blog.7digits-dev.eu

Tag: b2b marketing

  • Shopify B2B webáruház: Így add meg a VIP élményt!

    [vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]A Shopify B2B webáruház a nagyok játszótere, erről az oldalról viszonylag kevés szó esik, ugyanis ez csak a Shopify Plus csomagban érhető el. Az átlag felhasználó számára láthatatlan a B2B oldal, ugyanakkor volumenét tekintve többszöröse a B2C szektornak, ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a B2B vonal átalakulását.

    Már csak azért sem, mert ahol a Shopify fejleszt, ott komoly változások várhatóak a jövőben: ezt bizonyítja a  Gartner felmérése is, mely szerint 2025-re a B2B értékesítés 80%-a digitális csatornákon keresztül zajlik majd.

    Már ma is, a B2B szektort működtető gyártói, nagykeres és viszonteladói kapcsolatok hálózata adják a piac érhálózatát –  ahol ha elakadás van, az spontán sztrókot adhat a vállalkozói szcénának, ahogy erre a Covid már rávilágított. 

    De még ígyis sokaknak oximoronnak tűnhet a B2B ecommerce, hiszen az e-kereskedelem lényege, hogy minimális erőfeszítéssel tudjunk vásárlást lebonyolítani, B2B-ben pedig pont az ügyfélsimogatáson, személyes násztáncon van a hangsúly, mert ezt igényli az ügyfél, nem? 

    A jelenlegi trendek azt mutatják, hogy nem annyira…

    A piac átalakulóban, és amellett, hogy B2B oldalon is egyre inkább elvárják az ún. B2C vagy DTC (direct to consumer) élményt, igény van az automatizált vásárlási folyamatokra és az ügyfél-önkiszolgáló rendszerekre (B2B customer self-service). A változó trendek és preferenciák mellett ugyanakkor van ami nem változik: minden ügyfél, B2C és B2B oldalon, igényli a megtisztelő figyelmet és az exkluzív vásárlói élményt. A Shopify B2B webáruház platformja pont ebben kitűnő. [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    2025-re az összes értékesítés 80%-a online fog történni.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]

    B2B e-kereskedelmi gyorstalpaló

    A B2B és a B2C közötti legnagyobb különbség az eladó és a vevő közötti kapcsolat. Mindkét oldalon emberek állnak, de a mindset, vagyis a gondolkodás különbözik:

    • B2C esetében az érzelmek dominálnak, B2B esetében az érzelmeket a racionalitás és több döntéshozó érdekei és érzelmi szempontjai is árnyalják. 
    • Míg a B2C nem kockáztat nagyon és általában egy fő döntéshozó van (innen is az impulzivitás) egy B2B döntéshozónak a munkája vagy a cége repülhet egy elhibázott beszállítói partnerkapcsolat miatt, ezért itt több döntéshozó is szerepet játszik (ezért nem működnek az impulzivitásra épülő marketing gyakorlatok)
    • B2C-nek nincs tárgyalóereje: akkor fizet és olyan feltételek mentén, amit az eladó diktál. B2B-ben ez sokkal rugalmasabb.

    A B2B e-commerce szcéna szereplői a B2B2C vonal, a nagykereskedők, a viszonteladók, a kiskereskedelmi szereplők és a persze maguk a gyártók is. Bár alapjaiban különbözik a B2C és B2B kapcsolat, de ahogy már említettük egyre inkább összeérnek kommunikációs stratégia terén a két világ szereplői.

    A Shopify B2B ajánlata

    A Shopify B2B webáruház platformja egy ökoszisztémába kapcsolja a komplex láncolatot és olyan eszközöket ad a B2B oldal kezébe, amivel DTC-hez hasonló exkluzivitást adhat.

    Ugyanis végső soron mindenki ugyanazt akarja, üzleti modelltől függetlenül: a VIP élményt. 

    A B2B szektorban ez korábban a mézesmadzag húzogatás, ügyfélsimogatás, lead melegítés boszorkánykonyhájában merült ki, teljesen érthető módon, a telefon, a személyes kapcsolatok és az email volt az elsődleges kommunikációs eszköz. Ugyanakkor, ahogy már említettük, a játékszabályok változnak, mert egyrészt más időket élünk, másrészt változtak az online lehetőségek is – ami másfajta piaci szereplőket nevelt ki. Lássuk a fő trendeket!

    B2B e-kereskedelmi trendek 2024-ben

    A B2B oldalt is erősen digitalizálta a Covid, emellett egy másik fontos tényező, hogy a millennial, vagy más néven Y generáció kezdi átvenni a vezetést: a B2B vásárlói döntések csaknem 73%-át bonyolítják le, így alkalmazkodni kell gondolkodásmódban az ő preferenciáikhoz, fogyasztási szokásaikhoz. A felmérések szerint a B2B vásárlók 90%-a elvárja azt az első osztályú bánásmódot, amit a DTC kaszt megkap. 

    Ide tartozik az automatizáció és a self-service funkciók, a gyorsaság és a személyre szabott kommunikáció, és a villámgyors reagálás. A Shopify 3 top trendet fogalmaz meg B2B értékesítőknek szánt útmutatójában:

    Új kommunikációs szokások: self-service igény térnyerése és az értékesítői ügyfélpetting visszaszorulása

    Perszonalizált élmények és konzumerizáció: az online B2B szereplők 67%-a váltott olyan beszállítóra ahol megkapta a fogyasztói (DTC) VIP élményt – ide tartoznak a kedvezmények, az ügyfélspecifikus termékválogatás és árazás, egyszerű újrarendelési folyamat, etc.

    Omnichannel értékesítés: ahogy a kommunikációs igények, úgy a tartalomfogyasztási szokások is változnak. Nem elég egy helyen jelen lenni. A  social commerce is berobbant a B2B szektorba, egyre több partner itt szűri elő a beszállítókat, ráadásul a Shopify B2B útmutatója szerint a B2B vállalkozások 72% tudta növelni a piaci részesedését azáltal, hogy 7 vagy több csatornán is értékesít. 

    Shopify B2B webáruház: a VIP élmény

    Ha a Shopify B2B webáruház platformjának az esszenciáját akarnánk megragadni, akkor 3 nagy pillér köré épül az egész ökoszisztéma, ami szépen lefedi az uralkodó B2B trendeket is. 

    Ezek a perszonalizáció, automatizáció és önkiszolgálás, illetve a Shopify Plus-ban már szinte mindenhol megtalálható rugalmasság.

    Perszonalizáció

    “VIP élményt mindenkinek”

    A Covid és az egyre inkább digitális bennszülött generációk munkapiacra lépése okán a konzumerizáció megindult a B2B oldalon is. Fogyasztókhoz hasonló figyelmességet, szórakoztató webes felületeket, hibátlan UI-t és értéknövelt szolgáltatásokat igényelnek immár a B2B ügyfelek is. Ahhoz, hogy áthidaljuk a tradicionális B2B értékesítési gyakorlat és a modern online vásárlói élmény között tátongó szakadékot,

    ki kell használni az online tér fő előnyét: mindennek nyoma van. 

    A Shopify B2B webáruház útmutatója is kiemeli: napjainkban már nem értékesítési, hanem információs kihívásról beszélünk. A legjobb cégek segítik partnereiket abban, hogy minél gyorsabban hozzájuthassanak az őket érintő információhoz, az általuk preferált értékesítési csatornán.

    A termékinformáció-menedzsment (PIM – product information management) a komplex adatokat egy központosított platformon rendszerezi a Shopiy rendszerében, legyen szó adóazonosítókról, adómentességről, telephelyekről, egyedi árlistákról, másodlagos kontaktokról – mindkét fél pár kattintással megtalálhatja amit keres. És hogy mivel tűnhetsz ki még jobban?

    Az értékes adatokból ugyanúgy felhasználói profilok építhetőek és ezáltal  szegmentálhatóak a partnerek a Shopify B2B webáruház rendszerében, ahol a felhasználói fiókok alapján tudod finomhangolni az értékesítést. Ezáltal olyan egyéni termékkatalógusok, személyre szabott árak, kedvezmények, mennyiségi beállítások és egyéb perszonalizációs megoldások alakíthatóak ki, amelyek akár  40%-kal is több bevételt hozhatnak a konyhára.

    Automatizáció és az ügyfél-önkiszolgáló

    “Minél könnyebb tőled vásárolni, annál többet fognak.”

    Triviális, mégis a B2B oldalon hajlamosak túlbonyolítani az ügyfélkommunikációt, pedig a képlet egyszerű: hagyd a vásárlót, hogy feltalálja magát. Nem kell túlagyalni. A Shopify B2B webáruház útmutatója szerint a vásárlók 86%-a az önkiszolgáló vásárlási élményt preferálja, szemben a “régi” iskolával, ahol mindenképpen kapcsolatba kellett lépni egy értékesítővel. 

    Régebben egyértelmű volt, hogy hosszas ügyfélsimogatás nélkül nem lehet nyélbe ütni a bizniszt, ma már nem mindenhol szükséges az ügyfél petting, a násztáncot megoldja neked a rendszer. Természesen nem minden esetben, mert vannak B2B partnerek akik továbbra is preferálják a személyes kontaktot, ugyanakkor nem biztosítani self-service funkciót egy olyan piacon, amelynek a 86%-a igényelné azt, az bizony komoly kihagyott ziccer…

    A B2B ügyfelek saját fiókkal rendelkeznek, elmenthetik kedvenc termékeiket, előkészíthetik az újrarendelést, akár duplikálással, mindezt önállóan, fennakadás és fölösleges körök nélkül. Automatikus fizetési emlékeztetők noszogatják őket, hogy sose apadjon a cashflow, a mennyiségi beállításokkal pedig biztos lehetsz benne, hogy a rendelés egy minimum és maximum közötti értéken van; és még sorolhatnánk. A platform dolgozik, az értékesítő pihen és azokkal az ügyfelekkel foglalkozik, akik tényleg igénylik a személyes kontaktust, mert mondjuk kérdezni, alkudozni, problémázni akarnak.

    Rugalmasság

    “B2B-ben többet szabad – költeni, és engedni is.”

    Nagyobb a mozgástér, több mindent megengedhet magának az ügyfél B2B-ben. B2C ügyfél nem kérheti külön a fizetés elodázását és nem alkudhat a kedvezményes macskafotelból, a B2B partnernek viszont komoly tárgyalóereje van. Ezt a rugalmasságot kell lekövetnie az e-commerce platformnak is, ha ki akarja szolgálni a viszonteladói szektort. 

    Checkout – a B2B násztánc kritikus pontja

    A Shopify B2B webáruház platformja teljesen a szektorra optimalizált checkout felülettel rendelkezik, amely tűpontosan az egyedi igényekre szabható. Nagyon helyesen, ugyanis a checkout a násztánc legkényesebb része; sok esetben itt áll, vagy bukik el a biznisz. A konverziót pörgető funkciók között olyanokat találunk, mint az alternatív fizetési módok, az okos és személyreszabott, előre kitöltött checkout oldal, menthető ügyféladatokkal és űrlapokkal,  biztonságos fizetés, ami megfelel az aktuális szabályoknak, könnyített újrarendelési folyamatok és fizetési emlékeztetők. Ahogy a Shopify is említi: a checkout nemcsak egy funkciót lát el, ahol végbemegy a tranzakció, hanem már önmagában is egy platformhoz hasonlítható.

    Egyedi megoldások és integrációk

    Érdemes még megemlíteni a Shopify B2B webáruház fejlesztés terén az ERP és API ingegrációkat is, amelyekkel teljesen a piacod igényeire szabhatod a B2B értékesítést. Az üzleti adatok elemzését összevetheted a D2C és B2B csatornáidon is, és mindent egy kézben tarthatsz az árazástól kezdve az ügyfélkapcsolat menedzsmenten át egészen a raktárkészlet kezeléséig, míg a másik oldalon a partnereidnek is biztosítod a legfrissebb információkhoz való hozzáférést.

    A komplexnek tűnő omnichanel értékesítést és a back-end működtetését nagyban megkönnyítik az olyan ERP rendszerek, mint a BrightPearl, az Acumatica vagy a NetSuite, mindhármat melegen ajánlja a Shopify. Különösen nagy segítség azoknak, akik egyszerre visznek egy D2C és egy B2B részleget is, mert így össze tudnak hangolni minden folyamatot, raktárkészletet és szolgáltatási tevékenységet is.

    Mikor éri meg, és mikor ne válaszd a Shopify-t B2B-re?[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row equal_column_height=”equal”][vc_column width=”1/2″ rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#1c6f0a” grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“5%“,“padding-right“:“5%“,“padding-bottom“:“5%“,“padding-left“:“5%“,“border-color“:“#1c6f0a“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1715254471945“}}”][impeka_icon icon_library=”simplelineicons” icon_simplelineicons=”smp-icon-check” icon_color=”white”][vc_column_text css=””]

    Jó választás

    + Ha külföldi piacralépést tervezel

    + Ha fontos a partnereid számára nyújtott ügyfélélmény

    + Ha marketingtámogatást akarsz nyújtani a partnereidnek

    + Ha gyors, nagy számú partner akvizíciót szeretnél[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#a4031f” grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“5%“,“padding-right“:“5%“,“padding-bottom“:“5%“,“padding-left“:“5%“,“border-color“:“#a4031f“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1715254459628“}}” rc_font_color=”#ffffff”][impeka_icon icon_library=”simplelineicons” icon_simplelineicons=”smp-icon-close” icon_color=”white”][vc_column_text css=””]

    Nem biztos, hogy ez kell neked

    – Ha már van kialakult, jó minőségű és működő B2B kommunikációs workflow-d és partner menedzsment rendszered

    – Ha még nem tudod megfizetni a Shopify Plus plan-t[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text css=””]

    Amikor a B2B oldal pörög

    A Shopify magyar környezetben számtalan webshoptulajdonosnak bizonyított már, de még elenyésző a Shopify Plus játékosok, így a B2B funkcionalitást kiaknázó hazai webshoptulajdonosok száma. Ugyanakkor érdemes figyelni a külföldi trendeket és a piac ütőerén tartani az ujjadat, mert a szabályok folyamatosan átíródnak. Ingyenes webshop marketing oktatásunk segít, hogy az alapokat lefektesd, de fel kell készülni, hogy sok változás lesz a szektorban az elkövetkezendő években is.

    A Shopify előnyei és hátrányai mindenkinél másfele billentik a mérleget, de az tény, hogy számtalan új fejlesztést dobott a piacra és mindent megtesz az e-commerce titán, hogy akkor is menjen a biznisz, amikor a B2B oldal pörög jobban. Amennyiben kíváncsi vagy a Shopify B2B bármilyen további funkciójára, titkára, vagy integrációjára, akkor kérlek, ne habozz megírni kommentben.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • A tíz leggyakoribb B2B marketing betegség

    [vc_row section_type=”fullwidth” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”start”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044007362“}}”][vc_custom_heading text=”” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1502450690158{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B MARKETING BEVEZETÉS” heading=”h3″ subtitle=”MIELŐTT BÁRMIT CSINÁLNÁL” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044013904“}}”][vc_column_text]

    Aki elég régen van a magyar üzleti életben, az biztosan hallotta már azt az idióta örökbecsű gondolatot a B2B marketing mikéntjéről, hogy

    “A B2B kereskedelem az nem marketinggel működik, hanem sales-el meg kapcsolatokkal”.

    Ez a hozzáállás a B2B marketing egészéhez kis piacokon részben érthető; sokan vannak, akik jó sok pénzt elégetve sem értek el eredményeket – ettől még persze a fenti kinyilatkoztatás tükörselyem nonszensz.

    Hittel szemben ugyan felesleges érvelni, de talán akadnak olyanok, akiknek nem hasít ugyan az elvárásoknak megfelelően a B2B marketing, de azért még nem adták fel, és küzdenek, mint pocok a tarlótűzben – nekik szól az alábbi írás.

    Az elmúlt évek tapasztalatai alapján íme a tíz leggyakoribb magyar B2B marketing betegség – és persze a gyógymód. Ha bármelyiket felismered, itt az ideje megkezdeni a kezelést:

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044020881“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”options” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044035284“}}”][vc_custom_heading text=”01.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502449734755{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B Marketing egyszerre minden csatornán” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044041608“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]

    Tünet: Abban merül ki a cég marketingje, hogy mindenhol elkezd hirdetni, mint az eszetlen – nagyjából egy középkori mozsárágyú célzásának finomságával… aztán amikor elfogy a zseton, akkor egy amúgy jól indult napfényes kedd reggelen derült égből a Főnök ezzel a fejjel fogad…

    bedühödött góré…majd bölcsen nullára fékezi még az ügyfél-akvizíciót is…

    Diagnózis: a menedzsment marketingnek álcázott szerencsejátékra költi a cég forrásait. Mivel nem képes belátni, hogy a B2B marketing aktivációs fázisa hosszú, pár hónap után szembesül vele, hogy “Houston, van egy kis gondunk… – elfogyott a lé”. Mivel valakinek el kell vinnie a balhét, a PPC-s kolléga épp egy egész napos maratoni Honfoglalóval ünnepli meg felmondási ideje utolsó napját…

    Terápia: Ha egy B2B piac sűrűjében tolod az ipart, akkor tervezd előre a marketing büdzsét, méghozzá azzal a kiindulással, hogy

    az első eredmény megjelenése = 6 hónap + az átlagos sales ciklus hossza

    Ne csak az acqisition-re fókuszálj, sőt: egy kisebb B2B cég PPC büdzséje jellemzően még Amerikában is csak néhány ezer dollár – szemben a B2C-k egy- vagy két nagyságrenddel magasabb költésével. Ha azonban megremeg a kezed és abbahagyod még az acquisition-t is, azzal csak az addig kifizetett pénzt húzod le a slozin. A B2B marketing egyik alapszabálya a folyamatos, konzisztens kommunikáció, ezért inkább költs keveset okosan, de azt folyamatosan és főleg kiszámíthatóan. Az úgynevezett mosógép marketing még senkinek sem működött…

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044048348“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044169706“}}”][vc_custom_heading text=”02.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451348283{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Nem foglalkozni a nem konvertáló lead-ekkel” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044175728“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Tolja a marketing a hirdetést jó széles célzással, mintha nem lenne holnap: aki visszahívást kér, annak örülünk, aki meg nem vásárolt elsőre, azt gyanakvó távolságtartással megvetjük… (leszóljuk, kinevetjük, lesajnáljuk – cégkultúra függvénye…)

    Diagnózis: Ez a B2B marketing betegség is acquisition-heavy marketing, és a cég lényegében ugyanazt csinálja, mint az 1-es pontban, csak egyelőre szerencséje van – csakhogy az egyszer elfogy… És hát ugye még B2C-ben is illik stratégiát alkotni a nem konvertálókra, a B2B kereskedelem berkeiben pedig a legtöbb értékes ügyfél-jelölt nem fog első ámulatában ráugrani a contact form-ra. Nem foglalkozni ezekkel óriási hiba, hiszen B2B-ben az üzletek nagy része nem első találkozásra köttetik.

    Terápia: részletes customer journey-t kell kidolgozni az elsőre nem konvertálókra és az engagement-re fókuszálni – szerencsére számos eszköz áll rendelkezésre ehhez: retargeting, email marketing, letölthető white paper tartalmak, video tartalom, stb. Ha ennyitől nem jött meg az ihlet, írj egy kommentet és mondok példákat.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044181398“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”features” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044203510“}}”][vc_custom_heading text=”03.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450724955{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B marketing hideg lead-ekre ugrálva” heading=”h3″ subtitle=”A LEGGYAKORIBB HIBA” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044210442“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Ez az előzőekből következik. Eszméletlen sok B2B képzeli úgy, hogy a marketing az annyi, hogy futnak a hirdetések, jön belőle a lead, amire ráugrik a sales-es kolléga, aztán majd előbb-utóbb bekaszálja. Ez

    NEM. ÍGY. MŰKÖDIK.

