Ha a dropshipping távol áll tőled, illetve ha nincs egy széles termékportfóliód, akkor nem fogod tudni kimaxolni az Empire adottságait.

    Ár: Egyszeri $340

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    Dropshipperként három dolog a sikered kulcsa: a marketing, a marketing, de mindenekelőtt a marketing! Ez az elsődleges szempont, ha dropshipping birodalmat akarsz építeni; az Empire sablon jó kezdet, de persze nem elég. Webshop marketing kurzusunk jó kiindulási pont, hogy átlásd a piacot.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column][vc_custom_heading text=”Ella” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    5. A legnépszerűbb külsős Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36923″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]Minden idők legnagyobb eladását generáló Shopify Theme, egy külsős fejlesztés, az Ella. Ragyogó 4,8 csillagot hozott le az 5-ből.

    Kinek éri meg?

    “Minden az egyben” Shopify sablonnak is emlegetik – nem véletlenül. Tökéletes egytermékes webshopoknak is, nincs behatárolt piaci szegmens. Annál is inkább, mert úgynevezett “child theme”-ekkel teszi könnyebbé a boltnyitást: 10 piaci szegmensre adnak gyönyörű, előre elkészített mintasablonokat, demo boltokat, amelyek rögtön használatra készek, ezért népszerű választás a webshop tulajok körében. Adnak egy keretet, amit aztán lehet még később is bőven módosítgatni.

    Fun fact: A 7Digits a saját tulajdonú webshopjában is Ellát használ…

    Miért éri meg? 

    Mind a checkout, mind a kosár funkciók kulcsszerepet játszanak a konverzióban, az Ella pedig erre helyezte a hangsúlyt, rendkívül rugalmas és okos megoldásokkal. Végig fogja a vásárló kezét és nem engedi el addig, amíg a kosárba pakolt termékek nem landolnak ténylegesen a vásárlónál. Ráadásul számos Shopify app kiváltható a funkcionalitásával _ mindezt egy hivatalos Shopify sablon árának a harmadáért.

    Mikor ne válaszd?

    A backend nem a legfelhasználóbarátabb, így a teljesen kezdők, akiknek semmilyen fejlesztői segítség nincs a hátuk mögött, inkább keresgéljenek tovább a Shopify sablonok között – főleg, hogy berepül még 1-2 bug a felhasználói tapasztalatok alapján. Sajnos, eléggé leterhelt az ügyfélszolgálat; nem csoda, hiszen ez a legtöbbet eladott Shopify sablon, így problémák esetén várni kell a válasz email-re. Bár ez sokakat elrettenthet, de valamiért mégis csak ragyogó értékelést kapott a felhasználóktól az Ella.

    Ár: Egyszeri $89

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    Quick shop option, quick edit cart, quick update cart, multitasking function. Minden a gyors és lényegretörő konverzióra irányul, nem kell keresgélni a kosarat, az egész folyamat olajozottan pörög – a minőségi vásárlói élmény az Ella egyik komoly erőssége. Fejlesztői háttérrel együtt sok funkciójában veri a nagy fizetős sablonokat.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_custom_heading text=”Wookie” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    6. A legegyedibb külsős Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36929″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]Testreszabhatóság szempontjából a Wokiee mindenképpen kiemelkedik: lehetővé teszi az egyedi design kialakítást, ezért ha a fő szempont, hogy kitűnj a tömegből, akkor ez lesz a te sablonod! Igazi alakváltó, széles termékportfólióval rendelkező boltokat, de egy termékes bajnokokat is kinevelt már.

    Kinek éri meg?

    Nincs behatárolt piaci szegmense, de ha egyedi a brand, akkor a Wokiee segíteni fog, hogy ezt vizuálisan is közvetítsd a célcsoport felé. Több, mint 90 homepage elrendezés, minden héten új skin, 99+ content blokk. Dropshippingre az egyik legjobb külsős sablon, percek alatt termékek százait adhatod hozzá a boltodhoz. Nem kezdőknek való, de ha jól zsonglőrködsz az e-kereskedelemben, akkor ez a tüzes vas, amivel látványosabbá teheted a boltodat!

    Miért éri meg? 

    A Shopify sablonok közül a Wookie rendelkezik az egyik legkiterjedtebb app funkcionalitással – úgy is hirdeti magát, hogy akár 1000 dollárt is megspórolhatsz a sablonnal, mintha külön-külön vennéd meg a funkciókat. (Tegyük hozzá, ennek egy része marketing, mert a megamenü, pl majdnem minden Shopify sablonnál benne van az árban, de összességében valóban jó deal-t hoz a Wokiee.)

    Illetve dinamikus szűrési funkciók szempontjából az egyik legjobb felhasználói élményt nyújtja a piacon, ami nem kis dolog, ha konverzióoptimalizálásról van szó. Ráadásul az  ügyfélszolgálata is világhírű, nem hiába díjazta az Envato tuts+. Veszettül gyors is, 97%-os a PageSpeed score.

    Mikor ne válaszd? 

    Ha a bőség zavarától inkább megborulsz és nem vagy marketing félisten, vagy nincs veterán ügynökséged, akkor kerüld a Wookie-t! Ebben az esetben a letisztult, pár kattintással indítható Dawn Shopify sablont, esetleg az Impulse-t jobb szívvel ajánljuk.

    Kezdők és Liquid-ben járatos fejlesztői támogatással nem rendelkezők kifejezetten felejtsék el!

    Ár: Egyszeri $79

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    Augmented Reality, 3D modelles termékek és videók a termékoldalon, illetve olyan konverziónövelő nüanszok tömkelege, amelyeket csak az tud ügyesen kihasználni, aki nyakig belemerül az e-kereskedelem marketingjébe. Look Book modul, tematikus pop up bannerek Black Friday, Cyber Monday, Karácsony idejére, Instagram shop, és még sorolhatnánk.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column][vc_custom_heading text=”Kalles” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    7. Az 5 csillagos külsős Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36930″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]1200 értékelés után is őrizni az 5 csillagot – na, az nem kis teljesítmény. Minden idők legmagasabbra értékelt Shopify sablonja, és emellett az egyik legtöbbet eladott is a Kalles.

    Kinek éri meg?

    Az egyik legsokoldalúbb Shopify sablonként tartják számon és nem csak számos aloldala miatt, amit könnyen összerakhatsz vele, hanem azért, mert szinte minden piaci szegmens megtalálhatja a számításait vele. Meglévő webshop tulajdonosok, de a most induló boltok is egyaránt használhatják a funkcióit.

    Miért éri meg? 

    A Shopify sablonok közül az egyik leggyorsabb – 98%-os PageSpeed Score-ral. Elképesztően rugalmas, szinte bármilyen termékre testre szabható. Reszponzív, mobile-first kialakítással rendelkezik, ami elengedhetetlen a jelenlegi piacon, amikor szinte mindenki mobilról vásárol. Kapsz egy olyan alap, minimalista és esztétikus megjelenést, ami átlátható, igényes, de mégsem tucat, ugyanis több elrendezésből, több, mint 50 variáció közül választhatsz. Egyedi, de letisztultabb és visszafogottabb, mint a vad és progresszív Wokiee.

    Mikor ne válaszd? 

    A Wokiee-hoz képest jóval egyszerűbb és letisztultabb ugyan a használata, de még így is túl komplex lehet kezdőknek. Ezen kívül túl sok ellenérvet nem tudunk felhozni ellene, 5 csillag az 5 csillag, de hiába versenyautó, ha a pilóta zöldfülű… Nem a Shopify sablonok miatt lesz sikeres egy store, hanem a döntéshozó tapasztalata és marketing tudása révén.

    Ár: egyszeri $89

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    Minden, ami a konverzióoptimalizáláshoz kell, azt megtalálod ebben a sablonban; ha már tudod, vagy megtanulod használni a CRO technikáit, akkor állva hagyhatod vele a versenytársakat. Hozzáértő kezében ugyanis életveszélyes ellenfél![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_custom_heading text=”Fastor” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_column_text]

    +1 Tipp: Egyszerű, de nagyszerű külsős Shopify sablon

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”36931″ img_size=”full” alignment=”center”][impeka_empty_space][vc_column_text]Annyi minőségi sablon van, hogy nehéz leállni, ezért egy bomba ár-érték arányt a piacra dobó sablonnal búcsúzunk. A Fastor mindössze 56 dollárért brutál erős teljesítményt, világbajnok SEO-t, számos konverzió növelő funkciót ad. Ilyen áron, ilyen minőségben, számunkra ő a legbarátibb Shopify sablon.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#F7F7F7″][vc_column][vc_custom_heading text=”Vision” font_container=”tag:div|font_size:50|text_align:left|color:%23047f62|line_height:1.2″ google_fonts=”font_family:Archivo%20Black%3Aregular|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal” css=””][vc_column_text css=””]

    +2 – A személyes kedvenc

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_single_image image=”39958″ img_size=”full” alignment=”center” css=””][impeka_empty_space][vc_column_text css=””]

    Kinek éri meg?

