blog.7digits-dev.eu

Author: Dr. Kádas Péter

  • 7 Online marketing könyv – Alternatív megközelítés

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Sokan kérdezik tőlem, hogy milyen forrásokból lehet megtanulni az online marketinget és bár remek online marketing könyv sok van (majdnem mind angolul)…

    …van ezzel a megközelítéssel két komoly probléma:

    Egyrészt az online marketing elképesztő ütemben változik, fejlődik, ezért nem véletlen, hogy az online szakemberek könyvek helyett blogokból, termék update-ekből, esettanulmányokból és tudásbázisokból, valamint egymástól szedik össze a legfontosabb információkat.

    Az online marketing könyv kérdéskör másik problémája, hogy az elmélet mit sem ér a gyakorlat nélkül, így csak könyvekből elég nehéz tájékozódni. Olvasgatással inkább az elveket és az összefüggéseket lehet megtanulni, semmint a konkrét módszereket és taktikákat – a technológiáról nem is beszélve.

    Egyetlen online marketing könyv helyett…

    Ha az online marketinget nem is, a marketing művészi szintre fejlesztéséhez szükséges szemléletet és képességeket azonban el lehet sajátítani néhány könyvből, ezért úgy döntöttem, közkinccsé teszem azt a hét remekművet, amit az évek során az általam kiképzett Kollégáknak a legtöbbször idéztem és ami szerintem a sikeres online marketing képességek kifejlesztéséhez szükséges. Íme a lista, amivel megszerezheted az alapokat, amire egy online marketing karrier során szükséged lehet:

    A 7 legfontosabb alternatív online marketing könyv

    1. Flip the script

    Szerző: Oren Klaff

    Itt tudod megvenni: Amazon

    Oren második könyve, melyben egyetlen szó sem esik online marketingről, mégis alapműnek tartom minden – elsősorban B2B-vel foglalkozó – marketinges Kolléga számára. A Flip the Script tárgyalástechnikáról szól, azon belül is konkrétan arról, hogy hogyan lehet a való életben megcsinálni olyasmit, amit az Inception című film csak gondolat-beültetésnek nevez. Spoiler: a gondolat beültetés megvalósítható, bár nagyon komoly előkészületet, képzettséget és helyzetfelismerést igényel…

    Az online marketing szempontjából főleg B2B marketingesek számára kiemelten fontos ez a sokkal inkább az üzletkötés pszichológiájáról szóló könyv. A szerző részletesen elmagyarázza azokat a pszichológiai faktorokat, amivel a nagyértékű deal-ek megnyerhetőek, márpedig B2B-ben lényegében a sales ciklus leképezése történik az online térben is, így a meggyőzés lépései ugyanazok, mint egy tárgyalási sorozat alkalmával az offline térben. Online B2B marketing szakemberek számára kötelező mű!

    2. Influence (Hatás)

    Szerző: Robert Cialdini

    Itt tudod megvenni: Amazon (audiobook, angol), HVG Könyvek (magyar nyelven)

    Hogy a B2C-vel foglalatoskodó Kollégák se maradjanak online marketing könyv nélkül, jöjjön az online marketing pszichológia abszolút bibliája, minden e-commerce technika origója a több, mint 5 millió példányban eladott Hatás című könyv. Magyarul is megjelent, így igen nehéz kifogást találni arra, ha egy leendő kolléga nem emeli be a tudástárába.

    A Hatás a legalapvetőbb motivációs alapelvekről szól és nem csak alkalmazni tanítja meg e módszereket, hanem kitér arra is, hogyan védekezhetünk a nem kívánt pszichológiai befolyás ellen. E-kereskedelemben működő marketingeseknek kötelező, mert Cialdini könyvéből levezethető az összes olyan e-kereskelmi taktika működése, mint a promóciók, az influencer marketing, a CRO technikái, vagy akár a tartalommarketing működése.

    3. Brandwashed

    Szerző: Martin Lindstrom

    Itt tudod megvenni: Amazon

    Evezzünk át lassan a pszichológiáról a márkaépítésre: a Brandwashed című online marketing könyv a legnagyobb márkák által használt top secret pszichológiai mesterfogásokkal indít a márkaépítés szemszögéből, de rengeteg dolog megtanulható belőle a negatív kampányokról, a válsághelyzetek marketing-központú kihasználásáról, és a mobil kampányokról is.

    A szerző, aki olyan cégek CMO-ja volt, mint a Pepsico, a Disney, a McDonald’s és a Microsoft, a könyvben a politikai korrektség leghalványabb jele nélkül rántja le a leplet a világ legnagyobb márkái által alkalmazott online befolyásolási technikákról. Nem utolsó sorban Martin Lindstrom könyve elképesztően humoros történeteken keresztül meséli el, hogyan is működik a modern marketing csúnya, gonosz befolyásolási gépezete.

    4. Alchemy

    Szerző: Rory Sutherland

    Itt tudod megvenni: Amazon (angol nyelvű), Bookline (magyar nyelvű változat)

    Az Oglivy legendás branding szakembere, Rory Sutherland az Alkímiában bevezeti az olvasót a márkaépítés irracionális árnyékvilágába. Azért került fel a listámra, mert kitűnően, szórakoztatóan, megtörtént példákkal illusztrálva magyarázza el az adatvezérelt online marketing világ egyik leginkább háttérbe szorított képességét: az irracionalitás megértését.

    Régóta mondogatom Kollégáknak, hogy az adatokat használni kell, nem pedig bálványozni!

    Az irracionalitás alkalmazásának bátorsága a mai adatvezérelt világban csak a legtapasztaltabb kevesek privilégiuma. Rory könyve nemcsak megmagyarázza, és kontextusba helyezi, hanem alkalmazni is megtanítja az irracionalitást a marketingben és ami még lényegesebb, megtanít fenntartással értelmezni a piackutatásokat, A/B teszteket és úgy általában az összes adatforrást, ezért mindenképpen ott a helye a legjobb online marketing könyvek között.

    Ez az online marketing könyv inkább haladóknak való, nekik azonban életreszóló leckéket tartalmaz! Aki értékeli a brit akcentus kimértségét, azoknak javaslom az audiobook változatot.

    5. Lost and Founder

    Szerző: Rand Fishkin

    Itt tudod megvenni: Amazon (angol nyelvű, digitális változat), Enbook (angol nyelvű változat, fizikai példány)

    A startup világot mélyen ismerve nem hagyhattam ki ezt az elsőorban fiatal, innovatív vállalkozóknak és az őket támogató marketingeseknek szóló darabot. Rand Fishkin a MOZ alapítója kendőzetlen őszinteséggel mesél az üzletfejlesztés hullámvasútjáról, a MOZ korai éveiről és megpróbáltatásairól. Elsősorban azért került be a Top7-be, mert a marketing egyre kevésbé csak marketing.

    Az üzleti összefüggéseket nem ismerő, az üzletfejlesztéssel korábban nem foglalkozó marketingesek között egyre többen vannak olyanok, akik alig képesek többre, mint egy okosabb AI megoldás. Épp ezért egy sikeres marketing szakembernek muszáj megértenie az üzletfejlesztési összefüggések funnel-en túli részét!

    A Lost and Founder rengeteg üzletfejlesztési sztorit tartalmaz és kontextusba helyezi a marketinget a termékkel, a pénzüggyel, az értékesítéssel és az operációval. Akiben komolyabb ambíció van annál, hogy végrehajtó marketing droid legyen, az Fishkin könyvével rövidre zárhatja karrierje néhány évét és megtanulhatja azokat az üzleti összefüggéseket, amire a marketingnek manapság épülnie kellene.

    6. How to shoot video that doesn’t suck

    Szerző: Steve Stockman

    Itt tudod megvenni: Amazon (angol nyelven)

    Nem vagyok nagy híve a how-to könyveknek, főleg az online marketingben, mivel rendszerint a megjelenésük időpontjában már elavultak. Steve Stockman könyve a kevés kivételek egyike: brilliáns egyszerűséggel magyarázza el a mozgóképes kreatívok készítésének örökzöld alapjait.

    Nem a magas lóról beszél, nem ajánl sokmilliós kamerákat és egyéb eszközöket; helyette egy 6 éves által is megérthető egyszerűséggel és őszinteséggel magyarázza el a kitűnő videók (meglepően magától értetődő) titkait.

    Zéró technikai zsargon, nulla technológia, se szoftver, se objektív számmágia.

    Mivel a videómarketing gyakorlatilag hónapról-hónapra bír egyre nagyobb jelentőséggel, Steve könyve a legzöldfülűbb marketing gyakornoktól az influencer-eken át a 60 pluszos CEO-ig mindenkinek szórakoztató és hasznos.

    Legszívesebben kötelezővé tenném mindenkinek, aki bármilyen mozgóképes tartalom 500 méteres körzetébe készül. A legkevésbé sem szánták a legjobb marketing könyvek közé; egyszerűen csak megold egy problémát, ami egyre több marketinges kollégának válik a problémájává világszerte.

    7. Hooked

    Szerző: Nir Eyal és Ryan Hoover

    Itt tudod megvenni: Amazon Audiobook, vagy Bookline (magyar nyelven)

    A Szilícium völgy kézikönyve.

    Így hívják ezt a – marketing termékfejlesztéssel kapcsolatos lehetőségeit boncolgató – könyvet, mely egy hazánkban különösen jellemző problémát céloz meg: nevezetesen azt, hogy számos döntéshozó szemében a marketing az, aminek bármi sz*rt el kell(ene) adnia, és ha nem képes rá, akkor dilettáns, alkalmatlan, de mindenképpen az elsőszámú bűnbak.

    Ez az inkább termékfejlesztés-fókuszú online marketing könyv részletesen körbejárja, hogy mennyi információ van a marketingnél, ami a termékfejlesztésnél sajnos túl gyakran talál teljesen süket fülekre, ahogyan azt is, milyen módszerekkel lehet a marketingnél lecsapódó információkat kincset érő termékfejlesztési stratégiává permutálni.

    Diákoktól a harcedzett marketing veteránokon keresztül a vállalatvezetőkig minden online marketing szakember számára tartogat azonnal használható technikákat – elsősorban a szervezés és a folyamatok hatékonyabb vezérlésének területén, így a közelgő hatékonyság-központú gazdasági válságban aktuálisabb, mint valaha!

    Egy utolsó javaslat

    A fenti könyvek aranyat érnek, de egyetlen online marketing könyv sem helyettesíti sem a gyakorlatot, sem a naprakészséget. Amennyiben képben akarsz maradni az online marketingben, képezd magad folyamatosan olyan fórumokon is, amire a legjobb marketing könyvek sem képesek: Webinar-ok, termék update videók, tudásbázisok, online marketing blogok, szakmai Slack csoportok, online képzések. És persze a gyakorlat!

    Ha valamelyik könyv felkeltette az érdeklődésedet, csak használd a megosztás gombokat alább és küldd el valakinek, aki enélkül az információ nélkül valami porfogó vackot venne neked Karácsonyra! Kellemes fejtágítást az ünnepek alatt!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Online marketing gyorstalpaló felsővezetőknek

    [vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]Nagyon sok magyar vállalatnál probléma, hogy a menedzsment egyáltalán nem érti az online marketingnek sem a jelentőségét, sem a működését. Jobb esetben több évtizedes rutinjukkal érzik ugyan, hogy fontos lenne, de egyrészt nem tudják, melyik végén fogják meg, másrészt ha bele is mennek, akkor sem bírnak elszakadni a régi display-elvű média elérés-centrikus szemléletétől, mert ugye

    A YouTube olyan, mint a TV, csak a neten van…

    (Spoiler alert: nem olyan!) Rosszabb esetben pedig – jellemzően korábbi rossz tapasztalatok miatt – tagadják az egész online marketinget szőröstül-bőröstül, a Kollégáik meg amúgy az egész vállalat napról-napra nyögi a döntésképtelenség nyomasztó, analóg valóságát.

    Ez a cikk azért íródott, hogy 10 percben, madártávlatból, szakszavak és három betűs rövidítések nélkül elmagyarázza az online marketing lényegét azoknak a felsővezetőknek, akik még nem adták fel az online innovációt, de bele sem mertek vágni, mert elriasztották őket a brutális költségek, vagy a meg nem válaszolt kérdéseik miatt érzett kockázat.

    Az utóbbi öt évben 50+ alkalommal hallgattam meg az éves árbevétel 0.01%-os büdzséjével örök tétlenségre és kudarcra kárhoztatott marketing vezetőktől, hogy

    “Kérlek, magyarázzátok meg a főnökömnek/tulajdonosomnak”…

    …szóval most megtesszük:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Kedves Vezető, íme az online marketing 10 percben

    A marketing “régi” iskolája évtizedeken keresztül járatta csapágyasra a “minél több embert érjünk el” elvet – és ez akkoriban tök jó is volt. Amikor lett Világháló, akkor eleinte a neten is ez ment; előbb olcsón, aztán egyre drágábban, míg nem egyszer csak már nem érte meg óriásplakátosdit játszani online.

    Mivel a marketing szakma lényege, hogy minden évben dupla annyit érjen el fele annyiból, a marketingesek elkezdtek rájönni, hogy inkább olyanoknak kellene hirdetni, akiknek a termék egyáltalán releváns – és megkezdődött a célzás és a szegmentálás kora.

    Online perszonák, geotargeting, stb. De hát még mindig keveseket érdekelt, hogy mi történik a képernyő előtt – elvégre az élet még mindig nem ott zajlott; így az online még mindig marginális játszótér maradt.

    Ekkortájt húzta le a rolót a Nokia és ütött be a smartphone őrület, és onnantól nem napi egyszer ültek az emberek gép elé, mint régen, hanem online vannak a nap 24 órájában; zsebükben egy számítógéppel. Ma ott tartunk, hogy a B2B buyer-ek a telefonjukhoz beszélve keresnek a neten, a kiskereskedelemben pedig akkor is a neten vásárolnak a vevők, ha épp fizikailag a shopban tartózkodnak.

    Erre jött a világjárvány, és még az is online üzletfejlesztésre váltott, akinek papírja volt róla, hogy csak analóg környezetben mutat életfunkciókat!

    A lényeges dolgok ma online történnek, ezekből viselkedési adatok lesznek, az adatokat pedig a versenytársad jó eséllyel már használja. Ha Te nem használod, akkor ízzé-porrá fog zúzni – ez sima matek; mivel hatékonyabb a marketingje, több embert és olcsóbban ér el.

    Ettől csökken az ügyfél-akvizíciós költsége, vagyis…

    …neki egyrészt még azok a vásárlók is megérik, akik neked már nem, másrészt amelyik vásárló mindegyikőtöknek megéri, azt ő olcsóbban szerzi meg, vagyis árral meg tud verni téged. Ha már az ügyfélértékét is megdobta – mondjuk némi marketing automatizációval -, akkor még szignifikánsabb ez a külöbség. Ennyit arról, amit már úgyis tudtál, jöjjön az, amit valószínűleg nem gondoltál még végig:

    Érzelem versus figyelem

    A régi média érzelmi alapú volt. Kreatív, többnyire szórakoztató, és

    annál sikeresebb, minél KÉSŐBB nyúltak a távirányítóhoz az emberek.

    Egy baj volt vele: legtöbbször zavarta az embereket, mert akkor jött, amikor épp nem azzal akartak foglalkozni. Nincs ez máshogy online sem, a tartalomfogyasztást megzavaró hirdetések (például az átléphetetlen YouTube hirdetések, a LinkedIn retek automata üzenetei) ma is rettenetesen idegesítik az embereket. Az újhullámos marketing azonban nem – vajon miért?

    Azért, mert az új tipusú médiumok egy része már nem érzelmi, hanem kognitív alapú. Csak a Google oldalán napi 6 milliárd keresés fut le olyanoktól, akik meg akarnak találni valamit, el akarnak intézni valamit, tájékozódni akarnak egy üzleti probléma megoldási lehetőségeiről – azaz éppen abban a pillanatban érdekli őket valami. Ennek a felismeréséből született az inbound marketing és fenekestül felfordult az egész online marketing, ugyanis:

    A kognitív médiummal pénzt abból lehet csinálni, ha minél ELŐBB nyúlnak a távirányítóhoz (egérhez, touchpad-hez).

    Ezeknek az embereknek célirányosan, releváns dolgokat hirdetni sokkal magasabb hozammal kecsegtető módszer, mert éppen akkor az érdekli őket, amit nyújtani tudsz. De akkor hogyhogy nem tarolta le ez az inbound-nak nevezett módszer a régi iskola zavaró hirdetéseit és elavult módszereit?

    Úgy, hogy az emberek viselkedése mindkettőt igényli! A netet ma az emberek ugyanúgy érzelmi médiumként is használják: videókat néznek, játszanak, Facebook-oznak és kapcsolatba lépnek egymással. Ezek érzelmi alapú tevékenységek, és ezen tevékenységek közben kiválóan működnek a régi iskola display szemléletű hirdetései, vagy az organikus tartalmak – de jellemzően

    csak a figyelem felkeltésére!

    Ez azért van így, mert ugyanaz az ember, aki az egyik percben ámulva nézi az új Nike futócipő videó hirdetését Facebook-on, az a következő pillanatban szándék-alapú kognitív médiumként kezdi el használni az okostelefonját, azaz meg akarja venni azt a cipőt, ezért rákeres a Google keresőjében.

    Attól a pillanattól kezdve pedig teljesen mást vár el, mint 10 másodperccel azelőtt; infót, konkrétumokat, vásárlási lehetőséget, nagy felbontású részletfotókat, termékvideót, vásárlói véleményeket, százas szög egyszerűségű checkout-ot, azonnali válaszokat a kérdéseire.

    B2B-ben pontosan ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy az érzelmi-alapú szakasz célcsoportja sokkal kisebb, a sikeres marketing hozama azonban ügyletenként sokkal magasabb.

    A fentiek miatt van az, hogy ma a marketing a teljes eszköztárat igényli. Aki (csak) Facebook, YouTube, vagy Linkedin hirdetések mellett teszi le a voksát, esetleg vásárol egy szépreményű email listát, de nem törődik a vásárlási élménnyel, az kudarcra van ítélve, mert elvérzik a kognitív szakaszban. Ezt számszakilag nagyon magas ügyfélszerzési költségként, rosszul teljesítő hirdetések és alacsony konverziós arány formájában fogod látni.

    Annak a bizonyos lónak a másik oldalára esett döntéshozók pedig, akik márkaérték és márkaismertség nélkül nekibuzdulnak mondjuk a tartalommarketingnek, ugyanúgy felsülnek, csak ellenkező okból: bár kognitív médiumként működhetnének középtávon, sosem jutnak el oda, hogy elégséges számú releváns szempár szegeződjön rájuk, mert a marketing tölcsér tetején túl kevés látogatójuk lesz túl drágán.

    De akkor merre van az előre?

    Ez alapján talán már érthető, hogy miért nem működik az a sok döntéshozó által választott szcenárió, hogy a főnök a lelkiiskerete megnyugtatása végett felvesz egy marketingest, ad neki 10 millió forintot egész évre, aztán Ford Fairlane-i közönnyel magára hagyja, hogy “csinálgassad” (referencia-kifejezés 0:05 másodpercnél a videóban…). Ez a hozzáállás a fentiek miatt nem lesz (és soha nem is lehet) tartósan eredményes. Teljesen mindegy, hogy az érzelmi, vagy a kognitív oldalon költi-e el a pénzt a Kolléga, számottevő haszna a másik oldal nélkül nem lesz.

    Ma ugyanúgy kell márkát építeni és a piacot edukálni, mint régen, csak ezt ma már nem fűnyíróelven szokták csinálni (mert az túl drága), hanem tűpontos célzással (mert az költséghatékony). Csakhogy itt még nincs vége a munkának: meg kell teremteni a kognitív szándék kiszolgálását is, különben az elérés nagy lesz, vásárlás meg semmi.

    Míg az érzelmi odalon a hirdetésekre és a drága (videós) hirdetési kreatívokra fog égni a pénz, addig kognitív médiumként tartalmakra, martech eszközökre és konverzió optimalizálásra – de legalább lesz hozama, és egy idő után elkezd majd profitot termelni. Ez a logikai gondolatsor egyben magyarázat arra is, hogy miért nem lesz profitábilis az online marketing, ha a vezető kiszemezget belőle neki tetsző dolgokat. Amúgy ez a legtöbb szakmára igaz, nem csak a marketingre: képzeld csak el például, amikor a laikus egy műtéti protokollból kezd el kiszemezgetni dolgokat…

    Apropó profit

    A legtöbb döntéshozó akkor nyúl a marketinghez, amikor baj van. Fejére nő a konkurencia, megnőnek az anyacég elvárásai, megugrik az infláció és jön a válság, stb. Ilyenkor – jellemzően nulla online jelenlét mellett – megfogalmazódik az igény, hogy nosza, akkor most online marketing… Ha a döntéshozónak épp balszerencsés napja van, akkor

    belefut egy középszerű, vagy kevésbé tapasztalt ügynökségbe, amelyik beígér fűt, fát, bokrot – régebben 3, ma már inkább 6 hónap alatt.

    Mivel azonban az online marketing egy erősen technológiai túlsúlyú középtávú befektetés, az azonnali eredmény ígérgetése pont annyira reális, mint ha barnamezős üzemcsarnokot, gépsorokat, előző héten betanított és azóta 10 év tapasztalatot szerző munkásokat és mesés profitot ígérne valaki 3 hónap alatt. Kérlek, képzelj most engem magad elé, ahogyan egy késő esti, mindent látott retro DJ közömbösen barátságos, ugyanakkor magabiztos, búgóan mély hangján lassan és artikuláltan azt mondom, hogy

    Nem Fog Sikerülni.

    Az online marketing hozzá tud ugyan adni rövid távon is az árbevételhez, de a nulláról megtérülést a technológiai befektetés korai költsége miatt – néhány kivételes esettől eltekintve – középtávon tud termelni. Ebből matematikailag következik, hogy

    A) Ha az árbevételedhez képest marginális büdzsével állsz neki, akkor csak égeted a pénzt feleslegesen, de még részben eredményes marketing mellett is elhanyagolható lesz a növekedésed, tehát a marketing pénzügyi eredménye. A marketing büdzsé tervezése nem hasraütésszerű tevékenység és főleg nem a Szerencsejáték költségvetési soron szereplő tétel. A tanácsom, hogy ha csinálod, akkor iparágtól és a jelenlegi online fejlettséged szintjétől függően az árbevételed 3-8 %-át tervezd be rá.

    B) Ha normális büdzsével állsz neki, akkor lesz eredmény, de megtérülést – ismét hangsúlyozom: néhány kivételtől eltekintve – csak középtávon fogsz látni.