    Diagnózis: A menedzsment nem érti a B2B marketing legfontosabb hozzáadott értékét, a lead-ek automata “felmelegítését”. Írtunk korábban egy egész cikket a b2b értékesítés e gyakori hibájáról, ezért itt nem mennék bele bővebben – ismétlésnek csak annyit, hogy automata és ha egyszer készen van, akkor majdnem teljesen ingyenes. E két paraméter ismeretében bármely, a zöld szemes ostoros értelmi képességét meghaladó menedzser könnyen belátja, hogy jó ötlet lenne használni…

    Terápia: először menedzsment szinten kell megértetni, hogy egy B2B piacon működő vállalkozásnak a PPC önmagában az nem marketing! Jó kezdet egy hatékony acquisition, de ha a sales rep-ek hideg lead-ekre ugrálnak, akkor iszonyat gyenge zárási arányuk lesz, cserébe látástól mikulásig dolgoznak majd. Sales és marketing közösen üljön le a menedzsmenttel, és értesse meg vele a lead-ek kezelésének módját, folyamatosan mérjék az SQL/MQL arányt (Sales Qualified Lead / Marketing Qualified Lead) és dolgozzanak rajta közösen, hogy magasabb legyen! Emlékeztetőnek az ábra a korábbi cikkből:

    b2b értékesítés diagramja helyes és helytelen b2b marketing esetén

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044216487“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044230460“}}”][vc_custom_heading text=”04.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450731591{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B marketing retargeting nékül” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Egy retarget típusú hirdetés átkattintási aránya egy “sima” display hirdetéshez képest tízszeres… 

    Még több adat a retargetingről[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044236791“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Egyszer olvastuk, hogy a B2B marketing álmoskönyv szerint a retargeting hatékony, ezért sörétes hirdetéssel visszatereljük a mókusokat arra az oldalra, ahonnan már elsőre is visszapattantak…

    Diagnózis: A retargeting hirdetések B2B-ben teljesen másra valók, mint B2C-ben. Akik egy webshopban a kosárban hagyták dec 18-án a kenyérpirítót, azoknak még pár napig érdemes retargetinggel frissíteni a memóriáját, hogy az unokaöccs unokabátyjának a régi szobatársa még mindig nincs letudva kariaji tekintetében – és akkor talán megveszik.

    Ugyanez a hozzáállás B2B-ben teljesen hibás; a retargetinget B2B-ben a customer journey folytatására kell használni – cserébe elhanyagolható az időnyomás, mert arra az ipari lézerre pont januárban is ugyanúgy szüksége lesz az ügyfélnek… A lényeg, hogy B2B-ben a retargetinggel nem a konverzióra hajtunk, hanem egyel magasabb engagement-re; a konverzió úgyis akkor jön, amikor készen áll rá az ügyfél.

    Terápia: Állíts fel kommunikációs sorrendet a B2B marketing területén is! Ha eldobunk egy követ a B2B weben, nagy valószínűséggel olyan vállalkozást talál el, amelyik fékezhetetlen szófosással ontja a termékjellemzőket a weboldalán – ezt persze senki nem olvassa el, de legalább tartalom, az van. Nem lehetne ezt emészthető formában tálalni? Egy része az oldalon, a másik része email révén, a harmadik letölthető, a negyedik retargetált oldal, az ötödik egy videó-tutorial, stb.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044243406“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044250398“}}”][vc_custom_heading text=”05.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450739545{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B marketing hibás mérése – vagy még annyi sem” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Amit nem tudsz mérni, azon nem tudsz javítani sem!

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044258770“}}”][vc_column_text]

    Tünet A verzió: A heti menedzsment meetingen a marketinges kolléga 117 slide-on 812 adat változását mutatja be a múlt héthez képest. Ja, biznisz? Hát az a sales dolga…

    Tünet B verzió: A heti menedzsment meetingen a marketinges kolléga megpróbálja harsány röhögés nélkül komolyan végigmondani, hogy a múlt héten egyel több lead jött, ami 100%-os növekedést jelent…

    Diagnózis: Értelmes B2B marketing stratégia csak akkor születhet, ha tudjuk, mi miért történik. Meglepő adat, de az amerikai b2b marketing vezetők 32%-ának például halvány lila sejtése sincs, hogy melyik közösségi csatorna hoz nekik bevételt…  A marketing feladata, hogy megtalálja azt az üzleti mérőszámot, ami a megrendelés-állománnyal a legjobban korrelál. Ha ez megvan, akkor lehet ennek a KPI-nak az emelésén dolgozni.

    Terápia: B2B-ben az engagement-et célszerű mérni – márpedig ennek sok formája van: email feliratkozás, white paper letöltés, videó elindítása, webinar regisztráció, stb. A Hubspot-nak van egy ingyenes WP pluginja, a LeadIn, ami erre tökéletesen alkalmas – igaz, egyelőre csak angol nyelven használható.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044265221“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044286724“}}”][vc_custom_heading text=”06.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450747150{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Ötlettelen Inbound” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Ha több pénzed van, mint eszed, akkor az interruption marketing való neked. Ha több eszed van, mint pénzed, akkor az inbound… – Guy Kawasaki

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044313155“}}”][vc_column_text]

    Tünet: a SEM (Search Engine Marketing) még valahogy megy, weboldal van, de ezen felül a cég inbound marketing tevékenységénél a Hold felszíne is színesebb. Dacára annak, hogy a legtöbb amerikai B2B marketinges az inbound marketinggel 300%-kal magasabb ROI-t mér mint az interruption jellegű csatornákkal, sok K-Európai B2B cég ezt meg sem hallja.

    Diagnózis: Igen, az inbound B2B marketing számos formája rövid távon nem tűnik profitábilisnak: kis piacon hosszabb megtérüléssel és magasabb relatív költséggel jár. Csakhogy létezik közép- és hosszú táv is. 5 hónap konzisztens inbound marketing révén akár 80%-kal is csökkenhet egy lead bekerülési költsége! Egy közepes vállalkozás pont a marketing szempontból sivár piac miatt a legegyszerűbb inbound eszközökkel is csodákra lenne képes.

    Terápia: Egyszerűen oszd fel a marketing büdzsét 70-30 arányban és hozz egy döntést, hogy a nagyobbik porció ezentúl csak inbound marketingre mehet, interruption marketingre nem: Kalkulátorok, céges blog, long-form social media postok, study-k, content optimization, infografikák, Q&A site-ok, tradícionális PR, podcast-ok, megosztott prezentációk, webinar-ok, SEO – a lista szinte végtelen… Igen, lassabb lesz, de ha egyszer összeáll, akkor a magasabb megtérülés bőven kárpótol a sok küzdelemért!

    [/vc_column_text][vc_tta_accordion active_section=”1987″][vc_tta_section title=”Megjegyzés” tab_id=”1501946333128-59622c1f-c061f2fe-489f”][vc_column_text]

    Régóta vita van róla, hogy a PPC (vagy annak egyes részei) az inbound B2B marketing körébe tartozik, vagy inkább interruption marketing-nek számít. Személy szerint én a SEM-et inbound-nak tartom, a display jellegű PPC-t azonban nem. Meghagyom azonban mindenkinek a döntés lehetőségét a kérdésben, itt található egy vita a témában.

    [/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044305870“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045250813“}}”][vc_custom_heading text=”07.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451159153{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Elhanyagolni az organic forgalmat” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    A user-ek 70-80%-a figyelmen kívül hagyja a fizetett hirdetéseket a keresőkben és csak az organikus találatok közül válogat…

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045257210“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Ez a B2B marketing betegség része az előzőnek, de külön említést érdemel: A SEO vagy PPC dilemma visszatérő kérdés vállalatvezetők részéről – pedig választani e kettő között olyan, mint egy építkezésnél választani, hogy tégla, vagy cement…

    Diagnózis: A cégvezetés nem érti a SEO és a PPC közötti relációt és főleg nem a szinergikus hatást. Ugyanis még ha zakatol is a marketing fizetett hirdetések révén, hosszú távon akkor is az organic forgalom lesz képes a csökkenő ügyfélszerzési költségek révén versenyelőnyt biztosítani a vállalkozásnak.

    Terápia: Érthető, hogy sok vállalkozásnak nincs megfelelő forrása a B2B marketing napjainkban igencsak megnövekedett költségeinek fedezésére, de akkor is hiba csak PPC-re hagyatkozni és elhanyagolni az organikus forgalmat. A PPC nyilván (kvázi) azonnali eredményt és szakértő kezekben sok értékes információt is hoz, azonban muszáj középtávon is gondolkodni és ha már van tartalom, akkor nekiállni a SEO-nak is. Itt van, hogy hogyan kell a SEO kérdést megközelíteni B2B marketing során:

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045263150“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045270654“}}”][vc_custom_heading text=”08.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451180294{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Automatizmusok hiánya” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Azok a B2B vállalkozások, melyek belevágnak az automatizálásba, 6-9 hónapon belül 10+% árbevétel növekedést érnek el.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045277409“}}”][vc_column_text]

    Tünet: a marketing automatizmus a cégnél abban merül ki, hogy a marketing vezető minden hónapban automatikusan megkapja a fizetését…

    Diagnózis: ma már vannak olyan b2b marketing eszközök, melyekkel a marketing automatizálás egyszerűen bevezethető, sőt, egyes csatornákra külön-külön is elindítható egy-egy pilot projekt; így a hiánya legtöbbször abból fakad, hogy vagy nem értik a működését és félnek tőle, vagy egyszerűen olyan retardált érdekrendszerek vannak a cégnél, hogy jobban megéri semmit nem csinálni – mindenki látott már ilyet, nem ragozom.

    Terápia: kisebb, jól kontrollálható csatornákon érdemes pilot-okat indítani. Időt hagyni a tesztelésre, és megfizetni a legjobb szakembereket. Az első kis siker után már a menedzsment is bátrabban fog belevágni a következő marketing automatizálósdiba. Aki elkezdené, itt van hozzá egy remek rendszer, amit mi magunk is használunk.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045284226“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045301247“}}”][vc_custom_heading text=”09.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451188615{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Unalmas termék = unalmas b2b marketing” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045306444“}}”][vc_column_text]

    Tünet: ipari lézer hazai forgalmazója fájdalmasan ecseteli, hogy könnyű a Nike-nak meg az Apple-nek olyan termékekkel, amit mindenki akar, de a B2B marketing más (!), ott nem lehet kreatívkodni meg komolytalankodni…

    Diagnózis: A száraz, semmitmondó tartalomhoz való ragaszkodás – hivatkozva az iparág, vagy a partner komolyságára – valójában a döntéshozók (és/vagy a beosztottaik) félelme attól, hogy valami nem jól sül el, ha kicsit lazítanak a kommunikáción.

    Terápia: Könyörgöm, a vevő is ember, még ha egy céget képvisel, akkor is! Nem arról van szó, hogy mindenáron össze kell boronálni azt az ipari lézert egy alvilági drogos hidrogéntechnó bulival! Olyan azonban nincs, hogy ne lehetne bármilyen B2B termék képességeit kicsit kreatívabban bemutatni. Mivel a (jól összerakott) B2B marketing nagy része amúgy is inbound, érdemes egyensúlyt tartani az oktató, meggyőző/értékesítő és a szórakoztató tartalmak között. Ha a B2B kereskedelem számos olyan volumenű szereplője, mint a Volvo, vagy az Adobe megtehette, akkor a te céged sem ettől fog megdőlni! Erről értekezik bővebben az egyik legjobb b2b marketing blog.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045313420“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045320263“}}”][vc_custom_heading text=”10.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451207772{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Nulla aftersales marketing” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045326374“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Láma vásárolt, marketingnek emailben megy az utasítás odafentről, hogy “vegyétek le minden listáról, bekaszáltuk a bizniszt!” (Ez konkrét, a magyar valóságban megtörtént példa volt!)

    Diagnózis: A menedzsmentben valaki túl sok Tőzsdecápák-at nézett, és azóta meg van győződve róla, hogy

    kemény üzletember = gonosz paraszt

    Az ügyfélre azóta tudatosan nem partnerként, hanem fejőstehénként, az online B2B marketing területén dolgozó kollégákra pedig nem kommunikációs szakemberként, hanem a legalitás határán egyensúlyozó szélhámosként tekint. Sürgősen változtatni kell a hozzáálláson, különben nem lesz hosszú sem a partnerkapcsolat, sem a cég virágzása.

    Terápia: Mint minden kapcsolatban, az Ügyfél a pozitív vásárlási döntését követően számít csak igazán ugyanarra a kommunikációra, ami miatt a partnerség mellett döntött. A marketing szerepe B2B-ben nemhogy nem áll meg az első termékértékesítés után, hanem továbbra is ellátja a sales-t további upsell lead-ek lehetőségeivel és főleg információval – már ha jól csinálják!

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045331850“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045338157“}}”][vc_custom_heading text=”+1.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1559203685401{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Csak Acquisition tartalom” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””]2019-es Frissítés[/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045343900“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Elkezd a cég blogolni és tolja a jobbnál jobb tartalmakat. Nem sajnálja a pénzt, megbízza a legjobb ügynökséget, hirdet, optimalizál, SEO-ra költ, küldi a hírleveleket is – lead mégsem jön egy szál sem. Türelmesen csinálja mindezt 18 hónapig, de aztán feladja… Mi történt?

    Diagnózis: Majdnem mindent jól csináltak a kollégák, de mivel tartalom tekintetében csak az Acquisition jellegű tartalomra koncentráltak, csak az érdeklődést teremtették meg, a bevonódásnak (engagement-nek) még csak a lehetőségét sem.

    Terápia: Ha a B2B marketing során képes is vagy folyamatosan minőségi tartalmakat produkálni, akkor is életbevágó, hogy a tölcsér megfelelő részén a megfelelő tartalom legyen. Az akvizíció része sima blogolgatással is működni fog, de ha nincsenek például lead mágnesek, ahová tovább lehetne vinni a reménybeli vevőket, akkor az elköteleződés fázisa elmarad és a kezdetben érdeklődő lead-ek lassan elfelejtik a céget. A megoldás az, hogy már kezdetben is 2-3 lead mágnessel indulj – ezek a tartalmak évekig kitartanak, így idővel megtérül a befektetésed.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045349191“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045363050“}}”][vc_custom_heading text=”+2.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1559203824253{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Más opciók” heading=”h3″ subtitle=”És a Legfontosabb tanács” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045368923“}}”][vc_column_text]

    A fentiek mellett még millió oka lehet annak, ha egy B2B vállalkozásnak nem megy a lead-ek online marketinggel történő generálása. Ilyenkor lehet csökkenteni a büdzsét és visszamenni az alapokhoz, szakértőket fogadni, új dolgokkal próbálkozni, stb. Az egyetlen dolog, amit nem szabad tenni, az az, hogy kijelentjük, hogy a marketing márpedig ebben az iparágban nem működik – ez ugyanis egyből megpecsételi a növekedési lehetőségeket.

    A legfontosabb B2B marketing tanács

    …az, hogy Türelem! A 7Digits is egy B2B cég, és saját magunknak is közel 8 hónapba telt eljutni oda, hogy az ügyfeleink szinte 100%-a inbound marketingből jön – és még messze nem vagyunk ott, ahol tartani szeretnénk.

    Hiába tudjuk ugyanis, hogy mit csinálunk, időbe telik odáig finomítani a folyamatokat, hogy aki velünk szeretne dolgozni, az a saját magának megfelelő ütemben – ugyanakkor majdnem teljesen automatikusan – ismerhesse meg a 7Digits csapatát, az általunk képviselt értékeket és a módszereinket.

    Azonban ha lassabban is, de működik az online B2B marketing területén az a megközelítés, hogy

    ahelyett, hogy eladni próbálnánk, inkább hozzásegítjük az ügyfeleket ahhoz, hogy vásároljanak.

    Sok sikert, türelmet és persze rengeteg lead-et! Ha tetszett, plíz oszd meg a cikket, vagy mentsd el magadnak könyvjelzőként arra az esetre, ha fél év múltán visszanéznéd, hogy mennyire egészséges a marketing… 😉

    Ha pedig láttál még B2B marketing betegséget a fentieken kívül, akkor a komment szekció hívogató patyolatfehér mezeje csak rád vár…

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045375246“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” padding_top_multiplier=”2x” padding_bottom_multiplier=”2x” rc_bg_type=”color” equal_column_height=”middle-content” tablet_visibility=”hide” tablet_sm_visibility=”hide” mobile_visibility=”hide” heading_color=”primary-1″ font_color=”#000000″ bg_color=”#e8e8e8″ margin_bottom=”0px” rc_bg_color=”#e8e8e8″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045626962“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045618855“}}”][impeka_slogan title=”B2B marketing email kurzus” heading=”h4″ subtitle=”100% INGYENES” btn_text=”Részletes program ›” btn_color_gradient=”primary-3″ btn_hover_color_gradient=”primary-1″ btn_link=”url:https%3A%2F%2F7blog.hu%2Fb2b-marketing-oktatas%2F||target:%20_blank|” btn2_text=”” button_color=”orange” button_hover_color=”primary-1″ button_shape=”round” button2_text=””]5 napos email kurzus – ha igazán komolyan gondolod az online B2B marketinget. Tanuld meg, hogyan növelheted az árbevételt online eszközökkel. Stratégiától a taktikákig, hirdetéstől a marketing automatizációig.[/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045633651“}}”][/vc_column][/vc_row]

  • Lead Mágnesek a B2B Marketingben – 27 konkrét példával

    [vc_row section_type=”fullwidth” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”start”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644782936580“}}”][vc_custom_heading text=”01.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1547934688517{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”LEAD MÁGNES INTRO” heading=”h3″ subtitle=”A B2B MARKETING SAJÁTOSSÁGAIRÓL” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644782944763“}}”][vc_column_text]

    Az online B2B marketing stratégia egyik legfontosabb, ugyanakkor rendkívül problémás eleme a több lépcsős, hosszabb időt igénylő elköteleződés – ezt már nem először olvashattad ezen a blogon. Mivel az elköteleződés nem egyik napról a másikra jön létre, ezért folyamatosan vissza kell hoznod a látogatóidat az oldaladra, ehhez pedig egyre értékesebb és igazán személyre szabott tartalmakra lesz szükséged. A lead generálás gólját e lánc végén csak olyan tartalom “rúghatja be”, ami teljesen egyedi, és a látogatód problémájának megoldására lett kitalálva – itt kap szerepet a lead mágnes nevű technika.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(221,51,51,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    Figyelem: Rendkívül hosszú cikk! Ha most nincs rá fél órád, akkor ugord át az ötödik fejezetet, ami úgyis leginkább marketing szakembereknek fontos. A koncepció az elejét és a végét elolvasva is át fog menni!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644782954373“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”start” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783003620“}}”][vc_custom_heading text=”02.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1547934697921{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”ÉS MIÉRT OLYAN FONTOS NEKED?” heading=”h3″ subtitle=”MI AZ A LEAD MÁGNES?” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783011137“}}”][vc_column_text]

    A lead mágnesek olyan, jellemzően nagy hozzáadott értékkel bíró tartalmak, melyekért cserébe a látogatóid olyan magasabb elköteleződésre is hajlandóak, mint az e-mail-cím megadása.

    A lead mágneseket sok marketinges egy fancy landing oldal mögé rejtett, sima cikként értelmezi, csakhogy ez távol áll a valóságtól.

    A lead mágnesek többnyire nem első körös tartalmak, azaz nem jó ötlet prospect generálásra használni őket. Vannak ugyan tényleg kivételes minőségű tartalmak, melyeknél ez előfordul, jellemzően azonban egy lead mágnes inkább MoFu, azaz Middle of the Funnel tartalomként funkcionál jól.

    A lead mágnesek célja – a sok helyen olvasható e-mail-címek megszerzésére vonatkozó állítással szemben – az, hogy továbbmozdítsa a B2B vevőket az elköteleződési funnelen. Az e-mail-cím megadása ennek a magasabb elköteleződésnek a jele, nem pedig a célja.

    Való igaz, hogy e-mail-címek birtokában egy minőségibb, szegmentáltabb kommunikációt tudsz majd folytatni a vevőiddel, de amennyiben az elköteleződés hőfokát a lead mágnes nem emeli meg alanyi jogon, úgy hiába szereztél email címeket, az elküldött e-mailjeidet nem fogják megnyitni.

    A másik ok, amiért a lead mágnesekre itthon nem érdemes e-mail-címeket szerző csodafegyverként tekinteni az az, hogy nagyon-nagyon kevés vállalat csinál olyan professzionális e-mail-automatizáción alapuló lead nurturinget, ami pozitív hozamúvá tehetné a lead mágnesek gyártását, míg a másik oldalon egy minőségi lead mágnes akár e-mail-címek nélkül is hozhat érdeklődőket – amennyiben valóban olyannyira különleges. Az más kérdés, hogy mivel a lead mágnesek célbajuttatásához sem árt egy marketing automatizáció, ha már ott van, akár gyűjthetsz is vele email címeket…

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783018589“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”start”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783502979“}}”][vc_custom_heading text=”03.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1551362048243{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A LEAD MÁGNES PSZICHOLÓGIÁJA” heading=”h3″ subtitle=”MIÉRT MŰKÖDIK B2B-BEN?” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783510093“}}”][vc_column_text]

    A lead mágnesek működése a viszonosság elvére épül. Képzeld el, hogy este hazafelé menet elmész egy földön üldögélő, hajléktalan ember mellett, aki odaszól neked, és pénzt kér tőled. Vagy adsz neki, vagy nem – sok mindentől függ. Most képzeld el ugyanezt a szituációt úgy, hogy a hajléktalan nem pénzt kér, hanem így szól hozzád:

    “A maga helyében nem mennék arra. Elszabadult egy pitbull, és már három embert megharapott!” – és valóban, az utca végére tekintve látod a begőzölt állatot és az előle hanyatt homlok menekülő embereket. Ezután a hajléktalan – aki épp most mentette meg az estédet – így szól:

    “Ha esetleg tudna pár forintot nélkülözni, nagyon megköszönném a segítségét!” Mekkora valószínűséggel utasítod majd vissza a kérését? Majdnem mindenki a zsebébe nyúlna, mivel a viszonosság elve kultúrától függetlenül mindannyiunkat befolyásol.