    Aki sokoladlú, rengeteg funkcióval ellátott profi store-t szeretne.

    Miért éri meg? 

    Villámgyors, 36 egyedi szekcióval és számos beépített funkcióval rendelkezik. Okosan kezeli a cimkéket, rengeteg cross-sell, up-sell és promó funkció eleve be van építve a témába. Ugye, ezek a beépített dolgok általában elég lájtos megoldások szoktak lenni – de nem a Vision-nél! Stickly gallery, lookbook, promo tiles, size chart, végtelen lehetőség a fejléc módosítására. A Vision tényleg az egyik legrugalmasabb és leggazdagabb téma.

    Mikor ne válaszd? 

    Nem nagyon van kontraindikációja, akár kis store-ban gondolkodsz, akár egy nemzetközi Shopify Plus konglomerátumban, a Vision hozza a formáját.

    Ár: egyszeri $360

    Mivel tűnhetsz ki még jobban? 

    Nagyon jól kezeli a videókat. Hangulati videó panelek, hero videók, reels-ek bekötése, UGC – a Vision a videós tartalmak ásza! Használj bátran videót, akár sokat is, a Vision elboldogul vele.[/vc_column_text][vc_column_text css=””]Az újabb, Shopify 2.0-ás sablonok között kiemelkedik a nagyon rugalmas, több, csípőből használható alapsablont is tartalmazó Vision téma.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Theme Store példány, vagy külsős Shopify sablonok?

    Jobb árak, nagyobb testreszabhatóság, prémium design, kincset érő app funkciókkal, mindezt egy Shopify Theme Store sablon árának harmadáért, negyedéért… Látszólag egyszerű a döntés, a külsős sablon mellett, de:

    • Nem mindegyik sablonhoz jár próbaidőszak, úgy, mint a Shopify Theme Store esetében, ahol kedvedre játszadozhatsz.
    • A külsős sablonok mind fizetősek, ingyenest ne is keress!
    • Van, ahol nagyon gyengécske a support, míg a Shopify szigorúbban ellenőrzi a minőséget, így a saját “belsős” sablonok supportja általában jobb.

    A fenti három pontnak mindenképpen érdemes utánajárni, ha részletesebb összehasonlítást szeretnél akkor, itt olvashatsz bővebben arról, hogy mikor éri meg a Shopify Theme Store és mikor a külsős Shopify sablon.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    És ez még csak a kezdet…

    A Shopify webshop készítés nem gyerekjáték, körültekintően kell csomagot, Shopify sablont és Shopify appokat is választani.

    Bár időközben változtathatsz az előfizetéseden, lemondhatod a meglévő appokat és vásárolhatsz újakat sőt, a webshop motor alatt még a Shopify sablonok is cserélhetőek – több kevesebb kellemetlenséggel -, a neheze akkor jön, amikor ténylegesen fel kell pörgetni a boltot, vásárlókat szerezni, és ami még fontosabb, megtartani.

    A Shopify magyar környezetben is megállja a helyét, de fontos, hogy a Shopify előnyei és hátrányai tekintetében tisztán láss.

    Kommentekben vélemények, ellenvélemények, kérdések, dilemmák és értékítéletek kifejezetten támogatva! Ha hiányoltál valamit, írd meg kommentben és igyekszünk segíteni![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Shopify magyar környezetben – A teljes útmutató

    [vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”12px” section_id=”start”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336418147“}}”][vc_custom_heading text=”01.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1547934688517{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Bevezetés” heading=”h3″ subtitle=”A SHOPIFY LÉTJOGOSULTSÁGA MAGYAR FÖLDÖN” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_separator][vc_empty_space][vc_column_text][/vc_column_text][vc_column_text]

    [lwptoc depth=”1″ numeration=”decimal” numerationSuffix=”none” title=”Tartalomjegyzék” toggle=”0″ hideItems=”0″ linkColor=”#1a0eab”]

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822830293“}}”][vc_column_text]A Shopify a globális e-kereskedelem egyik nagyágyúja. Olajozottan forog a Google algoritmusaival, elit fejlesztőgárda gondozza és a segítségével egy 3 másodperc alatt felállítható fesztiválsátor kényelmével és gyorsaságával lakhatod be az online piacteret -kezdőtőke, vagy épp fejlesztői tudás nélkül. Túl szép, hogy igaz legyen?

    Bár gyönyörűen cseng a Shopify mottója

    You’ve got the will. We’ve got the way.

    …azért nem szabad elfeledkezni a Shopify legnagyobb hátulütőjéről sem: a sikerednek ára van és a Shopify ezt rendesen be is hajtja rajtad, így célszerű felmérni a Shopify magyar piaci korlátait és erősségeit.

    Az egyik oldalon a Shopify az egyik legfejlettebb, mesterséges intelligenciával megtámogatott e-kereskedelmi megoldás, ami – bizonyos tényezők együttállása esetén – szinte behozhatatlan versenyelőnyt képes biztosítani számodra, ugyanakkor – ha a csillagok együttállása nem megfelelő -, akkor konkrétan zsákutcába kerülhetsz vele…

    Ebben a cikkben megnézzük, hogy valóban létező alternatíva-e a Shopify magyar környezetben, ízekre szedjük az előnyeit, hátrányait és megszólaltatunk olyanokat is, akik Magyarországon a Shopify platformon kereskednek.

    Ez a cikk azért íródott, hogy a félinformációk, értékelések és a kamuszagú youtube sikersztorik félhomályában hiteles, pártatlanul kiegyensúlyozott információt biztosítson számodra, és a cikk végére pontosan értsd, hogy vajon a Shopify, vagy egy másik webshop motor való-e neked. Íme a Shopify magyar környezetben, magyar versenytársai kereszttüzében; minden, de tényleg minden aspektusból:[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822837042“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”12px” section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336464930“}}”][vc_custom_heading text=”02.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1547934697921{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Általános megfontolások” heading=”h3″ subtitle=”AMIT A WEBSHOP MOTOROKRÓL TUDNOD KELL” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822858077“}}”][vc_column_text]

    Bármelyik webshop motort is választod, nyilván a rátermettséged fogja eldönteni, hogy elbuksz, vagy megcsinálod a tutit, de amennyire a konkrét üzleti modelledhez és a termékpalettádhoz passzoló webshop motor képes megkönnyíteni a dolgodat, annyira fogja megnehezíteni egy rossz választás – akár annyira is, hogy elbukj olyan termékkel, amivel egy jó webshop motor segítségével sikeres is lehetnél.

    Webshop motort nem érdemes szimpátia alapján, tájékozatlanul, vagy érzelmi alapon választani, ezért mindenekelőtt neked kell akkurátusan végiggondolni a választásod következményeinek minden tengelyét. Hosszútávú elköteleződésben gondolkodj, ugyanis a migrálás – vagyis a webáruházad átpakolgatása egyik webshop motorról a másikra – nem egyszerű és nem is mindig olcsó mulatság.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822864771“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”12px” section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#ffffff”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336471747“}}”][vc_custom_heading text=”03.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1593767989659{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A Shopify magyar piaci korlátai” heading=”h3″ subtitle=”KEZDJÜK A NEHÉZSÉGEKKEL” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822886365“}}”][vc_column_text]Attól, hogy globálisan dübörög, még nem biztos, hogy a Shopify magyar környezetben is minden esetben jó választás. A magyar néplélek sajátságos mentalitása mellett általánosságban igaz, hogy regionálisan más igények merülnek fel, amelyhez nem mindig éri meg alkalmazkodnia egy cégóriásnak.

    Az, hogy a Shopify magyar földön egyelőre még nem terjedt el annyira, három fő okra vezethető vissza. A Shopify-ból három dolog hiányzik, ami a magyar szívnek a legkedvesebb:

    édes anyanyelvünk (az admin felületen és az ügyfélszolgálatnál)

    a megszokott hazai szolgáltatók és

    az alacsony ár.

    Cserébe olyan erősségei vannak, amitől szó szerint leesne az állad – de ezeket a végére tartogatjuk, előbb nézzük a kihívásokat:

    Shopify és a költségek – a siker ára

    A sikernek ára van – igaz, a kudarcnak is. Az “okosba’ megoldjuk” mentalitással a webshop motorok esetében az utóbbit fogod törleszteni. Sajnos Magyarországon még mindig elterjedt nézet, hogy a magas ár = biztos lehúzás és ennek szellemében próbál mindenki olcsóbb megoldást keresni, még akkor is, ha egy szakavatott akár első blikkre látná, hogy már középtávon is a többszörösébe fog kerülni az indulásnál tanúsított garasoskodás.

