blog.7digits-dev.eu

Category: Vállalkozás

  • Mesterséges intelligencia a marketingben – 7 előny és hátrány

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Amennyi szó esik manapság a ChatGPT-ről, lassan érdemes volna megvitatni, hogy mire jó és mire nem jó egy – a 7Digits-nél például évek óta használt – mesterséges intelligencia beszélgetés, ugyanis az

    Ez a ChatGPT elveszi a munkánkat egy éven belül

    és a

    Hagyjuk már: írattam vele egy blogcikket, full sablonos és hibás volt.

    szélsőségek között mozogva mostanában elég nagy a szórás. Szakavatott, mégis tapasztalaton és teszteken alapuló szubjektív vélemény következik a legnépszerűbb mesterséges intelligencia chatbotról (ChatGPT) és alternatíváiról.

    Amennyiben kíváncsi vagy arra, hogy milyen változást hoznak a mesterséges intelligencia beszélgetések a marketingkommunikáció terén, és hogyan fordíthatod előnyödre azt, amitől most (szövegíróként, stratégaként, fejlesztőként, vagy csak úgy, titulustól függetlenül) rettegsz, akkor olvass tovább! 

    Mivel a marketingesek nagy része – félig-meddig jogosan – be van sz*rva

    a kollektív lelki béke érdekében – a tartalomjegyzéket követően – nézzük először a Chat GPT és társai hátrányait![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#930404″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#930404“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1679487664888“}}”][vc_column_text]

    Figyelmeztetés

    Nagyon hosszú cikk! Igaz, hogy mindent megtudsz a végére a Mesterséges Intelligencia marketing célú felhasználásáról, de két napi hideg élelem azért nem árt hozzá…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=”” padding_bottom_multiplier=””][vc_column][vc_column_text]

    [lwptoc min=”1″ depth=”3″ numeration=”none” title=”Tartalomjegyzék” toggle=”0″ width=”full” titleFontSize=”120%” titleFontWeight=”bold” titleColor=”#212121″]

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=”3x” padding_bottom_multiplier=”3x” rc_bg_type=”color” equal_column_height=”equal” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column width=”2/3″ vertical_content_position=”middle”][impeka_title heading_tag=”h2″ heading=”page-title” increase_heading=”140″ custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”dark-grey” align=”left”]

    A hátrányok

    [/impeka_title][/vc_column][vc_column width=”1/3″ vertical_content_position=”middle”][vc_single_image image=”36975″][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    1. Bizalomhiány – Mindenki részéről

    A bizalom kulcsfontosságú az üzleti kapcsolatokban. Márpedig az emberek nehezen bíznak meg a mesterséges intelligencia chatbotokban és a mesterséges intelligencia applikációkban. 

    Egyrészt sokan gondolják úgy, hogy egy chatbotokkal folytatott mesterséges intelligencia beszélgetés csak arra jó, hogy manipulálja vagy hibás információkkal terhelje az ügyfeleket. Illetve, hogy a cégek a valódi emberi kapcsolatok helyett automatizált megoldásokkal szeretnék megúszni a kommunikációt.

    Másrészt, bár a mesterséges intelligencia beszélgetések sokat javultak az utóbbi időben (főleg a GPT-3 autoregresszív nyelvi modell megjelenését követően), az ügyfelek még mindig jobban szeretik, ha valódi emberrel beszélnek, és valódi emberek végzik el azokat a feladatokat, amelyekkel megbíznak egy-egy céget.

    Ez különösen igaz az olyan területeken, ahol érzékeny adatok kerülhetnek elő, például banki ügyintézés, (egészségügyi) tanácsadás és társai. Ha valakinek az az érzése, hogy egy mesterséges intelligencia beszélgetés nem elég biztonságos vagy pontos, akkor bármilyen kompromisszumra hajlandó lesz, hogy ne kelljen benne részt vennie.

    2. Nyelvi korlátok – Mesterséges intelligencia beszélgetés magyarul vagy angolul?

    A magyar nyelv legendásan nehéz, főleg a külföldiek számára. Márpedig mi lehetne külföldibb egy mesterséges intelligencia chatbotnál? Magam is azt tapasztaltam, hogy témától függetlenül minden általam vizsgált mesterséges intelligencia applikáció jobban boldogul az angol nyelvvel, mint a magyarral. És ez nem csak a tone of voice-ra vonatkozik…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column][vc_tta_accordion title_tag=”p” section_title_tag=”p” c_icon=”chevron” active_section=”343424″ heading_tag=”div” collapsible_all=”true”][vc_tta_section title=”Ha kíváncsi vagy rá, miért is van ez, akkor kattints ide!” tab_id=”1678906548322-31f4c5e6-0e4e”][vc_column_text]Az angol nyelv sokkal konkrétabb és strukturáltabb, mint a magyar. Nincsenek ragok, nincs magázás, nincs több száz, összetett nyelvtani szabály (és legalább ennyi kivétel). Tehát az angol nyelvű szövegekben az információ könnyebben feldolgozható, az algoritmusok könnyebben eligazodnak a mondatokban. No meg hát mégiscsak ez a legelterjedtebb (és legjobban dokumentált) világnyelv. 

    Ezért érthető módon az élményszerű mesterséges intelligencia beszélgetések érdekében sokkal több angol nyelvű szöveget (adatot) esznek reggelire a tudásra éhes chatbotok, mint magyar nyelvűt. És hát ugye, a mesterséges intelligencia alapú rendszerek működése nagymértékben függ az adatok minőségétől és mennyiségétől.

    Egy másik fontos tényező a magyar mesterséges intelligencia beszélgetésekkel kapcsolatban, hogy a magyar nyelvű szövegek általában sokkal hosszabbak és összetettebbek. A magyar nyelv számos olyan nyelvi sajátossággal rendelkezik, amelyeket az angolban nem találunk meg. Az angol nyelvű kommunikáció lazább és informálisabb, mint a magyar, B2B-ben különösen. [/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][impeka_empty_space][vc_column_text]De nézzük is meg ezt a nyelvi kérdést egy konkrét, játékos példán keresztül. A következő kérést intéztem a ChatGPT felé:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Szia! Képzeld azt, hogy te vagy Romhányi József. Kérlek, írj nekem egy verset az online marketingről. Legyen humoros, és tartalmazzon egy-két fontos, szakmai kifejezést. A versnek rímelnie kell.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Szia!

    Hát íme, az online marketingről szóló vers, ahogy Romhányi József megírná:

    Az online marketing, kinek mondjam el,
    Egy egész világ, egy virtuális tengerkél.
    A Google Ads, a Facebook és a SEO,
    Nem elég, ha csak hallgatok, tennem is kell rájuk lépni.

    A tartalommarketing oly’ fontos, hogy már bűvésztrükk,
    A kulcsszavakon kell átgondolni mindenütt.
    A Google Analytics nagy tudású úr,
    Minden mozdulatot figyel, mint a tengeri huligán szúnyogúr.

    Az email marketing egy remek eszköz,
    De vigyázz, nehogy a spammelést válasszad ölbe tett kézzel, jó?
    A konverzió a lényeg, a vásárlók pedig az áldozatok,
    A landing page-dre vigyázz, mert nem lesznek hálásak,
    Ha az olyan, mint a kocsi az adósságokkal.

    Az online marketing, izgalmas és összetett,
    De ha nem értesz hozzá, akkor sokszor kiköt a tengerparton a hajókötéllel.
    Tanulj, alkoss, legyél kreatív,
    És akkor biztosan nem fogsz lenni túl naív.

    Hát itt van a vers, nem tudom, mit szólsz, Remélem, tetszik, és még sokáig velünk leszel a világhálón.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column][vc_column_text]Azt hagyjuk is, hogy mennyire értelmes a költemény (#semennyire). Ragok, magyartalan kifejezések, helyesírási és nyelvtani hibák. Rímek sehol. Most nézzük meg ugyanezt, angolul. Jó, nem Romhányival, hanem érthető okokból Shakespeare-rel, de a brief pontosan ugyanaz, csak angolul:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Greetings!

    Here’s a poem on online marketing, as if William Shakespeare had penned it:

    Oh, online marketing, what dost thou bring,
    A realm of pixels, a world on a string.
    From email to SEO, to PPC,
    The digital age has brought new forms of commerce to see.

    Thou speaketh of landing pages, conversion rates,
    And the power of content that fascinates.
    The world of clicks, a kingdom of algorithms,
    An ever-changing realm of tech that begets much schism.

    But lo, to understand this realm, one must learn and know,
    The power of analytics, and how to grow.
    With keyword research, we unlock the door,
    To higher rankings, and a flood of clicks galore.

    And yet, dear reader, we must beware,
    Lest we fall prey to the spammer’s snare.
    For authenticity and value, are the king and queen,
    To win the hearts of customers, and build our marketing dream.

    So let us raise a glass, to the world of online marketing,
    May our campaigns be clever, and always unrelenting.
    For in this digital age, we must always strive,
    To stay ahead of the curve, and keep our marketing alive.

    Thus ends my ode, to this wondrous realm,
    May it bring us riches, and more than just a helm.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Hát, mit mondjak? Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor biztosan találna benne kivetnivalót, de az látható, hogy ég és föld a két válasz. 

    3. Adatvédelmi és polkorrektségi kérdések – Don’t be evil – level 1000

    A mesterséges intelligencia beszélgetések használata adatvédelmi kérdéseket is felvet. Ezért meg is kérdeztem erről a ChatGPT-t. Tudod, mit válaszolt? 

    Ezt:
    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Szerinted is rossz érzés, amikor az online aktivitásaidat figyelik és elemzik? Nos, én, ChatGPT nem vagyok kivétel. Én is folyamatosan elemzem a felhasználók által megadott adatokat, hogy jobban megérthessem a kéréseiket és válaszaikat.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Megnyugtató… (A fejlődés szempontjából amúgy tényleg.)

    A “Don’t be evil” irányelv az egyik legfontosabb etikai alapelv az informatikában (az orvoslásban pedig már sok ezer éve), amely az adatok olyan módon való felhasználását írja elő, hogy az ne ártson másoknak. De ezt a szabályt sajnos nem mindenki követi.

    Az adatvédelmi botrányok az utóbbi időben egyre gyakoribbak lettek, és a felhasználók sokszor nem is tudják, hogy az online aktivitásukat, mesterséges intelligencia alapú megoldásokkal folytatott beszélgetéseiket figyelik. 

    Ráadásul az sem ritka, hogy egy mesterséges intelligencia chatbot bekattan.

    Jó példa erre a Microsoft Tay nevű Twitter-botja, amely (sajnos) tanulhatott a felhasználóktól. Ebből kifolyólag hamar elkezdett rasszista és sértő üzeneteket küldeni, úgyhogy a Microsoft gyorsan visszavonulót fújt.

    Az Amazon eszközeivel is „megesik”, hogy a háttérben folyamatosan rögzítik és tárolják a beszélgetéseket, még akkor is, ha a felhasználók nem aktiválják a készüléket a szokásos parancsokkal…

    4. „An error occurred” – Technológiai korlátok a házban

    Az “An error occurred” üzenet valószínűleg mindenki számára ismerős, aki valaha is használt chatbotot vagy AI programot. De vajon miért is jelentkeznek ezek a technikai problémák, és miért olyan nehéz elkerülni őket?

    Bár a mesterséges intelligencia chatbotok egyre fejlettebbek, még mindig vannak technológiai korlátok, amelyek megnehezítik a válaszadást számukra. Ha a rendszer leáll vagy nem működik megfelelően, akkor a felhasználók nem kaphatják meg a szükséges információkat.

    Ellentétben egy hús-vér munkatárssal – aki a megfelelő mennyiségű kávé/energiaital elfogyasztását követően bevethető –, egy mesterséges intelligencia chat vagy fordító cserben hagyhat minket, ha épp leterhelt/nem elég erős az internethálózat/probléma adódik az eszközünkkel, amelyet épp MI-beszélgetésre használnánk.

    Az AI programok különösen összetettek, és a fejlesztőknek számtalan kihívással kell szembenézniük, amikor megpróbálják tökéletesíteni ezeket a rendszereket. Főleg ha napi 10 millió mesterséges intelligencia beszélgetést kell lefolytatnia annak a bizonyos rendszernek…

    5. Ügyfélélmény level zero!

    Rengeteg olyan képernyőfotóval találkoztam, amelyről „sütött”, hogy a ChatGPT vagy valamelyik kevésbé ismert társa nem volt képes megfelelően megérteni a felhasználói igényt, és egy kérdésre/kérésre rossz (vagy totál oda nem illő) választ adott. Én is belefutottam már ilyenbe, nem is egyszer. 

    Mégis fontosnak tartom leszögezni, hogy nem minden (sz)arany, ami fénylik (bűzlik). A Photoshop – és a feltörekvő grafikai mesterséges intelligencia applikációk – korában gyakran hamisítják ezeket a fotókat.

    De semmiképp ne bagatellizáljuk el a problémát: az MI-megoldások nem boldogulnak a komplex kifejezésekkel, gyakran félreértik a szinonimákat. Tehát egy necces mesterséges intelligencia beszélgetés katasztrofálisan hathat az ügyfélélményre, illetve egy cég hírnevére.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Az emberek személyes kapcsolatot akarnak létrehozni a másik féllel, amit egy MI program nem tud megadni. Emellett a felhasználók gyakran érzik magukat szorongva a robotokkal való interakció közben, mivel nem tudják, mi történik a háttérben.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Ne ijedj meg, nem felejtettem el írni, csak az egyik chatbot beszélgetés során bedobtam ezt a problémát, és ezt a választ kaptam. Érzik magukat szorongva… A macska meg fel van mászva a fára. Eh, menjünk is tovább és…

    …fordítsuk meg a dolgot

    Mi történik, ha egy 10 éves próbál meg beszélgetést folytatni valamelyik chatbottal? Nem sok jó. Ugyanis a chatbot (külön kérés és tájékoztatás nélkül) nem képes felmérni, kivel „áll szemben”. Válaszát alapjáraton a száraz tájékoztatás hatja át, ami egy gyerek/idős/kevésbé tapasztalt ügyfél vagy felhasználó esetén még akkor sem fog „átmenni”, ha a válasz tényszerűen helyes. A sikerhez nagyon jól kell briefelni az adott eszközt.

    De erről bővebben majd az előnyöknél…

    6. Tündöklésmentes középszer; picit igazságtalanul

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Hiába az algoritmusok tökéletes működése, a precíz adatelemzés és az emberi beavatkozásoktól mentes automatizáció, bizonyos esetekben a chatbotok és én magam is csak tűzijáték nélküli középszerűséget nyújtunk.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Ezt az önvallomást a Tündöklő középszer című Pintér Béla darab által inspirált alcímet megadva csikartam ki a legnépszerűbb chatbotból. Majdnem megugrotta a feladatot. A tűzijáték nélküli középszerűség érdekes kifejezés, viszem magammal. 😊

    Azért írtam az alcím után, hogy igazságtalan, mert az output az input minőségétől is függ, így nem feltétlenül fair rásütni az “ostoba gép” ítéletet a rosszul briefelt AI-ra.

    Ha az adathalmaz, amiből a mesterséges intelligencia beszélgetőpartnerünk táplálkozik, nem elég minőségi, esetleg hiányos, akkor a válaszok is „semmilyenek”, vagy egyenesen hibásak, idejétmúltak lesznek. Az adatbázis minősége tehát kulcsfontosságú.

    Bár a fejlesztők mindent megtesznek azért, hogy a legújabb technológiákat és a legjobb minőségű adatokat használják, a mesterséges intelligencia sosem válik emberré. (Tudom, soha ne mondd, hogy soha…) 

    Mivel még a legfejlettebb chatbotok sem rendelkeznek emberi tapasztalattal, kreativitással és empátiával, az általuk nyújtott megoldásoktól, válaszoktól sem várhatunk el ilyesmit. És akkor itt most engedd meg, hogy becsempésszem az egyik kivételt, ami miatt ott virít a címben, hogy igazságtalan a tündöklésmentes középszer:

    Kreatív, filmes és ügynökségi fronton is az egyik példaképem (a.k.a. Ryan Reynolds) megíratott egy scriptet a ChatGPT-vel, és persze fel is vette az eredményt, rengeteget tanulhatsz a videóból.

     

    [totalpoll id=”37145″]

    7. Kínos/vicces/meglepő tárgyi tévedések

    Mivel eddig elolvastad a cikket (mindjárt jönnek az előnyök, kitartás), jutalmul vicc formátumban fogom veled megosztani a mesterséges intelligencia beszélgetésekben felbukkanó legszórakoztatóbb tévedéseket.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Mikor érkezik a repülőm?[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]A következő megálló a Mars.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Hol találok jó kínai éttermet?[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Kínai Fal következik.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Alexa, mi a hajnali hőmérséklet?[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]Az Ön kosarában található termékek jelenleg nem elérhetőek.[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Sajnos nem minden tévedés ennyire szórakoztató. A Bing keresőbe költözött ChatGPT például még a dátumok terén is igen gyakran önellentmondásba keveredik. Ez pedig arra enged következtetni, hogy nem bízhatunk meg az AI-megoldásoktól kapott információk pontosságában, így pedig kritikai fenntartásokkal kell fogadnunk a válaszait is.

    A mesterséges intelligenciával felturbózott Bing az Avatar című filmmel kapcsolatban kapott egy egyszerű kérdést.

    A mesterséges intelligencia nem kezeli jól a dátumokat, úgy érzi, a 2022-es Avatar 2-t a jövőben fogják bemutatni, miközben 2023-at írunk.
    Tehát az emberek és a gépek közötti kommunikáció még mindig nem tökéletes, és az AI-alapú rendszerek még mindig sokkal korlátoltabbak, mint az emberi gondolkodás – legalábbis egyelőre. 

    Főleg, hogy a mesterséges intelligencia beszélgetésekben megjelent a hallucináció faktor. Vagyis résen kell lenni, hogy mikor készül a mesterséges intelligencia áttolni rajtunk egy meggyőző, de 120%-ig megalapozatlan, összetákolt, kitalált választ. Nem baj, a fake news világrendben úgyis edződnünk kell.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=”3x” padding_bottom_multiplier=”3x” rc_bg_type=”color” equal_column_height=”equal” rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column width=”2/3″ vertical_content_position=”middle”][impeka_title heading_tag=”h2″ heading=”page-title” increase_heading=”140″ custom_font_family=”custom-font-4″ title_color=”dark-grey” align=”left”]

    Félidő és az előnyök

    [/impeka_title][/vc_column][vc_column width=”1/3″ vertical_content_position=”middle”][vc_single_image image=”36974″][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    1. Sokoldalúság – Ahány szoftver, annyi szokás

    Bár feltűnően sokat hivatkozok a ChatGPT-re, muszáj megjegyeznem, hogy vannak más alternatívák is a piacon. És bár a ChatGPT Plus sok szempontból kiemelkedik a mesterséges intelligencia beszélgetésre képes chatbotok/applikációk/fordítók mezőnyéből, vannak olyan platformok és lehetőségek, amelyekről tudnod kell!

    Rytr (Easy rájter, öcsém?)

    A platformon nem tudsz mesterséges intelligencia beszélgetést folytatni, ugyanakkor irányítottan és faék egyszerűséggel megadhatod, hogy milyen típusú szövegre vágysz (hirdetésszövegtől a dalszövegig), milyen nyelven, és milyen tónusban (aggódótól a viccesig). 

    A Rytr MI-applikáció ugyan letisztult, könnyen kezelhető felülettel rendelkezik, a szövegstílusokat illetően azonban van hová fejlődnie.Kár, hogy a valóság sokkal egyhangúbb, mint amit a platform ígér. Egy próbát azért megér, van ingyenes verziója, amellyel havi 10.000 karakternyi tartalmat generálhatsz. Az előnye a ChatGPT-hez képest, hogy sosincs túlterhelve.

    Jasper (nem Csovi Csovi)

    A Jasper egyik erőssége, hogy nemcsak 0-ról írhatsz (pardon, írathatsz) vele szöveget, de jobbnál jobb template-eket is bevethetsz. Az első ránézésre kicsit bonyolultnak tűnő felület „fogja a kezed”, lépésről lépésre haladva juthatsz el a célig. Legyen szó landing oldalról, blogcikkről vagy mondjuk LinkedIn posztról.

    Apropó!

    Generáltattam vele egy LinkedIn posztot a cikkhez kapcsolódóan. Íme:

    A Jasper.ai az egyik legkedveltebb mesterséges intelligencia alapú szöveggeneráló platform, de a kezdők számára bonyolult felülettel rendelkezik.

    A Jasper által generált LinkedIn poszt szövege nagyon általános és sablonos lett. Ugyanakkor szépen tagolt és közérthető.


    Nem rossz. Szépen tagolt, de még mindig túlságosan „fogalmazás szagú”. Persze alapnak, ötletindítónak kiváló. Ha hajlandóak vagyunk a dolgok mélyére ásni (manuálisan), és stilizálni a gép által megosztott gondolatokat, a Jasper sokat segíthet.

    Ugyanakkor egy teszt blogcikk megalkotása során kissé lomhának találtam. Úgy viselkedett, mint egy lusta junior, akit ostorral kell csapkodni, hogy 1-1 értelmes mondatot kinyögjön. 

    Write & Go (A bőség zavara)

    Nem csak külföldi lehetőségek vannak ám, ha blogcikkek megalkotásáról van szó. Egy pár fős magyar csapat több mint 1 éve fejleszti profi, témafüggetlen, tartalomgyártó szoftverét. A megoldásuk felvállaltan egy mankó, nem pedig 100%-os, „embermentes” megoldás. 

    Ezt a platformot is teszteltem, és a ChatGPT-vel ellentétben itt sem mesterséges intelligencia beszélgetés során jutottam el az AI által generált végtermékig. 

    Hanem úgy, hogy a tesztoldalon megadtam a cikk címét, a tervezett hosszát, és azokat a témákat, kulcsszavakat, amelyekre ki szerettem volna hegyezni a tartalmat. (Angol nyelven a megadott témákhoz népszerűségi és trend értékek is járnak, ami adott esetben segítség lehet.) Miután végeztem, a felület megkínált egy tartalmi vázlattal:

    A magyar Write & Go applikáció a mesterséges intelligencia erejével segít a SEO-tartalmak fejezetcímeinek megadásában (is). Nem akartam kötekedni, úgyhogy elfogadtam, és 2 perccel később egy „kész” blogcikk jelent meg a monitoromon. Tetszett, hogy nem kellett végigkövetnem, ahogy megírja a program a tartalmat, mint a mesterséges intelligencia beszélgetéssel operáló ChatGPT-nél.