    Pontosan ugyanezért működik minden lead mágnes is: mindössze néhány adatot kérsz cserébe egy olyan dologért, ami értékes a látogatód számára – értékesebb, mint az e-mail-postafiókjának Promotions mappája. Kell neki a lead mágnesed, ezért hajlandó megadni neked az e-mail-címét.

    Ennek az érzésnek a kiváltása a látogatódban azonban nem működik feltételek nélkül…

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783526165“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”options” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783090661“}}”][vc_custom_heading text=”04.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1551362059056{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A jó lead mágnes hét feltétele” heading=”h3″ subtitle=”Az ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783100145“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]

    Ahhoz, hogy egy lead mágnes működjön, hét feltételt kell többé-kevésbé egyszerre teljesítenie – amennyiben ugyanis egyiket-másikat nem sikerül, úgy drasztikusan csökken a hatékonysága. A hét követelmény a következő:

    1. Azonnali jutalom

    Sokkal valószínűbb, hogy bárki “benevez” a lead mágnesedre, ha annak tartalmát a közeljövőben, vagy akár azonnal hasznosíthatja. Ennek a disztribúcióban van igazi jelentősége, mert amíg például az oktatásjellegű lead mágneseket egész évben bátran hirdetheted, egy pénzügyiterv-mintát csak abban az időszakban, amikor a reménybeli vevőid éppen pénzügyi tervezés előtt állnak. Azokban a napokban a lead mágnesed sokat ér nekik, míg augusztusban nagyjából értéktelen…

    2. Valódi monetáris érték

    A led mágnesek azért (is) működnek jól az elkötelezettségi szint növelésére, mert a célszemélyben olyan gondolatot ébresztenek, hogy “Hé, ha ez az ingyenes cucc az XY cégnél, akkor mennyire lehet robusztus az, amiért fizetek is?”. A legtöbb lead mágnesnek ezért olyannak kell lennie, amit akár pénzért is adhatnál. Ha nem érik el ezt a szintet, akkor nagy valószínűséggel lead mágnesként sem fognak működni. Nem a konkrét érték számít, hanem a tartalom és a tartalom környezetének minősége – ha akár fizetne is érte az ügyfeled, akkor megfelelő.

    3. Konkrét problémára konkrét válasz

    Mindenki az éppen aktuális problémájával van elfoglalva, és nincs ez másként a vevőid fejében sem. A lead mágnesednek olyan tartalomnak kell lennie, ami megoldja a potenciális vevőid egy-egy problémáját, vagy legalább gyorsan és hatékonyan eljuttatja őket A-ból B-be. Minél konkrétabb egy probléma, annál erősebb ösztönző lesz a lead mágnes megszerzése.

    4. Könnyű hozzáférés

    A lead mágnesekhez történő hozzáférés az ügyfélélmény meghatározó része. Ha letölthető anyagot ígérsz, akkor ne küldj egy e-mailt a letöltési linkkel, miután az ügyfeled megadta még a vércsoportját is, hanem irányítsd át a lead mágnesre azonnal! A lead mágnesek delivery-je (célba juttatása) érdemben fogja meghatározni a teljes ügyfélélményt.

    5. Képes megmutatni, hogy mit tudsz

    Aki még mindig azzal a szemlélettel csinálja a B2B marketinget, hogy “azért ne mondjunk el mindent”, az nem érti az egészet! Minden egyes lead mágnesedbe a tudásod legjavát plusz még 50%-ot kell beletenned! Az érdeklődés a vevőd részéről épp ott van – ahogyan természetesen a kétségek is. A lead mágnes az a pont, ahol megmutathatod, mit tudsz.

    Az, hogy nem akarod megmutatni, vagy nem tudod megmutatni az igazi értékeket, az a vevőd számára nem fog kiderülni – csak a csalódottságot fogja érezni.

    6. A vevődet célozza, nem az arctalan tömegeket

    A nagyon szűken targetált, magas minőségű lead mágnesek szinte mindig sokkal hatékonyabbak, mint a minden áldott lélekre célzott, kilóra gyártott Teljes Útmutatók. Például:

    [totalpoll id=”24689″ fragment=”results”]

    7. A kontextus is a mágnes része

    A lead mágnesednél is fontosabb lesz az eredmény szempontjából minden olyan körülmény, mely az ügyfélélményt befolyásolja. A hirdetések, a landing oldal, a lekövető szekvenciák azok, amik nélkül a legtöbbször el sem jut majd az ügyfeled a lead mágnesig, vagy ha el is jut, az elköteleződési szintje nem emelkedik érdemben.

    Mit érsz majd olyan e-mail-címekkel, amiken a megnyitási arányod a béka segge alatt lesz? Nyilván semmit, ezért a lead mágnes maga csak a folyamat egyik (a kevésbé fontos) fele. A delivery, vagyis a célba juttatás körülményei képezik a lényeges részt!

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][/vc_column_inner][/vc_row_inner][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    Két figyelmeztetés

    Még egyszer: ellentétben azzal, amit máshol olvashattál, a jó lead mágneseknek nem az e-mail-címek megszerzése a célja, hanem az elköteleződés megasabb szintre emelése. Az e-mail-cím ennek az erősebb elköteleződésnek a jele csupán.

    Ne kövesd el azt a hibát, hogy a letöltések számával azonosítod a lead mágnesed hatékonyságát. Ami számít, az a lead mágnes hatására bejövő megkeresések, konkrét üzleti együttműködési szándékok száma. Jobb egy lead mágnes, ami évente hoz 9 tűzforró új leadet, mint az, amit ötezren letöltöttek, de másnap már nem is emlékeznek rá…

    [/vc_column_text][/ult_content_box][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783111801“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783132343“}}”][vc_custom_heading text=”05.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1551362120376{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A Lead mágnes kiválasztása” heading=”h3″ subtitle=”A PALETTA” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783139363“}}”][vc_column_text]

    Egy sima cikk a céges blogra pár óra alatt megszülethet, egy cornerstone már jóval több idő, de az igazi időzabáló tartalom – ahogyan az alábbiakban látni is fogod – a lead mágnes.

    Épp ezért kulcskérdés, hogy olyan formátumot válassz, ami működni fog, különben a lead mágnesed nem fog annyi megkeresést generálni, hogy megérje a befektetett időt, vagy – ha egy online marketing ügynökség gondjaira bíztad az egészet -, akkor a befektetett anyagi erőforrást.

    Az alábbiakban a leggyakoribb lead mágnes formátummal kapcsolatban tárgyaljuk meg az előnyöket és hátrányokat, hogy ha ezt a lead nurturing formátumot választod, akkor semmiképp ne nyúlj majd mellé:

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]

    1. Tartalom upgrade

    A kompetitív angol nyelvű piacok leggyakoribb, legáltalánosabb lead mágnese: adott egy cikk, majd a közepén, vagy a végén letölthetsz egy még hosszabb, még részletesebb verziót.

    Előnye: Adott téma iránti érdeklődés szintjét kiválóan lehet vele mérni.

    Hátránya: Olyannyira elterjedt, hogy a legtöbb látogatóban már kialakult egy úgynevezett opt-in vakság, azaz a szakmai tartalmakat gyakran fogyasztók egyszerűen nem vesznek tudomást az adott lehetőségről. Egyetlen touchpointot biztosít, és ugyanannyi munkát igényel, mint egy általánosabb e-book. Letölthető formában nem ad hozzá a SEO törekvéseidhez.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: hazai piacon próbálkozhatsz tartalom upgrade-del, főleg cornerstone-ok esetében, tőlünk nyugatabbra azonban nem érdemes vesződnöd vele. Túl sok munka, túl kicsi konverzióért cserébe.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,214,113,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    Update 2020: Fejlett piacokon 2020-ra inkább kontraproduktív lett a tartalom upgrade, mint hasznos. A javaslatom az, hogy semmiképpen se próbálkozz vele tőlünk nyugatabbra!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    2. E-book

    A másik leggyakoribb lead mágnes típus, a neten szinte minden témában találhatóak rövidebb-hosszabb letölthető e-könyvek.

    Előnye: Egy e-bookkal nagyon könnyen bemutathatod a tudásod legjavát. Hosszú távon generál forgalmat és nem igényel komoly technológiát.

    Hátránya: Professzionális, digitális kiadványt csinálni drága és időigényes – meg kell írni, és szerkeszteni, tördelni, továbbá illusztrálni kell, ha azt akarod, hogy profi legyen – mert ugye ha átlagos, akkor épp annyit is ér… Nem mindig könnyű eltalálni a funnelben betöltött helyét, és nehéz mérni a hatását, ráadásul mindössze egyetlen touchpointot (a vevővel történő kapcsolódási alkalmat) eredményez.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Akár a hazai piacon, akár külpiacokon érdemes tenned vele egy próbát, csak arra ügyelj, hogy tényleg profi minőség legyen.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    3. E-mail-kurzus

    Több napos e-mail-szekvencia egy adott témában, melyet marketing automatizációval lehet kiküldeni és lekövetni. A hazai piacon még újnak számít, tőlünk nyugatabbra már korántsem annyira. A tájékoztató jellegű 3 napos kurzustól a masszív, 30 napon át tartó szekvenciákig bármi belefér.

    Előnye: Több touchpoint-os lead mágnes, rengeteg adat származik belőle, lehet tudni, hogy mennyire volt sikeres. Teljesen automatizálható, emberi beavatkozást nem igényel, az adatok alapján a célcsoport tovább szegmentálható. Ilyen például a 7Blog B2B marketing oktatása is.

    Hátránya: Automatizációs rendszer kell hozzá, csak akkor sikeres, ha elég széles témát ölel fel, nagyon jól van megírva és az egész élmény megfelelő tapasztalattal van megkomponálva. Viszonylag időigényes összerakni (tartalom, automatizáció, méréstechnika, follow-up, tesztelés) és még külön landing oldal is kell hozzá:

    b2b kurzus, mint lead mágnes landing oldalának részlete[/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha már bevezettél egy felső kategóriás automatizációs rendszert, vagy tervezed ezt a közeljövőben, akkor az e-mail-kurzus legyen az első lead mágnes, amihez nyúlsz. A sok touchpoint révén mind az elköteleződési szintet, mind az (el)ismertségedet gyorsan és automatikusan tudod vele emelni!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    4. Letölthető Útmutató

    Az e-könyvhöz hasonló formátum, de annál célzottabb és általában rövidebb is.

    Előnye: Nem igényel komoly technológiai hátteret, viszonylag gyorsan összeállítható és illusztrálható.

    Hátránya: Fogalmad sincs, mennyire olvasták el, milyen hatása volt, mennyire emelte az elköteleződés szintjét. A professzionális lekövetéséhez már marketing automatizáció szükséges.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Inkább célzott kampányok kiegészítő kampányelemeként használd – lead mágnesként általában kevésbé működik. Mivel azonban olcsó és egyszerű, egy próbát talán megér.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    5. Cheat sheet (puska)

    Mit olvasnál el inkább egy vizsga előtt? A tananyagot vagy a vizsgakérdéseket a válaszokkal együtt? A cheat sheet (magyarul talán az iskolai értelemben vett puska szó a legmegfelelőbb fordítása) egy tömör, kivonatjellegű formátum. Egy jól definiált problémára adott, végletekig zanzásított megoldási kulcs.

    Előnye: Rövid, egyszerű, gyorsan elkészíthető, így meglehetősen olcsó lead mágnes. Hosszú távon is működik, és a formátum itthon viszonylag kevéssé ismert.

    Hátránya: Nem mutatja be a szaktudásod és az iparági ismereteid mélységeit. Csak korlátozott körnek lesz érdekes, mert elég specifikusra kell csinálnod ahhoz, hogy meglegyen az azonnali jutalom érzete. Csak már meglévő brandérték esetén lesz hiteles.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Mind itthon, mind külföldön nyugodtan leteheted rá a voksodat, amennyiben kellő mennyiségű, releváns forgalmat tudsz rá generálni.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    6. Videó

    Előnye: Magasabb átkattintási arányt eredményez, könnyebben (passzívan) befogadható tartalom, sok minden hatékonyan bemutatható a segítségével. Érdekes lead mágnes formátum, mely self-brandingre is kiválóan alkalmas. Mind vadász, mind farmer típusú értékesítési modellekhez passzol.

    Hátránya: Nagyon időigényes jó minőségű anyagot csinálni, és a videó az egyik legdrágább tartalom. A szöveges tartalmakkal szemben nagyon nehéz lesz szükség esetén update-elni.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha elég nagy a büdzséd, és profi anyagot tudsz csinálni, akkor főleg Top funnel tartalomnak a videónál nem is választhatnál jobbat. Mivel azonban a mozgóképes tartalmak mindennapi fogyasztása szinte soha nem kíván meg regisztrációt, e-mail-cím gyűjtő lead mágnesként nem nagyon érdemes gondolnod rá.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    7. Audio fájl

    A videós anyagok kistestvére korlátozott lehetőségekkel, de sokkal olcsóbban.

    Előnye: Nagyon egyszerűen, gyorsan és olcsón elkészíthető lead mágnes, egy jó mikrofonon kívül nem kell hozzá szinte semmi más (még gyakorlat se nagyon, nemhogy stáb meg felszerelés). Érdemben emeli az elköteleződést, a hangod révén személyes branding hatása is van.

    Hátránya: A videókkal szemben másodlagos, kevésbé népszerű formátumnak számít. Korlátozott módon fogyasztható tartalom (kocsiban, egyedül otthon, vagy fülhallgatóval működik, de például irodában nem). Nélkülözi a képi alátámasztást, ezért nem minden iparághoz passzol. Alig van hatása az organikus forgalomra.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Olcsósága és egyszerűsége miatt mikro- és kisvállalkozások számára kiváló lead mágnes. Ha a nagy növekedés még előtted áll, akkor próbáld ki bátran – sokat nem veszíthetsz vele.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    8. Animáció

    Általában koncepciókat, stratégiai gondolatokat bemutató és magyarázó hatékony, mozgóképes formátum.

    Előnye: Az élő videónál (többnyire) olcsóbb tartalom, a mozgókép minden előnyével. Könnyű update-elni, ha úgy adódik, videós csatornákon is terjeszthető, szinte mindenhová beágyazható. A disztribúciójához nem szükséges komoly háttértechnológia. Nemzetközi színtérre is adaptálható.

    Hátránya: Bár olcsóbb lead mágnes, mint az élő videó, legalább annyira időigényes, ha jó minőségre törekszel. Egyetlen touchpointot eredményez.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ugyanaz érvényes az animációkra, mint a videóra: edukációs vagy top of the funnel tartalomként kiváló, e-mail-címek ezreit azonban ne várd tőle!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    9. Webinar

    Egy a sokhoz jellegű élő kapcsolatot biztosító formátum.

    Előnye: Közvetlen kapcsolódást tesz lehetővé az ügyfelekkel. Bilaterális kommunikációt eredményez, nagyon sok információ származik belőle, több touchpoint lehet az eredménye.

    Hátránya: Magyarországon – talán a fizikailag könnyen áthidalható távolságok miatt – nem túl elterjedt lead mágnes. Nem automatizálható teljesen, emberi erőforrást igényel, és a foglalási és értesítési rendszereket is beleértve komoly technológiai háttér kell hozzá. Amennyiben nemzetközi színtéren akarod használni, kifogástalan idegennyelv-ismerettel lehet csak sikeres.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Külpiaci terjeszkedéshez – amennyiben van a célpiac nyelvét anyanyelvi szinten beszélő kolléga a cégnél – az egyik legjobb választás. Itthon sokkal kevésbé fog működni. Ha használod is, érdemes inkább aftersales eszközként tekinteni rá, mint klasszikus  lead mágnesként.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    10. Tutorial

    “Hogyan csináld” jellegű videók vagy animációk. A legegyszerűbb formája egy képernyőfelvétel, egyszemélyes alámondással, a szofisztikáltabb változata lehet akár egészen komoly animációs videó is.

    Előnye: Jelentősen emeli a hitelességet, ezáltal komoly branding értéke van. Azonnali problémamegoldást biztosít, így magas a relevanciája. Jól lekövethető, jól mérhető.

    Hátránya: Vizuálisan magas színvonalon kell összerakni, gyakorlatilag tananyagfejlesztést csinálsz, ha erre a lead mágnesre teszed a voksodat. Csak olyan piacokon működik, ahol DIY-jellegű részpiacok is léteznek. Vagy absztrakt dolgot magyarázol el ebben a formátumban, vagy esetleg egy eszköz használatát mutatod be.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Amennyiben az értékesítők, vagy az ügyfélszolgálatosok rendszeresen kapnak “hogyan?” jellegű kérdéseket a termékkel kapcsolatban (tehát a piacnak van edukációs igénye), akkor jó választás, egyébként nem érdemes vesződnöd vele.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    11. Várólista

    Néhány niche piac termékeinél működik az úgynevezett pre-launch kampány elemeként. Mivel termék még nincs, vagy még nem elérhető, a látogató feliratkozhat a várólistára.

    Előnye: Félig lead mágnes, félig a hiány elvére épülő growth hacking technika a várólisták alkalmazása, melynek előnye, hogy szinte nulla időbefektetést igényel, hiszen valójában nem adsz semmit, csak annak a lehetőségét, hogy a lead egyszer majd kap valamit. Nagy előnye, hogy szinte ingyen lehet vele mérni egy adott termék piaci fogadtatását.

    Hátránya: Ha nem teljesítesz időben, akkor komoly reputáció-csökkenést kockáztatsz. Branding értéke nincs, sokkal inkább hideg lead generálásra jó, mint az elköteleződési szint emelésére. A magas ügyfélélményhez (és a leadek melegen tartásához) már automatizációt kell használnod.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Néhány B2B startupnál sikeres taktika lehet és olcsósága miatt megér egy próbát. Érdemi lead hőfok növekedést ne várj tőle – ha működik is, akkor is csak annyit érsz el vele, hogy email kommunikáció irányába terelted a hideg lead-jeidet.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    12. Tech stack

    Rövid technológiai recept egy adott probléma megoldására alkalmas eszközök felsorolásával.

    Előnye: Gyorsan összerakható, jelentős mennyiségű tudás átadására alkalmas lead mágnes, hasznos a célcsoportnak, így komoly branding hatása van.

    Hátránya: Egyszeri touchpointot biztosít, nehéz lekövetni még automatizációval is, és a fogadtatásáról szinte nulla adatot szolgáltat. Össze lehet ugyan kötni mindenféle visszakérdezős kvízzel, de akkor nem két perc lesz a lefejlesztése sem.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha a tevékenységed lehetővé teszi, akkor használd, mert mind a lead nurturing hatása, mind a branding értéke messze több, mint az előállításához szükséges fáradozás mértéke.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    13. Próbaverzió

    Lényegében csak SaaS szoftvercégeknél alkalmazható lead mágnes a korlátozott ideig elérhető próbaverzió.

    Előnye: Teljesen automatizálható, alkalmas a szoftver onboarding folyamatainak elvégzésére. Nagyon kevés extra tartalom kell hozzá, és rengeteg adatot produkál. Szinte végtelen mennyiségű  kreatív follow-up lehetőséget nyújt.

    Hátránya: Csak SaaS szoftvercégek tudják használni. Nagyon részletes méréstechnika és sok élőerős elemzés szükséges az optimalizációjához, ezért ha jól akarod csinálni, akkor nagyon technológia-igényes.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha SaaS modellben értékesítesz, akkor nem is kérdés, hogy a próbaverzió olyan lead mágnes, melyet használnod kell. Egy profi onboardinggal és a leadeket lekövető automatizmusokkal együtt lesz igazán hatékony eszköz!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    14. Esettanulmány

    Egy-egy tipikus vagy esetenként egy kiemelkedő teljesítményt bemutatni képes üzleti szituáció rövid összefoglalója.

