[vc_row][vc_column][vc_column_text]
Talán ma már senkinek nem kérdés, hogy milyen szerepet játszanak a letölthető anyagok egy jó online marketing stratégiában. Ezek képezik a MoFu (Middle of the funnel) tartalmakat, azaz a marketing tölcsér közepét és – mind B2B-ben, mind az e-commerce területén – a látogatók elköteleződésének megteremtése a feladatuk (aminek az egyik legmegbízhatóbb jele az email cím megadása a letölthető tartalomért cserébe). OK, de hogy jönnek a marketinghez az LMS rendszerek?
A funnel teteje még megvan
Addig még általában eljut egy-egy vállalat, hogy valamit blogolgat egy ilyen, vagy olyan tartalommarketing stratégia mentén (ezt hívjuk acquisition-heavy marketingnek), a funnel közepét azonban már csak a legelszántabbaknál lehet látni – nem véletlenül.
Egy-egy blogposzt elkészítése pár óra alatt megvan – főleg, ha a szerzői vajmi keveset törődnek olyan, Magyarországon elitistának számító hívságokkal, mint kulcsszóra optimalizálás, megfelelő hivatkozások, fogyaszthatóság, meta tag-ek optimalizálása, pszichológia, belső linkelés, vagy épp a mikro-elköteleződések.
Ugyanakkor…
…egy működő MoFu tartalom már masszív időráfordítást igényel, mert még ha csak egy pár oldalas mintáról, checklist-ről, vagy korábban már megírt prezentációról is van csupán szó, a magas tartalomfogyasztási élményt garantáló technológiai háttér újabb eszközöket és drága munkaórákat igényel (külön landing oldal, automatizáció, email-ek szövegének szakszerű megírása, lekövetés szekvenciája, tartalom hoszting és a letöltés profi megoldása, szofisztikáltabb forgalomterelés, stb).
Ha pedig olyan masszív tartalmakról van szó, mint egy 60-80 oldalas e-book, egy email kurzus, vagy egy mozgóképes tartalom, akkor a vállalati lelkesedés, már tényleg úgy billeg, mint keselyű a dögön – ugyanis vagy elkészül az egész házon belül, vagy nagyon sokba fog kerülni; már ha minőségi tartalomra van igény,
nem csak valami kamura, ami csak lehúzza a márkát, ami a nevét adta hozzá…
Lapot a huszonegyre
Az igazi vakarózás általában akkor szokott kezdődni, amikor már több tucatnyi ilyen tartalom menedzsmentjéről és felhasználói élményéről kell gondoskodni egyszerre – az ugyanis még egy profi marketing csapatnak is komoly feladat – ha nem adott hozzá a megfelelő technológia… és itt jönnek képbe az LMS rendszerek!
Mi az az LMS?
Az LMS (Learning Management System, azaz oktatás menedzsment) rendszerek az oktató anyagok létrehozását és disztribúcióját teszik lehetővé – lényegében egy adott célra specializált tartalommenedzsment rendszerekről van szó. (Egészen pontosan LM rendszernek, vagy LMS-nek kellene hívnunk, de magyar nyelven olyan sokan hivatkoznak rá az “LMS rendszerek” kifejezés formájában, hogy egy cikk erejéig lemondunk a nyelvtannáciskodásról).
Egy jó LMS rendszer nem csak a tanulás élményéről és a résztvevők lekövetéséről gondoskodik, de ellátja a tartalmak marketingjének és értékesítésének feladatát is. Megoldja a mid-funnel tartalmak hosztingját, publikálását és célba juttatását, pontos riportokat mutat a tartalmak fogyasztásáról, biztosítja a technológiát landing oldalak villámgyors létrehozásához, vizsgákhoz, fizetési kapukhoz, oklevelek és diplomák kiadásához és menedzseléséhez.