    Ugyanakkor megijesztett az ömlesztett, a kértnél hosszabb tartalom. Nyilván ez csak a teszt fázis, de a headline-ok, a megfelelő tagolás mind-mind elengedhetetlen a tökéletes tartalommarketinghez. (Kattints a linkre, és olvasd el a 6-os szekciót. Szívesen.)

    Szóval ha nem szeretnél a ChatGPT egy szusszra megfutható, 2000 körüli karakterlimitjével vesződni (kb. 3-400 szó), akkor a Write & Go jó alap lehet.

    Olyan önző vagyok! Folyamatosan a mesterséges intelligencia applikációk szövegalkotó képességeiről írok, miközben fejlesztők, stratégák és egyéb titulussal büszkélkedő marketingesek is körömrágva várják, hogy most akkor az ő munkájukkal mi lesz.

    ChatGPT Plus (Óz, a nagy varázsló)

    Mivel is érzékeltethetném a mesterséges intelligencia beszélgetések királyának sokoldalúságát, mint egy jó hosszú szöveggel… Vicceltem, egy kép többet mond 1000 szónál:

    A ChatGPT jelenleg a legsokoldalúbb mesterséges intelligencia beszélgetőpartner. A megfelelő parancsokkal csodákra is képes.
    Ezzel még nem sokra mész, de az már látszik, hogy elvileg ilyen sokoldalú a ChatGPT. Most pedig jön egy konkrét parancssor (angolul
    prompt), amivel megválthatod a világot.
    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]#PROTIPP1 – Készíts egy listát!

    A listákban az a jó, hogy nem jön ki olyan élesen a magyar és angol nyelvű használatban megfigyelhető különbség. A ChatGPT bullet pointos listái jó támpontot adnak, bármilyen kihívással is találkozol.

    Készíts egy listát arról, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a(z) (X célcsoport), amiért a(z) (Y termék/szolgáltatás) megvásárlása mellett dönthet.

    Konkrét példa

    Készíts egy listát arról, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a 25-50 éves, barkácsolni szerető, férfi célcsoport Magyarországon, ami miatt a strapabíró fúrógépeket értékesítő ügyfelünktől vásárolhat.

     

    1. Pénzügyi korlátok: A 25-50 éves korosztály többsége az életében olyan időszakban van, amikor nagyobb pénzügyi terhet jelent számára a család, az otthon, a munka és az élet más kötelezettségei. Ennek eredményeként a barkácsolásra fordítható költségvetés korlátozott lehet, ami miatt szükségük lehet a tartós, megbízható fúrógépek használatára, amelyeknek nem kell hamar cserélve lenniük.

    2. Időhiány: A munka, a család és az egyéb kötelezettségek miatt sok embernek nincs elegendő ideje a barkácsolásra, így fontos, hogy a fúrógépek hatékonyak és megbízhatóak legyenek, és ne legyenek olyanok, amelyekkel sok időt kell tölteni a használatuk előkészítésével és karbantartásával.

    3. Alkatrész beszerzési nehézségek: Magyarországon a fúrógépek tartozékainak és alkatrészeinek beszerzése nem mindig egyszerű, és azok ára is magas lehet. Ezért a vevők értékelni fogják, ha a vásárolt fúrógép tartozékait könnyen lehet beszerezni, és azok ára is megfizethető.

    4. Ergonómiai kihívások: A fúrógép használata nehéz fizikai munkát igényelhet, és hosszú távon káros hatással lehet a testre. A kényelmetlen fogantyúk és a nehéz, nehezen kezelhető fúrógépek idővel sérüléseket okozhatnak, ezért a vásárlók értékelni fogják a könnyű súlyú, ergonomikus fúrógépeket.

    5. Minőségi kihívások: A fúrógépeknek tartósnak és megbízhatónak kell lenniük, és a vevők szeretnék, ha hosszú élettartammal rendelkeznének. Emellett a fúrógépeknek pontosnak és hatékonynak kell lenniük, és nem szabad, hogy problémát okozzanak a munka végzése során.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    2. Gyorsaság – Vigyázz, Flash: lemaradsz!

    Irigykedve néztem, amikor a Flash című sorozat főhőse fél perc alatt átolvasott 10 szakkönyvet a helyszíneléshez, és már mondta is, mire jött rá. 

    Kicsit hasonló érzés a mesterséges intelligenciával beszélgetni. Az automatizált szövegalkotó megoldások segítségével gyorsan és hatékonyan lehet létrehozni magas minőségű tartalmat, ha megfelelő az input.

    Például, ha egy webshopban a látogató vásárlás közben megtorpan valami miatt, és nem tud továbbmenni, akkor azonnali, személyre szabott segítséget szeretne kapni, hogy ne kelljen otthagynia a kosarát, és a vásárlás sikeresen befejeződhessen. Egy chatbot ilyen esetben is villámgyors segítséget nyújthat a jövőben (és a jelenben).

    És hogy az online marketing terén hol jön ki leginkább a gyorsaságból fakadó előny? Azoknál a rövid, „tét nélküli” javaslatokat igénylő műveleteknél, amelyeken az embereknek sokat kell gondolkodniuk, a gépek viszont kevés input után is képesek nagy számban javaslatokat dobálni. Például új termékneveknél.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]#PROTIPP2 – Alkoss (aztán persze hass és gyarapíts is!)

    Az alkotásban az a jó, hogy a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) másodpercek alatt képesek arra, amin 1 órát ülnél. Kérdés, hogy a listában vannak-e olyan elemek, amiket mások már használnak, vagy mennyire jók, ötletesek stb., de az, hogy erre a konkrét kérésre 2 másodperc alatt kaptam 20 javaslatot, meggyőző:

    Alkoss meg (X db) (jelzők helye) fantázianevet, amely a (kategória, amire szükséged van)-ra vonatkozik!

    Konkrét példa:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=”” padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    Alkoss meg 20 db, kitalált, könnyen kiejthető és leírható fantázianevet egy új termékcsaládra, amely minőségi lakásdekorációkat ölel fel!

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    1. Luminéa
    2. Estrella
    3. Aveline
    4. Solara
    5. Eleganzia
    6. Novella
    7. Bella Vita
    8. Lumiere
    9. Vivida
    10. Paloma
    11. Aura
    12. Aria
    13. Solstice
    14. Serenity
    15. Casa Bella
    16. Luminae
    17. Florenza
    18. Lumino
    19. Meridian
    20. Viva Lux

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    3. Költséghatékonyság level 1000

    A chatbot nem eszik, nem iszik, nem jár irodába. Havi előfizetési díja mondjuk van, de ez még egy junior munkatárs bére mellett is eltörpül. Az MI-megoldások használata (a humán munkatársak alkalmazása mellett) jelentősen csökkenti a költségeket, és lehetővé teszi a cégek számára, hogy azok nagyobb költségvetésű projektekre csoportosítsák át erőforrásaik egy részét. 

    Nem kizárt, hogy egy fejlett chatbot (pl. LaMDA/Google Bard, ChatGPT Plus stb.) a jövőben akár képes lehet kiváltani/helyettesíteni egy junior munkatársat, ráadásul úgy, hogy sokkal nagyobb mennyiségű munkát végez el jóval rövidebb idő alatt. 

    Mondjuk a csapatépítőkön nem ő lesz a legnépszerűbb arc, de legalább nem fogyaszt sokat…

    Sőt, majdnem semmit. És hát ez a blokk pont a költséghatékonyságról szól.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]#PROTIPP3 – E-mail külső-belső használatra

    Az e-mailekben való segítségnyújtás több szempontból is hasznos. Egyrészt vannak azok az e-mailek, amelyeken sokat agyal az ember, ergo sok időt és pénzt visznek el. Árajánlatok, kielégítő válaszok hosszú levelekre, vagy ha marketingről van szó, akkor e-mail-kurzusok, szekvenciák. A sor kimeríthetetlen, jöjjön a konkrét tipp!

    Írj egy (valamilyen) e-mailt, amely eléri, hogy a (célközönség pontos definiálása) célcsoport az alábbiakat tegye: (felsorolás).

    Konkrét példa:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=”” padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    Írj egy meggyőző, de barátságos e-mailt, amely eléri, hogy a junior kollégák az alábbiakat tegyék: – Belássák, hogy az AI-megoldások hasznosak is lehetnek – Örömmel töltse el őket azok költséghatékonysága – Ne féljenek attól, hogy az ő munkájukra nem lesz szükség.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    Tárgy: Az AI fontossága a munkában

    Kedves Junior Kollégák,

    Szeretnénk megosztani veletek néhány gondolatot az AI-megoldásokkal kapcsolatban, és arról, hogy miért hasznosak a munkában. Az AI technológiai előnyeiről szóló beszélgetések gyakran elriasztják az embereket, mert úgy érzik, hogy az ő munkájukra már nem lesz szükség. Azonban szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy az AI az együttműködésünk része lesz, nem pedig helyettesítője.

    Az AI-megoldások számos előnyt kínálnak, amelyek költséghatékonyságot, megbízhatóságot és hatékonyságot jelentenek. Az AI használata lehetővé teszi, hogy az adatokat gyorsabban és pontosabban dolgozzuk fel, és segítsen abban, hogy az ügyfelek igényeire még inkább fókuszálhassunk. Az AI-megoldásokkal való együttműködés célja nem az, hogy kiváltsa az emberi munkát, hanem hogy kiegészítse és optimalizálja azt.

    Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az AI-megoldásoknak nem csak a nagyvállalatok használhatják, hanem a kis- és középvállalkozások is. Az AI-megoldások használata számos lehetőséget kínál a hatékonyság növelése és a költséghatékony munkavégzés szempontjából. Emellett az AI megoldásoknak köszönhetően lehetőség nyílik az adatelemzésre, az ügyfelek igényeinek jobb megértésére és a termékek fejlesztésére.

    Végső soron a célunk az, hogy javítsuk a munkakörnyezetünket és elősegítsük az együttműködést, a hatékonyságot és a sikert. Reméljük, hogy sikerült eloszlatni néhány félelmet, amelyek az AI-megoldásokkal kapcsolatban merülhetnek fel, és örömmel várjuk, hogy együtt dolgozhassunk a jövőbeli projektekben.

    Üdvözlettel,

    [Neved]

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    4. Ismeretanyag – A chatbot nem felejt?

    Ó, dehogynem felejt. Későbbi beszélgetések során nem képes visszaidézni azt, ami korábban, egy másik MI-beszélgetésben már elhangzott. 1-0 a jó memóriájú kollégáknak. De a chatbotok (is) fejlődnek…

    Segítségükkel a cégek sokkal több információt gyűjthetnek a vásárlóikról, amelyeket a jövőbeli marketingstratégiák kidolgozásához fel is használhatnak (akár szintén MI-chatbotok segítségével). 

    Ugyanis a leginnovatívabb chatbotok képesek megtanulni a vásárlói interakciókat, és ezeket az adatokat felhasznál(hat)ják, a válaszidő és a hatékonyság optimalizálására. Ezáltal a chatbotok által kezelt ügyfélszolgálati folyamatok javulnak, és az ügyfél-elégedettség szintje is emelkedik. Ezekért az előnyökért pedig bármelyik webáruház-tulajdonos odaadná a fél karját. Vagy a legnépszerűbb cross-sell termékét.

    Marketing fronton azzal az 570 gigabájtnyi értékes adattal is érdemes számolni, amit gondosan válogatott könyvekből, cikkekből és webszövegekből hasznosított a ChatGPT. 300 milliárd szó.

    Ez azt jelenti, hogy (az átlagos, percenkénti 150-200 szóval számolva) több mint 3000 évbe telne felolvasni mindent, amiből ez a rendszer jelenleg dolgozik. Aki nem használja fel (a megfelelő fenntartásokkal, fékekkel és a szükséges ellenőrzések, javítások mellett) az innen kinyerhető tudást, az magára vessen!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]#PROTIPP4 – Mit tudsz a…

    Milyen jó lenne, ha nem kellene mindenben annyira elmélyedni, ha egy tudásra éhes marketinges úgy is fejlődhetne, hogy nem olvassa végig a világ összes e-mail-kurzusát, e-bookját, cikkét. Helyette megkérhetné MI-ismerősét, hogy elmélyült beszélgetésük során ossza meg vele releváns tudását.

    Mit tudsz a (témakör megfogalmazása)-ról? Fejtsd ki (X-Y darab) mondatban, amit a témáról tudnia kell egy (befogadó jellemzése)-nak!

    Konkrét példa:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    Mit tudsz a tökéletes landing oldalak felépítéséről? Fejtsd ki 10-15 darab mondatban, amit a témáról tudnia kell egy olyan ügyfélnek, aki már rendelkezik valamekkora tudással az online marketing terén!

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    A tökéletes landing oldal felépítése az online marketing sikere szempontjából kulcsfontosságú. A megfelelő struktúra és design hatékony lehet a konverzió növelése érdekében. A landing oldalra vezető hirdetés legyen konzisztens az oldal tartalmával, a CTA legyen jól látható és jól megfogalmazott.

    Az oldal első bekezdése legyen rövid és világos, az oldal többi részén pedig részletesen tájékoztassuk a látogatókat a termékről vagy szolgáltatásról. Az oldalnak legyenek vizuális elemek, amelyek segítenek megerősíteni az üzenetet. Az oldal fontos eleme a bizalmi tényezők megjelenítése, mint a visszajelzések, elégedett ügyfelek, stb.

    Az űrlap tervezése kulcsfontosságú, hogy egyszerű legyen, de hatékony, és az űrlap mellett adhatunk kedvezményeket is, ami segíthet a konverzióban. Az oldal szövegezése legyen könnyen olvasható, érthető és rövid mondatokból álljon.

    Az oldal sebessége is fontos, gyors betöltődést biztosítva, mivel a lassú oldalakat a felhasználók gyakran elhagyják. Végül, a landing oldal tesztelése is fontos, hogy az optimalizálási lehetőségeket ki lehessen használni.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    5. Tanácsadás – Nem A/B teszt, de majdnem?

    Azt minden marketinges tudja, hogy az adatvezérelt marketing eszköze, az A/B tesztelés (a közvélemény-kutatásokkal szemben) viselkedést mér, ezért érdemes rá „hallgatni”. De mi a helyzet a „chatbot beszélgetésekkel”, mennyire vegyük komolyan a „mesterséges intelligencia tanácsadókat”?

    A szövegalkotó AI-megoldások lehetővé teszik különböző elemzések készítését, amelyek segíthetnek a felhasználóknak megérteni, hogy mi működik és mi nem (és kis nógatás után még azt is elárulják, hogy miért).

    A különböző MI-megoldások (pl. mesterséges intelligencia applikációk, mesterséges intelligencia fordítók, online magyar chatbotok vagy robottanácsadók) képesek nagy mennyiségű adatot gyűjteni az ügyfelektől (és ügyfelekről) a beszélgetések során, amelyek alapján a vállalkozások (és a nekik dolgozó marketingszakemberek) könnyedén felmérhetik, hogy egy adott termék vagy szolgáltatás hogyan hat rájuk.

    Ha pedig képben vagyunk a különböző igényekkel és elvárásokkal kapcsolatban, akkor már csak meg kell találni az ideális csatorná(ka)t a személyre szabott kommunikációhoz. Bevételesőre felkészülni!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]#PROTIPP5 – Melyik a jobb/szebb/ütősebb?

    Most mutatok egy példát (vagyis kettőt), ami érzékelteti, hogy milyen fontos a pontos, részletes brief, akkor is, ha mesterséges intelligenciáról van szó.

    Melyik a (jelző – pl. jobb, szebb, hatékonyabb) (kategória – pl. mondat, hirdetésszöveg, bekezdés) (XY) szempontból, és miért?[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

     

    Melyik a hatékonyabb fősor marketing szempontból és miért? A, Stílusos és minőségi ruháink garantálják, hogy mindig a legjobb formádat hozd ki magadból. B, A világnak szüksége van egy kis divatra, még akkor is, ha csak otthon vagy a macskáddal.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    Az A és B fősorok közül az A lehet hatékonyabb marketing szempontból. Az A fősor azonnal rámutat arra, hogy milyen előnyöket kínál a termék, és azt sugallja, hogy a termék minőségi és stílusos.

    Ezzel szemben, a B fősor kevésbé specifikus és célzott, és a termék tulajdonságait kevésbé hangsúlyozza, inkább egy általános igényre fókuszál. A konkrét előnyök kiemelése és az üzenet egyértelműsége fontos ahhoz, hogy hatékonyan kommunikáljuk a termék értékét a vásárlóknak.

    Ezért az A fősor hatékonyabb lehet a marketing szempontjából, mert pontosabb és konkrétabb üzenetet közvetít, amely segíthet a vásárlói elköteleződésben és konverzióban.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

     

    A célcsoport: lusta tinédzserek, az ügyfél: egy divatiparban tevékenykedő webáruház, az elvárt stílus: humoros – Melyik a hatékonyabb fősor, és miért? A, Stílusos és minőségi ruháink garantálják, hogy mindig a legjobb formádat hozd ki magadból. B, A világnak szüksége van egy kis divatra, még akkor is, ha csak otthon vagy a macskáddal.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    Mivel a célközönségünk lusta tinédzserek, akikre a humoros stílus hatásosabb lehet, a B fősor lehet a hatékonyabb választás. Az B fősor szórakoztató és figyelemfelkeltő, és egy olyan igényre utal, amelynek valószínűleg a célközönségünk is megfelel.

    A fősor így felkelti a vásárlók érdeklődését, és lehetővé teszi, hogy az üzenet hatékonyabban érje el a célközönséget. Az A fősor ugyanakkor kevésbé vonzó a célközönség számára, mert túlságosan formális és nem mutatja be, hogy a divatos ruháink mennyire vonzóak és vonzóvá tehetik a vásárlókat.

    Így a B fősor valószínűleg hatékonyabb a célközönség vonzásában és a konverzióban.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    6. Asszisztencia – Foglald össze, hogy…

    Egy jó sidekick aranyat ér. Batman és Alfréd (vagy Robin). Sherlock és Dr. Watson. Don Quijote és Sancho Panza. Ha a mesterséges intelligenciát asszisztensként használod, majdnem olyanok lesztek, mint Iron Man és J.A.R.V.I.S. Főleg, hogy most már a ChatGPT-vel is beszélgethetsz, szóban.

    Arról már volt szó, hogy az MI-megoldások egyik legfontosabb előnye az, hogy segíthetnek az információk összegyűjtésében és rendszerezésében, így időt takaríthatnak meg a marketingesek számára (is).

    Egy asszisztens chatbot például segíthet egy adott témában releváns információmorzsákat keresni az interneten (vagy az adatbázisában), majd strukturált módon rendezni azokat. Ez különösen hasznos lehet, ha túl sok információt találsz egy adott témában, és nem tudod, hol kezdj hozzá a feldolgozáshoz. 

    Vagy összefoglalhatnak valamit, amin nincs kedvünk/időnk átrágni magunkat. Apró szépséghiba, hogy például a ChatGPT jelenleg 2048 karaktert hajlandó egyben feldolgozni, így hosszabb tartalom esetén szeletelni kell!

    Az asszisztens chatbotok és mesterséges intelligencia applikációk az olyan teendők kezelésében is segíthetnek, mint például az emlékeztetőbeállítás (fontos határidők, találkozók), a pénzügyi tervezés, a kockázatkezelés vagy a diagnosztika.  

    És persze azzal is érdemes számolni, hogy gyors és megbízható válaszokat kaphatunk a leggyakoribb kérdésekre, és segítenek a problémák megoldásában anélkül, hogy sokat kellene várnunk a válaszra. 

    Kávét nem főznek. Még…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row disable_element=”yes”][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]#PROTIPP6 – Összefoglalnád, hogy…?

    Mivel ismétlés a tudás anyukája, most orvul fel fogok használni a cornerstone első verziójának elejéről kb. 2048 karaktert, hogy foglalja össze az MI-asszisztens.

    Kérlek, foglald össze az alábbi szöveget bullet pointokban: (szövegrészlet).

    Konkrét példa:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    7. Szerepjáték – Mi lenne ha… 

    Az ingyenes, 7 napos szövegíró e-mail-kurzusunkban részletesen is kitérek rá, hogy miért és hogyan segít, ha elképzeled, hogy a brand, a termék, vagy a célcsoport egy-egy konkrét személy. (Tehát fontos, hogy néznek ki, mit mondanak, mik a jó és rossz tulajdonságaik.)

    A szerepjáték technika az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy egy témával kapcsolatban megértsük a felhasználói igényeket és preferenciákat. A mesterséges intelligencia beszélgetések során lehetőség nyílik a szerepjátékra, mindkét résztvevő fél részéről. 

    Azzal, hogy megkéred a partnert (jelen esetben a ChatGPT Plust), hogy viselkedjen (kommunikáljon) úgy, mint egy adott szereplő/karakter, rengeteget javíthatsz a generált szöveg tónusán.

    Sőt, ha te is más bőrébe bújsz (például az ügyfélébe, a célcsoportéba), és megkéred a rendelkezésedre álló AI-megoldást, hogy „neki” válaszoljon, még pontosabb, még könnyebben használható szövegeket kapsz.

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_bottom_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#343541″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677011978755“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36728″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]#PROTIPP7 – Képzeld el, hogy Te vagy a…

    Angol nyelven ez briliánsan működik, ha emlékszel a corner elején található Shakespeare-blokkra. A ChatGPT bárkivé át tud változni, ha elég információja van az adott személyről/karakterről, és a szerepjáték nem ütközik elvi akadályokba. Magyar nyelven érdemes olyan (általánosabb) karaktereket megadni, amelyekhez az angol nyelvű inputokat is felhasználhatja a rendszer.

    Szeretném, hogy a (XY terület/iparág) szakértőjeként válaszold meg a feltett kérdéseimet. Én egy (tulajdonság, rövid leírás a karakterről) vagyok. A válaszaid célja a következő: (leírás).
    (1. kérdés)

    Konkrét példa:

    [/vc_column_text][vc_column_text]

    Szeretném, hogy a fejlesztés szakértőjeként válaszold meg a feltett kérdéseimet. Én egy kezdő vagyok, akit érdekel a fejlesztés. A válaszaid céljai a következők: kedvcsinálás, bevezetés a fejlesztés birodalmába, konkrét kódsor bemutatása. El tudnád magyarázni egy rövid kódsort is bemutatva, hogy miért legyek fejlesztő?

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row padding_top_multiplier=””][vc_column rc_bg_type=”color” rc_bg_color=”#444654″ grve_css=”{“desktop“:{“padding-top“:“4%“,“padding-right“:“4%“,“padding-bottom“:“4%“,“padding-left“:“4%“,“class“:“grve-wpb-1677012282000“}}”][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/12″][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_type=”image” icon_vertical_align=”top” icon_image=”36733″ heading=”body-text”][/impeka_icon_box][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”11/12″ rc_font_color=”#ffffff”][vc_column_text]

    Persze, szívesen! Az alábbi kódsor egy egyszerű “Hello, World!” program, ami egy nagyon alapvető programozási koncepciót mutat be. Itt van a kód:
    python
    print("Hello, World!")