    Előnye: Jól bemutatja az iparági ismereteidet és a szaktudásod mélységeit. Társadalmi bizonyítékként szolgál. Gyorsan összerakható, nem időigényes – főleg, ha sablonokkal dolgozol. Nem kell hozzá automatizáció, ha nagyon olcsón kell legyártanod, akkor is lehet profi minőségű.

    Hátránya: Egyetlen touchpointot biztosít, és nem szolgáltat túl sok adatot a felhasználó elköteleződésére gyakorolt hatásáról. Jellemzően külön landing oldalt is kell gyártani hozzá, mivel több esettanulmányt célszerű megjeleníteni az oldalon.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha van lead mágnes, ami “kötelező” minden B2B-nek, akkor az az esettanulmány! Érdemben növeli az elköteleződést, hitelességet teremt, jelentős branding értéke van.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    15. Kalkulátor

    A világháló tele van a látogatók racionalitására építő interaktív kalkulátorokkal. Életbiztosítástól a hirdetésekig, beruházásoktól a befektetésekig minden iparág használ kalkulátorokat.

    Előnye: Többször használható, és visszatérő látogatókat eredményez. Az ügyfeleid mindennapi problémáját oldja meg (akár többször is). Hosszú távon hirdethető, valamint a funnel tetején és közepén is működik.

    Hátránya: Annyira elterjedt, hogy e-mail-kapu mögé rejteni ma már gyakorlatilag értelmetlen, így nem is igazi lead mágnes – sokkal inkább organikus forgalomgeneráló eszköz. Időigényes és drága az egyedi fejlesztés miatt, a professzionális UX-en nagyon sok múlik. Nem emeli számottevően az elköteleződési szintet, inkább hosszú távú brandingben jelentkezik a hatása, abban viszont valóban erős fegyver.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Lead mágnesként lényegében hatástalan, de forgalomgenerálásra kitűnő eszköz. Ha organikus forgalmat akarsz generálni, akkor megéri a rengeteg munkát, egyébként kihagyhatod.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    16. Iparági riport

    Egy adott iparág érdekes és aktuális adatait összegyűjtő elemzés.

    Előnye: Egyszerre értékes információ és társadalmi bizonyíték is az ügyfeleidnek. Kiváló háttéranyag vadásztípusú értékesítőknek, igazi ajtónyitó lehet!

    Hátránya: Ez a lead mágnes alapvetően nem a szaktudásodat mutatja be, csak a beágyazottságodat és az informáltságodat. Nem emeli számottevően az elköteleződési szintet, inkább hosszabb távon van branding jellegű hatása. A valóban hiteles adatgyűjtés elég drága mulatság, és jellemzően éveken át kell csinálnod ahhoz, hogy beérjen a hatása.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha kis cég vagy, felejtsd el, mert drága, és úgysem lesz túl hiteles. Ha már van brandértéked és vadász típusú értékesítőkkel dolgozol, akkor jó választás lehet.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    17. Ingyenes tanácsadás

    A legtöbb B2B-nél az első pár találkozás nem keletkeztet árbevételt – de miért is ne használnánk ki ezt a marketingben? Az ingyenes tanácsadás a viszonosság elvére építő, kockázatmentes értéket ígérő lead mágnes formátum.

    Előnye: Nem kell hozzá időigényes tartalmakat gyártani, mikrovállalkozások is csinálhatják. Közvetlen kapcsolatot teremt az ügyféllel, bilaterális kommunikációt eredményez, érdemben emeli az ügyfél elköteleződését.

    Hátránya: A webinarnál is több időt visz el, hiszen a sokszereplős webinarral ellentétben egy-az-egyhez kommunikációt igényel. Csak akkor működik, ha a szakmai hitelesség, a brandérték már megvan. Lekövető automatizmusok nélkül általában nem profitábilis. Csak akkor ér valamit, ha magas a konverziós aránya.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Csak addig csináld, amíg kis cég vagy, mert rettenetesen időzabáló lead mágnes. Az első pár lead olcsó és hatékony megszerzésére – amíg nincsenek más, robusztusabb lead generálási csatornáid – kiváló. Amennyiben nagyon magas az értékesítők konverziós aránya, és magas a kosárérték is, akkor esetleg megérheti tovább is csinálni – de ennek jól utána kell számolnod.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    18. Kvíz

    A Kvíz azért speciális a lead mágnesek között, mert ez a leginkább virális tartalom, ugyanakkor – ellentétben a jellemzően MoFu lead mágnesekkel – nagyon jól működik a funnel tetején is. Rengeteg módon beilleszthető a marketing tölcsérbe, például pár kérdésre adott válasz árán megismerheted a többi kitöltő összesített véleményét, de akár egy digitális termék (e-könyv, oktató anyag, kurzus, szoftver) eladását is facilitálhatja. Facebook marketing kvízünkön kipróbálhatod, hogyan működik egy ilyen, csak kattints az alábbi képre:

    Facebook marketing kvíz, mint lead mágnes screenshot

    Előnye: Könnyű tartalom, mely sokak számára érdekes lehet. ToFu (Top of the Funnel) tartalomnak a széles közönség és a viralitás miatt jól működik, olcsó forgalmat terel az oldalra. A funnel közepére is elhelyezhető, kiváló retargeting hirdetések landingjének, kedvezmény-kuponok optin kapujaként is megállja a helyét és lead-eket is lehet vele gyűjteni. Amennyiben kódolsá nélkül szeretnél gyönyörű kvízeket összerakni, akkor a Typeform az egyik legkiválóbb eszköz erre. Fizetős, de ha kihasználod, akkor bőven megéri:

    Hátránya: Ha igazán professzionálisan akarod csinálni, akkor komoly tartalomfejlesztést és drága eszközöket igényel ez az interaktív lead mágnes. Nem emeli az elköteleződés szintjét, egyetlen – változó hatásfokú – touchpointot eredményez.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: A kvíz azért kétarcú lead mágnes, mert ha megfelelő szakértelemmel nyúlnak hozzá, akkor kommunikációs atombomba lehet. Amennyiben azonban rosszul van összerakva, nem jó helyen van a funnel-ben, nincs integrálva más eszközökkel, vagy középszerű a tartalma, akkor semmit sem fog érni, vagy még rosszabb esetben lehúzza az egész brandet. Ha csinálod, ennél a lead mágnesnél kulcsfontosságú, hogy pénzt, időt, energiát és szakértelmet nem kímélve JÓL csináld!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    19. Sablonok és minták

    Mintadokumentumok a legkülönfélébb feladatok megkönnyítésére azoknak, akik az adott területen még nem profik.

    Előnye: Komoly branding értéke van, ha az ügyfeleid a te mintáid alapján dolgoznak. Többszörös touchpoint érhető el segítségével, egyszerű összeállítani, nem igényel túl nagy befektetést. Kiválóan automatizálható a lekövetése.

    Hátránya: Kiegészítő tartalmak, vagy már létező brandérték nélkül könnyen válhat hiteltelenné, és ennek nyomán hatástalanná. Nehéz organikusan a funnelbe helyezni, mérsékelten növeli a rövid távú elköteleződést, inkább középtávon működik.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha van márkaértéked, akkor ez az a lead mágnes, amit abszolút megéri használni. Kis energiabefektetéssel folyamatos branding hatás és több touchpointos lead nurturing hatás érhető el. Csak arra figyelj, hogy tényleg a legjobb mintát rakd össze a célközönségednek.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    20. Korai hozzáférés

    Egy kiválasztott kör a nagyközönségnél előbb kap hozzáférést egy termékhez. B2B-ben leggyakrabban szoftvercégek használják egy-egy termék bemutatása előtt – elsősorban az influencerek tájékoztatása és tesztelése céljából.

    Előnye: Jól kiegészíti az influencer marketinget és a tradicionális PR-t. Szinte semmibe nem kerül.

    Hátránya: Csak szoftvernél és talán rendezvénynél működő lead mágnes, ezért korlátozott körben használható más iparágak által. Komplex, ráépített kampány nélkül elég korlátozott a hatása. Könnyen elsülhet fordítva is, ha a termék nem jó. Általában meglévő brand kell hozzá.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ha beleillik a profilodba, akkor használd, de ajtót rád törő, tűzforró leadeket azért ne várj tőle…

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    21. Facebook-csoport hozzáférés

    Hozzáférés egy meghívásos, zárt Facebook-csoporthoz e-mail-címért cserébe.

    Előnye: Nagyon gyorsan el lehet indítani és e lead mágnes segítségével egyfajta VIP státuszt tudsz generálni a legfontosabb ügyfeleidnek.

    Hátránya: Borzasztóan időigényes. A prospect benne ragadhat az ingyenesen kapott szolgáltatásban. Ha a csoport inaktív, folyamatosan tartalmat is kell generálnod, ezért folyamatos költséget fog jelenteni. Ha fizetősre csinálod, gyakorlatilag külön termékként kell kezelned.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Ezerszer gondold meg, mert ha elkezded, komoly presztízsveszteség abbahagyni. Mi házon belül fél évig szemezgettünk vele, majd passzoltuk…

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    22. Generátorok

    Weboldalba ágyazott, néhány megadott adat alapján valamit (szlogent, logót vagy épp corporate bullshitet) előállító szoftverkód.

    Előnye: Nagyon széles célközönség számára lehet érdekes, méghozzá folyamatosan. Fejlettebb piacokon olcsó branding lehetőséget biztosító lead mágnes.

    Hátránya: Extrém időigényes (és/vagy drága) lefejleszteni, és nem feltétlenül mozdítja előre az elköteleződési szintet. Inkább ToFu (Top of the Funnel, azaz a marketing tölcsér tetején) működik. Az egyik legprofibb generátor, amit valaha láttam, az a Hubspot Persona generátora. Már a design-ja és a működése is elárulja, hogy mennyi fejlesztési munka van egy-egy ilyen lead mágnes mögött:

    Hubspot Perosna generátor, mint lead mágnes[/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Csak top of the funnel tartalomnak jó. Lead mágnesként ma már nem is érdemes gondolni rá…

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    23. Infografika

    Egy adott téma érdekes és hasznos adatait esztétikus formában megjelenítő formátum.

    Előnye: Extrém népszerű lead mágnes formátum, viszonylag olcsón elkészíthető, és komoly branding értéke is van, ha jól sikerül.

    Hátránya: Ma már nem divat e-mail-gate mögé rejteni, ezért nem eredményez e-mail-címeket. Nagyon nagy a verseny, szinte mindenre van már profi infografika, ezért nagyon magas minőséget kell produkálni. Inkább ToFu tartalomként működhet jól. Viszonylag körülményes jót csinálni belőle.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Olcsó forgalomgenerálásra használhatod, mást azonban ne várj tőle!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    24. Mind map

    Egy adott gondolatkört vagy gondolatmenetet megjelenítő rövid, egyszerű, vizuális hangsúlyú formátum.

    Előnye: Teljes mértékben hozza az azonnali előny követelményét, egyszerű legyártani, újszerű, kollaborációra sarkalló lead mágnes formátum. Nem annyira elterjedt még Magyarországon.

    Hátránya: Egyetlen touchpointot biztosít, mind a mérés, mind a follow-up nehéz.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Olcsó, egyszerű, itthon pedig még nagyon eredeti is – bátran használd, minden pozitívumból hordoz egy kicsit magában.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    25. Forgatókönyv folyamatokra

    Több B2B-iparág marketingjének szerves része a piac valamilyen szintű edukálása. Amennyiben ez a fajta edukáció folyamatokat érint, a célcsoportnak hasznos lehet megismerni azok forgatókönyvét – és ez rögtön egy remek lead mágnes lehetőség…

    Előnye: Remekül működik B2B-ben, mert kiindulási pontot nyújt egy-egy folyamat kialakításához. Annak, aki éppen ezt keresi, aranyat ér, ezért jelentősen előremozdítja az elköteleződést és a márkaismertséget is. Újszerű formátum, nem túl nagy a verseny még a fejlett piacokon sem. Örökzöld tartalom, évekig működhet.

    Hátránya: Szűk körnek lesz igazán releváns, ezért nehéz mérni a hatását is. Egyetlen touchpointhoz képest viszonylag sok időt igényel.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Amennyiben releváns a termékeddel/szolgáltatásoddal, akkor jó eséllyel működni fog. Eredeti formátum, mind az elköteleződési szintet, mind a márka imidzsét javítja. Bátran tégy vele egy próbát!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    26. Hírlevél

    A hírlevél nagyon elterjedt formátum, bár – főleg pszichológiai szempontból – nagyon kevesen csinálják jól. Talán az egyik legrégebbi lead mágnes, mely az email automatizációk egyre bővülő lehetőségeinek köszönhetően második reneszánszát éli. Érdemes tudni, hogy az email marketing máig a legmagasabb megtérülést biztosító online marketing csatorna.

    Előnye: Könnyen elkezdhető, olcsó (vagy akár ingyenes is lehet) a technológiai oldala. A jutalom pedig többszörös touchpoint – amennyiben megnyitják az e-mailjeidet.

    Hátránya: Tartalmi oldalról drága, mert nagyon profin kell csinálnod, hogy számottevő mennyiségű e-mail-cím legyen belőle. Hosszú távú, konzisztens mennyiségű és időzítésű tartalom kell, ráadásul majdnem mindenki csinálja, ezért középszerű minsőégben nagyon alacsony a konverziós rátája. A professzionális email marketinghez egyaránt kell komoly szaktudás és tapasztalat, tartalomfejlesztési képesség, technikai tudás és drága technológia is.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Annyira elterjedt lead mágnes már itthon is, hogy csak felső kategóriás pszichológiai kontextussal megkomponálva lesz hatékony. Ha van automatizációd vagy e-mail-marketinged, akkor nem kérdés, hogy használnod kell. Ha nincs, akkor középtávú taktikaként tekints rá!

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    27. Prezentáció

    Bár a prezentációkat sem szokás ma már e-mail-kapu mögé rejteni, ha valami miatt túl jónak érzed a Slideshare felületére, akkor felteheted a saját oldaladra is, és kérhetsz érte regisztrációt.

    Előnye: Nagyon egyszerű és olcsó a technológiai oldala – elég hozzá egy a letöltéseket menedzselő, ingyenes plugin.

    Hátránya: Egyszeri touchpoint lesz az eredménye és az elterjedtsége miatt nagyon alacsony lesz a konverziós rátája – ne várj tőle csodát!

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,171,214,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    7Digits javaslat: Inkább a slideshare-re tedd fel a prezentációdat, és fókuszálj egy jobban működő lead mágnes formátumra – hacsak végképp nincs jobb ötleted…

    [/vc_column_text][/ult_content_box][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783146942“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”features” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783179007“}}”][vc_custom_heading text=”06.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1551362136675{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A lead mágnes népszerűsítése” heading=”h3″ subtitle=”A TARTALOM MÉG NEM MINDEN” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783186006“}}”][vc_column_text]

    Attól, hogy összeraktál egy tartalmat, még senki nem fogja azt letölteni, ezért pár dolgot még meg kell tenned ahhoz, hogy ez a technika működjön:

    Lead mágnes hirdetése

    Minden lead mágnest hirdetned kell – méghozzá a funnelben elfoglalt helyének megfelelően. Attól függően, hogy mit választottál ki a fenti listából, és azt hol helyezted el a funnelben, a hirdetésekkel a megfelelő elköteleződési szinten lévő embereket kell megcéloznod. A legegyszerűbb módszer az, ha az oldaladat korábban már látogatók körét veszed alapul, és ezt a kört szegmentálva hirdetsz – ebből kiderül, hogy milyen elköteleződési szintnél nyitottak a leginkább a reménybeli vevőid az extra tartalomra.

    Landing oldal a lead mágnes előtt

    Célszerű minden lead mágnesnek önálló landing oldallal rendelkeznie, mert:

    • ez kiemeli a tartalom rangját
    • lehetőséget ad a lead mágnes célzott hirdetésére
    • önálló kontextust ad a letölthető anyagnak – ha mondjuk több cikkből linkeled (és úgyis több helyről fogod)
    • megkönnyíti a méréstechnikát
    • lehetőséget teremt a szegmentáció egyszerűsítésére
    • ugyancsak egyszerűsíti a hirdetések célzását is az egyedi közönségek kombinálásán keresztül

    Lead mágnes Follow-up szekvenciák

    Ideális esetben a lead mágnes növeli az elköteleződés szintjét, így érdemes a következő lépésre lehetőséget adni a leendő vevőidnek. Aki a lead mágnesedet letöltötte, attól nagy valószínűséggel van egy e-mail-címed, ezért egy marketing automatizációval pillanatok alatt össze tudsz állítani olyan automatikus szekvenciákat, amik lekövetik a lead mágnest.

    Amennyiben tényleg sikerült minőségi tartalmat csinálnod, az érdeklődők tovább akarnak majd menni: beszélni veled, találkozni, még többet megtudni a termékedről vagy szolgáltatásodról.

    Arra azonban figyelj, hogy ha előre rohansz ebben a folyamatban, épp ellenkező hatást váltasz majd ki. Ne légy erőszakos, hadd jöjjenek be a leadek a maguk által diktált tempóban. Neked nem az a célod, hogy ez gyorsabban történjen, hanem az, hogy amikor végre beérkezik egy lead, akkor az értékesítők minél komolyabb hitelességi háttérrel állhassanak majd neki a felmelegített leadek zárásának.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783193765“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783212570“}}”][vc_custom_heading text=”07.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1551362204832{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Összefoglalás” heading=”h3″ subtitle=”ZÁRÓ GONDOLATOK” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783222198“}}”][vc_column_text]

    A jó lead mágnes sajátossága, hogy vagy az előállítása, vagy a lekövetése, vagy a célba juttatása lesz méregdrága – esetenként mindegyik. Mivel azonban az inbound B2B marketingben a legnehezebb feladat a leadek felmelegítése, egyetlen magára valamit is adó B2B vállalat sem hanyagolhatja el a lead mágneseket a saját tartalomstratégiájában.

    Ha épp most állsz neki a professzionális, online B2B marketingnek, akkor ne indíts fél tucat lead mágnessel, mert Líbia államadósságát fogod elkölteni anélkül, hogy az eredményekről pontos adatokkal rendelkeznél. Elég évente 2-3 ilyen nagyobb ívű tartalom,

    a fókusz pedig a minőségen legyen, ne a mennyiségen!

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][ult_content_box bg_color=”rgba(111,214,113,0.54)” box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” hover_box_shadow=”horizontal:px|vertical:px|blur:px|spread:px|style:none|” padding=”padding:12px;” min_height=”48″ border=”border-style:solid;|border-width:1px;border-radius:2px;|border-color:#1e73be;” margin=”margin-top:8px;margin-bottom:24px;”][vc_column_text]

    2020 Update: Idő közben annyira elterjedtek a lead mágnesek, hogy a minőségi fókusz mellett érdemes még egy dolgot beemelni a tartalomfejlesztési terveidbe: ez pedig nem más, mint a lead mágnesek rendszeres időközönkénti frissítése. Ezen a linken megtudhatsz mindent az örökzöld lead mágnesekről.

    [/vc_column_text][/ult_content_box][vc_column_text]

    Legalább annyit foglalkozz a kiválasztott lead mágnes kontextusának (hirdetések célzása, szegmentáció, landing oldal, lekövetés) fényesre optimalizálásával, mint magával az anyaggal, amit lead mágnesként akarsz használni. Ha mindent jól csinálsz, akkor akár a legelső lead mágnesed is megváltoztathatja a vállalkozásod, vagy a munkaadód vállalatának növekedési ütemét…

    Sok sikert a mágnesezéshez, ha hasznosnak találtad, megköszönöm, ha rányomsz a megosztás gombra. Kérdéseknek, véleményeknek mindig nagyon örülök, ezért kommentek jöhetnek ezerrel!