Covid-19 és az LMS rendszerek
Bár az LMS-ek világpiaca jelenleg is több, mint 13 milliárd USD, a 2025-ig prognosztizált 14%-os CAGR (ez az összesített éves növekedési ráta rövidítése) még többet elmond erről a gyorsan növekvő iparágról. Az idei év elején hozzánk is begyűrűző Covid-19 világjárvány pedig olyan lökést adott ennek a technológiának, ami korábban elképzelhetetlen volt: a World Economic Forum idén áprilisi felmérése szerint 186 országban összesen 1.2 milliárd diákot érintett a pandémia által okozott iskolabezárás, amiből az egyetlen kiutat jelenleg az online oktatás jelenti. És ugye, amikor egy világjárvány miatt az iskolák bezárnak, akkor ugyanúgy leesik a vállalati továbbképzések száma is…
A Covid-19 által előidézett össznépi home office kényszernek előbb-utóbb az lesz a globális hatása, hogy az online oktatási forma világszerte még inkább mainstream lesz, hiszen olcsóbb, hatékonyabb és sokkal jobban mérhető, mint a hagyományos tantermi oktatás – ráadásul az egész Világ épp most kényszerült rá, hogy kipróbálja. Na, ennyit az iparágról és akkor jöjjön a dolog marketing vonatkozása…
Hogyan használhatóak az LMS rendszerek online marketingre?
Mielőtt a konkrét példákra rátérnénk, hadd hűtsem le egy kicsit az LMS-ben újabb marketing buzzword-öt felismerni vélők lelkesedését: Az LMS rendszerek licenszelése, beállítása és minőségi tartalommal történő feltöltése drága és időigényes feladat, ezért az LMS-ek jellemzően nem épp kisvállalkozásoknak való technológiák (kivéve, ha az adott vállalkozásnak közvetlen árbevétele származik az oktatásból, mert ilyenkor akár egy KKV-nak is megérheti egy profi rendszer). Hogy a dolog hordereje egyértelmű legyen, érdemes megnézni, hogyan látja egyik ügyfelünk az LMS rendszer bevezetését a projekt után:
Jellemzően a közép- és nagyvállalatok képesek olyan marketing stratégiák végrehajtására, amik az oktatásra épülnek. Talán nem véletlen, hogy a Fortune 500-as cégek több, mint 40%-a használ valamilyen formában oktatási technológiát – eleinte jellemzően a saját alkalmazottaik képzésénel kezdve az LMS rendszerek használatát – később áttérve az online marketing célú felhasználásra. Nézzünk néhány példát az LMS-eken keresztül megvalósított online marketingre:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]
Partnereken keresztül értékesítő B2B
Schneider Electric

A Schneider Electric egy egész Energia Akadémiát épített ki partnereinek annak érdekében, hogy egyrészt megszerezze az energiahatékonyság területén betöltött vezető szerepet, másrészt egybe gyűjtse és kövesse a téma iránt érdeklődő szakembereket, harmadrészt folyamatosan képezze partnereit.
A több, mint 200, összesen 13 nyelven elérhető ingyenes kurzusnak meg is lett az eredménye: több, mint 900 ezer elvégzett kurzus, a márka ismertsége és vezető szerepe az energiahatékonyság területén. Az oktatási tartalmak fogyasztása révén termelődő adatokat “mellesleg” kiválóan fel tudja használni a vállalat célzott, hiper-perszonalizált marketing üzenetek célba juttatására is.
Partnereken keresztül értékesítő retail
Sherwin-Williams
A festékekkel és bevonatokkal foglalkozó Ohio állam-beli Sherwin-Williams is rendelkezik online akadémiával, ahol partnerei és végfelhasználói számára is kínál a festékek és a különböző bevonatok fizikai és kémiai tulajdonságát bemutató kurzusokat csakúgy, mint a színek világával foglalkozó design-fókuszú oktatóanyagot belsőépítészek számára.
Retail e-commerce
Williams Sonoma

Az amerikai illetőségű prémium konyhatechnikai márka honlapján nem csak főzőtanfolyamokat és recepteket kínál, hanem a konyhatechnikai eszközök kiválasztására is létrehozott számos interaktív segédletet.
A junior séf tanfolyamtól kezdve a kések kiválasztásáig szinte minden témában kínál minőségi oktatási tartalmakat. A 2019-es évben 5.67 Milliárd USD árbevételt termelő céget tavaly év közepén jelölték a Fortune 500-as listára – nyilván nem csak az oktatási célú tartalmak tették ezt a céggel, de a számokat elnézve azért rendesen besegített…
B2B SaaS
SalesForce, Hubspot, SAP és a többiek
A B2B szoftverek kompetitív szegmenseiben ma már szinte nem találunk olyan vállalatot, amelynek ne lenne valamilyen formában oktatási programja. A HubSpot Academy-t talán ezen a blogon senkinek nem kell bemutatni, de a Zoho is elindította saját akadémiáját ahogy a Salesforce is felső kategóriás oktatási élményt nyújt a Trailhead oldalán. Van már SAP Academy, Epicor University, LinkedIn Learning is – tényleg sorolhatnánk napestig.