    Épp ezért a többi webshop motornál drágább Shopify magyar környezetben – a hazai mentalitás miatt – aránytalanul nagy hátránnyal indul, pedig olyan előnyök vannak a mérleg másik oldalán, amelyekkel bizonyos feltételek fennállása esetén sokkal olcsóbban lehet megoldani a középtávú működést. Lássuk, hogyan szedi a Shopify a védelmi pénzt:

    Havi díj

    A Basic csomag már havi $29-tól elérhető, ez nagyjából 9000 HUF/hó. Az alapcsomaggal is teljes értékű webshopod lehet, bár tény, hogy bizonyos riport funkciók csak a drágább csomagokban érhetőek el.

    A remek analitikát és a profi automatizációkat így is kézhez kapod. Az alapcsomaghoz jár még két felhasználói fiók, ingyenes SSL tanúsítvány, elhagyott kosárazonosítás, és még blogot is hozzápattinthatsz a webshopodhoz.

    Van még néhány meglepetés a csomagok alján, a Shopify magyar piacra is érvényes ajánlatát megtekintheted ezen a linken*. Az alapcsomaggal is gyönyörűen el tudsz indulni a siker útján, ha néhány jól megválasztott applikácóval kiegészíted, akkor pedig szépen lehet hasítani.

    *7Digits affiliate link

    Applikációk havi díja

    Érte már kritika a Shopify-t, hogy az alapcsomag appok nélkül meglehetősen vérszegény. Ár-érték arányban a Basic csomag felszereltsége ugyanakkor teljesen rendben van, hiszen, ahogy a nevében is benne van, mindent tud, ami kell az alapokhoz.

    Ugyanakkor tény és való, hogyha nem elég az alapjárat, hanem rendesen fel akarod turbózni a funkcionalitást, akkor nem árt pár kiegészítő a Shopify App Store-ból.  Itt már rendesen el lehet szállni a költségekkel, hiszen az appok egy része is havi díjban fizetős, de szerencsére sokszor csak egy bizonyos volumen fölött – és szép számmal találunk vérprofi, mégis teljesen ingyenes appokat is.

    Átlagban 6-7 applikációt használnak a Shopify magyar és külföldi webshop tulajdonosai is, és itt is igaz a mondás, hogy a kevesebb több. Nem érdemes tehát nyakra-főre telepítgetni az applikációkat, hanem azt kell kiválasztani, amire tényleg szükséged van.

    Tranzakciós díjak

    Az igazi szálka a Shopify magyar felhasználóinak a szemében az a jutalékrendszer. A Shopify ugyanis nem nagyon támogatja a harmadik feleken keresztül történő fizetéseket. Saját rendszerében a Shopify Payments-en keresztül elengedi a tranzakciós díjakat, de sajnos a Shopify magyar földön egyelőre még nem tette elérhetővé ezt a szolgáltatást.

    Így a Shopify minden tranzakció után levon egy adott %-ot. A Basic csomag esetében ez 2%, ahogy megyünk feljebb a drágább csomagokra, ez a százalékos arány csökken egészen 0.5 %-ig. Erre a díjra jön még rá a külsős fizetési szolgáltató tranzakciós díja, ami eléggé meg tudja dobni a költségeket.

    Ugyanakkor manuális fizetési megoldások esetén (utánvét, banki utalás) természetesen nem kell tranzakciós díjat fizetni, márpedig Magyarországon még mindig rendkívül népszerű az utánvét – 60-70%-ban még mindig ezt a fizetési módot választják a vásárlók, ez meg ugye megspórolhatja neked a kártyás fizetéssel járó tranzakciós sarcot.

    Jól átgondolt árazási stratégiával és ügyesen megválasztott applikáció arzenállal, a Shopify magyar piacon is versenyképes – főleg, hogyha az alternatívák költség kalkulációjánál számolsz olyan elemekkel, amikre csak később lesz szükséged (például SEO, integrációk, vagy hirdetések kezelése).

    Kicsi árréssel működő webshopok esetén, vagy nagyon erős árversenyben azonban nagyobb kihívást jelent a magasabb tranzakciós díjak ellenében is profitábilisnak maradni.

    Összességében, a havidíj teljesen vállalható, a jutalékrendszer pedig – ha szúrja is a szemeket – a siker árának tekinthető. A pénzedért cserébe ugyanis minőségi szolgáltatáscsomagot kapsz – de erről majd pár bekezdéssel később…

    Do you speak English?

    Ha a fenti kérdést még le tudod fordítani, de itt meg is állt a tudományod, akkor számodra sajnos nem a Shopify-on keresztül vezet a siker útja. Angol tudás nélkül nem fogod tudni felpörgetni a webshop motort, mivel – bár a Shopify magyar frontendje (azaz amit a vásárlók látnak) egyetlen gombnyomással bekapcsolható – az admin felületre már nem nagyon vesztegették a fordítók idejét.

    A webshop magyarítása mellett a vásárlóidnak automatikusan kiküldött értesítő email-ek is mind angolul vannak, úgyhogy mindenképpen kalkuláld bele az indulási nehézségekbe, hogy nem elég angolul tudnod – fordítanod is kell majd. Ha megy a nyelv, akkor nem kell extra szakértelem hozzá, csak körülbelül 2 napnyi időd és az energiád.

    A Shopify remek oktatóanyagokkal lát el és aki tanulni akar, annak nagyon segít – persze ezt is csak angolul. A híresen segítőkész  Shopify ügyfélszolgálat is csak angolul tud problémát megoldani, úgyhogy a Shopify magyar földön  csak minimum középfokú angol tudással használható problémamentesen.

    Ha számodra a magyar ügyfélszolgálat létkérdés és édes anyanyelvünk biztonságára vágysz, akkor remek alternatíva lehet a Shoprenter vagy az Unas – a hazai piac két vezető webshop motorja – ezek azonban funkcionalitásban, egyszerűségben, hatékonyságban értelemszerűen nem vehetik fel a versenyt a világ egyik legerősebb e-kereskedelmi megoldásával.

    Magyar integrációk hiánya

    A harmadik fájó pont a magyar integrációk hiánya. A jól megszokott fizetési és szállítási megoldások közül sajnos még csak kevés – de azért egyre több – érhető el a Shopify magyar felhasználói számára. Bontsuk is az elsőt rögtön két részre: a számlázó rendszerekre és a fizetési kapukra.

    Számlázó rendszerek

    A számlázó rendszereknél nincs gond, a Shopify magyar partnerei a Billingo és a Számlázz.hu is – mindkettő pár kattintással bekapcsolható. Előbbi ingyenesen, a Számlázz.hu pedig havi $12-ért.

    Fizetési kapuk

    A Shopify magyar felhasználói számára a Shopify Payments hiánya az egyik legnagyobb érvágás, így mindenképpen szót kell ejtenünk a fizetési kapukról. Természetesen a nagy nemzetközi szolgáltatók, mint a PayPal és társai elérhetőek itthon is a Shopify-on keresztül, és ahogy már említettük átutalással és a népszerű utánvéttel is fizethet a vásárlód.

    Bankkártyás fizetés esetén az OTP SimplePay az egyetlen olyan fizetési integráció, amely régóta zökkenőmentesen működik együtt a Shopify magyar kereskedőivel.  Nem túl régóta beköthető a Barion is, mint fizetési kapu, de ez  egy elég új dolog – ha biztosra akarsz menni, akkor a valamivel drágább SimplePay nyújtja a legminőségibb szolgáltatást – nem véletlennül használja ezt a megoldást a Shopify magyar ügyfeleinek nagy része.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width="1/4" grve_css="{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822894369“}}"][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type="fullwidth" margin_bottom="12px" section_id="leadgeneralasneurobiologiaja" bg_color="#ffffff"][vc_column width="1/4" grve_css="{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336484198“}}"][/vc_column][vc_column width="1/2" heading_color="primary-1" css=".vc_custom_1595774361583{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #f4f4f4 !important;border-left-color: #f4f4f4 !important;border-left-style: solid !important;border-right-color: #f4f4f4 !important;border-right-style: solid !important;border-top-color: #f4f4f4 !important;border-top-style: solid !important;border-bottom-color: #f4f4f4 !important;border-bottom-style: solid !important;border-radius: 5px !important;}" font_color="#65b231" grve_css="{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822918733“}}"][just_icon icon_type="custom" icon_img="id^28280|url^https://blog.7digits-dev.eu/wp-content/uploads/2020/07/Simple-pay-logo-2-1.png|caption^null|alt^OTP Simple Pay logo Shopify fizetési opció|title^Simple pay logo 2|description^null" img_width="210" icon_align="left"][vc_empty_space][vc_column_text]

    Néhány szó a SimplePay-ről

    Az interjúk során és a fórumokat olvasgatva egyértelműen arra jutottunk, hogy sem a nyelv, sem a szállítási integrációk hiánya nem olyan félelmetes a magyar kereskedők számára, mint a Shopify jutalékrendszere, illetve az ehhez hozzáadódó SimplePay tranzakciós költsége.