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1644783229835“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” padding_top_multiplier=”2x” padding_bottom_multiplier=”2x” rc_bg_type=”color” equal_column_height=”middle-content” tablet_visibility=”hide” tablet_sm_visibility=”hide” mobile_visibility=”hide” heading_color=”primary-1″ font_color=”#000000″ bg_color=”#e8e8e8″ margin_bottom=”0px” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column width=”1/4″][/vc_column][vc_column width=”1/2″][impeka_slogan title=”B2B marketing email kurzus” heading=”h4″ subtitle=”100% INGYENES” btn_text=”Részletes program ›” btn_link=”url:https%3A%2F%2F7blog.hu%2Fb2b-marketing-oktatas%2F||target:%20_blank|” btn2_text=”” button_color=”orange” button_hover_color=”primary-1″ button_shape=”round” button2_text=””]5 napos email kurzus – ha igazán komolyan gondolod az online B2B marketinget. Tanuld meg, hogyan növelheted az árbevételt online eszközökkel. Stratégiától a taktikákig, hirdetéstől a marketing automatizációig.[/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/4″][/vc_column][/vc_row]

  • A lead generálás célegyenese – 39 tipp a tökéletes űrlaphoz

    [vc_row section_type=”fullwidth” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”start”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112606250“},“mobile_landscape“:{“padding-right“:“2%“,“padding-left“:“2%“}}”][vc_custom_heading text=”01.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1547934688517{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”BEVEZETÉS” heading=”h3″ subtitle=”AZ ŰRLAPOK JELENTŐSÉGE A LEAD GENERÁLÁS SORÁN” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_separator][impeka_slogan title=”TARTALOMJEGYZÉK” heading=”h3″ btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text css=”.vc_custom_1645106875369{padding-left: 10% !important;}”]Bevezetés

    A Lead generálás neurobiológiája

    Lead generálás űrlapokkal – alapok

    Trükkök az Űrlap körül

    Trükkök az űrlap beküldést követően

    Az űrlapok finomhangolása

    A lead generálás magasiskolája

    Összefoglalás[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105777263“}}”][vc_column_text]

    Az online B2B lead generálás nem az űrlapoknál kezdődik, de szinte mindig ott végződik! A szabály viszonylag egyszerű: vacak űrlap = kevesebb kitöltés. Ha egy önkritikus pillanatodban megnézed a webes analitikádban a Kapcsolat oldaladra tévedőket (ezek azok, akikben felmerült a kósza gondolat, hogy megkeressenek téged), és összehasonlítod a kapcsolati űrlapon keresztül beérkező leadek számával (e-mail, telefon nem számít bele), akkor 3,5% körüli értéknek kell kijönnie. B2B landing oldalakon elhelyezett űrlapokra 13% körüli értéknek. Ha ennél alacsonyabb arány jön ki, akkor konkrétan nap mint nap lehetőségeket bukik el a céged.

    Hogy ne kelljen beletörődnöd ebbe az áldatlan állapotba, ebben a cikkben összegyűjtöttem 39, jórészt pszichológiai alapú fogást, amivel tökéletesre csiszolhatod az űrlapjaidat, és véget vethetsz az elszalasztott lehetőségeknek. Vigyázat, ez a cikk szakembereknek íródott, ezért hosszú lesz – cserébe, ha igazán legendásan vacak a jelenlegi kapcsolatfelvételi űrlapod, de amúgy forgalom van az oldalon, akkor

    pusztán azzal, ami ebben a cikkben benne van, megtöbbszörözheted a bejövő leadek számát.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105785200“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”leadgeneralasneurobiologiaja” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112671613“}}”][vc_custom_heading text=”02.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1547934697921{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A LEAD GENERÁLÁS PSZICHOLÓGIAI HÁTTÉRE” heading=”h3″ subtitle=”MIÉRT VACAKOLUNK AZ ŰRLAPPAL?” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105805385“}}”][vc_column_text]

    A lead generálás neurobiológiája

    Ha az űrlapod múltszázadi, akkor kitöltés helyett az történik a látogatóid agyában, hogy – mint minden érzékelt külvilági információ – átmegy az emberi agy információs szűrőjén, a krokodilagyon (hüllőagynak is szokták nevezni). A krokodilagy egy nagyon hatékony, ugyanakkor nem túl szofisztikált szűrő, mely a neocortexünket (a tudatos, logikus agyterületet) védelmezi a fölösleges információktól.

    A krokodilagy működési mechanizmusa nagyon egyszerű: amikor a környezetünkből új információval kerülünk szembe, a krokodilagy négy paraméter alapján osztályozza ezt az információt, és különböző ingerületátvivő anyagok segítségével kiadja az azonnali viselkedési parancsot:

    • Nem biztonságos? › Menekülj!
    • Kaja vagy szex? › Repülj rá!
    • Unalmas? › Ne vedd figyelembe!
    • Nagyobb a nyereség, mint az eléréséhez szükséges meló? › Iktasd a tudatos agyhoz!

    Ha az űrlapod unalmas, a látogatók szinte észre sem veszik – késztetést legalábbis nem fognak érezni a kitöltésre. Ha bonyolult, akkor a krokodil agy veszélyt fog jelezni – annak a veszélyét, hogy a tudatos agyat (a legfőbb processzort) leterheli valami marginális fontosságú, mégis bonyolult dolog.

    Ilyenkor az űrlap felidegesíti az embereket (jobb esetben csak használat közben, rosszabb esetben már ránézésre), és a könnyebb utat választva inkább rágugliznak a konkurenciádra, hogy az agyuk öntudatlan bosszút álljon a UX-et érintő hanyagságodért – vagy a marketinges kollégád, az ügynökséged, a weblapfejlesztőd stb. hanyagságáért.

    Most, hogy pontosan érted a lead generáló űrlapok pszichológiáját, rá is térhetünk arra a részre, hogy hogyan tudod tökéletesre csiszolni az űrlapjaidat:

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105798337“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”leadgenurlapokkal”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112680064“}}”][vc_custom_heading text=”03.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1547921329317{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Lead generálás űrlapokkal” heading=”h3″ subtitle=”Alapfokú technikák” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105829226“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]

    1. Lead generálás több lépésben

    Nem véletlenül tettem ezt a tanácsot az első helyre: ha ezt az egyet megfogadod, és nem is olvasol tovább, valószínűleg már akkor is érdemben fog nőni a konverzió (leadek száma, vásárlás, lead mágnesek letöltése) az oldaladon. A többlépéses űrlapok ugyanis többszörözni képesek a konverziót, mivel

    • az első lépcső kevesebb mezője révén csökkentik a látogató agyában az ellenállást,
    • a lépcsők közötti gombnyomás mikro-elköteleződésként funkcionál,
    • a később részletezett progress bar a Zeigarnik-hatás révén a rövidtávú memóriában tartja az űrlap kitöltésének feladatát.

    A többlépcsős űrlapokat számos eszközzel elő lehet állítani, az én személyes kedvencem ez:

    [adning id=”29654″]

     

    2. Kevesebb mező = jobb lead generálás

    Ha mégsem tudod megugrani a többlépcsős űrlap szintjét, akkor a mezők számát kell ritkítanod. Az Expedia nevű online utazási portál tavaly 12 millió dollárt veszített azzal, hogy egyetlen extra mezőt tett az űrlapjára. Hogyan? Minél több a mező, annál alacsonyabb a konverziós arány.

    Ahogyan fentebb megbeszéltük, az emberi agynak hatékony védekezési mechanizmusai vannak a bonyolult dolgok ellen. Míg 5, vagy annál kevesebb mező esetén 13% körüli kitöltési aránnyal számolhatsz, 7 mezőnél ez 12%-ra, 9-nél pedig 10% alá csökken. Bár pont lead generálás esetén nem a mezők száma az egyedüli lényeges faktor, és bizony e szabály alól kivételek is vannak.

    3. Címkék a megfelelő helyre

    A szövegdobozok (mezők) elé helyezett címkék rosszabbul konvertálnak a lead generálás során, mint a mezők fölé helyezettek. Az ok az, hogy a felső elhelyezéssel kevesebb vizuális repozicionálással oldható meg a kitöltés feladata, ahogy az alábbi képen is látszik:

    vizuális repozícionálás lead generálás céljával készített űrlapoknál

    Vagyis a mezők címkéit (szövegét) mindig a mező fölé tedd, és ne elé!

    4. Egy oszlop és nem több

    Amennyiben a kérdések (mezők) egyetlen oszlopban vannak, úgy a struktúrát nem kell a látogató agyának feldolgoznia, mert amit lát, az magától értetődik. Több oszlop esetén azonban a feldolgozás komoly agyi “processzoridőt” igényel, amire az agy potenciálisan úgy válaszolhat, hogy bizonyos neurotranszmitterek szintjének növelésével az ingerültség és türelmetlenség állapotát idézi elő – lead generálás szempontjából ez nem annyira jó ómen…

    5. Minél kevesebb klikk

    Olyan mezőtípusokat válassz, amelyeknél minél kevesebb kattintásból megoldható ugyanaz a feladat. Nem véletlen, hogy az úgynevezett radio button jobb kitöltési arányt biztosít, mint a lenyíló listák…

    6. Használj helykitöltőket

    Minden mezőnél, ahová be kell írni valamit, érdemes egy helykitöltő példát tenni, méghozzá két okból is:

    • egyrészt a helykitöltő szöveggel ellátott mező kitöltési aránya magasabb, másrészt
    • az olyan mezőknél, mint az URL, vagy a telefonszám ez a UX-megoldás mutatja, hogy milyen formátumot vár el az adott oldal a felhasználótól. Márpedig

    kevesebb gondolkodási igény = magasabb kitöltési arány = lead generálás kimaxolva.

    7. Kristálytiszta magyarázat

    Ha érzékeny, személyes információt kérsz be az űrlapon (például orvosi vizitre jelentkezésnél), akkor adj tiszta és egyértelmű választ rá, hogy miért van szükséged erre az információra. Ha lehet, minél később kérd az űrlapon az érzékeny információt, tehát többlépcsős űrlapnál a sokadik lépcsőben, sima űrlapnál a legvégén.

    8. Opcionális kérdések kezelése

    Ha opcionális (nem kötelezően kitöltendő) mezőt teszel az űrlapra, akkor tedd nyilvánvalóvá, hogy az opcionális. A kötelező mezőket hagyományosan piros csillaggal szokták jelölni, tehát elég, ha a nem kötelező mezőnél nincs csillag, vagy ha simán odaírod zárójelben, hogy opcionális.

    9. Lead generálás visszajelzésekkel

    A sikeresen kitöltött mezőknél jeleníts meg egy kis zöld pipát, hogy a felhasználó tudja, hogy jól töltötte ki a mezőt. A form minden egyes mezőjét egy-egy mikro-elköteleződéssé teheted, amennyiben a kitöltésükért jár egy apró “díj”, a zöld pipa, ami visszajelzi a helyes kitöltést.

    Az emberi agyban ilyenkor egy kevés szerotonin szabadul fel, ami az úgynevezett “boldogsághormon” – szerencsejáték-függők pont ennek a sok apró szerotoninimpulzusnak köszönhetően szoknak hozzá a játékhoz; s bár az űrlapodról remélhetőleg senkit sem kell majd elvonóban leszoktatni, azért hidd el, az a kis öröm megteszi majd a hatását.

    10. Telefonszám és lead generálás

    Hacsak nem abszolút elkerülhetetlen, ne tedd kötelezővé a telefonszám megadását – még egy lead generálás célját szolgáló űrlapnál se! A kitöltési arányok különbsége a kötelező és a nem kötelező telefonszámok közt akkora, hogy én az üzleti modellem megváltoztatását is megfontolnám csak azért, hogy a formon ne szerepeljen kötelezően kitöltendő telefonszám. Egy tanulmány szerint az űrlap kitöltés közbeni elhagyása 39%-ról 4%-ra csökkent ettől az egyetlen változtatástól… (Ez alól a szabály alól egyetlen kivétel van, mégpedig az, ha kifejezetten visszahívást, vagy megkeresést kér az ügyfeled).

    11. Igazítsd a méretet

    A mezők méretét ahhoz érdemes igazítani, hogy mennyi információt vársz el a kitöltőtől – ellenkező esetben a kitöltő agya némi frusztrációval válaszol. A név mezőhöz hasonló méretűre hagyott irányítószám mező például csökkenteni fogja az űrlap kitöltését befejező vevők arányát.

    12. Ne kommunikálj kizárólag színekkel

    Míg az teljesen ok, ha a kommunikációban színekkel nyomatékosítod az üzeneteket (példul pirossal jelennek meg a hibás kitöltést jelző rendszerüzenetek), az nem jó megoldás, ha csak és kizárólag halványpirosra színezed a mezőt, ha a látogató elfelejtette kitölteni.

    12-ből 1 ember színtévesztő, így a formot mobil eszközön, szuboptimális fényviszonyok között (például erős napsütésben, kültéren) kitöltők esetében a csak színekkel történő kommunikáció a lead generálás hatékonyságát nem segíti. Használj színeket, szöveges visszajelzést és egyéb vizuális segédleteket egyszerre!

    13. Információs segédletek

    Ha nem olyan egyértelmű kérdés szerepel a mezőben, mint mondjuk a keresztnév, vagy az e-mail-cím, akkor érdemes egy információs ikont tenni a mező, vagy a címke végére, amin roll-overrel elhelyezhetsz olyan információt, ami segíti a felhasználót a kitöltésben. Ezzel nemcsak pontosabb válaszokat fogsz kapni, hanem csökkented is a látogató félelmét arra vonatkozóan, hogy esetleg nem jól értelmezte a kérdésedet.

    14. Engedélyezd az autofillt

    Számos olyan kérdés van, melyet a látogatód már vagy ezerszer megadott (név, e-mail stb.). Ezekre engedélyezd a böngészők autofill opcióját, mert így a kitöltési idő a töredékére eshet, ami a lead generálás ugrásszerű hatékonyságnövelését eredményezi majd.

    15. Képválasztó

    A legkönnyebben megválaszolható kérdések az egyetlen kattintással megválaszolható kérdések. Kis számú alternatívát és vizálisan jól körülhatárolható válaszokat igénylő kérdéseknél használj képeket, mert például a lenyíló listákkal szemben ezek kettő helyett egyetlen kattintással megválaszolhatóak. Így kezdi például az űrlapját a Broker Notes nevű oldal:

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]

     

    Pro tipp: ezt a 7Blog Kapcsolati oldalán élőben is tesztelheted…

    17. Gyorsítsd fel a formodat

    Kerülj minden olyan űrlapmegoldást, ahol az űrlap lassabban töltődik be. A lead generálás során a kapcsolatfelvétel egy kulcsfontosságú momentum, az utolsó dolog, amit akarsz, hogy felbosszantsd azt, aki éppen vásárolni szeretne tőled – ezért nagyon figyelj arra, hogy az űrlap betöltése gyors legyen. Ugyanez igaz a Kapcsolat oldalra – a villámgyors betöltés itt is mérhető eredményjavulást jelent.

    18. Használj progress bart

    Többlépcsős űrlapok elengedhetetlen kelléke a progress bar, ami a Zeigarnik-hatás révén nem engedi ki a látogatód rövidtávú memóriájából a kapcsolatfelvétel igényét. A form kitöltését elkezdők konverziós arányát ez nem fogja ugyan növelni, de a kitöltést elkezdők és az azt be is fejezők arányát jelentősen javítja, így érdemben hozzájárul a lead generáláshoz.

    A progress barnál is jobb hatást érhetsz el, ha vagy eleve lépésekre osztod a sávot, vagy ha a design ezt nem bírja el, akkor odaírod a lépések számát.

    19. Használj prediktív keresőt

    Azoknál a mezőknél, ahol nagy számú lehetőség közül lehet választani – például világszerte értékesítő webshopok esetén az országválasztó – használj egy keresőt, amiben csak el kell kezdenie a felhasználónak beütni az ország első pár betűjét. Amennyiben a form egy adott nyelven kér információkat, ne váltson egyik mező sem másik nyelvre!

    Ez triviálisnak hangzik, de számtalanszor látok olyan webshopot, ahol a mező nyelve angol, de az országválasztónál a Hungary kifejezés alatt semmit sem találok, cserébe van Magyarország opció – a fentebb említett összefüggések ismeretében ugye nem kell ecsetelnem, mennyire megnöveli az agymunkát, ha folyamatosan ki kell találnom, melyik nyelven kell éppen a formot kitölteni…

    20. Ne kérj semmit kétszer

    Még ma is találkozni olyan múltszázadi megoldásokkal, amelyeknél a felhasználó e-mail-címét, vagy még jellemzőbben a választott jelszavát kétszer kéri el a rendszer megerősítés címszóval – ez a 2000-es évek divatja. Tudod, hawaiimintás ing, Motorola telefon, Britney Spears, MySpace, emo, kapri nadrág…

    Ez a megoldás untatja a krokodilagyat, amire a figyelem elterelésével válaszol, ezért semmilyen információ megerősítését ne kérd az űrlapon!

    21. Ahol a lassabb jobb

    Egyetlen olyan helyzet van a formok világában, ahol a lassúság kifizetődik, ez pedig a többlépcsős űrlapok váltási sebessége. Ha túl gyors az animáció, a látogató nem fogja érteni, mi történt, és nem megy végig a lépéseken. Érdemes ezt kikísérletezni, nekünk az 5-600 ms jött be legjobban.

    22. A lead generálás CTA-ja

    A lead generálás CTA-ja legyen magas kontrasztú, a gomb szövege pedig pozitív konnotációjú szó. Célszerű egy jobbra mutató nyilat is tenni a gombra annak érdekében, hogy a felhasználó a gomb megnyomását a jövővel azonosítsa. Én a jelet szoktam használni, de egy sima nyíl, vagy a » jel is épp olyan jó.

    23. A sorrend számít

    Érdemes a legegyszerűbb, legkevésbé szenzitív információ irányából haladni az egyes mezőknél. A nevét bárki elárulja egy bemutatkozás esetén is, míg a telefonszámunkat már nem adjuk csak úgy oda akárkinek. Egy form esetében hasonlóan kell összeszedni az információt – először név, majd az online világban elterjedt e-mail-cím és utána minden más adat. Ha bővebben érdekel a dolog miértje, akkor B. J. Fogg viselkedési modelljétől megkapod a választ.

    24. Használd ki a mobil adottságait

    Ha képet, dátumot vagy geolokációt tartalmaz az űrlapod, gondoskodj róla, hogy mobilon ezeket a megszokott felületek használatával tudja kitölteni a felhasználó, mert a mobil felületén amúgy is szenvedés lesz szegénynek kitöltögetnie azt az űrlapot.

    25. A bűvös szám: 48

    A beviteli mezőkre és a gombokra is igaz, hogy minimum 48 pixeles magasságot adj meg nekik – így egy átlagos felnőtt kényelmesen rájuk tud kattintani mobil eszközön is. A Google Analyticsben pedig egy szempillantás alatt megnézheted, hogy a lead generálás céloldalát hányan nézik mobilról.

    26. Szövegméret ›= 16 pixel

    Amennyiben a vásárlóid zöme a 16 évesnél idősebbek korosztályából kerül ki – B2B-ben ez időnként előfordul -, akkor gondolj azokra, akik nem látnak már olyan jól: a weben használt standard 14-es betűtípust sok középkorú sem tudja már elolvasni, az idősebbekről nem is beszélve. 16-os vagy 18-as betűmérettel – ha a kontraszt megfelelő – azonban simán elboldogulnak.

    27. Felejtsd el a Captcha-t

    A captcha a spamek kivédésére jött létre – történészek szerint az 1800-as évek közepe felé -, csakhogy a lead generálás szempontjából több baj is van vele:

    • egyrészt egy plusz felesleges mező,
    • másrészt emlékezteti a felhasználót egy negatív tartalmú dologra, a spamre, mely gyakran asszociálódik az agyban az online megoldások megbízhatatlanságával – ez ugye nem túl szerencsés, miközben pont a mi űrlapunkat szeretnénk kitöltetni a látogatóval,
    • harmadrészt plusz agyi aktivitást igényel.

    Egyszerűen ne használj capcha-t, helyette oldd meg a spam szűrését hidden fieldekkel, vagy akismettel.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner][vc_single_image image=”24234″ img_size=”full” alignment=”center” onclick=”link_image”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105839306“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”trukkokazurlapkorul” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112693412“}}”][vc_custom_heading text=”04.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1547921339604{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Trükkök az űrlap körül” heading=”h3″ subtitle=”A KONTEXTUS IS SZÁMÍT” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105873837“}}”][vc_column_text]

    28. A lead generálás társadalmi bizonyítékai

    Minden lead generálás céljából összerakott űrlap kitöltési arányának jót tesz, ha a környékén társadalmi bizonyítékok vannak. Pozitív review-k, díjak, ügyfelek logói, vagy akár az ügyfelek száma is emelheti a kitöltési arányt. Ugyanígy működik a cég évtizedes tapasztalatát, hozzáértését bizonyító bármilyen mikro-tartalom.

    29. Tegyél a kapcsolati form oldalára chatablakot

    A kapcsolatfelvétel egy komoly döntés, hiszen minden vevő jól tudja, hogy ezzel egyértelműen jelzi a vásárlási szándékát, és magára szabadít a reménykedő értékesítőtől a megállíthatatlan e-mail-folyamig mindent, ami majd jól elveszi a drága idejét.