    A fentiekből egyenesen következik a “Kezdjük el kicsiben, aztán ha jön az eredmény, majd meglátjuk” döntés életképtelensége. Pont azért nem fog soha jönni az eredmény, mert kicsiben csináltatod, vagy jönne ugyan, de olyan időtávon, hogy addigra az is nyugdíjba megy, aki hárommal utánad jön majd a vezetői székben…

    Ugyanakkor a jó öreg opportunity cost

    Értem, hogy a normális online marketing helyett középutas megoldásként századszor újra-feltalált bátortalan maszatolás lehetőségének még a teoretikus elvetése is komoly dilemmát okoz, ha viszont nagyobb online marketing költésre kényszerülnél, akkor már számolnod kell és lesz, akinek el kell majd számolnod a kiadásokkal.

    Ezzel nincs is gond, sőt, igazából a számolás a nulladik lépés egy sikeres marketing irányába. Amivel azonban a döntéshozók sokszor egyáltalán nem számolnak, az az idő-faktor haszonáldozat költsége, ugyanis…

    …az éveken, vagy akár egy évtizeden túl is halogatott online marketing beruházások elmaradásának is komoly költsége van opportunity cost formájában. Erre szoktuk szakmai berkeken belül azt mondani, hogy

    minden cég a működésének első napjától fizeti a marketinget

    a kérdés csak az, hogy online tulajdonra, tartalomra és technológiára – ami majd egy nap megtérül, vagy opportunity cost-ra, ami sosem térül meg…

    Se túl gyorsan, se túl lassan

    A túl lassú marketing a haszonáldozat költség miatt (sem) lesz sikeres – csakhogy a “mindent holnapra” megközelítés épp olyan problémás: ha a Pánik-marketinget választod, akkor a nagyobb online marketing ügynökségek elméletben rád tudnának ugyan szabadítani két tucat profi kollégát akikkel elképesztő ütemben tudnál online építkezni, csakhogy ezt sem pénzzel, sem döntéshozói kapacitással nem fogod bírni. Épp ezért olyan költésre érdemes beállnod, amit hosszú távon is képes vagy finanszírozni és menedzselni, ugyanakkor jelentősen csökkenti is az online jelentéktelenségből fakadó haszonáldozat költségedet.

    Rajthoz állva

    Az online marketing mára komoly belépési küszöböt növesztett magának, ezért az sem mindegy, hogy miként kezdesz bele. Egy rossz döntés a felesleges kiadások zsákutcájába visz ÉS opportunity cost-ja is lesz. Ezekbe a zsákutcákba egyébként akkor fogsz belecsúszni, amikor megpróbálsz kiskapukat keresni és okosba’ megoldani a nehéz, vagy költséges feladatokat.

    Vezetőként természetesen nem kell értened a marketinghez, cserébe lenne két nagyon fontos feladatod, amit a legtöbb hazai döntéshozó nem nagyon szeret csinálni, pedig muszáj lesz:

    1. Delegáld a lehetőséget és a vele arányos felelősséget

    Érdemes tudnod az online marketingről, hogy egy modern, adat-alapú működés sokszor iteratív módon tud hatékony lenni és alapvetően középtávon. Csinál, tesztel, javít – ez a ciklikus munkafolyamat a leghatékonyabb az online marketingben, mert a pénzen szerzett tudás (adatok formájában) így épül be leghatékonyabban a következő ciklusba. Mivel a folyamat körülbelül 2-3 hetes ciklusokban zajlik, ha nekiállsz mikromenedzselni, akkor nem egyszer lassítod a folyamatot, hanem állandóan; tapasztalatból mondom, hogy leggyakrabban a teljes ellehetetlenülésig.

    Ezért rendkívül fontos, hogy delegáld egy olyan embernek a marketing döntés lehetőségét és felelősségét, aki ehhez jobban ért és főleg: jobban ráér. Egy felkészült belső marketing vezető (CMO) profin le fogja menedzselni egy jó ügynökséggel az online marketinget. Az egészet – úgy, ahogy van. Kapsz majd szép riportokat te is naponta-hetente, CMO beszámol 10 percben havonta egyszer, ügynökséggel közösen 3 havonta egyszer. Ha pedig szükségét érzed, hogy mikromenedzseld, akkor cserélj olyan CMO-ra, vagy olyan ügynökségre, ahol többé már nem érzed szükségét, mert messze jobban értenek hozzá nálad.

    2. Fogadd el, hogy nem lesz kész soha

    Az iteráció-alapú működésből és a tartalomgenerálási, illetve az állandó optimalizációs szükségszerűségből fakad, hogy a

    marketinget nem lehet megcsinálni!

    A marketinget csak csinálni lehet. Ezzel nincs sok dolgod, csak fogadd el, hogy ha abbahagyod, akkor azonnal eróziónak indul minden, amit felépítettél. Ha eredményt akarsz, akkor csinálni kell és ha fenn akarod tartani az eredményeket, akkor is csinálni kell. Ha nem megy jól, akkor azért kell csinálni, hogy működjön, ha meg jól megy, akkor amúgy is megéri tovább csinálni.

    Így leszel jó vezető

    Meglepetés: nem az tesz jó vezetővé, hogy pontosan érted az online üzletfejlesztést! Az tesz jó vezetővé, hogy megkeresed és megfizeted a mindenre bólogató a legprofibb szakembereket, teret adsz, időt és forrásokat teremtesz nekik, hogy hatékonyan csinálhassák, amihez értenek és világosan kommunikálod, hogy milyen célokért, milyen vízió eléréséért dolgoznak. Rendelkezésre állsz a döntésekhez, de nem mikromenedzseled a folyamatot.

    Motiválod a résztvevőket, hogy érdekükben álljon elérni az általad kitűzött célokat és kínosan ügyelsz arra, hogy ezek a célok ne az egód simogatására való rövidtávú hiúság-metrikák legyenek (elérés, lájkolók száma, stb.), hanem olyan középtávú üzleti célok, melyek alapot teremtenek egy hatékonyabb működésre, nagyobb piaci részesedésre, számottevő növekedésre, új piaci szegmensek bekebelezésére, külföldi piacralépésre, vagy akár csak a több lábon állásra.

    Ha eddig eljutottál, elismerésem a nyitottságodért. Ha megszívleled a fentieket, működni fog az online üzletfejlesztésed – mindegy, hogy B2B-ben, vagy B2C-ben, esetleg D2C modellben dolgozol. Egyetlen utolsó tanácsom lenne: most, hogy már némileg érted az online marketing összefüggéseit, ne felejtsd el néha emlékeztetni magadat, hogy Dunning-Kruger!…

    Sok sikert az online üzletfejlesztésedhez, ha tudsz valakit, akinek hasznára válna a fenti összefüggések ismerete, kérlek ne habozz megosztani vele![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • 11 Marketing automatizációs recept e-kereskedőknek

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Valószínűleg nem először hallod a marketing automatizáció kifejezést, ami nem meglepő, hiszen pontosan 30 éves technológiáról van szó. Mégis, míg az amerikai vállalatok több, mint fele aktívan használja, addig a magyar e-kereskedelmi szcénában inkább tízből egy alkalommal látni sikeresen működő példákat és teljesen kiaknázott lehetőségeket.

    Mivel az elmúlt hónapok történéseinek és az inflációs előrejelzések fényében a teljes magyar e-kereskedelmi szektor készülhet a “Winter is coming”-ra, összegyűjtöttünk 11 konkrét automatizációs receptet webshopokra, hogy az élelmesebbeknek ne letolt gyatyával kelljen beletotyogniuk a közelgő válságba. Az automatizáció ugyanis a nemsokára élet-halál kérdéssé váló optimalizálás egyik legjobb eszköze. Először jöjjön a miértek gazdasági elemzése, ezt követően találod a konkrét technikákat:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Automatizáció nélkül így lövöd magad lábon

    Nem véletlen, hogy minden sikeres és nagy webshop használja a marketing automatizáció valamilyen fejlett formáját; ennek megkerülhetetlen gazdasági oka van, mégpedig a megtérülés. Az e-mail marketing mindmáig a forgalomterelés legmagasabb ROI-val (megtérüléssel) bíró csatornája. Ha ugyanis megkaparintod az e-mail címet. akkor onnantól nagyon alacsony fix költség mellett (a szoftver licenszdíja plusz a beletett munkaórák értéke) tudsz akármekkora e-mail listát kiszolgálni és ezáltal egy válogatott célközönségnek ingyenesen kommunikálni.

    Minél nagyobb az e-mail listád, annál kisebb a fajlagos költséged és annál magasabb a megtérülés, ami az Egyesült Államokban eléri a 38-szoros átlagos megtérülési értéket is (ezer befektetett forintra 38 ezer forint nyereség jön) – ez brutális érték és egyetlen másik marketing csatorna sem képes erre. De van még tovább is…

    A magas megtérülésen kívül a marketing automatizáció sajátossága, hogy megemeli az egy vásárlóra eső hosszútávú ügyfélértéket, ez pedig középtávon egy kritikus jelentőségű mutató. Ha ugyanis X vállalkozás hosszútávú ügyfélértéke mondjuk 1400 dollár, míg Y-é 3000 dollár, akkor abban a pillanatban, ahogy Y hozzájut némi tőkéhez meg egy jobb képességű marketing vezetőhöz, azonnal földbe döngöli, vagy akár ki is nyírja X-et.

    Azért tudja kinyírni, mert – ha mondjuk mindkét cég 30%-os nyereségrátával dolgozik -, akkor X-nek egy új vásárló megszerzése maximum 420 dollárt ér meg, ennyi ugyanis a várható nyeresége. Y viszont 900 dollárt csinál minden vásárlón, így neki mondjuk még 450-ért is bőven megéri az ügyfélszerzés (hiszen még mindig 450 dollárt keres), míg X ilyenkor már 30 dollár veszetségben van.

    Ha Y marketingese ilyenkor elindít egy erőltetett menetű versenyt PPC-ben, közösségi média kampányokban, videómarketingben, vagy akár influencer marketingben, esetleg kedvezményeket kínálva, akkor X egész egyszerűen elveszíti a piacának egy jelentős hányadát. S mivel a marketing automatizáció egy középtávú taktika, ilyenkor már hiába rohan el egy drága ügynökséghez, hogy jaj-jaj-jaj…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A marketing automatizáció receptúrái

    A marketing automatizáció szakzsargonjában csak recepteknek nevezzük azokat a konkrét logikai eseménysorokat, amikre a rendszert beállítjuk. Íme 11 olyan kipróbált, letesztelt e-kereskedelmi marketing automatizációs recept, amivel még több pénzt csinálhat a webshopod; kezdem a standardokkal, de a végére ígérem, elmegyünk szofisztikáltba is:

    1. Elhagyott kosár

    Ezt kell tudnod róla: A welcome e-mail-lel karöltve a két kötelező darab egyike. Bár a kosárelhagyás okairól és kezeléséről könyvet lehetne írni, itt elégedjünk meg két egyszerű számmal:

    a webshopok átlagos kosárelhagyási aránya globálisan 76% és nagyjából 30% alá vinni nem reális feladat.

    Számos oka van, számos taktikával kezelhető, de a leglátványosabb ezek közül a marketing automatizáció: a gondosan kitalált és szakmailag magas színvonalon megvalósított abandoned cart automatizáció a kosárelhagyást követő 30-60 percben küld egy e-mail-t a vásárlónak (némi pszicho vudu-val a sorok között), majd ha nem nyitotta meg, akkor még egyet – vagy akár ennél többet is; ahogyan éppen beállítják:

    Elhagyott kosár marketing automatizáció sematikus ábrája ActiveCampaign-en

    Ezt várhatod tőle: A kosárelhagyó e-mail-ek 45%-át nyitják meg, a kattintási arány 20% feletti és nagyjából 11% veszi meg végül a terméket az email miatt. Ha a 76 %-os globális átlaghoz tart a webshopod kosárelhagyási aránya, akkor ezzel az egyetlen receptúrával 0.76 x 0.11 = 8.3 %-kal húzhatod fel a teljesítményt!

    Egyetlen egy taktika, 8%+ árbevétel azonnal és ennek ellenére a hazai webshopoknál ritka, mint a fehér holló… Tébolyfalva, de komolyan!

    2. Welcome e-mail

    Ezt kell tudnod róla: A marketing automatizáció másik gold standardja – a welcome e-mail receptje millió logikai összefüggésben létezik. Lényege az elköteleződés magasabb szintre emelése a pillanatyi érdeklődés előnyének kihasználásán keresztül, de sok webshop használja tartalommarketingre, upsell-re, perszonalizációra, vagy épp a vásárlási élmény javítására is. Kötelező darab, méghozzá ezért…

    Ezt várhatod tőle: 91.4 %-os megnyitási arányával a welcome e-mail az, ahová a kulcsüzenetedet tenni akarod! Sem előtte, sem utána nem lesz ilyen magas arányban megnyitott e-mail-ed! Az átlag promóciós e-mail-ek árbevételének háromszorosát hozza, amit – ha kereskedelmi ajánlat (kupon kód) van benne -, akkor további 30%-kal még növelhetsz is. Amennyiben hozzáértő kezek rakják össze, brutális pénzmágnes tud lenni – megint jelzem: a minőségi szakmai megvalósításon van a hangsúly…

    Tipp: aki másodszor vásárol, az 56 %-kal nagyobb valószínűséggel teszi meg ezt harmadszor is. Pontosan ezért látsz nagyon sok nagy márka welcome e-mail-jében egy, a következő vásárlásra szóló kupont…

    3. Follow-up perszonalizált tartalommal

    Ezt kell tudnod róla: Amikor egy vásárlód megnyomja a fizetés gombot, érzések egész szimfóniája játszódik le benne kicsiben egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezdi használni a terméket. A legtöbb webshop ezt a kiszállításig tartó időszakot legfeljebb a kötelező tranzakciós e-mail-ekkel menedzseli, pedig ennek az időszaknak a bizonytalansága kiváló alkalom az elköteleződés növelésére – már amennyiben rendelkezésedre áll némi tartalom is egy profi marketing automatizáció mellett…

    Semmi mást nem kel tenned, csak a megvásárolt termékhez releváns tartalmakat küldeni a vásárlónak – értelemszerűen perszonalizáltan… (Fashion-ben egy ajándék Stlye Guide, szerszámoknál egy videós kezelési útmutató, kütyüknél egy how-to guide, növényeknél egy leírás, hogy mi kell a palántának, konyhai eszköznél recept, videó, ötletek, tippek – bármi, ami hasznos információ, és online megvalósítható.)

    Ezt várhatod tőle: A vásárlási élmény drasztikus javulása, a visszaküldési arány csökkenése és az újravásárlási arány növekedése az élmény-faktor miatt.

    4. Termék visszajelzés

    Ezt kell tudnod róla: A visszajelzések, review-k növelését célzó marketing automatizáció itthon is elterjedt, inkább csak a szofisztikáltságukkal vannak még esetenként problémák. Úgy működnek, hogy amikor a terméket kiszállították, 1-2 nap múlva megkérdezed, hogy minden rendben volt-e vele. Ha nem, akkor proaktívan kezeled a problémát, ha igen, akkor kérsz egy review-t. Aztán persze van az a szint, amikor már a visszajelzés értéke és minősége lesz a trigger a következő automatizációhoz – mondjuk egy Klaviyo-Delighted szoftverkombó esetén:

    Delighted - Klaviyo integráció

    Ezt várhatod tőle: Egy amerikai mondás szerint jobb az az Ördög, amit ismersz, mint az, amit nem. Ha a vásárlóid panaszkodni akarnak, akkor legalább légy előzékeny és tereld ezt kezelhető mederbe. Ha pedig elégedettek, akkor ideje kérni egy pozitív review-t, közösségi média megosztást, vagy családi közös imát a webshopodért. Magasabb cLTV, jobban kezelhető panaszok, több social media megosztás és pozitív vélemények a webshopodban.

    5. Upsell és cross-sell

    Ezt kell tudnod róla: Kutatások szerint az egyszer vásárlók (valószínűleg a vevőid 50%-a ilyen) nagyjából ötször anniyba kerülnek neked, mint a többször vásárló ügyfelek. Az upsell és a cross-sell elkummantása szimplán az egyik legköltségesebb hiba az e-kereskedelemben. amikor ugyanis valaki vásárolt tőled, akkor az elköteleződése már megtörtént és a vásárlás utáni önigazolás, mint kognitív torzulás, a lehető legjobb pillanat egy upsell-re, vagy egy kereszt-értékesítésre.

    Ezt várhatod tőle: Amennyiben kiaknázod ezt a lehetőséget, úgy egyrészt az átlagos ügyfélszerzési költséged csökkenni fog, másrészt az átlagos újravásárlási arányod meg fog nőni, ugyanis az első és a második vásárlás között kínálkozik erre a legnagyobb esély (a két oszlop különbsége itt a legnagyobb):

    marketing automatizáció upsell potenciál

    6. Dinamikus egyedi közönségek

    Ezt kell tudnod róla: A fejlett automatizációs rendszerek célzás tekintetében képesek együttműködni a nagy hirdetési platformokkal is. Az ActiveCampaign például automatikusan ki-be tudja rakosgatni a vásárlókat a hirdetéskezelőben összeállított egyedi közönségekbe – bármilyen paraméter alapján, amit csak a marketing automatizáció felületén megálmodunk. Azt azért hozzá kell tenni, hogy több tízezres listákra működik igazán jól.

    Ezt várhatod tőle: Pontosabb hirdetési célzás, így magasbb ROAS (másik irányból: olcsóbb hiredetések), jobb ügyfélélmény a Facebook és az Instagram felületein.

    7. SMS kampány

    Ezt kell tudnod róla: Valamire való marketing automatizáció ma már SMS kampányokat is kezel. Nagyon óvatosan kell vele bánni, mert még az e-mail-nél is személyesebb csatorna, közel 100%-os megnyitási és 36%-os átkattintási aránnyal – jellemzően a küldéstől számított 15 percen belül. A vásárló szempontjából lényegében kikerülhetetlen mivolta miatt csak és kizárólag

    1. nagyon releváns közönségnek küldjük
    2. nagyon ritkán (havonta egynél nem többször)
    3. komolyan vehető, valódi előnyt biztosító ajánlattal.

    Ezt várhatod tőle: Amennyiben sok tízezres e-mail listád van, egy sms kampánnyal órák alatt söpörheted ki a készletedet, csinálhatsz villámakciókat, vagy kommunikálhatsz a legjobb vásárlóiddal. Időszakos kampányoknál a kampány indításához, vagy zárásához is kiváló. Az e-mail-hez képest is 2-3-szoros a konverziós aránya. Magyarországon például a Player’s Room használja nagyon ügyesen.

    8. Influencer marketing automatizáció

    Ezt kell tudnod róla: Bizony, a marketing automatizáció használható az influencereid munkájának támogatására is. Mert ugye mi is az influencer marketing? Hiteles, magas organikus elérésű UGC (User-generated Content). Sok amerikai webshop aktívan támogatja a YouTube influencereit azzal, hogy a legfrissebb tartalmaikat megosztja e-mail-ben a vásárlóközönségével.

    Látszólag ugye fordítva kellene mennie, azaz a YouTube csatornáról kellene jönnie a vásárlóknak, csakhogy a hosszútávú elköteleződéshez tartalom kell, azt pedig az influencer gyártja, így a saját orránál tovább látó webshop tulajdonos megérti, hogy miért működik ez fordítva is.

    Ezt várhatod tőle: Magasabb elköteleződés, szélesebb tartalom-paletta és nem kevés megspórolt forrás a tartalommarketingen. Csak olyan platformokra működik, ahol a videók linkje állandó (jellemzően YouTube-ra, Vimeo-ra – tehát például Instára nem annyira).

    9. Flash-sale

    Ezt kell tudnod róla: Főleg fashion-ben (jellemzően közepes, vagy nagyobb webshopoknál) mennek nagyon az ilyen-olyan ürüggyel kreált ultra rövid kedvezmény-kampányok. Abban különböznek a hírlevéltől, hogy a flash sale ideje alatt több értesítés is kimegy e-mail-ben, sms-ben, közösségi média felületeken, de ugye mást és mást kell mondani azoknak, akik még nem tudnak róla, látták, de nem éltek vele, és azoknak is, akik már vásároltak; éppen ezért valami együgyű hírlevélküldővel egy ilyen flash sale nem bonyolítható le profi módon.

    Ezt várhatod tőle: Emelkedő árbevétel, a holtszezon felpörgetése, készletkisöprés és – ha van contact scoring automatizmusod is – a VIP vásárlóidra szabott élmény is kihozható belőle egy szofisztikált marketing automatizáció segítségével. Fontos, hogy időben korlátos legyen; a flash sale pont ettől működik.

    10. Replenishment recept

    Ezt kell tudnod róla: Azoknál a webshopknál, ahol az újrarendelések miatt magas az ügyfélérték (étrendkiegészítők, szépségipar, grocery, stb.), ez egy kötelező automatizáció (ugyanakkor nem működik például egy bútor-webshopnál. A lényege, hogy a marketing automatizáció minden rendelésnél perszonalizáltan kiszámolja, hogy mikor fog elfogyni a rendelt termék és időben figyelmeztet az újrarendelésre.

    Ezt várhatod tőle: Ha jó a célzás és profi a kivitelezés, akkor ez a marketing automatizáció sokkal inkább tűnik szolgáltatásnak, mint marketingnek. Az ügyfélérték és az elköteleződés növekedése egyaránt várható tőle középtávon. Ennek fényében elég meglepő, hogy még a legnagyobb szépségipari webshopok között is találni olyat, amelyik kihagyja ezt a ziccert. Tizedszer rendelem újra ugyanazt a tusfürdőt és sampont ugyanonnan, de ha elfelejtem, a világért sem szólna…

    11. Contact scoring

    Ezt kell tudnod róla: A contact scoring lényegében a vásárlóid elköteleződésének standardizálása, mérése és az elköteleződésre perszonalizált akciók beállításának triumvirátusa. Elég retek élmény ugyanis, hogy úgy költök nálad, mintha nem lenne holnap, megosztom minden újdonságodat, boldog-boldogtalannak ajánlom a vackaidat, te meg észre sem veszed… Ha azonban észreveszed, megköszönöd és – akár monetáris, akár nem pénzben kifejezhető előnyökkel – honorálod is az elkötelezettségemet, akkor még többet fogok tenni a webshopodért a viszonosság elve alapján.

    Ezt várhatod tőle: A contact scoring egy kiváló módszer arra, hogy márkanagyköveteket gyárts tucatszámra, automatikusan. Magasabb cLTV, erősebb WOM marketing és az elköteleződés magasabb szintje várható tőle. Általában az alap-automatizációk után, nagyobb (tízezer fölötti) listákra állítjuk be, de működik kicsiknél is, ha ügyesen tervezik.