    Annak érdekében, hogy a SimplePay által nyújtott minőségi szolgáltatásokat is feltehessük a mérlegre, felkerestük Dorogi Bélát, a SimplePay brand manager-ét, aki a következőket emelte ki:

    • A SimplePay rendelkezik úgynevezett másodlagos elfogadóval, így ha technikai hiba merülne fel az OTP-nél, a tranzakciót átirányítva folyamatos szolgáltatást tud biztosítani, így soha nem kell aggódnod, hogy félremegy valami.
    • A Simple applikációban mentett bankkártya adatokkal egy kattintással, QR kóddal és push notification-nel is lehet fizetni az összes SimplePay partnernél, ami a közel egy milliós felhasználói bázist figyelembe véve komoly konverziós előny.
    • Az azonnali fizetésre épülő instant transzfer szolgáltatás az utalással történő fizetést is lehetővé teszi a SimplePay-en keresztül. Ennek a fizetési módnak a díja jóval kedvezőbb és hamarosan elérhető lesz a Shopify magyar felhasználóinak számára is.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822926364“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_heading_color=”primary-1″ header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336493398“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1595773612326{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 8% !important;background-color: #1d2e44 !important;border-left-color: #1d2e44 !important;border-left-style: solid !important;border-right-color: #1d2e44 !important;border-right-style: solid !important;border-top-color: #1d2e44 !important;border-top-style: solid !important;border-bottom-color: #1d2e44 !important;border-bottom-style: solid !important;border-radius: 5px !important;}” font_color=”#ffffff” grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4“,“border-top-right-radius“:“4“,“border-bottom-right-radius“:“4“,“border-bottom-left-radius“:“4“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“6%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“6%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1644824242497“}}” rc_bg_color=”#203042″][vc_column_text]

    Fizetési kiskapu: jó hír a boltodnak!

    Megérkezett Magyarországra a Stripe, az a fizetési szolgáltató, ami a Shopify Payments motorja is egyben. Nem, sajnos mindennek ellenére a Shopify Payments és a kedvező tranzakciós díjszabás még mindig nem érhető el kis hazánkban.

    De a Stripe-ról, mint kiemelt Shopify partner-ről azért érdemes szót ejteni.

    Miért jó a Stripe?

    A Stripe sokban hasonlít a Paypal-hoz: a vásárlóidnak még fiókot sem kell regisztrálniuk a fizetéshez. Árban viszont a Paypalhoz képest jóval alacsonyabb díjakkal számolhatsz: európai kártyák esetén csak 1,4% + 85 HUF a tranzakciós díj.

    A SimplePay-jel ellentétben, itt nem kell fizetni csatlakozási díjat sem, ingyen a webshopodhoz pattintható, rejtett költségek nélkül és a 3D biztonsági hitelesítés is grátisz. Számos kártyás fizetési módot elfogad (Visa, Mastercard, American Express, ApplePay, GooglePay) és a nem kártyás fizetési módozatok is lebonyolíthatóak a rendszerében (Alipay, giropay, SEPA Direct Debit és a lista itt még nem ér véget).

    Ne feledd, hogy a vásárlóid simán ott hagyják a kosarat, ha nem találnak megfelelő fizetési szolgáltatót a checkout felületen, így

    a Stripe a konverziódra is pozitív hatással lehet!

    Remélhetőleg hamarosan újabb update-tel jelentkezhetünk, ugyanis a Klarna villámgyorsan terjeszkedik és valószínűleg hazánkban is elérhető lesz ez a konverziónövelő fintech szolgáltatás, ami fényesre polírozza a teljes vásárlási folyamatot, érdemes lecsekkolni.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822985616“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”12px” section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#ffffff”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336504084“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644824327751“}}”][vc_column_text]

    Szállítási megoldások

    A magyar szállítási megoldások integrációinak hiánya sok webshop tulajdonosnak okoz fejfájást és még többet rettent el attól, hogy a Shopify magyar táborát erősítse. Integráció hiányában is hozzáadhatóak a népszerű futárszolgálatok a checkout felületen és a vásárlód ki is választhatja a tetszése szerint akár a Magyar Postát, akár a GLS-t, vagy épp a TNT-t, csakhogy…

    …a gond ott kezdődik, hogy nem tudod a rendeléskezelést automatizálni, vagyis amit egy app szépen meg tudna oldani automatikusan, azt neked – integráció hiányában – mind manuálisan kell megoldanod – ilyen például a címke generálás és a nyomtatás.

    Persze kiskapuk mindig vannak – például lefejlesztheted magadnak az integrációt egy úgynevezett private app formájában -, vagy ezt megkerülve megkérheted a vásárlódat, hogy manuálisan adjon meg csomagszállítási pontot, amennyiben az átvevőpontos opciót választja. GLS esetében pedig az xConnector app nyújthat támaszt a Shopify magyar kereskedőinek.

    Az egyetlen jelenlegi magyar integráció, amellyel teljesen automatizálhatod a szállítást és amely tökéletes szimbiózisban él a Shopify magyar földön használt webshopjaival, az a Webshippy fulfillment szolgáltatása, amellyel a webshopod egész logisztikáját kiszervezheted – a csomagküldés eme módjáról később még bővebben szót ejtünk.

    Checkout oldal kérdés

    A kötött checkout felületről, vagyis a pénztár részről még szót kell ejtenünk. A Shopify checkout felülete ugyanis csak a legdrágább plan-ekben módosítható, a Shopify magyar felhasználói bázisa pedig jellemzően az olcsóbb havi díjakért elérhető konstrukciókon fut. Vagyis a chekout felületet lehetetlen optimalizálni – hacsak nem váltasz a legmagasabb havidíjas opcióra.

    Azért tegyük hozzá azt is, hogy általában még jól működő, nagy forgalmú webshop-oknál sem a checkout optimalizálása a legmagasabb hozammal kecsegtető marketing feladat és a Shopify témák checkout oldalai eleve optimalizáltak a konverzióra, tehát lehet, hogy ez a probléma egy Extreme Digital méretnél már valós, ott azonban amúgy is a Shopify Plus verzióra lenne szükség – ahol már a checkout is szerkeszthető és módosítható.

    A kötött checkout az átvevőpontos csomagszállításnál okozhat még kellemetlenséget a Shopify magyar felhasználóinak, ugyanis szállítási módon belül újabb szállítási pontot nem adhatsz meg. Ha mégsem tudsz meglenni FOXPOST és Pick Pack Pont nélkül, akkor ez a megoldás, vagy egy private app lehet a workaround.

    Árösszehasonlító oldalak

    Sajnos az árösszehasonlító oldalak sem köthetők be a webshopodba, bár elindult a fejlesztés, de ez is – mint megannyi magyar integráció – még várat magára.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822956380“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_heading_color=”primary-1″ header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336514932“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1595773612326{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 8% !important;background-color: #1d2e44 !important;border-left-color: #1d2e44 !important;border-left-style: solid !important;border-right-color: #1d2e44 !important;border-right-style: solid !important;border-top-color: #1d2e44 !important;border-top-style: solid !important;border-bottom-color: #1d2e44 !important;border-bottom-style: solid !important;border-radius: 5px !important;}” font_color=”#ffffff” grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4“,“border-top-right-radius“:“4“,“border-bottom-right-radius“:“4“,“border-bottom-left-radius“:“4“,“padding-top“:“6%“,“padding-right“:“6%“,“padding-bottom“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1678532257303“}}” rc_bg_color=”#203042″][vc_column_text]

    Update 2023

    A GLS-hez időközben készült applikáció, amit ezen a linken találtok. Köszönet Ádámnak a jelzésért a kommentek között!

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822985616“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” rc_font_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336567016“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4“,“border-top-right-radius“:“4“,“border-bottom-right-radius“:“4“,“border-bottom-left-radius“:“4“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“6%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“6%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1644824348055“}}”][vc_column_text css=””]

    Update 2024 Június

    A Shopify magyar piacon is jól ismert egyoldalaas checkout-ja fontos upgrade-et kapott: mostantól lehet választani a hagyományos egy oldalas és a 3 lépcsős checkout között. Ezen felül a checkout oldalt és a Thank You oldalt is teljességgel testre szabhatod, applikációkkal pedig tovább szofisztikálható a testreszabás.