    Ha nem biztos a döntésében, nem fog nekiállni kitölteni a formot, neked meg ugrott a lead generálás… Ilyenkor jöhet jól egy kvázi másodlagos CTA-ként funkcionáló chatablak, ahová az elköteleződésben még nem teljesen biztos látogató fordulhat. Ez a technika különösen jól működik bonyolultabb űrlapoknál és hitelkártya-adatokat igénylő oldalakon.

    30. A lead generálás jutalma

    Ne azt a könnyeznivalóan kreatív címet add az űrlapodnak, hogy “lépj kapcsolatba velünk”, vagy “keress meg minket”, hanem azt, hogy mi lesz, ha megteszi a vevőd ezt a lépést: “Tudj meg többet egy profi kollégánktól”, vagy ahogyan a kapcsolati oldalon mi is fogalmazunk: “Egy kattintásra vagy egy sikeresebb üzlettől”.

    Azt a legtöbben az űrlap kontextusából úgyis kitalálják, hogy itt lehet bejelentkezni, ajánlatot kérni, kapcsolatot felvenni. Az unalmas egyenszövegek helyett inkább emlékeztesd a látogatóidat a jutalomra, amit elnyerhetnek, ha akcióba lépnek és kitöltik azt a formot.

    31. A jogi hablatyot rejtsd el

    A lead generálás első lépése egy mágikus pillanat – az ügyfeled ekkor dönt a közös munka igénye mellett. Ebben a pillanatban az űrlap környékén nem szabad hosszú, bonyolult nyelvezetű, apróbetűs jogászkodást hagyni. Ha mindenképpen szükség van ilyesmire, akkor azt érdemes egy halványszürke link mögé rejteni, és a linknek valami pozitív, vagy legalább semleges üzenetet adni.

    32. Tedd be egy gomb mögé

    Akárhány mezőt is lát a felhasználó, az egyértelmű számára, hogy egy form kitöltéséért meg kell dolgoznia (gépelni, kattintgatni, formot értelmezni kell). Amennyiben az egész formot beteszed egy gomb mögé, úgy az előrelátható “munka” mindössze egyetlen kattintás…

    A gombot megnyomva aztán megjelenik az űrlap – illetve multi-step form esetén annak az első része – és kezdődhet a kitöltés. Aki ekkor gondolná meg magát, annak az agyában azonnal kognitív disszonancia lép fel – egy kényelmetlen érzés, hogy elkezdett valamit, de nem fejezte be.

    33. Félelmek kezelése a lead generálásban

    Minden kapcsolati formnál nagyjából előre látható, hogy a látogatót milyen gondolatok tarthatják vissza. Érdemes ezeket úgynevezett mikro-tartalmakkal megcímkézni és kezelni. Ilyen például a “No credit card needed” felirat az ingyenes próbaverziók űrlapja környékén.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105880127“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”trukkokbekuldestkovetoen”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112701796“}}”][vc_custom_heading text=”05.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1547921345852{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A lead generálás trükkjei a beküldést követően” heading=”h3″ subtitle=”A KITÖLTÉSSEL NINCS VÉGE” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105895977“}}”][vc_column_text]

    34. Mérföldkőbeküldések

    A lead generálás legprofibb űrlapjai használnak egy technikát, amit mérföldkőbeküldésnek hívunk. A technika lényege, hogy a legalapvetőbb információk megadása után a felhasználó beküldi az űrlapot, amikor is a visszajelzésben ígérsz neki valami pluszt némi plusz információért, például azt, hogy még ma felhívod. Ez egy nagyon kifinomult technika, amivel a legrejtettebb ügyféligényeket is elkaphatod, és nem is a plusz információk, hanem az ügyfél viselkedése a lényeg.

    Például elkérheted a nevet, e-mail-címet, majd mérföldkőbeküldést követően mondhatod azt, hogy “Amennyiben sürgős kérdésről van szó, add meg a telefonszámodat, és 4 órán belül felhívlak” – egy ilyen megoldással olyan ügyfélélményt nyújthatsz, ami teljesen leveszi a lábáról a felhasználót. A Toptal nevű állásközvetítő portál például gyorsabb ügyintézést ígér pár plusz adatért cserébe:

    lead generálás mérföldkő beküldéssel - Toptal screenshot

    35. Kedden és csütörtökön

    A lead generálás kedden és csütörtökön a legsikeresebb. Csak mondom – ha esetleg spórolnál a hirdetési büdzsével. Azért szerdán is érdemes felkelned az ágyból, a különbség mindössze néhány százalék… 😉

    36. Azonnali visszajelzés a beküldés után

    A beküldést követően tedd elérhetetlenné a Küldés (Submit) gombot. Ez nemcsak a többszörös elküldést akadályozza meg, hanem jelzi is a felhasználódnak, hogy valami történik. Ezt követően pedig irányítsd át egy “köszönőoldalra” – arról, hogy miért, a következő pontban mindent megtudhatsz.

    37. Lead generálás előzékenységgel

    A beküldés gomb megnyomásával egy csomó űrlap legfeljebb annyit közöl, hogy “köszönjük, hamarosan jelentkezünk” – pedig a lead generálás folyamata itt még nem ért véget. Ez eleve egy hibás reakció, mert ennyiből a látogatód nem fogja tudni, hogy mikor, ki, hogyan fogja keresni – vagy hogy egyáltalán eljutott-e az üzenete a megfelelő emberhez.

    Számára a céged működése továbbra is fekete doboz, kérdést ebben az ügyben az adott felületen nem tehet fel, így kényszerűen csak vár és vár és vár, miközben neked fogalmad sincs, hogy mi volt az elvárása – például sürgősen akart-e kommunikálni veled.

    Épp ezért a formok kitöltését követően üzletileg és a lead generálás folyamatának szempontjából is fontos, hogy magyarázd el, hogy mi fog történni. Mennyi időn belül, milyen módon és ki fogja keresni az ügyfeledet.

    38. Még professzionálisabb visszajelzés

    Amennyiben a marketing automatizálás nem áll távol tőled, akkor a formok beküldésével elindíthatsz egy egész automatizációt, ami felső kategóriás ügyfélélményt biztosít – még mielőtt az értékesítő felhívná a reménybeli ügyfelet.

    Az automatizációval például kiléptetheted a felhasználót egyedi hirdetési közönségekből, hogy amíg az értékesítő telefonál, ne lásson hirdetéseket – épp most jelezte neked a szándékát a kapcsolatba lépésre – ugyan minek hirdetnél neki?

    Küldhetsz orientációs e-mailt, mondjuk azzal a szöveggel, hogy “Addig is, amíg alkalmunk nyílik beszélni, itt van pár fontos információ arról, hogy hogyan dolgozunk.”, vagy “Addig is, amíg beszélünk, itt van egy esettanulmány egy hozzád hasonló cég kampányairól”, stb. A lehetőségek végtelenek, és amennyiben rendelkezel marketing automatizációs rendszerrel – és ugye ha lead generálás a célod, akkor sanszos, hogy van ilyened -, az ügyfélélmény csak egy kis empátia és kreativitás kérdése.

    39. Logikai elágazások

    Néhány űrlapkészítő képes kezelni az úgynevezett feltételes logikát (conditional logic), azaz egy adott választól függően logikailag elrejteni, vagy megjeleníteni egy következő kérdést. Ez a módszer a lead generálásban azért nagyon hatékony, mert miközben célzott információkat kérhetsz be, elkerülheted a felesleges mezők megjelenítését. Elsősorban hosszabb űrlapoknál van jelentősége; ott viszont aranyat ér ez a megoldás.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105902326“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”finomhangolas” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112712180“}}”][vc_custom_heading text=”06.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1549996677005{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”AZ ŰRLAPOK FINOMHANGOLÁSA” heading=”h3″ subtitle=”LEAD GENERÁLÁS PROFIKNAK” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105928983“}}”][vc_column_text]

    Elsőre sosem tökéletes

    Bár nem múlik el nap a LinkedInen anélkül, hogy valami Agilis Módszertani Bölcsesség szembe ne jönne, mégis számos vállalat még mindig abban gondolkodik a webes fejlesztéseinél, hogy “megcsinál(tat)om, aztán akkor megvan“. Ha még ráadásul a beszerzési osztály bónusza is az árak béka segge alá tolásától függ, akkor sanszos, hogy végül költséghatékony kóklerek végzik majd el a munkát, és jön a jól megszokott “a projekt sikeres volt, csak hát az online lead generálás nem működik“.

    Lead generálás a valóságban – a megoldás

    Egyetlen online projektet sem szabadna állóképnek tekinteni, a lead generálás folyamatára és az űrlapokra ez azonban különösen igaz, mert a teljesítményüket A/B teszteléssel még tovább lehet javítani. Persze, előfordul olyan, hogy egy űrlap 30-40-50%-ban is konvertál – ilyenkor az egyetlen működő stratégia, hogy láncfűrésszel csapunk rá bárkinek a kezére, aki hozzá merészelne nyúlni – a valóság azonban ritkán ennyire mesebeli. Ha az űrlapod a fenti tanácsok maradéktalan megszívlelését követően sem akar konvertálni, akkor nincs más hátra, mint az optimalizálás, amire rögtön 2 módszer is kínálkozik, az egyszerű és az időigényes:

    Az egyszerű módszer – szegmentálás analitika segítségével

    Ha csak egy sima Google Analytics van bekötve az oldaladba, akkor is simán meg tudod mondani, hogy az egyes forgalmi források milyen konverziós arányokat produkálnak a lead generálás során. Melyik forgalmi forrásból a legmagasabb a konverzió? Melyik napon? Visszatérő vagy új látogatók? Mobil vagy desktop? Ezekből a számokból simán kikövetkeztetheted, hogy min kell javítani.

    Az időigényes módszer

    …az A/B tesztelés. Ha egy űrlap nem működik jól, akkor érdemes egy tesztvariációt csinálni és az oldalon lévő forgalmat kettébontani, majd véletlenszerűen elosztani a két változat között. Megdöbbentő, hogy egy-egy apró változtatás milyen konverziós különbséget jelent. A 7Blogon teszteltem olyan űrlapot, amelynél a “Tanulni akarok” CTA-t “Mehet“-re változtatva több, mint duplájára nőtt a konverzió.

    Nem lesz minden A/B teszt ennyire sikeres és egyértelmű, de azért érdemes próbálkozni, mert pár sikeres teszttel is minimum duplázni lehet a lead generálás hatékonyságát.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105938036“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”magasiskola”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112720999“}}”][vc_custom_heading text=”07.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1588330411459{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”A lead generálás magasiskolája” heading=”h3″ subtitle=”Tökéletesítés teszteléssel” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Amit nem tudsz mérni, azon nem tudsz javítani sem!

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105963095“}}”][vc_column_text]

    Érdemes ilyen részletekkel foglalkozni?

    Ha soha senki nem keres meg online, akkor valószínűleg digitális transzformációs értelemben halmozottan hátrányos helyzetű vagy, így nem biztos, hogy az űrlap matatása lesz számodra az azonnali megváltás. Ha azonban elvétve előfordul, hogy megkeresnek online – tehát az online lead generálás már valamilyen szinten megvalósul az oldaladon -,  akkor önmagában az űrlap optimalizálásával valószínűleg ez a szám többszörözhető lenne, de 30-40-50%-os növekedési tartalék szinte minden magyar űrlapban ott van – ha az oldalon egyébként van értékelhető mennyiségű forgalom (ez meg ugye csak hirdetési büdzsé kérdése).

    [/vc_column_text][vc_tta_accordion active_section=”637434″ collapsible_all=”true”][vc_tta_section title=”Miért nem elég egy e-mail?” tab_id=”1553936645003-9f9ca51b-2817″][vc_column_text]

    Gyakran szokták kérdezni, hogy ha ennyi vesződség van egy online űrlappal, akkor nem egyszerűbb feltenni egy e-mail-címet az oldalra? Aztán aki akar valamit, úgyis majd küld egy mailt…

    Nos, ezzel a felfogással több baj is van: először is, ha csak egy e-mail-cím van az oldalon, akkor nehezebben veszi rá magát az ügyfél, hogy írjon egy ismeretlen, arctalan és névtelen ügyfélszolgálatosnak. A felhasználói élmény sem túl jó, ha nekünk kell megfogalmazni azt a levelet, és nem irányított kérdésekkel kommunikál a szolgáltató.

    Aztán méréstechnikailag sem mindegy, hogy a lead generálás során standardizált kérdésekre adott válaszok alapján tudom-e szegmentálni az érdeklődőket vagy nem? Ha igen, máris lehetőség nyílik egy célzott és szegmentált lead generálásra, tehát például nem hirdetek feleslegesen lakásbiztosítást azoknak, akik utasbiztosítás iránt érdeklődnek. Végül – és ez talán a legfontosabb – nagyságrendekkel hatékonyabb lehet az a csapat, amelyiknél az előszűrést nem Junior Gizike végzi az e-maileket olvasva naphosszat, hanem irányított kérdések révén automatikusan csatornázódnak be a megkeresések a megfelelő emberhez.

    [/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105969135“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0px” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105983550“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105989450“}}”][vc_column_text]

    [totalpoll id=”24560″]

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645105995504“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”osszefoglalas” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“10%“,“padding-left“:“10%“,“class“:“grve-wpb-1670112736014“}}”][vc_custom_heading text=”08.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1547921370673{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”LEAD GENERÁLÁS ŰRLAPOKKAL” heading=”h3″ subtitle=”Összefoglalás” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645106014958“}}”][vc_column_text]

    A lead generálás célegyenese

    Ha az online lead generálás fontos számodra, vagy legalább ott van a bakancslistádon, akkor az lenne a szerény javaslatom, hogy mérd meg a látogató-lead konverziós arányt, és ha elmarad a bevezetőben említett átlagoktól, akkor állj neki az űrlapjaid optimalizálásának, mert ez az egyik legkönnyebb, leggyorsabb és legolcsóbb optimalizálási lehetőség az online marketingben.

    Nyilván, ha az egész online megjelenésed középszerű, akkor lehet, hogy nem az űrlapok optimalizálásától mész majd a mennybe – de talán egy próbát megér ez is.

    Ha mondott újdonságot a cikk, kérlek, nyomj rá a megosztás gombra alább, mert egyedül ettől lesz kedvem legközelebb is leülni cikket írni. Kérdéseknek, véleményeknek ugyancsak mindig örülök – erre ott a komment mező.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645106020908“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” equal_column_height=”middle-content” tablet_visibility=”hide” tablet_sm_visibility=”hide” mobile_visibility=”hide” heading_color=”primary-1″ font_color=”#000000″ bg_color=”#e8e8e8″ margin_bottom=”0px”][vc_column width=”1/4″][/vc_column][vc_column width=”1/2″][impeka_slogan title=”B2B marketing email kurzus” heading=”h4″ subtitle=”100% INGYENES” btn_text=”Részletes program ›” btn_link=”url:https%3A%2F%2F7blog.hu%2Fb2b-marketing-oktatas%2F||target:%20_blank|” btn2_text=”” button_color=”orange” button_hover_color=”primary-1″ button_shape=”round” button2_text=””]5 napos email kurzus – ha igazán komolyan gondolod az online B2B marketinget. Tanuld meg, hogyan növelheted az árbevételt online eszközökkel. Stratégiától a taktikákig, hirdetéstől a marketing automatizációig.[/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/4″][/vc_column][/vc_row]

  • B2B Automatizáció Profik Módjára

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Amikor idén februárban a San Diego-i Growth Hacking Konferencián jártam, akkor hallottam egy olyan előadást, melyről azonnal tudtam, hogy ez a jövő. Most nem csupán az idei Facebook újdonságokról, vagy egyszerű trendekről lesz szó, hanem ezeknél egy jóval összetettebb témáról, ez pedig a B2B automatizáció, valamint a lead-ek kvalifikálása és a prediktív analitika használata a marketing és sales folyamatokban.

    [/vc_column_text][vc_column_text]

    A B2B marketinget a legtöbb hazai cégnél, a “spray & praystratégiával lehetne jellemezni. Ehhez képest ebben a cikkben olyan szoftvereket mutatok be, melyekkel a B2b marketing folyamatok minden lépése mérhetővé válik, így az egész jó szintről a PRO szintre tudsz lépni, ha a B2B rögös ösvényeire kényszerített a sors.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row font_color=”#ffffff”][vc_column][vc_row_inner css=”.vc_custom_1525626862878{padding-top: 16px !important;padding-bottom: 16px !important;background-color: #252525 !important;}”][vc_column_inner][vc_column_text]

    Ha most barátkozol az adatvezérelt marketinggel és a B2B lead generálás neked még új terep, akkor javaslom, kezdj ezzel a B2B marketing rejtelmeiről szóló cikkel, majd ezután térj vissza ide.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    B2B automatizáció – szoftverek

    [/vc_column_text][vc_column_text]

    #1 Madkudu

    Madkudu prediktív analitikát használ a bejövő lead-ek kvalifikálásához, valamint meglátja az upsell lehetőséget, amikor a felhasználó már elkezdi használni a szolgáltatásodat.

    Két termékük van, egy kontakt form megoldás, mely kitöltése után a Madkudu mindent feltúr a neten az adott lead után kutatva és megmondja neked, hogy érdemes-e rögtön foglalkozni vele, vagy ráér később is, miután a sales-esek végeztek a fontosabb leadekkel…

    A másik megoldás a viselkedés-alapú megfigyelésen nyugszik. Figyeli, hogy mely júzer kész a konverzióra, melynek lehet upsellelni és melyiknél nagy a lemorzsolódás esélye. Ezek után a sales ezen infók birtokában tudja learatni a babérokat. Hasonló megoldást használ egyébként a 7Digits is, csak mi egyedileg raktuk össze magunknak.

    [/vc_column_text][vc_single_image image=”20678″ img_size=”full” alignment=”center” css=””][vc_column_text]

    #2 Intellimize

    A következő szoftver is kiválóan használható a b2b automatizáció területén; prediktív perszonalizációra képes. Ha esetleg gondban lennél, hogy mi ez, röviden megjósolja, hogy neked milyen tartalom fog tetszeni gépi tanulás (machine learning) alapján.

    A szoftver hadat üzen a tradicionális A/B tesztelésnek.

    Azt állítja, hogy sokkal gyorsabban, sokkal kisebb veszteségekkel és automatizáltan tanulva tudja megmondani, hogy melyik futó teszt a jobb. Sőt, ennél továbbmegy és attól függően változtatja a tesztelt verziók arányát, ahogyan a forgalom is változik.

    Vegyünk egy példát. Az alábbi képen azt látjátok, ahogy egy normál A/B teszt lefut. Fut X ideig paralell a két teszt verzió, majd általában a konverziós arányok fényében a rendszer megmondja, hogy “B” a jobb, “A”-t pedig leállítjuk – vagyis ezentúl B fut tovább.

    [/vc_column_text][vc_single_image image=”20637″ img_size=”full” alignment=”center” css=””][vc_column_text]

    Ezzel szemben ez a szoftver azt mondja, hogy fusson rövidebb ideig “A” és “B” egyidejűleg, majd a gépi tanulás következtében már csak azoknak mutassa a rendszer “A” verziót, akiket az feltehetően jobban megfog (hiába nyert “B” nagy átlagban) és náluk nagyobb “A” konvertáló képessége. Viszont ha idővel a forgalom minősége és milyensége megváltozik, akkor ne zárjuk ki azt, hogy “A” verzió kerüljön többször megmutatásra “B” hátrányára, ha a rendszer azt érzékeli, hogy “A” több konverziót hoz a többségnél. És így tovább.

    Ez már közel van az ABM-hez (Account Based Marketing), ahol mindenki azt fogja látni, aminél a legnagyobb valószínűséggel konvertál.

    És ezzel mit nyerünk? A besatírozott részeket. Vagyis sokkal kevesebb júzert “égetünk” el a tesztek során, mint normál esetben.

    [/vc_column_text][vc_single_image image=”20638″ img_size=”full” alignment=”center” css=””][vc_column_text]

    #3 Drift

    A Drift a b2b automatizáció szempontjából élen jár mind a szoftveres megoldásával, mind pedig a know-how-val, melyet a blogjukon osztanak meg folyamatosan.

    Ha küldesz hírlevelet és azt a feliratkozód megnyitja, majd a linkre kattintva a weboldaladra érkezik, akkor a Drift rendszere felismerve ezt, rögtön tud neki perszonalizált üzenetet küldeni és akár egy időpontot is leegyeztetni a lelkes blog olvasóddal.