    Egy szó, mint száz

    Akadozó ellátási láncok, vágtató infláció, kiszáradó piacok, rezsin elszegényedő vásárlói kör; bármely webshop tulajdonos joggal mondhatja a következő 12 hónapban, hogy kisebb gondja is nagyobb a marketing automatizáció bevezetésénél… Csakhogy a közelgő válságot pont, hogy megannyi apró optimalizálással, állhatatos innovációval, tenyéren hordozott vevőkörrel lehetséges túlélni, úgyhogy ha még nincs marketing automatizáció beizzítva a webshopdba, vagy elpartizánkodtad okosba’ azzal, hogy ez is csak hírlevél, akkor sürgősen vezettess be egy professzionális rendszert, mert ugye Winter is coming…

    Ha belevágsz, sok sikert, legyenek a fenti receptek az elsők között, amiket beindítasz a marketing automatizáció bevezetése során és ha eddig eljutottál, egy megosztást talán megérdemel ez a cikk is – köszönet érte előre is, kommentben pedig bármilyen kérdésre villámgyorsan próbálunk válaszolni![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Ha még tájékozódnál

    Amennyiben szeretnél még többet megtudni e fejlett technológiáról, akkor javaslom, olvasd el a 75 kérdés-válasz cikkünket marketing automatizálás témakörben, ahol részletesen válaszolunk azokra a gyakori félelmekre, amik megnehezítik e technológia bevezetését.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Praktikák infláció ellen

    [vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]Figyelmeztetés! Ez a cikk nem lesz rövid, cserébe a benne foglaltak drasztikusan amortizálhatják a jókedvedet! Vállalkozóknak, vállalatvezetőknek azonban potenciálisan életmentő információt tartalmazhat a jövőbe látáshoz és az elkövetkezendő 18 hónap átvészeléséhez – szerintem ugyanis most baj lesz…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Az elmúlt két évben a Covid-sújtotta gazdasági környezet nem volt éppen fáklyásmenet, de szakértők szerint ami most jön, olyat még sok vállalkozó életében nem látott; egyre magasabb inflációra és az ennek nyomán kialakuló komoly, hosszan elhúzódó gazdasági visszaesésre kell készülnie minden fejlett országbeli vállalkozásnak – nekünk Magyarországon pedig az elmúlt hetek függvényében különösen.

    A magas inflációs környezet ugyan valóban komoly taktikai kihívás, ugyanakkor stratégiailag lehetőség is egyben – sajnos jellemzően inkább a szerencsés, jól tájékozott, vagy gazdaságilag magasan képzett kisebbségnek… Közel 30 év vállalkozói és üzletfejlesztési tapasztalatával a hátam mögött összeszedtem, mit lehet ilyenkor csinálni – de menjünk szépen sorban…

    Hungarikum inflációra

    Mielőtt beleugrunk a konkrét infláció-ellenes technikákba, érdemes kellő higgadtsággal áttekinteni a hazai gazdasági helyzetet és azt, hogy mi vezet majd a következő hónapokban megállathatatlanul tovább növekvő inflációhoz: Infláció ugye mindig volt, van és lesz, de az egészséges 2% körüli szintről elsőként a pandémia lendített egy nagyot a pénzromlás mértékén. Az ellátási láncok akadozása a kínálat csökkenésén keresztül felfelé nyomta az árakat, így megnőtt az inflációs nyomás.

    Ezt követte a tavaly év végén jómagam által is megénekelt 3-4 kockázati tényező egyikének megvalósulása; Oroszország Ukrajnai inváziójának megindítása idén februárban, ami elsőként az élelmiszerek árát lökte a magasba, majd a háborús agresszió nyomán az USA és az EU által hozott szankciók megágyaztak az energia-válságnak is, aminek az inflációs hatását heteken belül minden magyar a saját bőrén fogja érezni.

    A 2022-es évnek így eleve 10% körüli inflációs várakozással indultunk neki, de a jegybank a 2022-es év második felére már 16% körüli inflációt vár – ez 20 éves fekete rekord és bőven a vágtató infláció kategóriája. Csakhogy a Jegybank az előrejelzés időpontjában még valószínűleg nem árazta be a Kormány múlt heti döntéseit…

    Lapot a 21-re

    A Kormány a múlt héten erre a rózsásnak még nagyon optimistán sem nevezhető helyzetre volt kénytelen még két olyan lapot húzni, ami a várakozásaival ellentétben jelentősen rontani fogja a már most is magas inflációt:

    • a KATA adónem – KKV-k és jó néhány szakma szempontjából mondhatjuk, hogy teljes és végleges kivégzését és
    • a régóta dédelgetett rezsicsökkentés feladását (a Kormány jelenleg is dolgozik a részletszabályokon, de mozgástere nem sok van, és amikor a közüzemi számlák egyik hónapról a másikra szorzókkal drágulnak, akkor gyakorlatban beszélhetünk a rezsicsökkentés végének megéléséről).

    A kormány nyilván nem jókedvében húzza össze a nadrágszíjat, a döntések kényszerűek és gazdasági szempontból indokoltak is. Ha a kabinet nem lépett volna, akkor nemsokára az Ország eladósódása okozott volna talán még nagyobb bajt. Csakhogy szerény véleményem szerint van, amire a döntéshozók nem számítottak, ugyanis…

    Ez következik most

    Kata helyett

    A kata rendszerét valóban sok cég használta a bejelentett munkaviszonynak a dolgozók számára magasabb havi jövedelmet juttató alternatívájaként. A döntéshozóknak megfordulhatott a fejében az is, hogy mivel a katás munkavállalók alvállalkozók ezentúl majd kényszerűen átalányadózással, munkaviszonyban, esetleg egy KIVA alapján adózó vállalkozást gründolva fognak adózni, a cégek a plusz adóterhet benyelik és a változtatás igazából a vállalati profitokat fogja csökkenteni (mint egy burkolt társasági adó emelés). Éspedig csökkenő vállalati profitok egyenlő kevesebb beruházás egyenlő letekert infláció.

    Meggyőződésem, hogy a hatás épp ellentétes lesz: a vállalatok a bértömeg ugrásszerű növekedését ugyan valóban nem fogják tudni egyből beépíteni az árakba, cserébe megindulnak majd az elbocsátások és az alvállalkozók szerződéseinek felbontása. S bár a beruházások valóban megcsappanak, a kata kivezetésében érintett vállalkozások a csökkenő munkaerő miatt kénytelenek lesznek visszafogni a termelést is, ami a kínálati oldal csökkenését okozza majd és a két hatás nettó eredője még mindig a növekvő infláció irányába fog hatni.

    Rezsi kérdés

    Az eddigi 10% körüli inflációra a vállalkozások beszállítóinál és munkavállalóinál – ugyancsak egyik napról a másikra – rárakódik egy újabb teher, a fogyasztói kosárban 7,5%-os súllyal szereplő háztartási energia – kinél tízszázalékokkal, kinél szorzókkal történő – drágulásának költsége. Márpedig ezt a legtöbb munkavállaló, vagy alvállalkozó nem lesz képes a péntekenkénti Louis Vuitton nagybevásárlást eggyel prudensebbre letekerve kigazdálkodni. Ez inflációs szempontból talán még veszélyesebb, méghozzá azért, mert rontja az inflációs várakozásokat is:

    Elméletileg ugye, ha magasabb a rezsi, akkor a lakossági vásárlóerő csökken, ami visszafogja a lakossági keresletet, a keresletcsökkenés pedig mérsékli az inflációt – elméletben. Csakhogy a társadalom nagy részénél nem nagyon van a keresletnek olyan része, amiből vissza tudna venni, az energiaárak elszabadulása pedig olyan drasztikus és olyannyira átmenet nélküli és főleg végleges lesz, hogy pár hónapnyi késleltetéssel keresletcsökkenés helyett érdemi bérnövekedést fog kikényszeríteni a piacon. (Akit ennek a mechanizmusa mélyebben érdekel, annak ajánlom a nálam makróban ezerszer tapasztaltabb Bihari Péter ár-bér spirálról írt, aranyat érő cikkét.)

    Ezt a bérnövekedést már a vállalatok is kénytelenek lesznek beépíteni az áraikba, ami újabb inflációs hatást fog gerjeszteni. (Remélem, tévedek!) Magyarul a vállalatoknak egyrészt néhány hónapos távlatban emelniük kell a béreken, vagy az alvállalkozói díjakon, másrészt kényszerűen vissza fogják fogni a termelést is. Az eredmény:

    Az év hátralévő részében rapid pénzromlásnak leszünk tanúi és az éves infláció – újra mondom: ne legyen igazam – decemberben jó, ha megáll 20% alatt…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2023. Jan. 20.

    A 2023-as évre a vége 17,6 %-os infláció lett – de csak a KSH trükközésével. Ez a legrosszabb érték 1997 óta és ha a forint nem erősödött volna, akkor bőven a 20%-os jóslatom felett lennénk.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Ha pedig mindezt megemésztetted, akkor felkészül a drágulásra a hatósági áras üzemanyag, az árstoppolt termékek mindegyike és az aszály sújtotta mezőgazdaség termékei…

    Ez lesz a standard reakció

    A vállalkozások emelkedő inflációra adott első reakciói borítékolhatóan a pánikvezérelt, fűnyíróelv-szerű költségcsökkentés és a leépítések lesznek – alább levezetem majd, hogy miért öngyilkosság mindkettő. Az áremeléseket megpróbálják elodázni, így nagyon sokan túl későn és túl drasztikusat fognak lépni.

    Piaci szegmenstől függően a katás szabadúszók mesterséges kivonása a forgalomból ideiglenesen még plusz keresletet is támaszthat a vállalkozások számára, de mielőtt bárki örülni kezdene ennek, ne tegye: a sok szabadúszú – bár árazásban lefelé húzta az árszínvonalat – jellemzően olyan ügyfélkörnek dolgozott, amelyet a vállalati kör nem biztos, hogy nyereségesen ki tud szolgálni. Sok iparágban már csak a kieső szabadúszók miatt is tapasztalható lesz a kínálati oldal csökkenése, ami megint csak felhajtja az árakat.

    Meddig fog ez tartani?

    Sok mindentől függ, de szerintem nagyjából 2023 év végéig – ha más sz@r nem üt be addig. Ha kipukkad a kínai ingatlan-lufi, ha Oroszországnak eszébe jut, hogy a finnek nem is egy önálló nép és Berlin igazából Moszkva egyik kerülete, ha jön egy szuper-Covid variáns, túl nagyra nő a Metaverzum, vagy megjelennek a barátságtalan földönkívüliek, akkor akár az egész évtized is rámehet a kilábalásra. A következő másfél év azonban egészen biztos nehéz lesz és nem úgy, mint a 2008-as válság – sokkal de sokkal keményebb idők elé nézünk.

    Ennyi károgás után azonban tényleg térjünk rá arra, hogy vállalkozóként milyen opcióid vannak magas inflációs környezetben – mert bizony vannak opciók:

    Először az elvek

    Még mindig a konkrétumok előtt tekintsük át az elveket. Nagy általánosságban vésd az eszedbe, hogy ha túl akarod élni a valószínűleg éven túl is elhúzódó inflációs válságot, akkor látványos amputációk helyett mikrosebészeti módszerekben kell gondolkodnod;

    Balta rossz, szike jó!

    Léteznek üzletfejlesztési technikák magas inflációs környezetben történő lavírozásra, de a kapkodás és a saját vállalatod pánik-szülte széttrollkodása nincs közöttük. A megmondóemberi attitűd helyett egy artista kifinomultságával kell egyensúlyozgatnod, valahogy így:

    Általános tanácsok

    A magas inflációs környezet azért nagyon rohadt dolog, mert egy sima válságot még kibekkelhetsz tőkéből, a magas inflációs környezet azonban akkor is megeszi a tőkédet, ha prudens módon félreraktál – ezért a semmittevés és a termelés visszavágása a jelenlegi helyzetben nem lesz járható út. Az általános stratégia lényege úgy lenne összefoglalható, hogy

    hatékonyság, profit-maximalizálás és piaci expanzió (erőltetett menetben)…

    Konkrét tanácsok

    1. Növeld a margin-t rendületlenül

    Mindenekelőtt kezdd el elemezni a profit margin-t szolgáltatásokra, vagy termékekre lebontva. Ha korábban fektettél valamirevaló üzleti analitikába, akkor ez sima liba. Ha nem, akkor eggyel hátrébbról indulsz. Az alacsony margin-nal bíró tevékenységektől szabadulj meg és koncentrálj a magas profittartalmúakra. Amennyiben valamilyen oknál fogva (például korábbi beruházás) nem tudsz levágni ilyen termékeket és szolgáltatásokat, akkor próbáld összecsomagolni őket magas profittartalmú jószágokkal (termékekkel és szolgáltatásokkal).

    Ugyanilyen kombókat alkotva söpörd ki a felesleges termékeket és optimalizáld a margin minden apró összetevőjét. Vezess be értéknövelt szolgáltatásokat – ezeknek magasabb a profittartalma és segítenek részben elfedni a kényszerű áremeléseket is.

    2. Automatizáld, amit lehet

    A magas inflációs környezet túlélése a hatékonyság növeléséről szól és ehhez az automatizáció az egyik legkézenfekvőbb eszköz. Mind az értékesítés, mind a back-office, mind a marketing, mind a gyártás folyamatait kényszeresen automatizáld, mert lényegében ezzel egyrészt ugyancsak a profit margin-t növeled, másrészt megágyazol a gyors piaci expanziónak, harmadrészt kevésbé fog fenyegetni a termelés csökkenésének réme.

    Rendelésfelvétel, számlázás, kintlevőség-kezelés, gyártás logisztika, HR; mindenhol van mit automatizálni, úgyhogy szedd ráncba a folyamataidat és automatizálj mindent, amit csak lehet!

    3. Növeld a termelékenységet

    Mindig vannak tartalékok a termelékenységben, és ezeket most kell kihasználnod. Sulina Krisztián, a 7Digits CEO-ja éveket dolgozott a tanácsadói piacon – napestig tud sztorikat mesélni, hogy milyen triviális dolgokkal lehet akár instant 15-20 %-ot is emelni a termelési hatékonyságon. A termelés alacsony költségek melletti növelése révén több profitot tudsz csinálni és nagyobb piaci szegmenst fogsz tudni kiszolgálni.

    4. Tárazz be

    Ha csak teheted, tárazz be készletekből, akár a szokásos mennyiségeket bőven meghaladó mértékben is. A magas inflációs környezetben egyetlen egy olyan jószág van, amit nem tudsz idővel drágábban eladni, ez pedig maga a pénz. 100 euróért sosem fogsz 110-et kapni, de a termékeidet adhatod 100, majd 110, aztán 150 euróért is, vagy amennyit éppen a piac hajlandó kifizetni értük.

    A nagyobb forgalmú, biztosan eladható termékekből halmozz fel, a kétesebb sorsúakat lelkiismeret-furdalás nélkül szüntesd meg. Ne tarts sok pénztőkét a bankban, mert napról napra romlik az értéke. Forgasd be termékbe, szolgáltatásba, vagy akár beruházásba és dolgoztasd a zsetont!

    5. Csökkents költséget, de ne ész nélkül

    Azokat a költség-elemeket faragd le, amik nem befolyásolják sem a profitabilitást, sem a hatékonyságot. Ez nyilván mindenkinél más és más, de nézz be minden sarokba és gondold végig, hogy szükséged van-e az adott költségre, vagy tudsz működni nélküle is. Eszedbe se jusson azonban olyan költségeket levagdosni, ami az infláció túlélését segítő szentháromságot veszélyezteti (Emlékeztetőül: profitabilitás, hatékonyság, piaci expanzió!)

    6. Emeld az árakat rendszeresen

    Magas inflációs környezetben nem is nagyon tudsz mást tenni, mégis számos vállalatvezető retteg ezt meglépni, amikor pedig mégis megteszi, akkor kénytelen drasztikusan lépni és ezzel ügyfeleket veszíteni. Pedig az áremelések sokkal elviselhetőbbek a vevők számára, ha apró lépésekben, fokozatosan történik a dolog. Kezdd a periférián lévő termékekkel és fokozatosan haladj a lényegesebb termékek és szolgáltatások irányába. Az amerikai kkv-k 89%-a idén már emelte az árait, magas inflációs környezetben nincs is más opciód, a kérdés inkább a hogyan?

    Ha nagyon sok terméked van, a minden 7Digits ügyfélnek ingyenesen biztosított Prisync alkalmazással automatizálhatod az áraknak a versenytársak áraihoz, a változó beszerzési árakhoz, vagy a piac egyéb tényezőihez történő igazítását (havi 99 dollártól elérhető egyénileg is). Szabályok alapján automatizálja az árképzést, akár négy percenként is csekkolva a konkurencia árait és hirdetéseit.

    Az árérzékeny piacokon bevethetsz olyan áremelési trükköket is, mint például az értéknövelt szolgáltatások. Például: megemeled az árat, de adsz plusz egy év garanciát. Mire a plusz egy év gari neked pénzügyi értelemben költségelemmé válna, addigra a pénz kevesebbet fog érni 20-30 %-kal (ha funny money-ról forintról van szó, akkor inkább 60%-kal)… Tételesen is növelhetsz árakat, mondjuk a kiszállítás költségeinek emelkedése miatt, ahogy az Uber, az Instacart, vagy a Lyft tette.

    7. Szabj új fizetési feltételeket

    Amennyiben 30-60-90 napra kapod a pénzt, akkor gyakorlatilag kevesebbet ér, mire a kezedbe kerül, mint amikor jogosulttá váltál rá: ez magas inflációnál tarthatatlan. Vágd vissza a fizetési határidőket (keresleti túlsúlynál megteheted) és lehetőleg térj át olyan devizában történő elszámolásra, ami kevésbé sérülékeny, mint a forint. Sok iparágban már korábban is elterjedt volt az Euróban történő elszámolás, de például a 7Digits is már 5 éve működik amerikai dollár elszámolással. Ez egy relatíve fájdalommentes, és ugyan nem számottevő, de még mindig azonnali inflációs védelmet biztosító lépés.

    8. Őrizd a vásárlóidat bármi áron

    A magas inflációs környezet az optimalizálásról szól, márpedig egy új vásárlót megszerezni – attól függően, hogy melyik tanulmányt olvasod – 5-25-ször többe kerül, mint a régieket megtartani. A churn 5%-os csökkentése akár 30%-kal is növelheti a nyereséget, így

    a vásárlók megtartása a profitmaximalizálás egyik titkos fegyvere.

    Épp ezért a marketing hangsúlya a régi vásárlók megtartásán legyen, főleg, ha amúgy eddig magas vásárlói churn rate-el dolgoztál. Perszonalizáció, proaktívan felfuttatott promóciók, vásárlói visszajelzések begyűjtése, loyalty-programok; az alkalmazható taktikák listája szinte végtelen, csak csinálni kell, mert magas inflációs környezeben a tudatos, profi marketing mind az optimalizációs lehetőségek felderítése, mind a profitmaximalizálás révén életmentő lehet a vállalkozásod számára.

    9. Beruházások előre

    Bár a mostani helyzetben a legtöbb vállalatvezető inkább a könyveléssel egyeztet, nem az R&D részleg felállításáról álmodozik, az infláció gyorsulása kézenfekvővé teszi, hogy a beruházásokat érdemes előrehozni. Amennyiben korábban gondolkodtál olyan beruházáson, mely hatékonyságot növel, üzletfejlesztést támogat, pontosabb analitikát eredményez, stb., akkor ezeket lépd meg most, mert akár egy fél éves csúszás is érezhetően meg fogja drágítani a beruházások költségét. Ugyanakkor, ahogyan fentebb is jeleztem: vágj le minden olyan beruházást, ami nem a hatékonyság, profitabilitás, expanzió szentháromságát szolgálja.

    Amit NE csinálj

    Ahogyan fent is jeleztem, a magyar piacot ismerve a legtöbb KKV döntéshozója 60-90 percnél többet nem fog arra szánni, hogy az íróasztal mögül kisbaltával átszabja a vállalatát inflációs módba – na, ezt például ne csináld! Tömegével fognak leépíteni és fűnyíróelven fognak költséget csökkenteni, csakhogy ezzel az lesz a baj, hogy két hónap múlva csinálhatják újra, aztán megint újra, mert nem növeli a hatékonyságot, csak leskálázza a működést – amíg be nem dől a vállalat.

    Ugyancsak azonnali reakció lesz sok helyen a korábban sem értett marketing büdzséjének drasztikus megvágása. Amennyiben ez főleg branding tipusú taktikákat érint, a döntés még igazolható is. Amennyiben azonban számokkal igazolhatóan profitábilis piacszerzést, vagy a hatékonyságot növelő technológiai beruházás elhalasztását érinti, akkor elég retardált ötlet. Rengeteg döntéshozó fél a marketingtől, mert nem érti, mert költséges, mert melós.

    Inflációs környezetben a marketing meg nem értésének luxusa azonban – legalábbis a túlélők részére – nem létezik!

    A bérköltségek és alvállalkozói díjak vagdosása a másik olyan terület, mely a fogalmatlan döntéshozók szegényes eszköztárának egyik kedvenc kelléke. Ne kövesd el ezt a hibát, bármilyen csábító is, hogy következő hónaptól X és Y megélhetése már nem a te gondod: vigyázz a munkavállalóidra, találj megoldást az alvállalkozók tovább-foglalkoztatására. Sokszor olcsóbb egy hűséges kollégát átképezni, mint leépíteni és a munkapiaci boom idején majd csilliárdért újat keresni.

    Ha bármelyik versenytársadnál ilyen agyament döntések születnek, már dörzsölheted is a tenyeredet – ugyanis bár a magas inflációs környezet valóban kemény taktikai kihívás, középtávon olyan növekedési lehetőség is egyben, ami békeidőben elképzelhetetlen. Ez az a piaci helyzet, amikor két év múlva  tiéd lehet a versenytársaid piacának egy jelentős része – már amennyiben te addig életben tudsz maradni.

    Vegyél egy utolsó nagy, békebeli levegőt, mielőtt két hét múlva megérkezik az első csökkentett-rezsicsökkentett közüzemi számla és szívből kívánom, hogy jó döntéseket hozz, legyen erőd, türelmed és bölcsességed kitartani, hogy másfél év múlva hatalmasat növekedj a simára gyalult piacon! Egy nagy kalappal a túléléshez, megköszönöm, ha megosztod, vagy elküldöd valakinek, aki fontos számodra…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2022. Aug. 6.

    A legfrissebb élelmiszer-inflációs adatokat megtalálod ezen a linken, az üzemanyagok ára pedig a cikk közzétételét követő hetekben így alakult Európa-szerte.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2022. Aug. 10.

    Már az elemzők is 16,5 %-os éves inflációt várnak az év végére. Minden valószínűség szerint idén még egyszer emelni kell a nyugdíjakon is.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2022. Szept. 8.

    Nincs megállás, az élelmiszerek átlagosan is 30% felett drágultak, a margarin, a kenyér és a sajt több, mint 60%-kal lett drágább a tavalyi év azonos időszakához képest. A frissítés írásának időpontjára több szálloda és a számos vendéglátóipari egység dobta be a törülközőt az elszálló energiaárak miatt.