    Bár kód szintjén továbbra is csak a Shopify Plus plan-ben tudsz belenyúlni a checkout-ba, a valóságban a webshop tulajdonosok 99%-a sokkal jobban is teszi, ha nem is nyúl bele a több százezer webshopon fehér izzásig optimalizált checkout felületbe. A checkout testreszabásának 2024-es újdonságairól a Shopify 2024 Summer Edition oldalán olvashatsz bővebben.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_heading_color=”primary-1″ header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336529199“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1595773612326{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 8% !important;background-color: #1d2e44 !important;border-left-color: #1d2e44 !important;border-left-style: solid !important;border-right-color: #1d2e44 !important;border-right-style: solid !important;border-top-color: #1d2e44 !important;border-top-style: solid !important;border-bottom-color: #1d2e44 !important;border-bottom-style: solid !important;border-radius: 5px !important;}” font_color=”#ffffff” grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4“,“border-top-right-radius“:“4“,“border-bottom-right-radius“:“4“,“border-bottom-left-radius“:“4“,“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“6%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“6%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1678532277903“}}” rc_bg_color=”#203042″][vc_column_text]

    Akik megbirkóztak a nehézségekkel – Shopify webshop tulajdonosokat kérdeztünk

    Körömi János, a Clue PR kommunikációs ügynökség vezetője, másodállásban az Urben.hu elektromos közlekedési eszközöket forgalmazó boltját hozta tető alá a Shopify segítségével, és bár nem bánta meg, hogy a webshop motor mellett döntött, azért voltak súrlódások.

    Legnagyobb hátrányként a magyar nyelv hiányát élte meg. Bár jól beszél angolul, így az admin felület nem okozott kihívást, de a rendszer által generált automatikusan küldött email-eket is le kellett fordítania, amit szívesen megspórolt volna magának. [/vc_column_text][vc_separator css=”.vc_custom_1596194247095{padding-top: 6px !important;padding-bottom: 24px !important;}”][vc_column_text]Bodnár Zsolt a Huppanjbele.hu tulajdonosa babzsák foteleket forgalmaz a Shopify segítségével és bár pozitív tapasztalatai vannak a Shopify magyar piacon történő használatával kapcsolatban, a magyar integrációk hiánya neki is fájó pont. Zsolt a szállító cégek integrációinak hiányát említette; bár a szállítók rendszerei manuálisan mind beköthetőek – még ha ez számottevő energiát is emészt fel.[/vc_column_text][vc_separator css=”.vc_custom_1596194263607{padding-top: 6px !important;padding-bottom: 24px !important;}”][vc_column_text]Takács Máté, a Nyeststop.hu tulajdonosa a  kötött checkout felületet szerette volna egy kicsit jobban személyre szabni, de ahogy már említettük a Shopify csak a legmagasabb csomagban ad erre lehetőséget.

    Illetve a többi Shopify magyar kereskedőhöz hasonlóan a Shopify Payments hiányát emelte ki, mint legfájóbb pont.[/vc_column_text][vc_separator css=”.vc_custom_1596194288251{padding-top: 6px !important;padding-bottom: 24px !important;}”][vc_column_text]Perényi András a Webshippy alapítója igazi Shopify veteránnak számít, a Shopify egyetlen banki integrációját a SimplePay-t is részben a közreműködésének köszönhetjük. Az ő véleménye is egybecsengett a többiekkel: a magyar integrációk és különösen a Shopify Payments hiánya a legnagyobb érvágás a magyar kereskedőknek. Megoldható minden, de szebb lenne, ha léteznének azok az applikációk.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644822985616“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#ffffff”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336539999“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ heading_color=”primary-1″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823008171“}}”][vc_column_text]

    OK, de akkor miért a Shopify?

    Joggal merülhet fel benned a kérdés a fent említett hátrányok és a Shopify magyar felhasználóinak nehézségei láttán, hogy reális alternatíva-e egyáltalán a Shopify magyar környezetben?

    Ha képzeletben nem csak az összes pénzed, hanem az összes érved is elfogyott a Shopify magyar piacon történő alkalmazása mellett, akkor most figyelj…

    Ugyanis a nehézségek ellenére a Shopify valóságos aranybánya lehet – nem véletlen, hogy a fentebb tárgyalt hátrányok ellenére is egyre növekszik a Shopify magyar tábora és sokat elmond az is, hogy az általunk megkérdezett webshop tulajdonosok mindegyike számára – még a súrlódások ellenére is – a Shopify bizonyult az ideális választásnak.

    Most pedig következzenek a várva várt előnyök…[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823016517“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”leadgenurlapokkal” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336553118“}}”][vc_custom_heading text=”04.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1593768150410{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A Shopify előnyei” heading=”h3″ subtitle=”SHOPIFY MAGYAR VÁLLALKOZÁSOKNAK” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823039684“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]Az ideális webshop motor – akárcsak az ideális társ – nem csak a rügyező szerelem lelkesítő napjaiban áll melletted, hanem támaszkodhatsz rá a szürke hétköznapokon, a fekete pénteken és a növekedés során is – azaz képes együtt növekedni a vállalkozásoddal és szintet lépni, amikor eljön az ideje.

    Márpedig a Shopify egyik legnagyobb előnye, hogy mindhárom fázisban remek társ lehet.

    Roppant könnyű vele elindulni, biztos lábakon áll a mindennapokban és remekül skálázható, ha netán berobbanna a biznisz, sőt: a gyors növekedést komoly tudásanyaggal is támogatja a cég.

    Webshop indítás

    Régebben egy webshop indítása során a legnagyobb nehézséget a kezdőtőke és a komoly fejlesztői háttér igénye jelentette – enélkül lényegében nem lehetett online boltot felhúzni. A Shopify és a bérelhető webshop motorok megjelenésével azonban egy új korszak kezdődött el.

    A Shopify híresen felhasználóbarát…

    …nulla tőkével és mínusz egyes programozói tudással is tető alá hozhatsz egy professzionális e-boltot, ami gyors, hibamentes, SEO-pozitív és nem csak a vásárlókat, hanem a tulajdonosát is rengeteg szolgáltatással kényezteti. Magyarul végeláthatatlan szívás és újabb és újabb keserves tapasztalat helyett egyszerűen csak működik.

    A drag-and-drop funkció álomszerű, a könnyen kezelhető admin felület szinte magát kattingatja végig, nem ronthatsz el semmit és nem igényel komoly agymunkát sem – dolgozik helyetted a csúcsra járatott interakítv termékismertető. A Google imádja, a hirdetésekre külön applikációk vannak, egy-egy új funkció bekapcsolása, pedig szó szerint egy-két kattintás.

    A Shopify magyar környezetben is értékelendő legnagyobb versenyelőnye tehát a nemzetközi piacon történő zökkenőmentes és gyors indulás. Ha a Shopify magyar piaci korlátait meg tudod ugrani, akkor a Shopify-jal a hazai piacon is nagyon édes lehet a kezdet:

    • Tőke és komolyabb tudás nélkül, szinte magától felépül a webshopod.
    • Igényes grafikai template-ek közül választhatsz, nem kell bajlódnod a design-al, ugyanakkor ésszerű mértékben testre szabhatod a webshopodat.
    • Bár domain nevet illik választani – hacsak nem .myshopify.com néven szeretnél bemutatkozni – sem tárhellyel, sem hosztinggal nem kell bajlódnod, így kulcsrakész megoldást kapsz.
    • Teljes a biztonsági arzenál is: ingyenes SSL tanúsítvány és biztonságos fizetési megoldások állnak rendelkezésedre és arról se feledkezzünk meg, hogy a Shopify híresen sokat költ arra, hogy feltörhetetlen legyen.

    A webshop indítás szempontjából tehát a Shopify magyar környezetben is vitathatatlanul viszi a pálmát.

    Marketing

    Az édes kezdethez nem elég, hogy megnyitottál, vásárlók sem ártanának. Ezért kulcsfontosságú, hogy design és branding szempontból is felturbózd a webshopod. Ezen a téren verhetetlen a Shopify – főleg az Opencart-al és a magyar webshop megoldásokkal összehasonlítva. Csak marketingre több, mint ezer applikáció áll rendelkezésre az app store-ben:

    Shopify magyar környezetben - marketing applikációk screenshot-ja

     

    Nem csúszik el, nem lassú, nem finnyáskodik, ha épp nem az aktuálisan népszerű böngészőből nézed – tökéletes felhasználói élményt nyújt mind a vásárlóidnak, mind a backend-en. 70+ saját és több száz külső fejlesztő által összerakott témájának mindegyike

    • jól néz ki
    • reszponzív (mobilra optimalizált)
    • gyors, mint a veszedelem
    • beépített CDN (Content Delivery Network) segíti a vizuális tartalmak megjelenítését
    • pszichológiailag optimalizált és
    • SEO optimalizált.