    Vagy hozzunk egy másik példát. Valaki feliratkozott nálad és elkezdi kapni az X emailből álló szekvenciát. Viszont időközben beszélgetésbe elegyedik vagy a chat botoddal, vagy épp veled és leegyeztet egy megbeszélést. Ebben az esetben a rendszer leiratkoztatja az adott júzert az email listáról, hogy ne kapjon a továbbiakban olyan üzenetet, amit csak azoknak szánsz, akik még nem álltak kötéllnek – vagyis cross-platform hasznosítja az adatokat.

    A Drift is csinál ABM-et (account-based marketing). A rendszer figyelmeztet, ha egy nagy lead érkezik az oldaladra, akinek tudsz rögtön személyes üzenetet is megfogalmazni. Valamint a Drift szoftverén belül egy nagyon jól átlátható dashboard-on tudod követni a nagy lead-ek útját. Mikor jártak az oldaladon, mit olvastak el, hogyan reagáltak a chatbotokra, stb.

    [/vc_column_text][vc_single_image image=”20679″ img_size=”full” alignment=”center” css=””][vc_column_text]

    #4 Datanyze

    Ez a szoftver elsősorban a sales csapat munkáját hivatott megkönnyíteni több módon is. Az első cool funkciója a “technology tracking”, mely értesítést küld akkor, amikor egy potenciális ügyfél hozzáad bármilyen technológiai megoldást (jellemzően szoftvert, bővítményt) az oldalához, app-jához, vagy ezeket lecsatlakoztatja.

    Így, ha mondjuk CRM szolgáltatást árulsz és értesülsz arról, hogy a kiszemelt ügyfél épp most törölte a konkurens szoftvert a rendszeréből, akkor a sales csapat rögtön ráugorhat a cégre, hisz jobb “timing” aligha létezik…

    PRO infó: Sőt, a szoftver képes arra is, hogy részletes keresést tudj eszközölni. Betáplálod, hogy olyan CEO-kat keresel (szűrés 1), akik olyan németországi cégeknél (szűrés 2) vannak, melyek használnak X, vagy Y technológiai megoldást (szűrés 3) és már ki is adja a neveket és email címeiket.

    A másik okos funkciója a prediktív analitika. Bekötöd a CRM-edet, majd megmutatod a rendszerüknek, hogy az ügyfeleidre milyen technológiai megoldások jellemzőek. (Pl. az ügyfeleid nagyrésze használ CRM-et, be van nekik kötve a Facebook pixel, a Google Tag manager és mondjuk használnak Marketo marketing automatizációt.) Akkor a Datanyze elkezd a potom 35 millió céget tartalmazó adatbázisában keresni olyan cégeket, melyek megfelelnek ezeknek a követelményeknek és folyamatosan dobálja neked, mint opciókat.

    Mi ez, ha nem “prospect” generáló b2b automatizáció?

    [/vc_column_text][vc_empty_space height=”8px”][vc_column_text]

    #5 Clearbit (Connect)

    A Clearbit szoftvere is számos b2b automatizáció alapú megoldást tud, de van egy bővítménye, mely kötelező elem egy marketinges, vagy sales-es Gmail fiókjában. Ez a Connect. Egy bővítmény, mely beépül a Gmail fiókodba és segítségével rengeteg cég rengeteg dolgozójához fogsz tudni találni email címet és közösségi profilokat.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”20680″][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”20686″][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    100 keresésig a bővítmény ingyenes és tényleg sok email címet megtalál, nem csupán a legnagyobb márkák esetében. Ha egy céghez el akarsz jutni, de a Linkedinen esetleg a célszemély email címét nem találtad, akkor ez a megoldás nagy segítség lehet. Amikor év végén a nagyvállalati marketing vezetőkkel kapcsolatos kutatásomat szoktam készíteni, akkor sok esetben én is ezt a szoftvert hívom segítségül email cím keresés közben.

    [/vc_column_text][vc_column_text][totalpoll id=”20698″][/vc_column_text][vc_empty_space height=”16px”][vc_column_text]

    Összefoglalás

    Annak ellenére, hogy sok mindent meg lehet már tenni a B2B automatizáció terén, ezek a szoftverek önmagukban még csak részeredményeket tudnak produkálni. Ha valaki igazán profi, akkor egy rendszerbe illeszti be őket és együtt, egy egységként használja ezeket – mindegyiket a megfelelő célra. Egy ilyen rendszer kialakítása ugyanakkor egyáltalán nem olyan egyszerű feladat. Össze kell őket hangolni a jelenlegi céges sales kultúrával, marketinggel, operation-nel és nem kevés oktatást is meg kell szervezni az ilyen high-tech megoldásokkal felfegyverzett cégeknél.

    A fenti megoldások ráadásul csak olyan vállalatoknál tudnak működni, melyek az alapokkal már végeztek; B2B-ben a tartalommarketing, a jól célzott fizetett kampányok és a profin beállított email az alap-szint. A tartalom a hitelesség építésében, a disztribúció a hatékony célbajuttatásban, az email pedig a több lépcsős megerősítésben és az automata lead generálásban segít. A drága szoftverek pedig – bár behozhatatlan versenyelőnyt biztosíthatnak egy megfelelően fejlett vállalatnak – technológiai szempontból felkészületlen kezekben legfeljebb drága időtöltésre lesznek alkalmasak.

    Kattints ide, ha kíváncsi vagy a 75 leggyakoribb kérdés-válaszra a marketing automatizálás témakörében.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • 75 kérdés-válasz az online B2B marketinghez

    75 kérdés-válasz az online B2B marketinghez

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Jellemzően egyetlen bizonytalanságra lehet visszavezetni azokat a kérdéseket, melyek körhintaként jönnek fel újra és újra az online b2b marketing stratégia háza táján:

    “Vajon megtérül-e valaha egy komolyabb online marketingre szánt kiadás egy b2b vállalkozásnak?

    Ez a dilemma és a belőle levezethető kockázatkerülés van az összes marketing-elfajzás mögött: marketing-tagadás, sikerdíjas marketing felvetése, szignifikáns eredményt hozni nekifutásból is esélytelen PPC költés, weboldal optimalizálásának halogatása, budget vagdosás kéthetente, beleszerelmesedés csatornákba b2b marketing stratégia nélkül, stb…

    Sok mindent már érintettünk korábban az alább leírtakból, például a leggyakoribb B2B marketing hibákat, vagy a nyerő B2B Google Ads stratégiát – ezeket azonban rendszerben látni nem is olyan könnyű, ezért összegyűjtöttük, hogy miket szoktak kérdezni tőlünk b2b marketing stratégia ügyben. Íme, 75 kérdés – és válasz – ügyfél szempontból, amit b2b ügyfelekkel majdnem mindig át szoktunk beszélni – remélem, lesz, akinek segít egy fényesebb jövő megtervezésében:

    A leggyakoribb kérdések a b2b marketing stratégia körül

    1. Milyen b2b terméket lehet eladni online marketinggel és mit nem?

    Amit el lehet adni offline, azt el lehet adni online is – ugyanazok a vásárlók vannak a két világban, ugyanazon szándékkal, érdekekkel és problémákkal. A különbség csak annyi, hogy az online minden lépésében mérhető, míg az offline nagyrészt nem az.

    1. B2B-ben a sales ad el, nem a marketing – vagy ez nem így van?

    B2b-ben néhány kivételtől eltekintve – mint például a kis értékű SaaS b2b termékek, vagy a b2b2c modellben értékesített, erős brand-el bíró asset-jellegű termékek – mindig kell a sales – csakhogy az még nem elég. Kell a marketing is, mégpedig pontosan azért, hogy a sales munkáját adatokkal, lead-generálással és lead-nurturinggel támogassa.

    1. Nem elég, ha lead-et generál a marketing?

    De nem ám, mert a sales ilyenkor kénytelen végigszenvedni az egész sales ciklust. Írtunk erről a problémáról és a megoldásáról egy egész cikket korábban.

    1. És az miért van, hogy sok nagyarcú marketing “guru” még a lead generálást sem tudja megugrani?

    Az esetek egy részében azért, mert b2c módszerekkel próbálnak lead-eket generálni, amivel annyi esélyük van, mint mozgássérült póknak az erdőtűzben. Az esetek másik részében pedig azért, mert – bár értenek hozzá – ha őszintén megmondanák az ügyfélnek, hogy mennyibe kerül kiépíteni a profi lead gen gépezetet, akkor nem kapnák meg a szerződést.

    1. És akkor mit csinálnak?

    Elkezdik a folyamatot egy őszinte és bullshit-mentes b2b marketing stratégia nélkül, és reménykednek, hogy az ügyfélnek lesz elég bölcsessége értékelni a részeredményeket is, és elég tőkéje kivárni a folyamat végét, amikor már jól konvertáló digitális tulajdonra lehet építeni a marketinget. És persze ott van a szerencse lehetősége is…

    1. Miért olyan költséges a b2b marketing a b2c-hez képest?

    Igazából mindkettő költséges, csak egy ecommerce store-t lehet apránként skálázni, míg b2b-ben kicsiben kezdeni rettenetesen nehéz.

    1. Miért, mi a fő különbség?

    B2c-ben a célcsoport targetálása, és a hirdetések optimalizálása a nagy feladat. A landing oldalak optimalizálása (LPO) már akkor kerül szóba, amikor a hirdetések termelni kezdenek – de ekkorra a hirdetések hozama miatt már megvan a marketingbe vetett bizalom. B2b-ben a nehéz rész a cég hitelességének felépítése, amit egy több lépcsős inbound marketingen keresztül lehet legjobban megvalósítani – ezzel a módszerrel azonban elég sok a kiadás, mielőtt az első eredmények megérkeznének.

    1. Akkor b2b-ben nem is érdemes hirdetni?

    Dehogynem – csak más céllal kell nekiállni, és el kell fogadni, hogy ha mondjuk retek az oldal, akkor előfordulhat, hogy a legjobb hirdetésekből sem lesz egy árva lead sem. Lépésről lépésre kell optimalizálni a folyamatot, ahol a hirdetés csak az első lépés. Pont ezért kell azzal kezdeni, hogy összeáll egy rendes b2b marketing stratégia, amiben például rögzítve vannak a mérési pontok.

    1. Milyen lenne a tökéletes b2b marketing?

    Egy jól átgondolt b2b marketing stratégia mentén a sales ciklust pontosan leképező minőségi tartalmak egy SEO szempontból és pszichológiai értelemben is szénné optimalizált oldalon, külön konverziós oldalakkal, kitesztelt retargetinggel és email marketinggel, plusz a sales által használt CRM rendszerbe bekötött viselkedés-alapú chat és call-tracking megoldással – minden egyes lépésében mérve és folyamatosan tesztelve a folyamatot és megfelelően szegmentálva a lead-eket.

    1. És mi ebben a legdrágább?

    A kimagasló minőségű tartalom. Kulcsszókutatás alapján felállított b2b marketing stratégia mentén, adott kulcsszavakra kihegyezve, érdekesen, szórakoztatóan, tartalmasan megírva, tele mikro-elköteleződési lehetőséggel. A 7Blognak van olyan cikke, amit 29-szer írtam át, vagy szerkesztettem. Ezen felül az optimalizáció sem olcsó, mert rengeteg időbe kerül.

    1. Van olyan számítás, ami szerint megéri egyetlen cikkre százezreket költeni?

    B2b-ben 3-4 lépcsőben tűzforró lead-eket lehet generálni itthon. Legyen mondjuk ez a funnel 3 cikk és 1 konverziós oldal. Ha mindegyik 1 millió forintba kerülne – és ennyibe azért messze nem kerül -, akkor is negyedévente egyetlen lead-del a legtöbb b2b-nek megtérülne.

    1. Akkor miért nem ezt csinálja mindenki?

    Amerikában a b2b szektorban pontosan ezt csinálja mindenki. Itthon ott csinálják, ahol a menedzsment nem privatizáción hízott földesurakból áll ÉS ezek a managerek kellően innovatívak (értsd: nem rettegnek az online-tól) ÉS van rá budget ÉS a marketingnek van tapasztalata inbound-ban ÉS rendelkezésre áll a méréstechnika ÉS nem valami agyonszabályozott multiról van szó, ahol páran azért kapják a fizetésüket, hogy ne gondolkodjanak. Ugye belátható, hogy nem túl sok cég maradt?

    1. Baró marketing és dől a lé? Ennyi?

    Nem, a lead-ek zárására alkalmas sales is kell – ezt b2b-ben nemigen lehet megspórolni. Az a sales, amelyik marketing nélkül is összehozta az üzletet, mint lottóötös a rokonságot, az minőségi marketinggel megtámogatva meg fog táltosodni. Amelyik nem tudott zárni marketing nélkül, annál kérdés, hogy mi miatt nem tudott? Vacak lead-ekkel töltötte a drága idejét, vagy csak simán béna…

    1. Mivel célszerű kezdeni a b2b marketinget?

    Két út van, előnyök és hátrányok alább:

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row equal_column_height=”equal” column_gap=”10″][vc_column width=”1/2″ rc_bg_type=”color” css=”.vc_custom_1512935851724{padding-top: 12px !important;padding-right: 12px !important;padding-bottom: 12px !important;padding-left: 12px !important;background-color: #f2f2f2 !important;}” rc_bg_color=”#f2f2f2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“2%“,“padding-right“:“2%“,“padding-bottom“:“2%“,“padding-left“:“2%“,“class“:“grve-wpb-1642543776679“}}”][vc_column_text]

    Weboldallal kezdünk

    [/vc_column_text][impeka_icon_box icon_size=”extra-small” icon_fontawesome=”fa fa-plus-circle” icon_color=”primary-3″]Nem dobunk ki hirdetések útján pénzt a rosszul konvertáló oldalakra[/impeka_icon_box][impeka_icon_box icon_size=”extra-small” icon_fontawesome=”fa fa-minus-circle” icon_color=”red”]Sok-sok weboldalra költött forint után derül csak ki, hogy a marketing érti-e a dolgát[/impeka_icon_box][/vc_column][vc_column width=”1/2″ rc_bg_type=”color” css=”.vc_custom_1512935931597{padding-top: 12px !important;padding-right: 12px !important;padding-bottom: 12px !important;padding-left: 12px !important;background-color: #dddddd !important;}” rc_bg_color=”#dddddd” grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“2%“,“padding-right“:“2%“,“padding-bottom“:“2%“,“padding-left“:“2%“,“class“:“grve-wpb-1642543806559“}}”][vc_column_text]

    Hirdetéssel kezdünk

    [/vc_column_text][impeka_icon_box icon_size=”extra-small” icon_fontawesome=”fa fa-plus-circle” icon_color=”primary-3″]Gyorsan kiderül, mit tud a marketing, mert a lead-ek száma nőni fog[/impeka_icon_box][impeka_icon_box icon_size=”extra-small” icon_fontawesome=”fa fa-minus-circle” icon_color=”red”]Egy lyukas vödörbe öntjük a pénzt, mert a vacak oldalon nem konvertálnak a hirdetésekből behozott lead-ek – ráadásul a nyomi oldallal kiállítjuk a cégről a szegénységi bizonyítványt[/impeka_icon_box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    1. Ennyire fontos a weboldal?

    Mivel ott történik a látogató-lead konverzió, épp csak annyira fontos, mint a lead-ek egy B2B vállalkozásnak.

    1. És nem elég, ha jó néz ki?

    Dehogynem – pont annyira, mint amikor házastársat választasz…

    1. Mire kell figyelni egy B2B weboldalnál?

    Alapvetően három dologra: az első pixelre, az utolsóra, és az összes többire a kettő között…

    1. Az én B2B termékemet lehetetlen elmagyarázni weboldalon, akkor mi van?

    Az, hogy tévedsz! El lehet azt magyarázni, legfeljebb neked eddig nem sikerült. A B2B vásárlók közel 60%-a nem akarja látni a sales-esedet, helyette online akarja összetarhálni az információt. A “nem lehet elmagyarázni online” tévhit a nem kiforrott customer journey-re vezethető vissza. Ha megvan a vásárlói életút, akkor mindent el lehet magyarázni online, sőt, ott a mérés miatt még adatokat is lehet szerezni és célzottan arról mesélni, ami az ügyfelet érdekli.

    1. Hogyan segít a salesnek a kifejezetten B2B.központú online marketing?

    Generálja, rangsorolja és automatikusan “felmelegíti” a lead-eket a sales funnel-ben – ezt hívjuk lead nurturing-nek.

    1. És ez hogy működik technológiailag?

    A bejövő lead-eket a viselkedésük alapján szegmentáljuk, majd retragetinggel, emaillel és esetleg chat-megoldásokkal átsegítjük a sales ciklus egy előrehaladottabb fázisába az alapján, amit az oldalon töltött ideje alapján megtudunk róla – egészen a konverziók egyikéig. Mindezt automatikusan, emberi beavatkozás nélkül.

    1. És ez nem veszi el a sales munkáját?

    Ellenkezőleg: jobb minőségű lead-eket fognak kapni és gyorsabban fogják sikerrel zárni ezeket, ezért több lead-del tudnak foglalkozni és magasabb lesz a zárási arányuk. A marketing nem váltja ki a sales-t, csak hatékonyabbá teszi.

    1. Én próbáltam az online marketinget a B2B cégemnél és siralmas eredménye volt.

    Az élet nehéz. Írd fel otthon a WC ajtóra belülről, hogy “Csak azért, mert nem tudok úszni, még nem biztos, hogy a víz a hülye”, aztán ha végre rájöttél, hogy hol rontottad el, akkor próbáld újra!

    1. OK, nem értek hozzá – hogyan lehetne kicsiben, olcsón kipróbálni egy ügynökséget?

    Szánd rá az időt, és beszélj az ügyfeleivel. Ne egyel, hanem többel. Hosszan és alaposan. A B2B marketing drága és időigényes, úgyhogy pont annyira lehet kicsiben kipróbálni, mint a magánrepülőt!

    1. És ha stratégiát akarnak íratni velem csilliárdért?

    Akkor valószínűleg nem ma kezdték! Online B2B marketing stratégia nélkül hosszú távon is sikeres marketinget nem lehet folytatni.

    1. Lehet az a B2B marketing stratégia nálunk, hogy mostantól háromszor annyi bevételt akarok?

    Az nem stratégia, hanem cél! A B2B marketing stratégia arról szól, hogy hogyan lesz háromszor annyi a bevételed, mikorra, mekkora budget-ból, milyen ROI-val, és milyen kockázatok mellett, és ezzel milyen taktikák lehetnek összhangban.

    1. Akkor pár beszélgetés a marketing ügynökséggel – hogy ihletet kapjanak – és a B2B marketing stratégia meg is van ingyen?

    Ihlet az amatőröknek kell. A profik beérik az előleggel.

    1. És mennyibe kerül egy B2B marketing stratégia?

    Egy nagyon egyszerű, high level B2B marketing stratégia 15-20 óra ráfordítással megvan; óradíjak a két krajcártól a csillagos égig változhatnak.

    1. Egyáltalán, van jó online B2B marketinges Magyarországon?

    Igen, sok-sok kiváló kolléga van itthon számottevő tapasztalattal. A problémát inkább az okozza, hogy az online marketing is kezd akkora lenni, hogy mindenki csak egy-egy területhez ért, ráadásul elválnak a stratégák és a taktikusok – márpedig sikeres online marketinghez a funnel minden részéhez egyszerre kell érteni.

    1. Mi van, ha inkább egy fillért sem költök marketingre, csak a sales-t tolom?

    Ha nem érted a marketing szerepét egy vállalat életében, akkor keress egy igazán jó üzleti képzést, ahol ezt megtanítják neked – nem akarok senkit megbántani, de bizonyos alapokkal muszáj tisztában lenni ahhoz, hogy az ember elkaristoljon az üzleti világban. Asztrofizikáról sem vitatkozunk laposföld-hívőkkel.

    1. És mi van, ha olyan B2B cégem van, ahol csak 10-20 ügyfelem van itthon? Akkor is kell marketing?

    Pénzügyileg nincs különbség aközött, hogy 10-20 ügyfél nem vásárol tőled, vagy 1-2 ezer nem vásárol tőled. A nagyon nagy deal-ekre szakosodott cégeknél is kell marketing, csak a kevés, nagy értékű ügyfélhez kell igazítani a B2B marketing stratégia minden taktikáját, a csatornákat és a kommunikáció egészét.

    1. Branding, arculat, többlépcsős online konverziós tölcsér, email marketing, hirdetések… Mindenki mást akar nekem eladni!

    Na, pont ezért kell B2B marketing stratégia, budget, meg hozzáértő menedzsment…

    1. De nem olcsóbb akkor megbízni egy PR-ost?

    Az online PR egy csodálatos eszköz, fontos szerepe van a marketing mixben. Ugyanakkor lead nurturing-re például pont annyira alkalmas, mint a pillanatragasztó fogmosásra.