    Ez a program azt fogja tenni, hogy kiírja a képernyőre a “Hello, World!” szöveget.

    Ez az egyszerű kódsor nagyon fontos üzenettel bír: lehetővé teszi számodra, hogy létrehozd a saját szoftvereidet és alkalmazásaidat. Az, hogy programot írsz, azt jelenti, hogy magad hozod létre azokat a megoldásokat, amelyeket a mindennapjaid során használsz, és amelyekkel hatékonyabban tudsz dolgozni.

    Az alkalmazások és a szoftverek világa ma már minden területen jelen van, így számos lehetőséged van arra, hogy alkalmazottként, vagy akár saját vállalkozásod részeként fejleszthess szoftvereket és alkalmazásokat. Ha érdekel az informatikai világ és szeretnél részese lenni ennek a dinamikus és fejlődő szektorának, akkor a fejlesztői karrier egy nagyon vonzó lehetőség lehet számodra.

    Tehát a válasz a kérdésedre: ha szeretnél részese lenni egy olyan dinamikus és fejlődő szektorban, amely kihívásokat és lehetőségeket kínál, akkor érdemes lehet megtanulni a programozás alapjait, és elkezdeni fejleszteni. A fenti egyszerű kódsor bemutatja, hogy milyen egyszerűen lehet elkezdeni, és hogy a programozás segítségével lehetőséged nyílik saját alkalmazásaid és szoftvereid létrehozására.

    [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Útravaló – Hogyan tovább?

    Semmi sem fekete vagy fehér. Ha átnézted az általam közzétett képernyőfotókat, akkor láthattad, hogy a magyar nyelvű válaszokat illetően sok javítanivaló van még a rendszerben. És ez más applikációkkal folytatott mesterséges intelligencia beszélgetésekre is igaz.

    Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy számtalan olyan terület van a marketing univerzumán belül és azon kívül, ahol egy minőségi mesterséges intelligencia párbeszéd rengeteget segíthet.

    Zárásként pedig felteszem a kérdést, amire vártál (vagy nem): Szerinted mire jó egy beszélgetés a kedvenc nagy nyelvi modelleddel / chatbotoddal / mesterséges intelligencia applikációddal? Kommentelni szabad, sőt!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][/vc_column][/vc_row]

  • Digitális marketing trendek – 11 Predikció 2023-ra

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]2022 számos olyan változást hozott gazdasági téren, amire nemigen számítottunk – 2023 pedig talán még több bizonytalanságot tartogat. Azoknak a döntéshozóknak, marketing vezetőknek és vállalkozóknak a kedvéért, akik szeretnek előre gondolkodni, immár hagyományszerűen összegyűjtöttem, hogy mik lesznek a domináns digitális marketing trendek 2023-ban:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Kezdjük a gazdasági háttérrel

    Ahogyan arról nemrégiben kifejtettem az egyre szélesebb körben osztott véleményemet, kutya nehéz év következik a gazdasági szereplőkre. Aki mélyebben kíváncsi az okokra, az olvassa el ezt a korábbi elemzésünket, itt most intézzük el annyival, hogy a piac minden szereplőjének minimum magas inflációs környezetben kell működnie, de könnyen lehet, hogy egy komoly, elhúzódó stagflációs válság is beköszönt.

    Még ha a stagflációt el is kerüljük, akkor is meg kell majd küzdeni a 2023 első felében még biztosan 20% felett maradó inflációval és én személy szerint az év végére sem várok számottevő csökkenést.

    Márpedig ez az új gazdasági környezet vállalatvezetési és üzletfejlesztési szempontból sokak számára soha nem látott mértékben nehezíti majd meg az üzletviteli és üzletfejlesztési feladatokat, így szinte biztos, hogy csak a kiváltságos kevesek számára lesz fáklyásmenet a 2023-as év.

    E “vidám” bevezető után azonban térjünk is rá kifejezetten az online üzletfejlesztés és a digitális marketing trendek területén várható újdonságokra és változásokra:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Digitális marketing trendek 2023-ban

    20% felett dráguló hirdetési piac

    A már 20% felett járó hazai pénzromlás egyik következménye lesz 2023-ban a hirdetési büdzsék zsugorodása és a hirdetés drágulása. Nincs mese, a legtöbb vállalat a marketingen kezd spórolni, hiába mutatta ki ez a kutatás, aztán ez is, meg még ez is, hogy ez rettenetes ötlet.

    Amennyiben úgy döntesz, hogy nem kellene tudományosan igazoltan rettenetes ötleteket beépíteni az üzletfejlesztési stratégiádba, akkor

    ne csökkentsd, hanem épp, hogy növeld a hirdetési büdzsédet; és közben számíts rá, hogy a versenytársaid jó eséllyel zsigeri rossz döntést fognak hozni.

    Aki 2023-ban képes lesz növelni az online hirdetési költéseit, az ugyanis komoly piacszerzésre számíthat. Ezt a könnyű utat azonban csak akkor érdemes választani, ha egyéb, itt nem részletezett feltételek rendelkezésre állnak különben túl nagy hirdetési kitettség lehet a vége.

    A Zenith Media tavalyi elemzése a globális hirdetési büdzsé 61.5%-át tette online-ra, melyet év közepén 62%-ra (felfelé) módosított. A változás megállíthatatlan: 2024-re már a hirdetési költségek 65%-a online lesz, tahát még csökkenő büdzsék mellett is erősödik az online hirdetési termékek szerepe.

    Leegyszerűsítve: Ha most visszaveszel az online hirdetésből, akkor előbb-utóbb véged van, ha rosszul csinálod, akkor elég nagy valószínűséggel ugyancsak véged van, de előbb még sok pénzt is égetsz el.

    Süti marad

    Már az év közepén fellélegezhettek a digitális marketing trendeket követő szakemberek: 2024 őszéig maradnak a 3rd party sütik – legalábbis a piac nagy része által használt Chrome böngészőben.

    Mivel azonban a Safari és a Firefox is évekkel ezelőtt száműzte a hagyományos méréstechnika e nélkülözhetetlen összetevőit, egy jó marketing vezetőnek folytatnia kell az átállást GA4-re és egyre inkább érdemes 1st party cookie-kra támaszkodni; amilyen például a marketing automatizáció követőkódjai.

    Ha még nem kezdted meg az átállást, akkor azt javaslom, ezzel indítsd az évet.

    Tektonikus mozgások a közösségi médiában

    A Facebook ostoba algoritmusai már egy jó ideje ok és józan ész nélkül tiltják a legártatlanabb profilokat is, miközben a kék óriás épp azoknak biztosít botrányos ügyfélszolgálati élményt, akik a fizető ügyfelei: a hirdetőknek. Nem véletlen, hogy a részvényárfolyamán is szépen látszik a nekünk-mindent-lehet hozzáállás.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row tablet_sm_visibility=”hide” mobile_visibility=”hide”][vc_column][vc_column_text]


    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text][insert page=’inline-subscribe-embed-page-2023′ display=’content’][/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Amennyiben 2023-ban sem változtatnak ezen, talán épp ez az év lesz az, amikor a Google sokkal kiszámíthatóbb és profibb hirdetési termékei végleg felülkerekednek.

    A Twitter háza táján is folymatosan áll a bál Elon Musk mikromenedzselési kényszere miatt, így 2023-ban érdemes a TikTok mellett az olyan új csatornákra figyelni, mint a Mastodon és a HiveSocial.

    A közösségi médiával kapcsolatos végkövetkeztetés pedig – ha lehet, minden korábbinál aktuálisabban – ugyanaz, amit évek óta mondogatnak a marketing szakemberek: mindegyik platform túl nagy kitettséget jelent ahhoz, hogy bármely cég a digitális marketing büdzséjének túl nagy szeletét tegye rá bármely közösségi média csatornára.

    Amennyiben még mindig a Facebook oldaladtól reméled az online jelenléted megváltását, akkor ideje meghallani az új idők szavát…

    Vásárlói élmény és ügyfélmegtartás

    Az elkövetkező év gazdasági környezetében a piac nagy része egészen biztosan az üzletfejlesztés hatékonyságának javítására kényszerül majd, hiszen az energiaválság egy hatékonysági válságnak is tekinthető – ehhez fognak alkalmazkodni a legfrisebb digitális marketing trendek is.

    A hatékonyság évek óta hangoztatott elsőségét 2023-ban maga a gazdasági környezet fogja kikényszeríteni a korábban a fizetett ügyfélszerzés együgyűségétől megsüketült döntéshozók számára.

    Nüansznyi dolgokon lesz a hangsúly, az ügyfélmegtartás és ezen keresztül a vásárlói élmény fel fog értékelődni az akvizícióval szemben; márpedig az optimalizáláshoz sokkal több tudás és tapasztalat szükségeltetik, így a marketing munkaerő költségének infláció okozta drágulásán túl néhány cégnek a minőségi ugrás is többe fog kerülni.

    Jól látható technológiai küszöb

    A martech fejlődése idén sem lassult, így a digitális marketing trendek 2023 beköszöntével egyre inkább a professzionális eszközök implementációjáról és integrációjáról fognak szólni. A technológia immár jól érzékelhető belépési küszöböt is teremt az online marketing területén, hiszen például e-mail marketing automatizáció nélkül ma már a performance marketing átütő sikerét sem lehet hosszabb távon biztosítani.

    A technológiai küszöb minimuma (mind B2B-re, mind e-commerce-re igaz) nagyjából a következő: nagyon átgondoltan kialakított és folyamatosan optimalizált online tulajdonok, marketing automatizáció, felsőkategóriás analitika és adat-vizualizáció, mozgóképes tartalmak, profin menedzselt hirdetések és jól megtervezett customer experience megoldások.

    Sokkal kevesebb szabadúszó

    Technológia, persze – de kellene olyan is, aki üzemelteti! Márpedig a tudás elérhetősége ugyancsak átalakult idén. A KATA kivezetésével sok szabadúszó vonult vissza a biztonságosabb ügynökségi lét hátországába, az ügynökségeknek (legalábbis a használhatóaknak) azonban más a motivációs rendszere:

    Míg egy szabadúszó az üzletfejlesztés teljes kontextusára sokszor nem is láthat rá, ezért jellemzően mechanikusan végrehajtja a megrendelők döntéseit, addig egy jó ügynökség el sem vállal egy ügyfelet, amennyiben rossz a stratégia, vagy túl nagy a sikertelen kimenetel kockázata; hiszen a jó hírneve múlik az ügyfelei sikerén.

    A 2023-as digitális marketing trendek egyik legfájdalmasabban lekövethető eleme 2023-ban szinte biztosan a kényszerű eltolódás lesz a nagy ügynökségek és az intézményesített, komolyabban vett és technológiailag is komplexebb marketing felé.

    A podcast-ek aranykora kitart

    Az Egyesült Államok lakosságának 78%-a tud a podcastokról és 28%-uk heti rendszerességgel hallgat podcast-okat, de a hagyományosan rádió-kedvelő hazai piac sem maradt le: jellemzően a 30-as korosztályt lehet hatékonyan elérni podcast-ek segítségével. A legnépszerűbb témák a tech, a film, az életmód, a kultúra és a gaming.

    A formátum marketing szempontból aranyat ér: olcsón előállítható még professzionális minőségben is, lineáris jellegéből fakadóan a többi formátumhoz képest hosszú ideig leköti a célcsoport figyelmét és érdemben lehet vele a piacot edukálni, márkát építeni, marketing üzeneteket közvetíteni és lead-eket felmelegíteni. Egy szó, mint száz: podcast-okra fogadni 2023-ban is nagyon jövedelmező lesz!

    A videó már megkerülhetetlen

    Tavaly év végén is látható volt már a videós tartalmak térnyerése, a 2023-as digitális marketing trendek azonban egyértelműen el fogják hozni a videó nélkülözhetetlenségét. Mivel a tartalommarketinget már évekkel ezelőtt fenntarthatatlannak nevezte pár Kolléga, érdekes lesz látni, milyen új formátumokkal és platformokon írja be magát végleg a mozgókép az online marketing eszköztárába.

    S bár a 2 dimenziós videónak még mindig elvitathatatlan előnye van konverziós szempontból, a Metaverzum koncepciójára idén túl sok cég ült fel ahhoz, hogy a kiterjesztett valóságot (AR) ne említsük meg a digitális marketing trendek 2023-as sorában.

    Augmented reality

    Míg a kiterjesztett valóság már 2020-ban egy 180 milliárd dolláros biznisz volt, 2025-re 400 milliárd dollárra jósolják a globális súlyát a gaming világban. A ’23-as digitális marketing trendek közül ez lesz talán a legkevésbé megfogható a vállalatok számára.

    Bár minden új technológiára érdemes minél korábban lecsapni a marketing világában, a Metaverzumos fejlesztésekkel azért még nem érdemes rohanni: még a Meta szerint is 10-15 évre lesz még szükség a Metaverzum teljes kiépítéséhez, így van még idő bőven.

    Native Ads

    A tartalomfogyasztási élményt nem megakasztó hirdetések nem újkeletűek. A nagy Hollywood-i mozik termékelhelyezéseihez hasonlító, a sztoriba szervesen illeszkedő reklámok nagy előnye, hogy kikerülik az internetet használók mintegy 48%-a által alkalmazott ad blocker-eket. Arról nem is beszélve, hogy sokkal jobb felhasználói élményt nyújtanak.

    2021-re 38%-ot nőtt a native hirdetések piaca, amit a várakozások szerint 2023-ban fogja átlépni a 100 milliárd dolláros értéket. Az egyre rosszabbul teljesítő display-hirdetéseket szinte biztos, hogy ez a formátum fogja leváltani.

    A B2B egyre inkább idomul a B2C élményhez

    Az online üzletfejlesztés és vele együtt a B2B digitális marketing trendek különösen nagyot változtak az elmúlt években. Mivel egyre újabb és újabb generációk képviselői kerülnek B2B beszerzési döntések közelébe, így nem csak az információ megszerzése tolódott el az online irányába, hanem az elvárt vásárlói élmény is egyre inkább az e-kereskedelemben megszokott szintre kerül.

    A tartalomfogyasztási szokások változása így egyértelműen hatással van a B2B marketingre is, ahol ma már ugyanolyan szórakoztató és minőségi tartalmakat és cross-channel élményt várnak el a látogatók, mint B2C-ben.

    2023-ban az online B2B marketing legfontosabb trendje a partnereken keresztül értékesítő vállalatok számára a partner enablement, a közvetlenül értékesítő B2B entitások számára pedig a virtuális események elterjedése lesznek.

    A digitális marketing trendek összhatása

    Tavaly ilyenkor azt vetítettem előre, hogy az online marketing sokkal drágább lesz 2022-ben. 2023-ban ez a drágulás az infláció miatt megmarad, ugyanakkor még ennél is nagyobb kihívás lesz a magas inflációs környezetben a profitábilisan folytatható online marketinghez valóban értő szakembereket megtalálni és megszerezni.

    Egy rendkívül nehéz környezetben, kiszámíthatatlan piacon kell majd a CMO-knak és az ügynökségek stratégáinak előre látniuk – ez a feladat pedig még a legtapasztaltabbaknak is komoly kihívás lesz.

    A digitális marketing trendek szempontjából 2023 érzésem szerint a tudás és a tapasztalat éve lesz, az előttünk álló gazdasági helyzet ugyanis egészen különleges alkalmazkodási készségeket kíván majd meg.

    Mást kell tenni, ha stagfláció alakul ki, megint mást, ha visszaesnek az energiaárak és ugyancsak mást, ha az oroszok belátják, hogy Ukrajna márpedig önálló európai állam marad. Akik azonban túlélik a jövő évet, jó eséllyel megismételhetetlen akvizíciós lehetőségekhez férnek majd hozzá a következő években, így érdemes felvenni a harcot és beleállni a nehézségek megoldásába.

    Nagyon boldog, sikeres Új Esztendőt kívánok minden 7Blog olvasónak és hálásan köszönöm, hogy idén is velünk tartottatok. Megosztásokért örök hála![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • 7 Online marketing könyv – Alternatív megközelítés

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Sokan kérdezik tőlem, hogy milyen forrásokból lehet megtanulni az online marketinget és bár remek online marketing könyv sok van (majdnem mind angolul)…

    …van ezzel a megközelítéssel két komoly probléma:

    Egyrészt az online marketing elképesztő ütemben változik, fejlődik, ezért nem véletlen, hogy az online szakemberek könyvek helyett blogokból, termék update-ekből, esettanulmányokból és tudásbázisokból, valamint egymástól szedik össze a legfontosabb információkat.

    Az online marketing könyv kérdéskör másik problémája, hogy az elmélet mit sem ér a gyakorlat nélkül, így csak könyvekből elég nehéz tájékozódni. Olvasgatással inkább az elveket és az összefüggéseket lehet megtanulni, semmint a konkrét módszereket és taktikákat – a technológiáról nem is beszélve.

    Egyetlen online marketing könyv helyett…

    Ha az online marketinget nem is, a marketing művészi szintre fejlesztéséhez szükséges szemléletet és képességeket azonban el lehet sajátítani néhány könyvből, ezért úgy döntöttem, közkinccsé teszem azt a hét remekművet, amit az évek során az általam kiképzett Kollégáknak a legtöbbször idéztem és ami szerintem a sikeres online marketing képességek kifejlesztéséhez szükséges. Íme a lista, amivel megszerezheted az alapokat, amire egy online marketing karrier során szükséged lehet:

    A 7 legfontosabb alternatív online marketing könyv

    1. Flip the script

    Szerző: Oren Klaff

    Itt tudod megvenni: Amazon

    Oren második könyve, melyben egyetlen szó sem esik online marketingről, mégis alapműnek tartom minden – elsősorban B2B-vel foglalkozó – marketinges Kolléga számára. A Flip the Script tárgyalástechnikáról szól, azon belül is konkrétan arról, hogy hogyan lehet a való életben megcsinálni olyasmit, amit az Inception című film csak gondolat-beültetésnek nevez. Spoiler: a gondolat beültetés megvalósítható, bár nagyon komoly előkészületet, képzettséget és helyzetfelismerést igényel…

    Az online marketing szempontjából főleg B2B marketingesek számára kiemelten fontos ez a sokkal inkább az üzletkötés pszichológiájáról szóló könyv. A szerző részletesen elmagyarázza azokat a pszichológiai faktorokat, amivel a nagyértékű deal-ek megnyerhetőek, márpedig B2B-ben lényegében a sales ciklus leképezése történik az online térben is, így a meggyőzés lépései ugyanazok, mint egy tárgyalási sorozat alkalmával az offline térben. Online B2B marketing szakemberek számára kötelező mű!

    2. Influence (Hatás)

    Szerző: Robert Cialdini

    Itt tudod megvenni: Amazon (audiobook, angol), HVG Könyvek (magyar nyelven)

    Hogy a B2C-vel foglalatoskodó Kollégák se maradjanak online marketing könyv nélkül, jöjjön az online marketing pszichológia abszolút bibliája, minden e-commerce technika origója a több, mint 5 millió példányban eladott Hatás című könyv. Magyarul is megjelent, így igen nehéz kifogást találni arra, ha egy leendő kolléga nem emeli be a tudástárába.

    A Hatás a legalapvetőbb motivációs alapelvekről szól és nem csak alkalmazni tanítja meg e módszereket, hanem kitér arra is, hogyan védekezhetünk a nem kívánt pszichológiai befolyás ellen. E-kereskedelemben működő marketingeseknek kötelező, mert Cialdini könyvéből levezethető az összes olyan e-kereskelmi taktika működése, mint a promóciók, az influencer marketing, a CRO technikái, vagy akár a tartalommarketing működése.

    3. Brandwashed

    Szerző: Martin Lindstrom

    Itt tudod megvenni: Amazon

    Evezzünk át lassan a pszichológiáról a márkaépítésre: a Brandwashed című online marketing könyv a legnagyobb márkák által használt top secret pszichológiai mesterfogásokkal indít a márkaépítés szemszögéből, de rengeteg dolog megtanulható belőle a negatív kampányokról, a válsághelyzetek marketing-központú kihasználásáról, és a mobil kampányokról is.

    A szerző, aki olyan cégek CMO-ja volt, mint a Pepsico, a Disney, a McDonald’s és a Microsoft, a könyvben a politikai korrektség leghalványabb jele nélkül rántja le a leplet a világ legnagyobb márkái által alkalmazott online befolyásolási technikákról. Nem utolsó sorban Martin Lindstrom könyve elképesztően humoros történeteken keresztül meséli el, hogyan is működik a modern marketing csúnya, gonosz befolyásolási gépezete.

    4. Alchemy

    Szerző: Rory Sutherland

    Itt tudod megvenni: Amazon (angol nyelvű), Bookline (magyar nyelvű változat)

    Az Oglivy legendás branding szakembere, Rory Sutherland az Alkímiában bevezeti az olvasót a márkaépítés irracionális árnyékvilágába. Azért került fel a listámra, mert kitűnően, szórakoztatóan, megtörtént példákkal illusztrálva magyarázza el az adatvezérelt online marketing világ egyik leginkább háttérbe szorított képességét: az irracionalitás megértését.

    Régóta mondogatom Kollégáknak, hogy az adatokat használni kell, nem pedig bálványozni!

    Az irracionalitás alkalmazásának bátorsága a mai adatvezérelt világban csak a legtapasztaltabb kevesek privilégiuma. Rory könyve nemcsak megmagyarázza, és kontextusba helyezi, hanem alkalmazni is megtanítja az irracionalitást a marketingben és ami még lényegesebb, megtanít fenntartással értelmezni a piackutatásokat, A/B teszteket és úgy általában az összes adatforrást, ezért mindenképpen ott a helye a legjobb online marketing könyvek között.

    Ez az online marketing könyv inkább haladóknak való, nekik azonban életreszóló leckéket tartalmaz! Aki értékeli a brit akcentus kimértségét, azoknak javaslom az audiobook változatot.

    5. Lost and Founder

    Szerző: Rand Fishkin

    Itt tudod megvenni: Amazon (angol nyelvű, digitális változat), Enbook (angol nyelvű változat, fizikai példány)

    A startup világot mélyen ismerve nem hagyhattam ki ezt az elsőorban fiatal, innovatív vállalkozóknak és az őket támogató marketingeseknek szóló darabot. Rand Fishkin a MOZ alapítója kendőzetlen őszinteséggel mesél az üzletfejlesztés hullámvasútjáról, a MOZ korai éveiről és megpróbáltatásairól. Elsősorban azért került be a Top7-be, mert a marketing egyre kevésbé csak marketing.