    A mai nap egyetlen inflációs kötődésű jó híre az üzemanyagok árának csökkenése: a 95-ös benzin 649,9 forint, a gázolaj pedig 773,9 forint/liter lesz holnaptól. Mindazonáltal nem árt megjegyezni, hogy a kisebb, független benzinkutak még mindig nem jutnak elég üzemanyaghoz.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • A tíz leggyakoribb B2B marketing betegség

    [vc_row section_type=”fullwidth” header_feature=”yes” margin_bottom=”0″ section_id=”start”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044007362“}}”][vc_custom_heading text=”” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:83px” css=”.vc_custom_1502450690158{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B MARKETING BEVEZETÉS” heading=”h3″ subtitle=”MIELŐTT BÁRMIT CSINÁLNÁL” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044013904“}}”][vc_column_text]

    Aki elég régen van a magyar üzleti életben, az biztosan hallotta már azt az idióta örökbecsű gondolatot a B2B marketing mikéntjéről, hogy

    “A B2B kereskedelem az nem marketinggel működik, hanem sales-el meg kapcsolatokkal”.

    Ez a hozzáállás a B2B marketing egészéhez kis piacokon részben érthető; sokan vannak, akik jó sok pénzt elégetve sem értek el eredményeket – ettől még persze a fenti kinyilatkoztatás tükörselyem nonszensz.

    Hittel szemben ugyan felesleges érvelni, de talán akadnak olyanok, akiknek nem hasít ugyan az elvárásoknak megfelelően a B2B marketing, de azért még nem adták fel, és küzdenek, mint pocok a tarlótűzben – nekik szól az alábbi írás.

    Az elmúlt évek tapasztalatai alapján íme a tíz leggyakoribb magyar B2B marketing betegség – és persze a gyógymód. Ha bármelyiket felismered, itt az ideje megkezdeni a kezelést:

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044020881“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”options” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044035284“}}”][vc_custom_heading text=”01.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502449734755{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B Marketing egyszerre minden csatornán” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044041608“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]

    Tünet: Abban merül ki a cég marketingje, hogy mindenhol elkezd hirdetni, mint az eszetlen – nagyjából egy középkori mozsárágyú célzásának finomságával… aztán amikor elfogy a zseton, akkor egy amúgy jól indult napfényes kedd reggelen derült égből a Főnök ezzel a fejjel fogad…

    bedühödött góré…majd bölcsen nullára fékezi még az ügyfél-akvizíciót is…

    Diagnózis: a menedzsment marketingnek álcázott szerencsejátékra költi a cég forrásait. Mivel nem képes belátni, hogy a B2B marketing aktivációs fázisa hosszú, pár hónap után szembesül vele, hogy “Houston, van egy kis gondunk… – elfogyott a lé”. Mivel valakinek el kell vinnie a balhét, a PPC-s kolléga épp egy egész napos maratoni Honfoglalóval ünnepli meg felmondási ideje utolsó napját…

    Terápia: Ha egy B2B piac sűrűjében tolod az ipart, akkor tervezd előre a marketing büdzsét, méghozzá azzal a kiindulással, hogy

    az első eredmény megjelenése = 6 hónap + az átlagos sales ciklus hossza

    Ne csak az acqisition-re fókuszálj, sőt: egy kisebb B2B cég PPC büdzséje jellemzően még Amerikában is csak néhány ezer dollár – szemben a B2C-k egy- vagy két nagyságrenddel magasabb költésével. Ha azonban megremeg a kezed és abbahagyod még az acquisition-t is, azzal csak az addig kifizetett pénzt húzod le a slozin. A B2B marketing egyik alapszabálya a folyamatos, konzisztens kommunikáció, ezért inkább költs keveset okosan, de azt folyamatosan és főleg kiszámíthatóan. Az úgynevezett mosógép marketing még senkinek sem működött…

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044048348“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044169706“}}”][vc_custom_heading text=”02.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451348283{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Nem foglalkozni a nem konvertáló lead-ekkel” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044175728“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Tolja a marketing a hirdetést jó széles célzással, mintha nem lenne holnap: aki visszahívást kér, annak örülünk, aki meg nem vásárolt elsőre, azt gyanakvó távolságtartással megvetjük… (leszóljuk, kinevetjük, lesajnáljuk – cégkultúra függvénye…)

    Diagnózis: Ez a B2B marketing betegség is acquisition-heavy marketing, és a cég lényegében ugyanazt csinálja, mint az 1-es pontban, csak egyelőre szerencséje van – csakhogy az egyszer elfogy… És hát ugye még B2C-ben is illik stratégiát alkotni a nem konvertálókra, a B2B kereskedelem berkeiben pedig a legtöbb értékes ügyfél-jelölt nem fog első ámulatában ráugrani a contact form-ra. Nem foglalkozni ezekkel óriási hiba, hiszen B2B-ben az üzletek nagy része nem első találkozásra köttetik.

    Terápia: részletes customer journey-t kell kidolgozni az elsőre nem konvertálókra és az engagement-re fókuszálni – szerencsére számos eszköz áll rendelkezésre ehhez: retargeting, email marketing, letölthető white paper tartalmak, video tartalom, stb. Ha ennyitől nem jött meg az ihlet, írj egy kommentet és mondok példákat.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044181398“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ section_id=”features” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044203510“}}”][vc_custom_heading text=”03.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450724955{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B marketing hideg lead-ekre ugrálva” heading=”h3″ subtitle=”A LEGGYAKORIBB HIBA” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044210442“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Ez az előzőekből következik. Eszméletlen sok B2B képzeli úgy, hogy a marketing az annyi, hogy futnak a hirdetések, jön belőle a lead, amire ráugrik a sales-es kolléga, aztán majd előbb-utóbb bekaszálja. Ez

    NEM. ÍGY. MŰKÖDIK.

    Diagnózis: A menedzsment nem érti a B2B marketing legfontosabb hozzáadott értékét, a lead-ek automata “felmelegítését”. Írtunk korábban egy egész cikket a b2b értékesítés e gyakori hibájáról, ezért itt nem mennék bele bővebben – ismétlésnek csak annyit, hogy automata és ha egyszer készen van, akkor majdnem teljesen ingyenes. E két paraméter ismeretében bármely, a zöld szemes ostoros értelmi képességét meghaladó menedzser könnyen belátja, hogy jó ötlet lenne használni…

    Terápia: először menedzsment szinten kell megértetni, hogy egy B2B piacon működő vállalkozásnak a PPC önmagában az nem marketing! Jó kezdet egy hatékony acquisition, de ha a sales rep-ek hideg lead-ekre ugrálnak, akkor iszonyat gyenge zárási arányuk lesz, cserébe látástól mikulásig dolgoznak majd. Sales és marketing közösen üljön le a menedzsmenttel, és értesse meg vele a lead-ek kezelésének módját, folyamatosan mérjék az SQL/MQL arányt (Sales Qualified Lead / Marketing Qualified Lead) és dolgozzanak rajta közösen, hogy magasabb legyen! Emlékeztetőnek az ábra a korábbi cikkből:

    b2b értékesítés diagramja helyes és helytelen b2b marketing esetén

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044216487“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044230460“}}”][vc_custom_heading text=”04.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450731591{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B marketing retargeting nékül” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Egy retarget típusú hirdetés átkattintási aránya egy “sima” display hirdetéshez képest tízszeres… 

    Még több adat a retargetingről[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044236791“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Egyszer olvastuk, hogy a B2B marketing álmoskönyv szerint a retargeting hatékony, ezért sörétes hirdetéssel visszatereljük a mókusokat arra az oldalra, ahonnan már elsőre is visszapattantak…

    Diagnózis: A retargeting hirdetések B2B-ben teljesen másra valók, mint B2C-ben. Akik egy webshopban a kosárban hagyták dec 18-án a kenyérpirítót, azoknak még pár napig érdemes retargetinggel frissíteni a memóriáját, hogy az unokaöccs unokabátyjának a régi szobatársa még mindig nincs letudva kariaji tekintetében – és akkor talán megveszik.

    Ugyanez a hozzáállás B2B-ben teljesen hibás; a retargetinget B2B-ben a customer journey folytatására kell használni – cserébe elhanyagolható az időnyomás, mert arra az ipari lézerre pont januárban is ugyanúgy szüksége lesz az ügyfélnek… A lényeg, hogy B2B-ben a retargetinggel nem a konverzióra hajtunk, hanem egyel magasabb engagement-re; a konverzió úgyis akkor jön, amikor készen áll rá az ügyfél.

    Terápia: Állíts fel kommunikációs sorrendet a B2B marketing területén is! Ha eldobunk egy követ a B2B weben, nagy valószínűséggel olyan vállalkozást talál el, amelyik fékezhetetlen szófosással ontja a termékjellemzőket a weboldalán – ezt persze senki nem olvassa el, de legalább tartalom, az van. Nem lehetne ezt emészthető formában tálalni? Egy része az oldalon, a másik része email révén, a harmadik letölthető, a negyedik retargetált oldal, az ötödik egy videó-tutorial, stb.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044243406“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044250398“}}”][vc_custom_heading text=”05.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450739545{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”B2B marketing hibás mérése – vagy még annyi sem” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Amit nem tudsz mérni, azon nem tudsz javítani sem!

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044258770“}}”][vc_column_text]

    Tünet A verzió: A heti menedzsment meetingen a marketinges kolléga 117 slide-on 812 adat változását mutatja be a múlt héthez képest. Ja, biznisz? Hát az a sales dolga…

    Tünet B verzió: A heti menedzsment meetingen a marketinges kolléga megpróbálja harsány röhögés nélkül komolyan végigmondani, hogy a múlt héten egyel több lead jött, ami 100%-os növekedést jelent…

    Diagnózis: Értelmes B2B marketing stratégia csak akkor születhet, ha tudjuk, mi miért történik. Meglepő adat, de az amerikai b2b marketing vezetők 32%-ának például halvány lila sejtése sincs, hogy melyik közösségi csatorna hoz nekik bevételt…  A marketing feladata, hogy megtalálja azt az üzleti mérőszámot, ami a megrendelés-állománnyal a legjobban korrelál. Ha ez megvan, akkor lehet ennek a KPI-nak az emelésén dolgozni.

    Terápia: B2B-ben az engagement-et célszerű mérni – márpedig ennek sok formája van: email feliratkozás, white paper letöltés, videó elindítása, webinar regisztráció, stb. A Hubspot-nak van egy ingyenes WP pluginja, a LeadIn, ami erre tökéletesen alkalmas – igaz, egyelőre csak angol nyelven használható.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044265221“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044286724“}}”][vc_custom_heading text=”06.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502450747150{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Ötlettelen Inbound” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Ha több pénzed van, mint eszed, akkor az interruption marketing való neked. Ha több eszed van, mint pénzed, akkor az inbound… – Guy Kawasaki

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044313155“}}”][vc_column_text]

    Tünet: a SEM (Search Engine Marketing) még valahogy megy, weboldal van, de ezen felül a cég inbound marketing tevékenységénél a Hold felszíne is színesebb. Dacára annak, hogy a legtöbb amerikai B2B marketinges az inbound marketinggel 300%-kal magasabb ROI-t mér mint az interruption jellegű csatornákkal, sok K-Európai B2B cég ezt meg sem hallja.

    Diagnózis: Igen, az inbound B2B marketing számos formája rövid távon nem tűnik profitábilisnak: kis piacon hosszabb megtérüléssel és magasabb relatív költséggel jár. Csakhogy létezik közép- és hosszú táv is. 5 hónap konzisztens inbound marketing révén akár 80%-kal is csökkenhet egy lead bekerülési költsége! Egy közepes vállalkozás pont a marketing szempontból sivár piac miatt a legegyszerűbb inbound eszközökkel is csodákra lenne képes.

    Terápia: Egyszerűen oszd fel a marketing büdzsét 70-30 arányban és hozz egy döntést, hogy a nagyobbik porció ezentúl csak inbound marketingre mehet, interruption marketingre nem: Kalkulátorok, céges blog, long-form social media postok, study-k, content optimization, infografikák, Q&A site-ok, tradícionális PR, podcast-ok, megosztott prezentációk, webinar-ok, SEO – a lista szinte végtelen… Igen, lassabb lesz, de ha egyszer összeáll, akkor a magasabb megtérülés bőven kárpótol a sok küzdelemért!

    [/vc_column_text][vc_tta_accordion active_section=”1987″][vc_tta_section title=”Megjegyzés” tab_id=”1501946333128-59622c1f-c061f2fe-489f”][vc_column_text]

    Régóta vita van róla, hogy a PPC (vagy annak egyes részei) az inbound B2B marketing körébe tartozik, vagy inkább interruption marketing-nek számít. Személy szerint én a SEM-et inbound-nak tartom, a display jellegű PPC-t azonban nem. Meghagyom azonban mindenkinek a döntés lehetőségét a kérdésben, itt található egy vita a témában.

    [/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645044305870“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045250813“}}”][vc_custom_heading text=”07.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451159153{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Elhanyagolni az organic forgalmat” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    A user-ek 70-80%-a figyelmen kívül hagyja a fizetett hirdetéseket a keresőkben és csak az organikus találatok közül válogat…

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045257210“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Ez a B2B marketing betegség része az előzőnek, de külön említést érdemel: A SEO vagy PPC dilemma visszatérő kérdés vállalatvezetők részéről – pedig választani e kettő között olyan, mint egy építkezésnél választani, hogy tégla, vagy cement…

    Diagnózis: A cégvezetés nem érti a SEO és a PPC közötti relációt és főleg nem a szinergikus hatást. Ugyanis még ha zakatol is a marketing fizetett hirdetések révén, hosszú távon akkor is az organic forgalom lesz képes a csökkenő ügyfélszerzési költségek révén versenyelőnyt biztosítani a vállalkozásnak.

    Terápia: Érthető, hogy sok vállalkozásnak nincs megfelelő forrása a B2B marketing napjainkban igencsak megnövekedett költségeinek fedezésére, de akkor is hiba csak PPC-re hagyatkozni és elhanyagolni az organikus forgalmat. A PPC nyilván (kvázi) azonnali eredményt és szakértő kezekben sok értékes információt is hoz, azonban muszáj középtávon is gondolkodni és ha már van tartalom, akkor nekiállni a SEO-nak is. Itt van, hogy hogyan kell a SEO kérdést megközelíteni B2B marketing során:

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045263150“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045270654“}}”][vc_custom_heading text=”08.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451180294{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Automatizmusok hiánya” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][vc_column_text]

    Azok a B2B vállalkozások, melyek belevágnak az automatizálásba, 6-9 hónapon belül 10+% árbevétel növekedést érnek el.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045277409“}}”][vc_column_text]

    Tünet: a marketing automatizmus a cégnél abban merül ki, hogy a marketing vezető minden hónapban automatikusan megkapja a fizetését…

    Diagnózis: ma már vannak olyan b2b marketing eszközök, melyekkel a marketing automatizálás egyszerűen bevezethető, sőt, egyes csatornákra külön-külön is elindítható egy-egy pilot projekt; így a hiánya legtöbbször abból fakad, hogy vagy nem értik a működését és félnek tőle, vagy egyszerűen olyan retardált érdekrendszerek vannak a cégnél, hogy jobban megéri semmit nem csinálni – mindenki látott már ilyet, nem ragozom.

    Terápia: kisebb, jól kontrollálható csatornákon érdemes pilot-okat indítani. Időt hagyni a tesztelésre, és megfizetni a legjobb szakembereket. Az első kis siker után már a menedzsment is bátrabban fog belevágni a következő marketing automatizálósdiba. Aki elkezdené, itt van hozzá egy remek rendszer, amit mi magunk is használunk.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045284226“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045301247“}}”][vc_custom_heading text=”09.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451188615{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Unalmas termék = unalmas b2b marketing” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045306444“}}”][vc_column_text]

    Tünet: ipari lézer hazai forgalmazója fájdalmasan ecseteli, hogy könnyű a Nike-nak meg az Apple-nek olyan termékekkel, amit mindenki akar, de a B2B marketing más (!), ott nem lehet kreatívkodni meg komolytalankodni…

    Diagnózis: A száraz, semmitmondó tartalomhoz való ragaszkodás – hivatkozva az iparág, vagy a partner komolyságára – valójában a döntéshozók (és/vagy a beosztottaik) félelme attól, hogy valami nem jól sül el, ha kicsit lazítanak a kommunikáción.

    Terápia: Könyörgöm, a vevő is ember, még ha egy céget képvisel, akkor is! Nem arról van szó, hogy mindenáron össze kell boronálni azt az ipari lézert egy alvilági drogos hidrogéntechnó bulival! Olyan azonban nincs, hogy ne lehetne bármilyen B2B termék képességeit kicsit kreatívabban bemutatni. Mivel a (jól összerakott) B2B marketing nagy része amúgy is inbound, érdemes egyensúlyt tartani az oktató, meggyőző/értékesítő és a szórakoztató tartalmak között. Ha a B2B kereskedelem számos olyan volumenű szereplője, mint a Volvo, vagy az Adobe megtehette, akkor a te céged sem ettől fog megdőlni! Erről értekezik bővebben az egyik legjobb b2b marketing blog.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045313420“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045320263“}}”][vc_custom_heading text=”10.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1502451207772{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Nulla aftersales marketing” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045326374“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Láma vásárolt, marketingnek emailben megy az utasítás odafentről, hogy “vegyétek le minden listáról, bekaszáltuk a bizniszt!” (Ez konkrét, a magyar valóságban megtörtént példa volt!)

    Diagnózis: A menedzsmentben valaki túl sok Tőzsdecápák-at nézett, és azóta meg van győződve róla, hogy

    kemény üzletember = gonosz paraszt

    Az ügyfélre azóta tudatosan nem partnerként, hanem fejőstehénként, az online B2B marketing területén dolgozó kollégákra pedig nem kommunikációs szakemberként, hanem a legalitás határán egyensúlyozó szélhámosként tekint. Sürgősen változtatni kell a hozzáálláson, különben nem lesz hosszú sem a partnerkapcsolat, sem a cég virágzása.

    Terápia: Mint minden kapcsolatban, az Ügyfél a pozitív vásárlási döntését követően számít csak igazán ugyanarra a kommunikációra, ami miatt a partnerség mellett döntött. A marketing szerepe B2B-ben nemhogy nem áll meg az első termékértékesítés után, hanem továbbra is ellátja a sales-t további upsell lead-ek lehetőségeivel és főleg információval – már ha jól csinálják!

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045331850“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” rc_bg_type=”color” margin_bottom=”0″ bg_color=”#f4f4f4″ section_id=”features” rc_bg_color=”#f4f4f4″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045338157“}}”][vc_custom_heading text=”+1.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1559203685401{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Csak Acquisition tartalom” heading=”h3″ subtitle=”BETEGSÉG” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””]2019-es Frissítés[/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045343900“}}”][vc_column_text]

    Tünet: Elkezd a cég blogolni és tolja a jobbnál jobb tartalmakat. Nem sajnálja a pénzt, megbízza a legjobb ügynökséget, hirdet, optimalizál, SEO-ra költ, küldi a hírleveleket is – lead mégsem jön egy szál sem. Türelmesen csinálja mindezt 18 hónapig, de aztán feladja… Mi történt?

    Diagnózis: Majdnem mindent jól csináltak a kollégák, de mivel tartalom tekintetében csak az Acquisition jellegű tartalomra koncentráltak, csak az érdeklődést teremtették meg, a bevonódásnak (engagement-nek) még csak a lehetőségét sem.

    Terápia: Ha a B2B marketing során képes is vagy folyamatosan minőségi tartalmakat produkálni, akkor is életbevágó, hogy a tölcsér megfelelő részén a megfelelő tartalom legyen. Az akvizíció része sima blogolgatással is működni fog, de ha nincsenek például lead mágnesek, ahová tovább lehetne vinni a reménybeli vevőket, akkor az elköteleződés fázisa elmarad és a kezdetben érdeklődő lead-ek lassan elfelejtik a céget. A megoldás az, hogy már kezdetben is 2-3 lead mágnessel indulj – ezek a tartalmak évekig kitartanak, így idővel megtérül a befektetésed.

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045349191“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” margin_bottom=”0″ bg_color=”#ffffff” section_id=”features”][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045363050“}}”][vc_custom_heading text=”+2.” font_container=”tag:div|font_size:80|text_align:left|color:%23d1d1d1|line_height:90px” css=”.vc_custom_1559203824253{margin-bottom: 18px !important;}”][impeka_slogan title=”Más opciók” heading=”h3″ subtitle=”És a Legfontosabb tanács” btn_text=”” btn2_text=”” button2_text=””][/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045368923“}}”][vc_column_text]

    A fentiek mellett még millió oka lehet annak, ha egy B2B vállalkozásnak nem megy a lead-ek online marketinggel történő generálása. Ilyenkor lehet csökkenteni a büdzsét és visszamenni az alapokhoz, szakértőket fogadni, új dolgokkal próbálkozni, stb. Az egyetlen dolog, amit nem szabad tenni, az az, hogy kijelentjük, hogy a marketing márpedig ebben az iparágban nem működik – ez ugyanis egyből megpecsételi a növekedési lehetőségeket.

    A legfontosabb B2B marketing tanács

    …az, hogy Türelem! A 7Digits is egy B2B cég, és saját magunknak is közel 8 hónapba telt eljutni oda, hogy az ügyfeleink szinte 100%-a inbound marketingből jön – és még messze nem vagyunk ott, ahol tartani szeretnénk.

    Hiába tudjuk ugyanis, hogy mit csinálunk, időbe telik odáig finomítani a folyamatokat, hogy aki velünk szeretne dolgozni, az a saját magának megfelelő ütemben – ugyanakkor majdnem teljesen automatikusan – ismerhesse meg a 7Digits csapatát, az általunk képviselt értékeket és a módszereinket.

    Azonban ha lassabban is, de működik az online B2B marketing területén az a megközelítés, hogy

    ahelyett, hogy eladni próbálnánk, inkább hozzásegítjük az ügyfeleket ahhoz, hogy vásároljanak.

    Sok sikert, türelmet és persze rengeteg lead-et! Ha tetszett, plíz oszd meg a cikket, vagy mentsd el magadnak könyvjelzőként arra az esetre, ha fél év múltán visszanéznéd, hogy mennyire egészséges a marketing… 😉

    Ha pedig láttál még B2B marketing betegséget a fentieken kívül, akkor a komment szekció hívogató patyolatfehér mezeje csak rád vár…

    [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045375246“}}”][/vc_column][/vc_row][vc_row section_type=”fullwidth” padding_top_multiplier=”2x” padding_bottom_multiplier=”2x” rc_bg_type=”color” equal_column_height=”middle-content” tablet_visibility=”hide” tablet_sm_visibility=”hide” mobile_visibility=”hide” heading_color=”primary-1″ font_color=”#000000″ bg_color=”#e8e8e8″ margin_bottom=”0px” rc_bg_color=”#e8e8e8″][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045626962“}}”][/vc_column][vc_column width=”1/2″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045618855“}}”][impeka_slogan title=”B2B marketing email kurzus” heading=”h4″ subtitle=”100% INGYENES” btn_text=”Részletes program ›” btn_color_gradient=”primary-3″ btn_hover_color_gradient=”primary-1″ btn_link=”url:https%3A%2F%2F7blog.hu%2Fb2b-marketing-oktatas%2F||target:%20_blank|” btn2_text=”” button_color=”orange” button_hover_color=”primary-1″ button_shape=”round” button2_text=””]5 napos email kurzus – ha igazán komolyan gondolod az online B2B marketinget. Tanuld meg, hogyan növelheted az árbevételt online eszközökkel. Stratégiától a taktikákig, hirdetéstől a marketing automatizációig.[/impeka_slogan][/vc_column][vc_column width=”1/4″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-right“:“8%“,“padding-left“:“8%“,“class“:“grve-wpb-1645045633651“}}”][/vc_column][/vc_row]

  • Pretty Please – Marketing büdzsé tervezése

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Évi 20 milliárdos árbevétel körül mozgó ügyféljelölt megérkezik – szeretne erősíteni online vonalon. Pénzügyi eredmény elvárás? Nincs. Stratégia? 2015-ös. Esetleg idő-horizont a nemtudommennyi elérésére? Mondjátok meg Ti! Marketing büdzsé? 20 millió forint. Havonta? Dehogy: egész évre – és az offline is benne van!