    A Shopify magyar webshop tulajdonosok által is élvezhető nagy előnye, hogy jó barátságot ápol a Google algoritmusaival, remek a SEO modulja és idővel szépen betereli a látogatókat a boltodba organikusan és ingyenesen. SEO szempontból vitán felül áll, hogy állva hagyja az összes versenytársat – más megoldásokkal ellentétben nem kér Tőled a cég évi másfél-két milliót SEO-ra, hanem kapod ezt alapból – csendesen és profi módon.

    Hirdetések terén is kínál olyat a Shopify magyar felhasználóinak, amit egyetlen másik webshop motor sem tud. Kit nevű applikációja révén a Facebook Messenger egyszerű üzeneteivel vezérelhető hirdetési asszisztenst biztosít, aki 0-24 dolgozik, teljesen ingyenesen. Kit mesterséges intelligenciája beállít mindent, csak a hirdetés összegét kell megadni és már mennek is a Facebook hirdetések.

    Aki pedig még komolyabban akarja venni a marketinget, az több mint ezer bivalyerős megoldást talál a Shopify App Store-ban – csak marketingre.

    Shopify magyar környezetben - app store marketing kategória

    Legyen szó affiliate marketingről, analitikáról, kuponokról, email vagy sms marketingről, társadalmi bizonyítékokról, Instagram-os eladásról, Amazon, vagy Etsy értékesítési pontról, képek optimalizálásáról, Facebook marketingről, videókról, chatbotról, vagy remarketingről – a Shopify-nak minden igényre van megoldása.

    Marketingben a Shopify-t a hazai piacon használható többi webshop megoldás meg sem közelíti – ez adja bele ténylegesen a padlógázt a webshop motorba!

    Forog a Shopify magyar gépezete

    A Shopify webshop beindítása után a gépezet szépen forog magától. Az indítást követően már tényleg csak a növekedésre kell koncentrálnod, nem kapsz gyomorfekélyt összeakadt frissítések miatt, nem kell összekoszolnod a kezedet a szerver bütykölésével vagy egyéb fejlesztésekkel és a túlterhelt időszakokban – például Black Friday, vagy Karácsony – sem sül ki a webshop motor. Nézzük sorban az előnyöket:

    • A Shopify felhőalapú, nem kell bajlódni a szerver fenntartásával, a Black Friday és a Karácsony túlterhelt időszakaiban se fagy le a rendszer – robusztusabb, mint egy német tank!
    • Ha mégis elakadnál valahol, a Shopify magyar ügyfélszolgálati színvonalhoz szokott felhasználóinak szinte  elképzelhetetlen rendelkezésre állással, 0-24 órán keresztül készségesen segít. Nem kell a fejlesztőidnek könyörögni, egyszerűen csak hívod őket és segítenek.
    • Az analitika ötcsillagos és nincsenek benne felesleges dolgok. Nem kell egy NASA mérnököt szerződtetned, hogy kihámozza Neked a Google Analytics-ből a lényeget, hanem egyszerűen csak megnézed és értesz mindent.
    • Kincset érő applikációk teljes tárházával dolgozhatsz – ebben rejlik a Shopify magyar piacon is érezhető valódi ereje.

    Ahogy már említettük, a bérelhető webshop motorok megjelenésével már nem kihívás online boltot indítani – versenyben maradni azonban annál inkább. Az applikációk egy része Shopify fejlesztés, egy nagyobbik része azonban külsős meló és a Shopify API-ján keresztül válnak elérhetővé. A Shopify webshop applikációkról írott cikkünkben részletesen bemutattuk az elit gárdát.

    Növeld a fordulatszámot – Shopify magyar virtussal

    Eljön a pillanat, amikor szintet kell lépni. Akár a hazai piacon belül, akár határokon túl akarsz terjeszkedni, a Shopify segít neked a növekedésben; tökéletesen skálázható, könnyen a magasabb csomagokba tudsz lépni (adott esetben gond nélkül vissza is tudsz hátrálni, ha úgy alakul), amelyek extra szolgáltatásokat tesznek lehetővé, és Shopify Payments hiányában, a tranzakciók után is kevesebb jutalékot kell fizetni a Shopify-nak.

    A jutalékok rendszere az egyes Shopify változatok között az alábbiak szerint alakul:

    Basic Shopify Shopify Advanced Shopify
    2% 1% 0,5%

    A Shopify magyar környezetben is sokféleképpen támogatja a vállalkozások növekedését, például különböző értékesítési csatornák kezelésével, több lokáció logisztikai támogatásával, közérthető analitikával, több száz integrációs lehetőséggel, beépített automatizációval, kosárelhagyás recovery-vel, profi SEO-val, százasszög egyszerűségű dropshipping menedzsmenttel, stb. Ezek mind nagyszerű dolgok, de a hab a tortán mégis a webshop motor innovatív és támogató ökoszisztémája – amennyiben persze beszélsz angolul…

    Shopify Community

    A Shopify Community olyan kommunikációs platformot biztosít a Shopify magyar és külföldi kereskedői és szakértői számára is, amellyel nem csak a webshop motor használati utasítását bővítik ki, hanem komoly kereskedelmi és stratégiai kérdésekben is támaszt nyújtanak.

    Ha a fórum thread-eknél személyesebb támogatásra vágysz, akkor pedig olyan Shopify Partnereket találhatsz a közösségben, akik fejlesztői, design vagy üzleti téren tudják segíteni a vállalkozásodat. Ez különösen nagy segítség lehet, hogyha nemzetközi piacra is ki szeretnéd terjeszteni az üzletedet.

    Partnereken keresztüli értékesítés

    A Shopify magyar kereskedők számára is biztosítja a partnereken keresztüli értékesítés számos alternatíváját – megint csak applikációkon keresztül. A Shopify app-jaival nem csak menedzselhetsz, hanem könnyen is találhatsz értékesítési partnereket, akik jutalékért cserébe segítik a termékeid értékesítését – ez elsősorban saját gyártású termékek esetén lehet nagyon komoly növekedést biztosító versenyelőny.

    Az appokról és az affiliate marketing részleteiről a Shopify blogjában olvashatsz egy összefoglalót.

    Fulfillment szolgáltatás

    A szintlépés egyik alapvető feltétele, hogy bizonyos feladatokat előbb-utóbb kiszervezz – jellemzően azt, amit vagy nem akarsz csinálni, vagy más sokkal jobban és olcsóbban megcsinálja Neked; tipikusan ilyen a termékeid kiszállítása, azaz a fulfillment.

    A kiszervezett fulfillment (magyarul: teljesítés) szolgáltatás lényege, hogy a termékek célba juttatásával kapcsolatban minden terhet levesz a válladról. Raktározás, kiszállítás, számlázás – pipa.

    Ez rengeteg időt megspórol neked, amit a vállalkozásod fejlesztésére, marketingre, termékbeszerzésre, vagy bármi másra fordíthatsz. Bár a Shopify Fulfillment Network nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, Magyarországon még kevésbé elterjedt ez a módszer – cserébe itt van nekünk a Shopify magyar vonatkozású Amazonja, a Webshippy.

    Dropshipping modell

    Az interneten fellelhető Shopify sikersztorik jelentős része a dropshippinghez köthető – nem csoda, hiszen könnyű növekedési lehetőség rejlik ebben az üzleti modellben. Ráadásul a Shopify az olyan appok segítségével, mint az Oberlo, alád rak mindent, hogy sikeres dropshipping-et folytathass. Ha szeretnél egy gyors, átfogó képet kapni dropshipping-ről, akkor érdemes megnézned az alábbi rövid videót, ami elmagyarázza az Oberlo működését:

    A dropshipping legnagyobb előnye magában rejti a hátrányát is: bár konkrét fizikai termékekkel nem kell bajlódnod, ugyanakkor a kontrollt is elveszted. A csomagolás, raktározás, szállítás, mind harmadik feleken keresztül történik, Te csak közvetítő vagy, csakhogy ezzel együtt jár a webshop tulajdonosok egyik legsötétebb rémálma is: az elégedetlen vásárló.

    A legnagyobb kihívás ebben a modellben az, hogy időben szállíts, ami sokszor lehetetlen a tengeren túli partnerek miatt. Így bár az Oberlo remek megoldás a tengerentúlon, de ha a hazai vagy régiós piacokon szeretnél értékesíteni, akkor más alternatívát kell keresned. Szerencsére létezik már olyan integráció, amely a Shopify magyar kereskedőinek is tökéletes opció.  Ez nem más, mint a Webshippy legújabb szolgáltatása, a Dropshippy, amely budapesti raktárban, hazai nagykereskedők termékeinek százait vonultatja fel és valós készletből szállít, másnapra egész Európába, akár utánvét kezeléssel is.