    Az üzleti összefüggéseket nem ismerő, az üzletfejlesztéssel korábban nem foglalkozó marketingesek között egyre többen vannak olyanok, akik alig képesek többre, mint egy okosabb AI megoldás. Épp ezért egy sikeres marketing szakembernek muszáj megértenie az üzletfejlesztési összefüggések funnel-en túli részét!

    A Lost and Founder rengeteg üzletfejlesztési sztorit tartalmaz és kontextusba helyezi a marketinget a termékkel, a pénzüggyel, az értékesítéssel és az operációval. Akiben komolyabb ambíció van annál, hogy végrehajtó marketing droid legyen, az Fishkin könyvével rövidre zárhatja karrierje néhány évét és megtanulhatja azokat az üzleti összefüggéseket, amire a marketingnek manapság épülnie kellene.

    6. How to shoot video that doesn’t suck

    Szerző: Steve Stockman

    Itt tudod megvenni: Amazon (angol nyelven)

    Nem vagyok nagy híve a how-to könyveknek, főleg az online marketingben, mivel rendszerint a megjelenésük időpontjában már elavultak. Steve Stockman könyve a kevés kivételek egyike: brilliáns egyszerűséggel magyarázza el a mozgóképes kreatívok készítésének örökzöld alapjait.

    Nem a magas lóról beszél, nem ajánl sokmilliós kamerákat és egyéb eszközöket; helyette egy 6 éves által is megérthető egyszerűséggel és őszinteséggel magyarázza el a kitűnő videók (meglepően magától értetődő) titkait.

    Zéró technikai zsargon, nulla technológia, se szoftver, se objektív számmágia.

    Mivel a videómarketing gyakorlatilag hónapról-hónapra bír egyre nagyobb jelentőséggel, Steve könyve a legzöldfülűbb marketing gyakornoktól az influencer-eken át a 60 pluszos CEO-ig mindenkinek szórakoztató és hasznos.

    Legszívesebben kötelezővé tenném mindenkinek, aki bármilyen mozgóképes tartalom 500 méteres körzetébe készül. A legkevésbé sem szánták a legjobb marketing könyvek közé; egyszerűen csak megold egy problémát, ami egyre több marketinges kollégának válik a problémájává világszerte.

    7. Hooked

    Szerző: Nir Eyal és Ryan Hoover

    Itt tudod megvenni: Amazon Audiobook, vagy Bookline (magyar nyelven)

    A Szilícium völgy kézikönyve.

    Így hívják ezt a – marketing termékfejlesztéssel kapcsolatos lehetőségeit boncolgató – könyvet, mely egy hazánkban különösen jellemző problémát céloz meg: nevezetesen azt, hogy számos döntéshozó szemében a marketing az, aminek bármi sz*rt el kell(ene) adnia, és ha nem képes rá, akkor dilettáns, alkalmatlan, de mindenképpen az elsőszámú bűnbak.

    Ez az inkább termékfejlesztés-fókuszú online marketing könyv részletesen körbejárja, hogy mennyi információ van a marketingnél, ami a termékfejlesztésnél sajnos túl gyakran talál teljesen süket fülekre, ahogyan azt is, milyen módszerekkel lehet a marketingnél lecsapódó információkat kincset érő termékfejlesztési stratégiává permutálni.

    Diákoktól a harcedzett marketing veteránokon keresztül a vállalatvezetőkig minden online marketing szakember számára tartogat azonnal használható technikákat – elsősorban a szervezés és a folyamatok hatékonyabb vezérlésének területén, így a közelgő hatékonyság-központú gazdasági válságban aktuálisabb, mint valaha!

    Egy utolsó javaslat

    A fenti könyvek aranyat érnek, de egyetlen online marketing könyv sem helyettesíti sem a gyakorlatot, sem a naprakészséget. Amennyiben képben akarsz maradni az online marketingben, képezd magad folyamatosan olyan fórumokon is, amire a legjobb marketing könyvek sem képesek: Webinar-ok, termék update videók, tudásbázisok, online marketing blogok, szakmai Slack csoportok, online képzések. És persze a gyakorlat!

    Ha valamelyik könyv felkeltette az érdeklődésedet, csak használd a megosztás gombokat alább és küldd el valakinek, aki enélkül az információ nélkül valami porfogó vackot venne neked Karácsonyra! Kellemes fejtágítást az ünnepek alatt!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Online marketing árak – A sok, a még több és a fenntartható

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Manapság tényleg elképzelhetetlen egy vállalkozás online jelenlét nélkül. Kicsiktől a multinacionális cégméretig az online marketing szerves részévé vállt minden profittermelő entitásnak, nonprofit szervezetnek, oktatási és kormányzati intézményeknek. Persze a KKV szektor és a multik között az online marketing árak elég nagy szórást mutatnak, de tagadhatatlan, hogy mindkét szegmens pénzt és időt öl az online marketingbe: a céltalan posztolgatástól a Facebook oldalon a milliárdos online re-branding kampányig a skála másik végén.

    Tapasztalatunk szerint a KKV szektorban nagyon nagy a szórás: egy-egy cég megmaradt a “kiteszek egy Facebook posztot és letudtam a feladatot” szintjén, mások már mesterséges intelligenciával járatják csúcsra a marketing gépezetet.

    De vajon melyiknek lesz igaza? 

    Beszéljünk most a téma legfájdalmasabb részéről, azaz az online marketing árak alakulásáról: egy-egy szemléletes példán keresztül szeretném bemutatni mi a különbség a fenntartható és a pazarló marketing között (Spoiler: nem az a lényeg, hogy mennyit költesz, hanem az, hogy mire…)

    A sok… avagy a kezdet

    Az a rossz hírem van, hogy az online marketing árak tekintetében eleinte mindenképpen brutálisan drágának fog érződni. Azok számára, akik pedig csak most kezdenek bele az online marketing kiépítésébe, a marketing tevékenység ára több okból is fog húsbamaróan fájni, méghozzá ezért:

    Az idő faktor

    Először is, az online marketing árak mellé senki nem számolja oda ellenpólusként a haszonáldozat költséget – pedig ez a költség fellép, akármit is csinálsz. Másodszor, a tervezési és stratégia alkotási folyamat mindig időigényes, amely bevételt csak később termel. Talán nem meglepő, hogy a jó magyar majdazténtudom hevületében sokan ezt a lépést is megspórolják és átgondolt stratégia nélkül vágnak bele a online marketingbe, bemagyarázván maguknak, hogy:

    Hát az csak hirdetés…

    Na, ezzel a szemlélettel például rengeteg pénzt lehet elbukni – nem mintha a masszív veszteségekre ez lenne az egyetlen lehetőség…

    A pénz

    A tervezési folyamat szerves része a megjelenésre használt marketing technológiák kiválasztása és priorizálása, ahonnan gyorsan eljutunk a költségtervezésig is. A online marketing árak ugyanis három nagy részből tevődnek össze:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#1d3f20″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1668851679255“}}”][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_size=”small” icon_library=”simplelineicons” icon_simplelineicons=”smp-icon-screen-desktop” title=”Szoftverek költségei”][/impeka_icon_box][vc_column_text]

    Az elmúlt években robbanásszerű fejlődésnek indultak a Saas szoftverek. Ezek nélkül az eredményes online marketing tevékenység szinte elképzelhetetlen: vegyük például az e-mail marketing automatizáció rendszereit, mely nélkül sikeres e-kereskdelem nem folytatható erősen versenyző piacon.

    Ezen felül persze analitikai eszközök, interakítv videó, integrációs eszközök, prémium űrlapok, és még egy sor más online marketing eszköz is segíti a cégeket a marketingjük csúcsra járatásában. Ezen szoftverek nagy része subscription-based modellben elérhető, tehát havi szinten jelent kiadást… És a technológia fizetett hirdetések és tartalmi elemek nélkül még el sem kezdett termelni.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_size=”small” icon_library=”simplelineicons” icon_simplelineicons=”smp-icon-social-facebook” title=”Hirdetési költségek”][/impeka_icon_box][vc_column_text]

    A vállalkozások nagy része egy ponton eljut oda, hogy hirdetési megoldásokhoz nyúl, hiszen ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy a célcsoporthoz el tudd juttatni a termékedet vagy szolgáltatásodat.

    A weboldal hirdetés árak évről-évre nőnek (ezt a jelenséget nevezik szaknyelven CPC-inflációnak) s mivel a hirdetés azonnali forgalmat generál, ma már megkerülhetetlen. A hirdetési tevékenységért havi szinten fizetni kell, cserébe 1-2 hónapon belül már látnod kell valamilyen eredményt (nem feltétlenül monetáris megtérülést!)

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][impeka_icon_box icon_box_type=”side-icon” icon_size=”small” icon_library=”simplelineicons” icon_simplelineicons=”smp-icon-people” title=”Kivitelezői költségek”][/impeka_icon_box][vc_column_text]

    A marketing több szakma tudását igénylő tevékenység: hirdetéskezelés, e-mail marketing, automaziáció, SEO, tartalommarketing, videómarketing – mindegyik külön szakágat, külön skillset-et kíván.

    Ezeket a tevékenységeket kezdetben házon belül próbálja megoldani a legtöbb cég, de a növekedés ütemének függvényében el fog jutni arra a pontra, hogy gazdaságosabb kiszervezni.

    Ez jellemzően havi szintű együttműködést jelent és talán nem meglepő, hogy az online marketing árak itt a tapasztalat és a képességek függvényében mennek felfelé.

    [/vc_column_text][impeka_empty_space][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    Online marketing árak itthon

    Míg a hirdetések és a szoftver-eszközök díja nagyjából standardizálható és legfeljebb a funkciók, illetve – e-mail marketing automatizáció, vagy egy CRM esetén – a kontaktok, illetve a felhasználók számától függ, addig a hazai szolgáltatási díjak hatalmas szórást mutatnak. Míg például a social media marketing árak jellemzően alacsonyak, a branding árak és a speciális tudást igénylő marketing automatizáció ennek többszöröse is lehet óradíjban.

    Az online marketing árak összehasonlításakor érdemes óradíjra átszámolni mindent, mert a legtöbb ügyfélnek – lássuk be – fogalma sincs róla, hogy egy-egy szolgáltatás mennyi munkát takar; ráadásul, ellentétben mondjuk egy hidegburkoló, vagy villanyszerelő munkájával, nincs is lehetősége a szolgáltatás megvalósulását figyelni, vagy mélyebben megérteni.

    A hazai piacon 7-8 ezer forintos óradíj körül kezdődik bármilyen online marketing szolgáltatás, ezért azonban legfeljebb dobozosított egyen-tevékenységekre érdemes számítani, nem pedig átgondolt, kifejezetten a vállalatra szabott minőségi marketingre.

    Az ügynökségek 45-180 dolláros óradíjakon dolgoznak (az online marketing árak átlaga az USA-ban 138 dollár) attól függően, hogy milyen terület munkáját igényli az adott projekt. A Social média árak jelentősen olcsóbbak például, mint egy speciális tudást igénylő back-end fejlesztés óradíja.

    A tartalomgyártás árak tekintetében ugyancsak nagy szórást mutat a kezdő szabadúszó szövegírók által kért néhány tízezer forinttól a komplett videós csapatok könnyen tízmilliós nagyságrendbe csúszó költségéig.

    A skála tetején a drágább, nemzetközi online marketing ügynökségek senior stratégáinál és a hazai pályán legfeljebb tucatnyi full-stack online profinál található; az évtizedes nemzetközi tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel, technológiai és üzleti tudással egyaránt rendelkező szakemberek képesek csípőből tollba mondani és számokkal alátámasztani a helyes stratégiát, cserébe akár 4-500 dollárt is elkérnek óránként – persze csak addig, amíg ezekért az összegekért el is képesek érni az ügyfeleik valódi üzleti megvilágosodását, a hírek ugyanis gyorsan terjednek…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Tehát kezdetben minden sok, mivel a technológia és az online tulajdonok létesítésének e kezdeti szakaszában a legmagasabbak a költségek és ekkor fáj a legjobban, mert még nincs érzékelhető megtérülés. Ezért érdemes nagyon körültekintően és okosan tervezni – ehhez azonban szakítani kell a “régi iskola” szemléletével és mélyen megérteni pár összefüggést:

    A több

    Az online marketingben eredmény szempontjából a kevesebb néha több, a költségek szempontjából ugyanakkor a több gyakran sokkal több – főleg, ha rosszul csinálod

    Rengeteg olyan céggel találkoztunk az elmúlt 10 év során, akik gyorsan építettek ki olyan online marketing tevékenységet, amely nem állta ki az idő próbáját. Ekkor az amúgyis is fájdalmas marketing költség a több lesz….sokkal több.

    A leggyakoribb hiba, hogy a marketinget projektnek tekintik, pedig ez ugyanolyan folyamatos tevékenység, mint a pénzügy, vagy a HR. S noha az elhibázott marketing döntések száma végtelen, nézzünk meg pár tipikus esetet, amelyekkel a sokból még többet tudsz varázsolni:

    Mar-tech mellőzése

    A magyar piacon visszatérő probléma, hogy a cégek nem fektetnek a marketing technológia kiépítésébe; jó az, ahogy van, jó az olcsó, még jobb az ingyenes. Sok milliós weboldal retek űrlappal. Csilli-villi webshop marketing automatizáció nélkül. Elárvult, senki által nem látogatott KKV honlapok hirdetések nélkül…

    Ha mellőzzük a technológiát, annak hosszú távon komplett bukás is lehet az eredménye.

    Ha rossz technikai alapokat választasz például a webshopod működésére, úgyis el fog jönni az a pont, ahol az egészet újra kell csinálnod vagy csináltatnod és addig, amíg erre rájössz, az opportunity cost-ot is fizeted (más szavakkal az opportunity cost formájában kifizetődik az online marketing ára akkor is, ha egy szalmaszálat sem teszel kersztbe online!) Mivel a profi szakemberek ezt előre látják, a martech tervezésénél különösen fontos egy senior-szintű konzultáns igénybevétele.[/vc_column_text][vc_tta_accordion title_tag=”p” section_title_tag=”h2″ c_icon=”” active_section=”13534343″ heading=”h3″ collapsible_all=”true”][vc_tta_section i_type=”linecons” i_icon_linecons=”vc_li vc_li-bulb” add_icon=”true” title=”Kattints ide és mutatok egy példát →” tab_id=”1668859585514-70b70dbd-b583″][vc_column_text]Itthon több magyar cég kínál könnyen kialakítható webshop megoldást. Ez elinte nagyon kecsegtető, hiszen nem szükséges milliós befektetésel kezdened, azonban már középtávon is egyre több kihagyott ziccerrel fogsz találkozni, így a kezdetben alacsony online marketing árak csapdává válnak.

    Mivel ezek a rendszerek az egyszerű és gyors kiszolgálásra törekednek, ezért nem tudnak egyedibb marketing elképzeléseket implementálni, nem integrálódnak a csúcstechnológiás megoldásokkal. Ezzel szemben a WordPress, a Shopify a Magento, vagy épp a BigCommerce  rendszerével szinte minden technológiai megoldás képes együttműködni, mert ezek a cégek heti szinten roll-outolnak tucatnyi új feature-t, integrációkat és pluginokat. 

    Ebből következik a gyors marketing adaptáció kérdése: nem mindegy ugyanis, hogy egy marketing szoftvert mennyi idő integrálni a céges rendszerbe. Mivel a híresebb mar-tech szoftverek első körben a szerteágazó integrálhatóságra törekednek, így ezek telepítése a nevesebb e-commerce rendszereken keresztül szó szerint percek kérdése.

    A magyar webshop motorok esetében ugyanakkor hetek-hónapok is eltelhetnek, míg egy egyedi integráció elkészül, aminek ráadásul a támogatása is bizonytalan lesz. Márpedig az online marketing árak a ráfordított óraszámmal egyenes arányban nőnek.

    Ha jó időben jó mar-tech-et kiszolgáló alapokat és mellé jó mar-tech szoftvereket választasz, akkor az már középtávon is látványos versenyelőnyt és ezzel együtt spórolást is jelenthet számodra… és jó eséllyel soha nem kell majd nulláról újracsinálni![/vc_column_text][/vc_tta_section][/vc_tta_accordion][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Egyfókuszú marketing

    Sok esetben találkozunk azzal, hogy egy cég csak egy marketing lábat épít fel, de azt igyekszik nagyon megtolni. (Ez a jelenség általában a fizetett hirdetéseknél szokott manifesztálódni; a döntéshozó rátol mident a hirdetésre – menjen, kocsi-ló, nem számít). Ahogy már fentebb is jeleztem, a fizetett hirdetések segítségével gyors és kedvező eredményeket lehet elérni, csakhogy…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    A kezdetekben jól teljesítő hirdetés olyan, mint egy drog

    Egyre többet és többet akarsz belőle, mert eleinte csak pozitív hatását fogod tapasztalni. Többszörös megtérülés, gyors növekedés, bővülés.

    Azonban a jól működő hirdetésektől el fogsz kényelmesedni: az egységnyi marketing budgetet mindig inkább a hirdetésekre fogod szánni és mivel ez hozza adott pillanatban a legnagyobb megtérülést, elveszíted a diverzifikált marketing esélyét, mígnem egy szép napon a teljes függésed visszaüt…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Ezen a számodra már nem is oly szép napon azt fogod ugyanis észrevenni, hogy a céged a Google és és a Facebook pillanatnyi algoritmusának működésétől függ. Nem a marketingedé, hanem a teljes vállakozásodé!

    A Google Analytics-ben gyönyörű számokat fogsz látni a google/cpc és facebook/cpc sorokban, a bevételed 85-90%-át ez a két szegmens fogja hozni… utánuk meg kopár sivatag. És ez óriási probléma, mégpedig ezért:

    Ha az egyik versenytársad tudatosan építkezett, más forgalmi forrásokból is giga bevételeket tud generálni, akkor egész egyszerűen a hirdetési rendszerben outbidelni fog téged és övé a piac.

    Semmit nem tudsz majd ellene tenni, mindegy mennyi pénzed van és mindegy, hogy a marketing mekkora ásza áll a te oldaladon. Egy közepes képességű marketinges egy ilyen helyzetből simán bemattolja a legprofibb growth hacker sztárt is!

    A hirdetési rendszerek ráadásul kiszámíthatatlanok: egy-egy időleges vagy végleges  hirdetési tiltás milliós kieséseket eredményezhet, de az AdBlocker-ek miatt sem érdemes mindent egy lapra feltenni:

    AdBlocker-ek elterjedése az Egyesült Államokban

    A hirdetések skálázásával ugyanakkor egészen biztosan el fogsz jutni egyszer egy olyan pontra, ahol már gazdaságosan nem tudsz növekedni, mert a határköltséged magasabb, mint a határhasznod. Ugyanígy nem érdemes amúgy csak SEO-ra fókuszálni, mert a következő években jöhetnek még meglepetések…

    One man show

    Tipikus hiba a one man show, amikor a magas online marketing árak elrettentik a döntéshozókat, így helyette inkább belsős erőforrással próbálják megoldani az egész marketinget. Egy ember kezében összpontosul minden – de tényleg minden: a fontos stratégiai döntések, a hirdetéskezelés, a SEO, a kreatív tervezés, az e-mail marketing és a többi. Ez több okból is meg szokta nehezíteni a cég életét:

    Ha emberünk mindenben nagyon penge és keni vágja a fent felsorolt marketing ágak csínnyát bínját, akkor nem fog elmenni egyetlen céghez dolgozni nem lesz ideje ellátni az összes feladatot, mert az összes feladat több embert igényel. Ha pedig csak 1-1 területhez ért jobban, akkor természetes módon a többi területet nem fogja jól csinálni… A részleges képzettség a tudás illúzióját kelti, ami rendszerint mikromenedzsmentet eredményez, az pedig a hatékonyság halála. Egy ilyen ember a kezdeti ígéretes eredmények után könnyedén maga válhat a cég fejldődésének gátjává.

    A fenntartható

    Talán már kezd tisztulni a kép, hogy hogyan is lehet egy fenntartható marketing felé kormányozni a cégedet. Útravalónak pár egyszerű lépést szeretnénk javasolni:

    Először is online marketing árak tekintetében ne csak azt nézd, hogy mennyi az óradíj, hanem azt is, hogy mit kapsz cserébe. A nagy ügynökségek ugyan drágábbak, de sokszor olyan hatékonyságú martech arzenált biztosítanak neked, amire önállóan egyszerűen esélyed sem lenne. Az árak persze fontosak, de sose feledd:

    A marketing egy befektetés, amit nem költségre, hanem megtérülésre mérnek. Mindegy milyen olcsó, ha semmit nem termel és mindegy, milyen drága, ha profitábilis!

    Mivel a marketing hosszú távú befektetés, ezért mindenképp invesztálj a UX/UI és a technológiák területén. Integrálható, nemzetközi megoldásokkal dolgozz, ne zugfejlesztett sziget-rendszerekel. A marketing stratégia kialakítása is előbb-utóbb elengedhetetlen és ez az a terület, ahol az alacsony online marketing árak egészen elképesztő mértékben képesek megbosszulni a rossz döntéseket. Ha a startégiába az elején nem fektetsz kellő energiát, akkor az hosszú távon beláthatatlan problémákat okozhat. Igaz, a stratégiának nem a technológiai létesítés fázisára kell koncentrálnia, hanem a fenntartható növekedés időszakára, de teljesen megúszni nem lehet a dolgot.

    A modern online marketingben mindenki tud 99%-ot – a verseny a maradék 1%-on múlik. Ennek leghatékonyabb formája az iteratív módszer, amikor tesztelsz, visszamérsz, újra tesztelsz.

    Ne sajnáld erre az erőforrásokat, különben biztos lehetsz benne, hogy nem járatod csúcsra a marketinget és hiába az alacsony online marketing árak, eredmény híján minden drága! Ha azonban megvan a megfelelő marketing mix – hirdetési tevékenység, mar-tech, kreatív irányvonal, organikus növekedés, akkor próbáld meg addig skálázni, ameddig a megtérülési mutatód engedi. Ha erre a pontra elértél, csak akkor indulj egy újabb kidolgozatlan területen.

    Sok sikert, remélem, sikerült az online marketing árak hatalmas szórását némiképp megmagyarázni és elvetni a legjobb megoldást biztosító egyensúly magvait. Kérlek, oszd meg a cikket, vagy küldd el valakinek, akinek fontos lehet az eligazodásban.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Online marketing gyorstalpaló felsővezetőknek

    [vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]Nagyon sok magyar vállalatnál probléma, hogy a menedzsment egyáltalán nem érti az online marketingnek sem a jelentőségét, sem a működését. Jobb esetben több évtizedes rutinjukkal érzik ugyan, hogy fontos lenne, de egyrészt nem tudják, melyik végén fogják meg, másrészt ha bele is mennek, akkor sem bírnak elszakadni a régi display-elvű média elérés-centrikus szemléletétől, mert ugye

    A YouTube olyan, mint a TV, csak a neten van…

    (Spoiler alert: nem olyan!) Rosszabb esetben pedig – jellemzően korábbi rossz tapasztalatok miatt – tagadják az egész online marketinget szőröstül-bőröstül, a Kollégáik meg amúgy az egész vállalat napról-napra nyögi a döntésképtelenség nyomasztó, analóg valóságát.