    1. Miért van az, hogy évek óta keresek normális marketingest, de nem találok?

    Valószínűleg azért, mert “normális” alatt mindenhez értő marketing szuperhőst értesz, akit akkor sem tudnál megfizetni, ha létezne – de ne aggódj, nem létezik. A világ elit-marketingesei is csapatokkal dolgoznak.

    1. Zseniális a marketingesem, egyedül megcsinál mindent – mégsem haladunk. Miért?

    Zseniális a sebészem, egyedül altatott, megműtött, asszisztált magának, CT-t csinált és közben elemezte az EKG-mat – mégsem maradtam életben… (De legalább egyedül Ő boncolt, nem valami rühes idegen…)

    1. Már így is milliókat költök marketingre!

    Ha elárulod, hogy mekkora ROI-val (Return on Investment, vagyis Megtérülés a Befektetésen), akkor kitalálom, hogy panaszkodsz, vagy dicsekszel… Mindegy mennyit költesz – a marketing egy befektetési forma, amit a megtérülésén mérünk!

    1. Apropó ROI! Mennyi lenne az ideális?

    2.5-3.5 körül ne cseszegess senkit. 4 körül költs többet, 2 alatt szervezz át valamit, vagy várj türelmesen, ha a tendencia amúgy javulófélben van.

    1. Mikor gondolkodjak ügynökségben és mikor saját marketingesben?

    A legjobb a kettő együtt: egy darab saját marketinges soha nem lesz egyformán profi minden területen, azonban jól ismeri a cég értékeit, a terméket, a kollégákat – gyorsabban el tud érni dolgokat. Egy online marketing ügynökség egyel messzebb áll a cégtől – még ha napi kapcsolatban is vannak, cserébe 10-20-30 szakembert is képes felvonultatni, akik a saját szűk területükön vérprofik.

    1. És ha egy startup vagyok nulla tőkével?

    Akkor jobb, ha gyorsan nekiesel egyedül, mint süket a csengőnek! A marketing egy befektetés, tőke nélkül pedig nem lehet befektetni.

    1. De ugye az hülyeség, ha egy ügynökség B2B-ben a Facebook-on akar nekem hirdetni?

    Ha lead gen-t akar csinálni a Facebook-on, akkor valószínűleg van jobb opció, de ha lead nurturing-re használná, mondjuk retargeting-en keresztül, akkor sanszos, hogy eredményes lesz a dolog. A Facebook egy csatorna, rengeteg mindenre lehet használni, ami irányban van az adott cégnél érvényben lévő B2B marketing stratégia által kijelölt iránnyal.

    1. Lehet B2B-ben úgy értékesíteni, hogy a teljes sales folyamat online van?

    Minél kisebb értékű a termék, vagy szolgáltatás, annál inkább lehet – mondjuk SaaS szoftvereknél ez tökéletesen működik. Nagy értékű komplex deal-eknél általában csak egy pontig lehet automatikusan melegíteni a lead-eket, zárnia már az élőerős sales-nek kell.

    1. Hogyan kell mérni a B2B marketinget?

    Buzgón! Viccet félretéve: ROI-n kell mérni, és ha nem megfelelő a ROI, akkor megnézni, hogy a marketing funnel melyik részén akad a dolog, és azon javítani.

    1. Hol van az a pont, ahol nem érdemes többet költeni B2B online marketingre?

    Az ügyfélszerzési költség (CAC) egy ponton túl óhatatlanul nőni kezd – a B2B marketing stratégia része kell, hogy legyen az a CAC küszöb-érték, ami fölött már nem érdemes többet költeni. Bár ilyenkor az LTV (Hosszútávú ügyfélérték) növelésével újra lehet marketing szempontból pozitív hozamú piacot nyerni, mondjuk a retention növelésével, úgyhogy nehéz erre a kérdésre egyetemleges választ adni.

    1. Apropó CAC – képes a marketing csökkenteni egy ügyfél megszerzési költségét?

    Igen, pontosan ez lenne a marketing egyik elsőrendű feladata B2B-ben!

    1. Mi van, ha elköltök egy rakás pénzt B2B marketingre, és nulla lesz az eredménye?

    Akkor – amennyiben tiéd volt a döntés joga – vállalod a felelősséget a rossz döntésedért, ahogy illik, majd levonod a személyi konzekvenciákat, érintsen az akár belső embert, akár ügynökséget, akár saját magadat. A lényeges kérdés ilyenkor még az, hogy adtál-e elég időt a B2B marketing stratégia megvalósulásának?

    1. Mi főleg szakmai kiállításokon adunk el. Akkor nekünk miért kellene online marketing?

    Mert ha a kiállításodon zárnád a korábban megszerzett és okos marketinggel gondosan dédelgetett lead-eket ahelyett, hogy a sales funnel első lépcsőjével – a közepesen kínos, órdítóan nyilvánvaló érdekközpontú bájcsevejjel – szerencsétlenkedsz, akkor talán többször csörögne a kassza…

    1. Van olyan B2B szegmens, ahol tényleg nem működik az online marketing?

    Igen, van: Ha olyan szakmai közönséged van, akik még soha, de tényleg soha nem hallottak az okostelefonról, a számítógépről és úgy általában az internetről, akkor bátran skippeld az online marketinget!

    1. A csoda-ügynökségem három hónapja kezdte az online marketingemet, egy vagyonba kerül, lead meg egy szál se. Keressek másikat?

    Az asszony már három hónapja terhes, egy vagyonba kerül, gyerek meg egy szál se. Keressek másikat?

    b2b marketing stratégia hülyeségére rácsodálkozó nagy, kék szemű csecsemő

    1. Valójában mennyi idő kellene egy profitábilis B2B marketing stratégia végrehajtásához?

    6-9 hónap, plusz a sales ciklus hossza. Közben is termelni fog lead-eket, csak nem lesz még tökéletes a funnel.

    1. És mi a helyzet a SEO-val? Érdemes B2B-ben alkalmazni?

    A legjobb SEO ma a jó minőségű tartalommal kezdődik. Mivel a tartalom a B2B marketing stratégia lelke, érdemes az organikus látogatói forgalmat különböző SEO technikákkal emelni, azaz érdemes a tartalmat a keresőkre optimalizálni. Ha időben elkezdődik, ennek középtávon már lesz mérhető hatása.

    1. Ha jó a SEO, és minden kulcsszóra kiemelt helyen vagyok, akkor is foglalkozzak a weboldallal?

    A weboldallal akkor foglalkozz, ha nem jó a konverzió. Mindegy, milyen forrásból érkezik a forgalom.

    1. Milyen konverzió tekinthető jónak B2B-ben?

    Egy SaaS-nak Amerikában 7% körüli a látogatóból-lead konverziója. Ennek 36%-a sales qualified lead, melynek kicsit több, mint negyedét zárják. Tehát 1000 látogatóból nagyjából 7 megkötött deal lesz átlagosan.

    1. Ez elég siralmas arány. Mi ebben a pláne?

    A pláne az a 993 arc, aki ugyan semmit sem vett, de cserébe nem is rabolta a sales-esek drága idejét egy árva percig sem! Ha nincs marketing, akkor ezeknek egyenként kellett volna elmantrázni az élet nagy dolgait, lehetőleg még azelőtt, hogy az értékesítők tehetségesebbik fele nomrális b2b marketing stratégia hiányában és következményeként felmondott volna.

    1. És Adwords-el érdemes mókolni?

    Az Adwords egy csatorna, lead generálásra, lead nurturing-re és még sok más dologra is lehet használni b2b-ben. Majdnem minden B2B marketing stratégiához illeszthető olyan taktika, aminek része az AdWords hirdetés, tehát a válasz igen, használd az Adwords-öt, de leginkább használd arra, amire a B2B marketing stratégia szerint éppen szükséged van.

    1. De az AdWords az én kulcsszavaimra méregdrága.

    …ami azt jelenti, hogy egy versenytársadnak még olyan sokat is megéri fizetni, más szóval hatékonyabb, mint te. Nincs olyan, hogy drága kulcsszó! Egy versenytársadnak megéri, profitot csinál belőle, azért kerül ennyibe. Ha te nem csinálsz profitot, akkor nem a kulcsszó drága, hanem te maradtál alul egy hatékonysági versenyben, mert vagy az általad követett b2b marketing stratégia gyengébb, vagy a megvalósítás.

    1. Nincs meghatározott marketing budget-ünk – ez probléma?

    Az új munkahelyeden nem mondják meg, mennyi lesz a fizetésed, amiből a családodat el kell tartanod – ez probléma?

    1. De ha mondok egy budget-et, azt a marketingesem, vagy az ügynökség csontra elkölti…

    Naná, hogy elkölti: ha tud belőle egy 3-as ROI-t csinálni, akkor költse csak el szaporán, te meg dörzsöld a tenyeredet! Pont ez a fajta előre kiszámolósdi a b2b marketing stratégia lényege.

    1. És ha nem tud?

    Ha nem tud, akkor válj meg tőle és akkor annak örülj, hogy megváltál egy alulteljesítő szereplőtől a vállalkozásodban – cserébe gyorsan keress egy másik ügynökséget, aki hozamot termel a marketing befektetésedre.

    1. És mennyi lenne az ideális B2B marketing stratégia szerinti budget?

    Annyi, amennyiből még a 3 körüli ROI kihozható.

    Az Egyesült Államokban a 25 millió dollár árbevételt el nem érő, terméket értékesítő B2B-k az árbevétel 10.6%-át, a szolgáltatást értékesítők az árbevétel 10.1%-át költötték marketingre átlagban 2014-ben.

    A legtöbb b2b marketing stratégia szerint a 10% tűnik a mágikus számnak, de a Salesforce például az árbevételének 53%-át sales-re és marketingre fordítja – nem is maradt garázscég…

    1. Atyaisten! Hogyan lehet ennyit értelmesen elkölteni?

    A marketing büdzsét tradícionálisan “working” és “non-working” részre osztják. Az elsőbe (online esetében) a hirdetési költségek és az optimalizálás tartozik, a másodikba minden más. Fejlett marketingnél a megfelelő arány általában 2/3 – 1/3 a working javára. Amelyik cég most kezdené, ott akár fordítva is lehet. Ebből a szempontból minden b2b marketing stratégia egyedi, nincs általános recept, muszáj részletekbe menően kimatekolni a dolgot.

    1. Az én vállalkozásomban C-level vezetőket kell megszólítanom, ott nem működik az online marketing…

    Persze, mert a C-level-ek nem is normális emberek, hanem igazából gyíkemberek, akik telepatikusan böngésznek a gyíkneten. Nincsenek LinkedIn-en, Facebook-on, Instán, és soha nem is keresnek semmit a Google-ben – ha kell valami, szólnak a titkárnőnek (a gyíkasszonynak). Rendezvényekre sem járnak, mert ezek amúgy közvetlenül kommunikálnak a Pápával, Elvis-szel (aki nem is halt meg) és a Kentucky Fried Chicken Ezredesével – mert ugye az amúgy lapos világot igazából ez a triumvirátus irányítja a háttérből…

    1. Most frankón, 9 hónap a sales ciklusom, és 5-6 döntéshozót kell meggyőznöm hozzá. Hogy a jó életbe csináljam ezt online?

    Majomszerű fürgeséggel – mert ez nem két perc lesz! A fenti helyzet szakembereknek csak egy újabb megoldandó feladat. Personák, személyre szabott tartalom, marketing automatizáció, ABM (account-based marketing), viselkedés-alapú szegmentáció, retargeting, lead nurturing. Sok ilyet csináltunk mi is, és tuti, hogy más ügynökségek is. Az igaz, hogy komoly feladat, de egyáltalán nem lehetetlen!

    1. Az ötödik ügynökségtől hallgatom meg, hogy a működő B2B marketing stratégia alapja a jó tartalom…

    Kiváló kollégákkal hozott össze a sors, gratulálok – figyelj oda arra, amit mondanak…

    1. Igen, de nekünk nincs semmilyen tartalmunk, se időnk, hogy ezzel vesződjünk.

    Ha az irodád koszos, három választásod van: 1. elviseled, 2. kitakarítod 3. bőkezűen megfizetsz valakit, aki megoldja a problémát helyetted – na, a tartalom-generálásnál is pont ez a három választásod van!

    1. Tutira működik ez a tartalom dolog?

    Akkor működik ha elsőrangú a tartalom. Igazából nem nagyon vannak opcióid: tartalom nélkül a B2B marketingben annyi esélyed van, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. A vevőid ugyanis soha nem a termékedet veszik meg, hanem a megközelítésedet a problémájuk megoldásához, valamint a hitelességedet.

    1. De mit lehet elérni blogposztok irogatásával, mire jó ez?

    A véleményvezér státusz (thought leadership) megszerzésére, lead gen-re és lead nurturing-re is jó. Márpedig a véleményvezérség az előfeltétele annak, hogy az ügyfeleid megbízzanak benned, megkeressenek téged, és a segítségedet kérjék a problémájuk megoldásában, majd amikor meglátják az ajánlatodat, akkor elhiggyék, hogy képes leszel megoldani azt a problémát. Ráadásul B2B-ben ma már ugyanolyan vásárlási élményt várnak el a vevők, mint B2C-ben, és ezt az élményt online is igénylik.

    1. Jó, de nincs ötletünk. Milyen tartalmat hegesszünk?

    Esettanulmányok, white paper-ek, iparági összehasonlítások, how-to animációs videók, kalkulátorok, oktató anyagok, szakmai interjúk, iparági elemzések, bemutatkozó videók, releváns humoros tartalmak, termékbemutató videók, infografikák, e-book-ok, kurzusok, webinar felvételek, demók, versenyek felvételei, konferencia megjelenések, cheat sheet-ek, checklist-ek, round-up posztok, kutatások, podcast-ok, magyarázó képregények, diagramok, live stream videók, esemény összefoglalók – hogy csak a leggyakoribbakat említsem…

    1. Írtunk király tartalmakat, írattunk profival is, még egy videónk is van – miért nem történik semmi?

    Az alábbiakból egy vagy több ok miatt: 1. Rosszul céloztátok a hirdetéseket, ezért nem találta el a célcsoportot 2. nincsenek meg a technológiai, vagy pszichológiai kellékek az engagement-hez (magyarul retek a weboldal) 3. nincs következő lépcső, nem lett megtervezve a funnel 4. középszerű a tartalom 5. hibás a mérésetek, ezért nem tudjátok optimalizálni a funnel-t.

    1. Ha már költünk, lehet tudni, mi a legjobb marketing befektetés B2B-ben?

    Attól függ, hol tartunk. Ha semmi marketing nem volt korábban, vagyis az elején vagytok, akkor általában egy jó B2B marketing stratégia, a weboldal és a tartalom. Ha ezek megvannak, akkor valószínűleg a profi PPC, az optimalizáció és harmadikként az automatizáció a legjobb befektetések – persze minden helyzet egyedi.

    1. Hogy a jó életbe lehet automatizálni a marketinget? Ehhez kreativitás kell, nem?

    Inkább adatelemzés. Először kell egy pontos méréstechnika, aztán szükség van elegendő forgalmi adatra, végül értelmezni kell ezeket az adatokat és az eredmények alapján beállítani email, chat és hirdetési automatizmusokat.

    1. Hogyan tudok márkaismertséget építeni B2B-ben?

    Magas minőségű tartalmakon keresztül konzisztens módon kommunikálsz egy-két olyan értéket, amire a márkádat építed. Teszed ezt hosszú távon, precíz célzással, örökzöld tartalmakkal, egy jó B2B marketing stratégia mentén, idővel megszerezve az ismertség mellett az elsőséget is a piacon.

    1. És honnan tudom, hogy jól működik a marketing?

    Ha jó a méréstechnika, akkor látni fogod, hogy melyik része működik, és melyik kevésbé. Ha ügyes a sales team, akkor a marketingre költött pénz látszani fog az árbevétel növekedésén is, bár ehhez már hónapok kellenek. Ha hosszú a sales ciklusod, akkor lehet, hogy egy év is eltelik, mire növekvő árbevételt látsz. A türelem és a kitartás fontos erények az online marketingben.

    1. Mik a legjobb KPI-ok B2B marketingben?

    Elsődleges és másodlagos konverziók aránya, lead-ek átlagos megszerzési költsége, SQL / MQL arány. De ha jól akarod csinálni, akkor az egész funnel minden elemét mérned kell, ez pedig nem csak technológiai hozzáértést, hanem az üzleti folyamatok pontos és mélyreható ismeretét is feltételezi.

    1. Honnan vegyek jó minőségű email listát egy B2B email kampányhoz?

    Ne vegyél listát, normális b2b marketing stratégia ilyesmit meg sem említ! Szűrd le a célszemélyeket LinkedIn-en, scrape-eld le az adatokat, majd szerezd meg az email címeiket Norberttől.

    1. És utána toljam fel őket Mailchimpbe és mehet a cold emailezés?

    A világért sem! A cold email-ezéshez – ha már ezt az idejétmúlt, alacsony hatékonyságú interruption marketing eszközt bírtad kitalálni a B2B marketing stratégia központi elemének – külön célszoftverek kellenek, mint például ez itt.

    1. És ha senki nem válaszol?

    Egyel ezelőtt mondtam, hogy ez legtöbbször lúzer technika – manapság sokkal szofisztikáltabban és hatékonyabban is lehet lead-eket generálni B2B-ben.

    1. És mi ez a szofisztikált pro technika?

    Call tracking, chat marketing, személyre szabott marketing (ABM), néhány jól eltalált pszichológiai alapú growth hack, automatikus A/B tesztelés – de ezek is csak a fentebb említett tartalmakra tudnak épülni, vagyis attól, hogy van call tracking-ed, még nem lesznek lead-jeid; sikeres B2B marketing stratégia alapja mindig a tartalom-PPC-lead nurturing triumvirátus.

    [totalpoll id=”17998″]

    Összefoglalás

    Az online marketing B2B-ben egy sokismeretlenes egyenlet. Ha megérted ezt, és van türelmed okos menedzsmenttel, sok melóval, és rengeteg teszteléssel lecsökkenteni az ismeretlenek számát egyre, akkor lesz, aki megoldja, sőt újra felállítja és újra megoldja neked az egyenletet – az eredmény pedig az árbevétel komoly növekedése lesz.

    A rossz hír az, hogy ha ezt nem érted meg, akkor is fizetni fogod a marketinget – ha máshogy nem, opportunity cost révén az elveszített ügyfelek és elmaradt árbevétel formájában.

    Magyarországon általánosságban gyerekcipőben jár az online marketing, ez egy Lehetőség: nagyon könnyű pár tízezer dollár befektetéssel piacvezetővé válni úgy, hogy a jobb sorsra érdemes értékesítőknek se kelljen reménytelen lead-ek után kajtatniuk, hanem azokkal tudjanak foglalkozni, akik képesek és hajlandóak is szerződni. Nem boszorkányság ez, csak sok munka, türelmes adatelemzés és egy kis pszichológia!

    Sok erőt hozzá, hogy legyen bátorságod belevágni és kitartást, hogy legyen türelmed végigvinni! Megosztások buzgón bátorítva és sok hasonló cikkel meghálálva. Ha még többet szeretnél megtanulni erről a témáról, akkor javaslom az ingyenes b2b marketing oktatásunkat, vagy annak teljes online B2B marketing kivonatát egyben…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row equal_column_height=”middle-content” bg_type=”color” heading_color=”light” font_color=”#bdbdbd” bg_color=”#f4f4f4″ margin_bottom=”0px” section_id=”nexform”][vc_column][vc_empty_space height=”60″][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_raw_html]JTNDZGl2JTIwZGF0YS1wYXBlcmZvcm0taWQlM0QlMjJ0bHN4cG5mayUyMiUzRSUzQyUyRmRpdiUzRSUzQ3NjcmlwdCUzRSUyOGZ1bmN0aW9uJTI4JTI5JTIwJTdCdmFyJTIwc2NyaXB0JTIwJTNEJTIwZG9jdW1lbnQuY3JlYXRlRWxlbWVudCUyOCUyN3NjcmlwdCUyNyUyOSUzQiUyMHNjcmlwdC5zcmMlMjAlM0QlMjAlMjJodHRwcyUzQSUyRiUyRnBhcGVyZm9ybS5jbyUyRl9fZW1iZWQlMjIlM0IlMjBkb2N1bWVudC5ib2R5LmFwcGVuZENoaWxkJTI4c2NyaXB0JTI5JTNCJTIwJTdEJTI5JTI4JTI5JTNDJTJGc2NyaXB0JTNF[/vc_raw_html][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_empty_space height=”60″][/vc_column][/vc_row]