Ha már LMS rendszerek…
Talán már nem újdonság, hogy ha online technológiáról van szó, akkor a 7Digits-nél szeretünk elsők lenni, ezért mi magunk is elindítottunk egy LMS rendszerre épülő vállalkozást, a 7Academy-t. Ha érdekelnek az ingyenes és a prémium üzleti témájú oktatások, akkor ezen a linken megtalálod.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]A fenti példák mindegyike arról szól, hogy az LMS rendszereket a vállalatok a tartalom hosztingjára és perszonalizált célba juttatására használják. Egyes inbound marketing szakértők szerint ez a fajta magas minőségű tartalomfogyasztási élményt lehetővé tevő tartalommenedzsment funkció az LMS rendszerek legfontosabb tulajdonsága.[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_column_text]
Az LMS rendszerek plusz hozadéka…
Túl azon persze, hogy a magas szintű tanulási élmény egy kiválóan működő marketing stratégia, az LMS rendszereket a bevezetést követően még egy csomó olyan vállalati probléma megoldására lehet alkalmazni, ami előbb-utóbb szinte mindenhol előkerül:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tta_accordion title_tag=”h3″ active_section=”1″ collapsible_all=”true” css=”.vc_custom_1642015864523{border-top-width: 1px !important;border-right-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;border-left-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #ededed !important;border-left-color: #ededed !important;border-right-color: #ededed !important;border-top-color: #ededed !important;border-bottom-color: #ededed !important;border-radius: 4px !important;}”][vc_tta_section title=”Termék onboarding” tab_id=”1601406606612-90dca192-e550″][vc_column_text]Egyre több terméknél válik fontossá a betanítás, vagy legalábbis a termék használatának bizonyos fokú elmagyarázása. Lehet persze mellékelni egy használati utasítást, de mennyivel jobb vásárlói élményt nyújt egy kereshető tudásbázissal, termék onboarding videókkal felturbózott online felület?
Egy LMS-en keresztül ez könnyedén megoldható, sőt, ha látszik, hogy elakad benne a felhasználó, arra könnyedén építhetőek szofisztikált automatizmusok is.[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”Partnerhálózat képzése” tab_id=”1601404025161-e96fc920-a0ae”][vc_column_text]A partnereken keresztül értékesítő vállalatoknak kulcskérdés, hogy partnerei tudjanak az új termékekről és profin tovább is tudják adni a tudást a végfelhasználóknak. 5-10 partnernél még sima ügy, ha egy jobb sorsra érdemes alkalmazott végighívogat mindenkit, több tucat partnernél ez azonban már komoly logisztikát igényelne.
Itt jön képbe, hogy az LMS rendszerek nem csak a tudásanyagot adják át, hanem képesek standardizált módon lemérni a tudásanyag elsajátítását is, sőt, automatikusan lekövetik azokat, akik esetleg nem nézték meg azt az új termékvideót…[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”Közösségépítés” tab_id=”1601403651806-a9f670cc-7363″][vc_column_text]Némelyik LMS rendszer lehetőséget biztosít rá, hogy előre meghatározott feltételek esetén a felhasználók beléphessenek egy online közösségbe, ahol az instruktorok gyors elérésén túl egymást is segíthetik. Azoknál a vállalatoknál, amelyek a hiteles szakembereknek egy szűk csoportjára kénytelenek támaszkodni, ez a funkció olyan, mint az autós kártyában a Lotus: mindent visz!
Meg lehet persze oldani ezt egy zárt Facebook csoporttal, csakhogy ott az adat a Facebook-nál marad, szemben az LMS rendszerek személyhez fűződő aktivitási adataival, amit kedvedre használhatsz – akár arra is, hogy ezeket a szakembereket lépésről lépésre magadhoz kösd…[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”Új alkalmazott betanítása” tab_id=”1601403651777-f9cee0b5-a5f2″][vc_column_text]Amelyik vállalatnál gyors a növekedés, vagy magas a munkaerő fluktuációja, ott valakinek komoly fejfájást okoz az új alkalmazottak betanítása. Az LMS rendszerek szinte mindegyike képes kezelni a privát kurzusokat, amivel – amennyiben egyszer elkészül egy videó tartalom az új munkaerő betanítására – a probléma egy csapásra meg van oldva.