    Ez a cikk azért íródott, hogy 10 percben, madártávlatból, szakszavak és három betűs rövidítések nélkül elmagyarázza az online marketing lényegét azoknak a felsővezetőknek, akik még nem adták fel az online innovációt, de bele sem mertek vágni, mert elriasztották őket a brutális költségek, vagy a meg nem válaszolt kérdéseik miatt érzett kockázat.

    Az utóbbi öt évben 50+ alkalommal hallgattam meg az éves árbevétel 0.01%-os büdzséjével örök tétlenségre és kudarcra kárhoztatott marketing vezetőktől, hogy

    “Kérlek, magyarázzátok meg a főnökömnek/tulajdonosomnak”…

    …szóval most megtesszük:[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Kedves Vezető, íme az online marketing 10 percben

    A marketing “régi” iskolája évtizedeken keresztül járatta csapágyasra a “minél több embert érjünk el” elvet – és ez akkoriban tök jó is volt. Amikor lett Világháló, akkor eleinte a neten is ez ment; előbb olcsón, aztán egyre drágábban, míg nem egyszer csak már nem érte meg óriásplakátosdit játszani online.

    Mivel a marketing szakma lényege, hogy minden évben dupla annyit érjen el fele annyiból, a marketingesek elkezdtek rájönni, hogy inkább olyanoknak kellene hirdetni, akiknek a termék egyáltalán releváns – és megkezdődött a célzás és a szegmentálás kora.

    Online perszonák, geotargeting, stb. De hát még mindig keveseket érdekelt, hogy mi történik a képernyő előtt – elvégre az élet még mindig nem ott zajlott; így az online még mindig marginális játszótér maradt.

    Ekkortájt húzta le a rolót a Nokia és ütött be a smartphone őrület, és onnantól nem napi egyszer ültek az emberek gép elé, mint régen, hanem online vannak a nap 24 órájában; zsebükben egy számítógéppel. Ma ott tartunk, hogy a B2B buyer-ek a telefonjukhoz beszélve keresnek a neten, a kiskereskedelemben pedig akkor is a neten vásárolnak a vevők, ha épp fizikailag a shopban tartózkodnak.

    Erre jött a világjárvány, és még az is online üzletfejlesztésre váltott, akinek papírja volt róla, hogy csak analóg környezetben mutat életfunkciókat!

    A lényeges dolgok ma online történnek, ezekből viselkedési adatok lesznek, az adatokat pedig a versenytársad jó eséllyel már használja. Ha Te nem használod, akkor ízzé-porrá fog zúzni – ez sima matek; mivel hatékonyabb a marketingje, több embert és olcsóbban ér el.

    Ettől csökken az ügyfél-akvizíciós költsége, vagyis…

    …neki egyrészt még azok a vásárlók is megérik, akik neked már nem, másrészt amelyik vásárló mindegyikőtöknek megéri, azt ő olcsóbban szerzi meg, vagyis árral meg tud verni téged. Ha már az ügyfélértékét is megdobta – mondjuk némi marketing automatizációval -, akkor még szignifikánsabb ez a külöbség. Ennyit arról, amit már úgyis tudtál, jöjjön az, amit valószínűleg nem gondoltál még végig:

    Érzelem versus figyelem

    A régi média érzelmi alapú volt. Kreatív, többnyire szórakoztató, és

    annál sikeresebb, minél KÉSŐBB nyúltak a távirányítóhoz az emberek.

    Egy baj volt vele: legtöbbször zavarta az embereket, mert akkor jött, amikor épp nem azzal akartak foglalkozni. Nincs ez máshogy online sem, a tartalomfogyasztást megzavaró hirdetések (például az átléphetetlen YouTube hirdetések, a LinkedIn retek automata üzenetei) ma is rettenetesen idegesítik az embereket. Az újhullámos marketing azonban nem – vajon miért?

    Azért, mert az új tipusú médiumok egy része már nem érzelmi, hanem kognitív alapú. Csak a Google oldalán napi 6 milliárd keresés fut le olyanoktól, akik meg akarnak találni valamit, el akarnak intézni valamit, tájékozódni akarnak egy üzleti probléma megoldási lehetőségeiről – azaz éppen abban a pillanatban érdekli őket valami. Ennek a felismeréséből született az inbound marketing és fenekestül felfordult az egész online marketing, ugyanis:

    A kognitív médiummal pénzt abból lehet csinálni, ha minél ELŐBB nyúlnak a távirányítóhoz (egérhez, touchpad-hez).

    Ezeknek az embereknek célirányosan, releváns dolgokat hirdetni sokkal magasabb hozammal kecsegtető módszer, mert éppen akkor az érdekli őket, amit nyújtani tudsz. De akkor hogyhogy nem tarolta le ez az inbound-nak nevezett módszer a régi iskola zavaró hirdetéseit és elavult módszereit?

    Úgy, hogy az emberek viselkedése mindkettőt igényli! A netet ma az emberek ugyanúgy érzelmi médiumként is használják: videókat néznek, játszanak, Facebook-oznak és kapcsolatba lépnek egymással. Ezek érzelmi alapú tevékenységek, és ezen tevékenységek közben kiválóan működnek a régi iskola display szemléletű hirdetései, vagy az organikus tartalmak – de jellemzően

    csak a figyelem felkeltésére!

    Ez azért van így, mert ugyanaz az ember, aki az egyik percben ámulva nézi az új Nike futócipő videó hirdetését Facebook-on, az a következő pillanatban szándék-alapú kognitív médiumként kezdi el használni az okostelefonját, azaz meg akarja venni azt a cipőt, ezért rákeres a Google keresőjében.

    Attól a pillanattól kezdve pedig teljesen mást vár el, mint 10 másodperccel azelőtt; infót, konkrétumokat, vásárlási lehetőséget, nagy felbontású részletfotókat, termékvideót, vásárlói véleményeket, százas szög egyszerűségű checkout-ot, azonnali válaszokat a kérdéseire.

    B2B-ben pontosan ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy az érzelmi-alapú szakasz célcsoportja sokkal kisebb, a sikeres marketing hozama azonban ügyletenként sokkal magasabb.

    A fentiek miatt van az, hogy ma a marketing a teljes eszköztárat igényli. Aki (csak) Facebook, YouTube, vagy Linkedin hirdetések mellett teszi le a voksát, esetleg vásárol egy szépreményű email listát, de nem törődik a vásárlási élménnyel, az kudarcra van ítélve, mert elvérzik a kognitív szakaszban. Ezt számszakilag nagyon magas ügyfélszerzési költségként, rosszul teljesítő hirdetések és alacsony konverziós arány formájában fogod látni.

    Annak a bizonyos lónak a másik oldalára esett döntéshozók pedig, akik márkaérték és márkaismertség nélkül nekibuzdulnak mondjuk a tartalommarketingnek, ugyanúgy felsülnek, csak ellenkező okból: bár kognitív médiumként működhetnének középtávon, sosem jutnak el oda, hogy elégséges számú releváns szempár szegeződjön rájuk, mert a marketing tölcsér tetején túl kevés látogatójuk lesz túl drágán.

    De akkor merre van az előre?

    Ez alapján talán már érthető, hogy miért nem működik az a sok döntéshozó által választott szcenárió, hogy a főnök a lelkiiskerete megnyugtatása végett felvesz egy marketingest, ad neki 10 millió forintot egész évre, aztán Ford Fairlane-i közönnyel magára hagyja, hogy “csinálgassad” (referencia-kifejezés 0:05 másodpercnél a videóban…). Ez a hozzáállás a fentiek miatt nem lesz (és soha nem is lehet) tartósan eredményes. Teljesen mindegy, hogy az érzelmi, vagy a kognitív oldalon költi-e el a pénzt a Kolléga, számottevő haszna a másik oldal nélkül nem lesz.

    Ma ugyanúgy kell márkát építeni és a piacot edukálni, mint régen, csak ezt ma már nem fűnyíróelven szokták csinálni (mert az túl drága), hanem tűpontos célzással (mert az költséghatékony). Csakhogy itt még nincs vége a munkának: meg kell teremteni a kognitív szándék kiszolgálását is, különben az elérés nagy lesz, vásárlás meg semmi.

    Míg az érzelmi odalon a hirdetésekre és a drága (videós) hirdetési kreatívokra fog égni a pénz, addig kognitív médiumként tartalmakra, martech eszközökre és konverzió optimalizálásra – de legalább lesz hozama, és egy idő után elkezd majd profitot termelni. Ez a logikai gondolatsor egyben magyarázat arra is, hogy miért nem lesz profitábilis az online marketing, ha a vezető kiszemezget belőle neki tetsző dolgokat. Amúgy ez a legtöbb szakmára igaz, nem csak a marketingre: képzeld csak el például, amikor a laikus egy műtéti protokollból kezd el kiszemezgetni dolgokat…

    Apropó profit

    A legtöbb döntéshozó akkor nyúl a marketinghez, amikor baj van. Fejére nő a konkurencia, megnőnek az anyacég elvárásai, megugrik az infláció és jön a válság, stb. Ilyenkor – jellemzően nulla online jelenlét mellett – megfogalmazódik az igény, hogy nosza, akkor most online marketing… Ha a döntéshozónak épp balszerencsés napja van, akkor

    belefut egy középszerű, vagy kevésbé tapasztalt ügynökségbe, amelyik beígér fűt, fát, bokrot – régebben 3, ma már inkább 6 hónap alatt.

    Mivel azonban az online marketing egy erősen technológiai túlsúlyú középtávú befektetés, az azonnali eredmény ígérgetése pont annyira reális, mint ha barnamezős üzemcsarnokot, gépsorokat, előző héten betanított és azóta 10 év tapasztalatot szerző munkásokat és mesés profitot ígérne valaki 3 hónap alatt. Kérlek, képzelj most engem magad elé, ahogyan egy késő esti, mindent látott retro DJ közömbösen barátságos, ugyanakkor magabiztos, búgóan mély hangján lassan és artikuláltan azt mondom, hogy

    Nem Fog Sikerülni.

    Az online marketing hozzá tud ugyan adni rövid távon is az árbevételhez, de a nulláról megtérülést a technológiai befektetés korai költsége miatt – néhány kivételes esettől eltekintve – középtávon tud termelni. Ebből matematikailag következik, hogy

    A) Ha az árbevételedhez képest marginális büdzsével állsz neki, akkor csak égeted a pénzt feleslegesen, de még részben eredményes marketing mellett is elhanyagolható lesz a növekedésed, tehát a marketing pénzügyi eredménye. A marketing büdzsé tervezése nem hasraütésszerű tevékenység és főleg nem a Szerencsejáték költségvetési soron szereplő tétel. A tanácsom, hogy ha csinálod, akkor iparágtól és a jelenlegi online fejlettséged szintjétől függően az árbevételed 3-8 %-át tervezd be rá.

    B) Ha normális büdzsével állsz neki, akkor lesz eredmény, de megtérülést – ismét hangsúlyozom: néhány kivételtől eltekintve – csak középtávon fogsz látni.

    A fentiekből egyenesen következik a “Kezdjük el kicsiben, aztán ha jön az eredmény, majd meglátjuk” döntés életképtelensége. Pont azért nem fog soha jönni az eredmény, mert kicsiben csináltatod, vagy jönne ugyan, de olyan időtávon, hogy addigra az is nyugdíjba megy, aki hárommal utánad jön majd a vezetői székben…

    Ugyanakkor a jó öreg opportunity cost

    Értem, hogy a normális online marketing helyett középutas megoldásként századszor újra-feltalált bátortalan maszatolás lehetőségének még a teoretikus elvetése is komoly dilemmát okoz, ha viszont nagyobb online marketing költésre kényszerülnél, akkor már számolnod kell és lesz, akinek el kell majd számolnod a kiadásokkal.

    Ezzel nincs is gond, sőt, igazából a számolás a nulladik lépés egy sikeres marketing irányába. Amivel azonban a döntéshozók sokszor egyáltalán nem számolnak, az az idő-faktor haszonáldozat költsége, ugyanis…

    …az éveken, vagy akár egy évtizeden túl is halogatott online marketing beruházások elmaradásának is komoly költsége van opportunity cost formájában. Erre szoktuk szakmai berkeken belül azt mondani, hogy

    minden cég a működésének első napjától fizeti a marketinget

    a kérdés csak az, hogy online tulajdonra, tartalomra és technológiára – ami majd egy nap megtérül, vagy opportunity cost-ra, ami sosem térül meg…

    Se túl gyorsan, se túl lassan

    A túl lassú marketing a haszonáldozat költség miatt (sem) lesz sikeres – csakhogy a “mindent holnapra” megközelítés épp olyan problémás: ha a Pánik-marketinget választod, akkor a nagyobb online marketing ügynökségek elméletben rád tudnának ugyan szabadítani két tucat profi kollégát akikkel elképesztő ütemben tudnál online építkezni, csakhogy ezt sem pénzzel, sem döntéshozói kapacitással nem fogod bírni. Épp ezért olyan költésre érdemes beállnod, amit hosszú távon is képes vagy finanszírozni és menedzselni, ugyanakkor jelentősen csökkenti is az online jelentéktelenségből fakadó haszonáldozat költségedet.

    Rajthoz állva

    Az online marketing mára komoly belépési küszöböt növesztett magának, ezért az sem mindegy, hogy miként kezdesz bele. Egy rossz döntés a felesleges kiadások zsákutcájába visz ÉS opportunity cost-ja is lesz. Ezekbe a zsákutcákba egyébként akkor fogsz belecsúszni, amikor megpróbálsz kiskapukat keresni és okosba’ megoldani a nehéz, vagy költséges feladatokat.

    Vezetőként természetesen nem kell értened a marketinghez, cserébe lenne két nagyon fontos feladatod, amit a legtöbb hazai döntéshozó nem nagyon szeret csinálni, pedig muszáj lesz:

    1. Delegáld a lehetőséget és a vele arányos felelősséget

    Érdemes tudnod az online marketingről, hogy egy modern, adat-alapú működés sokszor iteratív módon tud hatékony lenni és alapvetően középtávon. Csinál, tesztel, javít – ez a ciklikus munkafolyamat a leghatékonyabb az online marketingben, mert a pénzen szerzett tudás (adatok formájában) így épül be leghatékonyabban a következő ciklusba. Mivel a folyamat körülbelül 2-3 hetes ciklusokban zajlik, ha nekiállsz mikromenedzselni, akkor nem egyszer lassítod a folyamatot, hanem állandóan; tapasztalatból mondom, hogy leggyakrabban a teljes ellehetetlenülésig.

    Ezért rendkívül fontos, hogy delegáld egy olyan embernek a marketing döntés lehetőségét és felelősségét, aki ehhez jobban ért és főleg: jobban ráér. Egy felkészült belső marketing vezető (CMO) profin le fogja menedzselni egy jó ügynökséggel az online marketinget. Az egészet – úgy, ahogy van. Kapsz majd szép riportokat te is naponta-hetente, CMO beszámol 10 percben havonta egyszer, ügynökséggel közösen 3 havonta egyszer. Ha pedig szükségét érzed, hogy mikromenedzseld, akkor cserélj olyan CMO-ra, vagy olyan ügynökségre, ahol többé már nem érzed szükségét, mert messze jobban értenek hozzá nálad.

    2. Fogadd el, hogy nem lesz kész soha

    Az iteráció-alapú működésből és a tartalomgenerálási, illetve az állandó optimalizációs szükségszerűségből fakad, hogy a

    marketinget nem lehet megcsinálni!

    A marketinget csak csinálni lehet. Ezzel nincs sok dolgod, csak fogadd el, hogy ha abbahagyod, akkor azonnal eróziónak indul minden, amit felépítettél. Ha eredményt akarsz, akkor csinálni kell és ha fenn akarod tartani az eredményeket, akkor is csinálni kell. Ha nem megy jól, akkor azért kell csinálni, hogy működjön, ha meg jól megy, akkor amúgy is megéri tovább csinálni.

    Így leszel jó vezető

    Meglepetés: nem az tesz jó vezetővé, hogy pontosan érted az online üzletfejlesztést! Az tesz jó vezetővé, hogy megkeresed és megfizeted a mindenre bólogató a legprofibb szakembereket, teret adsz, időt és forrásokat teremtesz nekik, hogy hatékonyan csinálhassák, amihez értenek és világosan kommunikálod, hogy milyen célokért, milyen vízió eléréséért dolgoznak. Rendelkezésre állsz a döntésekhez, de nem mikromenedzseled a folyamatot.

    Motiválod a résztvevőket, hogy érdekükben álljon elérni az általad kitűzött célokat és kínosan ügyelsz arra, hogy ezek a célok ne az egód simogatására való rövidtávú hiúság-metrikák legyenek (elérés, lájkolók száma, stb.), hanem olyan középtávú üzleti célok, melyek alapot teremtenek egy hatékonyabb működésre, nagyobb piaci részesedésre, számottevő növekedésre, új piaci szegmensek bekebelezésére, külföldi piacralépésre, vagy akár csak a több lábon állásra.

    Ha eddig eljutottál, elismerésem a nyitottságodért. Ha megszívleled a fentieket, működni fog az online üzletfejlesztésed – mindegy, hogy B2B-ben, vagy B2C-ben, esetleg D2C modellben dolgozol. Egyetlen utolsó tanácsom lenne: most, hogy már némileg érted az online marketing összefüggéseit, ne felejtsd el néha emlékeztetni magadat, hogy Dunning-Kruger!…

    Sok sikert az online üzletfejlesztésedhez, ha tudsz valakit, akinek hasznára válna a fenti összefüggések ismerete, kérlek ne habozz megosztani vele![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Praktikák infláció ellen

    [vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]Figyelmeztetés! Ez a cikk nem lesz rövid, cserébe a benne foglaltak drasztikusan amortizálhatják a jókedvedet! Vállalkozóknak, vállalatvezetőknek azonban potenciálisan életmentő információt tartalmazhat a jövőbe látáshoz és az elkövetkezendő 18 hónap átvészeléséhez – szerintem ugyanis most baj lesz…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Az elmúlt két évben a Covid-sújtotta gazdasági környezet nem volt éppen fáklyásmenet, de szakértők szerint ami most jön, olyat még sok vállalkozó életében nem látott; egyre magasabb inflációra és az ennek nyomán kialakuló komoly, hosszan elhúzódó gazdasági visszaesésre kell készülnie minden fejlett országbeli vállalkozásnak – nekünk Magyarországon pedig az elmúlt hetek függvényében különösen.

    A magas inflációs környezet ugyan valóban komoly taktikai kihívás, ugyanakkor stratégiailag lehetőség is egyben – sajnos jellemzően inkább a szerencsés, jól tájékozott, vagy gazdaságilag magasan képzett kisebbségnek… Közel 30 év vállalkozói és üzletfejlesztési tapasztalatával a hátam mögött összeszedtem, mit lehet ilyenkor csinálni – de menjünk szépen sorban…

    Hungarikum inflációra

    Mielőtt beleugrunk a konkrét infláció-ellenes technikákba, érdemes kellő higgadtsággal áttekinteni a hazai gazdasági helyzetet és azt, hogy mi vezet majd a következő hónapokban megállathatatlanul tovább növekvő inflációhoz: Infláció ugye mindig volt, van és lesz, de az egészséges 2% körüli szintről elsőként a pandémia lendített egy nagyot a pénzromlás mértékén. Az ellátási láncok akadozása a kínálat csökkenésén keresztül felfelé nyomta az árakat, így megnőtt az inflációs nyomás.

    Ezt követte a tavaly év végén jómagam által is megénekelt 3-4 kockázati tényező egyikének megvalósulása; Oroszország Ukrajnai inváziójának megindítása idén februárban, ami elsőként az élelmiszerek árát lökte a magasba, majd a háborús agresszió nyomán az USA és az EU által hozott szankciók megágyaztak az energia-válságnak is, aminek az inflációs hatását heteken belül minden magyar a saját bőrén fogja érezni.

    A 2022-es évnek így eleve 10% körüli inflációs várakozással indultunk neki, de a jegybank a 2022-es év második felére már 16% körüli inflációt vár – ez 20 éves fekete rekord és bőven a vágtató infláció kategóriája. Csakhogy a Jegybank az előrejelzés időpontjában még valószínűleg nem árazta be a Kormány múlt heti döntéseit…

    Lapot a 21-re

    A Kormány a múlt héten erre a rózsásnak még nagyon optimistán sem nevezhető helyzetre volt kénytelen még két olyan lapot húzni, ami a várakozásaival ellentétben jelentősen rontani fogja a már most is magas inflációt:

    • a KATA adónem – KKV-k és jó néhány szakma szempontjából mondhatjuk, hogy teljes és végleges kivégzését és
    • a régóta dédelgetett rezsicsökkentés feladását (a Kormány jelenleg is dolgozik a részletszabályokon, de mozgástere nem sok van, és amikor a közüzemi számlák egyik hónapról a másikra szorzókkal drágulnak, akkor gyakorlatban beszélhetünk a rezsicsökkentés végének megéléséről).

    A kormány nyilván nem jókedvében húzza össze a nadrágszíjat, a döntések kényszerűek és gazdasági szempontból indokoltak is. Ha a kabinet nem lépett volna, akkor nemsokára az Ország eladósódása okozott volna talán még nagyobb bajt. Csakhogy szerény véleményem szerint van, amire a döntéshozók nem számítottak, ugyanis…

    Ez következik most

    Kata helyett

    A kata rendszerét valóban sok cég használta a bejelentett munkaviszonynak a dolgozók számára magasabb havi jövedelmet juttató alternatívájaként. A döntéshozóknak megfordulhatott a fejében az is, hogy mivel a katás munkavállalók alvállalkozók ezentúl majd kényszerűen átalányadózással, munkaviszonyban, esetleg egy KIVA alapján adózó vállalkozást gründolva fognak adózni, a cégek a plusz adóterhet benyelik és a változtatás igazából a vállalati profitokat fogja csökkenteni (mint egy burkolt társasági adó emelés). Éspedig csökkenő vállalati profitok egyenlő kevesebb beruházás egyenlő letekert infláció.