    A nagy kérdés

    Szigorúan az ügynökség szempontjait nézve bele kellene mélyednünk, hogy mit tudunk kihozni ebből, vagy instant passzoljunk?

    Sok ügynökség azonnal ugrana ennyi pénzért. A helyes válasz mégis az udvarias passzolás – rögvest bemutatom, hogy miért:

    Az ügynökségek működése

    Ahhoz, hogy a fenti helyzet csapdáját megértsd, ismerned kell az ügynökségi munka egy speciális aspektusát. Amikor egy asztalos megcsinálja a szép új konyhádat, tehet egy lépést a jó hírnév és a siker felé még akkor is, ha egyébként ehetetlen szarokat főzöl 20 éven keresztül. Az autókereskedő is lehet sikeres attól hogy nem tudsz vezetni – sőt, a szervízen van a nagy pénz, úgyhogy igazából olyankor még sikeresebb. A válóperes ügyvéded is lehet sikeres akkor is, ha soha többé nem találsz társra – elvégre Ő már kármenteni érkezett, nemde?

    Az üzletfejlesztésben részt vevő szolgáltató entitás azonban CSAK az ügyfelei üzleti sikerén keresztül lehet sikeres – máshogyan nem.

    Egy ügynökség kapacitásai végesek, és általában azokon az ügyfeleken csinál pénzt, akiket meg tud tartani. És kiket tud megtartani? Akiket boldoggá tesz. Mivel? A befektetésükre hozott megtérüléssel – de nézzünk inkább konkrétan a számokat…

    Marketing büdzsé top-down 

    Az online marketingben – iparágtól, piactól és terméktől (nagyon nagy részben) függően körülbelül (itthon) 1:4-hez ROAS-t tartanak átlagosnak – bármit 6-8 körül kiemelkedőnek. Az amerikai átlag lejjebb van, de a büdzsék nagyobbak, úgyhogy az 1:3-hoz érték odakint már jónak számít.

    A ROAS azonban a marketingen kívül számos dologtól függ még, B2B-ben például a sales teljesítményétől, az upsell lehetőségektől, B2C-ben az ügyfélértéktől, az LTV-től, és a piac “hőmérsékletétől” is.

    Amennyiben egy ügynökség segítségével a cég 5-szörös megtérülést ér el a hirdetési büdzsé forintjain, akkor azt az ügynökséget az ügyfél általában pár évig megtartja és az ügynökség elkezdhet profitot termelni magának is.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1644698976001“}}”][vc_column_text]

    ROI, ROAS – fogalommagyarázat

    Egytelen mondat erejéig szeretnék kitérni a marketing ROI fogalmára, mert az egy gyakran felmerülő vitaindító, hogy árbevételre, vagy árrésre számoljuk-e a megtérülést. Árbevételre számolni nem sok értelme van, ennek ellenére a tengerentúlon ez is egy olyan mutatószám, amivel kalkulálnak, mert gyors összehasonlítást tesz lehetővé – ugyanakkor ez monetáris értelemben nem megtérülés.

    Mi leggyakrabban gross profit-ra számoljuk a ROI-t, mert az monetárisan is jó közelítést ad a teljesítményről, ugyanakkor kalkulálunk az LTV révén elérhető plusz árréssel is, valamint – amennyiben számottevő – a teljesítményt csökkentjük az organikusan elért értékesítéssel.

    A valóság – és a marketing ROI viták vége is – majdnem mindig az, hogy az adott vállalat sajátosságainak megfelelően kell finomhangolni a ROI képletét is. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért ROI alatt az árrésre (revenue – cost of goods) vetített marketing költést értjük, de ahol csak lehet, inkább ROAS-al számolunk, mert az egyértelműbb.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Ahol a probléma lakik

    Amennyiben egy vállalat a 48-as szabadságharc idején is elavultnak számító honlappal, valamint -273 Celsius fokos tartalommal és technológiával rendelkezik, akkor az online tulajdonok, a tartalmak és a technológiák létesítése is pénzbe és időbe kerül…

    …márpedig ilyenkor mind a nyereségre fordulás idő-horizontját, mind az elvárt megtérülést is ehhez kell igazítani.

    E-kereskedelemben itthon általában könnyen lehet gyors eredményt felmutatni, mert 20-ból mindössze 1 hirdetési account van csúcsra járatva, tehát amíg technológia építéssel, tartalomgyártással, meg CRO dolgokkal égetjük a marketing büdzsé dollárjait, addig is lehet virítani némi lóvét a hirdetésekkel.

    B2B-ben viszont már az is jónak számít, ha egy kvázi nulláról induló vállalatnál egy év alatt kirakja a csapat plusz nullára a dolgokat (hogy aztán a második évben már komoly megtérülést generálhasson).

    Visszatérve a példánkra

    A fenti példában nem a marketing stratégia, vagy a tervezés hiánya a probléma és még csak nem is a marketing büdzsé, hanem

    a marketing források aránya az árbevételhez…

    Ha a 20 milliós marketing büdzsé online részének (legyen itt 10 milka) felével meg is építjük a technológiai és a tartalmi részt, majd példának okáért a maradék 5 millióra hozzuk is az 5-szörös ROAS-t, akkor is körülbelül 25 milliónyi árbevétel növekedést érünk el…

    Az ügyfél árbevételét tekintve ez  +0.125 % – azaz szinte észrevehetetlen. Sikeresnek érzi majd az ügyfél a dolgot? Inkább magasról tesz rá – mert számára marginális az online marketing hozzáadott értéke. Keresztre nem feszít ugyan, de egy év után simán lecserél az alaptalan csodavárás ómagyar hagyományait ápolva.

    Az eredmény: Rengeteget dolgoztunk, pénzt alig, vagy egyáltalán nem kerestünk, villogni sem fogunk, ugye, a +0,125 %-os növekedéssel és ha a konverzió érdekében párszor beleálltunk a CEO képrázatos módon veleszületett UI design adottságaiba, vagy az antiókai szent corporate policy eszement baromságaiba, akkor még 20 éven keresztül rossz hírünket is kelti az ügyfél – az Ő szempontjait figyelembe véve talán még azt is mondhatom, hogy jogosan…

    De akkor hogyan?

    Egy ügynökségnek a hosszú távú fennmaradása és a jó hírneve érdekében NYERNIE KELL, megtérülést KELL produkálnia.

    Ahhoz viszont, hogy nyerni tudjon, az ügynökségnek komoly támogatásra van szüksége ügyféloldalról is. Egy marginális jelentőségű marketing büdzsé esetén pedig mindig lesz fontosabb dolog; épp egy kihagyhatatlan rendezvény van, év zárás van, akció van, kormányzati nagyprojektet zárunk, választások vannak, kimúlt a főnök kedvenc vadászgörénye, stb. – így senki nem fog törődni az online marketinggel és az összes ügynökségi erőfeszítés hiábavaló lesz. Aztán elmegy a CMO, a következő pedig nem érti, hogy minek feszül rá az online-ra bárki 0,125%-os növekedésért – és a kör bezárult…

    Természetesen a fentiek nem vonatkoznak olyan technikai jellegű feladatokra, mint egy konkrét rendszer bevezetése, egy-egy integráció, vagy egyéb, jól körülhatárolhaó kézműves feladatok – ezek olyanok, mint az új konyha. Ezeket meg lehet csinálni bármilyen ügyfélnek, mert itt nem a marketing büdzsé számaira hozott megtérülés a siker-kritérium, hanem a rendszer átadása, beüzemelése, vagy az integráció működőképessége. Az üzletfejlesztést érintő feladatok, ahol a cél a megtérülés – az azonban már más tészta:

    Marginális belső szándékra – és az ennek nyomán hasraütésre meghatározott marketing büdzsé számaira – nem lehet sok éves gyümölcsöző partnerkapcsolatokat építeni.

    Vezetőknek

    Amikor egy cég úgy dönt, hogy elindítja az online üzletfejlesztést (főleg nulláról), akkor célszerű az árbevétel és a megtérülés oldaláról, azaz top-down közelíteni és vagy rendesen csinálni, vagy egyáltalán nem csinálni – minden más ugyanis árt a márkaértéknek.

    Nyugati piacokon B2B-ben átlagosan az árbevétel 6-10%-át, e-kereskedelemben akár a 20 %-át is elköltik a vállalatok a marketing büdzsé keretei között – jelentős online túlsúllyal. Magyarországon ez az arány jóval kisebb – és még így is működhet a dolog! Az árbevétel 0,1%-ával azonban lehetetlen a vállalat piacszerzésének szempontjából is értékelhető eredményeket hozni!

    Márpedig amennyiben nem lehet boldoggá tenni az ügyfelet – akár a saját döntései miatt – akkor el kell engedni a deal-t, mert előbb, vagy utóbb visszaüt.

    Be lehet ugyan zsebelni a marketing büdzsé online munkákra szánt 10 milliójának nem hirdetésekre szánt részét (jelen példánkban 5 milliót) rövid távon – és ezzel búcsút mondani a jó hírnévnek örökre. Vagyis belevizelni a gatyába 5 perc melegért – ahogy házon belül mondani szoktuk…

    Tudom, hogy tudjátok…

    Tudom, hogy a fentieket rengeteg marketing vezető érti és átérzi; sőt, sok CEO is ugyanígy képben van. A marketing büdzsé kérdései azonban sokszor a külföldi anyavállalatnál, vagy a meggyőzhetetlenül régivágású magyar tulajdonosnál születnek, és hiába értik az operatív vezetők a dolgot, sokszor önhibájukon kívül képtelenek érdemi marketing büdzsé megszerzésére.

    Ahol pedig meg is lenne egy szabad szemmel már látható marketing büdzsé, ott sem véletlen egybeesés ám, hogy nulla online üzletfejlesztés volt éveken keresztül… És a legfelvilágosultabb, legelkötelezettebb CEO-t is abszolút megértem, ha vonakodik beletolni az árbevétel 5-6%-át egy olyan fekete dobozba, aminek a működése számára ismeretlen.

    Ettől még azonban a matek nem változik és az online üzlet-nem-fejlesztés sem fog megtérülést generálni – épp ellenkezőleg:

    Jobb sorsra érdemes vállalatokat fog a láthatatlanságig higítani az opportunity cost.

    Az online marketing trend az, hogy az online tér brutálisan drágul, a verseny élesedik és néhány kivételtől eltekintve itthon sem lehet már folyamatos érdemi növekedést produkálni 1-2%-os árbevételarányos marketing büdzsé alatt – főleg nulláról nem.

    A megoldás

    Az online üzlet-nem-fejlesztés opportunity cost-ját szem előtt tartva a legkézenfekvőbb megoldás venni egy nagy levegőt és megpróbálni tudatosan és minőségi módon csinálni az online marketinget. Amikor ez a fenti okok bármelyike miatt nem lehetséges, akkor pedig el kell engedni a rövidtávú megtérülés-elvárásokat és a kisebb marketing büdzsé mellett felkészülni egy lassabb online expanzióra, egyenként létrehozva a tartalmi elemeket és kiépíteni a technológiai hátteret. Ebből egy ideig plusz árbevétel ugyan nem lesz, de 1) később majd lesz, 2) legalább építi a márkát és nem lehúzza.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#b62929″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#b62929“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1645351126536“}}”][vc_column_text]

    Úgyhogy pretty please: számoljatok top-down is, mielőtt bemondjátok a marketing büdzsére azt a legnagyobb összeget, ami még éppen nem fáj! 

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1644698976001“}}”][vc_column_text]És csak hogy biztosan senki ne azt szűrje le a fentiekből, hogy a 7Digits 20 milka alatt senkivel sem áll szóba:

    NEM a marketing büdzsé mérete a probléma, hanem a döntéshozói elköteleződés hiánya!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Ha bármilyen relációban érdemi növekedést tudunk csinálni az ügyfeleknek és látjuk erre az együttműködés szándékát az ügyfél oldaláról is, akkor beleállunk, számolunk, segítünk és ha a csillagok együtt állnak, akkor remélhetőleg dolgozunk majd együtt.

    A maszatolás lehetőségét azonban köszönettel, de átadnánk egyik nagyrabecsült versenytársunknak, mivel egyrészt azért csináljuk ezt a darálót, mert imádunk nyerni, másrészt pedig hosszú távon a puszta létünk függ az ügyfeleink sikerétől, így ebből nem engedhetünk – még akkor sem, ha az ügyfélnek rövid távon ez nem fontos…

    Ha van kinek elküldened, vagy van kivel megosztanod ezt a cikket, akkor talán részben te is elszenvedője vagy a fentieknek – itt az alkalom, hogy elgondolkodtasd a megfelelő embert… Kommentek welcome, érdekel a véleményetek![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Haladó B2B marketing – Attribúció tervezése

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Ez a cikk kifejezetten online marketing szakembereknek íródott és haladó B2B marketing összefüggéseket és technikákat tartalmaz. Vagyis mea culpa a sok szakkifejezésért, de ez most marketing geek tartalom.

     

    Bevezetés

    A lassan 3 éve futó online B2B marketing email kurzusunk óta azt lassan mindenki kívülről fújja, hogy az online B2B lényege a több touchpoint, mert a hosszú, sokszor több szereplős, bonyolult értékesítési ciklusokat kell leképezni az online térben is.

    Eszközei a tartalmak, az automatizáció és a szűken célzott PPC, tartalmi elemei a top-funnel cikkek, a mid-funnel lead-mágnesek és a landing oldalak. Ha tisztában vagy ezzel a modellel, jöhet a haladó B2B marketing millió dolláros kérdése, ha azonban jól jönne egy részletesebb magyarázat az online B2B-ről, akkor kattints alább a lenyíló tartalomra:

    [/vc_column_text][vc_tta_accordion active_section=”234234″ collapsible_all=”true”][vc_tta_section title=”Online B2B marketing séma – Összefoglalás” tab_id=”1639004267937-29026554-d507″][vc_column_text]

    A “könyv szerinti” inbound B2B marketing 3+1 pilléren alapul. Mindenekelőtt kellenek jó minőségű tartalmak a marketing tölcsér teljes hosszában – ez az első pillér. Persze ezek mit sem érnek a megfelelő forgalom nélkül, ezért a második pillér a releváns forgalom – csakhogy még ez sem elég. B2B-ben ugyanis több érintkezési ponttal kell számolni az elköteleződés folyamatában, így a harmadik pillér a marketing automatizáció, amivel a tartalmak között célzottan és perszonalizáltan vissza lehet terelgetni a látgatókat a funnel következő lépcsőjére. Talán nem meglepetés, hogy az Egyesült Államokban az online B2B vállalatok több, mint kétharmada használ már valamilyen marketing automatizációt.

    Végül, az egész attribúciós modellt lehetetlen összerakni megfelelően végiggondolt és precízen implementált méréstechnika nélkül, ezért ez – tehát a méréstechnika – az online B2B marketing plusz egy pillére. E “kincstári” séma sikerességét a B2B vásárlói oldal is évek óta alátámasztja, a Forrester tavalyi felmérése szerint

    a B2B vevők pontosan kétharmada nyilatkozta azt, hogy a vásárlási döntéseit online kereséssel indítja, egyedül szereti ezt folytatni és kifejezetten nem szeret értékesítőkkel beszélni.

    A tengerentúli kollégák vették is a lapot: az amerikai B2B vállalatok marketing vezetőinek ma már közel 80%-a az inbound stratégiával generál lead-eket és egyre kevesebb döntéshozó dől be az automata hideg megkeresésekre építő úgynevezett interruption marketing ígéreteinek.

    [/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][vc_column_text]

    A millió dolláros kérdés

    Szóval a 3+1 pillér és a több érintekzési pontos haladó B2B marketing modell mind szép és jó, de akkor

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    miért van az, hogy néhány B2B vállalatnak akár egy éven túl sem működik az imént felvázolt inbound stratégia?

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    És ami néha még dühítőbb – már ha a versenytársaknál látjuk -, hogy

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    miért van az, hogy egy-egy induló cég összedobja az első landing oldalát, ráenged némi aprópénzen vett Facebook hirdetést és úgy dőlnek a lead-ek, mintha nem lenne holnap? (Például a 7digits ezen ügyfelénél?)

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    B2B attribúció

    E kérdések mögött álló összefüggések megértéséhez vezessünk be egy haladó B2B marketing fogalmat: az attribúció fogalmát. Az attribúció annak a tudománya, hogy a – többnyire – online felületeken bejárt vásárlói út mely lépései és milyen jelentőséggel járulnak hozzá a végső konverzióhoz, azaz egy inbound lead beérkezéséhez.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#b62929″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#b62929“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1643827934709“}}”][vc_column_text]

    Kis nevezéktan

    Performance marketingben az attribúciós modell kifejezést elsősorban csatorna- és ROI-fókusszal használják és az attribúciós modellekkel az egyes csatornák által a konverzióhoz adott monetáris értéket igyekeznek meghatározni (first click, last click, linear, last non-direct, stb). Ez lényegében nem tér el a haladó B2B marketing területén használt definíciótól, csak a performance marketingben a fókusz nem az egyes érintkezési pontok (touchpoint-ok) egymáshoz való viszonyán van, hanem a monetáris teljesítmény egészéhez viszonyított hányadon.

    Míg a már működő inbound marketingben az egyes érintkezési pontoknak a konverzióhoz adott értéke sorsdöntő kérdés, a stratégiai tervezés során a legfontosabb magának a vásárlói útnak a megtervezése a szükséges érintekzési pontok számának előrejelzése révén. Tehát míg a létező vásárlói utaknál az attribúció a monetáris hozzáadott értékre koncentrál, addig a vásárlói út létesítése során a nagy kérdés az, hogy egyáltalán hány lépésre lesz szükség.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Miért nem működik?

    Amikor a “gold standard” online B2B stratégia nem működik, annak – ha amúgy a minőség rendben van – általában pont az az oka, hogy a konverzióhoz vezető attribúciós modell nem, vagy nem teljes egészében létezik a cég online felületein, tehát a leendő vevők nem is képesek azt bejárni.

    A vásárlási döntések ugyanis B2B-ben sem egyformák, azokat millió tényező befolyásolja. Így – bár modellnek jó a tartalom-automatizáció-PPC hármas és a ToFu-BoFu-MoFu modell -, ez a valóságban nem húzható rá egyetemleges inbound startégiai modellként az összes B2B vállalat marketingjére.

    És akkor jöjjön a haladó B2B marketing:

    Hogyan lehet a kávézaccból jósláson kívül előre látni, hogy milyen lead generálási stratégia és hány érintkezési pont fog működni?

    Csak mert ha alultervezed, akkor egy árva lead sem jön majd, ha pedig felültervezed, akkor egyszer majd lesz ugyan eredménye, de annyira méregdrágán és lassan, ami ellehetetleníti a megtérülést és közben kiszolgáltat téged a versenytársaknak.

    Attribúciós modellek tervezése

    Az egyszerűség kedvéért vegyünk fel egy tengelyt az attribúciós modellek bonyolultsága mentén és nézzük meg, hogy milyen tényezők befolyásolják azt, hogy melyik attribúciós modell lesz a befutó – merthogy ez egyáltalán nem vakszerencse kérdése. Természetesen végtelen számú attribúciós modell létezik, de a közérthetőség kedvéért emeljünk ki most csak ötöt a leggyakoribbak közül.

    Az alábbi ábrán balról jobbra haladva az egyes B2B marketing modellek ugye egyre komolyabb technológiákat, valamint egyre több tartalmat – és ennek megfelelően egyre költségesebb marketinget – feltételeznek.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle”][vc_single_image image=”33669″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#b62929″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#b62929“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1643827894308“}}”][vc_column_text]Az ABM (Account-based Marketing ) egy olyan B2B marketing stratégia, melyben a sales és a marketing közösen előre kiválasztja azokat a potenciális ügyfél account-okat, amelyeket be akar cserkészni. Magas fokú perszonalizáció, speciális ABM-re képes szoftver és személyre szabott, előre gyártott tartalmak szükségesek hozzá. Leggyakrabban azok a B2B vállalatok használják, akiknek mindössze néhány száz, vagy ezer ügyfelük van egy adott piacon és a kosárérték extrém magas.

    A “pseudo-ABM” egy a 7Digits berkein belül használt kifejezés, nem fogod megtalálni a szakirodalomban. Azokra az attribúciós modellekre hivatkozunk pseudo-ABM-ként, ahol kis számú, előre kiválasztott account meghatározott pozícióiban ülő embereket célzunk, ugyanakkor a klasszikus ABM-mel szemben nem személyre, hanem szerepkörre szabva gyártunk tartalmakat és a perszonalizációs taktikákat is szerepkörök mentén alakítjuk ki.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Első lépésként az értékesítők segítségével, a konkurencia elemzésével és kellő online marketing tapasztalattal nagyjából be lehet lőni, hogy hány érintkezési pontos attribúció fog működni. Második lépésként át kell tekinteni, hogy mik azok a módosító tényezők, amik az adott termék-piac kombót jellemzik, úgyhogy itt a haladó B2B marketing égisze alatt ássunk is kicsit mélyebbre:

    A tervezést módosító tényezők

    Painkiller faktor

    A legfontosabb tényezőt, ami befolyásolja az attribúció finomhangolását, csak painkiller-faktornak szoktam hívni. Amennyiben ugyanis egy B2B vállalat olyan terméket, vagy szolgáltatást árul, mely más vállalatok nagyon jelentős ÉS A VEVŐ ÁLTAL FELISMERT problémáját oldja meg, akkor a fájdalomcsillapítóhoz hasonlít.