…és nem csak az oktatás, hanem a vizsgáztatás, a minősítések követése és több, egymásra épülő belső kurzus lemenedzselése is.[/vc_column_text][/vc_tta_section][vc_tta_section title=”Belső képzések” tab_id=”1601403842717-10de23d0-c7cd”][vc_column_text]Amikor nem is teljesen új alkalmazottról van szó, akkor is az olyan gyorsan változó iparágakban, mint például az online marketing, elengedhetetlen, hogy a senior kollégák folyamatosan képezzék az utánpótlást. Ha ez one-on-one tréningek formájában történik, akkor egy idő után a legdrágább munkaerő egyfolytában csak oktatni fog – ahelyett, hogy dolgozna.
A problémára ugyanolyan privát kurzusok formájában kínálnak megoldást az LMS rendszerek, mint az új alkalmazottak betanításánál.[/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_tta_accordion active_section=”364534″ collapsible_all=”true”][vc_tta_section title=”Milyen LMS rendszerek léteznek?” tab_id=”1601448979466-1422e8de-ee8b”][vc_column_text]A Capterra 534 LMS rendszert listáz, úgyhogy nem könnyű választani. A legnépszerűbbek a nagyon elterjedt Teachable, a SCORM-kompatibilis LearnWorlds, az all-in-one megoldásként működő kanadai LMS-sztár Thinkific, az inkább kisvállalkozásokra és freelancer-ekre szabott Podio, de létezik LMS WordPress plugin formájában is (ilyen például a LearnDash és a LifterLMS) és persze a nagy szoftvercégeknek is szinte kivétel nélkül vannak LMS megoldásaik.

Amikor egy vállalat LMS-t választ, akkor az első kérdés, hogy mire fogja használni? Fontos, hogy mekkora budget-je van rá, kellenek-e a fizetős kurzusok kezeléséhez szükséges funkciók, szükség van-e a AICC, SCORM- és xApi kompatibilitásra, stb.
Az all-in-one rendszerek kötöttebbek, de költséghatékonyabbak, míg az open source rendszerek a végén többe kerülnek, de nagyobb szabadságot biztosítanak. Amennyiben nincs szakavatott segítség, vagy nem akarsz profi partnereket bevonni, úgy az LMS rendszerek kiválasztása előtt érdemes a legjobbnak tűnő 3-4 variációval eljátszani pár hetet és csinálni egy-egy demó kurzust.[/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Miért olyan hatékonyak az LMS rendszerek?
Ugyanazért, amiért a tartalommarketing hatékony: amennyiben sikerül minőségi, sok-sok ember számára releváns tartalmakat létrehozni, az egyszerre képes hozzáadni a márkaépítéshez, a lead (vagy vásárló) generáláshoz, az ügyfél-retenció növeléséhez és még annyi más marketing szükséglethez.
- Olcsó forgalom-generálás? Publikus, ingyenes kvíz-ek.
- Oldalon töltött idő növelése? Ingyenes mini-kurzusok.
- Lead hőfok emelése? Videós magyarázatok, minták, checklist-ek, podcast-ok.
- Elköteleződés növelése? Letölthető lead mágnesek, prémium kurzusok, badge-ek és oklevelek.
Az LMS által nyújtott tartalom-élmény még minőségibb, még perszonalizáltabb, még fókuszáltabb és strukturáltabb, mint egy hagyományos blog, vagy YouTube csatorna. A magasabb minőségű élményt pedig a látogatók – mind B2B-ben, mind az e-kereskedelemben – visszatérő látogatással, egyre több figyelemmel és egyre több vásárlással hálálják meg.
Amennyiben szöget ütött a fejedbe az LMS rendszerek segítségével végrehajtott marketing, azért melegen ajánlom, hogy számolj, mielőtt nekikezdesz; sokféle módon lehet marketingre használni a minőségi oktatást, de csak akkor, ha
mind a tanulási élmény, mind a technológia, mind a tartalom magas színvonalú – nem csak az induláskor, hanem folyamatosan, akár hosszú éveken keresztül is.
Ha egyszer elkezdted, akkor elég nagy visszalépés abbahagyni… Ha azonban jól csinálod, akkor nem csak a vállalati problémák sokaságát tudod vele megoldani, hanem – különösen, ha a versenytársaid nem csinálják, vagy későn kapnak észbe – jó eséllyel megkerülhetetlenné is válhatsz a saját iparágadban…
Kérlek oszd meg a cikket a kedvenc csatornádon, vagy küldd el valakinek, akinek csupa jót akarsz – előre is köszönöm és egyben gratulálok a mai jó karmához!
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
Leave a Reply