    A Shopify magyar tulajdonosainak legtapasztaltabbját a pozitívumokról is megkérdeztük, íme a véleményük:[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823046732“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” rc_font_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336567016“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4“,“border-top-right-radius“:“4“,“border-bottom-right-radius“:“4“,“border-bottom-left-radius“:“4“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“6%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“6%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1644824348055“}}”][vc_column_text]

    Pozitív tapasztalatok első kézből – Shopify webshop tulajdonosokat kérdeztünk

    Az Urben.hu tulajdonosa a kezdeti súrlódások ellenére is megtalált mindent a Shopify-ban, amit egy webshop motorban keresett: jó minőségű CRM funkciók, profi, beépített automatizációk már a Basic csomagban is, egyszerű raktárkészletkezelés és a titkos fegyver, a SEO – még csak két hete állt a bolt és nulla hirdetési budget mellett, a Google organikusan beterelte a látogatót, aki szépen konvertált is.

    [/vc_column_text][vc_separator css=”.vc_custom_1596194247095{padding-top: 6px !important;padding-bottom: 24px !important;}”][vc_column_text]A Huppanjbele.hu tulajdonosa is nagyon pozitívan nyilatkozott a Shopify-ról. Zökkenőmentesen működő és előremutató rendszernek tartja, fennakadást egyszer sem tapasztalt. Remekül működő appokkal erősíti a webshopját, viszont kiemelte, hogy az appok fejlesztőivel, érdemes azért egyeztetni a biztonság kedvéért. Választásának legfőbb oka a könnyen kezelhetőség és a biztonságos, hosztingolt szolgáltatás volt.[/vc_column_text][vc_separator css=”.vc_custom_1596194288251{padding-top: 6px !important;padding-bottom: 24px !important;}”][vc_column_text]A Nyeststop.hu tulajdonosa se bánta meg a döntését, a rendszer könnyen kezelhetőségét dícsérte, különös tekintettel a reszponzív design-ra, amely hatalmas előny.

    A mobilra optimalizált admin felületnek hála állandóan a zsebében hordhatja és finomhangolhatja webshopját. Máté másodállásban webshop tulajdonos csak, így szüksége volt egy olyan rendszerre, amely a lehető legtöbb terhet leveszi a válláról, így remek támaszra lelt a Shopify-ban.[/vc_column_text][vc_separator css=”.vc_custom_1596194263607{padding-top: 6px !important;padding-bottom: 24px !important;}”][vc_column_text]Perényi András a Webshippy megalapítását megelőzően a Shopify magyar felhasználóinak egyik első fecskéje volt. Az Urben.hu-hoz hasonlóan Ő is egy SEO-sikersztorival büszkélkedhet, ugyanis még alig állt a bolt, de a Google már is betessékelt néhány vásárlót.

    András a komoly technológiai háttér miatt választotta a Shopify-t, amelynek a SEO csak egy mellékága, de szépen bizonyítja, hogy van bőven lóerő a webshop motorban.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”trukkokazurlapkorul”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336575585“}}”][vc_custom_heading text=”05.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1593768284724{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A Shopify alternatívái” heading=”h3″ subtitle=”HA NEM SHOPIFY, AKKOR MI?” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823097750“}}”][vc_column_text]Ha magyar kereskedőként webshopot szeretnél nyitni, nem elég ismerni a Shopify előnyeit és hátrányait. Helyesen csak úgy tudsz mérlegelni, ha pontosan ismered az alternatívákat is. Tudnod kell, hogy mit tudnak, amit a Shopify nem, és, hogy milyen kompromisszumokat kell kötnöd cserébe. Lássuk ennek fényében a három opciót:

    egyedi fejlesztés

    nyílt forráskódú szoftver vagy

    bérelhető webshop motor.

    Egyedi fejlesztés

    Az egyedi fejlesztés mindent tud, amit csak szeretnél, de ha emellett döntesz, három dolgot kell észben tartanod:

    1. Olyan funkciók fejlesztését fogod kifizetni, amik a bérelhető webshop motoroknál ingyen, vagy fillérekért már rendelkezésre állnak. Úgy képzeld el a dolgot, hogy nem csak a csapvíz  helyett veszel ezer forintos Fiji vizet (igen, zuhanyzáshoz is), hanem a levegőért is fizetni fogsz.

    2. Sosem lesz készen – nem csak a Tiéd, hanem egyik webshop motor sincs készen, azokat folyamatosan fejlesztik. A Tiéd sem lesz készen, mert változtatnak egy API-n, amihez alkalmazkodnod kell, jön egy új igény, növekedsz, stb. Tök mindegy, hogy mekkora “majdazténtudom” faktorral állsz hozzá, egyszerűen csak fogadd el, hogy

    Soha. Nem. Lesz. Kész!!!

    3. Ha nekiállsz egynek, akkor egy idő után nem nagyon lesz esélyed leváltani a fejlesztő csapatot. Te fizetsz majd mindent: az embereket, a szervert, az új funkciók tesztelését, az egyedi igények fejlesztését, egy gombot a főoldalon – mindent! És bedőlsz, vagy fizeted őket – erre a két opcióra szorítod majd le a lehetőségeid tárházát.

    Kompromisszum: a nagy szabadságnak ára van, nem csak pénzben, időben és biztonságban is. A Shopify magyar vonatkozásban is olcsóbb, gyorsabb indulást  biztosít és a hosztolt szolgáltatás biztonságát is élvezheted.

    Akinek megéri: Az igazán nagyok. Itt nem elég nagyot álmodni, több százmilliós kezdőtőkének is lennie kell. Ebben az esetben kifizetődő lehet az egyedi fejlesztés, főleg ha az egyedi ügyviteli, raktárkezelői vagy logisztikai rendszer integrálása létkérdés. Sokba kerül, 8-10 éves távlatban térülhet meg, úgyhogy ha egyedi fejlesztésben gondolkodsz, akkor a vékony hasitasi nem lesz elég.

    Nyílt forráskódú szoftverek

    A nyílt forráskódú szoftverek (open source software) legnagyobb előnye, hogy majdnem akkora rugalmasságot kapsz, mint az egyedi fejlesztések esetében, ráadásul teljesen ingyenes szoftverrel dolgozhatsz, ugyanakkor lényegében modulokból építkezhetsz, tehát nem kell mindent a nulláról csináltatnod.

    Emellett komoly fejlesztői közösség áll mögöttük, sok külsős cég fejleszt plugin-eket, amelyekkel felturbózhatod a webshopodat. A hazai piacon a Woocommerce, a Magento (újabb nevén Adobe Commerce), a Prestashop és az Opencart a legelterjedtebb webshop építő szoftverek.

    Kompromisszum: az ingyenes szoftvereknek is van költsége, amelyet vagy szakértő formájában, vagy a webshopod bukása révén fizethetsz meg. Különösen igaz ez a Magento és a Prestashop esetében, ahol kábé lehetetlen elindulni profi segítség nélkül.

    A gyakorlatban a Woocommerce a Shopify magyar alternatíváinak leggyakoribbja, ugyanis ha már van WordPress weboldalad, akkor pár kattintásból hozzápattinthatsz egy Woocommerce webshopot és sokkal szabadabb is, mint a marketingesek rémálmai, az Unas és Shoprenter.

    Viszonylag szabad kezet, komoly fejlesztői közösséget és skálázhatóságot biztosít – cserébe el kell felejtened a könnyű indulást és a hosztingolt szolgáltatás biztonságát. Üzleti oldalon is csinálhatsz mindent magad: SEO, hirdetések, optimalizáció – vagy kifizeted ugyanezt szakértőknek.

    Akinek megéri: Kevés termékes, vagy alacsony marginnal dolgozó webshopoknak. Ha kiakad a bolt a Black Friday túlterheltsége miatt, akkor kell a szakértelem, nem elég egy Shopify-ügyfélszolgálatos váll, amin kisírhatod magad és megold mindent helyetted. Ha a szellemi tőke megvan, akkor viszont tényleg nagyon jó áron felhúzhatsz egy webshopot, a plugin-ek pedig olcsóbbak, mint amennyivel a Shopify magyar felhasználóinak megkönnyíti a zsebét.

    Hazai bérelhető webáruház rendszerek

    A Shopify magyar riválisai a Shoprenter és az Unas. Olcsóbban fel tudod húzni a boltodat, nem kapsz szívritmuszavart a magas tranzakciós díjak miatt, mint a Shopify esetében, flottul be vannak kötve a magyar integrációk, és édes anyanyelvünkön üdvözöl az ügyfélszolgálat, bármi probléma merülne fel. Bérelhető webáruház lévén pedig édes a kezdet, hiszen nem csak a könnyű indulás, hanem a hosztingolt biztonság is neked kedvez.