    Meggyőződésem, hogy a hatás épp ellentétes lesz: a vállalatok a bértömeg ugrásszerű növekedését ugyan valóban nem fogják tudni egyből beépíteni az árakba, cserébe megindulnak majd az elbocsátások és az alvállalkozók szerződéseinek felbontása. S bár a beruházások valóban megcsappanak, a kata kivezetésében érintett vállalkozások a csökkenő munkaerő miatt kénytelenek lesznek visszafogni a termelést is, ami a kínálati oldal csökkenését okozza majd és a két hatás nettó eredője még mindig a növekvő infláció irányába fog hatni.

    Rezsi kérdés

    Az eddigi 10% körüli inflációra a vállalkozások beszállítóinál és munkavállalóinál – ugyancsak egyik napról a másikra – rárakódik egy újabb teher, a fogyasztói kosárban 7,5%-os súllyal szereplő háztartási energia – kinél tízszázalékokkal, kinél szorzókkal történő – drágulásának költsége. Márpedig ezt a legtöbb munkavállaló, vagy alvállalkozó nem lesz képes a péntekenkénti Louis Vuitton nagybevásárlást eggyel prudensebbre letekerve kigazdálkodni. Ez inflációs szempontból talán még veszélyesebb, méghozzá azért, mert rontja az inflációs várakozásokat is:

    Elméletileg ugye, ha magasabb a rezsi, akkor a lakossági vásárlóerő csökken, ami visszafogja a lakossági keresletet, a keresletcsökkenés pedig mérsékli az inflációt – elméletben. Csakhogy a társadalom nagy részénél nem nagyon van a keresletnek olyan része, amiből vissza tudna venni, az energiaárak elszabadulása pedig olyan drasztikus és olyannyira átmenet nélküli és főleg végleges lesz, hogy pár hónapnyi késleltetéssel keresletcsökkenés helyett érdemi bérnövekedést fog kikényszeríteni a piacon. (Akit ennek a mechanizmusa mélyebben érdekel, annak ajánlom a nálam makróban ezerszer tapasztaltabb Bihari Péter ár-bér spirálról írt, aranyat érő cikkét.)

    Ezt a bérnövekedést már a vállalatok is kénytelenek lesznek beépíteni az áraikba, ami újabb inflációs hatást fog gerjeszteni. (Remélem, tévedek!) Magyarul a vállalatoknak egyrészt néhány hónapos távlatban emelniük kell a béreken, vagy az alvállalkozói díjakon, másrészt kényszerűen vissza fogják fogni a termelést is. Az eredmény:

    Az év hátralévő részében rapid pénzromlásnak leszünk tanúi és az éves infláció – újra mondom: ne legyen igazam – decemberben jó, ha megáll 20% alatt…

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2023. Jan. 20.

    A 2023-as évre a vége 17,6 %-os infláció lett – de csak a KSH trükközésével. Ez a legrosszabb érték 1997 óta és ha a forint nem erősödött volna, akkor bőven a 20%-os jóslatom felett lennénk.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Ha pedig mindezt megemésztetted, akkor felkészül a drágulásra a hatósági áras üzemanyag, az árstoppolt termékek mindegyike és az aszály sújtotta mezőgazdaség termékei…

    Ez lesz a standard reakció

    A vállalkozások emelkedő inflációra adott első reakciói borítékolhatóan a pánikvezérelt, fűnyíróelv-szerű költségcsökkentés és a leépítések lesznek – alább levezetem majd, hogy miért öngyilkosság mindkettő. Az áremeléseket megpróbálják elodázni, így nagyon sokan túl későn és túl drasztikusat fognak lépni.

    Piaci szegmenstől függően a katás szabadúszók mesterséges kivonása a forgalomból ideiglenesen még plusz keresletet is támaszthat a vállalkozások számára, de mielőtt bárki örülni kezdene ennek, ne tegye: a sok szabadúszú – bár árazásban lefelé húzta az árszínvonalat – jellemzően olyan ügyfélkörnek dolgozott, amelyet a vállalati kör nem biztos, hogy nyereségesen ki tud szolgálni. Sok iparágban már csak a kieső szabadúszók miatt is tapasztalható lesz a kínálati oldal csökkenése, ami megint csak felhajtja az árakat.

    Meddig fog ez tartani?

    Sok mindentől függ, de szerintem nagyjából 2023 év végéig – ha más sz@r nem üt be addig. Ha kipukkad a kínai ingatlan-lufi, ha Oroszországnak eszébe jut, hogy a finnek nem is egy önálló nép és Berlin igazából Moszkva egyik kerülete, ha jön egy szuper-Covid variáns, túl nagyra nő a Metaverzum, vagy megjelennek a barátságtalan földönkívüliek, akkor akár az egész évtized is rámehet a kilábalásra. A következő másfél év azonban egészen biztos nehéz lesz és nem úgy, mint a 2008-as válság – sokkal de sokkal keményebb idők elé nézünk.

    Ennyi károgás után azonban tényleg térjünk rá arra, hogy vállalkozóként milyen opcióid vannak magas inflációs környezetben – mert bizony vannak opciók:

    Először az elvek

    Még mindig a konkrétumok előtt tekintsük át az elveket. Nagy általánosságban vésd az eszedbe, hogy ha túl akarod élni a valószínűleg éven túl is elhúzódó inflációs válságot, akkor látványos amputációk helyett mikrosebészeti módszerekben kell gondolkodnod;

    Balta rossz, szike jó!

    Léteznek üzletfejlesztési technikák magas inflációs környezetben történő lavírozásra, de a kapkodás és a saját vállalatod pánik-szülte széttrollkodása nincs közöttük. A megmondóemberi attitűd helyett egy artista kifinomultságával kell egyensúlyozgatnod, valahogy így:

    Általános tanácsok

    A magas inflációs környezet azért nagyon rohadt dolog, mert egy sima válságot még kibekkelhetsz tőkéből, a magas inflációs környezet azonban akkor is megeszi a tőkédet, ha prudens módon félreraktál – ezért a semmittevés és a termelés visszavágása a jelenlegi helyzetben nem lesz járható út. Az általános stratégia lényege úgy lenne összefoglalható, hogy

    hatékonyság, profit-maximalizálás és piaci expanzió (erőltetett menetben)…

    Konkrét tanácsok

    1. Növeld a margin-t rendületlenül

    Mindenekelőtt kezdd el elemezni a profit margin-t szolgáltatásokra, vagy termékekre lebontva. Ha korábban fektettél valamirevaló üzleti analitikába, akkor ez sima liba. Ha nem, akkor eggyel hátrébbról indulsz. Az alacsony margin-nal bíró tevékenységektől szabadulj meg és koncentrálj a magas profittartalmúakra. Amennyiben valamilyen oknál fogva (például korábbi beruházás) nem tudsz levágni ilyen termékeket és szolgáltatásokat, akkor próbáld összecsomagolni őket magas profittartalmú jószágokkal (termékekkel és szolgáltatásokkal).

    Ugyanilyen kombókat alkotva söpörd ki a felesleges termékeket és optimalizáld a margin minden apró összetevőjét. Vezess be értéknövelt szolgáltatásokat – ezeknek magasabb a profittartalma és segítenek részben elfedni a kényszerű áremeléseket is.

    2. Automatizáld, amit lehet

    A magas inflációs környezet túlélése a hatékonyság növeléséről szól és ehhez az automatizáció az egyik legkézenfekvőbb eszköz. Mind az értékesítés, mind a back-office, mind a marketing, mind a gyártás folyamatait kényszeresen automatizáld, mert lényegében ezzel egyrészt ugyancsak a profit margin-t növeled, másrészt megágyazol a gyors piaci expanziónak, harmadrészt kevésbé fog fenyegetni a termelés csökkenésének réme.

    Rendelésfelvétel, számlázás, kintlevőség-kezelés, gyártás logisztika, HR; mindenhol van mit automatizálni, úgyhogy szedd ráncba a folyamataidat és automatizálj mindent, amit csak lehet!

    3. Növeld a termelékenységet

    Mindig vannak tartalékok a termelékenységben, és ezeket most kell kihasználnod. Sulina Krisztián, a 7Digits CEO-ja éveket dolgozott a tanácsadói piacon – napestig tud sztorikat mesélni, hogy milyen triviális dolgokkal lehet akár instant 15-20 %-ot is emelni a termelési hatékonyságon. A termelés alacsony költségek melletti növelése révén több profitot tudsz csinálni és nagyobb piaci szegmenst fogsz tudni kiszolgálni.

    4. Tárazz be

    Ha csak teheted, tárazz be készletekből, akár a szokásos mennyiségeket bőven meghaladó mértékben is. A magas inflációs környezetben egyetlen egy olyan jószág van, amit nem tudsz idővel drágábban eladni, ez pedig maga a pénz. 100 euróért sosem fogsz 110-et kapni, de a termékeidet adhatod 100, majd 110, aztán 150 euróért is, vagy amennyit éppen a piac hajlandó kifizetni értük.

    A nagyobb forgalmú, biztosan eladható termékekből halmozz fel, a kétesebb sorsúakat lelkiismeret-furdalás nélkül szüntesd meg. Ne tarts sok pénztőkét a bankban, mert napról napra romlik az értéke. Forgasd be termékbe, szolgáltatásba, vagy akár beruházásba és dolgoztasd a zsetont!

    5. Csökkents költséget, de ne ész nélkül

    Azokat a költség-elemeket faragd le, amik nem befolyásolják sem a profitabilitást, sem a hatékonyságot. Ez nyilván mindenkinél más és más, de nézz be minden sarokba és gondold végig, hogy szükséged van-e az adott költségre, vagy tudsz működni nélküle is. Eszedbe se jusson azonban olyan költségeket levagdosni, ami az infláció túlélését segítő szentháromságot veszélyezteti (Emlékeztetőül: profitabilitás, hatékonyság, piaci expanzió!)

    6. Emeld az árakat rendszeresen

    Magas inflációs környezetben nem is nagyon tudsz mást tenni, mégis számos vállalatvezető retteg ezt meglépni, amikor pedig mégis megteszi, akkor kénytelen drasztikusan lépni és ezzel ügyfeleket veszíteni. Pedig az áremelések sokkal elviselhetőbbek a vevők számára, ha apró lépésekben, fokozatosan történik a dolog. Kezdd a periférián lévő termékekkel és fokozatosan haladj a lényegesebb termékek és szolgáltatások irányába. Az amerikai kkv-k 89%-a idén már emelte az árait, magas inflációs környezetben nincs is más opciód, a kérdés inkább a hogyan?

    Ha nagyon sok terméked van, a minden 7Digits ügyfélnek ingyenesen biztosított Prisync alkalmazással automatizálhatod az áraknak a versenytársak áraihoz, a változó beszerzési árakhoz, vagy a piac egyéb tényezőihez történő igazítását (havi 99 dollártól elérhető egyénileg is). Szabályok alapján automatizálja az árképzést, akár négy percenként is csekkolva a konkurencia árait és hirdetéseit.

    Az árérzékeny piacokon bevethetsz olyan áremelési trükköket is, mint például az értéknövelt szolgáltatások. Például: megemeled az árat, de adsz plusz egy év garanciát. Mire a plusz egy év gari neked pénzügyi értelemben költségelemmé válna, addigra a pénz kevesebbet fog érni 20-30 %-kal (ha funny money-ról forintról van szó, akkor inkább 60%-kal)… Tételesen is növelhetsz árakat, mondjuk a kiszállítás költségeinek emelkedése miatt, ahogy az Uber, az Instacart, vagy a Lyft tette.

    7. Szabj új fizetési feltételeket

    Amennyiben 30-60-90 napra kapod a pénzt, akkor gyakorlatilag kevesebbet ér, mire a kezedbe kerül, mint amikor jogosulttá váltál rá: ez magas inflációnál tarthatatlan. Vágd vissza a fizetési határidőket (keresleti túlsúlynál megteheted) és lehetőleg térj át olyan devizában történő elszámolásra, ami kevésbé sérülékeny, mint a forint. Sok iparágban már korábban is elterjedt volt az Euróban történő elszámolás, de például a 7Digits is már 5 éve működik amerikai dollár elszámolással. Ez egy relatíve fájdalommentes, és ugyan nem számottevő, de még mindig azonnali inflációs védelmet biztosító lépés.

    8. Őrizd a vásárlóidat bármi áron

    A magas inflációs környezet az optimalizálásról szól, márpedig egy új vásárlót megszerezni – attól függően, hogy melyik tanulmányt olvasod – 5-25-ször többe kerül, mint a régieket megtartani. A churn 5%-os csökkentése akár 30%-kal is növelheti a nyereséget, így

    a vásárlók megtartása a profitmaximalizálás egyik titkos fegyvere.

    Épp ezért a marketing hangsúlya a régi vásárlók megtartásán legyen, főleg, ha amúgy eddig magas vásárlói churn rate-el dolgoztál. Perszonalizáció, proaktívan felfuttatott promóciók, vásárlói visszajelzések begyűjtése, loyalty-programok; az alkalmazható taktikák listája szinte végtelen, csak csinálni kell, mert magas inflációs környezeben a tudatos, profi marketing mind az optimalizációs lehetőségek felderítése, mind a profitmaximalizálás révén életmentő lehet a vállalkozásod számára.

    9. Beruházások előre

    Bár a mostani helyzetben a legtöbb vállalatvezető inkább a könyveléssel egyeztet, nem az R&D részleg felállításáról álmodozik, az infláció gyorsulása kézenfekvővé teszi, hogy a beruházásokat érdemes előrehozni. Amennyiben korábban gondolkodtál olyan beruházáson, mely hatékonyságot növel, üzletfejlesztést támogat, pontosabb analitikát eredményez, stb., akkor ezeket lépd meg most, mert akár egy fél éves csúszás is érezhetően meg fogja drágítani a beruházások költségét. Ugyanakkor, ahogyan fentebb is jeleztem: vágj le minden olyan beruházást, ami nem a hatékonyság, profitabilitás, expanzió szentháromságát szolgálja.

    Amit NE csinálj

    Ahogyan fent is jeleztem, a magyar piacot ismerve a legtöbb KKV döntéshozója 60-90 percnél többet nem fog arra szánni, hogy az íróasztal mögül kisbaltával átszabja a vállalatát inflációs módba – na, ezt például ne csináld! Tömegével fognak leépíteni és fűnyíróelven fognak költséget csökkenteni, csakhogy ezzel az lesz a baj, hogy két hónap múlva csinálhatják újra, aztán megint újra, mert nem növeli a hatékonyságot, csak leskálázza a működést – amíg be nem dől a vállalat.

    Ugyancsak azonnali reakció lesz sok helyen a korábban sem értett marketing büdzséjének drasztikus megvágása. Amennyiben ez főleg branding tipusú taktikákat érint, a döntés még igazolható is. Amennyiben azonban számokkal igazolhatóan profitábilis piacszerzést, vagy a hatékonyságot növelő technológiai beruházás elhalasztását érinti, akkor elég retardált ötlet. Rengeteg döntéshozó fél a marketingtől, mert nem érti, mert költséges, mert melós.

    Inflációs környezetben a marketing meg nem értésének luxusa azonban – legalábbis a túlélők részére – nem létezik!

    A bérköltségek és alvállalkozói díjak vagdosása a másik olyan terület, mely a fogalmatlan döntéshozók szegényes eszköztárának egyik kedvenc kelléke. Ne kövesd el ezt a hibát, bármilyen csábító is, hogy következő hónaptól X és Y megélhetése már nem a te gondod: vigyázz a munkavállalóidra, találj megoldást az alvállalkozók tovább-foglalkoztatására. Sokszor olcsóbb egy hűséges kollégát átképezni, mint leépíteni és a munkapiaci boom idején majd csilliárdért újat keresni.

    Ha bármelyik versenytársadnál ilyen agyament döntések születnek, már dörzsölheted is a tenyeredet – ugyanis bár a magas inflációs környezet valóban kemény taktikai kihívás, középtávon olyan növekedési lehetőség is egyben, ami békeidőben elképzelhetetlen. Ez az a piaci helyzet, amikor két év múlva  tiéd lehet a versenytársaid piacának egy jelentős része – már amennyiben te addig életben tudsz maradni.

    Vegyél egy utolsó nagy, békebeli levegőt, mielőtt két hét múlva megérkezik az első csökkentett-rezsicsökkentett közüzemi számla és szívből kívánom, hogy jó döntéseket hozz, legyen erőd, türelmed és bölcsességed kitartani, hogy másfél év múlva hatalmasat növekedj a simára gyalult piacon! Egy nagy kalappal a túléléshez, megköszönöm, ha megosztod, vagy elküldöd valakinek, aki fontos számodra…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2022. Aug. 6.

    A legfrissebb élelmiszer-inflációs adatokat megtalálod ezen a linken, az üzemanyagok ára pedig a cikk közzétételét követő hetekben így alakult Európa-szerte.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2022. Aug. 10.

    Már az elemzők is 16,5 %-os éves inflációt várnak az év végére. Minden valószínűség szerint idén még egyszer emelni kell a nyugdíjakon is.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1658124859172“}}”][vc_column_text]

    Frissítés – 2022. Szept. 8.

    Nincs megállás, az élelmiszerek átlagosan is 30% felett drágultak, a margarin, a kenyér és a sajt több, mint 60%-kal lett drágább a tavalyi év azonos időszakához képest. A frissítés írásának időpontjára több szálloda és a számos vendéglátóipari egység dobta be a törülközőt az elszálló energiaárak miatt.

    A mai nap egyetlen inflációs kötődésű jó híre az üzemanyagok árának csökkenése: a 95-ös benzin 649,9 forint, a gázolaj pedig 773,9 forint/liter lesz holnaptól. Mindazonáltal nem árt megjegyezni, hogy a kisebb, független benzinkutak még mindig nem jutnak elég üzemanyaghoz.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Online marketing trendek 2022 – 9 predikció az új évre

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]Az év eleje a tervezés időszaka, így érdemes áttekinteni, mire számíthatsz 2022-ben az online világban, azaz melyek azok az online marketing trendek, amikre érdemes lesz odafigyelni.

    Mivel az online üzletfejlesztés is csak a gazdasági környezet kontextusában értelmezhető, kezdjük egy tágabb gazdasági predikcióval, aztán rögvest ráfordulunk a konkrét 2022-es online marketing trendek vonalára:

    Gazdasági környezet

    Az már az előző év végén is látszott, hogy – elsősorban globális folyamatoknak köszönhetően – a gazdasági környezet minimum instabil lesz, de jó eséllyel beüthet egy komolyabb válság is. A világjárvány nem fog varászütésre elmúlni, 2022-ben minimum változó intenzitással, de még biztosan velünk marad – így valószínűleg maradnak a megváltozott szokások is – mind a vásárlás, mind a munka területén.

    A globális termelési láncok akadozása miatt kialakult áruhiány, majd a részben ebből, részben a gazdasági újraélénkítés jelszavával a piacokra öntött pénzből fakadó infláció idővel majd lecsendesül – hacsak nem kerül újabb olaj a tűzre…


    Magyarországi infláció, 2021. Forrás: tradingeconomics.com 

    És inflációs fenyegtésből van bőven: az orosz-ukrán viszály egyelőre nem látszik megoldódni, Tajvanban is egyre forróbb a helyzet ráadásul a kínai ingatlanbuborék is bármikor kipukkadhat. Ha valami csoda folytán sikerül is ezt elkerülni, vagy kisimítani, Peking zéró-Covid politikája akkor is újabb lezárásokhoz fog vezetni, márpedig a kínai gazdaság mintegy 25%-át meghajtó építőipar pont az, amit nem nagyon lehet home office-ból letudni…

    Egy hard-Brexit esetén kialakulhat kereskedelmi háború Nagy-Britannia és az EU között, ami tovább emelné az árakat és ugyanebbe az irányba mutat a gyenge 2021-es mezőgazdasági teljesítmény is. Ráaádsul az infláció kordában tartását szem előtt tartva 2022-ben a legtöbb kormány kénytelen lesz visszafogni a költekezést, ami ugyan idővel mérsékli majd az inflációt, ugyanakkor akár 2.5%-át is elviheti a globális GDP-nek.

    Ja, és idén Magyarországon választások is lesznek, ami a kormányzati szektornak értékesítő vállalatok árbevételét tépázhatja meg jó pár hónapnyi bevétellel.

    Egy szó, mint száz: sokaknak nem pont 2022 lesz a legunalmasabb évük…

    Persze minden nehéz helyzetnek vannak egyben nyertesei is – és ezzel rá is térhetünk a 2022-es online marketing trendek vonulatára:

    Online marketing trendek 2022

    1. Kikényszerített digitalizálódás

    A pandémia legnagyobb nyertese vitathatatlanul az e-kereskedelem, bár az alábbi grafikonon jól látszik, hogy a világjárvány az online térbe kényszerített nagyjából mindenkit, akit csak lehetett. Ez a trend 2022-ben folytatódni fog; a digitális transzformáció amolyan “úszol, vagy megfulladsz” helyzetet teremtett (az pedig talán már minden cégvezetőnek leesett, hogy csendben várakozva a pandémia hatásait már nem lehet kibekkelni). A grafikon azt mutatja, hogy a 10+ főt foglalkoztató magyar vállalkozások (kivéve pénzügyi szektor) hány százaléka értékesít az interneten keresztül (is):


     Azon 10+ főt foglalkoztató vállalatok aránya Magyarországon, melyek értékesítenek online – kivéve pénzügyi szektor. Forrás: tradingeconomics.com 

    Az elmúlt évben nem voltak ritkák a 7digits-nél sem azok a közép- és nagyvállalati megkeresések, ahol a feladat az online jelenlét nagyjából nulláról való felépítése volt. Mivel a martech megoldások és az alapvető digitális tulajdonok, valamint a tartalmak kiépítése az elején nagyobb befektetést kíván, a magyar középvállalati szektorban talán már kívülről is érzékelhető digitális repedés 2022-ben még tovább fog mélyülni:

    Lesznek, akik úsznak, és lesznek olyanok is, akik elsüllyednek…

    2. Az online hirdetési büdzsé rekordot dönt

    A Zenith Media elemzése szerint 2022-ben az online hirdetések aránya a teljes hirdetési költésen belül először lépi át a 60%-ot, 61.5%-ot előrvetítve 2022-re. A Covid-19 előidézte gazdasági visszaesésből felálló vállalatok már 2021-ban is többet költöttek – ’22-ben ez a trend folytatódni fog. A 2021-es év 15,6%-os (!) digitális hirdetési büdzsé növekedését 2022-ben 9,1%-os emelkedés fogja követni az előrejelzések szerint – nem vitás, hogy a pandémia hullámaival küzdő vállalatok CMO-i vették a lapot és online marketing trendek ide, vagy oda – elkezdtek pánikszerűen hirdetni.