    Ha inkább úgy van a vevő a termékkel, mint a legtöbb ember a zsiráffal, hogy “szép, szép, de otthonra nem kéne”, akkor inkább olyan a termék, mint egy vitamin. Vitamin nélkül lehet boldogan élni, fájdalomcsillapító nélkül azonban nem…

    A könyv szerinti b2b stratégiától tehát az alapján egy kicsit el lehet térni az egyszerűbb attribúciós modell irányába (vagyis a tengelyünkön balra), hogy a termék mennyire kell a vevőnek.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle”][vc_single_image image=”33664″ img_size=”full”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A painkiller faktort b2b-ben az bonyolítja, hogy ugyanaz a termék, ami szerdán még vitamin, csütörtökön már lehet fájdalomcsillapító:

    Gondoljunk csak arra, hogy egy egyszerű CRM rendszer mennyire kell egy vállalatnak akkor, amikor még nincs sales team és mennyire kell akkor, amikor az 5 fős értékesítő team fluktuációja 100%, mert excel táblákban kénytelenek dolgozni… Online marketing ügynökség békeidőben és a koronavírus járvány miatti teljes lockdown okozta pánik után… Konténerek a supply chain krízis előtt és után… Nem ragozom, szerintem érthető az időbeliség kérdése a haladó B2B marketing szemszögéből.

    Megjegyzés: amikor azt mondom, hogy a tengelyen balra, vagy jobbra egy lépés, akkor nem a fenti ötös felosztásra kell gondolni, hiszen az csak egy sematikus ábra. Egy lépés a tengelyünkön balra a valóságban mindössze annyit jelent, hogy mondjuk egy egyszerűbb mid-funnel tartalom is megteszi, vagy azt, hogy egy lead nurturing automatizáció 3 emaillel is működni fog az 5 helyett. A felhasználó által bejáratni tervezett út apró egyszerűsítéseiről – vagy jobbra mozdulás esetén bonyolításairól – van szó.

    Árazás

    Az attribúció komplexitását befolyásoló következő faktor nem más, mint maga az ár: egyetlen vállalat sem szervez igazgatósági ülést példul a WC-papír beszerzésre. Ha elfogyott a WC-papír az irodában, akkor haladó B2B marketing ide, vagy oda; rendelni kell és kész, mert legalább ketten máris szarban vannak: a beszerzés plusz egy fő.

    Amennyiben tehát a B2B döntés “kosárértéke” kisebb, akkor egyszerűbb attribúciós modellekkel is működik az értékesítés – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Egyesült Államokban például a B2B e-commerce már jóval nagyobb piac, mint a B2C – Amazont és Ebay-t is beleértve. Igen, vannak dolgok, amiket akár B2B e-commerce modellben, vagy – szoftverek, vagy szolgáltatások esetén – teljesen automatizált SaaS modellben is el lehet adni és ezek jellemzően a kisebb értékű termékek. Ezekhez nem kell semmi haladó B2B marketing mambo-jumbo.

    Amennyiben azonban az ár magasabb, akkor hosszabb döntéshozatalra és komplexebb attribúcióra kell készülni, így nagy értékű beszerzéseknél jobbra kell elmozdulni az attribúciós tengelyen. Nukleáris fűtőanyag webshopot például azt hiszem, még nem láttam…

    Újdonság faktor

    A következő ilyen módosító tényező az újdonság-faktor. Régóta ismert az a pszichológiai marketing összefüggés, hogy magas újdonságfaktorral bíró termékeket, vagy szolgáltatásokat könnyebb megismertetni a piaccal, de nehezebb értékesíteni, mivel a vevők felfigyelnek az újdonságra, ugyanakkor hezitálnak a vásárlási döntésnél.

    A kommersz termékeknél épp fordítva működik: sokkal nehezebb a marketing, de könnyebb az értékesítési döntés meghozatala a vevő oldalán. Emiatt az összefüggés miatt – amennyiben magas újdonság faktora van a terméknek – lehet balra mozdulni az egyenesen, amennyiben azonban nagyon “standard” termékről van szó, úgy érdemes egy lépéssel jobbról választani a stratégiát.

    Bizonytalansági tényező

    Ugyancsak befolyásolja a majdan működő attribúció kiválasztását és a haladó B2B marketing számára komoly lehetőség is egyben az úgynevezett bizonytalansági faktor. Minél több opció, kiegészítő, vagy megbeszélendő kérdés merül fel egy termék megvásárlásánál, azaz minél bonyolultabb a helyes termék kiválasztása, vagy összeállítása a vevő számára, annál bonyolultabb attribúcióra lehet számítani.

    Vannak például szoftverek, amiket sima Software as a Service modellben értékesítenek – 100%-ban online. Léteznek ugyanakkor olyan szoftverfejlesztések is, amiknél elkerülhetetlen legalább fél tucat találkozó az ügyféllel. Értelemszerűen minél inkább dobozosítható egy termék, annál könnyebb dolga lesz az online marketingnek a lead-ek generálásában.

    Versenytársak

    A helyes attribúciós modell kiválasztását befolyásoló tényező a versenytársak marketing aktivitása is. Minél jobban el vannak ugyanis kényeztetve egy piac szereplői tartalommal, annál inkább szükség lesz egy haladó b2b marketing modellre. Ahol minden szereplő jelentős mennyiségű mid-funnel tartalommal csábítgatja a vevőit, ott nem valószínű, hogy egy egyszerű landing oldal meg némi hirdetés után rád törik az ajtót a vevők.

    Tartalmak minősége

    Bármilyen furcsa, az online tartalmak minősége is egy olyan, stratégiát módosító faktor, ami lehetővé teheti, hogy egyszerűbb attribúciós modellek is működőképesnek bizonyuljanak.

    Vegyünk például egy középvállalkozást, mely egyik termékét képes eladni egy profi landing oldal és egy még profibb lead mágnes segítségével – hívjuk X-nek. A versenytársa, Y ugyanebben az attribúciós modellben a középszerű tartalmaival sikertelen.

    Ugyan mit tehet Y, ha nem képes felvenni a versenyt sem a tartalmak minőségében, sem a haladó B2B marketing egyéb eszközeivel? Megpróbálkozik egy komplexebb attribúciós modellel, ami azonban drágább is lesz, így ha sikerül is neki, akkor is csak magasabb akvizíciós költséggel. Ha X nem lustul el, nem hagyja abba és nem hibázik, Y pár év alatt tehetetlenül végig fogja mozizni a versenytársa mennybe menetelét.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Magyarországon ez az egyik legkézenfekvőbb középtávú online B2B marketing taktika, amit majdnem mindig alkalmazunk a 7Digits B2B ügyfeleinél is. Kis műhelytitok: mire Y észreveszi, hogy mi történt, már réges rég késő…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Ugyanez a helyzet, ha például egy vállalat számottevő mozgóképes tartalmat kezd el gyártani. A Google egyik kutatása szerint a B2B vásárlási utak 70%-ában már szerepel legalább egy videós tartalom. Az a B2B vállalat, amelyik nem él a videómarketing adta lehetőségekkel, értelemszerűen sokkal nehézkesebb attribúciós modellekben fog csak lead-eket generálni.

    Haladó B2B marketing tervezés

    Amikor egy B2B vállalat összeállítja az online marketing stratégiáját, érdemes ezeket a tényezőket egyenként megvizsgálni és az összkép alapján módosítani a stratégiában alkalmazott attribúciós modellek tervezését. Minden olyan faktor, ami a gyorsabb vásárlási döntést valószínűsíti, egy lehetőség arra, hogy balra térjünk el egy egyszerűbb attribúciós modell irányába.

    Amennyiben azonban az egyes módosító tényezők egy bonyolultabb vásárlási folyamatot valószínűsítenek, úgy érdemes feljebb (jobbra) lépni és valamivel szofisztikáltabb online marketingbe kezdeni, amiben több touchpoint-ot valószínűsítünk, több perszonalizációt, vagy minőségibb tartalmakat alkalmazunk, hangsúlyosabban csináljuk a cross-funnel elemeket (események, webinarok, social, stb.), vagy épp ABM-be (Account-based Marketingbe) kezdünk.

    Külföldi piacralépéshez

    Az attribúciós modellek finomhangolása egyébként arra is alkalmas, hogy meg tudjuk jósolni egy termék, vagy szolgáltatás marketingjére kiválasztott stratégia életképességét – mondjuk egy külföldi piacralépés során.

    Ha például egy komplex nagyvállalati pénzügyi szolgáltatás és szoftvertermék külföldi piacán minden piaci szereplő ABM-et (Account-based Marketinget) alkalmaz, akkor nem valószínű, hogy egy középutas inbound B2B marketing stratégiával sikeresek leszünk ezen a piacon – tök mindegy, mennyi minőségi tartalmat gyártunk.

    Ha nem megy a B2B marketing

    A fentiek értelmében talán már érthető, hogy amennyiben jó pár hónapnyi online marketing aktivitást követően sem jönnek olyan számban az inbound lead-ek, ahogyan azt egyébként a vállalat menedzsmentje elvárná, és a Google Analytics-ből is feketén-fehéren kiderül, hogy egy hosszabb attribúciós modellel néz szembe a marketing, akkor az itt felsorolt tényezők helyes alkalmazásával lehetőség nyílik rá, hogy némileg lerövidítsük az attribúcióban szereplő lépések számát.

    Sok a 8-10 touchpoint és a menedzsment nem bírja kivárni a teljes sales ciklust? Ilyenkor a marketingnek akár az újdonság-faktor erősebb kommunikációjával, akár a tartalmak minőségének feljavításával, akár új tartalom-formátumok bevezetésével, akár egy egyszerűbb árazási modellel, akár a bizonytalansági faktorok rendszerbe terelgetésével és fokozatos eliminálásáva érdemes egy próbát tennie.

    Az eredmény nem ritkán egy lerövidülő sales-ciklus, ami még változatlan lead nurturing folymamatok mellett is képes megnövelni a havonta beérkező lead-ek számát.

    Ami ma működik, az holnap talán nem  – és fordítva

    Végezetül, beszéljünk még egy pár szót arról is, hogy a megfelelő attribúciós modellek időben is változhatnak. Főleg új termékekre, szolgáltatásokra, vagy innovatív üzleti modellekre jellemző, hogy a piac egy kis hányada úgynevezett early adopter-ként egyszerűbb attribúciós modellek mentén is lecsap a termékre, a piac nagyobbik részét ugyanakkor már nem lehet ugyanilyen attribúció mentén megszerezni.

    Számtalanszor hallottam már olyan történetet, hogy a korábban hónapokig, vagy akár évekig jól működő online marketing egyszer csak megszűnt működni. Az ilyen esetekben pontosan arról a jelenségről van szó, hogy a piac egyik korai elfogadónak számító szegmense egyszerűen kimerült. A cég persze retteg, hogy elfogyott a piaca – pedig dehogy fogyott el; vannak még piaci lehetőségek bőven, csak a korábbi stratégiával és a korábban jól működő attribúcióval már nem aknázhatóak ki.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Pontosan ezért fontos az, hogy a döntéshozók megértsék, hogy a marketinget B2B-ben sem lehet megcsinálni – azt csak csinálni lehet, azaz folyamatosan invesztálni, javítani, bővíteni, fejleszteni és optimalizálni. Így is lehet vele szép megtérülést generálni, de attól, hogy megy, még csinálni kell.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Látható, hogy bár a 7digits-nél mi magunk is kommunikáljuk a “standard”-nak nevezhető online B2B marketing felépítését, ami modellezésre meg is felel, ugyanakkor a valóságban minden termék és szolgáltatás más és más megközelítést igényel – ami ráadásul időben is változhat.

    Épp ezért kulcskérdés, hogy az itt elmondott tényezők figyelembevételével a teljes online B2B marketing stratégiát minden vállalat a saját körülményeinek összességére tekintettel alkossa meg – amihez persze szakértelem kell; de ez már egy másik történet lesz…

    Remélem, az imént felsorolt tényezők nyújtanak majd némi segítséget a megfelelő attribúciós modellek kiválasztásában, dinamikus, időről-időre történő megújításában és úgy általában egy haladó b2b marketing gépezet felépítésében. Megosztásokért örök hála!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Videómarketing – 45 villámkérdés és válasz

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Amikor videómarketingről van szó, akkor látszik csak igazán, hogy mekkor a különbség van a hazai vállalatok és a fejlettebb nyugati piacok szereplői között. Itthon a középvállalati mozgóképes tartalmak leginkább a YouTube-ra top-funnel forgalomterelési céllal készült image filmekben merülnek ki.

    Videómarketing stratégia elvétve látható a KKV-knál és nagy többségük még akkor sem veselkedik neki a mozgóképes tartalomgyártásnak, amikor feketén-fehéren bizonyítható, hogy az növelné az árbevételét és / vagy csökkenthetné a költségeit.

    Ebben a cikkben a 7Digits videós csapat segítségével összeszedtünk mindent, ami a videómarketingről az elmúlt évben kérdésként felmerült az ügyfelek részéről. Nem lesz rövid, cserébe nagyon tanulságos és a végére talán máshogy látod majd a videós tartalmak gyártásának kérdését…

    Videómarketing kérdések és válaszok

    1. Miért lett most ekkora hype a videó marketing?

    Alapvetően nem most lett hype, mindig is kiemelten fontos formátum volt az online marketingben, de a pandémia alatt sok cégnek élet-halál kérdéssé vált, hogy személyes kontaktusok nélkül is lekösse a vásárlói, vagy partnerei a figyelmét, elmagyarázhassa termékeinek működését és minőségi választ tudjon adni a gyakran felmerülő kérdésekre.

    2. Jó, de nekem nincs erőforrásom a YouTube-on nyomulni…

    Bár a YouTube valóban a második számú kereső a világon, a videómarketing start vonala egyáltalán nem a YouTube – célszerű máshol kezdeni, mivel a Top-funnel forgalmat célzó videók önmagukban nem biztos, hogy meg fognak térülni. Mind B2B-ben, mind az e-kereskedelem területén egy csomó más alkalmazási lehetőség kínálkozik, ahol profitábilisabban lehet élni a videós tartalmak nyújtotta lehetőségekkel. .

    3. B2B-ben például hogyan?

    B2B-ben a vásárlói út szinte mindegyik szakaszán kifizetődő a videó. A funnel tetején lehet például rövid videós hirdetésekkel operálni, vagy webinar felvételeket hirdetni. Mid-funnel tartalomnak a product videók, a videós ügyfél testimonial-ok, vagy a mozgóképes case study-k kiválóak, a funnel alján pedig ugye már régóta tudjuk, hogy a landing oldalak konverziós arányát akár 300%-kal is képes kigyúrni egy megfelelően – kifejezetten erre a célra – elkészített videó.

    Az olyan szórakoztató formátumok, mint a videó marketing előnye, hogy akár magasabb szintű, elfoglaltabb döntéshozókhoz is el lehet jutni – olyanokhoz, akik jellemzően gyorsan emészthető, látványos formátumokhoz szoktak.

    4. És az e-kereskedelemben?

    Egy webshop esetében is a hirdetésekkel kezdődik minden: a Databox egyik felmérésben 2-3x-os CTR emelkedést is mértek a videós Facebook hirdetésekre az állóképes kreatívokkal szemben. A videó a webshopok termék oldalain is nagyon jól teljesít – webshop pszichológiáról szóló cikkünkben két példát is mutattunk a videómarketing pszichológiai alapú felhasználására e-commerce területen.

    További lehetőség e-kereskedelemben a vásárlás utáni élmény növelése videós tartalmakon keresztül. A lényeg, hogy ne feltétlenül több látogatóban gondolkodj, hanem a konverziós számokra figyelj a funnel minden pontján és a rosszabbul teljesítő konverziós pontokon alkalmazz videós tartalmakat.

    5. Akkor ezért látok egyre több videót Facebook-on is?

    Ez is magasabb konverziós arány miatt van, és hát ugye a nagy hirdetési account-oknál a magasabb konverzió évi számillió forintos nagyságrendben mérhető költségcsökkentést is jelenthet, így megéri a videómarketing is. A céges Facebook oldalakon publikált videó azért még mindig a nagyok játszótere: A Facebook videó posztjainak 71%-át még mindig a 100k+ méretű rajongói oldalak publikálják. Ahogy fentebb is mondtam: e-commerce-ben ne feltétlenül top-funnel videókban gondolkodj.

    6. De a 7Digits is inkább szöveges tartalmat ír, nem?

    Oh, sok videómarketing feladatot csináltunk már, csak nem feltétlenül látod, mert ezek jellemzően nem YouTube videók. Ez a landing oldalunk például a videós tartalomnak köszönhetően konvertál olyan jól. Amikor egy ügyfél megkeres minket, videóban magyarázzuk el az együttműködés következő lépéseit és ügyfél testimonial-okat meg case study-t is gyártottunk már videóval.

    Ügyfeleknek csináltunk videós akadémiát, showcase videót, termékvideókat, hirdetési kreatívokat, webinar felvételeket, stb. Saját stúdiónk és stábunk van, úgyhogy szerencsére nem kell szöveges tartalmakra korlátoznunk a tartalom-gyártást.

    7. Ha SEO-zni akarok, akkor viszont még mindig a szöveges tartalom kell, ugye?

    Nem feltétlenül. A videó SEO régóta létező technika és egy apró videós betét szépen fel tudja húzni egy írott tartalom pozícióját is a keresők találatai között.

    8. Hogyan kell csinálni ezt a videó SEO-t?

    A Google videós találatainak 82%-a YouTube video, tehát célszerű a YouTube-on hosztolni. Ha be van ágyazva a saját weboldalba, akkor minél feljebb legyen. Tartalmazza az oldal a transcript olvasható változatát és készüljön rá egy precíz schema markup. Nyilván ennél összetettebb a dolog, de a gyors válaszba ennyi fért bele. Ha bőven érdekel, Brian Dean vonatkozó oldalán mindent megtalálsz, vagy olvasd el a Google videómarketing ajánlásait.

    9. Jó, mondjuk B2B-ben vagyok. Milyen videó lesz az, ami megtérül?

    Ha biztos megtérülést akarsz, akkor a legfontosabb, hogy ne egyetlen videót csinálj, hanem illessz be különböző videós formátumokat a teljes funnel-be és egy átlátható és üzleti szempontok alapján előkészített videós tartalomstratégiát kövess. Én a funnel azon pontján kezdenék, ahol a legnagyobb lemorzsolódást mutatja az analitika.

    10. De a több videó az rettenet drága lesz, nem?

    A videómarketing nem feltétlenül drága, ha végig van gondolva. Amúgy meg tudod az aranyszabályt:

    Mindegy mennyibe kerül, ha sokszor annyit hoz…

    11. Hogyhogy nem feltétlenül drága? Sok milliós ajánlatokat kaptam eddig!

    Elképzelhető, hogy nem jó formátumot választottál, vagy nem kommunikáltad, hogy üzleti szempontból miért akarsz videót, így valószínűleg eleve félre-tervezték az egészet.

    Nem véletlen, hogy a jól menő videós kampányokat ügynökségek csinálják, de legalábbis ügynökségek brief-elik és irányítják a kiválasztott videómarketing csapatokat. Az ügynökség tudja ugyanis, hogy hogyan akarja felhasználni az adott videót.

    12. Miért kell az ügynöségi háttér, ha van videós ismerős?

    Azért, mert az ismerős nem egy csapat és bár egész biztosan gyönyörű videós tartalmat csinál, a forgalomtereléshez, a méréshez és a vásárlói úthoz nem ért. Egyetlen image videóból nem lesz megtérülés, márpedig elvileg a profit miatt csináljuk a tartalmakat, nem igaz?

    13. Amúgy mitől kerülnek ennyibe a videók? Bármelyik iPhone-nal lehet már mozgóképes tartalmat rögzíteni.

    Ez így van, és van olyan tartalom elhelyzés, ahol egy iPhone-os felvétel is bőven elég. A videómarketing költsége elsősorban a belefektetett munkaidőtől függ.

    14. OK, hát kijön, leforgatja, fél nap max…

    Nézzük egy kicsit tudományosabban: a videós tartalmak készítésének ideje átlag 24% pre-production, 29% production és 47% post-production – formátumtól függően.

    15. Tudsz mondani olcsó, mégis minőségi videós formátumot?

    Persze, kezdjük e-commerce vonalon: mondjuk kreatív játékokkal foglalkozol, amiknek eddig csak a dobozát mutogattad pixeles képeken. Beállítunk egy stúdió szettet profi világítással egy asztalra, ahol ügyes kis kezek összerakják mind a 25 játékodat.

    Készül belőle egy stop-motion, zene alá, intro-outtro elé-mögé, egyetlen lower-third animáció a játékok neveivel meg némi alap információval és van 25 videód a termék oldalakra. Ha vágunk belőle egy pár másodperces verziót is, akkor már van 25 Facebook hirdetési kreatívod is.

    Ha már ott vagy, és be van állítva a szett, akkor csinálunk gyönyörű új képeket is a webshopodba. Két hét múlva van összesen 50 videód, amik egységárra kifejezetten olcsóak voltak és több száz fotód, amivel megújíthatod a webshopod összes termékoldalát, növelheted a konverzót és az engagement-et. Az egésznek annyi volt a trükkje, hogy előre gondolkodtunk.

    16. B2B-ben is van spórolós videómarketing formátum?

    Talking head videó, animációk helyett screencast-al, vagy power point slide-okkal. Ugyanabban a szettben felvéve hirdetési kreatívnak alkalmas szöveggel, explainer videó szöveggel és what’s next szöveggel ügyfeleknek. Pár órás forgatás, max egy nap utómunka és van három-négy videód a funnel teljes hosszában.

    17. És ha én nem akarok szerepelni a videón?

    Akkor vannak színészek, akiket fel tudsz kérni ilyen feladatokra. De ha egy profi videós csapattal dolgozol, akkor hidd el nekem, hogy minden cégnél van olyan kolléga, akit szeret a kamera… Profi súgógéppel dolgozunk, két-három próbakör után a legtöbb emberrel minőségi videót lehet csinálni.

    18. Mik a nagyon drága videómarketing formátumok?

    Azok, ahol hosszú és bonyolult animációk vannak, ahol mondjuk a helyszín, vagy a sok statiszta miatt nagyon nagy stábnak kell dolgoznia, vagy ahol az utómunka emészt fel rengeteg energiát.

    19. Mondjuk lesznek videóim. Hova tegyem őket?

    Az a formátumtól függ, de videók mehetnek weboldalra, landing oldalra, webshop-ba, Facebook-ra, Instára, LinkedIn-re, TikTok-ra, ha oktatsz, akkor bármilyen LMS-be, ezen felül YouTube, Vimeo, Fiverr, Pinterest, Udemy, stb. is működik – minden a stratégiától függ. A célból kell kiindulni, ahhoz igazítani a videómarketing stratégiát, ahhoz a taktikákat és ahhoz a tartalmakat.

    20. OK. Mondjuk belehiszek a videóba. Hogyan tudom a jelenlegi marketing startégiámba illeszteni?

    Ez már online marketing feladat: meg kell nézni, hogy a marketingedben hol van olyan rés a pajzson, amire a videó hathatós válasz. Videót csak létező technológiai alapokra érdemes építeni – tehát például egy retek, régi, rosszul teljesítő honlapra, vagy egy tegnap regisztrált Facebook csoportba nem.

    21. És hol fog ez nekem megtérülni?

    E-kereskedelemben a vásárlók 73%-a nagyobb valószínűséggel vásárol egy videó megnézését követően. 99%-uk szerint egy videó segít a vásárlási döntésben. Ott fog megtérülni, hogy magasabb lesz a konverziós arányod.