    Kompromisszum: első hallásra úgy tűnhet, hogy mindent tudnak amit a Shopify magyar földön nyújtani képes, ráadásul olcsóbban és magyarul – persze nyilván nem így van: Bár a Shopify magyar nyelv vonatkozásában az adminokat nem kényezteti el, az admin felület még angolul is intuitívabb és könnyebben kezelhető. Az alap design sablonok is egyedibbek, ez kulcsfontosságú UX szempontból. Továbbá nincs mögöttük mesterséges intelligencia, automatán hirdető app és SEO szempontból sem tudják azt, amit a Shopify.

    Az App Store-jukban sem pont ugyanannyi applikáció van… Nincs mese, ezeket a rendszereket tized-, vagy századannyi programozó fejleszti, mint a Shopify-t és technológia szempontjából nem említhetőek egy lapon a nemzetközi óriással.

    Akinek megéri: Angol tudás és személyi tolmács híján bárkinek, aki kulcsrakész, biztonságos és könnyen sebességbe tehető webshop motort szeretne, de tudja, hogy nem fog sem gyorsan növekedni, sem külföldre terjeszkedni – az utóbbi esetekben ugyanis már a Shopify magyar piacon is megfontoltabb választás. Amennyiben a profit margin 15-20%-nál kevesebb, vagy az átlagos kosárérték csekély, akkor jó választás lehet a két hazai webshop motor egyike.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823104410“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”trukkokbekuldestkovetoen” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686336584233“}}”][vc_custom_heading text=”06.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1593768480696{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Shopify a mérlegen – a döntő kérdések” heading=”h3″ subtitle=”KINEK JÓ A SHOPIFY ÉS KINEK NEM?” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823128562“}}”][vc_column_text]Az előnyök, a hátrányok és az alternatívák megismerését követően, akkor tegyük fel a döntő kérdést: kinek jó választás a Shopify magyar üzleti környezetben és kinek érdemes más alternatíva után néznie?

    Mikor biztos bukás, ha a Shopify-t választod?

    • ha alacsony az árrésed, amit felemészt a Shopify magas tranzakciós díja
    • ha nem beszélsz angolul
    • ha rendkívül fontos számodra a csomagpontokra szállítás*

    *A Shopify-ba ugyan beépíthető a csomagpontos kiszállítás opciója, de csak a Kosárból, mivel – leszámítva a Shopify Plus plan-t, a checkout oldal nem módosítható. Amennyiben a csomagpontok fontosak a piacod számára, úgy két lehetőséged van: vagy Plus plannel indulsz, ahol a csomagpont hibátlanul integrálható a checkout folyamatba, vagy más megoldás mellett teszed le a voksodat.

    Mikor repíthet a Shopify magyar kereskedőként is a csúcsra?

    • ha gyorsan és olcsón akarsz indulni, vagyis amikor nincs sok milliós kezdőtőkéd
    • ha a profit margin-odat 15% felettire várod, és az átlagos kosárértéked is sok ezer forintban mérhető, így nem csap földhöz a Shopify magyar viszonylatban magas árazása
    • ha dropshipping-ben gondolkodsz (erre az üzleti modellre a Shopify az Oberlo-val megtámogatva a legjobb megoldás)
    • ha idővel több országban akarsz értékesíteni
    • ha gyors növekedésre számítasz, mert a Shopify képes a vállalkozásoddal nőni, míg a többi hazai hosztolt webshoppal ez esélytelen
    • ha tudsz angolul, mert ebben  az esetben a support, a tudásbázis, a rengeteg oktatóanyag és applikáció hatalmas versenyelőnyt fog jelenteni számodra – még a Shopify magyar piaci alkalmazása esetén is.

    A sikerre önmagában a webshop motor megfelelő kiválasztása természetesen nem garancia. Az e-kereskedelem összetett szakma, nem csak egy játszótér fancy design sablonokkal és drag-and-drop funkciókkal.

    Sokan vágnak bele, naponta születnek az új webáruházak, de nagy részük az egy éves kort sem éri meg. A webshopok fenntartási költségeinek sora, az online marketing kihívások, a logisztikai és az ügyfélszolgálati feladatok sokasága miatt a kezdeti lelkesedés gyorsan alábbhagy – főleg, ha az online kereskedők számára sokszor ismeretlen informatikai problémák is nehezítik a működést.

    A Shopify valódi ereje abban rejlik, hogy nem csak a vásárlók, hanem a webshop tulajdonosok dolgát is megkönnyíti, így – amennyiben a tulajdonos a magasabb havi költségekkel és az angol nyelvvel képes együtt élni – egy nagyon olcsón és gyorsan beindítható, korlátlanul skálázható, és minden körülmények között bombabiztos megoldást kap a pénzéért, a jövő technológiáival. Apropó jövő – erről érdemes még pár szót ejteni, hiszen webshopot nem 6 hónapra indít az ember…[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823134700“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0px” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686386786865“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823160893“}}”][vc_column_text]

    [totalpoll id=”28344″]

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823167802“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”finomhangolas”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686386783898“}}”][vc_custom_heading text=”07.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1593768858152{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Shopify és a jövő” heading=”h3″ subtitle=”GONDOLKODJ ELŐRE” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823186820“}}”][vc_column_text]Bár a jövőt nem lehet megjósolni, az biztosan látszik, hogy a Shopify technológiai elsőségre törekvő stratégiájával egy nagyon kompetitív piacon vívta ki magának a dobogó előkelő első helyét.

    Mára a Shopify magyar környezetben is az egyik leghatékonyabb webshop motorrá vált, az  anyacég pedig fáradhatatlanul kutatja tovább az e-kereskedők fájó pontjait, és mindent megtesz, hogy még jobbá tegye az e-kereskedelem élményét – mind a vásárlóknak, mind a kereskedőknek.

    A Shopify Community, a Shopify Partner Network, az App Store és a Shopify Academy mind olyan erőforrások, illetve szolgáltatások, melyekkel az e-kereskedők “szerencséjét” próbálja a  Shopify a csúcsra járatni – szemmel láthatólag elég komoly sikerrel.

    Természetesen léteznek más,  jó minőségű, webshop építésére alkalmas megoldások – ahogyan azok közül többet fentebb részletesen tárgyaltunk is. A kérdés, hogy Te tudod-e, hogy pontosan mire van szüksége a vállalkozásodnak és milyen árat kell fizetned hosszú távon azért, hogy kielégítsd ezeket a szükségleteket – pénzben, haszonáldozat költségben és kompromisszumokban egyaránt.

    A fentiekben körüljártuk a Shopify magyar piaci alkalmazhatóságának minden előnyét és hátrányát. Ezek után már csak annyi a dolgod, hogy jól tedd fel magadnak a döntő kérdéseket. Megannyi Shopify webshop tulajdonost segítve egy dolgot biztosnak látunk:

    amennyiben végül a Shopify-ba fekteted a pénzedet, akkor a jövődbe fektetsz…

    Ha kalandoztál már az e-commerce területén és szívesen megosztanád a tapasztalataidat, vagy még ismeretlen a terep, de égető kérdéseid vannak, akkor kérlek, ne hagyd üresen a komment mezőt, megosztásoknak pedig extrán örülünk! Sok sikert a kereskedéshez – akár a Shopify-on, akár más platformon keresztül.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823194049“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=”2x” equal_column_height=”equal” tablet_sm_visibility=”hide” mobile_visibility=”hide”][vc_column vertical_content_position=”middle”][vc_column_text css=””]

    Kapcsolódó cikkek és egyéb források Shopify témakörben

    [/vc_column_text][vc_masonry_grid post_type=”post” max_items=”12″ style=”load-more” items_per_page=”4″ element_width=”3″ gap=”20″ item=”35824″ btn_title=”Még több betöltése →” grid_id=”vc_gid:1719334967336-e63cf631-9654-2″ taxonomies=”239″ exclude=”33939″][impeka_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” padding_top_multiplier=”2x” padding_bottom_multiplier=”2x” rc_bg_type=”color” equal_column_height=”middle-content” tablet_visibility=”hide” tablet_sm_visibility=”hide” mobile_visibility=”hide” heading_color=”primary-1″ font_color=”#000000″ bg_color=”#e8e8e8″ margin_bottom=”0px” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1686386799043“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823222339“}}”][impeka_slogan title=”Próbáld ki a Shopify webshop motorját” heading=”h4″ subtitle=”100% INGYENES” btn_text=”Kipróbálom ›” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.shopify.com%2F%3Fref%3D7digits-media-inc||target:%20_blank|” btn2_text=”” button_color=”orange” button_hover_color=”primary-1″ button_shape=”round” button2_text=””]14 napos ingyenes Shopify próba. Nem szükséges hozzá bankkártya, teljes funkcionalitást biztosít. Ingyenes témák és appok kipróbálási lehetősége. Vágj bele most![/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“6%“,“padding-left“:“6%“,“class“:“grve-wpb-1644823229030“}}”][/vc_column][/vc_row]