    Továbbra is a Google és a Facebook maradnak a legfontosabb hirdetési platformok, bár a hirdetések piacán is alakulnak új online marketing trendek: a Facebook-ot a fiatalabb generációk egyre inkább mellőzik és helyette közel 40%-uk a TikTok-on, YouTube-on, vagy az Instagramon tölti az idejét. Igen ám, de a digitális költések termővé fordulásához nem elég csak hirdetni; ahhoz egy egy rakat webes technolgóia is kell, csakhogy…

    3. 2022 lesz az utolsó sütis év!

    2022 lesz az utolsó év, amikor a 3rd party sütiket (cookie-kat) használhatják a marketingesek, ugyanis 2023-ban teljesen beköszönt a cookie-k nélküli világ. Az idén még elérhető vásárlói és látogatói adatok 80 %-ának búcsút mondhat a marketing társadalom – szakemberek számára ez a 2022-es online marketing trendek legfájóbb pontja.

    Eddig az úgynevezett 3rd party sütiket használtuk követésre, riportingra, a hirdetési büdzsé optimalizálására, perszonalizációra és A/B tesztelésre – ezt mostantól máshogyan kell majd megoldani – hogy hogyan, arról bőven lesz szó idén a 7blogon.

    Az Apple Safari böngészője és a Firefox már korábban visszavágta a sütik életciklusát 30 napról 1 napra, de amint az Európában legnépszerűbb Chrome böngészőben is beütnek a sütik nélküli online marketing trendek, abban a pillanatban az online marketing gyakorlata örökre megváltozik.

    A felkészülést halogató, vagy elmulasztó webshopok ugrászszerűen emelkedő hirdetési büdzsékkel, vagy azonos büdzsé mellett drasztikusan bezuhanó eredményekkel számolhatnak, a B2B vállalatoknál pedig az eddig ismert módokon gyakorlatilag lehetetlenné válik majd a konverziós útvonalak követése. A marketing tölcsér felső részén minden vállalat (hamisan) alacsony eredményeket fog látni, míg a direkt(nek mutatkozó) konverziók aránya megugrik.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”primary-1″ rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#203042″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1641856477031“}}”][vc_column_text]

    A személyes véleményem

    Aki adatrettegési túl-buzgalmában máris tapsikolni kezdene a third-party sütik alkonyán, annak javaslom, gondolja át még egyszer… A növekvő adatvédelmi félelmek okozta online marketing trendek miatt ugyanis bőven fájhat majd a fogyasztók feje is. Lehet, hogy eddig idegesítőnek tűntek a többször feltűnő retargeting hirdetések, ezután azonban majd még idegesítőbbek lesznek a pont ugyanannyi alkalommal látott teljesen irreleváns (várhatóan kontextuális) hirdetések.

    A legtöbb hirdető eddig 3-4-5-ös frekvenciánál blokkolta a hirdetést, azaz maximum ennyiszer láttad, de sütik nélkül ez abszolút kivitelezhetetlen, így ugyanazt a hirdetést akár 120-szor is eléd teheti a hirdetési felület. Eddig a gondos hirdetők személyre szabhatták a hirdetést, mostantól nézheted ugyanazt az egyen-sz@rt, amit a többiek…

    A hirdetők – a pontatlanság miatt – dráguló hirdetésekkel, a fogyasztók ugyanezen okból irrelevánsabb hirdetésekkel lesznek  kénytelenek szembenézni – legalábbis addig, amíg a helyettesítő technológiák el nem terjednek.

    Az adatbiztonság és -tudatosság nagyon fontos dolgok, ugyanakkor ez egy olyan terület, ahol tech cégeknek, hirdetőknek, vásárlóknak és a szabályozást végző entitásoknak közös a felelősségük.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column vertical_content_position=”middle” rc_heading_color=”white” rc_bg_type=”color” heading_color=”primary-1″ css=”.vc_custom_1636234731627{border-top-width: 1px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-top: 4% !important;padding-right: 4% !important;padding-bottom: 4% !important;padding-left: 4% !important;background-color: #1f3043 !important;border-top-color: #dd3333 !important;border-bottom-color: #dd3333 !important;border-radius: 4px !important;}” font_color=”#ffffff” rc_font_color=”#ffffff” rc_bg_color=”#b62929″ grve_css=”{“desktop“:{“border-top“:1,“border-right“:1,“border-bottom“:1,“border-left“:1,“border-top-left-radius“:“4px“,“border-top-right-radius“:“4px“,“border-bottom-right-radius“:“4px“,“border-bottom-left-radius“:“4px“,“padding-top“:“3%“,“padding-right“:“3%“,“padding-bottom“:“3%“,“padding-left“:“3%“,“border-color“:“#203042“,“border-style“:“solid“,“class“:“grve-wpb-1644061351046“}}”][vc_column_text]

    Frissítés

    A Google 2022 Január 25-én bejelentette, hogy a korábban a sütiket kiváltó technológiai megoldását, a FLoC-ot nyugdíjba küldi, és helyette a Topics API-al kívánja helyettesíteni a cookie-kon alapuló követést. A Topics API-ról a Google hivatalos videóját itt tudod megnézni:[/vc_column_text][impeka_empty_space][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]https://www.youtube.com/watch?v=I9jzqbdxAdk&t=1s[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    4. Az AI itt van

    Nem majd, meg talán, meg a filmekben, hanem konkrétan a 7Digits számos ügyfelénél már használjuk! Az online marketing trendek legizgalmasabbika a mesterséges intelligencia (MI, vagy angolul Artificial Intelligence, rövidítve AI) használata a marketingben.

    Egyelőre jellemzően még csak a marketing automatizáció, a perszonalizáció és a szövegírás speciális területein, de a trend világos: amelyik vállalat nem fér hozzá mesterséges intelligencia támogatáshoz a marketing területén, azt a MI-át használó konkurensei tönkre fogják verni. (Ezt amúgy a Mesterséges Intelligencia használatának törvényi szabályozását kivételesen szorgalmazó Elon Musk már évekkel ezelőtt megjósolta.)

    online marketing trendek mesterséges intelligencia screenshot egy CLV elemzéssel

    Egy hazai webshop egyik vásárlójának várható jövőbeni költéseit előrejelző ügyfélérték predikció Mesterséges Intelligencia segítségével

    Szakemberek számára az online marketing trendek között ez a legkevésbé meglepő: egyre több az adat és a legokosabb, legtapasztaltabb elemző sem lát meg olyan összefüggéseket, ami a MI-nak egyetlen szempillatás alatt világos lesz. A marketingben használt MI megoldások olyan predikciókat képesek az asztalra tenni, mint egy adott vásárló LTV-je (Life Time Value), az ügyfél következő lépése, vagy épp az az ár, amin egy adott vásárló valószínűleg meg fogja venni a terméket…

    Amennyiben nem használsz MI-t a marketingedben, addig örülj, amíg a versenytársad sem fér hozzá ehhez a technológiához, mert utána csak idő kérdése, hogy kivéreztessen téged… Ha a megérzéseim helyesnek bizonyulnak, az MI lehet az a technológia, amivel néhány innovatív mid-market vállalat képes lesz betörni a legnagyobbak által uralt piacokra is és ezek a vállalatok egyes szegmensekben a multikkal fognak érdemben versenyezni.

    5. Videó, videó, videó

    Bár az írott formátumoknak még mindig bőven megvan a helye az online térben, a vásárlói élmény elsődlegessé válásával egyre inkább a videós formátumok vásárlói útba integrálásával lehet valódi versenyelőnyt szerezni – az online marketing trendek közül ez az, amit már 2021-ben is jól látszott.

    Ez a folyamat a hirdetéseknél már régen elkezdődött, a 2022-es évben azonban a saját weboldalon sem lehet már nélkülözni a mozgóképes tartalmakat, azaz a videós formátumok a funnel tetejéről egyre inkább teret hódítnak a marketing tölcsér alsóbb szintjein is.

    Ha úgy képzelted, hogy 2022-ben kizárólag a céges blog felpörgetésével fogsz bankot robbantani, akkor gondold újra a dolgot és minél előbb állíts össze egy videómarketing stratégiát, mert 2022-ben a teljes vásárlói internet forgalomnak már több, mint 80%-a videó lesz.

    6. A CMO szerep változik

    A változó online marketing trendek a marketing vezetők szerepén is változtatni fognak. A marketing vezető (CMO) szerepe eddig az volt, hogy egyre kevesebből egyre többet érjen el. Nem egy hálás feladat és a jelek szerint nem is könnyű megugrani; a CMO az a másodvonal-beli pozíció, amiben a CEO-k a legkevésbé bíznak.

    Olyannyira, hogy a CMO-k szavatossági idejének mediánja mindössze 25.5 hónap – összehasonlításképpen: egyetlen másik C-szintű vezető sincs 40 hónap alatt, vagyis elképesztő a fluktuáció ebben a pozícióban.

    A Covid azonban ezt a vezetői hozzáállást is megváltoztatta. Ma már a CEO-k 83%-a érzékeli, hogy a marketing komoly növekedést képes biztosítani, és mindössze 23%-uk elégedetlen az eredménnyel. A marketing C-szintű vezetők közti elismertségén 2022 még tovább fog javítani, és talán idővel majd nem mondja már a CFO-k 40%-a, hogy válságban először a marketing költségeket kell csökkenteni.

    Amúgy az, hogy létezik még olyan C-szintű vezető, aki ezt komolyan hiszi, az pont olyan, mintha létezne még olyan orvos, aki komolyan gondolja, hogy felső légúti fertőzésnél eret kell vágni…

    7. Ügynökségi szerepkörök is változnak

    Rengeteg hazai vállalat szembesült azzal a pandémia kitörése óta, hogy alig lehet valóban hozzáértő performance marketing szakembert (hirdetés menedzsert) találni. Az ügynökségek PPC csapatai is felértékelődtek – ezt mi is látjuk nap, mint nap a 7Digits-nél. Ahogyan fentebb láttuk, a fizetett akvizíció-központú online marketing trendek 2022-ben folytatódni fognak, a verseny egyre több piacon fog kiéleződni – ezt minőségi ügynökségi kapacitások nélkül elég problémás lesz megugrani.

    Az online marketing trendek egy oldalági érdekessége lehet az, amit 2021-ben házon belül már öbbször tapasztaltunk: nem csak a megkeresések száma és mérete, hanem az iránya is változóban van: egyre gyakrabban kérik a tanácsainkat más üzletfejlesztési területeken: sales enablement, folyamat-automatizció, partner enablement-et, HR számára látogatói élmény tervezés, stb. Az online marketig trendek és eszközök előbb-utóbb elérik a vállalatok egyéb működési alegységeit is, így egyre inkább igaz, hogy…

    8. Az online marketing túlmutat az üzletszerzésen

    …és sokkal inkább a teljes vállalat integrált digitális transzformációjáról szól. Ha egyszer egy vállalat fizet az online eszközökért, ugyan miért ne használja ezeket a HR, a sales, az operations, a support, vagy a product team – nem igaz?

    Ma már mind B2B-ben, mind az e-kereskedelemben sokkal több olyan folyamat zajlik online, mely korábban nem a marketing alá tartozott. Online eszközökkel folyik például vásárlók/ügyfelek oktatása, online van az ügyfélszolgálat, a HR nagy része és a Covid megjelenése óta sokszor a Kollégák is, így a marketingnél található adatok és az eszköztár integrálása a többi részleg működésével lényegében elkerülhetetlen. Apropó oktatás…

    9. A digitális készségek felértékelődnek

    A szakemberhiány szinte minden iparágban valódi hungarikum, digitális fronton ez 2022-ben sok vállalatnak azonban még komolyabb kihívás lesz. A LinkedIn-en publikált relatív kereslet-kínálati index csúcsán jelenleg is a digitális marketing szaktudás áll, s ezekre a készségekre messze nem csak a CMO-nak van már szüksége.

    Nem véletlen, hogy egyre több vállalat invesztál az online készségek fejlesztésébe LMS rendszerek implementálásával, sőt, ahogy beruháznak egy LMS-be, ezzel párhuzamosan egyre többen ismerik fel a piac edukációjának lehetőségét is. Az LMS rendszerek piaca egyébként évente közel 20%-kal bővül, így 2022-ben még inkább érdemes alaposan átgondolni, hogy milyen versenyelőnyt jelenthet akár a belső oktatásba, akár a piaci edukációba fektetett tőke.

    Az online marketing trendek eredője

    A felpörgött infláció drágítani fogja az ügynökségi díjakat, a tömegével online-ra nyitó cégek pedig már 2021-ben is felfelé nyomták a hirdetések CPC-jét (Cost per click, azaz kattintásonkénti ár) – ez az online marketing trend 2022-ben masszívan folytatódni fog.

    Az erősődő verseny miatt mind több vállalat lesz kénytelen maszatolás helyett komolyan felülni a legújabb online marketing trendek által meghajtott digitális hullámvasútra, azaz profi martech eszközök licenszeibe fektetni, minőségi mozgóképes tartalmat gyártani, többet és drágábban hirdetni, perszonalizálni, konverziót optimalizálni, fejleszteni – ezek pedig a végén mind-mind egy irányba hatnak:

    2022-ben jelentősen drágulni fog az online marketing!

    Bár a drágulás egyfelől nem tűnik jó hírnek, az érem másik oldala, hogy a 2022-es évben a sütimentes világra szakszerűen,  felkészülő vállalatok 2023-ban bankot robbanthatnak a hezitáló, vagy lassabban észbe kapó versenytársaikkal szemben. Vagyis hiába a legújabb online marketing trendek, ugyanaz a lemez forog: a marketing továbra is egy középtávú befektetés, mely – ha jól csinálják – akkor mesésen megtérül.

    Ennyit a 2022-es online marketing trendek sokaságáról – ezzel az évindító cikkel kívánunk üzleti sikerekben és növekedésben gazdag 2022-es évet minden hűséges 7Blog olvasónak! [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Válságforgatókönyvek – Interjú Kalocsai Zsolttal, az RSM elnök-vezérigazgatójával

    [vc_row rc_bg_type=”color” header_feature=”yes” bg_color=”#f4f4f4″ rc_bg_color=”#f7f7f7″][vc_column width=”1/3″ css=”.vc_custom_1589384406220{padding-top: 3% !important;padding-right: 2% !important;padding-bottom: 3% !important;padding-left: 2% !important;}”][vc_single_image image=”27584″ alignment=”center” style=”vc_box_shadow_border_circle” onclick=”custom_link” link=”https://www.rsm.hu/szakertoink/kalocsai-zsolt”][/vc_column][vc_column width=”2/3″ css=”.vc_custom_1589384399414{padding-top: 3% !important;padding-right: 2% !important;padding-bottom: 3% !important;padding-left: 2% !important;}”][impeka_callout title=”KALOCSAI ZSOLT” title_color=”black” heading_tag=”h2″ heading=”h4″ btn_text=””]Az RSM Elnök-vezérigazgatója, több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik vállalatvezetés, valamint a hazai és a nemzetközi adózás területén.[/impeka_callout][vc_column_text]RSM Hungary[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

    Válságforgatókönyvek a magyar piacra

    Egyik napról a másikra köszöntött be egy komoly gazdasági válság – milyen válságforgatókönyvek vannak a közeljövőre?

    Örök optimistaként nem látom a jelenlegi helyzetet túl rózsásan, már ami a gazdasági helyzetet illeti. Ugyanakkor nagyon nehéz megmondani, hogy a közeljövő mit tartogat számunkra, mivel egyenlőre a koronavírus első hullámán vagyunk túl, a második hullám valószínűsíthetően érkezik, de annak mind az egészségügyi, mind a további gazdasági hatása rendkívül sok bizonytalanságot hordoz, vakcina pedig egyelőre még nincs.

    A munkaerőpiaci tendenciákat szemlélve az idei év mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók számára kifejezetten rögös út lesz, nem egy egyedi magyar sajátosságról van szó, nemzetközi viszonylatban is ugyanezek a fejlemények láthatóak.  A kezdeti optimista V alakú gazdasági kilábalásban egyre kevesebben reménykednek, az optimisták is egyre inkább U, a pesszimisták pedig egy elhúzódó lassú kilábalást prognosztizálnak, személy szerint jelenleg az utóbbit tartom valószínűbbnek…

    Mikorra várható a kilábalás a válságból?

    Amíg nem lesz vakcina, addig biztosan nem térhetünk vissza a korábban megszokott életünkhöz. Kérdés az is, hogy ha rendelkezünk vakcinával, mennyire gyorsan felejti el az ember, hogy milyen sebeket okozott a válság. Sajnos az ember egyrészt gyarló, másrészt gyorsan felejt, így attól tartok, hogy a mértéktelen fogyasztás és a profithajszolás belátható időn belül visszatér – józanul átgondolt válságforgatókönyvek ide, vagy oda. Pedig most lenne rá idő, hogy bizonyos dolgokat átgondoljunk, újra- vagy átértékeljünk.

    Visszatérve a vakcina előállítására a fő kérdés már csak az, hogy ez reálisan mennyi időt vesz igénybe. Az elmúlt évek vakcinafejlesztési menetrendjét alapul véve ez több évet is igénybe vehet, de a helyzet most nagyon más. Ha csak arra gondolunk, hogy korábban a vakcinafejlesztés egyes fejlesztési fázisainak az átugrása elképzelhetetlen volt, azért börtönbüntetés járt, most vannak olyan országok, ahol például az állatkísérleti fázist átugrották és azonnal megkezdték az emberi tesztelést. Ez nagyon felgyorsíthatja a fejlesztést, ugyanakkor jelentős kockázatokkal is jár. Mindezektől függetlenül nem hiszem, hogy 2021 végére már a teljes kilábalásra pukkanthatjuk a pezsgőt, arra  2-3 évre is szükség lehet.

    Említetted, hogy sokan optimista szcenárióban reménykednek. Hogy nézne ki ez az egész mondjuk egy optimista 70 napos, V-alakú visszaesés esetén?

    Ha erre nagyon rövid választ vársz, akkor nézd meg az amerikai tőzsdét – nos pont úgy. Ez persze csak a tőzsdére igaz, az amerikai gazdaság esetében is azt gondolom, hogy a nehezebb hónapok még csak most következnek. Nem hiszek egy ilyen típusú gyors kilábalásban, a fundamentumok számomra válságforgatókönyvek egy másik verzióját jelzik előre.

    Vannak európai szintű becslések a várható károkra?

    Egy friss elemzés az európai vállalati csődök tekintetében azt prognosztizálja, hogy a kifejezetten jó állapotban lévő, egészséges cégek közül is körülbelül 15% csődbe fog menni. Magyarországon is hasonló a helyzet, az első csődök már tapasztalhatóak. Sajnos a következő hónapokban – korábban akár jól működő cégek esetén is – további súlyos működési problémák várhatóak.

    A 2020 év elejéig tapasztalható időszakot az „ingyen pénz” jellemezte, ami azt jelenti, hogy nagyon alacsony kamatszinten tudtak a cégek eladósodni, a pénzükért pedig a bankok sok esetben negatív kamatot „fizettek”. Ez a vállalatok zömét nem a takarékos, előrelátó üzletmenetre sarkallta, ehhez járult még az is hozzá, hogy a gazdasági növekedés és a fogyasztás is rekord szinteken járt, gazdasági eufória jellemezte az elmúlt éveket. A cégek zöme nem készült fel egy válságra, nem születtek átgondolt válságforgatókönyvek – pláne nem egy ilyen, eddig nem tapasztalt kínálati és keresleti sokkhatást végiggondolva.

    A magyar középvállalati szektorban mennyi tartalék van?

    A kicsikhez képest lényegesen több tartalék van – különösen a családi középvállalatoknál, de ők sem bírnak ki 6-8 hónapot. Nem csak azzal kell tervezni, hogy a válság első hullámát ezek a vállalkozások túléljék, hanem azzal is, hogy ha a válságforgatókönyvek közül a lassabb felívelés valósul meg, akkor azt az időszakot is finanszírozni tudják. Sok vállalat fog olyan helyzetbe kerülni, hogy bár a válság első fázisát likviditásból, tartalékaiból túléli, de a lassú felívelés alatti veszteséges működés kivéreztetheti. Számos olyan generációváltás előtt álló cégvezető lesz majd olyan helyzetben, hogy bár a vállalata túléli a válságot, azonban az újrainduláshoz szükséges erőfeszítéseket, amelyek akár évekig is tarthatnak már nem fogják vállalni.

    Mennyire voltak hatékonyak a kormányzati és jegybanki intézkedések?

    A jegybanki lépéseknek mind az időzítése, mind a kerete rendben volt. Ahogy az várható volt, elkezdődött a pénznyomtatás, számos hitel- és tőkeprogram indult.

    Ami azonban sajnos félrecsúszott, az a bértámogatás rendszerének a bevezetése. Ennek az első változatát csak nagyon kevés cég tudta igénybe venni, és a második sem lett sokkal jobb. Ha összehasonlítjuk a hazai lépéseket más európai országok bértámogatási törekvéseivel, akkor azt látjuk, hogy a magyar megoldás egyrészt későn jött, másrészt nem elegendő, harmadrészt túl adminisztratív – ennek a hatását a válságforgatókönyvek készítésekor komoly súllyal kell figyelembe venni.

    A cégek vártak egy ideig, de ma már sajnos látni lehet, hogy az első változat után elkezdődtek az elbocsátások, a második módosított bértámogatási rendszer után, pedig tovább nőtt a munkájukat elvesztők száma. Egy munkahelyet megőrizni sokkal alacsonyabb költséggel jár, mint a későbbiekben újakat teremteni.

    Mi várható a munkaerőpiacon?

    A munkanélküliség Magyarországon 2010 év elején volt a mélyponton 11.3%-kal. Innen sikerült a Kormánynak 3,4%-ra levinnie a munkanélküliséget. Bár egyelőre még csak márciusi adatokat látunk, de már prognosztizálható, hogy a munkanélküliség meg fogja haladni a 11.3%-ot.

    Az amerikai munkaerőpiac amúgy egy jó lakmuszpapír a válságforgatókönyvek elkészítéséhez: múlt héten már több, mint 30 millió ember volt munka nélkül az USA-ban. A munkanélküliek száma a tengerentúlon várhatóan 1-2 héten belül eléri a  a 35 milliót – ez pedig  már több mint duplája a 2008-as válságot követően tapasztalt legrosszabb helyzetnek.

    Amerikai munkanélküliség és válságforgatókönyvek infografika

    A munkanélküliségi adatok a válságforgatókönyvek melyikét valószínűsítik?

    A munkanélküliség mind a válság mélységét, mind a várható hosszát tekintve értékes indikátor. Kiválóan leképezi, hogy mit várnak a vállalkozások. A legtöbb vállalat most úgy gondolkodik, hogy a leépítésekkel a visszatéréshez szükséges likviditást biztosítja, így inkább elküldi az embereket, mert arra számít, hogy majd a konjunktúra kezdetén ebből a likviditásból lesz képes újra felépíteni a munkaerőt. Ez legjobban a nullára fékeződött iparágakban látszik, de ott is számolgatnak serényen, ahol nem állt meg minden. A nagyobb cégek már most elővették a válságforgatókönyvek legsötétebbikét és beruházási stoppot rendeltek el az idei évre, de ha az „Excel tábla úgy dönt”, akkor jönnek a további leépítések is.