    22. És B2B-ben mi a helyzet?

    Kezdjük visszafelé a funnel aljáról: a landing oldalak konverziós aránya kár 300%-kal is nőhet, ha célzott videó tartalom van rajta. A videót alkalmazó marketing szakemberek 84%-a állítja, hogy a videók hatékonyan generálnak lead-eket. Ugyanebben a study-ban felsővezetők 59%-a állította, hogy szívesebben néz meg egy videót, mint hogy elolvasson egy írott tartalmat. B2B-ben ha lehet, még fontosabbak a mozgóképes formátumok.

    23. És ha még látogatóim sincsenek, ki fogja megnézni a videóimat?

    Ahogy mondtam, a funnel tetejétől a legaljáig léteznek különböző formátumok a videómarketing eszköztárában. Amennyiben az elsődleges cél a látogatók megszerzése, akkor YouTube, Facebook és Insta elhelyezésben érdemes gondolkodni és mindenképpen fizetett forgalomterelésben (azaz PPC hirdetésekben). Ugyanakkor – főleg ha a hirdetési büdzsé még kicsi -, akkor lehet, hogy a videós kreatív nem a legjobb döntés.

    24. Rengetegen szánják rá magukat videózásra, aztán csak a pénz ég el – miért?

    Azért, mert a legtöbb laikusnak nincs annyi online marketing tapasztalata, hogy végiggondolja az üzleti megtérülés realitását is. Legtöbben a videós tartalom megvalósítására fókuszálnak, nem pedig a videós tartalmak üzleti hasznosságára, felhasználására, vagy újra-hasznosítására.

    25. Ez így elég elvont – lehet inkább egy példán keresztül?

    Mi sem egyszerűbb: niche B2B mikrovállalkozás DA1-es weboldalára lelkesen csinál egy image videót a főoldalra és várja a csodát. Csoda nem jön, felteszi FB-re is. Kap 68 like-ot, másnaptól újra méla csönd és hullaszag – lead egy szál se. Mivel nincs számottevő forgalma egyik felületén sem, a teljes videómarketing kaland ablakon kidobott pénz.

    26. Akkor hogyan kellett volna csinálnia?

    Először is nem image videót csinál, mert ugye az branding eszköz. Ismeretlen márkának, vagy induló B2B vállalkozásnak először nem branding kell, hanem üzleti lehetőségek, amiből pénzt tud csinálni. Meg is van az üzelti cél: lead generálás. Ezzel az üzleti céllal csinál egy olcsó product showcase videót, vagy slideshow-t hirdetésekhez. Azzal olcsóbban és hatékonyabban szerez fizetett lead-eket.

    Weboldalra a termék, vagy szolgáltatás képes kreatívjai közé betesz pár – a részleteket bemutató – videót és a landing oldalra egy rövid talking head magyarázó videót – szigorúan animációk nélkül. Ez így mind a konverziós útvonal olcsóbbá és gyorsabbá tételét szolgálja mozgóképes tartalmak által… A branding pedig majd jöhet évek múlva, amikor már az lesz a fejlődés következő elkerülhetetlen lépése.

    27. Miket érdemes még B2B-ben videós formátumra tervezni?

    B2B-ben az értékesítés munkájának megkönnyítése, a lead gen és a lead-ek hőfokának emelés a cél. Webinar-ok, ügyfél testimonial-ok, oktatási videók, interjúk, tanácsok / tippek és inspirációs tartalmak szoktak még jól működni a B2B videómarketing eszköztárából.

    28. A profi megvalósítás mennyit számít?

    Rengeteget! Ugyanakkor a videómarketing esetében is ugyanaz van, mint a webeoldal fejlesztésnél: lehetőleg olyan partnert kell keresni rá, akinek nem az az érdeke, hogy kész legyen, hanem az, hogy pénzt termeljen…

    29. Vagyis egy online marketing ügynökség jobb választás, mint a “sima” videós cégek…

    Ez így erősen részrehajló sarkítás lenne. A tanácsom inkább az, hogy konzultálj marketingesekkel, mielőtt egyáltalán belevágnál. Sok online ügynökség egyáltalán nem foglalkozik videó gyártással.

    A 7Digits igen, de mi meg eléggé tele vagyunk. Amire ki akarok lyukadni, hogy a marketingeseket nem az zavarja, ha másnál csináltatod a videóidat, hanem az, ha kap egy kész anyagot, amit sehová sem tud jó szívvel elhelyezni, mert például túl hosszú, nem olyan formátumú, nem passzol a csatorna a funnel adott lépcsőjéhez, stb.

    30. Érdemes profik nélkül belekezdeni a videómarketingbe?

    Meglepő lesz a válaszom: szerintem nyugodtan ismerkedj vele, csak két tanácsot fogadj meg: 1. Egyszerű formátummal kezdj, ahol van esélyed csinálni valami jó anyagot. 2. Ha nem fantasztikusan jó az eredmény, akkor ne publikáld. A vacak tartalom lefelé húzza a márkaértékedet – annál a semmi is sokkal, de sokkal jobb. Nyilván ipari méretű videómarketinget már csak profi stábbal lehet csinálni.

    31. Apropó méretek: tényleg minden csatornára más kell?

    Igen, bemásoltam ide a méreteket, hogy soha ne kelljen keresned. Csak mentsd el ezt a cikket könyvjelzőként és mindig meg fogod találni:

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff”][vc_tta_tabs][vc_tta_section i_icon_fontawesome=”fab fa-youtube” add_icon=”true” title=”YouTube” tab_id=”1639944060018-91622613-0aa5″][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/2″][impeka_title title=”Fájl formátumok” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][vc_column_text].MOV, MPEG4, MP4, .AVI, .WMV, .MPEGPS, .FLV, 3GPP, WebM[/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/2″][impeka_title title=”Méretek” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][vc_column_text]Minimum méret: 640 x 480 pixel
    Maximum méret: 3840 x 2160 pixel
    Képarány: 16:9 és 4:3 egyaránt
    Maximum hossz: 12 óra (csak minősített fiókkal)[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_tta_section][vc_tta_section i_icon_fontawesome=”fab fa-facebook-f” add_icon=”true” title=”Facebook” tab_id=”1639952681079-1731d33b-f2ef”][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953710969{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/3″][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][impeka_title title=”Videó hossza” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][impeka_title title=”Képarány” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953860727{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/3″][impeka_title title=”Facebook Feed videó hirdetés” heading=”h5″ align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    1 másodperc – 241 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    4:5

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_separator el_width=”90″][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/3″][impeka_title title=”In-stream videó hirdetés” heading=”h5″ align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    5 másodperc – 10 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    16:9 és 1:1 között

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_separator el_width=”90″][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/3″][impeka_title title=”Keresési találatok videó hirdetés” heading=”h5″ align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    1 másodperc – 241 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    4:5

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_separator el_width=”90″][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/3″][impeka_title title=”Facebook Stories hirdetés” heading=”h5″ align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    1 másodperc – 2 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    9:16

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_separator el_width=”90″][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/3″][impeka_title title=”Marketplace hirdetés” heading=”h5″ align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    1 másodperc – 241 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

    4:5

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_column_text]

    Minden Facebook videós hirdetés esetében a maximális fájl méret 4 GB, az alkalmazható formátumok: .MP3, .MOV, vagy .GIF

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_tta_section][vc_tta_section i_icon_fontawesome=”fab fa-instagram” add_icon=”true” title=”Instagram” tab_id=”1639944115193-5355b7e2-65df”][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953710969{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/4″][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Videó hossza” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Képarány” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Fájl méret” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953860727{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Instagram feed” heading=”h5″ align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    1 másodperc – 2 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    4:5 vagy 9:16

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    30 MB

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_separator el_width=”90″][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953860727{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”IGTV” heading=”h5″ align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    15 / 60 perc (mobil / desktop)

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    9:16 vagy 16:9

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    650 MB – 3.6 GB

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_column_text]

    Az alkalmazható formátumok: .MP4, .MOV, vagy .GIF – IGTV esetén csak MP4

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_tta_section][vc_tta_section i_icon_fontawesome=”fab fa-linkedin-in” add_icon=”true” title=”LinkedIn” tab_id=”1639944144982-ffe5d832-f9a2″][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953710969{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][impeka_title title=”LinkedIn Videó poszt”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953710969{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Fájl formátum” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Videó hossza” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Képarány” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Fájl méret” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953860727{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text].MOV, MPEG4, MP4, WebM, .AVI, .WMV, .FLV, 3GPP[/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    Maximum 10 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    1:2.4 vagy 2.4:1

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    5 GB

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953866202{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][vc_separator el_width=”90″][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953710969{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner][impeka_title title=”LinkedIn Videó hirdetés”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953710969{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Fájl formátum” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Videó hossza” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Képarány” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][impeka_title title=”Fájl méret” heading=”h5″ line_type=”line” line_width=”100%” align=”center”][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_row_inner css=”.vc_custom_1639953860727{margin-bottom: 16px !important;}”][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]MP4[/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    Maximum 30 perc

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    1:2.4 vagy 2.4:1

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/4″][vc_column_text]

    200 MB

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_tta_section][/vc_tta_tabs][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    32. Akkor forgathatok mindent többször?

    Dehogy. A vágók ezt megoldják. Ha van egy videód, minden platformra jó vagy – a technikai paraméterek amúgy is kiderülnek, ha van egy precíz tervezés és egy tapasztalt videómarketing csapat eleve úgy forgat, hogy elegendő anyag legyen több vágáshoz is.

    33. Hogyan zajlik egy videós tartalom elkészítése?

    Ezt tartalma válogatja, más egy külső helyszíni forgatás agendája, mint mondjuk egy animációs film készítésének módja és megint más egy talking head videó. Általában tervezés, előkészület, forgatás és utómunka fázisait szokták elkülöníteni a videómarketing ajánlatokban.

    34. Annyiszor előjött már: mi az a talking head videó?

    Azt a formátumot hívják így, amikor egy, vagy akár több szereplő a kamerába beszélve egy hosszabb, előre megkomponált szöveget mond el különböző illusztrációk segítségével. Udemy-n, Fiverr-en, vagy akár LinkedIn-en rengeteg ilyen oktatási anyagot találsz. Haaz Róbert kollégánk például a Facebook lead ad használatáról csinált egy ilyen videót a 7Academy felületére.

    35. Jó, mondjuk megvan a videós tartalmam. Hogyan tovább?

    Na, ezért mondtam fentebb, hogy előre kell tervezni. A videómarketing kellő számú néző nélkül nem több, mint hatékony pénzégetés. De általában az történik, hogy amikor készen van a videó, akkor az online marketing csapatod csak beilleszti arra a helyre, amire tervezte és elkezd forgalmat generálni rá.

    36. Azaz hirdeti?

    Ha a funnel tetején van a videós tartalom, akkor igen. Videós hirdetési kretaívoknál, image filmeknél, videós közösségi média kampányoknál elkerülhetetlen a fizetett forgalomterelés.

    37. A hirdetésért pedig fizethetek megint…

    Kocsi, benzin, kötelező biztosítás – szerintem pikk-pakk összerakod az analógiát. Ha azonban úgy nézed, hogy adott hirdetési büdzsével akár 50-60%-kal olcsóbban érsz el releváns látogatókat a videómarketing formátumaival, akkor könnyen kiszámolható, hogy van egy olyan költési szint, ahol már megéri videós tartalommal hirdetned, mert konkrétan megtérül.

    38. És ha hirdetek, akkor milyen csatornán érdemes csinálni?

    Ezt a terméked, a piacod és a versenytársaid alapján az ügynökséged simán megmondja. Itthon a YouTube, Facebook, Instagram, TikTok és a LinkedIn a meghatározó platformok a videómarketing területén.

    39. Amúgy melyik csatorna a legjobb?

    Nem nagyon van olyan, hogy “legjobb”, mert minden kampánystratégia, piac, termék, célcsoport, stb. más és más felületet igényel. Ha arra vagy kíváncsi, hogy hol vannak jelen a vásárlók, akkor itt van egy ábra egy Animoto kutatás alapján:

    videómarketing platformok megoszlása eltöltött idő alapján

    40. Hogyan kell ezeket a hirdetéseket elképzelni?

    A videómarketing szakértők alapvetően hatféle videós hirdetési formátummal szoktak operálni:

    • In-stream
    • out-stream
    • interaktív
    • overlay
    • banner és
    • news feed.

    Itthon a YouTube-on mindenkit a halálba idegesítő in-stream formátumból fogsz a legtöbbet látni, Facebook-on és Instagramon pedig a News Feed dominál. Interaktívból kevesebb van, az overlay pedig jellemzően amerikai hírportálokon fog szembe jönni.

    41. Jó, van videó, van hirdetés – honnan tudom, hogy megtérül?

    Egyrészt Google Analytics a barátod, másrészt számos hoszting platform részletes analitikát nyújt a videós tartalmak fogyasztásáról. Ezekből szakértő szem meg tudja mondani, hogy hol javított a funnel-en a videómarketing. Ha pedig egy attribúció végképp nagyon bonyolult, akkor még mindig lehet A/B teszteket csinálni.

    [totalpoll id=”30598″]

     

    42. Tulajdonképpen mit mérünk videómarketing esetén?

    A legtöbb marketinges (63%) a videók engagement-jére (share, like, click-through) kíváncsi. Ezt követi a reach 58%-kal, majd a brand awareness. Ami meglepő, hogy mindössze 29% kíváncsi a kvantitatív ROI-ra (Return on Investment, azaz megtérülés).

    43. Mire lehet még speciális videómarketing fogásokat alkalmazni a forgalomterelésen és a branding-en kívül?

    Egy LMS rendszerrel párosítva például oktatásra. Akár belső oktatásra, akár a piaci edukációra, akár egy nagyon kimunkált tudásbázisra, mondjuk ha egy bonyolult szoftverterméked van és LMS-ekre épül a partner enablement is.

    44. Partner micsodára?

    A partner enablement az online B2B marketing egy nagyon speciális területe azoknak a vállalatoknak, melyek értékesítési partnereken keresztül adnak el.

    45. Nekik is kell marketing?

    Nem csak hogy kell, hanem nagyon speciális követelményeknek kell megfelelni, gyakorlatilag ki kell képezniük a partnereiket és fel kell azokat vértezni olyan technológiákal és tartalmakkal, amik hozzásegítik őket a saját marketing tevékenységükhöz és ezen keresztül a hatékonyabb értékesítéshez. De ez már egy másik cikk tartalma lesz! 😉

    Ha eszedbe jut valaki, akinek hasznos lehet a cikk, kérlek oszd meg vele az alábbi gombok segítségével – a közösségi média megosztásokat ugyancsak hálás szívvel megköszönjük! 

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Online marketing trendek 2022 – 9 predikció az új évre

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Az év eleje a tervezés időszaka, így érdemes áttekinteni, mire számíthatsz 2022-ben az online világban, azaz melyek azok az online marketing trendek, amikre érdemes lesz odafigyelni.

    Mivel az online üzletfejlesztés is csak a gazdasági környezet kontextusában értelmezhető, kezdjük egy tágabb gazdasági predikcióval, aztán rögvest ráfordulunk a konkrét 2022-es online marketing trendek vonalára:

    Gazdasági környezet

    Az már az előző év végén is látszott, hogy – elsősorban globális folyamatoknak köszönhetően – a gazdasági környezet minimum instabil lesz, de jó eséllyel beüthet egy komolyabb válság is. A világjárvány nem fog varászütésre elmúlni, 2022-ben minimum változó intenzitással, de még biztosan velünk marad – így valószínűleg maradnak a megváltozott szokások is – mind a vásárlás, mind a munka területén.

    A globális termelési láncok akadozása miatt kialakult áruhiány, majd a részben ebből, részben a gazdasági újraélénkítés jelszavával a piacokra öntött pénzből fakadó infláció idővel majd lecsendesül – hacsak nem kerül újabb olaj a tűzre…


    Magyarországi infláció, 2021. Forrás: tradingeconomics.com 

    És inflációs fenyegtésből van bőven: az orosz-ukrán viszály egyelőre nem látszik megoldódni, Tajvanban is egyre forróbb a helyzet ráadásul a kínai ingatlanbuborék is bármikor kipukkadhat. Ha valami csoda folytán sikerül is ezt elkerülni, vagy kisimítani, Peking zéró-Covid politikája akkor is újabb lezárásokhoz fog vezetni, márpedig a kínai gazdaság mintegy 25%-át meghajtó építőipar pont az, amit nem nagyon lehet home office-ból letudni…

    Egy hard-Brexit esetén kialakulhat kereskedelmi háború Nagy-Britannia és az EU között, ami tovább emelné az árakat és ugyanebbe az irányba mutat a gyenge 2021-es mezőgazdasági teljesítmény is. Ráaádsul az infláció kordában tartását szem előtt tartva 2022-ben a legtöbb kormány kénytelen lesz visszafogni a költekezést, ami ugyan idővel mérsékli majd az inflációt, ugyanakkor akár 2.5%-át is elviheti a globális GDP-nek.

    Ja, és idén Magyarországon választások is lesznek, ami a kormányzati szektornak értékesítő vállalatok árbevételét tépázhatja meg jó pár hónapnyi bevétellel.

    Egy szó, mint száz: sokaknak nem pont 2022 lesz a legunalmasabb évük…

    Persze minden nehéz helyzetnek vannak egyben nyertesei is – és ezzel rá is térhetünk a 2022-es online marketing trendek vonulatára:

    Online marketing trendek 2022

    1. Kikényszerített digitalizálódás

    A pandémia legnagyobb nyertese vitathatatlanul az e-kereskedelem, bár az alábbi grafikonon jól látszik, hogy a világjárvány az online térbe kényszerített nagyjából mindenkit, akit csak lehetett. Ez a trend 2022-ben folytatódni fog; a digitális transzformáció amolyan “úszol, vagy megfulladsz” helyzetet teremtett (az pedig talán már minden cégvezetőnek leesett, hogy csendben várakozva a pandémia hatásait már nem lehet kibekkelni). A grafikon azt mutatja, hogy a 10+ főt foglalkoztató magyar vállalkozások (kivéve pénzügyi szektor) hány százaléka értékesít az interneten keresztül (is):


     Azon 10+ főt foglalkoztató vállalatok aránya Magyarországon, melyek értékesítenek online – kivéve pénzügyi szektor. Forrás: tradingeconomics.com 

    Az elmúlt évben nem voltak ritkák a 7digits-nél sem azok a közép- és nagyvállalati megkeresések, ahol a feladat az online jelenlét nagyjából nulláról való felépítése volt. Mivel a martech megoldások és az alapvető digitális tulajdonok, valamint a tartalmak kiépítése az elején nagyobb befektetést kíván, a magyar középvállalati szektorban talán már kívülről is érzékelhető digitális repedés 2022-ben még tovább fog mélyülni:

    Lesznek, akik úsznak, és lesznek olyanok is, akik elsüllyednek…

    2. Az online hirdetési büdzsé rekordot dönt

    A Zenith Media elemzése szerint 2022-ben az online hirdetések aránya a teljes hirdetési költésen belül először lépi át a 60%-ot, 61.5%-ot előrvetítve 2022-re. A Covid-19 előidézte gazdasági visszaesésből felálló vállalatok már 2021-ban is többet költöttek – ’22-ben ez a trend folytatódni fog. A 2021-es év 15,6%-os (!) digitális hirdetési büdzsé növekedését 2022-ben 9,1%-os emelkedés fogja követni az előrejelzések szerint – nem vitás, hogy a pandémia hullámaival küzdő vállalatok CMO-i vették a lapot és online marketing trendek ide, vagy oda – elkezdtek pánikszerűen hirdetni.

    Továbbra is a Google és a Facebook maradnak a legfontosabb hirdetési platformok, bár a hirdetések piacán is alakulnak új online marketing trendek: a Facebook-ot a fiatalabb generációk egyre inkább mellőzik és helyette közel 40%-uk a TikTok-on, YouTube-on, vagy az Instagramon tölti az idejét. Igen ám, de a digitális költések termővé fordulásához nem elég csak hirdetni; ahhoz egy egy rakat webes technolgóia is kell, csakhogy…

    3. 2022 lesz az utolsó sütis év!

    2022 lesz az utolsó év, amikor a 3rd party sütiket (cookie-kat) használhatják a marketingesek, ugyanis 2023-ban teljesen beköszönt a cookie-k nélküli világ. Az idén még elérhető vásárlói és látogatói adatok 80 %-ának búcsút mondhat a marketing társadalom – szakemberek számára ez a 2022-es online marketing trendek legfájóbb pontja.

    Eddig az úgynevezett 3rd party sütiket használtuk követésre, riportingra, a hirdetési büdzsé optimalizálására, perszonalizációra és A/B tesztelésre – ezt mostantól máshogyan kell majd megoldani – hogy hogyan, arról bőven lesz szó idén a 7blogon.

    Az Apple Safari böngészője és a Firefox már korábban visszavágta a sütik életciklusát 30 napról 1 napra, de amint az Európában legnépszerűbb Chrome böngészőben is beütnek a sütik nélküli online marketing trendek, abban a pillanatban az online marketing gyakorlata örökre megváltozik.

    A felkészülést halogató, vagy elmulasztó webshopok ugrászszerűen emelkedő hirdetési büdzsékkel, vagy azonos büdzsé mellett drasztikusan bezuhanó eredményekkel számolhatnak, a B2B vállalatoknál pedig az eddig ismert módokon gyakorlatilag lehetetlenné válik majd a konverziós útvonalak követése. A marketing tölcsér felső részén minden vállalat (hamisan) alacsony eredményeket fog látni, míg a direkt(nek mutatkozó) konverziók aránya megugrik.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    A személyes véleményem

    Aki adatrettegési túl-buzgalmában máris tapsikolni kezdene a third-party sütik alkonyán, annak javaslom, gondolja át még egyszer… A növekvő adatvédelmi félelmek okozta online marketing trendek miatt ugyanis bőven fájhat majd a fogyasztók feje is. Lehet, hogy eddig idegesítőnek tűntek a többször feltűnő retargeting hirdetések, ezután azonban majd még idegesítőbbek lesznek a pont ugyanannyi alkalommal látott teljesen irreleváns (várhatóan kontextuális) hirdetések.

    A legtöbb hirdető eddig 3-4-5-ös frekvenciánál blokkolta a hirdetést, azaz maximum ennyiszer láttad, de sütik nélkül ez abszolút kivitelezhetetlen, így ugyanazt a hirdetést akár 120-szor is eléd teheti a hirdetési felület. Eddig a gondos hirdetők személyre szabhatták a hirdetést, mostantól nézheted ugyanazt az egyen-sz@rt, amit a többiek…

    A hirdetők – a pontatlanság miatt – dráguló hirdetésekkel, a fogyasztók ugyanezen okból irrelevánsabb hirdetésekkel lesznek  kénytelenek szembenézni – legalábbis addig, amíg a helyettesítő technológiák el nem terjednek.

    Az adatbiztonság és -tudatosság nagyon fontos dolgok, ugyanakkor ez egy olyan terület, ahol tech cégeknek, hirdetőknek, vásárlóknak és a szabályozást végző entitásoknak közös a felelősségük.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#b62929″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1644061351046“}}”][vc_column_text]

    Frissítés

    A Google 2022 Január 25-én bejelentette, hogy a korábban a sütiket kiváltó technológiai megoldását, a FLoC-ot nyugdíjba küldi, és helyette a Topics API-al kívánja helyettesíteni a cookie-kon alapuló követést. A Topics API-ról a Google hivatalos videóját itt tudod megnézni:[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]https://www.youtube.com/watch?v=I9jzqbdxAdk&t=1s[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    4. Az AI itt van

    Nem majd, meg talán, meg a filmekben, hanem konkrétan a 7Digits számos ügyfelénél már használjuk! Az online marketing trendek legizgalmasabbika a mesterséges intelligencia (MI, vagy angolul Artificial Intelligence, rövidítve AI) használata a marketingben.

    Egyelőre jellemzően még csak a marketing automatizáció, a perszonalizáció és a szövegírás speciális területein, de a trend világos: amelyik vállalat nem fér hozzá mesterséges intelligencia támogatáshoz a marketing területén, azt a MI-át használó konkurensei tönkre fogják verni. (Ezt amúgy a Mesterséges Intelligencia használatának törvényi szabályozását kivételesen szorgalmazó Elon Musk már évekkel ezelőtt megjósolta.)

    online marketing trendek mesterséges intelligencia screenshot egy CLV elemzéssel

    Egy hazai webshop egyik vásárlójának várható jövőbeni költéseit előrejelző ügyfélérték predikció Mesterséges Intelligencia segítségével

    Szakemberek számára az online marketing trendek között ez a legkevésbé meglepő: egyre több az adat és a legokosabb, legtapasztaltabb elemző sem lát meg olyan összefüggéseket, ami a MI-nak egyetlen szempillatás alatt világos lesz. A marketingben használt MI megoldások olyan predikciókat képesek az asztalra tenni, mint egy adott vásárló LTV-je (Life Time Value), az ügyfél következő lépése, vagy épp az az ár, amin egy adott vásárló valószínűleg meg fogja venni a terméket…

    Amennyiben nem használsz MI-t a marketingedben, addig örülj, amíg a versenytársad sem fér hozzá ehhez a technológiához, mert utána csak idő kérdése, hogy kivéreztessen téged… Ha a megérzéseim helyesnek bizonyulnak, az MI lehet az a technológia, amivel néhány innovatív mid-market vállalat képes lesz betörni a legnagyobbak által uralt piacokra is és ezek a vállalatok egyes szegmensekben a multikkal fognak érdemben versenyezni.

    5. Videó, videó, videó

    Bár az írott formátumoknak még mindig bőven megvan a helye az online térben, a vásárlói élmény elsődlegessé válásával egyre inkább a videós formátumok vásárlói útba integrálásával lehet valódi versenyelőnyt szerezni – az online marketing trendek közül ez az, amit már 2021-ben is jól látszott.

    Ez a folyamat a hirdetéseknél már régen elkezdődött, a 2022-es évben azonban a saját weboldalon sem lehet már nélkülözni a mozgóképes tartalmakat, azaz a videós formátumok a funnel tetejéről egyre inkább teret hódítnak a marketing tölcsér alsóbb szintjein is.

    Ha úgy képzelted, hogy 2022-ben kizárólag a céges blog felpörgetésével fogsz bankot robbantani, akkor gondold újra a dolgot és minél előbb állíts össze egy videómarketing stratégiát, mert 2022-ben a teljes vásárlói internet forgalomnak már több, mint 80%-a videó lesz.

    6. A CMO szerep változik

    A változó online marketing trendek a marketing vezetők szerepén is változtatni fognak. A marketing vezető (CMO) szerepe eddig az volt, hogy egyre kevesebből egyre többet érjen el. Nem egy hálás feladat és a jelek szerint nem is könnyű megugrani; a CMO az a másodvonal-beli pozíció, amiben a CEO-k a legkevésbé bíznak.

    Olyannyira, hogy a CMO-k szavatossági idejének mediánja mindössze 25.5 hónap – összehasonlításképpen: egyetlen másik C-szintű vezető sincs 40 hónap alatt, vagyis elképesztő a fluktuáció ebben a pozícióban.

    A Covid azonban ezt a vezetői hozzáállást is megváltoztatta. Ma már a CEO-k 83%-a érzékeli, hogy a marketing komoly növekedést képes biztosítani, és mindössze 23%-uk elégedetlen az eredménnyel. A marketing C-szintű vezetők közti elismertségén 2022 még tovább fog javítani, és talán idővel majd nem mondja már a CFO-k 40%-a, hogy válságban először a marketing költségeket kell csökkenteni.

    Amúgy az, hogy létezik még olyan C-szintű vezető, aki ezt komolyan hiszi, az pont olyan, mintha létezne még olyan orvos, aki komolyan gondolja, hogy felső légúti fertőzésnél eret kell vágni…

    7. Ügynökségi szerepkörök is változnak

    Rengeteg hazai vállalat szembesült azzal a pandémia kitörése óta, hogy alig lehet valóban hozzáértő performance marketing szakembert (hirdetés menedzsert) találni. Az ügynökségek PPC csapatai is felértékelődtek – ezt mi is látjuk nap, mint nap a 7Digits-nél. Ahogyan fentebb láttuk, a fizetett akvizíció-központú online marketing trendek 2022-ben folytatódni fognak, a verseny egyre több piacon fog kiéleződni – ezt minőségi ügynökségi kapacitások nélkül elég problémás lesz megugrani.

    Az online marketing trendek egy oldalági érdekessége lehet az, amit 2021-ben házon belül már öbbször tapasztaltunk: nem csak a megkeresések száma és mérete, hanem az iránya is változóban van: egyre gyakrabban kérik a tanácsainkat más üzletfejlesztési területeken: sales enablement, folyamat-automatizció, partner enablement-et, HR számára látogatói élmény tervezés, stb. Az online marketig trendek és eszközök előbb-utóbb elérik a vállalatok egyéb működési alegységeit is, így egyre inkább igaz, hogy…

    8. Az online marketing túlmutat az üzletszerzésen

    …és sokkal inkább a teljes vállalat integrált digitális transzformációjáról szól. Ha egyszer egy vállalat fizet az online eszközökért, ugyan miért ne használja ezeket a HR, a sales, az operations, a support, vagy a product team – nem igaz?

    Ma már mind B2B-ben, mind az e-kereskedelemben sokkal több olyan folyamat zajlik online, mely korábban nem a marketing alá tartozott. Online eszközökkel folyik például vásárlók/ügyfelek oktatása, online van az ügyfélszolgálat, a HR nagy része és a Covid megjelenése óta sokszor a Kollégák is, így a marketingnél található adatok és az eszköztár integrálása a többi részleg működésével lényegében elkerülhetetlen. Apropó oktatás…

    9. A digitális készségek felértékelődnek

    A szakemberhiány szinte minden iparágban valódi hungarikum, digitális fronton ez 2022-ben sok vállalatnak azonban még komolyabb kihívás lesz. A LinkedIn-en publikált relatív kereslet-kínálati index csúcsán jelenleg is a digitális marketing szaktudás áll, s ezekre a készségekre messze nem csak a CMO-nak van már szüksége.

    Nem véletlen, hogy egyre több vállalat invesztál az online készségek fejlesztésébe LMS rendszerek implementálásával, sőt, ahogy beruháznak egy LMS-be, ezzel párhuzamosan egyre többen ismerik fel a piac edukációjának lehetőségét is. Az LMS rendszerek piaca egyébként évente közel 20%-kal bővül, így 2022-ben még inkább érdemes alaposan átgondolni, hogy milyen versenyelőnyt jelenthet akár a belső oktatásba, akár a piaci edukációba fektetett tőke.

    Az online marketing trendek eredője

    A felpörgött infláció drágítani fogja az ügynökségi díjakat, a tömegével online-ra nyitó cégek pedig már 2021-ben is felfelé nyomták a hirdetések CPC-jét (Cost per click, azaz kattintásonkénti ár) – ez az online marketing trend 2022-ben masszívan folytatódni fog.

    Az erősődő verseny miatt mind több vállalat lesz kénytelen maszatolás helyett komolyan felülni a legújabb online marketing trendek által meghajtott digitális hullámvasútra, azaz profi martech eszközök licenszeibe fektetni, minőségi mozgóképes tartalmat gyártani, többet és drágábban hirdetni, perszonalizálni, konverziót optimalizálni, fejleszteni – ezek pedig a végén mind-mind egy irányba hatnak:

    2022-ben jelentősen drágulni fog az online marketing!

    Bár a drágulás egyfelől nem tűnik jó hírnek, az érem másik oldala, hogy a 2022-es évben a sütimentes világra szakszerűen,  felkészülő vállalatok 2023-ban bankot robbanthatnak a hezitáló, vagy lassabban észbe kapó versenytársaikkal szemben. Vagyis hiába a legújabb online marketing trendek, ugyanaz a lemez forog: a marketing továbra is egy középtávú befektetés, mely – ha jól csinálják – akkor mesésen megtérül.

    Ennyit a 2022-es online marketing trendek sokaságáról – ezzel az évindító cikkel kívánunk üzleti sikerekben és növekedésben gazdag 2022-es évet minden hűséges 7Blog olvasónak! [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Webshop Pszichológia – 5 haladó fogás e-kereskedőknek

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Nem csekély mértékben a koronavírusnak köszönhetően az e-kereskedelem minden szeglete komoly fejlődésen ment keresztül Magyarországon az elmúlt másfél évben. Ma már néhány kompetitívebb hazai piacon működő webshopban a vásárlói élmény megközelíti a fejlettebb nyugati országokban tapasztaltakat (Mínusz email marketing, mert az a legtöbb webshopnál még mindig sírnivaló.) Elég csak a táplálékkiegészítők, a fashion, a játékok, a háztartási elektronika, vagy épp az utazások piacán egyre többször látható webshop pszichológiai fogásokra és UI megoldásokra gondolni.

    A fejlődés “profi UI” lépcsőjét immár nyugati szinten megugró vállkozásoknak is mindig van továbbfejlődési lehetőség… Amikor ugyanis egy webshop forgalma már több ezer látogató naponta, akkor akár a nüansznyi javítások is sokat hozhatnak a konyhára.

    Ilyenkor lép színre a konverzió optimalizálás számos eszköze, köztük az online vásárlásokra kihegyezett pszichológia, s bár a kommerszebb pszicho technikákat sokan már kívülről tudják, a ritka gyöngyszemek talán még adnak némi inspirációt a weben kereskedő vállalkozó Kollégáknak. Íme öt pszicho technika, amire lehet, hogy nem gondoltál…

    [lwptoc depth=”3″ hierarchical=”1″ numeration=”none” numerationSuffix=”none” title=”Tartalomjegyzék” toggle=”1″ labelShow=”Mutatás” labelHide=”Elrejtés” width=”full” skipHeadingLevel=”h1,h2″ skipHeadingText=”ÉRDEKEL*”]

    Prémium webshop pszichológiai trükkök

    1. A bizonytalanság csökkentése – Farfetch

    A farfetch.com a vásárlási folyamat során – mobil nézetben – a méretválasztást követően visszajelez, hogy a választásunk tökéletes – bármilyen méretet is választottunk.

    Pszichológiai háttér: az olyan vásárlási helyzetekben, ahol sok variáció közül kell választanunk, ott az emberi agy nem csak a pénz azonnali elvesztése miatt fúj riadót, hanem a választás bizonytalansága miatt is igyekszik késlelteni a döntést.

    Amikor azonban a döntés megszületik, akkor egy úgynevezett choice-supportive bias lép fel, azaz a döntéshozó utólag igyekszik racionalizálni a döntését. Pontosan erre erősít rá, ezt támogatja a Farfetch kis UI trükkje és a “félelem” csökkentése révén könnyíti meg a vásárlást.

    A megváltozott szöveget tudatosan aligha veszik észre sokan, az azonban éppen ezért oly hatékony: a tudatos agyterületek helyett a tudatalatti “krokodil agyig” jutó információ kiváló eszköz arra, hogy indukálja a Choice-supportive bias-nek, vagy más néven vásárlás utáni racionalizálásnak nevezett folyamatot.

    Alkalmazási lehetőség: Bármilyen webshopban alkalmazható, ahol egy adott terméknek több variációja van, azaz méret, szín, műszaki paraméterek, stb.

    Technikai nehézség: A webshop pszichológia fogásainak ez a megoldás a technológia-heavy fajtája: szinte biztosan egyedi fejlesztést igényel, így nem lesz sem olcsó, sem egyszerű.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row section_id=”nickis”][vc_column][vc_column_text]

    2. Vásárlási élmény kiterjesztése – Nicki’s

    Mindegyik webshop küld a megrendelések fogadása után olyan – úgynevezett tranzakciós – emaileket, amiben a vásárlás részletei mellett megerősíti, hogy köszönik, vették, csinálják. Persze egy dolog ezt tudni, és egy teljesen másik élmény a saját szemünkkel látni

    A Nicki’s nevű német gyerekruha oldal a megrendelést követő köszönőoldalon egy kis videóban mutatja be, hogy mi is történik a megrendelés után a színfalak mögött; hogyan választják ki a munkatársak a megrendelt árut, milyen gondosan csomagolják és hogyan adják át a futárszolgálatnak. Alább a screenshot, a thank you oldalról, utána pedig a Nicki’s vásárlás utáni videója:

    Nicki's webshop screenshot a webshop pszichológia alkalmazásáról

    A videó, ami automatikusan elindul az oldal betöltődésével:

    https://youtu.be/5ac1znMsrE8

    Pszichológiai háttér: a vásárlást követően mindig fellép egy buyer’s remorse-nak is nevezett lelkiismeret-furdalás, egyfajta veszteségélmény. Online ezt még természetszerűleg az is tetézi, hogy (kártyás fizetés esetén) a pénzbeli veszteségélmény azonnali, ugyanakkor a terméket nem foghatjuk azonnal a kezünkbe. A webshop pszichológia ezen találékony alkalmazása azonban segít ezen a problémán:

    A vásárlási élmény pozitív részének kiterjesztése és időbeni megnyújtása késlelteti, illetve mérsékli a buyer’s remorse jelenségét, arról nem is beszélve, hogy a webshopoknál értelemszerűen nagyon nehezen kommunikálható szolgáltatást és a minőség-érzést egy videón keresztül beemeli az összképbe.

    Alkalmazási lehetőség: Bárhol alkalmazható a vásárlók érzelmi kötődésének és a vásárlási élmény felturbózásának növelésére.

    Technikai nehézség: A videó miatt költséges, de technikailag rendkívül egyszerű webshop pszichológiai fogás. Amennyiben a webshop motorod lehetővé teszi a vásárlás utáni köszönő oldal szerkesztését, akkor csak beágyazod a videót és kész is.

    3. Videó a termékről – Glossier

    Ha már videó, akkor íme még egy nagyon egyszerű fogás, amit bármelyik webshop tulajdonos használhat: a termékképek mellett nyugodtan lehet rövid videókat is használni a termékek bemutatására – már ha az adott webshop motor képes ezt lekezelni (WooCommrce, Shopify és Magento környezetben ez simán megoldható). Valahogy így néz ki a dolog élőben:

    [cvm_video id=”30433″ volume=”25″ width=”820″ aspect_ratio=”16×9″ loop=”0″ autoplay=”0″]

     

    Pszichológiai háttér: A termékről készült statikus képek korlátozottan képesek visszaadni a felhasználáshoz kapcsolódó érzéseket – ez azonban mozgóképpel simán áthidalható. Amikor a látogató látja, ahogy mások használják a terméket, akkor ugyanazok a kémiai folyamatok indulnak el az agyában, mint ha Ő maga is éppen ezt tenné. (Amúgy ennek a agyi mechanizmusnak köszönhető például a focimeccseken a gólöröm miatti ösztönös felállás is – de erről majd máskor…)

    Alkalmazási lehetőség: Szinte bármilyen webshopban alkalmazható. Nem csak használat közben érdemes bemutatni a terméket, hanem a részletekből is össze lehet vágni egy pár másodperces videót. A videós tartalmaktól sokan megijednek, hogy “hű, biztos méregdrága”, de gondolj csak bele: ezek 3-4 másodperces snittek – jellemzően egy kaptafára. Azoknál a webáruházaknál, ahol 40-50 kiemelt termék van, és a termékek forgási sebessége sem vészes, ez akár egyetlen forgatási nap alatt is megvan. A konverzióra gyakorolt hatása azonban elképesztő!

    Technikai nehézség: Ha profi webshop motort használsz, ami lehetővé teszi ezt a funkciót, akkor pofon egyszerű és a megvalósítás költsége sem horror. Ha nem, akkor érdemes elengedni, mert csupán némi webshop pszichológia miatt belehegesztgetni valami petákolt webshop motorba, amihez képest az első kvarcórád földönkívüli technológiának számított, az nem túl nyerő ötlet. Persze ilyenkor mindig ott van számodra a nagy sóhaj és migrálás Shopify-ra lehetőség… 😉

    [adning id=”29660″]

     

    Csak mondom… 🤷‍♂️

    4. Kis webshop pszichológia a visszaküldés csökkentésére

    2020-ban az online vásárlások 10%-át,

    világszerte összesen 428 milliárd dollár értékű árut küldtek vissza a vásárlók!

    Ez brutális mennyiség. E-kereskedelemmel foglalkozó ügyfeleinktől itthon is horror sztorikat hallunk az egyre növekvő visszaküldési szokásokról. S bár a visszaküldéseket megszüntetni nem lehet, a profi e-kereskedelmi vállalatok számos technikai trükk mellett pszichológiával is felvehetik a harcot a visszaküldések ellen.

    A visszaküldési feltételeknek a visszaküldési arányra gyakorolt hatásáról megannyi kutatás született – akit mélyebben érdekel a webshop pszichológia, az kezdje ezzel a cikkel, vagy ezzel az infografikával. Hogy ne csigázzam a kedélyeket:

    Ha kisebb visszaküldési arányt akarsz, biztosíts hosszabb időt a visszaküldésre.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Hogy MICSODA??? 😳

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Nem elírás, a paradoxon valós és a fenti linkeken található mérések bizonyítják! E meglepő tapasztalati ténynek több magyarázata is lehet (kauzalitást tekintve egyiket sem igazolták, de ettől még működik). Valószínűleg szerepet játszik a jelenségben a megvásárolt termékhez történő hozzászokás és a feledékenység is – csakúgy, mint a viszonosság elve. Amit érdemes megjegyezni, hogy a hosszabb visszaküldési idő lehetősége alacsonyabb visszaküldési aránnyal jár, ráadásul

    a return policy visszafizetést érintő engedékenyebb passzusai egyértelműen korrelálnak a megnövekedett kosárértékkel.

    Alkalmazási lehetőség: Fashion-ben óvatosan, a visszaküldési arány csökkentését szolgáló egyéb UX megoldásokkal együtt alkalmazandó, más iparágakban önmagában is működik ez az egyszerű kis webshop pszichológia.

    Technikai nehézség: Nagyon könnyű, de a megengedőbb szabályokat megfelelően kommunikálni kell a vásárlók felé, hogy tudatában is legyenek a nagyvonalúságnak. Értelemszerűen a vásárlást megelőzően kommunikáld – mondjuk a termék oldalon -, ne a vásárlást követő tranzakciós emailekben hívd fel rá a figyelmet…

    5. A vásárlási élmény folytatása – Burberry

    Finom pszichológiai fogásokat a nagy márkáknál is bőven lehet látni – a Burberry például tableten (desktopon nem próbáltam) mutat egy bezárható sávot az oldalra visszatérőknek azokról a termékekről, amiket utoljára megnézett – valahogy így:

    webshop e-commerce trükk a Burebrry oldalán

    Pszichológiai háttér: Nem kell körmönfont webshop pszichológia ahhoz, hogy belássuk: ha egy vásárló nyitva hagyott valamit egy böngésző ablakban, akkor azt valószínűleg azért tette, mert még vissza akart térni az adott oldalra. Ha azonban mindig azon a termékoldalon “hagyod” a vásárlót, ahol abbahagyta a böngészést, akkor a korábban látott termékeket simán elfelejti. A Burberry a Zeigarnik-hatásra apellál, azaz arra a jelenségre, hogy a befejezetlen dolgok tovább megmaradnak a memóriában. Amikor egy vásárló visszatér a Burberry oldalára és nem egy, hanem több terméket lát, akkor minden egyes látott terméket egy fokkal jobban be fog vésni a memóriájába, hiszen még egyiket sem vette meg.

    Alkalmazási lehetőség: Online retail e-commerce-ben szinte bárhol alkalmazható.

    Technikai nehézség: Ha a használt téma, vagy webshop motor nem is tudja, akkor is legfeljebb közepes nehézségű, egy time delayed popup ablakkal megoldható – írástudó (szoftverfejlesztő Kolléga beceneve az online marketing szlengben) azonban kelleni fog hozzá.

    A webshop pszichológia megtérülése

    A pszichológia – és úgy általában a konverzió optimalizálás minden formája – nem csak hatékony, hanem rendkívül olcsó eszköz is, hiszen pár apró módosítással hosszú évekre meg lehet növelni a konverziós arányokat. Amennyiben komolyan veszed a vállalkozásod e-commerce vonalát, érdemes rendszeresen áttekinteni, hogy hol és milyen módon érdemes bevetni a különböző pszichológiai fogásokat. A lényeg azonban – mint minden marketing fogásnál – a folyamatok javítását állandóan szem előtt tartó attitűd…

    …a fentiekhez hasonló webshop pszichológiai fogások ugyanis csak akkor fognak hosszú távon működni, ha nem átverni és irányítani próbálod a vásárlóidat, hanem valóban segíteni próbálasz abban, hogy olyan vásárlási döntéseket hozzanak, ami boldoggá teszi őket, ha pedig meghozták ezt a döntést, akkor olyan vásárlási élményben legyen részük, ami kifogástalan!

    Ha van más e-commerce pszichológiai fogás a tarsolyodban, vagy a fentiek kapcsán felmerülne kérdés, akkor kérlek ne habozz megosztani a 7Blog olvasóival; kommentek bátorítva, mint mindig! Ha pedig megteszed, hogy megosztod valakivel, akinek esetleg hasznára lehet a cikk, akkor hálás köszönet és örökös 10 fölötti FB ROAS!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]Utóirat

    Régebben gondolkodtam rajta, hogy kellene egy A-Z-ig Prémium összefoglaló az e-commerce UI és webshop pszichológia optimalizációs technikákról, azonban nem tölteném szívesen az időt olyan fogások taglalásával, amit amúgy mindenki kívülről fúj. Szóval itt és most felteszem a 7Blog olvasóknak a nagy kérdést:

    [totalpoll id=”29787″]

    Ha elég sokan kérik, akkor az e-comm-os és a designer Kollégákkal nekiállunk… Up to you![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]