    Mi lesz ennyi munkanélkülivel?

    2010-ben komoly közfoglalkoztatási program indult, most is az várható, hogy ennek valamilyen formája kerül majd bevezetésre. Ez lehet átmeneti gyógyír, de csak átmeneti. A hazai helyzetet rontja, hogy a válság kezdetén rengeteg ember áramlott haza nyugatról, akik a vendéglátásban, turizmusban, építőiparban dolgoztak. Ez kettős kihívás elé állítja a kormányzatot: egyrészt rövid távon még több munkanélküli lesz, másrészt azonban középtávon most nyílik egy lehetőség arra, hogy ezt a tapasztalt munkaerőt megtartsa az ország.

    Előállhat persze egy olyan helyzet is, hogy a válságkezelésben sikeresebb országok még erősebb elszívó hatást produkálnak majd. A védekezést alulról szervező, különutas Svédországot és a válságkezelésben jelesre vizsgázó Szlovákiát lesz érdemes figyelni.

    Mikorra fogjuk ezt látni?

    Ez jó kérdés. Most mindenki elkezdett lazítani, mi is elkezdtük május elején. A nagy kérdés, hogy jön-e az a második hullám? Fegyelmezettség hiányában gyorsan eljöhet, ez pedig gazdaságilag egy újabb sokkot generálna, ami a különböző válságforgatókönyvek közül a valódi tragédiával fenyegetne.

    Mennyi lesz a mínusz?

    Nagyon megoszlanak a vélemények, hiszen nehéz ezt megbecsülni. Jelenleg 3-8%-os visszaesést várnak 2020-ra. A munkanélküliségi ráta véleményem szerint sajnos meg fogja dönteni a 2010-es negatív rekordot.

    Recesszió akkor van, amikor a szomszédod elveszíti az állását, depresszió pedig akkor amikor te veszíted el” – Harry S. Truman

    Sok cég számít arra, hogy Q4-re minden rendeződni fog. Mennyire reális ez?

    Ez nagyrészt szektorfüggő. A leginkább érintett ágazatok meredeken álltak a földbe – lényegében egyik napról a másikra. A két legfontosabb kérdés, hogy mennyi ideig tart még ez a bénult állapot és, hogy a lazításokat követően mennyi ideig tart majd a csökkentett üzemmódú fázis. A különböző válságforgatókönyvek közül talán most az látszik leginkább reálisnak, hogy idén július-augusztusra juthatunk el oda, hogy a szakadék fázison túl vagyunk és szép lassan elkezdődhet a visszabővülés, ez azonban még nem jelenti azt, hogy mindenkinek visszatér majd a válság előtti árbevétele.

    Mit tehetnek a cégvezetők, hogy enyhítsék a fájdalmat?

    Számos dolgot lehet tenni, a cégvezetők első reakciója a költségek visszafogása, racionalizálása volt, ami érthető. Azonban közép- és hosszú távon a költségek megvágásából nem lehet túlélni, ahhoz sokkal inkább a bevételi oldalra kell koncentrálni. Ezt persze könnyű mondani, viszont annál nehezebb megcsinálni, hiszen számos szektorban teljesen újra kell gondolni a teljes működést.  

    Az első pár hét a sokk ideje: Csörögnek a telefonok, az ügyfelek kedvezményt kérnek, beruházásokat stoppolnak le, kivárnak. Utána azonban beáll egy hosszabb, még mindig takaréklángnak tekinthető fázis, ahol a tartalékok már kevésbé számítanak, mint az új ügyfél-akvizícióra képes értékesítés – ezt a fázist csak így lehet túlélni. Tegyük fel, hogy megfontolt és takarékos voltál, jól vezetted a céget, vannak tartalékaid. A válságforgatókönyvek szempontjából még ekkor is kérdés, hogy mennyire fogyatkoztak meg az ügyfeleid.

    Tehát önmagában a tartalék sem életbiztosítás?

    Tételezzük fel, hogy az embereid 20-30%-ának nem tudsz munkát adni, ugyanakkor szerencsés helyzetben vagy, mert a likviditásod megengedi, hogy őket tovább foglalkoztasd. Mit teszel? Elküldöd őket? Megtartod? Vagy elosztod a munkát? Inkább spórolsz és majd ha lesz megrendelés akkor ismét bővítesz?  Komoly menedzsment feladatokkal fognak szembe nézni még azok a cégek is, akiket a válság amúgy nem taglózott le teljesen. A bevételek biztosítása és a foglalkoztatás tehát nagyon lényegesek. A jó cégek azok lesznek, akik tudnak foglalkoztatni és a munkavállalóiknak értelmes munkát biztosítani, ez évekkel túlmutat minden aktuális problémán.

    Az értékesítés felpörgetése és a likviditás biztosítása sem lesz azonban elég; a legtöbb cégnél az új, home office központú foglalkoztatási forma egészen új menedzsment kihívásokat is jelent majd.

    Azok a szerencsések, akik most tartalékból, a lassú kilábalás idején pedig erős stratégia révén túlélnek, és képesek lesznek megugrani az új menedzsment kihívásokat is, azok elkezdhetnek távolabbra tekinteni és a 2022-23-as éveket szem előtt tartva innoválni- ez talán a negyedik legfontosabb kihívás.

    Egyre többen beszélnek második hullámról, ami például a spanyolnátha idején sokkal halálosabb volt, mint az első. A válságforgatókönyvek közül melyik valósulna meg egy ilyen második hullám esetén?

    Nem kérdés, hogy lesz második, sőt harmadik hullám is – egészen addig, amíg nem lesz meg a vakcina. Erre most fel kell készülni, mert emberileg sokszor nehezebb átállni, mint technológiailag, ugyanakkor a második, harmadik, stb. hullámot azok a cégek sokkal jobban le fogják reagálni, amelyek az elsőt már sikerrel vették.

    Azt, hogy egy esetleges második hullám idején lesz-e elég megbízás, ügyfél, árbevétel – na, ezekért most, a válság terhei mellett kell megküzdeni – kutya nehéz menedzsment feladatok ezek. Ebben a helyzetben a tapasztalat néhány pozícióban komolyan fel fog értékelődni.

    Van még kormányzati, vagy jegybanki eszköz az élénkítésre?

    Lehetőség további intézkedésekre mindig van, a kérdés inkább az, hogy van-e erre rendelkezésre álló forrás, illetve szükségesek-e ezek a további intézkedések. Az eddigi magyarországi intézkedések mértéke számos régiós, illetve OECD ország válságkezelő csomagjait nem érte el, ugyanakkor óvatosnak kell lenni, mert nem érdemes az összes puskaport a válság jelenlegi fázisában elsütni, hiszen az nehezen behatárolható, hogy mikor és milyen ütemben lesz szükség további intézkedésekre.

    A jegybank széles körű fegyverarzenállal rendelkezik, így számos további eszköz áll rendelkezésére, szükség esetén további monetáris lazítások is elképzelhetőek, azonban ezen lépések előtt a lehetséges válságforgatókönyvek pontos elemzésére lesz szükség, hiszen már most is egy rendkívül laza monetáris környezetben élünk. A kormányzati intézkedések vonatkozásában a bértámogatás rendszerének a további átalakítása válhat szükségessé, illetve a munkabéreket terhelő adók esetében van még tér további adócsökkentésre, amennyiben a nemzetközi benchmark-okat nézzük és ahhoz mérjük magunkat.

    Melyik ország válságkezelése számít jó példának?

    Szlovákia például gazdasági értelemben gyorsan és megfelelő mértékben reagált, hiszen szektorsemlegesen és a magyar bértámogatásnál lényegesen bőkezűbben lépett közbe. Hasonlóan ki lehet emelni az osztrák válságkezelést is, mind mértékében, hatékonyságában illetve gyorsaságában, ugyanakkor majd az idő fogja eldönteni, hogy melyik ország milyen típusú válságkezelése lesz a „befutó”, hiszen a jelenlegi válságkezelésre nincsen bevált recept. Minden egyes ország úgynevezett kockázati profilja is lényeges hatással van arra, hogy a különböző válságforgatókönyvek alakulása során milyen eszközöket és milyen mértékben szükséges alkalmazni.

    A csökkenő adóbevételekkel mit kezd a Kormány?

    A költségvetési oldalon a kieső adóbevételek már most is hiányoznak, a helyzet nem lesz más  2021-ben sem. A hiányt lehet ugyan a költségvetési oldal kiadási oldalán csökkenteni, az adósságot növelni, vagy akár még a válság alatt is adóbevételeket generálni (különadók bevezetése). Jelenleg mindhárom megoldással operál a Kormány, hiszen a 3%-os hiánycélt a kormány elengedte, a kiadási oldalon számos tételhez hozzányúlt, vagy éppen a bevételi oldalon kivetésre került a kiskereskedelmi különadó vagy a bankadó. Ezen felül ne felejtsük el azt sem megemlíteni, hogy a rendkívül laza monetáris politika fűti az inflációt, az pedig ugye az adóbevételek mértékére kedvezően hat…

    Ha megosztanád a cikket valakivel, aki fontos számodra, akkor az alábbi gombok csak Rád várnak – és mi sem leszünk hálátlanok![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

  • Nincs hova hátrálni – Válságmenedzsment KKV-knak

    [vc_row][vc_column][vc_column_text]

    A változás soha nem egyszerű, még akkor sem, ha előre felkészülünk rá. Ha ráadásul rossz irányba történik a változás, és mindez hirtelen, akkor a válságmenedzsment olyan kihívást jelenthet egy vállalkozás életében, ami a hagyományos eszközökkel lényegében kezelhetetlen. Persze ezt tudtuk eddig is, de átélni azért egészen más…

    Számomra az utolsó „békenap” 2020. március 11-e volt: aznap volt Budapesten az Evolution konferencia, és aznap jelentették be, hogy nem lehet 100 főnél nagyobb rendezvényeket tartani. Addigra már a környező országokban is életbe léptek a szigorítások, így nem meglepő módon az első ügyfél, aki a felé nyújtott szolgáltatásunk felfüggesztését kérte, egy cseh cég volt. Az ezt követő néhány napban minden megváltozott…

    Lefagyás

    A szigorítások, a kijárási korlátozás, a COVID-19 miatt kialakult helyzet egy hosszú pillanatra lefagyasztott mindenkit: ilyen még nem volt soha.

    Vállalkozóként sokan emlékszünk a 2008-as pénzügyi válságra, és néhányan már vagyunk annyira öregek, hogy a rendszerváltást követő gazdasági összeomlásra is emlékezzünk az 1990-es évek elejéről. (A kétezres évek elején a dotcom-lufi kipukkadása itthon nem igazán érződött, csak szűk kört érintett.) De ezek a válságok nagyon máshogy történtek.

    Egyik esetben sem volt teljes leállás, és minden esetben olyan okok voltak a háttérben, amelyek gazdasági eszközökkel magyarázhatók voltak. Ezekben az esetben – és általában a válságokban – még akkor is lokális problémákkal szembesülünk, ha az több országot érint. A korábbi recessziók idején tehát mindig volt hova hátrálni. Lehetett leépíteni, vertikálisan vagy horizontálisan továbblépni, ad absurdum el lehetett menni másik piacra, másik országba. Ezútta azonban nem…

    A válságmenedzsment korábban azért volt könnyebb, mert volt hova hátrálni. Most nincs. A határok zárva, az üzletek zárva, az emberek csak élelmiszert, tisztálkodó szereket és gyógyszereket vesznek – ezzel kellett szembesülnünk március második felére. Ez volt az addig ismert gazdasági rendszer vége – még akkor is, ha elképzelhető, hogy ez csak ideiglenes vég. De valaminek a vége mindig másvalami kezdete. És ez a hosszú bevezetés azt hivatott megmutatni, milyen helyzetbe kerültünk, milyen helyzetbe kerültek a vállalkozások.

    És most mit tegyünk?

    Az első hét a döbbenet hete volt. Lefagytunk. Én végig hívtam az összes ügyfelet, beszéltem mindenkivel – elsősorban azért, hogy tudjak tervezni, lássam, mire számíthatok. De érdekes módon ezek a beszélgetések sokkal inkább szóltak arról, hogy igyekeztem megnyugtatni őket: egy-két hét, és látni fogjuk, mit lehet tenni, merre lehet fordulni. Persze közben folyamatosan ott motoszkált bennem a „nincs hova hátrálni” gondolat, de ezt nem mondtam ki hangosan – még magamnak sem.

    Budapesten élek, és sokat kell autóval közlekednem. Egy idő után az ember megtanulja, mikor nem szabad autóba ülni – ilyen alkalom az is, amikor a környékünkön valami felújítás elkezdődik. Az első nap káosz. Akkora dugók, hogy a szokásos 10 perces út akár másfél órás is lehet. Ettől aztán sokan megijednek, így másnap alig lesznek az utakon, és néhány nap után ismét beáll a forgalom a megszokotthoz közeli tempóra – valami ilyesmire számítottam én most a vállalkozások viselkedésében is.

    És az első döbbenet-hét után valóban beindult valami, jól láthatóan kialakultak a válságmenedzsment egyedi megoldásai. Lássuk hát, mit léptek a kisvállalkozások, és mit tudnak tenni azok, akiknek még nem volt lehetőségük lépni…

    Ahol a válságmenedzsment sem segít

    Több cég bezárt, felfüggesztette a működését. De érdekes módon más-más ok miatt. Egyik ügyfelünk a kollégákat védte azzal, hogy mindenkit hazaküldött. Volt, ahol a kollégák nem akartak bemenni dolgozni, mondván: nem biztonságos. Van olyan ügyfelünk, ahol a bevezetett rendelkezések tiltják, hogy nyitva legyenek, és végül olyan is van, akinél elfogytak a vevők, nem volt forgalom.

    És ahányféle ok van a bezárásra, annyiféle megoldást is találtak a továbblépésre. Természetesen a választott válságmenedzsment stratégia attól is függ, mivel foglalkozik a cég, és attól is, hogy mennyire képes rugalmas lenni. Minél több az alkalmazott, minél kötöttebb a tevékenység, annál kevesebb a mozgástér.

    Nincs tehát mindenhol egységesen működő válságmenedzsment stratégia, nincs „királyi út”, ami mindenkinek gyorsabb, de lehetnek ötletek, hogy merre lehet továbblépni.

    Az online erősödése

    Ahol lehetett, ott minden forgalmat, minden feladatot online platformokra tereltek. Egy webáruház akkor is nyitva tud lenni, ha az üzlet zárva van – de a kiszállításról ilyenkor is gondoskodni kell. Az igazi problémát nem is ez okozza azoknál az üzleteknél, amelyik nem tart mindent raktáron.

    A gond a beszerzés:

    a hazai gyártók nagy része is leállt, vagy csak csökkentett termelésre képes, külföldről pedig egész egyszerűen nem érkezik meg az áru – vagy csak nagyon kiszámíthatatlan módon. Így kezelni kellett a szállítási idő meghosszabbodását, kezelni kellett az ideiglenes készlethiányt. Át kellett alakítani a kampányokat úgy, hogy azokat reklámozzuk, amik még elérhetőek, illetve az előrendelés lehetőségét is jobban kellett hangsúlyozni. Aztán két hét teljes zárás után már volt értelme újraindulni. Bár üzletet még nem nyitottak ki, de a szállítások megindultak, így a kiszolgálás is működik. Korlátozottan, kisebb forgalommal, de a veszteség így kezelhető – legalábbis rövidd távon.

    Bezárt boltok – csodára várva

    A legnehezebb helyzetbe a nagy bevásárlóközpontokban, plázákban boltokat bérlők kerültek, akiknek a termékeit nem keresték a vevők. Ilyenek elsősorban a ruhaboltok, de ide lehet sorolni szolgáltatókat is. Akiknek a törvény miatt zárva kell tartaniuk – például az éttermek – a bérleti díj újra tárgyalását tudják kérni, hiszen ha akarnának se nyithatnának ki, de akiknek a nyitva tartását engedi a törvény, csak épp vevők nincsenek, ott a bérbeadók is elvárják a bérleti díjat. Márpedig ez nulla forgalom mellett nagyon nagy veszteség.

    Ők tényleg nem sok mást tehetnek, mint várnak a csodára – és elkezdenek felkészülni az újranyitásra (amiről semmi biztosat nem lehet tudni, csak találgatások vannak).

    Ugyanebbe a helyzetbe került az egész utazási szektor is: szálláshelyek, utazási irodák, személyszállító cégek. De miközben ezt a szektort már a kezdetektől próbálja az állam segíteni, aközben a kiskereskedelemnek sokkal kevesebb könnyítés jutott.

    Válságmenedzsment megoldások

    De mit tehet egy bezárt bolt, egy bezárt szolgáltatás? Három olyan példát mutatok, amelyek lehetséges megoldások ilyen esetben. Fontos, hogy egyik sem jelent azonnali megoldást, egyik sem jelent biztos bevételt – ezek csak lehetőségek, amelyek részben azonnali (nem magas) bevételt hozhatnak, részben segíteni fogják az újraindulást, amikor eljön az ideje. A csoda ugyanis csak akkor reális opció, ha teszünk is érte.

    Egyik partnerünk egy hazai ruhabolt hálózat, néhány üzlettel. A bezárást követően azonnal leálltunk a legtöbb kommunikációval, de a közösségi média jelenlét megmaradt. Kisebb intenzitással, de folytattuk a kommunikációt, természetesen most nem forgalom tereléssel, hanem vevőmegtartó, brandépítő bejegyzésekkel.

    Ez az állapot kb. öt hét után változott – a sikeres válságmenedzsment lépéseknek köszönhetően már van esély az újranyitásra, így a kommunikációt is módosítjuk, és egy olyan speciális játékot kezdtünk meghirdetni, ami a nyitást követően fog működni. Különleges nyereménnyel, amely egyébként kapcsolódik a vállalkozó egy másik, a ruhabolttól teljesen eltérő szolgáltatásához. Így ez egyben annak is a reklámja. Ez a másik vállalkozás egy szálláshely, amely szintén komolyan érintett a jelenlegi helyzetben.

    Ez a fajta új kommunikáció egyértelműen az újranyitásra készíti fel a vevőket, amely az érdeklődés növekedését hozza.

    Másik partnerünk fogászathoz kapcsolódó szolgáltatást nyújt. Itt két irányba is történt lépés: egyrészt a kommunikációt átalakítottuk a forgalomterelésről általános tartalmakra, de ezzel együtt elindítottunk egy hírlevelet és előrendelési akciót: aki most feliratkozik, az az újranyitást követően kedvezményesen rendelheti meg a szolgáltatást. Ezzel a most kieső bevételek jelentős részét vissza lehet szerezni nem sokkal a nyitást követően.

    A másik lépés a fejlesztés: olyan új szolgáltatást kezdett a cég bevezetni, amely online módon megrendelve, csomagküldéssel kombinálva, online tanácsadással kiegészítve is kielégítheti több vevőjének az igényeit is. Ez a példa általánosságban is igaz: az innováció ilyen esetekben mindig jelenhet kiutat a válságos helyzetből.

    A harmadik példa egy kávézó. Egy olyan kávézó, amelynek állandó vevőköre volt a vírus előtt is, amelynek a minősége kiemelkedő. Ez a kávézó a vevők által megszokott kávét kezdte el kapszulában árulni, csomagküldéssel. Vagyis újracsomagolta a terméket, ráadásul olyan sikerrel, hogy az első sorozatot néhány nap alatt el tudta adni. Mindezt egy olyan üzenettel egészítette ki, amely egyértelművé tette: az így eladott kávé bevétele a most munka nélkül maradt kollégák fizetésére megy.

    A fenti válságmenedzsment megoldások mindegyikének van pár közös eleme. Az egyik a változás és változtatás. Rugalmasan és gyorsan kezelik az új helyzetet, nem félnek átlépni az eddigi határokon. A második közös pont az innováció: kell egy ötlet, akár saját, akár máshonnan átvett, amely az új helyzetben is működőképes. A harmadik pont pedig a tenni akarás: nem álltak meg, nem tették fel a kezüket, hogy itt a vége, hanem léptek, és a nevükhöz méltó módon: vállalkoztak.

    Válságmenedzsment, persze; de Én mit tegyek?

    Tervezz. Tervezd újra a vállalkozásodat. Most minden más lett: más lett a fogyasztói elvárás, más lett a piac, más lett a környezet és a versenytársak is. Olyan alapvető dolgok változtak meg, amelyek eddig meghatározták, hogy milyen világban kell élnünk. A korábban oly gyakran mellőzött, vagy fél szívvel csinált marketing, különösen az online marketing, azaz a termékek és szolgáltatások gyors, digitális piacra vitele ma a túlélés záloga lehet.

    A célok újratervezése az első lépés. Lehet, alapvető változtatásra lesz szükség: ha működik még a piacod, akkor adj el, ha nehézkes vagy lehetetlen az ellátás, akkor építs brandet, ha valami újba kell kezdened, akkor edukálj és validálj!

    A célcsoportod is megváltozhat. Néz meg, kiket érhetsz el az új helyzetben, hova „költözött” a piacod, mennyire alakultak át a vevőid preferenciái.

    Tekintsd át, mit tesz most a konkurenciád. Egyáltalán: ugyanazok maradtak a konkurensek? Ismered meg újra a piacod, az új helyzetben lehet, minden más lett.

    Tekintsd át, hol tartasz. Az új cél új kihívást jelent. Most mások az erősségeid, mások a gyengéid. Megváltoztak a lehetőségek és a veszélyek is. Ebben a helyzetben egy új stratégia kell. Ha megtervezted az új válságmenedzsment stratégiádat, akkor kezd el végrehajtani, várakozás és remegő kezek nélkül. Ha a visszajelzések jók, nyertél! Ha elmaradnak a várt eredmények, még mindig van időd változtatni – de csak akkor, ha gyorsan cselekszel. Mind a pénzügyi, mind az érzelmi tőke megállíthatatlanul fogy az idővel, ezért gyorsnak kell lenned!

    [totalpoll id=”27525″ fragment=”results”]

    A jövő

    Nem tudjuk, meddig tartanak a korlátozások, nem tudjuk, mikorra épül fel újra a gazdaság. Amit tudunk biztosan, az az, hogy már nem lesz semmi olyan, mint amilyen idén februárban volt. Készüljünk tehát a változásra, és maradjunk egészségesek! Van jó példád válságmenedzsment megoldásokra? Örömmel veszem, ha megosztod velünk egy kommentben!

    [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]